Szabad Földműves, 1954. július-december (5. évfolyam, 27-52. szám)

1954-11-21 / 47. szám

1954. november 21. Földműves 11 Két előadás, amely elősegíteti labdarúgásunk további fejlődését т т иж т&т ят Az utolsó forduló előtt A Köztársasági Bajnokság hajrája sok meglepetést hozott már. Kétszer is úgy látszott, hogy a Spartak Praha Sokolovo javára dől el az idei baj­nokság, amikor az élcsapatot mind­kétszer nemvárt vereség érte. Szer­dán Olomoucban kapott ki az első­számú bajnokjelölt és ezzel erős n lecsökkentek bajnoki reményei' Szombaton az ODA — némi szeren­csével — legyőzte a Baník Ostravát és így ismét két pont előnyhöz jutott a Spartak Sokolovo. A Spartak vasár­nap Bratislavában játsza utolsó mér­kőzését a Slovan ellen. Ha ezt a mérkőzést is elveszítené, az ostra­­vaiak csak akkor kerülhetnének a prágaiak elé, ha a Spartakot — mondjuk — 4 gólos vereség érné, az A magyar-osztrák találkozóknak mindig különleges a varázsuk. — fgy volt ez most vasárnap is, Magyaror­szág és Ausztria válogatottjainak 93. budapesti mérkőzése előtt. Vasárnap több mint 2.000 tüzes osztrák szurkoló érkezett Budapestre a találkozó megtekintésére. Már kora délelőtt megindult a népvándorlás fc Népstadion felé. És már tizenkét óra­kor alig akadt üres folt a nézőtéren Az ifjúsági mérkőzés után mindenki érdeklődéssel várta a magyar csapat ős—’sállítását. mert a sok sérülés, be. tegség miatt ez véglegesen csak va­sárnap délelőtt dőlt el. Amennyire örült a közönség, hogy Grosics, Lan­tos. Lóránt felgyógyult, annyira meg­lepetésként hatott Bozsik hiánya. Ró­zsik szombaton lázas betegen ágynak dőlt. Az olasz Orlandini játékvezető sípjelére 94 ezer néző előtt a ma­gyar együttes a következő felállítás­ban kezdte a játékot. Magyarország: Grosics—Buzánszky, Lóránt, Lantos—Szojka, Kotász— Sándor. Kocsis, Hidegkuty, Czlbor, Fenyvesi. A2 osztrák csapat indította az nkÖ támadást, de csakhamar a magyar csatársor tört előre és a kilencedik percben az első kapuralövés egy­ostravaiak pedig ugyanakkor legalább 4 gólos győzelmet aratnának a Krídla vlasti ellen utolsó mérkőzésükön. A valószínűség tehát még mindig amel­lett szól, hogy a Spartak Sokolovo megelőzi az ostravai csapatot. A legutóbbi eredmények alapján azonban megnövekedtek a ČH Bratis­lava bajnoki reményei is. A ČH hét­közben Bratislavában játsza le elma­radt mérkőzését a Baník Kladnó csa­pata ellen. Ha győz, felkerül a máso­dik helyre. Ebben az esetben minden attól függ: kikap-e vasárnap Bratisla­vában a Spartak Sokolovo a Slovan­­tói?! Ha igen és ugyanakkor a ČH Bratislava legyőzi Prágában a Dina­mót is, — bratislavai csapaté lesz a szersmind meghozta az első magyar gólt is. A 24. percben egy eléggé veszély­telennek látszó támadás után a hát­védből csatárrá vedlett Hanappihoz került a labda. A rutinos osztrák já­tékos kicselezte Lórántot és utána biztosan lőtte a labdát Grosics kapu­jába. Az 1:1-es félidő után a nézők nagy többsége úgy vélte, hogy a