Szabad Földműves, 1954. július-december (5. évfolyam, 27-52. szám)

1954-12-26 / 52. szám

10

I

íiVMvffS

14S4 dncptrihpr ’fi.

Lőttem már Őzbakot, kapitális szarvasbikát sok nyulat és fácánt, csak énvert a vaddisznóval nem volt soha szerencsém. Általában az• alkalom kerülgetett de egyszer egy ordító vadászhelyzetet is kihagytam. Tizenöt méterre becsenkésztem két szép süldönvi kocát és a nagy izgalomban a sörétes csőből eresztettem rájuk a lövést Vadásztársaim hetek múlva is azzal bosszantottak, hogy a vaddisznóvadászathoz golyós puska kell. nem elegendő megsózni a farkát.

Nos. most itt az alkalom. Egy

égés- gondtalan hét áll rendelkezésemre a Biikk-hegység erdörengetegeiben s a nagy makktermésre mind a közeli völgyekbe húzódtak a disznók.

Erdész barátommal úgy határoztunk, hogy együtt megyünk lesre.

De már három nap eltelt s én még csak távcsővel láttam vadat, az is egyetlen árva dzsuta volt. Mintha barátom szándékosan meg akarna akadályozni, hogy kielégítsem vadászszenvedélyemet. Fáradhatatlanul mutogatta hajnaltól napestig az erdősítés munkáját, a gépesített fakitermelést, ellátogattunk a szénégetőkhöz és mészégetőkhöz s estére fáradtan tértünk haza. így telt el tehát a három nap. nézelődéssel és alvással.

Azaz csak én aludtam, mert erdész barátomnak éjszakáról éjszakára titokzatos útjai támadtak. Apró férgekként rágcsált bennem a kíváncsiság: milyen titokzatos ügy űzi-hajtja az erdészt, ö azonban úgy hallgatott, mint a sír.

Végre a negyedik napon egy lapos üveg borókapálinka megoldotta о nyelvét.

— Olyan csodálatos vadkant te még nem is láttál! — mondta.

Milyet?

— Amilyet én fogok lOni. Amikor megláttam, nem volt nálam puska. Azóta minden éjjel lesek rá, de nem jelentkezik. Pedig ott rejtőzik, a nyomai elárulják.

— Mégis mekkora? — kérdeztem kínzó kíváncsisággal.

— Közel ixm a három mázsához! S az agyarai! Azokból az agyarakból szobrot lehet faragni. —

S nagyot húzott a borókából, megrázkódott kissé az ital gyönyörétől, aztán elnevette magát gúnyosan és fennhéjázóan. — De te, barátom, nem Wsz ilyet, amíg élsz!

Amilyen szerencsém volt ezideig a vaddisznókkal, nem is áltattam magam hiú ábrándokkal. Kiegyeznék én egy negyvenkilós süldőben is, nemhogy egy ilyen mesebeli vadkanban. De a vadat nagyon — nagyon szerettem volna látni.

— Engedd meg — kérleltem, =hogy veled menjek a lesre.

— Erről szó sem lehet! Ez a vadkan az én zsákmányom. Te csak álmodozz róla.

Űjabb három nap telt el, most már a sértődöttség jegyében. Vaddisznót nem találtam ugyan, de két selejt bakot elejtettem. Erdész barátom viszont napról-napra zsákmány nélkül és álmatlanságtól gyötörve tért haza. Később már én gúnyolódtam.

— Mi van a csodálatos vadkannal? — kérdezgettem. — Álmodtad az egészet! Máskor kevesebb borókapálinkát igyál.

ö meg csak erősködött, hogy se nem vak. se nem bolond, s ha azt mondja, hogy látta, akkor a szemét kaparják ki. ha nem úgy van.

