Szabad Földműves, 1955. január-június (6. évfolyam, 1-26. szám)
1955-06-05 / 23. szám
A szocialista faluért! Földműves A FÖLDMŰVELÉSÜGYI MEGBÍZOTTI HIVATAL LAPJA В atislava. 1955. június 5. Ára 40 tillér VI. évfolyam 23. szám T anulókra várnak a mezőgazdasági iskolák Sok fiatal áll ezekben a napokban komoly probléma előtt. Fontolgatják, tervezgetik, hogy hol, melyik munkaszakaszon válasszanak maguknak hivatást az iskola befejezése után. Nehéz dönteni, hogy vajon tovább folytassák-e a tanulást, s ha igen, milyen irányban fejlesszék képességeiket. A választás lehetősége igen nagy, el kell tehát gondolkodni az egész életre szőlő komoly lépés felett s olyan munkakört kell választani, melyhez kedvet, vonzalmat érzünk. Azok a fiatalok, akik még nem döntöttek e fontos kérdésben, hazafias kötelességtudattól serkentve válasszák azt a munkakört, melynek pártunk és kormányunk hathatós és mindennemű támogatást nyújt: a mezőgazdaságot. Ipari termelésünk magas színvonala annak köszönhető, hogy ebben a termelési ágazatban magas szakképzettségű mérnökeink, mestereink és politikailag fejlett munkáskádereink vannak. Ilyen emberekre van szüksége az ipari termeléssel szemben elmaradott mezőgazdaságunknak is, akiket a mezőgazdasági iskolák nevelnek. Ha a mezőgazdasági iskolákról beszélünk, nézzük csak meg, milyen volt a helyzet ezen a téren a münchenelőtti köztársaság idején? Az 1938—39. évben csupán 1053 tanulója volt Szlovákia 26 mezőgazdasági iskolájának. Az 1948-as győzelmes február után már 1679 tanuló látogatta Szlovákia 38 mezőgazdasági iskoláját. Az 1955—56-os tanévben már 91 mezőgazdasági iskola és 32 fiókiskola áll rendelkezésünkre, melyekben ötször annyi tanuló nyerhet képesítést, mint a múlt köztársaság idején. Nemcsak kevés iskola volt a múltban, hanem nagy különbség volt a tanulók felvételében is. A mezőgazdasági iskolákban többnyire csak a nagybirtokosok és a kulákok gyerekei tanulhattak Ezzel szemben ma a dolgozók, különösen a szövetkezeti tagok, kis- és középparasztok gyermekei tanulnak ezekben az iskolákban. A magyar és ukrán anyanyelvű érdeklődőknek 18 iskola áll rendelkezésükre, melyekben saját nyelvükön tanulhatnak. Szlovákiában tehát minden mezőgazdasági ágazatot magukba foglaló iskolák vannak, melyek új szakembereket nevelnek a haladó tudomány legújabb vívmányai alapján A mezőgazdasági tanonciskolák, mesteriskolák, könyvelői iskolák és a mezőgazdasági technikai iskolák alsó és középfokú szakképzettség megszerzésére nyújtanak lehetőséget. Az agronómiái és zootechnikai fakultással rendelkező mezőgazdasági főiskolák, főiskolai képesítés elnyerésére jogosítják a hallgatókat. A mezőgazdasági iskolák többrétűek és minden tanuló tetszés szerint választhat magának bizonyos szakot Azok a fiatalok, akik a kötelező iskolák befejezése után a mezőgazdaságban szándékoznak dolgozni, — akár szövetkezetben, állami gazdaságban, vagy saját gazdaságukban — ugyancsak fejleszthetik szaktudásukat a téli mezőgazdasági iskolákban. Az összes ilyen iskolákban díjmentes a tanítás. Az alkalmas, de anyagiakkal nem rendelkező tanulók pénzbeli támogatásban, a tanonciskolákban ingyenes ellátásban és legkevesebb havi 26 korona zsebpénzben részesülnek. Az iskolák nemcsak