Szabad Földműves, 1954. július-december (5. évfolyam, 27-52. szám)
1954-11-14 / 46. szám
1954. november 14. Földműves 11 m m m íT éíSV om Két döntetlen a köztársasági labdarugó-bajnokságban Vasárnap került sor a köztársasági labdarúgó-bajnokság két elmaradt mérkőzésének lebonyolítására, A két mérkőzésen résztvevő mindegyik csapat egy-egy pontot szerzett. A legnagyobb érdeklődés az osztravai mérkőzést előzte meg, ahol a tabella élén álló két csapat, a Baník Ostrava és a Spartak Praha Sokolovo küzdöttek egymással. Ez a mérkőzés nem döntötte el véglegesen az elsőséget, mert az 1:1 eredmény nem változtatta meg a sorrendet és továbbra is a Spartak Sokolovo vezet jobb gólaránnyal a Baník előtt. ODA Praha—Spartak Praha Stalingrad 1:1 (1:1). A csehszlovák hadsereg strahovi stadionjában lefolyt mérkőzés átlagszínvohalon mozgott és megérdemelten döntetlenül végződött. A rossz talajon mindkét Csapat játékosai csak nehezen melegedtek be és lassan mozogtak. A Spartak Stalingrad csapata, amely a bennmaradásért küzdött, kissé fölényben volt, de ezt az ODA kitűnő védelme miatt gólokban nem tudta kifejezni. A második félidő elején inkább az ODA csapata tartotta kezében a játékot, de ennek csatárai sem voltak eredményesek A játék végén újból a Spartak Stalingrád volt fölényben, a győzelmet jelentő gólt azonban nem tudta megszerezni. Az ODA csapatában megbízhatóan működött a védelem, — Valenta, Trnka — Bílék, Novák, Král, Müller, Kaurä. Az ODA kezdeti fölényét a 8. percben Hemele juttatta érvényre, de Müller már a 11. percben egyenlített Ettőlfögva váltakozva, hol az egyik, hol a másik csapat volt fölényben. A gólarány azonban nem változott, habár mindkét csapatnak elég sok gólszerzési alkalma lett vol- I na. amit a sarokrúgások aránya is Az Ersekújvári Dinamó nyerte az újvári tornát Űiabb sikereket ért el az érsekújvári Dinamó csapata, amikor megnyerte a csehszlovák-szovjet barátsági hónap tiszteletére rendezett labdarúgó tornát. Az első mérkőzést kedden játszották. Ezen a Dinamó jó játék után 3:2 (1:1) aránvban nyert az érsekújvári Spartak ellen. A Dinamo góljait Mučska. Proházka és Jurik lőtték. míg a Spartakét Andris (2). A második mérkőzésen — csütörtökön — a palárikovói Lokomotíva 4:1 (2:0) arányban gytlzte le az érsekújvári Slavojt. A döntő mérkőzésekre vasárnap 1.500 nézd előtt került sor. bajnokcsapat teljesen megérdemelten nvert magasabb osztályban játszó ellenfele ellen. A mérkőzés a rendes játékidőben 2:2 aránvban döntetlenül végződött. A kétszer tízperces meghosszabbításban a Slavoj maradt felül. A Slavoj mindhárom gólját Mudrý ldtte. míg a Vesztések góljait Andris és Csincsura. Érsekújvári Dinamó — Palárikovói Lokomotíva 2:1 (1:0). Hatalmas irammal kezdődött a mérkőzés, A közönség változatos, szép játékot látott A 21-ik percben Mucska 16 méteres szabadrúgásból véd-Érsekújvári Slavoj — Érsekújvári Spartak 3:2 (2:2). Hatalmas meglepetéssel végződött a végig izgalmas torna, mert a lárási hetetlen lövéssel szerezte meg a vezetést. A második félidőben egy váratlan támadás után Puskás 2:0-ra növelte a hazaiak előnyét, maid a 37-ik percben Krásnv szépített. mutat, amely 7:6 volt az ODA javára. Az érdekfeszítő küzdelmet kb. 12.000 ember nézte végig. Baník Ostrava—Spartak Praha Sokolovo 1:1 (0:0). ÖStraVán több mint 20.000-en nézték végig ezt