Addig bosszantottam, míg a végén ráállt, hogy aznap este vele menjek vaddisznólesre. Egy kikötése volt csupán:

— De a puskádat itthon kell hagyni'

Megalázó helyzet fegyver nélkül vadászlesre menni, de a kíváncsiság sokszor megalkuvásra késztet. Mindent vállaltam csakhogy én is gyönyörködhessek egy rendkívüli vad lelövésé ben

A nap leáldozóban volt, a jebloncai hegy púpján hűvös északi szellő fújdogált s az ezer színben pompázó fákról zizzenve szállottak alá a lepkeszárnyú falevelek. Óvatosan lépkedtünk a nedves avarban, s ha talpunk alatt néha ág zörrent, percekig megkövültén álltunk, nehogy megzavarjuk az ébredő erdő hatalmas csendjét. Mert amint elömlik a völgyön is a szürkület megkezdődik a vadak mozgása: a madarak aludni térnek s a lábon járók elindulnak élelem után.

Magam elé képzelem ал annyiszor körülírt és agyondicsért vaddisznót. Egyszer csak meg kell jelennie, hiszen, mint erdész barátom elmesélte, naponta kukoricát szór a tisztásra, amelyen először meglátta. S a kukorica minden nap eltűnik. A nedves fűben, a feltúrt sárban meglátni a disznó friss lábnyomait.

Talán ma!

A széljárás nekünk kedvezett. A völgy torkában, széles és laws árokban száraz szénából íretettünk magunknak fekvőhelyet, szemben a nevezetes tisztással. Hideg és sötét éjszaka zuhant, ránk, az orrunk hegyénél sem láthattunk tovább, csak feküdtünk a szénába fúródva és éles füllel figyeltünk a közeli neszekre. Jó óra múlva a hátunk mögül, az erdőn keresztül átküldte első vörös sugarait a telipofájú hóid. Még egy félóra és ezüstös holdfény lengte be

a völgyet, a tisztáson egy sündisznót is megleheti volna látni, nemhogy egy hárommázsás vadkant.

De. mintha minden élet kihalt volna az erdőben ezen az éjszakán, csak a csípős szél játszott velünk, amint recsegtette, nyögette a fiatal, karcsú bükköket.

Erdész barátom nagyokat ásított, akár egy krokodüus, mintha nem is lelőni, hanem lenyelni akarná a hárommázsás zsákmányt.

Éjféltájban elszenderedett, már-már azt hittem, hogy a vadkan közeleg. de csak barátom kezdett mély, morgó horkolásba. Horkolóknak az orrát. kell befogni, hogy abbahagyják. Én is azt tettem. Felriadt és fél ál - mosan nézett körül. Puskáját kettőnk közé fektette. Aztán aludt tovább de most már édesdeden, ■ csendesen, még csak a lélekzete sem csapott zajt.

így telt el egy újabb óra.

Engemel is csak a mindent lenyűgöző szenvedély és kíváncsiság tartott ébren. Látni, csak látni! — ezzel. is megelégszem.

A tisztást ezüstösen szikrázó dér lepte be. Most még nagyobb volt a világosság, mint ezideig. Kisvártatva bokor csörrent. s kutyáéhoz hasnoló horkanó hanggal megjelent a rendkívüli vad a színen, akár egy bölény. Hatalmas, félelmes példány. Csak jött és túrta otromba orrával a dérlepte tisztást, az etetésre kiszórt tengeri csíkján. Pillanatok alatt a tisztás közepére ért s akkor, mint aki veszélyt gyanít, felvágta fejét és futásra készen megtorpant.

Elérkezett аг « pillanat, amikor már nem szabad tétovázni. Váll alá rántani a puskát, célozni és meghúzni a ravaszt. így tettem.

Hatalmas dörrenés, az óriás disznó üvöltése betöltötte az erdőt, a távoli völgykatlan zengve verte vissza a sebzett vad halálkiáltását. Felbukfencezett, hörgött, lábaival в levegőt rugdosta, aztán csend lett.

Megrezzentem, amikor valaki vallómra tette a kezét. A helyzet hevében meg is feledkeztem alvó erdész barátomról. Már ébren volt. Szomorú szemeit rám meresztette, olyan csillogó, ezüstös színe volt annak akkor, akár a holdnak. Sokáig hallgattunk, aztán azt mondta:

— Ez a vadászszerencse! Szerettem volna miami vigasztalót mondani. hogy a helyzet, a körülmények s nekem mindez nagyon kinos, — úgy éreztem, azonban, ilyen helyzetben hiábamló a magyarázkodás. Felnéztem a holdra, mintha tőle várnám, hogy beszéljen helyettem.