elméleti tudással fegyverzik fel a tanulókat, hanem gyakorlati, tapasztalatokkal is, melyeket az iskolai gazdaságokban tanulmányutakon és a gyakorlati tanulásban szerezhetnek meg. Ennélfogva jó szakemberek kerülnek ki az iskolákból. elméleti és gyakorlati tudással felvértezve. E két fontos tényező öszszekötésével magasabb színvonalra emelhetjük a mezőgazdasági termelést. A mezőgazdasági iskolákba való toborzással kapcsolatban meg kell je gyezni, amit nemcsak a tanulók, hanem maguk a tanítók és a hivatalos személyiségek sem értenek meg kellőképpen: hogy a mezőgazdasági iskolák egyenértékűek a többi iskolákkal. A múltban leértékelték a mezőgazdasági iskolákat s ez a téves nézet még ma is uralkodik egyes hegeken. Ez abban Is megnyilvánul, hogy a mezőgazdasági iskolákba olyan tanulókat szereznek, akik korántsem felelnek meg a mezőgazdaság mai követelményeinek. Az ilyen tanuló aztán, — mint mondani szokás — „úszik” és abba kell hagynia a tanulást. Maguknak a mezőgazdasági iskolákba jelentkező tanulóknak is tudniok kell, hogy azok a követelmények, melyek a tanulásból erednek, semmivel sem kisebbek, mint más a mezőgazdaságival egyenértékű iskolában. Szükség van a tanuló minden igyekezetére és erejére, hogy tökéletesen elsajátítsa az agrártudományt, mert csak a szakmailag érett és politikailag fejlett dolgozó tudja feladatait kielégítően teljesíteni. A jó mezőgazdasági szakembernek örömmel adnak helyet az állami gazdaságok, szövetkezetek, kísérleti és kutatóintézetek, valamint a nemzeti bizottságok. Az ilyen munkahelyeken aztán még jobban kibővíthetik tudásukat a mezőgazdasági iskolákból kikerült fiatalok. A mezőgazdasági munka nemcsak érdekes, hanem nagyon fontos is. Az állandóan fejlődő gépesítés következtében lassanként megszűnik a mezőgazdaságban a legnehezebb fizikai munka. Sok száz és ezer mezőgazdasági gép, melyeket ipari dolgozóink gyártanak a földművesek részére, megteremtik annak a lehetőségét, hogy mezőgazdaságunk mérföldes léptekkel haladjon előre és az elavult parcellás-rendszer helyén megszülessen a szocialista nagyüzemi mezőgazdaság. Ha mezőgazdaságunkat megerősítik az új szakkáderek, nem lesz nehéz ezt a feladatot sikeresen végrehajtani. Pártunk és kormányunk nagy támogatásban részesíti a mezőgazdasági iskolákat, hogy minél jobban betölthessék nemes küldetésüket. Csupán az ifjúságtól függ tehát, hogy a szovjet ifjúság példáját követve kihasználja ezt a kedvező alkalmat. Jelentkezzenek minél többen a mezőgazdasági iskolákba és szorgalmas tanuláson keresztül váljanak olyan szakemberekké, amilyenekre mezőgazdaságunknak szüksége van. Ifjúságunk ezzel bizonyíthatja leginkább, hogy a szocialista országépítés igaz híve. Л toborzásnál fontos szerep jut az ifjúsági- és úttörő-szervezeteknek valamint a tanítóknak és a nemzeti bizottságoknak. Nagyban tőlük függ a tanulók toborzásának a sikere. De a szülők mindenkinél többet tehetnek gyermekeik jövőjének biztosítása érdekében, ami szülői kötelességük is. Minden szülőnek érdeke, hogy gyermekéből igazi szocialista hazafit és társadalmunk számára hasznos polgárt neveljen. Különös súlyt kell helyezni a mezőgazdasági tanonc- és főiskolákra, mert ezen a téren van a legnagyobb lemaradás. Csak közös munkával, a