Szabad Földműves, 1955. január-június (6. évfolyam, 1-26. szám)
1955-05-29 / 22. szám
ÍSSS. május 29, Földműves ti m rn m ú éssm T A járási spartakiád — Május 1-től a komáromi, pöstyéni járási spartakiád bevezetésével sorozatosan követik egymást az I. Országos Spartakiádra készülők járási bemutatói. E hónap 3 vasárnapján már 42 járási, Bratislava két körzeti és Horná Lehotán jubileumi spartakiád került bemutatóra. A bemutatókon több, mint 80 ezer gyakorlatozó lépett fel. A hónap 4-ik vasárnapján további ezrek mutatták be gyakorlataikat, hogy tanúbizonyságot tegyenek felkészültségükről az I. Országos Spartakiádra. Újabb ezer, meg ezer néző gyönyörködhetett a sportolók szép teljesítményein, különösen a legkisebbjeink aranykapu bemutatóján. Az eddig lebonyolított járási spartakiádokból láthatjuk, hogy az I. Országos Spartakiád mind a sportolók, mind a dolgozók saját ügyévé vált. Erről beszél a kötelezettségvállalások egész sorozata, melyből származó jövedelem a spartakiád és a gyakorlatozok céljaira van fordítva. Ez a helyes. A járási, kerületi és az I. Országos Spartakiád sikere mindnyájunk erő és öröm szemléje győzelme, mely kifejezi a Szovjetunió iránti szeretetet, hazánk felszabadításáért és a szocialista építkezésünkben nyújtott segítségért. Továbbá kifejezi a pártunk iránt való hálát és köszönetét a dolgozó nép jólétének emeléséért és gondviseléséért, valamint népünk egységét, erejét, elszántságát — kiépíteni örömteljesebb holnapot és megvédeni a világ békéjét. Ez kerül kifejezésre dolgozóink lányai és fiai — a kis diákok, И., III. fokú iskolák tanulói, a szakszervezetek és Szokol sportolói, növendékei, az egységes földmüvesszövetkezet ifjúsága, a Hadsereggel Együttműködők Szövetségének tagjai és hadseregünk katonái gyakorlataiban, a spartakiádon. Tekintsünk csak vissza a már sikerrel végbement járási spartakiádokra — legyen az a pöstyéni, komáromi, bratislavai körzetek, szenei, királyhelmeci, vagy bármely más járási bemutató — mindenütt tömegesen, ünnepélyes felvonulással nyílt meg a járási spartakiád, kifejezését adva a dolgozók a munkás és parasztszövetség szilárd egységének. ♦ Június folyamán Moszkvában a Dinamó stadionján nemzetközi könnyűatlétikai versenyeket rendeznek, melyekre ezidáig Bulgária, Magyarország, Lengyelország, Románia, Dánia, Norvégia, Finnország, Franciaország, Olaszország és Svédország adta be jelentkezését. ♦ A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) elnökségének londoni ülésén a már közölt világcsúcshitelesitésoken kívül hozzájárultak a varsói VIT keretében sorrakerülő nemzetközi atlétikai verseny lebonyolításához, majd megállapították az 1966. évi melbourne-i nyári olimpiai játékok ügyességi atlétikai számainak selejtező szintjeit, Ezeknek a szinteknek az elérése szükséges az elődöntőbe jutáshoz. Az új szintek a következők, (zárójelben a helsinki Olimpia színijei): Férfiak. Magasugrás: 192 (187). távolgurás: 715 (720), rúdugrás: 415 (400), hármasugrás: 14,80 (14,55) súlylökés: 15,00 (14.60), diszkoszvrtés 47.00 (46,00), gerelyhajítás: 66,00 (64.00) , kalapácsvetés: 54,00 (49.00). Nők: Magasugrás: 158 (Helsinkiben nem volt színt), távolugrás: 570 (530) súlylökés: 13.00 (12,30), diszkoszvetés. 