így ejtettem el vaéászéletem efeő vaddisznóját. L. 9ц.

Érdekes apróságok

Október elején a csircsi vadászok vaddisznót hajtottak. Egy hatalmas agvarast, melyet a hegygerincen megpuskáztak. A megsebzett vad a völgy felé tartott. Amint átvágott az országúton, letepert egy véletlenül arramenö közbiztonsági közeget, akinek mindkét lábszárát összeroncsolta, azután lerohant a patakhoz, ahol annyira elvérzett, hogy nem bírta magát tovább vonszolni. Egy földműves ott verte agyon kövekkel. A vadkan súlya kizsigerelve 197 kilogramm volt.

HIÚZOK

Lapsanszky elvtárs Podolinban egy 22 kilós hiúzt lótt. A hiúzok nálunk igen elszaporodtak. Az utóbbi években 12 darab került terítékre, tehát több, mint ahány darab a múltban összesen előfordult.

FARKASOK

A Poprád jobb partján egy magánosán járó ordas és egy farkasszuka négy kölykével tartja rémületben a vidéket Egy klacskói fuvaros éjjel indult egylovas kocsiján szénáért. Hajnalban az úton a ló egy erdőcskéhen megtorpant. A gazda fogta a fejszét, leszállt a kocsiról és előrement. A kocsi előtt ott állt az úton egy hatalmas ordas. A gazda ráfogta fejszéjét, mintha puska lenne, de a farkas nem mozdult Erre felkapott néhány száraz gallyat, meggyújtotta, mire a farkas eltűnt a sűrű bozótban.

Néhány héttel később ugyanott egy rendőrjárőr kutyája beugrott a sűrűségbe és megtámadott egy másik kutyát. A rendórkutya gazdája, amikor látta, hogy az Idegen kutya az övét maga alá gyűri, odarohant és közvetlen közelről agyonlőtte. Csak azután látta, hogy az agyonlőtt állat nem kutya, hanem egy hatalmas farkas.

A farkasok nyomán mindenütt szétmarcangolt borjak, juhok és egyéb állatok vannak. Sok a kár, nagy a rémület. A Poprád balpartján is garázdálkodnak a farkasok. A lublói vár mögött több juhot tépett szét egy farkas. A bacsó egy darab megmérgezett húst tett az akol elé. Éjjel ismét megjelent a farkas, felfalta a megmérgezett húst és eltűnt. Nem követték a nyomát. Egy hét múlva találták meg oszlásnak indult tetemét a patak partján. A méreg valószínűleg foszfor volt.

Egy hét múlva újra megjelent egy farkas és ismét kárt tett a juhokban. Ekkor már az állatorvostól kapott strychninnel mérgezték meg a csalitot. Ez a méreg hatásosabb volt. Az akol előtt találták meg a hatalmas hímfarkast. Olyan gyors volt a méreg hatása, hogy azonnal végzett vele.

A Magas Tátrától a Magurán át a balparton még két farkas garázdálkodik. Lackován egyik gazda kertjében három juhot téptek szét. Jarembinán egy vadász mindkét Kutyáját szétmarcangolták, bent az udvaron csak a fejüket találták meg reggel Egé'z nyáron és Őszön mindenhonnan érkeznek jelentések a farkasok garázdálkodásáról.

Mari néne hat szürke kutyája

A napokban történt fent a Tátra vidékén.

Mari néni egy kora délután az erdőből tért éppen haza, ahol egy kis gallyat szedett a konyhára. Már az erdőszélen járt, amikor hat hatalmas szürke kutya szegődött hozzá. Az öregasszony nem is ijedt meg a kutyusoktól, sőt, amikor az egyik rávakkantott, még neki állt feljebb.

„Mit ugatsz rám, talán bántottalak?, vagy talán éhesek vagytok?”

Ezzel kibontotta kis batyuját s a nála levő kenyérdarabokat odaszórta a kutvusoknak. Azok a kenyeret felfalták s ezzel odébb is álltak. Az öreg néni csak odahaza ijedt meg a tűzhely mellett, amikor megmondtuk neki, hogy az egész járásban sincs összesen ilyen egyforma hat szürke kutya s ezért a kutyusok csak farkasok lehettek. Több természetbúvár azt állítja, hogy a farkas nem támadja meg az embert, kivéve ha veszett. Mari néni esete is ezt bizonyítja.