tanulók meggyőzésével érhetjük el célunkat és csak ezen keresztül kerülnek olyan tanulók az említett iskolákba, akik mezőgazdaságunk igazi támaszaivá válnak. Az említett mezőgazdasági iskolákon kívül nem szabad megfeledkezni a hároméves szövetkezeti munkaiskolákról sem, melyek ugyancsak a mező gazdaság fellendítésének ügyét szolgálják. Alig egy hónappal ezelőtt fejeződött be az 1954—55-ös tanév, de máris sok helyen megmutatkozott a tavaszi munkákban, hogy a szövetkezetek dolgozói sok hasznosat tanultak a téli hónapok alatt. Mind a növénytermesztésben, mind az állattenyésztésben sok figyelemreméltó eredmény született a szövetkezeti munkaiskolákban szerzett tapasztalatok nyomán A járási nemzeti bizottságok népnevelői és Iskolaügyi dolgozói tegyenek meg tehát mindent, hogy a következő tanévben még sokkal több fiatalt biztosítsanak a mezőgazdasági iskolák számára, Az EFSZ-ek népnevelőinek pedig az a legfőbb feladata, hogy a nyári hónapok folyamán megszervezzék a szövetkezeti munkaiskolákat, hogy a szövetkezeti dolgozók gyakorlatban érvényesíthessék az ott szerzett tapasztalatokat és igy évről évre elősegítsék mezőgazdaságunk rohamos fellendítését. Az izsaiak is készítik a takarmányt Az izsai EFSZ az elmúlt évek tapasztalataiból kiindulva ez évben nagy gondot fordít a takarmányalap biztosítására. Tervük az, hogy 1200 köbméter silót készítenek télire. Ennek érdekében 30 hektáron őszi keveréket vetettek. Figyelték a rozsosbükköny fejlődését mert a silózást akkor akarták megkezdeni, mikor a takarmány a legjobb minőséget szolgáltatja. Ez sikerült is. Teltek a silógödrök a nagytömeget adó keverékből. Pár nap alatt 310 köbmétert silóztak le. Mivel az állatoknak is ízlett a zöldtakarmány, a többit feletették. Azonban a 30 hektár föld egy napig sem maradt üresen. Újra bevetették silótakarmányokkál. Kétszer kihasználják a földet. Bírja, mert ősszel istáUótrágyát szórtak szét, most pedig bőven vetettek rá műtrágyát, tgy minden remény megvan arra, hogy jó terményük lesz másodnövényekből, annál is inkább, mert a várva-várt eső megérkezett és jól beáztatta a földet. Céljuk az, hogy a felszárított takarmányokat kazlakba rakják és vigyáznak rá, hogy elegendő takarmányuk legyen télire. MARIKOVEC ALADAR Marcelháza Tanulás az eredmények alapja A bélai szövetkezet sok szép eredményt ért el az elmúlt években, mind az állattenyésztésben, mind a növénytermesztésben. Eredményeiket nagyrészt a mezőgazdasági iskoía tanulóitól szerzett elméleti és gyakorlati tapasztalatoknak köszönhetik. Az egykori grófi kastélyban vidáman élnek és szorgalmasan tanulnak a fiatalok. Elméleti tudásukat az iskolában, gyakorlati ismereteiket pedig a helyi szövetkezetben bővítik. Ezen a tavaszon sokat segítettek a szövetkezetnek a mezőgazdasági iskola tanulói. Maguk készítették elő a talajt vetésre, műtrágyát vetettek és nekik köszönhető, hogy a szövetkezetben áthidalták a jelentkező munkaerő-hiányt. Ugyancsak értékes munkát végeztek az állattenyésztésben. Munkájukat a szaktudás és a tisztaság jellemezte Az állatgondozókat értékes szaktanácsokkal látták el. Különösen Bogdányi Ferenc és Sulc József tett bizonyságot arról, hogy szorgalmasan tanult egész éven keresztül. Az iskolában nyert