42.00 (36,00), gerelyhajítás: 43,00 (38.00) . Amint Iáható, a szintek a férfi távolugrás kivételével mind magasabbak, mint a — néhány számban már akkor nevetségesen alacsony — helsinkiek voltak. Meg kell azonban állapítani, hogy a szintek megállapíts 'a ezúttal sem volt következetes és nem mindig vette kellően figyelembe a nemzetközi színvonal emelkedését. Az egyes szintek között határozott aránytalanságok mutatkoznak. így hogy csak egy példát említsünk magas a női súlylökés ,-zíntje a másik két női dobószámhoz képest is, különösen pedig akkor, ha a férfi súlylökés szintjével hasonlítjuk esszé ♦ Texasban atlétikai versenyt tartottak, amelyen Davis 213,3 cm-t ugrott magasba és ezzel 1,3 cm-re! szárnyalta túl a jelenlegi világcsúcsot. Teljesítményét azonban nem ismerték el, mert bemutató keretében érte el. A zászlók levonásával ért véget a trnavkai körzeti Spartakiád nagyszabású sport-ünnepsége. NoIA\ILA\§7/M-----------------★ ★ ★ --------------Az utóbbi időben számos olvasónk halászati szakcikket, halászattal kapcsolatos törvények és rendeletek közlését kéri. Szerkesztőségünk méltányolva olvasóink kívánságát, a mai számmal kezdve sorozatosan halászati szakcikkeket is közöl. Kérjük olvasóinkat, kísérjék figyelemmel lapunkat és tegyék meg esetleges észrevételeiket. A halászati cikkek közlését mindenekelőtt azért vállaltuk, mert tisztában vagyunk a halászat óriási nemzetgazdasági jelentőségével. Bízunk abban, hogy szakcikkeinket a Szabad Földműves többi olvasója is szívesen fogadja.------------------★ ★ ★ -------------------A haltenyésztés jelentősége Amikor a folyókat még nem szabályozták, a természetes vizek halállománya igen nagy volt. A folyók évente sokszázezer föld területet öntöttek el. Ez a többhónapos áradás óriási pusztítást végzett a mezőgazdaságban. Mire az árvíz visszahúzódott, a megnövekedett ivadékok millióit vitte vissza a folyó medrébe. A kapitalista gazdálkodás a gazdag halállományt gondtalanul, minden Tógazdasági Míg a modern mezőgazdasági termelés évszázados tapasztalatok eredménye, addig a tógazdasági haltenyésztés alig néhány évtizedes múltra tekint vissza. A mai korszerű tógazdasági haltenyésztés úttörői inkább tapasztalati, mint tudományos alapokon indultak el. Tapasztalat pl. hogy a jó minőségű talaj több halat termel, mint a mezőgazdaságilag kevésbé értékes talaj. A tavak természetes hozamával szoros összefüggésben áll a mesterséges takarmányozás kérdése is. Ez Tógazdasági Megkülönböztetünk teljes- és részüzemű tógazdaságukat. A teíjesüzemű gazdaságokban az ikrától a piaci halig tenyésztjük a pontyot. A részüzemű gazdaságokban csak bizonyos életkortól, vagv biz-nvos növekedést 4’lan t'g t>'ni" /tük szokat A ■ s/ üzetofl ga/dus- kát m»h -nrt. > n> zott ivad-kka. m-p. .viik, -/agy • t leg ivadékot neve'nvk azokban más tógazdaságok, vagy természetes vizek népesítése céljától. A tenyésztési időtartam szerint a teljes üzemű tógazdaságoknál megkülönböztetünk 2 és 3 éves üzemeket. A 2 éves üzemű előrelátás nélkül pusztította. A halállomány minden évben rohamosan csökkeni. A folyók szabályozása mezőgazdaságunknak hatalmas előnyöket biztosított. A kapitalista gazdálkodás nem gondoskodott a szabályozási munkákkal egyidöbeni a halállomány mennyiségi és mintlségi fejlesztéséről. Ennek a gondtalan, tervszerűtlen rablógazdálkodásnak volt a következménye, hogy a régi