Szabad Földműves, 1954. július-december (5. évfolyam, 27-52. szám)

1954-08-22 / 34. szám

6 1954 augusztus 22 Földműves Az 1955. évi terv előkészítése váljék minden dolgozó ügyévé Ing. Otokár Simünek miniszternek, az Állami Tervhivatal elnökének beszéde a miniszterek és a vezető gazdasági dolgozók értekezletén ciálkodó földművesekre a tervet lé. nyegében még kisebb mutatószámok­kal ír.iák szét. A földművesek így sok­kal szabadabban termelhetnek vetés­­területükön és érvényesíthetik kezde. ménvezésüket. Az 1955. évi terv a mezőgazdasági termelés jelentős növelését jelenti ami mellett a súlypont az állattenyész­tési termelésre helyeződik. Itt is ki kell emelni, hogy az állattenyésztési termelés jövő évi nagy feladatainak teljesítéséről ■ -ár ebekben a napok­ban döntenek a szénagvű.ités sikeres és teljes mértékű befejezésével, a ca­­karmánvmagvak veszt°sógnélküli beta­karításával az összes alkalmi növé­nyek silózásával, a kapás-növények­nek silógödrökben raktárakban, ver­mekben valű helves elraktározásával az EFSz-ekben és az állami birtoko­kon az istállók és más gazdasági épü­letek gazdaságos építésével, a tehenek, anyasertések és anyajuhok tervszerű hágatásával a gazdaság: állatállomány megfelelő növekedésének biztosítása céljából az 1955. évben. De ki kell emelnünk, hogv mező­gazdaságunknak fokoznia kell igyeke­zetét az 1955. évi feladatok előkészí­tése terén egves szövetkezetek és ál­­'amí birtokok, valamint egves egyé­nileg gazdá'kodó földművesek nem biztosították* mostanáig megfelelő mó­don a begvfíitést A ió szövetkezetek példái amelyek betakarították az egész szénát most végzik a takar­­mánvfélék második kaszálását és a gép- és traktorállomásokkal együtt­működve idejében behordják a ;ó magtermést, tervszerűen készülnek a kapásnövénvek betakarítására - azt mutatják, hogv a legkedvezüt'enebb 'dőiárás mellett is el leket végezni mindezeket a nehéz feladatokat. Szük­séges. hogv te'ies komolysággal tuda­tosítsuk. hogv az idei begyűjtéstől, az idei aratástól fü.gg nagymértékben áletszínvonalunk a jövő évben. A mezőgazdasági termelés hiányos­ságai hatással vannak a mezőgazda­­sági termékek begyűjtésére is. amim ezt a begyűjtési tervnek, főleg az a! lattenvésztési tervnek teljesítése bizo­nyítja. Feltétlenül szükséges a mező­­gazdasági termelés biztosításán kívü!. az eddiginél sokka! nagyobb mérték­ben megjavítani a begyűjtési appará­tust és a nemzeti bizottságok munká­lat, hogv az egvéniieg gazdálkod földműveseknél is elérjük a kötelező beadások teljesítésének emelkedését. Az 1955. évben az állami központi ■alapokat nem az állattenyésztési ter­melés kötelező beadásainak útján nö­velik. hanem azzal, hogy a szövetke­zeti _tagoknak és az egyénileg gazdál­kodó földműveseknek sokkal nagyobb Csehszlovákia népgazdaságának 1955. évi fe''esztésére vonatkozó állami terv jó “íjkészítésének nagv jelentőségét az alábbi körűimén vek mutatják: Először az. hogv a CsKP X kon. gresszusán a népgazdaság fejlesztésé­ben' mutatkozó aránvtalanságok és hiányosságok gvors kiküszöbölésére tett intézkedések eredményei már 1955-ben teljes mértékben éreztessék hatásukat Másodszor az. hogv 1955. az utolsó év úi