győzelem­hez több kell, mint az, amit eddig nyújtott a magyar csapat. Ez pedig megtörtént. A szünet után a magyar csapat szinte „úr” volt a pályán. A 9. percben a jobbszélen előrehúzódó Hidegkuty hátrafelé adta a labdát. A nagv iramban előretörő Palotás ľ> méterről bombalövéssel újból meg­szerezte a vezetést. A 26. percben is­mét a magyar válogatott ért el Kocsis fejesével újabb gólt. Sándor sarok­rúgása után középre került a labda és még mielőtt az osztrák védők fel­ocsúdhattak volna, Kocsis villámgyors fejesgólja máris a hálóban volt. A második félidő 37. perce meghozta a magyar csapat negyedik gólját is, ez ismét Sándor érdeme УоН. Hidegkuty leadásával a jobbszélső tett néhány lépést, aztán nyolc méterről, ties bajnoki cím. Az utolsó forduló előtt tehát az a helyzet, hogy még három csapat lehet bajnok. A döntés viszont egy negyedik — a Slovan Bratislava ÜNV - - „kezében” van. A kiesési fronton részben tisztázó­dott a helyzet. Az egyik kieső csapat a Spartak Stalingrád lesz. A másik kieső a Tatran Prešov—Iskra Žilina és Tankista—Spartak Stalingrád mér­kőzéseken dől el. Az eperjesi csapat már döntetlen esetén is megmenekül és akkor a Tankista jut a kiesés sor­sára. Elméletileg a Krídla vlasti is kieshet még, ha súlyos vereséget szenved Ostraván és ugyanakkor a Tankista nagy gólaránnyal győzi le a Köztársasági Bajnokságtól búcsúzó Spartak Stalingrad csapatát. szögből a vetődő osztrák kapus mel­lett a hálóba rúgta a labdát. A magyar labdarúgó-válogatott az év utolsó hazai nemzetközi mérkőzé­sén nagyszerű küzdeni tudással, pom­pás csaíárjátékkal szerezte meg a győzelmet nagyhírű ellenfelével szem­ben. A magyar csapat győzelme annál is értékesebb, mert a „gépezet” olyan kiváló tagjai, mint Puskás, Bozsik, majd a mérkőzés legnagyobb része-­­ben Czibor is hiányoztak. A magyar válogatott minden részében lobbnak bizonyult az osztrák tizenegynél. Az őszi nemzetközi mérkőzéseken elért szép eredmények után ez az újabb győzelem is a mggyar labda­rúgósport erejét bizonyítja. Az osztrák labdarúgásnak egyébként is szomorú napja volt a vasárnap. Az A csapaton kívül még öt osztrák csa­pat játszott a magyarokkal — ame. lyek sorban elvesztették mérkőzésü­két. Így Magyarország В—A usZtria В - (1:0.) — Magyarország-Ausz­tria Ifjúsági csapata 4:2 (3:0) — C válogatott Magyarország— Burgen­land 4:1 (2:0), az utánpótlás csapa­tai 6:2 (3:2), a Debrecenben leját­szott osztrák—magyar mérkőzés pedig 4:0 (2:0), eredménnyel végződött. Két érdekes sportelőadás hangzott el Magyarországon, melyekből a cseh­szlovákiai sportolók és sportvezetők sokat hasznosíthatnak hazai sportunk fejlődésére. Nagy közönség, sportköri vezetők, edzők, sportolók, szurkolók előtt Gö­­zsy Sándor dr. és Bukovi Márton tar­tott előadást. Gözsy Sándor dr.: Az egyik ver­senyző egyáltalán nem érezte fáradt­nak magát, de az orvosi vizsgálat túl­­edzettség nyomait találta nála. Nem törődtek a vezetők és maga a ver­senyző sem a