Szabad Földműves, 1955. január-június (6. évfolyam, 1-26. szám)
1955-02-27 / 9. szám
1955. február 27. fíídffiüvcs 11 ÜADÄSZATI SZEMLE A SZLOVÁKIÁI VADASZVÉDEGYI ETEK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGÉNEK HIVAT Al OS VI El I ÉKt FTE ............................................................................................................... Varjaink ismertetése PERGETES Testvérlapunk a „Roľnícke noviny" vadászati rovatának keretében érdekes tanulmány jelent meg Hell mérnök tollából. A cikk igyekezett vadásztársainkkal megismertetni a varjúféléket. A tanulmány, úgy madártani, mint vadászati szempontból alapos. Hogy a „Szabad Földműves“ vadászati rovata is megfelelően ismertethesse ezt a madárfajt, legalább kivonatosan közöljük Hell mérnök cikkét. Vadászati szempontból legfontosabb a dolmányos varjú, melyet másutt barátvarjűnak, vagy szürke varjúnak neveznek. Mivel ezt a káros vadat minden vadásztársunk ismeri, nem foglalkozunk leírásával. Párosán él, csoportokban s sokszor más varjúfajtákkal keverve. Van ugyan némi haszna is, mert sok káros apró állatot elemészt, de ez nem pótolhatja azt a nagy kárt, melyet a hasznosvad és az éneklőmadarak pusztításával okoz. Legveszedelmesebb tavasszal, amikor a vad fészkeit feldúlja, tojásait s fiait felfalja. Télen a legvakmerőbb. Ilyenkor nem egy nyúl. fogoly, fácán esik áldozatul ennek az örökké éhes varjúcsapatnak. Rendesen erdőben fészkel, nem messze a mezőgazdaságilag művelt területektől A tojó 4—5 tojást tojik, s költése 17—18 napig tart. A fiatalokat körülbelül 33 napon át táplálják az öregek. Országunk nyugati részein a fekete varjú is előfordul, amely szintén káros. Ez a zöldes fényű fekete madár biológiailag teljesen olyan, mint a dolmányos varjú. Mindkét varjúfajtát irgalmatlanul irtani kell. A KÖZÖNSÉGES SZARKA Ugyancsak nagy ellensége vadunknak s hasznos madarainknak. Mindenki ismeri, hosszú billegő farkáról. Nagyon ért a fogolyfészkek pusztításához, fácánfészkek s madárfészkek kirablásához. Jól megépített fészkét fákra rakja, de néha sűrű bokrokban is látni szarkafészket elég alacsonyan Rendesen 7—8 tojást tojik, néha lé-et is. Az uhura jól támad. Uhuval jól lehet vadászni. A KÖZÖNSÉGES SZAJKÓ (MÄTYÄSMADÄR) szintén káros fészekrabló, de már nem annyira veszélyes. Igen szép madár, fején nagy bóbita van. Különösen az énekes madarak fészkét rabolja ki. Sok erdei magot megeszik, de szét is hordja a magokat ezáltal viszont hasznára van az erdőnek. Vadászati szempontból nem olyan káros, mint az előbbiek. A VETÉSI VARJÚ Vadászati szempontból nem káros, a mezőgazdaságra nézve pedig hasznos. Ha azonban elszaporodik, kárt is tesz. Tolla színe szép fekete, lilás fényű. A fekete varjútól különösen színben különbözik, azonkívül alakja karcsúbb, csőre egy» nesebb és hegyesebb, mint a fekete varjúé; az öreg példányok csőrének tövén kopasz folt van. Nagy csapatokban él; télire lehúzódnak hozzánk Európa északkeleti részéből. A KÖZÖNSÉGES CSÓKA Ez kisebb madár, alig galambnagyságú, feje szürke, fekete bóbitával. Nagy csapatokban él; sziklás és faódukban, de leginkább tornyokban s romokon fészkel. Vadászati szempontból ártalmatlan, mezőgazdasági szempontból inkább hasznos, mint káros. A HOLLÓ Mutálunk a holló a legismertebb képviselője a varjak családjának. Koromfekete, csőre igen fejlett és erős. Mindenevő, legjobban a húst szereti s ebből is a dögöt kedveli. Nálunk elég ritkán fordul elő s ezért kártevése nagyon csekély. Kímélni kell. 1. Vetési varjú. 