haltenyésztés vetette fe! a tógazdasági talajjavítás kérdését, mely eleinte a tófenék felszántására szorítkozott, később azonban kiterjedt a trágyák és műtrágyák okszerű használatára is. A gyakorlati tapasztalatokat a legutóbbi évtizedekben hatalmas mértékben gyarapította a tudományos kutatás, s ma már a limnológia eredményeinek a gyakorlati termelésbe állításával . a tógazdasági haltenyésztést is nagyrészt tudományos szempontok irányítják. üzemfajták. tógazdaságban csak rövid idi) áll. rendelkezésre ahhoz, hogy a hal a piaci nagyságot elérje. A 2 éves üzem előnye, hogy rövid idő alatt (17 hónap) piacképes árut termel; hátiánya, hogv másfél kilogramm átlnos'Tvú olac- rta'náj n»gvobb súlvú'ke! nem hoz lét,e A 2 éves ütemnél a da absuiy emelese érő Ívben ritkábban népesdünk, aminek következtében a tavak nincsenek kellően lehasználva. A 3 éves üzem a leggyakrabban használt rendszer. Ennél az elsü év folyamán ivadékot nevelünk, a második évben az ivadékot halállománynak csak kis hányada maradt fenn. Mivel a természetes vizekben már nem lehet visszaállítani a régi nagy halállományt, gondoskodnunk kell mesterséges haltenyésztésről. A szakértők számítása szerint a halastavakban tizenkétszer akkora mennyiségű halat lehet tenyészteni etetés nélkül is, mint természetes vizeinkben. 40—60 dekás 2 nyaras tenyészanyaggá növesztjük, s így az csak a harmadik évben válik piacképes hallá. Ennek a termelési rendszernek előnye, hogy az ivadékot mérsékelt takarmányozással, sűrű népesítés mellett is 5—10 dkg súlyúra növelhetjük és ezzel a tó természetes táplálékát jobban kihasználhatjuk, e mellett a harmadik évben — a piacon leginkább keresett — 2—2,5 kgos pontyot tudunk termelni. Ha a gazda olyan _ sűrűn népesít, hogy a hal növekedésében visszamarad, ezt „visszatartás”-nak nevezik. A pontynak ugyanis az a tulajdonsága, hogy fiatal korában szűkös táplálékra fogva növekedő képességét megtartja, s ha idővel kedvezőbb körülmények közé kerül, növésben erüsen „kiugrik". a visszatartásnak fü előnve, hogy a gazda kis tófelületeken sűrű népesítéssel tarthatja halát 3 nyaras koráig, s így a hizlalásra nagyob terü’et áll rendé1 kezésre. Tógazdasági tapasztaltok szerint leggazdaságosabbnak mutatkozik, ha az 1 nyarasokat etetés mellett kb. 5— 10 dkg-ra, a 2 nyarasokat ugyancsak etetéssel 40—60 dkg-ra tartják viszsza. A harmadik évben 1,5^2 kg-ot nő a ponty* íÁDIÓMÜSO^ 1955. május 30-tól június 5-ig. A csehszlovákiai rádió állandó magyar adása: a 427,9 m hullámhosszon. HÉTFŐ, KEDD, SZERDA, CSÜTÖRTÖK, PÉNTEK: 5,15 hírek, 13,00: Hírek. 13,10 Falu-hiradó. 18,00: Hírek, hangoshíradó. SZOMBAT: 10,00: Ifjúsági műsor, 13,00: Hírek. 13,10: Hanggos-híradó. 16.30 Üttörö-híradó 18.00 Irodalmi félóra. VASÁRNAP: 6,40: Mezőgazdasági tanácsadó. 14,00: Vidám műsorral köszöntjük a falu és a város dolgozóit. HÉTFŐ BRATISLAVA — 5,15 Zenés műsor. 6.00 Hírek. 7,20 Reggeli koncert, 10,00 idősebb diákokhoz. 11,00 Nők félórája. 11,30 Jó hangulatban. 13,00 Tarka zenésműsor. 13,30 Táncok szovjet operákból. 14,00 Énekeljetek velünk. 14.40 Július Móži: Mulatság Csuszkón. 15.30 Táncmelódiák. 16,00 Örömtelt ifjúságért. 16,45 Hogy éltek és alkottak. 17,30 Moszkva beszél. 18,00 Filmzene. 18,30 Kívánsághangverseny. 19.00 Hangos újság. 19,30 Fúvószene. 20.15 Szórakoztató melódiák. 