a küzdelmet, amely magas színvonalon, gyorsan, harciasán, keményen folyt és amelyen mindkét csapat kezdettől végig nagy lelkesedéssel küzdött. Az utolsó 20 percben már keményebben és idegesebben folyt a játék, mert mindkét csapat, teljes erőfeszítéssel, meg akarta szerezni a győzelmét. Az líl-es eredmény helyesen fejezi к* a csapatok erőviszonyát. * ★ + Lelesz-Polany 4:5 (1:1) Szép. napsütéses délután volt, amikor sorrakerült a Lelesz-Polány közötti labdarugó mérkőzés. A nézők izgatottan vártak a kezdésre. Mindenki azt gondolta, högv Polan.V kikao, hiszen a járási bajnokságban. Lelesz pedig a kerületiben játszik. Mindiáit a mérkőzés kezdetén a polanyi csapat. ragadta magához a kezdeményezést. Szép játékkal gyönyörködtette a közönséget. Sok fiatalos lendületnek és gólratörésnek voltunk a tanúi. Mindamellttt a leleszi csapat is szépen játszott, csak lassan és körülményesen építette fel támadásait. Csapatmunka'ükből hiányoztak a pontos hosszú el'üeadások és a kapuratörés. Mikor a közönség látta polányiak fölényét. megváltozott a csapat iránti vélemény és hataimas tapssal biztatták a lelkesen játszó polányí 11 -eí A szürko'ók a 4:5 aránvú eredménnyel nagyon elégedettek voltak. A leiesziek Polánytól jó pár éve veretlenek voltak. A polanyi csapathoz még nagyobb reményeket is fűzűn к. Bízunk bennük, hogy elsajátítják a labdarúgás magasabb technikáját 'S. A csapat tanúidét adta a várható fejlődésnek, Eddig mind a 11 játékos megszerezte az MHK és a Fucsikielvénvt. Haraszti Jártas, Lelesz Vasárnap esti bécsi jelentés az osztrák válogatottjelöltekről A közelgő osztrák—magyar válogatott labdarugómérkőzésre való tekintettel, vasárnap különös érdeklődés előzte meg az osztrák bajnoki mérkőzéseket. Nemcsak a szakemberek, hanem a nézők is nagy figyelemmel kísérték a vélogatottjelöltek játékát, A számításba jövő játékosok közül egyedül Stotz nyújtott gyenge teljesítményt és így valószínű, hogy nem kerül be a csapatba. A többiek általában bíztató formát mutattak és a legnagyobb örömet a csatárok javulása okozta. A vasárnapi bajnoki mérkőzésen például Dienst 3, Hanappi 2, Körnér 1, Gollnhubér és Wagner 1-1 gólt ért el. Labdarúgó körökben most minde-Nausch: Nem megyünk Még a múlt héten történt, amikor az osztrák labdarúgó-válogatott Bécsből Stockholmba repült. Útközben Zürichben pihenőt tartottak s ekkor az egyik svájci lap munkatársa beszélgetést folytatott Walter Nauschsal, az osztrák szövetségi kapitányhyál. Nausch többek között ezt mondta : — A VB óta Európában kiegyenlítettebbek lettek az erőviszonyok, Magyarország javára egy kís előny mutatkozik, de meg kell mondanom, nütt találgatják, hogy Walter Nausch, szövetségi kapitány hogyan állítja ószsze a Budapesten Szereplő csapatot. Valószínűhek tartják, hogy Schmied lesz a kapus, Hanappi, kollman és Barschandt a három hátvéd, a betegségből félépült Ocwirk és Koller pedig a két fedezet. A ósatáťšbť Összeállítása körül folyik a legtöbb találgatás. Mivel Stutz gyengébb játéka miatt valószínűleg Hanappi, a hátvéd posztján szerepel, a csatársorban ne mjöhet számításba. Lehetséges, hogy a Halia—Körner, Wagner—Dienst—Körner II., vagypedig a Körner 1 — Dienst—Wagner—Riegier—Körner II. (Göllnhuber) ötösfogat játszik Budapesten. borúlátással Budapestre hogy ennek ellenére sem megyünk borúlátással Budapestre. Majd