vizsgálat eredményei­vel, aminek a következménye hosz­­szabb, erőteljes visszaesés lett. Fon­tos tehát a sportveztők, edzők, ver­senyzők és sportorvos szoros e­­gyüttműködése. A jól képzett sport­orvos meg tudja találni a kifáradás okát és segítséget nyújthat az egyen­súly minél gyorsabb helyreállításához. A továbbiak során elmondta Gözsy dr., hogy szoros kapcsolat van a táp­lálkozás és a sportteljesítmény kö­zött. A táplálék szolgáltatja a test­állomány felépítéséhez és fenntartá* sához szükséges anyagokat és a moz­gáshoz szükséges „hajtóanyagot“. A sportolónak lényegesen megnö­vekedhet a vitaminszükséglete. Bár valamennyi vitamin hiányát megérzi a sportoló szervezete, a legnagyobb jelentősége mégis a BX- és a C-vi­­tamínnak van. Erős edzésben lévő labdarúgóknál megfelelően gondoskod­ni kell valamennyi szükséges vitamin adagolásáról, a Bl- és C-vitamint pedig lehetőleg tűi kell adagolni. (A túladagolás nem jár semmiféle árta­lommal). Hasznos a szervezet előkészítő szol­gálatában a megfelelő gyúrás, min­denki ismeri a meleg fürdő és a zuhany jó hatásait. Kevésbbé ismert a kvarcsugárzás haszna. Pedig ma már beigazolt, hogy besugárzás után fokozódik az étvágy, szénhidrát-éhség lép fel, akárcsak edzés után. Jó ha­tással van a besugárzás a fáradtság Szombaton és vasárnap rendezték meg Bécsben a két ország válogatott úszóinak és vízilabdázóinak küzdel­mét. A csehszlovák válogatott Sa­­muhel nélkül vette fel a küzdelmet, de igy is megérdemelten harcolta ki az értékes győzelmet. Samühel köz­vetlenül a verseny előtt betegedett kiküszöbölésére is. Az oxigén-beléle­­geztető készülék használata helyett azt javasolja Gözsy doktor, hogy a labdarúgók igyekezzenek helyes lég­zéssel segíteni a szervezet helyreál­lítását. Beszélt végül a központi ideg­­rendszer és sportteljesítmény közti összefüggésről. Ezzel kapcsolatban a rajtláz kérdéséről is. Döntő jelentő­sége lehet a központi idegrendszer­nek a sportolók teljesítményében. A sportoló külön lelki tényezők segít­ségével meg tudja akadályozni szer­vezete teljesítményének hanyatlását. Bukovi Márton: Még mozgékonyab­bá kellene tenni a csatárokat, hogy nagyobb területen végzett pontos és gyors adogatásaikkal biztosabban fel­őrölhessék az ellenfél védelmét. Eh­hez feltétlenül szükséges a csatárok gyorsaságának és különleges állóké­pességének növelése. A gyorsaságot természetesen labdával történő moz­gásra értette a kitűnő edző. Megfi­gyelései szerint az a játékos tudja leggyorsabban változtam mozgásának irányát, az uralja legjobban futás köz­ben is a labdát, aki gyors, apró lép­tekkel szalad. Ezen a téren például a VB-n a magyar csatárok voltak a legjobbak. Szerinte az élvonalbeli ma­gyar csatárok közül csak Palotás az, aki nem így szaladt. Fiataljaink nem járnak teljesen a „nagyok“ nyomdokain. Jellemző, hogy a Csehszlovák Ifjúsági válogatott já­téka jobban hasonlít a magyar A-vá­­logatott játékához, mint a magyaroké! Nem szabad azonban