2. Dolmányos varjú. 3. Holló. 4. Szarka. 5. Csóka. Veszedelmes hiúzvadaszat Hadd, mondjuk el úgy, ahogy volt s ahogy аг öreg vadász megírta. Az öreg Bolesz a fiával és a kutyájával a Repiszkó alatti erdőben portyázott. Egyszerre csak megszólalt a jó kopó, mélyen egyhelyben ugatott. Bolesz nyomban feléje tartott szél ellen. Egy pillanatra megtorpant, mert a kutya egy teljesen ismeretlen barlang bejáratát ugatta s jelezte, hogy vad van a barlangban-Odaért Bolesz fia is. A kutya már beljebb hatolt és támadta a titokzatos vadat. Akkor a két férfi is belépett a barlangba, mely elég tágas volt. akár egy kisebb szoba, s hat ember is elfért volna benne. A kopó közben már egy keskeny folyosószerű üreg előtt ugatott, ahová a vad behúzódott. Azt hitték, hogy borzra akadtak s ezért ki akarták piszkálni. Hosszúi póznákkal kotorásztak az üregben. Érezték, hogy a vad megragadja a pózna végét s keményen tartja,. de kijönni nem akart. Az üreg Bolesz Időközben észrevette, hogy a barlangnak két bejárata van. Átszaladt a másik bejárathoz, s olt lesbe ült, a fia pedig csak szorította feléje a vadat. Hirtelen kiáltással jelezte, hogy már rhegy a vad kifelé. Amikor a vad kiért, megtorpant, ránézett az öreg Boleszre, aki ekkor már célba is vette s meghúzta a ravaszt, de a puska csütörtököt mondott, a vad pedig visszasurrant- a barlangba. Itt azután találkozott a legénnyel, s ekkor újra kifelé menekült, de ismét észrevette a célzó vadászt. Visszaugrott az üregbe, közben azonban dörrent a puska másik csöve s a vad hátulját találta Ekkor a legkeskenyebb helyen ismét találkozott a legénnyel, aki bizony nem ijedt meg, hanem megragadta a hátsó lábánál fogva s húzta kifele, amire a vad megfordult, s belemart a legény karjába, de ez nem igen törődött vele, hanem tarkón ragadta. Közben az öreg Bolesz is becsúszott a barlangba, aki szintén követ ragadott s most már egyesült erővel verték agyon a szép erCs .... hiúzt! És ez 1950-ben történt a repülőgépek világában mindazonáltal történetünk két hőse ebben a kis barlangban még kőkorszakbeli módon vadászott A szép hiúz IS kilót nyomott. A meglepett mackó Szarvasbőgés idején volt. A vadászmesterrel felmentünk a meredeken s már majdnem helyben voltunk, amikor a vadászmester megállított, mert észrevett valamit. Előrekúszott, de csakhamar visszacsúszott az árokba s intett, hogy óvatosan kövessen. Tudtam, hogy valami érdekeset fogok látni s ezért óvatosan utána kúsztam j a földön. Amikor odaértem s kidugtam a fejem, véletlenül oldalt pillantottam a vágás széle felé. Egy magányos berkenyefa állt ott, s azon egy sötét tömeg, melynek súlya alatt a szegén' ° hétrét görbült... Medv. . Három mancsával az ágakba kapaszkodott a mellső jobb mancsával pedig az érett piros berkenyefürtöke' tépte s dobálta a földre. Ilyen csodaszépet nem láttam. A fővadász is gyönyörködött velem a torkos mackó mozdulataiban végül vasvégű turistabotját egy kiálló szikladarabhoz koppintottá s nagyot-, kiáltott: Kotródj le a fáról! A jnackó úgy zuhant le a fáról mint valami kődarab, azután talpraugrott s hét-nyolc méteres ugrásokban, sziklatömbökön és a vágáson keresztül elszáguldott. Ügy ment, mint a villám. Minden ugrásnál mordult egyet, de minden ugrásnál úgy jött ki belőle a béltartalom, mint valami rossz falusi fecskendőből. „No, de ilyet“ hallatszott a vadászmester megjegyzése, s utána elfogott bennünket a jóleső kacagás Ezért igazán érdemes volt a híres Rogovára felmásznom. Elfelejtettem az eddig olvasott és hallott összes mendemondákat a nagy bátorságtól a medve veszedelmes voltáról stb.. mert ilyen ijedten nem is tudtam volna medvét elképzelni. Hát ilyen veszedelmes állat a mi mackónk ... 