ötéves tervünk megkezdés' e'őtt amelvet a Szovjetunióval és a nén> demokratikus államokkal folyta­tott még szorosabb egvüttműködés ke. Г'Ч'Ьеп dolgozunk ki és kezdünk tel­jesíteni Harmadszor az. hogv 1955-ben amelv a népi demokratikus Csehszlo­vákia fennállása X évfordulójának az éve még jobban kitűnjenek rendsze­rünk e1 ön vei és lényegesen tovább eme'kedien népünk életszínvonala. A köztársaság kormánva ezekből a szempontokból indul ki, midőn meg­szabta a népgazdaság 1955. évi fej - 'észtjének el'enőrzü számait Ing Otokár Simőnek miniszter be­szédében foglalkozott gazdaságunk je­lenlegi helyzetének egves kérdéséivé' maid rátért főfeladatainkra 1955-ben továbbá a munka termelékenvsége "s a gazdasági rendszer problémáira r­­anvagfngvasztási normák és a berühr zási építkezés egves kérdéseire, a kü1- kereskede'em és az inari terme'“.­­egves fontos feladataira, végül ned'r a mezőgazdaság feladatainak fonto­sabb kérdéseire Ing Otokár Simúnek miniszter, a mezőgazdaság feladataival kapcso. latban a következőket mondotta: A gazdasági fejlődés legfontosabb kérdése a jövő évben a mezőgazda sági termelés fellendítése. A mezőgaz­dasági termelés lényeges fokozása ér­dekében pártunk X kongresszusa rész'etes irányelveket adott, ki. ame­lyek az 1955. évi mezőgazdasági tér­­melési terv ellenőrző-számainak alap­jai. Ezt a tervet az Állami Tervhivatal és a kerületi nemzeti bizottságok ia­­vaslatai alapián a legközelebbi napok ban megtárgyalják a kormányban és rögtön azután szétiriák az egyes ke­rületekre, Igv a földművesek és szövetkezeti tagok megismerik még ebben az év­ben az öszimunkák megkezdése előtt 1955 évi feladataikat. A mezőgazda­sági ten.’ szétírását ebben az évben új módszerrel végzik. A kerületek a járások a kormány által jóváhagyott terv alapján kidolgozzák saját tervü­ket, amelv az egykori tervekhez vi­szonyítva körülbelül egvnegved rész mutatóval lett kisebb: de emelett a szövetkezetekre és az egvénieg gaz­lehetőségük nyílik majd termékeik eladására az állami felvásárlás kere­tében. Vonatkozik ez a sertések, rész­ben pedig a növendék marhaállo­mányra. melvet szerződéses hizlalás keretében adnak be takarmány ellen­szolgáltatásáért. A magasabbfokú mezőgazdasági tér. melés biztosítása céljából lényegesen több eszközt fordít államunk mező gazdaságának fejlesztésére. Az EFSz­­ekben a mezei munkák gépesítését, a kapásnövénvek megmunkálásánál н százalékra, a gabonaféléknek kombá.j. nokka! való begyűjtésénél 23 száza­lékról 40 százalékra, a répa szántásá­nál 66 százalékról 85 százalékra, a burgonya kiszedésénél 9 százalékról csaknem 35 százalékra emeljük és be­vezetjük a további mezőgazdasági munkák gépesítését is. Emellett a gép- és traktorállomások az egyénileg gazdálkodó földműveseket nagyobb támogatásban részesíthetik, mint ed­­dig. ■ Az ellenőrző számok a műtrágyák termelése terén lényeges növekedést állapítanak meg 1955-ben. így egv hektárnyi szántóterületre 43.5 száza­lékkal több nitrogént. 