kétségbeesni. A tehetséges fiatalokkal rendszeresen, tervszerűen foglalkozni kell, megis­mertetni velük mindazokat a játék­megoldásokat, amelyekkel mérkőzés közben találkozhatnak. Fokozatosan kell nekik olyan feladatokat adni, amelyek révén megközelíthetik, vagy elérhetik legjobbjaink tudását. Az ő képzésükben is hasznosítani kell leg­jobbjaink mérkőzéseinek, valamint a VB-nek a tapasztalatait. NS meg és ezért azonnal Pozsonyba szál­lították. A csehszlovák válogatottak nagyon jó teljesítményt nyújtottak. Kitűnő formában úsztak Báčik és Maagová, főképpen pedig Skupilóvá, aki 100 méteres pillangóuszásban 1:20,4 p-es idővel új csehszlovák re­kordot állított fel. Hat magyar győzelemmel végződött a 98. osztrák-magyar találkozó Üszómk legyőzték az osztrákokat A csehszlovákiai rádió állandó magyar adása: a 427.9 mm hullámhosszon. Hétfő: 6.15—6.25: Hírek. 14.00—14.10: Hírek. 14.10—14.30: Falu híradó. 17.20—18.00: Hírek, hangos híradó. Kedd: 6.15—6.25: Hírek. 14.00—14.10: Hírek. 14.10—14.30: Falu híradó. 17.20—18.00: Hírek, hangos híradó. Szerda: 6.15—6.25: Hírek. 14.00—14.10: Hírek. 14.10—14,30: Falu híradó. 17,20—18.00: Hírek, hangos híradó. Csütörtök: 6.15—6.25: Hírek. 14.00—14 10: Hírek. 14.10—14.30: Falu híradó. 17.20—18.00: Hírek, hangos híradó. Péntek: 6.15—6.25: Hírek. 14.00—14.10: Hírek. 14.10—14.30: Falu híradó. 17.20—18.00: Hírek, hangos híradó. Szombat: 6.15—6.25: Ifjúsági rádió. 14.00—14.10: Hírek. 14.10— 14.30: Hangos híradó. 16.00—16.30: Úttörők híradója, Vasárnap: 6.40—7.00: Szövetkezeti tanácsadó. 14.00—15.00: Vi­dám műsorral köszöntjük a falu és város dolgozóit. 17.30—18.00: Irodalmi félóra. Hétfő BRATISLAVA — 6.55 Nyelvoktatás. 7.20 Reggeli hangverseny. 10.00 Köz­vetítés az ifjúságnak. 10.35 Szóra­koztató zer.e. 11.30 Szlovák szerzők műveiből 12.00 A rádió népi-együt­tese 13.30 Balettzene 14.00 Üzemi együttesek műsorából. 14.40 A haza a szerzők müveiben Í5 30 A rádió ze­nekarának hangversenye. 16.00 A szovjet egészségügyi szolgálat segít­sége. 16.15 Népi szólók. 16.30 Az f­­júság rádióújsága. 17.00 Ladislav Hioubek: Részletek a „Virradat“ cí­mű operából. 17.20 Táncoljunk, da­loljunk. 1830 KIvánsághangverseny. 19.30 Népünk büszkesége. 19.40 Ale­xander Moyzes népi alkotásaiból. 22.00 Jánošík — költeménydráma. 22.20 Operett-dallamok. 22.50 Bedrich Sme­­tána: Dalibor. KOSSUTH-RÄDIÖ — 8.30 Csajkovsz­kij műveiből. 9.40 Iskolai kórusok. 10.10 Hangszeres muzsika. 11.00 Rit­kán hallott operákból. 11.30 Irodalmi zenés műsor. 12.10 Rádió operettjei­ből. 13.00 A MR népi zenekara. 14,50 Heti zenés kalendárium. 16.00 Most légy okos Domokos. 17.30 Egy falu egy nóta. 18.20 Kórushangverseny 18.40 Ifjúsági műsor. 19.00 Jó mun­káért szép muzsikát. 21.10 Tánczene. 22.10 Tíz perc külpolitika. 22.20 Ha­zánk zenei életéből. 23.30 A MR népi zenekara. Kedd BRATISLAVA — 6.55 Nyelvoktatás. 7.15 Reggeli hangverseny. 10.00 Köz­vetítés az ifjúságnak. 11.20 Szórakoz­tató dallamok. 