Szabad Földműves, 1954. július-december (5. évfolyam, 27-52. szám)
1954-11-28 / 48. szám
8 Földműves 1954. november 28. Mezőgazdaságunk az utolsó öt esztendőben rohamos fejlődésen esett keresztül. Falvaink megváltoztatták hagyományos külsejüket. A széttagolt. keskeny parcellák nagykiterjedésű. tagosított dűlőkké változtak. A tehénfogatú eke helyett pedig hatalmas erőgépek jelentek meg és eddig soha nem látott mélységben szántják fel a földet. Az egyéni nyomorúságos gazdálkodás helyett a szövetkezeti gazdálkodás győzedelmeskedik és minden újabb törekvés végcélja: a magasabb hektárhozamok elérése. A közeljövőben gépállomásaink fejlődésük újabb szakaszához érkeznek. Minden gépállomáson mezőgazdasági laboratóriumot létesítenek, ahol a leghaladóbb tudományos módszerek és kísérletek alapján állapítják meg a talaj minőségét és határozzák meg: milyen növény termelésére felel meg a i legjobban. A gépállomások laboratóriumokkal való felszerelése nálunk még csak kezdetleges állapotban van. Néhány agromérnökön kívül nincsen szakemberünk az újonnan, megszervezett laboratóriumok vezetésére. A hiány pótlására most a Mezőgazdasági Kutató Intézet szakemberei háromhónapos tanfolyamon harminc 16—24 éves, középiskolai képzettséggel bíró nők képeznek ki, akik a gépállomás főagronómusának irányítása mellett a fejlődés kezdeti szakaszában átveszik a laboratóriumok vezetését. 1. Minden szlovákiai gépállomás képviselve van ezen a tanfolyamon és a legtehetségesebb nőket jelölték az átképzésre. A tanfolyam hallgatói mindenekelőtt magával a földdel, a föld anyagával, átalakulásával és fejlődésével ismerkednek meg. A haladószellemű földművelésnek elsősorban a talajt és annak összetételét kell ismernie. Csak ennek megállapítása után döntik el: milyen veteményre alkalmas, milyen trágyázásban kell részesíteni. Képünkön Švidraňová Anna, a rózsahegyi gépállomás és Molnár Ilona, a galántai gépállomás laboránsnői Kcpecký-féle műszerrel a talaj minőségét vizsgálják. 2. A múltban a föld megismerésének nem szenteltek különösebb figyelmet. A földek minőségét csak felületesen állapították meg. A korszerű földtani tudomány pontosan megállapítja a föld állapotát, termőképességét. A mezőgazdasági laboratóriumok tudományos munkája a haladószellemű földművelés szerves részét képezi. Teplická Anna, a lipt. hrádoki gépállomás laboránsnője finom, porszemes földet készít, amelyet a képen is jóllátható társa, Kočišková Emília, a galántai gépállomás dolgozónője pontosan lemér. A vizsgálatokkal a föld kötőképességét állapítják meg. 5. A tanfolyam hallgatói főképpen a talajkémiai, talajismereti, vetőmag- és növényvédelmi szakban nyernek alapos kiképzést. A föld anyagát a legkorszerűbb műszerekkel kutatják és vizsgálják. A talaj kálium-tartalmát úgynevezett „lángoló fotométerrel“ állapítják meg. Adamiková Viera, a chrenovai és Ferenci Margit, a nagymányai gépállomás laboránsnői ezzel a műszerre! a föld káliumtartalmát állapítják meg. Mind a két elvtársnő már hosszabb ideje dolgozik a gépállomáson és a tanfolyamot megelőzőleg kellő agrotechnikai szakismeretre tettek szert. 4. A növényvédelmi szakismeretek a hallgatók egyik legfontosabb tantárgya Hiába készítenék el akármilyen jól is a talajt, gondoskodnának megfelelő vetőmagról, ha a növény védelmét elhanyagolnák és nem tudnák eredményesen felvenni a harcot a répamoly, üszők, pajzstetű stb. pusztítása ellen. Gyümölcsöseinkben különösen a pajzstetű (San Jósé) elszaporodása okoz nagy károkat. Képünkön Stríčková Mária, a tornaijai, Bucta Mária, a holiči és Labátko Anna, a korompai gépállomás laboránsnői figyelik a kártékony rovarok szaporodását és pusztítását. A jövőben minden gépállomást felszerelnek ilyen nagyító műszerrel. 