30 százalékkal több foszfort és 24 százalékkal több káliumot juttatnak mint 1945-ben. De a hektárhozamok emelkedése a terv alapján egyúttal megköveteli az :s­­tállótrágvának az eddiginél nagyobb­­méretíí kihasználását A Földművelésügyi Minisztérium számára az ellenőrző számok, a beru­házások térfogatát összesen 53.8 szá­zalékkal szabják magasabbra, mint 1954-ben. A Földművelésügyi Minjsz. t.érium számára ez nagv feladat, főleg ezen beruházások tervezési előkészü­lete szempontjából. Szükséges, hogy ezen a téren sokkal alaposabb előké­szítő munkát végezzünk, mint 1954- ben. amelv évben mezőgazdaságunk­ban a beruházási tervek teljesítésében nagy elmaradás fenyegetett, Az állam által a mezőgazdaságra fordított fokozott anyagi eszközök, amelyeknek a termelési feladatokat kell biztosítaniuk az 1955. évben, el­sősorban a Földművelési Miniszté­riumot kötelezi, hogy a lehető legcél­szerűbben, meggondoltan, rendszere­sen és a lehető leggazdaságosabban használja fel őket. mivel a mézőgaz­­daságba fektetett eszközök rentabili­tásával ebben az évben nem lehetünk teljesen megelégedettek. De a mező­­gazdasági termelés növelésére irányu'é ezen eszközök egyúttal a többi szá' Irtó minisztériumokat is kötelezik, fő­leg a gépipari-, a vegyipari miniszté­riumot. hogy a CsKP X. kongresszusa alapelveinek értelmében jól és töké­letesen teljesítsék mezőgazdasági ter­melésünk részére a szállításokat. Olvasson, tanuljon többet a nagyudvarnoki EFSz tagsága Nagyudvarnok szövetkezeti község. Szép eredményei­ről ismerik a környéken. Nem csekély büszkeséggel számol­nak be a tagok arról, hogy január­ban 120.000 korona osztalékot osztot­tak szét. Természetesen ez az összeg a legdolgozott munkaegységek szerint oszlott meg. Itt meg kell említenünk Földes Ferencet, aki 800 munkaegy­séget dolgozott le. Az évvégi elszá­molásnál természetesen ő kapta a leg­többet. Divinec elvtárs olyasmiről kezd beszélni, ami nagyon a szivén fekszik Uj kísérletezésről van szó Megtudjuk hogy egv hektár föl­dön nemesített cukornád termesztésé­vel próbálkoznak A közönséges cu­kornád beérési idejét kellett lerövidí­teni igv szudáni fűvel és cukorcirok­kal nemesítették. A cukornád meg­honosodott. magbaérési ideie már meg­felel a mi éghajlatunknak. Szépen mutatkozik idáig, két méter magas - - mondja megelégedetten Divinec elv­társ A felét learatják, a többit pedig meghagyják magnak. Ha valóban olvan iól beválik mint ahogy ígér­kezik. rsalamádét nem is vetnek töb­bé Ez a takarmány gazdag táperőben és si'ózásra kitünően megfelel. A si­lózás pedig nagyon fontos dolog a gazdaságban Erre az évre a nagy­­udvarnokiak 404 köbméter silótakar­­mánvt tervPztPk Ebből 350 köbmétert már lesilóztak Ha már a irtózásról beszélünk, önkénytelenül a? állatokra terelődik a szó A sze­rkezetnek 138 darab s/at vasmarháia ■n Ebből 42 darab fejőstehén. Az átlagos tejhozam 5 és fél, hat liter, de halljuk, hogv volt már ennél ma­gasabb átlagteljesítményük is. Márpe­dig ebből nem szabad engedni Fiel Ilona. Horvát Mária. Német Anna! Olvassátok csak el, mit mond Mali­­nyina elvtársnő. Hogy értékesítet­­téket az ő tapasztalatait Kantner Ag­nes és Garazsia Alojzia? Versenyre fel, mutassátok meg, hogy megint el tudjátok érni a magasabb átlagot. A tehenek között akad 2—3 olyan, amelv tényleg szemefénve a tehené­szeknek. mert 18—20 litert is ad na­ponta. A szövetkezet