12.00 Földműveseink­nek. 12.10 Operazene. 12.50 Tarka szórakoztató műsor. 14.00 A rádió zenekarának hangversenye. 14.5Ö Tánc, dal. 15.00 Az ifjúsághoz. 15.30 Részletek Farkas Ferenc Tavasztól őszig című zeneművéből. 16.00 A rá­dió énekkarának hangversenye. 16.30 Fúvószene. 17.00 A dolgozók politikai iskolája. 17.20 Népi vigadalom. 18.30 Kívansághangvetsenv. 19.40 Szórakoz­tató zene. 20.00 A Szlovák Filharmo­nikusok hangversenye. 21.20 Táncdal­lamok. 22.20 Kellemes szórakozás. 22.50 Szlovák szerzők szimfonikus műveiből. KOSSUTH-RÄDIÖ — 8.30 Ifj. Ma­gyart Imre és zenekara. 9.00 Az Ale­xandrov együttes műsorából. 10.10 Szórakoztató zene. 11.00 Délelőtti hangverseny. 12.15 Dalgyűjtemények. 14.25 Hangverseny gyermekeknek lu.OC Keresztülkasul Magyarországon. 15.20 Egy téma, több szerkő 16.00 Atomvilág, ifjúsági rádiójáték. 17.30 Magyar népdalok. 18.10 Egy magyar R A Dl О nyár, színmű 4 felvonásban. 21.26 Szív küldi szívnek... 22.20 Operett­dalok. 23.00 Előadóművészeink hang­versenye. Szerda BRATISLAVA — 7.15 Operarészle­tek. 10.00 Az ifjúságnak. 10.35 Ifjú­sági együttesek. 11.00 Asszonyok fél­órája. 11.30 Szlovák szerzők művei­ből. 12.00 Földműveseinknek. 12.15 Énekel az ifjúság. 14.00 Szerzőink táncaiból. 14.40 Operazene. 15.20 Nép­táncok. 15.30 Csasztuskák. 16.00 Mor­va néptáncok. 16.30 Zenei újdonságok. 17.00 Beszélgetés a jelöltekkel. 17.20 Táncoljunk, daloljunk. 18.30 Kíván­sághangverseny. 19.40 Katonai együt­tes, к műsorából. 20.00 Keller Béla műveiből. 20.40 Szabadtéri zene. 21,00 Beszélgetés a hallgatókkal a gyerme­kek neveléséről. 21.20 Népi hangon. 22.20 A táncdallamok szárnyán. 22.50 Szimfonikus hangverseny. KOSSUTH-RÄDIÖ — 8.30 Német vígoperákból. 9.20 A hírközlés törté­nete. 9.40 Daltanulás. 11.00 Hangver­seny ifjúság számára. 11.30 Filmzene. 12.15 Tánczene. 13.20 Dalol a sztyep­pe. 13.39 Könnyű zene. 14.50 Orgona­művek. 16.00 Délutáni hangverseny. 17.10 Nemzetközi kérdések. 17.25 Szív küldi szívnek .. . 18.00 A virágzó mezőgazdaság útján. 18.30 A MR ze­nekarának új műsorából. 19.15 Jó munkáért szép muzsikát. 20.20 Zenés irodalmi műsor. 21.20 Tánczene. 22.10 Tíz perc külpolitikái. 23.18 Éji zen . Csütörtök BRATISLAVA — 6,55 Nyelvoktatás. 7.15 Tarka zenei műsor. 10,00 Láto­gatás Ludányiban. 10.15 Gyermekda­lok. 10.35 Zongoraművek. Í1.00 Köz­kedvelt dallamok. 11.30 Vidám dalok és táncok. 12.00 Földműveseinknek. 12.10 Énekel az ifjúság. 13.15 Opera­hangverseny. 14.0Ó A rádió zenekará­nak hangversenye. 14,40 Ukrán dalok. 15.00 Magyar zenei alkotásokból. 15.30 1954^поуетЬег 22-tül 28-ig. Tánczene. 16.00 Épül az új Bratisla­va. 17.00 Zeneoktatás. 17.20 Szovjet karmesterek műveiből. 18.30 Kíván­sághangverseny. 19.40 Katonaegyültes műsorából. 20.1Ö Csajkovszkij: Ma­­zeppe. Opera 3 felvonásban. 22.45 Kellemes szórakozást. KOSSUTH-RÄDIÖ — 8.30 Zenekari hangverseny. 9.20 Gyermekműsor. 10.10 Horváth Gyula és zenekara ját­szik. 10.30 Kedves szóval, vidám dal­lal. 10.50 Balettzene, 11.30 Dalos Pista. 