tudásukkal elősegítik a bélai szövetkezet megszilárdítását. A szárítókra rakott zöld gyorsan és veszteség nélkül szárad. A megszáradt takarmánynak kazalban van a helye. Gyors ütemben végezzük tehát a takarmányok kazalozását, hogy minél kisebb legyen a veszteség. Több, mint 4100 új szövetkezeti tag Szlovákiában Egyre több egyénileg dolgozó kis- és középparaszt választja a magasabbfokú szövetkezeti gazdálkodást. A legutóbbi jelentések szerint ebben az évben Szlovákiában több, mint 4100 földműves kérte felvételét az egységes földmúvesszövetkezetekbe. Az EFSZ-ek példaképei a szocialista nagytermelésnek, meggyőzően bizonyítják a közös gazdálkodás előnyét és éppen ezért felkeltették a kis- és középparasztok érdeklődését a jobb élet iránt. A tanyi, ny arasd: és a kolozsnémai szövetkezetek környékbeli földművesei tömegesen látogatják a jó szövetkezeteket, hogy a helyszínen győződjenek meg az elért eredményekről és a szövetkezeti gazdálkodás előnyeiről. A nagymegyeri járás szövetkezeteiben ez év első négy hónapjában 73 új tag kérte felvételét. Tizenöt hektár másodnövényt vetettek az ipolynyékiek Az ipolynyéki szövetkezetben idejében gondoskodnak téli ^takarmányról. Ezt bizonyítja az is, hogy ebben a hónapban 240 köbméter őszi takarmánykeveréket lesilóztak, melyhez 500 kg melaszt kevertek. A 9 hektárnyi területet azonnal leszántották és 5 hektárba silókukoricát, 4 hektárba pedig csatornádét vetettek, ugyancsak silózásra. A szövetkezet szarvasmarhái tavasz kezdetétől legelőn vannak, a nyári időszakban kevés zöldtakarmányt fogyasztanak s több takrmánykeverék jut silózásra. Ennek köszönhető, hogy a szövetkezetnek megmaradt 15 hektár lucernatermése is, melyet már lekaszáltak és télire gondosan kazalba raktak. A tavasziak kapálása is jól megy a szövetkezetben. A cukorrépát egyéni művelésre osztották szét a tagok között. Minden tagnak egyforma terület jutott. A tíz hektár négyzetesen ültetett burgonyát és a 29 hektár kukoricát gépi erővel sarabolták meg. Jő termést várnak a szövetkezeti tagok. Különösen nagyon szép a 46 hektárnyi őszi árpa és a 96 hektár búza. A szövetkezet tagjai bíznak, hogy szorgalmas munkájuknak bő termés lesz a jutalma. Köpönczei Lajos — Ipolyság Új élet a régi földeken Sok fiatal jelentkezett Szlovákiából a határmenti parlagon heverő földek megművelésére. Karlovy Vary kerületben a chebi állami gazdaság drazsetini részlegén dolgozó ifjúsági csoport a legjobb brigádok egyike. A tervezett 97 ha helyett 142 hektár parlagot szántott fel. A felszántott területre kidolgozták a hároméves termékennyétételi tervet, hogy mielőbb beiktathassák a rendes vetésforgóba. Ebben az évben az idén megművelt területre 120 hektár zabot, 11 hektár mustárt és 11 hektár napraforgót vetettek. Prekop József a púchovi, Piusz Bialony pedig a somorjai járásból került a határvidékre. Mindketten DT 54-es traktorral dolgoznak kétváltásos műszakban. Napi teljesítményük 12 hektár közép, vagy 8 hektár mélyszántás. Az ilyen dolgos, szorgalmas fiatalok teremtenek új életet az elhanyagolt parlagok helyén. A necpali EFSZ versenyfelhívása a talaj humusztartalmának növelésére Szlovákia Kommunista Pártja 1955. február 24—2S-i plenáris ülésén a CSKP X. kongresszusa mezőgazdasági