egész évi marhahús­beadásából 88 mázsát már márciusban teljesített. A szarvasmarhák részére különben most készült el egy szép korszerű istálló. Igv megszűnik az a kedvezőben állapot, hogv az állatok­kal a fá'uban szerteszét istállózzák A sertésállomány 259 darabból áll. Földes Ferenc, a hízó sertéseket Varga Ferenc pedig az anvadisznókat gondozza Az álla­tok ió erőnléte meggyőz bennünket arról, hogy mindketten odaadással, lel­kiismeretesen teljesítik feladatukat. A szövetkezet ezévi 115 mázsás sertés­húsbeadási kötelezettségének eleget tett. A szabad piac számára pedig már 35 mázsát adott. A tvúkállománnval azonban bajok vannak. Harmadik éve, hogy a barom­fivész mindig felüti fejét és sok kárt okoz a szövetkezetnek. Így a tojás­beadással bizony kissé elmaradtak. De vannak más bajok is. melyeken eddig még nem tudtak segíteni. — Hej. ha vehetnénk egv traktort meg teherautót — sóhajt fel Divinei elvtárs — sok pénzt megtakaríthatna ezzel a szövetkezet. Már a pénzünk is készen van rá. azonban mégsem tu­dunk a gyártól kapni. Egybevéve örömmel állapíthatjuk meg, hogy a szövetkezet valóban mél­tó jó híréhez. A szép eredmények további kísérletezések abban a hitben tartottak, hogv legalább részben a ki­tűnő szakkönvveknek köszönhetők, amit a tagok örömmel forgatnak, te nulmánvoznak Itt bizony, aztán van még kritizálni való. A köny­vek iránt kevés az érdeklődés. — A könyvtár amelv azokból a szlovák és magvarnvelvű füzetekből könyvekbő’ áll, amit a kiadóhivatalok itt-ott meg­küldenek: elhagyatva, rendszertelenül összedobálva porosodik. Végül is el­mondták. hogy olvasnak ők azért, de csak keveset. Valaki megjegyezte hogy inkább az iskolai könvvtárbó1 szoktak könyvet kölcsönözni. Gondol, tam. biztosan ismerik és olvasták már az ,,Aratás”-t . Nyikolajeva szívhez szóló gyönyörű kolhozregényét, vagy talán Szabó Béla úi könyvét a ..Mint szemünk fényét”, hiszen ez róluk szól. De ezek a könyvek csaknem tel­jesen ismeretlenek előttük. Bővítsék tudásukat a nagyudvarno. kiak. tegvék gazdagabbá szépiroda' műnk megismerésével, ió szakkönyvek áttanulmányozásával, mert kivivőt; szép helyüket csak ilven módon for iák tudni továbbra is megtartani ORDÓDY KATALIN 7 úrián István meggondolta Ц zép eső volt 15-16-án. Meg. *■' ázott a felhántolt föld, lehet trá­gyázni. az eke is ió munkát végezhet a vetOszántásnál. Erre várt Hajtman István, a peredi szövetkezet agronó. musa is. — Megkezdtük volna már a trágyá­zást hamarabb — mondja — de attól féltem, hogy a nagy melegben a trá­gya kiszárad, elveszti értékét. Most már teljes erővel nekifogunk a trá­gyázásnak. szántásnak, mert a repce vetését augusztus 20-ra be akarjuk fejezni. Ezután elkészítjük a földet 'Isziárpa és rozs alá. Jelszavunk íz hogy minden gabonát a maga idejé­ben elvessünk. Ez nagyon fontos, mert ez évben is meggyőződtünk ar­ról hogy a későn vetett gabona nem fizetett úgy. mint az időben elvetett Ez természetes is. Ahhoz pedig, hogy >dühén el lehessen végezni a vetést, fontos a korai tarlóhántás■ A földet kétszer-háromszor meg kell szántani, hogy a vetőmag porhanyós talajba ke­rüljön Különösen vonatkozik ez az aprómagvú repcére. Mindezeket tudja és