12.15 Romantikus nagyoperák­ból. 13.00 Miért állnak sok helyen a bányagépek. 13.20 Részletek , Fali Leó és Huszka Jenő operettjeiből. 15.30 Az épülő kommunizmus nagy orszá­gában. 16.20 Egyről-másról. 16.40 Szív küldi szívnek... 17.30 Egy falu egy nóta. 18.20 Részletek Straüss és Millöcker operettjeiből. 19.30 Tánc­zene. 20.20 Könnyű zene. 21.05 Puc­cini! Pillangókisasszony. 23.45 Éji zene. Péntek BRATISLAVA — 6.55 Nyelvoktatás. 7.Í5 Reggeli hangverseny. 10.00 Vá­lasztási tanácsadó, 10.35 Közkedvelt zene. 11.00 Asszonyok félórája. 11.30 Szerzőink műveiből. 12.15 Zenekari együttesek műsorából. 15.50 A rádió zenekaráhak hangversenye. 14.00 Dal­lamok szárnyán. 14.40 Szovjet szer­zők operaalkotásaiból. 15.15 Az ifjú­ság hangja. 15.30 Népdalok. 16.00 Kórusművek. 17.00 Kultúrszemb. 17.20 Táncoljunk, daloljunk. 18.30 Kí­vánsághangverseny. 19.40 Táncdalla­mok. 20.30 Néptáncok, 21.30 Kama­razene. 22.20 Szórakoztató és tánc­zene. KOSSUTH-RÄDIÖ — 8.30 Fúvósze­ne. 9.00 Iftdulök. 11X0 Részletek Er­kel operáiból 12.15 Daloló tájak. 13.00 A prágai és a szófiai rádió mű­sorából. 15.10 Nagyjaink álmai. 15.45 Operettkettösök. 16.40 Schubert-da­­lok, 17.30 Szív küldi szívnek . . . 18.30 Népi zenekarok műsorából. 19.00 Kül­politikai kérdésekre válaszolunk. 19.15 Jó munkáért szép muzsikát. 20.20 A MR szimfonikus zenekara. 22.10 Tíz perc külpolitika. 22.20 Tánczene. Szombat BRATISLAVA — 7.15 Népi hangon. 10.15 Tarka zenei műsor. 11.15 Ma­gyar népdalok és táncok. 11.30 Ope­razene. 12.50 Vidám dalok és dalla­mok. 14.40 Az ifjúság vidám délután­ja. 15.40 Táncegyveleg. 16.00 Dalla­mok, amelyeket szívesen hallgatunk. 16.30 A népek barátsága. 17.00 Kí­vánsághangverseny. 17.30 Népi viga­dalom. 18.30 Kívánsághangverseny. 20.20 Vidám hangulat. KOSSUTH-RÄDIÖ — 8.30 Indulók és táncok. 8.50 Filmzene. 9.20 Üttörő híradó. 10.10 Délelőtti hangverseny. 11.40 Híres operakórusok. 12.15 Szó­rakoztató zene. 13.00 Népzene. 13.40 Fúvószene. 15.40 Szív küldi szívnek... 16.10 Beethoven S-dur vonósnégyes. 17.10 A népművészeti intézet műsora. 17.30 Szövetkezeti híradó. 18.00 Egy falu, egy nóta, 18.30 Az épülő kom­munizmus nagy országában. 19.00 Ze­nés játék. 20.20 Müvészest. 22.20 Tánc éjfélig. Vasárnap Az összes csehszlovák adó a válasz­tások alkalmával egységes műsort sugároz. KOSSUTH-RÄDIÖ — 4.30—8.00 Reg­geli zene. 8.10 Egy falu, egy nóta. 9.00 Zenés posta. 10.00 Vasárnapi le­vél, 10.10 A gyermekrádió műsora. 12.15 Jó ebédhez szól a nóta. 13.15 Jő munkáért szép muzsikát. 14.15 Ünnepi hangverseny. 15.30 Egy hét a külpolitikában. 15.45 Szív küldi szív­nek ... 16.15 A rádió irodalmi folyó­irata. 17.05 Tánczene. 17.40 Kincses kalendárium. 18.40 Rádiólexikön. 19.10 Szív küldi szívnek ... 19.30 Az épülő kommunizmus nagy országában. 20.20 Magyar népdalok. 21.40 A vasárnap sportja. 22.10 Közvetítés a szegedi színházból. 23.00 Budapest hangver­senytermeiből. 0.10 Magyar nóták.

Next

/
Thumbnails
Contents