vonatkozású határozatainak értékelésékor bebizonyosodott, hogy a helytelen trágyakezelés következtében nagy mennyiségű szerves anyag megy veszendőbe, melyek értéke szlovákiai méretben milliókra becsülhető. Ennek következtében a növényzet tápanyaghiányban szenved és ne.n hozza meg a tervezett hozamot. Ez aztán kedvezőtlen kihatással van a közélelmezésre, mert a termelők nem tudják biztosítani sem növényi, sem pedig állati termékekből népünk állandóan növekvő igényeit. Az ilyen körülmények aztán károsan befolyásolják a mezőgazdasági üzemek pénzügyi helyzetét s ugyancsak káros hatással vannak a szövetkezetek megszilárdítására is. Egyes szövetkezetek és állami gazdaságok már tudtára ébredtek, hogy a helyes trágyakezelés egyike azoknak az intézkedéseknek, amelyek elősegítik a hektárhozamok emelését. Ezért ebben az évben fokozott figyelmet szentelnek a trágvakezelósnek az istállótrágyát szarvasokba rakják a trágyalevet felfogják, a növényi hulladékokból pedig komposztot készítenek. Ez bizonyítja a necpali szövetkezet példáját is, amely versenyre hívja Szlovákia összes szövetkezeteit és állami gazdaságait a talaj humusztartalmának növelésére, a trágyák gondosabb kezelésére és a szerves anyagok felhasználására, melyek a mezőgazdaságban előfordulnak és komposztozásra alkalmasak. A NECPALI EFSZ FELHÍVÁSA Mi, a necpali egységes földművesszövetkezet tagjai már több gyűlésen foglalkoztunk pártunk mezőgazdasági vonatkozású határozataival, melyek a termelés fokozására irányulnak. Tudatában vagyunk annak, hogy milyen fontos szerepe van a talajban a humusznak és a növényzet tápanyagellátásánk a hektárhozamok emelése terén. Ezért hazánk felszabadulásának 10. évfordulója tiszteletére a következő szocialista kötelezettségvállalást tesszük: 1. Igyekszünk minél több istállótrágyát termelni, melynek nagyobb részét kihordjuk a mezei trágyatelepekre. Gondoskodunk a trágya Időbeli széthordásáról elterítéséről és azonnali leszántásáról. 2. A termés betakarítása után előhántó ekével időben és minőségileg leszántunk 41,73 hektár lucernatalajt az 1955-ös vetésforgó terve szerint. 3. Eben až évben 220 köbméter komposztot _ rakunk, amelyet egész éven keresztül szakszerűen gondozunk. A komposztba felhasználunk minden arra alkalmas növényi hulladékot, mint a krumpliszár, haraszt stb. A komposzt minőségét mésszel és trágyalével javítjuk. 4. A talaj humusztartalmának növelése érdekében 7 hektár pillangós növényt vetünk zöldtrágyázás céljából, melyet az agrotechnikai utasítások szerint beszántunk a talajba. 5. A trágyalevet leginkább takarmányrépa, silókukorica és 14 hektár rétünk trágyázására használjuk. A trágyalé kezelésére különös gondot fordítunk, hogy minél nagyobb legyen tápanyagtartalma. A verseny értékelésénél számokban fejezzük ki a kitermelt és felhasznált trágyalé mennyiségét. A felsorolt pontokban versenyre hívjuk Szlovákia összes szövetkezetét és állami gazdaságát. Bízunk abban, hogy felhívásunkat minden EFSZ és állami gazdaság elfogadja az értékes növényi tápanyagok veszteségének meggátolása érdekében Mindez a növények tápanyagszükségletének kielégítését, a talaj humusztartalmának növelését és a hektárhozamok emelését célozza. Az EFSZ "észéről Grajciar János, elnök,