figyelembe veszi a szövetkezet ag­­ronómusa, ezért szigorúan megköve­teli a traktorosoktól is, hogy jó mun­kát végezzenek. A szövetkezet jól fel­készült a vetési munkákra, s minden iel arra mutat, hogy időben befejezik azt zonban ezt nem mondhatjuk el a magángazdálkodókról. Ugyan­is, míg a szövetkezet 800 hektár föl­det művel, addig a magángazdák 1200 hektáron gazdálkodnak. Ha végigné­zünk a magángazdák szétforgácsolt parcelláin, ahol barázda barázdát ér. hát megállapíthatjuk, hogy nagyon le. maradtak a szántással a szövetkezet mögött. Már messziről meglátni a tar­lóvirágtól fehér tarlókat, amelyek ekére várnak. Várják, hogy megfor­gassák és összeérve, kipihenten, több­ször felszántva, vessék belé a magot. hogv életét biztosítson számára egy éven keresztül Természetes, ha a tar­lóhántást elhanyagolják a magángaz­dák. termésük jövőre sem lesz kielé­gítő. Ez évben is világosan megmutat­kozott a nagyüzemi gazdálkodás élő. nye. Ugyanis a magángazdáknak 20 százalékkal kevesebb lett az átlagos hektárhozama, mint a szövetkezetnek- Нет csoda tehát, hogy egyes gazdál­kodóknak a beadás teljesítése után nem maradt annyi sem, amennyit a szövetkezeti tagok a munkaegységeik után félévre kaptak. Például Szarka Sándor, aki 5.66 hektár földön gazdál­kodik. a búzát kénytelen volt árpával pótolni, hogy eleqet tegyen beadási kötelezettségének. De hogy is tudná Szarka Sándor az egy lovával úgy megművelni a földet, mint ahogy " szövetkezetnek a traktorok megműve­lik A h p'-y>ľÓŕŕ77r»fl<?nIr Ir^rťnoip^óyi húz. zák az ötösekét mélyen a földben, míg az egy lovacskának sekélyen is nehéz. Mindezekből az a tanulság, hogy a magángazdák ivarkod innak a szövetkezet nyomán a földet iól és ideiében megmunkálni hogy az ő ter­mésük is kielégítő legyen gaz, hogv a szövetkezel sem érte el ez évben a tervezett hektárhozamot. azonban termésük mégis sokkal magasabb volt a ma­gángazdálkodókénál. óubinyi András, a szövetkezet könyvelője pontosan beszámol a hek­tárhozamokról. — Bú-óból az átlagos hektárhozam — mondja — 20.50, árpából vedig 23.40 mázsa lett. A beadást hiány tál a. nul teljesítettük, sőt 4 mgon árvát adtunk terven felül Ezekután bizto­sítottuk a vetőmagot és méo maradt a munkaegységekre is. Minden mun­kaegységre két kilogramm búzát és egy kilogramm árpát mértünk ki. Túrián István is számot vetett ma­gával, mikor megtudta hogy a ledl­­gozott 374 munkaegysége után, 374 kilogarmm árpát és 748 kilogramm bú­zát kap. Tudniillik Túrian István azok közé tartozik, akik beadták kilépési nyilatkozatukat a szövetkezetbe. — Hirtelen s meggondolatlan vol­tam. — mondja Túrian — no meg egy kies; -olt is a fejemben, mikor a gyű­lései ĺ elvtelenül felszólaltam. Terme, szetes. hogy rendreutasítottak. s ez nem. tetszett nekem. Ezért beadtam felmondásomat, de most visszalépek. Vissza én, mert szívesebben dolgozom nagy táblákon, mint kis szétszaggatort va~‘ "diákon. z igaz. azonban más is van a dologban- Túrian meggondolta azt, hogy 11.22 mázsa gabonát vitt haza félévre, ugyanakkor újévkor is­mét tartja a zsákot. Azt pedig min­denki tudja a falúban, hogy Pavlo Márton magángazda pedig, aki 6.50 hektáron gazdálkodik, a beadás telje, sítésén