0. (VII. 2.) Pörgetésre föhordás után szokott sor kei ülni. Vidékeinken többnyire akáchordás után 2—3 héttel és nyárutón, augusztus vége felé, némelykor később is. A pengetés tehát a hordástól és a méz érettségétől függ. Hordás után nem tanácsos mindjárt pergetni, meg kell várni, mig a méz beérik, vagyis mig a méhek a fölösleges víztartalmat eltávolítják, mert ezután kezdik csak a sejteket befödni. .Szükséges legalább addig várni, m n a lépeknek kétharmad része be födve. Az érett méz legtöbb lo vizet tartalmaz, viszont az éretlen-hig méz több. mint 25%-ot „is" Ha hosszantartó jó hordás van és a méztér megtelik, kénytelenek vagyunk idő előtt is pergetni. Itt azonban legyünk nagyon óvatosak. Gyorsan pergessünk ki, hogy a légeket mielőbb vissza lehesseg adni. A kipergetett méz tetején úszik a víz, ezt öntsük le (és etessük fel a rajokkal), azután az erre a célra készített érlelőben mesterségesen érleljük meg - mézet, amelyet egy dupla edény melegít, (melynek külső és belső fala között víz van.) A két edény között a vizet legfeljebb csak 65 fokra szabad felmelegíteni, mert nagyobb hő értékteleniti a mézet. A? ilyen mézérlelés drága. Helyettesíthetjük napfény melegítéssel is. A mézeskannákba töltött mézet néhány napig napos helyen kell tartani. Csak arra vigyázzunk, hogy méhek, hangyák hozzá ne férjenek. Mindezek ellenére ajánlom, hogy lehetőleg érett mézet pergessünk és ne kísérletezzünk a méz érlelésével. A méz higroszkópikus, ami azt jelenti, hogy a körülötte lévő tárgyak szagát is magába veszi. Ezért a pergető helyiség legyen tiszta és büzmentes, 25—30 fokos hőmérsékletű. Ha a hőfok ennél alacsonyabb a mé nehezebben folyik ki a sejtekből, viszont a magasabb hőfok gyöngíti a viaszt, a lépek szilárdságát Különös óvatossággal járjunk el a friss lépőknél, mert ezek gyöngék- ,könnyen tönkremennek. A mézes lépeket lehetőleg ne mozgassuk, míg nincsenek kipergetve. Úgy intéztük, hogy a méhek a pergető helyiségbe egyáltalán ne juthassanak be, mert ei könnyen rablást idézhet elő, különösen, ha megszűnt a hordás.-HOGYAN KEZDJÜNK PERGETNI? Legelőször készítsünk elő 9 keretet. Azután levesszük az első mézteret, kereteit a kerettartó állványra helyezzük és a méheket visszasöpörjük az üres méztérbe. A keretek kiszedését gyorsan végezzük! A kaptárt ne tartsuk sokáig nyitva. A következő méztér-nyitást folytassuk* a méhes ellenkező irányában nyissuk meg, tehát minél távolabb eső kaptárt. Így ne sorba, hanem „ugratva“ végezzük a kaptárnyitogatást. Ezzel megakadályozzuk a rablás kitörését. Ha nincs hordás, akkor korán reggel, vagy este felé tanácsos elszedni a mézes kereteket. Ilyenkor gyakran fordul elő, hogy némelyik lép nincs befödve, sőt a sejtek sincsenek mézzel meghordva. Ez nem jelenti azt, hogy a méz éretlen. Tartsuk vízszintesen a lépet, rázzuk meg s ha nem fröccsent ki a méz, akkor érett. A sejteket többnyire sejtnyitó villával, vagy késsel födelezzük éspedig óvatosan, nehogy a sejtek megrongálódjanak. Most kell kiselejtezni a here és zúgépítményeket is. Hogy minden család teljesítményét nyilvántarthassuk, mérjük meg külön minden család mér.eskereteit. A pergetőt először csak lassan forgassuk, míg az első oldalból a méz