22,10 Brož: Ifjúság. 22,30 Hírek. KOSSUTH-RÄDIÖ — 4,40 Reggeli zenés műsor. 6,00 Hírek. 8,30 Zenekari hangverseny. 9,40 Gyermekrádiő. 10.00 Hírek. 10,30 Óvodások műsora. 11.00 Részletek szovjet operákból. 12,10 Rádióhangjátékok zenéjéből. 13.00 Népi muzsika. 14,00 Hírek. 14,25 Úttörő-híradó. 15,40 Dalok. 16,00 Ifjúsági fejtörő, 16,40 Kamarazene. 1<,00 Hírek. 17,30 Egy falu — egy nóta. 18,20 Kórusművek. 19,00 Zenés esték Budapesten. 20,00 Esti híradó. 20.35 Csongor és Tünde. 20,00 Hírek. 22,25 Színházi közvetítés folytatása. 23.35 MF népi népi zenekara. KEDD BRATISLAVA — 5,15 Zenés műsor. 6.00 Hírek. 7,15 Reggeli koncert. 10.00 Táncok, dalok. 11,00 Elsősök. 11,20 Zenésmozaik. 12,30 Hírek. 13,00 Rádióegyüttesek játszanak és dalolnak. 14,00 J. Hanzl: Jó napot Andersen úr. 15,00 Tarka operettműsor. 16.15 SzU nemzeteinek dalai. 17,00 Német operákból. 17,30 Moszkva beszél. 18,00 Katonaegyüttesek. 18,30 Kívánsághangverseny. 19,00 Hangosújság. 19,30 Szórakoztató zene. 20,20 Kívánsághangverseny. 21,10 Nemzetközi zenés fesztivál. 22,30 Hírek. 23.15 Szórakoztató zene. KOSSUTH-RÄDIÖ — 4,40 Reggeli zenés műsor. 6,00 Hírek. 8,30 Lantos Vince és zenekara. 9,00 Indulók. 10,00 Hírek. 10,10 Könnyűzene. 11,00 Nők negyedórája. 11,50 Vérbosszú. 12,10 Vidám magyar népdalok. 13,00 Hangszerszólók. 13,30 Régi operettek. 14,00 Hírek. 15,00 Verdi operáiból. 16,00 Ifjúsági műsor. 16,40 Szovjet dalok. 17.00 HíreK. 17,30 Szív küldi. .. 18,20 Magyar népdalok. 19.30 Tánczene. 20.00 Esti híradó. 21,30 Legújabb lemezekből. 22,00 Hírek. 22,15 MR népi zenekara. SZERDA BRATISLAVA — 5,15 Zenés műsor. 6.00 Hírek. 7,15 Operazene. 10,J0 Marek: Az anya. 11,00 Nők félórája. 11.30 Jó hangulatban. 12,00 Népi táncok. 12,30 Hírek. 13,00 Az örömteli föld dalai. 13,45 Munkahelyek hősei. 14.40 Zenekari koncert. 15,45 Szovjet táncmelódiák. 16,00 Munkahelyek visszhangja. 17,00 Szólisták. 17,30 Moszkva beszél. 18,00 Elbeszélő muzsika. 19,00 Hangosújság. 19,30 Énekeljünk szlovák népdalokat. 21,00 Földműveseinknek. 22,00 Tánczene. 22.30 Hírek. 22,45 Nemzetközi zenei fesztivál. KOSSUTH-RÄDIÖ — 4,40 Reggeli zenés műsor. 6,00 Hírek. 8,30 Operarészletek. 9,20 Gyermekrádió. 10,00 Hírek. 10,30 Óvodások műsora. 11,30 Elmés mulatságok. 12,10 Tánczene, 13.00 Harcsa (elbeszélés). 13,15 Népi énekesek 14,25 Úttörő-híradó. 15,20 Ifjúsági rádió. 16,00 Zenekari hangverseny. 17,00 Hírek. 17,25 MR népi zenekara. 18,30 Szív küldi... 19,15 Jó munkáért — szép muzsikát. 20,00 Esti híradó. 21,20 Tánczene. 22,00 Hírek. 22,25 MR szimfonikus zenekara. CSÜTÖRTÖK BRATISLAVA — 5,15 Zenés műsor. 6.00 Hírek. 7,15 Kedvölt melódiák. 10.00 Ifjúsági műsor. 11Д0 Tarka zenésmüsor. 12,30 Hírek. 13,00 Dalok és táncok. 14,40 Fúvószene. 15,00 Operettek 16,00 Hogy védekezzünk a növények betegségei ellen. 16,30 Fiatal művészek mikrofon előtt. 17,00 Operaáriák. 17,30 Moszkva beszél. 18.30 Kívánsághangverseny. 19,00 Hangosűjság. 20,15 Kedvelt melódiák. 21.00 A nép művészete. 22,30 Hírek. 22,45 Ismerkedjünk meg a külföldi szerzők műveivel KOSSUTH-RÄDIÖ — 4,40 Reggeli zenés műsor. 6,00 Hírek 8,30 Zenekari hangverseny. 9,20 Gyermekrádió. 10.00 Hírek. 10,50 Délelőtti hangverseny. 12,10 Operarészletek. 14,00 Hírek. 15,15 Gyermekrádió. 15,30 Épülő kommunizmus nagy országában. 16.00 Fúvószene. 16,40 Szív küldi... 