kívül csak a vetőmagot ter­melte meg. Nem csoda tehát, ha Tú­rian ezeket ügyeimbe véve. kérte visz. szavételét a szövetkezetbe. Pavló Már­ton is sokkal jobban járna, ha két fiá­val együtt a szövetkezetben dolgoz­na. Hárman ledolgozták volna legke­vesebb 800 munkaegységet, s most 24 mázsa gabona nyomná a padlását, nem számítva azt, hogy újévkor is­mét kapnának gabonát. A szövetkezet biztos megélhetést nyújt, s ezt mi sem bizonyítja job. ban. hogy a legutóbbi időben hat ■ r kérte felvételét a szövetkezetbe.• '■z új belépő tagok azt bizonyítják, hogy a szövetkezet jó úton halad, s nemsokára belátják a kívülálló ma­gángazdák is. hogy jobb, könnyebb életet, csakis a nagyüzemi gazdálkodás nyújthat 5 G. TĎudjáiok, liogy az emberi test akkor fagy meg, ha fagypont alatt l és fél vagy ? fokra lehűl de a halál már a fagy­pont felett 24 fokon bekövetkezik (Ez a fok magára a test hőmérsék­letére vonatkozik.) * * * ... a gyorsröptű bíbicek nagy cso­portokba verődve, bátran megtá­madják a tojásukra éhező varjút, ölyvet, sőt sast is. * * * ,.. a belga Veso''us, az emberi test első nagy kutatója, temetőkből, vesztőhelyekről, titkon szerzett és rejtekhelyen vizsgált emberi hullák boncolása alapján írta meg 1543- ban, 28 éves korában főmüvét, amellyel megállapította a korszert! bonctan elméletét. * * * ■ a gyöngytyúk tojásának a héja sokkal keményebb, mint a rendes tyúktojásé, azért a kiscsibék gyak­ran nem tudnak maguktól kibújni. * » * a középkorban sokszor az állató, kát is bíróság elé állították. így 1266-ban Párizsban máglyahaláira ítéltek egy disznót, mert megevett "Oy kisgyermeket! * » * . a játékoskedvi! emberek össze­állíthatnak olyan mondatokat, ame­lyek visszafelé olvasva, is ugyanazt jelentik: íme egy ilyen mondat: .,Kitűnő vöt rokonok orrtövön ütik. ’ * * * a középkorig az emberek kerék, nélküli ..lengő ekével” művelték a tőidet. Ezt az ekét kézierövél kel­lett mea>eletö magasságban tartani, ezért a szántás nagyon fáradságos •s hosszadalmas volt. .... minden emberi ujjlenyomatnak legalább 100 jellegzetessége van. Ezért ahhoz hogy két ember ujj­lenyomata megegyezzék, mind a 100 jellegzetességnek az ujj ugyan­azon részén kell lenni. * * * .... egy nyolctagú család 40.320-féle sorrendben ülhet le az asztalhoz. * * * ... a Napba a leggyorsabb repülőgép 20 év alatt jutna el, a legközelebbi csillagig azonban már 5 millió éviá tartana az út. * * * ... a tiszta szeszt az arabok állítot­ták először elő a nyolcadik század­ban a bor lepárlása útján. * * * ... a lőport először a francia-angol háborúban használták 1346-ban. * * * .... az Amerikai Egyesült Államok, ban a négerek csak próba nélkül vá­sárolhatnék cipőt■ * * * .. . a Föld leghosszabb folyója a 6.736 kilométer hosszú északameri­kai Missisipi, a legbövízübb folyó pedig a délamerikai' Amazonas. * * * a lóerő a munkateljesítmény gya­korlati mértékegysége. Egy lóerő egyenlő azzal a munkatel jesitmény­­nyel. amelyet akkor végzünk, ha Л kilós terhet egy másodperc alatt eg méter magasra felemelünk. * * * . Moszkvának 9 pályaudvara van és az ideérkező illetve az innen in­duló vonatok száma meghaladja r 1400.at. •

Next

/
Thumbnails
Contents