félig kifolyt, azután forgassuk meg a kereteket és pergessünk előbb azokat szintén lassan, de fokozatosan gyorsítsuk, míg az oldalból a méz teljesen ki nem folyott. Azután fordítsuk a lépeket vissza és a bennmaradt mézet teljesen ki lehet pergetni. A méz tisztaságára nagy súlyt kell fektetnünk. Pergetés után a gépet előbb meleg, aztán hideg vízzel kell kimosni. A méhésznek vigyázni .kell arra, hogy a méheknek a pergetés után is megmaradjon a szükséges mézmenynyiség máskülönben az anya korlátozza. vagy teljesen beszünteti a Hasítást. Szijjártó Gyula A kijáró nagyságának hatása a méztermésre (Schweizerische Bienen-Zeitung, 1954. 4.). Halbritter elfelejtette egy kaptárja ki járójának téli szükítőjét eltávolítani. A család napi súlygyarapodása csekély volt. Kísérletképpen bővítette a kijárót, a szomszédos igen jól gyűjtő családét pedig szűkítette. Eredmény: a családok teljesítménye ellenkező lett, a bővített kijárós napi súlygyarapodása nagy. a szűkített kijáróé kicsi lett. A különbséget tehát nem a családok tulajdonsága, hanem a kijáró nagysága okozta A szűk kijáró a méhek közlekedését gátolja. A szerző szerint azonban a kül Sség fő oka az, hogy a nagy kijárón a nektár sűrítésekor könnyebben távozik a vízpára, a méz gyorsabban sűrűsödik, a méheknek több a raktározóhelyük. Halbritter tanácsa: fóhordáskor nagy kijáró és nagy mézkamra. A rakodókaptár elejét Bertrand tanácsa szerint ékkel meg kell emelni, hogy a méhek a résen át szabadon közlekedhessenek. (Boczonádi 50 évvel ezelőtt a „Méhészet” 1904. évi 55. lapján következő megfigyelését közölte: 1893-ban akácvirágzáskor a szellőztető méhek az országos állókaptárak alsó, 10 cm2 nagyságú kijárőját és a küszöbdeszkát egészen elfoglalták. A közlekedő méhek csak a szellőztetők hátán juthattak keresztül Két családját próbaképpen 32 cm2-re nagyobbított kijárós kaptárba rakta át. A szellőztetés csökkent, a közlekedés javult, a méhek sűrűbben röpködtek. Ezen felbuzdulva a kiürített két kaptár kijárójának nagyobbitásához fogott. „És mit kellett látnom? — Írja. Azt, amire igazán nem voltam elkészülve. Nevezetesen nemcsak a zsaludeszka belső lapja, hanem a kaptárnak szalmatömése és a belső homlokdeszkának a tömésfelőli oldala is csupa lu- I csők volt olyan terjedelemben, mint ■gy gyümölcsöstányér fele, pedig a I csatorna nem volt hézagos, a kaptár nem volt rozoga, hitvány munka: nyilvánvaló tehát, hogy a méhcsalád a kaptárban felgyülemlett vízpárát oly erővel és mennyiségben hajtotta a kijárónyiláshoz. hogy az rajta ki nem tódulhatott, hanem a fa pórusain át belerakódott a szalmatömésbe és az azt befogó farészekbe". Boczonádi tehát a nagy kijáróhoz pártolt. Szívós, hosszú munkával el is terjesztette Magyarországon.). A fekvőkaptárak terjedése Az Orosz Szocialista Szövetséges Szovjet Köztársaságban 1948-ban 4490 méhcsalád volt fekvökaptárakban Ezeknek a száma 1953-ra 175.000-tv nőtt. A fekvökaptárakban és kétfé-zekfiókos rakodókban (egyenlő m etű fészek és mézkamra) a mézhozam 55—40%-kai nagyobb, mint a félmézteres rakodókban. A l'ekvókaotárak nem'sak az Orosz Szocialista Szövetséges Szovjet Köztársaságban, hanem az egész Szovjetunióban is rohamosan terjednek. A félmézteres rakodók kicsinek bizonyultak. Helyettük gyors ütemben vezetik be a fekvőket és az egyenlő keretes naкodókat A két kaptártíoussal körülbelül ugyanolyan eredményeket érnek el. A fekvőkaptárak terjesztését vándorlásra való alkalmasságuk miatt is szorgalmazzál^.