Méhészcbéd a bajcsi vándortanyán

Az akác elvirágzott, nagy az öröm a bajcsi vándortanyán. Jó volt az idő, lesz dolga a pergetőnek Hívnak segítséget is, együtt a család, vidáman halad a munka. A szaporán telő bödönök láttán még az asszonynép is megbékél a méhekkel. Bezzeg ilyenkor nem sopánkodnak, hogy .okba kerül a méheleség, a cukor, azt sem mondják, hogy az ember szaban idejét mindig a méhekkel tölti és nem őket cirógatja. Boldogan szopogatják a hófehér fedelezést s azon tanakodnak, milyen ebéddel kellene kedveskedni a mézet szedő férfiaknak. Rövid eszmecsere után megszületik az egyhangú döntés. Kakaspaprikás lesz tarhonyával és uborkasalátával.

Jó lesz. kiabálnak az Ujjúkat nyalogató gyerekek is, de hol a kakas? Vándortanyán vannak és nem otthon. Sebaj, az asszony bemegy a faluba és az tgyik néni máris szerez neki egy kakast.

— Itt. — mutat a szomszédja háza felé, van egy verekedős kakas, azt biztosan eladják, de el ne szólja magát, hogy én mondtam. Isten ments, mert akkor úgysem adnák el.

— ötven korona az ára, egy fillérrel sem adom olcsóbban — köti meg magát a gazdaasszony.

Igaz, a kakas nagy, de a sarkantyúi is hosszúak, lehet már négy éves is.

Sürgős az ebéd, nincs min gondolkozni. Ilyenkor az asszony könnyen hajlik, hisz jól csurog a méz, lesz pénz elég, így a kakast megveszi.

A pergető emberek kitörő örömmel fogadják a visszatérő asszonyt, a nagy kakast meglátva, már előre csurog e nyáluk a finom falatokra gondolva.

Ojult erővel halad tovább a munka. Mari néni élesre feni kését, készül elnyisszantani a boldogtalan kakas nyakát, amely a veszélyt megérezve, minden erejét összeszedve vergődik.

Mari néni kézzel-lábbal igyekszik megfékezni a vadul védekező kakast s éppen nekiilleszti kését a kakas torkának, amikor egy dühös, kóválygó méh nekitámad és' fullánkját tövig ereszti az orrába. Úgy érzi, hogy tüzes taplót nyomtak az orrához, velötrézó sikoltással messzire hajítja a

kakast is, meg a kést is Több =e kellett a kakasnak! Ucuú neki! Megugrott és vad iramban űnt el az erdő sűrűjében.

A nagy sikoltozásra ' sszeszalado emberek csak azt látják, hogy Mari néni mindkét kezével fogja az orrát és jajgat, mintha nem a kakas, hanem ö lenne halálra Ítélve Percekbe telik, míg annyira magához tér. hogy észreveszi a kakas eltűnését.

— Jaj! — Ez még a méhszúrásná) is fájdalmasabb. Nosza, utána emberek. Kerítsétek elöl

Mit volt mit tenni? Mindenki otthagyta a kibontott kaptárt, teáilotf a pergető is, mindenki bebúj az erdőbe. kakast vadászni.

Igen ám, de az erdő járás tilos, különösen a nagy zajjal járó embercsoportoknak. Ezért az erdő túlsó szélién pipázgató vadőr sem volt rest. mikor meghallotta а ладу lármát. Szemöldökét összeráncolva, bosszúsan megindult a hangok irányába. A- lig tett tíz-húsz lépést, oldalt megzörrent a haraszt s az alacsony bokrok közt megpillantott egy nagy lomposfarkú rókát. Na most... itt az alkalom. Már két hét óta lesi éjjelnappal. Elfeledkezve az emberekről, a lármáról, mint a villám, rántja le a fegyverét a válláról, iábiztosít méq látja a róka sárga szőrét . . durr durr .. . Odarohan. Szerencséje -olt. Ott fekszik előtte a bestia. Szép példány. Eléje kerül s ekkor meglepetésében felkiált. A róka előtt egy nagy kakas hever.