5. A talaj anyagának megállapítása után a Mezőgazdasági, Kutató Intézet oktatóinak felügyelete alatt a laboránsnök meghatározzák a föld trágyázásának módját és pontos tervet készítenek: milyen módon és mivel trágyázzák a földet. A helyes trágyázás meghatározása alapos szakismeretet követel és a földművelési tudomány egyik legfontosabb ágát képezi. Képünkön Bician Zuzanna, a nagyszombati, Krnáč Mária, a vágsellyei Ferenczi Margit, a nagymányai, Gáspár Karolina, a dunaszerdahelyi és Adamek Vera, a chrenovai gépállomás laboránsnői együttesen trágyázás! tervet készítenek. • • Örömmel küldjük képviselőinket a Nemzetgyűlésbe és a Szlovák Nemzeti Tanácsba Az elmúlt napokban valamennyi választókerületben befejeződött a jelöltek beiktatása a Szlovák Nemzeti Tanácsba és Nemzetgyűlésbe. Ezzel lejárt a jelölések határideje és véget értek azok az ünnepélyes összüzemi gyűlések is, amelyeken a gépállomások dolgozói megválasztották képviselőjüket. A dolgozók valamennyi gyűlése a demokratikus választási törvények szellemében zajlott le. Minden dolgozónak jogában és lehetőségében állott a jelölt megválasztása. A gépállomások, állami gazdaságok és a szövetkezeti tagok a legnagyobb egyetértésben választották meg jelöltjeiket éspedig a legjobbakat a legjobbak közül. Mind valamennyien együtt menetelnek november 28-án a választási urnák elé, hogy biztosítsák képviselőik győzelmét és ezzel előmozdítsák valamennyiünk ügyét, a világ békéjét. kés újítással járultak a választások sikeréhez. Valasik János fögépész olyan magas teljesítményű fecskendező gépet szerkesztett, amely öt idáig használt rendes méretű fecskendező gépet helyettesít. Hosszú hónapokban keresztül Valasik elvtárs azon törte a fejét, hogyan alakíthatná át a gépállomás 120 régi mintájú fecskendezőgépét, amelyek nagy helyet foglaltak el és állandóan javításra szorultak. Karbantartásuk is sokba került, teljesítményük ezzel ellentétben nagyon gyenge volt. A főgépész esténként rajzolt és tervezett. A gépállomás mechanikusaival most magasteljesítményű fecskendező gépet szerkesztett, amely óriási előnyökkel. bír a régi gépekkel szemben. Az eddigi 50 literes ‘ üzemanyagfogyasztás helyett 15 litert fogyaszt a módosított fecskendezőgép. Kezelése emellett egyszerű és könnyű. Ilyen és hasonló vállalásokkal és felajánlásokkal várják gépállomásaink dolgozói november 28-át, amikor kézzelfoghatóan kifejezést adnak államunk iránti hűségüknek és békeakaratuknak. A nagymihályi gépállomás dolgozói összüzemi gyűlésen örömmel és egyhangúlag Rusnyák elvfársat, a gépállomás legjobb traktorosát jelölték a Szlovák Nemzeti Tanácsba. A traktorosok ebből az alkalomból 24.670 korona értékű üzemanyag megtakarítására vállaltak kötelezettséget. A választás kihirdetése után az együttesek sem maradtak tétlen. Buca elvtárs munkacsoportja például két KD hernyótalpas megjavítását vállalta, amelyet még e hónap végéig befejeznek. A nagykaposi gépállomás dolgozói Dr. Kiszely Józsefet jelölték a Nemzetgyűlésbe, Brandies András szövetkezeti elnököt pedig a Szlovák Nemzeti Tanácsija. A gépállomás dolgozói egyben kötelezték magukat, hogy az őszi feladatukat november 28-ig, a választások napjáig befejezik. Elhatározásukat tett követte. Az őszi munkák mielőbbi befejezésének érdekében vasárnap november 17-én választási műszakot, szerveztek, amelynek keretében 44 traktor dolgozott és estig 125 hektár földet megszántottak. A feledi gépállomás dolgozói érté-A zselízi traktorosok a terv túlteljesítésével nagyban hozzáféri! fák az Őszi munkák időbeni befejezéséhez A zselízi gépállomás dolgozói tisztában vannak azokkal a feladatokkal, amelyek megoldása és teljesítése a X. pártkongresszus határozatából reájuk hárulnak. Juhász András igazgató még az őszi munkák megkezdése előtt összüzemi értekezleten, az_ öszszes dolgozók jelenlétében megtárgyalta azokat az intézkedéseket, amelyek végrehajtása az őszi feladatok sikeres végrehajtása érdekében okvetlen szükséges. Mindenekelőtt a középszántást végeztük el. 189.15 hektáron keresztsoros, 4689 hektáron szűksoros és 92 hektáron egyéb vetést végeztünk. így tehát traktorosaink kereken 5000 holdon végezték el a vetési munkálatokat. ami végeredményképpen 271 százalékos túlteljesítést és jelentős megterhelést jelentett dolgozóinknak. A gépállomás vezetősége élénk kapcsolatot tart fenn mind a traktorosbrigádokkal, mind a szövetkezet tagjaival. Hetenként háromszor rövid termelési értekezletre gyűlnek össze, ha azonban szükség mutatkozik, többször is villámértekezletet tartanak és állandóan napirenden tartják a megoldásra váró kérdések