17,25 Egy falu — egy nóta. 19,00 Ifjú figyelő. 19,30 Tánczene. 20,00 Esti híradó. 21,00 Szülőknek. 21,30 MR énekkara. 22,00 Hírek. 23,00 Éji zene. PÉNTEK BRATISLAVA — 5,15 Zenés műsor. 6.00 Hírek. 7,15 Reggeli koncert. 10,20 Népszerű koncert, szlovák szerzőktől. 11.00 Nők félórája. 11,30 Jó hangulatban. 12,30 Hírek. 13,00 Fúvószene. 14.00 Kiváncsiak klubja. 14,40 Operazene. 15,30 Esztrád-melódiák. 16,45 Az orvos hangja. 17,30 Moszkva beszél. 18,00 Fúvószene. 18,30 Kívánsághangverseny. 19,00 Hangos újság. 19,30 Tarka népi műsor. 21,10 Népi dalok és táncok. 22,00 Kívánsághangverseny. 22.30 Hírek. 22,45 Szimfonikus koncert. KOSSUTH-RÄDIÖ — 4,40 Reggeli zenés műsor. 6,00 Hírek. 8,30 Ifj. Kovács Imre és zenekara. 9,00 Kórusok. 10,00 Hírek. 11,00 Nők negyedórája. 12,10 Magyar nóták. 13,00 Tánczene. 14,00 Hírek. 14,25 Úttörőhíradó. 15,10 Veronika Parumbacu versciklusából. 16,00 Ifjúsági műsor. 16,20 Fiatalok sporthíradója. 17,00 Hírek. 17,30 Szív küldi. 19,11 Jó munkáért — szép muzsikát. 19,40 Esti híradó. 20,00 Prágai tavasz. 21,30 Sporthíradó, 22,00 Hírek. 23,00 Mulass velünk. SZOMBAT BRATISLAVA — 5,15 Zenés műsor. 6.00 Hírek. 7,15 Tarka reggeli műsor. 15.00 Szórakoztató zene. 11,00 D. Dimov: A dohány. 11,20 Operazene. 12.00 Népi hangon. 12,30 Hírek. 13,00 Vidám hétvége. 14,00 Puskin: A kapitány lánya. 15,30 Ismerjük meg a német dalokat. 16,10 Fúvószene. 16,30 Szombati vigadalom. 17,00 Operaáriák. 17.30 Moszkva beszél. 18,30 Kívánsághangverseny. 19,00 Hangosújság. 19,40 Népi zenekar. 21,15 Kedvelt melódiák. 20.45 Földműveseinknek. 22,30 Hírek. 22.40 Táncok, hallgatók. KOSSUTH-RÄDIÖ — 4,40 Reggeli zenés műsor. 6,00 Hírek. 8,30 Indulók és táncok. 9,20 Üttörö-híradó. 9.45 Gyermekrádió. 10,00 Hírek. 10,10 Zenekari hangverseny. 11,40 Szovjet kórusok. 12,10 Zenés hétvége. 13,00 Komját Aladár emlékezete. 13,20 Vidám katonadalok. 14,00 Hírek. 15,40 Szív küldi... 16,40 Kamarazene. 17,00 Hírek. 18,00 Tánczene. 18,20 Épülő kommunizmus nagy országában. 20,00 Esti-híradó. 20,20 Jót nevettünk. 22,00 Hírek. 22,15 Tánc éjfélig. VASÄRNAP BRATISLAVA — 6,40 Reggeli koncert. 7,00 Mezőgazdasági előadás. 7,20 Esztrádmelódiák. 7,45 Hírek. 8,00 Szerencse városa. 9,00 Vasárnapi operakoncert. 9,30 Szórakoztató apróságok. 10,00 Hazai dalok. 10,45 Zdenék Nejedlý: A nap margójára. 12,05 Heti eseményekhez. 12,25 Esztrád táncok. 13.00 Népünk dalai és táncai. 13,30 Fúvószene. 14,30 Földműves esztrádműsor. 16,00 A bratislavai rádió tánczenekara játszik. 17,00 Falu játszik és dalol. 17,30 Moszkva beszél. 18,00 Sportközvetítés. 18,45 Indulók. 19,00 Heti hangosújság. 19,40 Szórakoztató melódiák. 20,20 Hallgatóink kedves melódiái. 21,30 Tánclemezek. 22,20 Sporthírek. 22,30 Hírek. 22,40 Nemzetközi zenei fesztivál. KOSSUTH-RÄDIÖ - 4,30 Reggeli zene. 6,00 Népzene. 8,00 Hírek. 8,10 Egy falu — egy nóta. 9,00 Zenebarátok köre. 10,10 MR Gyermekcirkusza. 12,00 Hírek. 12,15 Jó ebédhez szól a nóta. 13,00 Jó munkáért — szép muzsikát 13.30 ismeretterj' tő előadás 14.15 МП sünit nikus enekai-a 15 30 Egy hét a kü'odifkíban 15,45 Szív küldi. 1615 Kilátó (világirodalmi folyóirat.) 17,40 Kincses kalendárium. 18,40 Támczene. 19,20 Épülő kommunizmus nagy országában. 20.00 Esti híradó. 20,10 Darumadár (daljáték) 22,00 Hírek. 22,10 Tánc>zene. 23,00 Zenekari hangverseny