A bitang, vájjon hol lopta a kakast? Rövidesen kiderült, mert az odaérkező, megizzadt méhésztársasáp kézzel-lábbal magyarázta a vadőrnek a kakas eltűnését.

— A kakas az enyém. A rókát én lőttem, legyenek szívesek, ballagjanak ki az erdőből, szólt a vadász megátalkodva.

Megkezdődött az alku. Éhes volt már mindenki, a kakast mindenáron meg kell váltani. Végre sikerült. A vadőr is elment az ebédre s a kakaspaprikáson kívül még egy kis lépesmézet is vitt haza a gyerekeknek.

Mari néne meg dicséretet érdemel, mert dagadt orral is finom ebédet főzött. 3.

rekete Péter méhész és a gyorsvonat

Augusztusban Fekete Péter méhésztársunknak valamiféle ismeretlen méhbetegség támadta meg egyik családját. Аг öreg nagyon megijedt, azonnal papírt, ceruzát fogott s megírta észrevételeit Liptóváraljára a Méhészeti Kutató Intézetnek. A válasz négy nap alatt megjött. „Leírás alafíán a bajt megállapítani nem lehet, kérjük, küldjön, vagy hozzon be a beteg családtól méh és fiasítás mintát.”

Fekete méhésztárs a „hozást” választotta. Levett egy csuprot a konyhapolcról és beletett egy összemaroknyi eleven mehet, de hogy ki ne szabaduljanak, egy újságpapírral gondosan lekötötte. Átöltözött s felült az első vonatra. Sok volt az utas, de a nagy tolakodásban azért neki is jutott egy féltenyérnyi ülőhely. Oda letelepedett és a csuprot gondosan a két bakancs közé szorítva maga alá helyezte a padlóra. A kis foglyok azonban csakhamar lyukat rágtak a papiroson és kezdtek felfelé sorjázni az egyik pantallószárán, de belül! Néhány pillanattal később Fekete szaktárs riadtan kap a térd hajtásához. majd rápillant a csuporra. Nos szaladt is tüstént a felé a fülke felé, amely a vonaton egyedüli helyként kínálkozott, ahol a súlyos bajt boldogító magányban meg lehetett volna úszni. Azonban nagy sietségében még az ajtót is elfelejtette bezárni.

Gyorsan oldozgatta. majd rángatta lefelé a pantallót és mint a zászlót kilógatta a fülke nyitott ablakán. Élénk rázogatással távoztatni akarta a hívatlan vendégeket.

A következő percekben nyílik az ajtó, de azon nyomban be is csukódik, majd egy velötrázó sikoltás hangzik a fülke előtt.

Az események akkor már olyan gyorsan kezdtek peregni, mint amilyen gyorsan a párhuzamos sínen a prágai gyors közeledett — mert éppen közeledett. Sőt. alig egy szempillantás. már nem is közeledett, hanem távolodott, csakhogy nem egyedül. Péter barátunk pantallóján a huzat akkorát rántott, hogy kicsúszott a kezéből.

A sikongató női utas vésztjósló riadalmára odasietett a kalauznő és a

megrémült utasok. Kinyitják az ajtót, hát ott áll Fekete koma egy ingben és frissen vasalt fehér alsóban, de nadrág nélkül.

Meséljem tovább? Barátunk nem jutott el Lipótváraljára.

Mikor végül hazakeveredett, első dolga volt megtanulni, hogy:

* * *

1. Ha méh-min tát kérnek Lipótváraljáról, akkor a kaptár aljdeszkáíáról olyan méheket kell összeszedni, amelyek egészen frissen hullottak el, még nem indultak oszlásnak, sőt ió, ha van köztük olyan is, amelyik a becsomagolásnál még egyik-másik testrészét mozgatja. A dobozt gondosan becsomagolva postára lehet adni a következő címre:

Štátny výskumný ústav včelárský, Liptovský Hrádok.

Szóval nem ördöngösség a mintaküldés s Fekete méhésztárs is okosabban tette • volna, ha előbb megtanulja a módját. Az ilyet az ember a könyvekből, lapunkból, tapasztaltabb méhésztársaktól tanulhatja meg, akkor nem éri meglepetés.