elintézését. Az értekezleten elhatározott feladatok végrehajtását Juhász igazgató állandóan ellenőrzi. ^lunkánkhan nagy segítséget jelentett a brigádközponti vezető és az agronómusok értekezlete, amelyet hetenként rendszeresen szerdára hívtunk egybe. A brigádok beszámoltak eredményeikről és nehézségeikről, egyben pedig orvosolták azokat a hibákat, amelyek fékezték, vagy veszélyeztették a terv időbeni teljesítését. Az értekezletek eredményesnek mondhatók, mert sok akadályt és nehézséget eltávolítottak. Vannak azonban olyan hibák is, amelyek - régebbi keletűek, de még a mai napig sem történt intézkedés. eltávolításukra. Marcel István, ipolyszakállasi brigádvezetö portáján például már egy éve egy szovjet eke hever kihasználatlanul. Marcel elvtárs még a mai napig sem gondoskodott az eke megjavításáról és a gépállomásra sem vontatta be, ahol már rég rendbehozták volna. A járás brigádjai közül a hölvényi érte el a legnagyobb eredményt. Már a NOSzF 37. évfordulójáig az őszi munkál, tervét 133.40 százalékra teljesítette. Nevidánszky Kálmán, a brigád vezetője a reábízott feladatokat becsületesen teljesíti és munkáját jól megszervezi. Fábry András, a medvei bugád vezetője traktorosaival 125.15 százalékos, a hontfüzesi brigád pedig Begus Árpád vezetésével 122.8 százalékos tervteljesítést ért el. Szedlák Ferenc, a nágysallói brigád új vezetője külön is dicséretet érdemel. Nem rég végezte el a brigádvezetők tízhónapos tanfolyamát és szorgos, kitartó munkájával bebizonyította, hogy a nagysallőiak is tudnak jól gazdálkodni. Most a brigád a legjobb brigádokkal vetekszik, .ami pedig aze- I lőtt soha sem fordult elő. A brigád i egyébként 1600 hektár földet művel és eddig 400 hektáron végezte el a mélyszántást. Megemlítést, sőt dicséretet érdemel j az a 19 traktoros, akik őszi tervüket ; jóval százszázalékon felül teljesítet- I ték. Ezek közül is külön ki kell emel' ni Horváth. Vilmos traktorost, aki DT 54-es gépével 135 hektáros tervével szemben 277 hektárt művel meg. Berta Ferenc KD traktoron dolgozik. Eredeti terve szerint 77 hektárt kellett volna megművelnie, ehelyett azonban 267 hektárt művelt meg. A gépállomás dolgozói tehát a NOSzF 37. évfordulójára őszi tervüket 100 százalékon felül teljesítették. Ezzel a traktorosok eleget tettek vállalásuknak és nagyban hozzájárultak az őszi munkák időbeni teljesítéséhez. Valkovszký György Kitüntették a tornaijai gépállomás 3 legjobb brigádját A tornaijai gépállomás dolgozói szép sikert értek el. Hatéves fennállásuk óta még egyízben sem tudták évi tervüket száz százalékosan teljesíteni. Most azonban a tömegszervezetek bevonásával a traktorosok nagy lendülettel láttak neki az 1954. évi terv. teljesítésének. A munkának meg is lett az eredménye. A gépállomás dolgozói évi tervüket 103 százalékra teljesítették. A járás Körzetében lévő traktorosbrigádok az idén a múlt évvel szemben sokkal nagyobb szak- és politikai segítséget kaptak. Ahol hiányosság mutatkozott a gépállomás rögtön segítséget nyújtott a megszorult brigádnak. Üzemi pártszervezetünk is sokkal mozgékonyabb, mint azelőtt volt. A hibák és a fogyatékosságok kiküszöbölése folytán valamennyi brigádunk teljesítette tervét. Különösen az orávkáiak érdemelnek dicséretet, akik egészévi tervüket 110 százalékra, őszi tervüket pedig 104 százalékra teljesítették. Teljesítményben és a munkák jóminőségű elvégzésében nyomon követik őket a sajógömöri traktorosok, akik az őszi munkák tervét 112 százalékra teljesítették. A harmadik helyre a lénártfalvi brigád kerül, amely őszi tervét 106 százalékra teljesítette. A gépállomás dolgozói a .traktorosbrigádok traktorosaival karöltve a NOSzF tiszteletére 288 hektár föld megszántását vállalták, ami pénzre átszámítva 21.000 korona értéket jelent. A vállalások keretében ä rimaszécsiek 56 hektár, a sajógömöriek pedig 31 hektár földet műveltek meg. A kötelezettségvállalásból a járás valamennyi brigádja kivette részét és méltóképpen járult a nagy évforduló megünnepléséhez. Az üzemi szakszervezet a járás 3 legjobb brigádját munkájuk elismeréseképpen kitüntetésben részesítette. Ronyec Sándor Mezőgazdasági laboratóriumokatszerveznek gépállomása nkon