a következőket fűzte hozzá: — Nekem az a véleményem, hogy az Európa Kupát továbbra is fenn kell tartani az olasz, magyar, csehszlovák, svájci és az osztrák válogatott részvételével, esetleg még más országokat is be lehet kapcsolni. Szerintem ez a küzdelem sokkal érdekesebb és sportbelileg sokkal értékesebb, mint azok a csoportmérkőzések, amelyeket az Eurőpa-bajnoksággal kapcsolatban szerveznek. A Csehszlovák Rádió nagy rejtvénypályázata Felhívjuk kedves ö'vasóink figyelmét, hogy a Csehszlovák Rádió november 14. és 30. között hagy rejtvénypályázatot hirdet hallgatói számára. A rejtvénypályázat dijai: egy Szuper rádióvevőkészüték, a legutolsó csehszlovák gyártmánytípus, mosógép, porszivógép, női és férfi karóra, villanygramafon, szőnyeg, fényképezőgép, női, férfi, gyermekkerékpár, sícipő és sifelszereiések, bőr aktatáskák és női kézltásák, futballabda, korcsolya és több mint száz más értékes dijtárgy. A rejtvénypályázat feltételei: résztvehet rajta köztársaságunk minden polgára, kivéve a Csehszlovák Rádió alkalmazottait. A pályázat ideje alatt a Csehszlovák Rádió riportokat, fejtónokat, novellákat és verseket, valamint más adásokat sugároz majd épUlő hazánk számos helyéről. A hailgátók feladata az lesz, hogy a különféle jellegzetes ismertetések alapján eltalálják, melyik városról, Üzemről, stb. volt szó az elhangzott előadásban. A versehvóályázat műsorszántát minden näp 19.00 és 20.00 óra között sugározzák a rádióállomások és másnap megismételik a reggeli adásban 5 óra 20 és 5 óra 30 között. Magyar nyelven mindennap 14 órás adásában ismerteti a Csehszlovák Rádió a 427.9 méteres hullámhosszon a rejtvénypályázat szövegét. A nyereménytárgyak kisorsolásában mindazok a hallgatók résztvehetnek, akik legalább 12 rejtvényt sikeresen megfejtenek. Minden hallgató, aki a rádió nagy rejtvénypályázatán részt akar venni, november 19-ig jelentse be ezen szándékát nevének, foglalkozásának és lakcímének pontos feltüntetésével a kővetkező Címre: Csehszlovák Rádió Bratislava, Zoch utca 3. Ugyancsak erre a címre kell beküldeni a megfejtést is, legkésőbb december 2-ig, j egyben az összes választ, „Nagy rádió I rejtvénypályázat" megjelöléssel. ■»♦»♦«♦»»♦»♦♦•««»♦»«»♦♦♦»»♦»♦»♦»•♦♦♦»♦♦♦»♦♦♦♦•♦♦♦»♦♦♦♦•♦•♦♦♦♦•♦♦♦♦»♦♦»♦♦♦♦♦♦»♦♦»♦♦♦♦♦«•»s»* »♦»»»»♦♦<'»»»♦»»♦»♦»«»♦♦»♦»♦»»»« Állandó műsor BRATISLAVA: 6.00 Hírek. 5.10 Zenével a munkába. 6.00 Dolgozóinknak 6.3C Hírek. 7.00 A Pravda vezércikk« 9 55 Vízállásjelentés 12 30 Hírek 14 30 Közlemények. Idójárásjelentée 14.35 Vízállásjelentés 18 00 Hírek, műsorismertetés. 18.00 A moszkvai rádió műsorából. 19.30 Időjáráslelemés. 22,30 Hírek, BESZTERCEBÁNYA megvár műsora-6.20 Hírek, sajtószemle, 1400 Hírek 17 20 Hírek. Minden szombaton 16 10 O'töróknek. Minden vasárnap: 6.40 Hírek. MOSZKVA Minden nap 7.00—7 30-ig s 25. 31 és 41 méteren, 1Й 00—18 30-ig • 49 rhéteren — Ezenkívül hétfőn és pétiteken 16.60—16 30-ig 49 méteren UŽHOROD: 9.00 és 17.30 a 337.1 méteren. KOSSUTH-rtADlO! 4.30-tói reggeli zené* műsor. 6.U0: A Szetted Nép mai vezér-ikke. 6 59 idó.elzés 7 00 Hírek, időjárás lelentés 7.30: Naptár 8.20 Műsorismertetés 10 00 Hírek, időjárás jelentés. 12.00; Hírek, lapszemle diVáráe.-elentés 13 59 időjét zés 14 00 Hl-°k 14.10- idő iá rés- ég vízállásjelentés 17 00 Hírek 18 30 Hangos Újság 19 59 !dó>lzés 2000 Hírek 22.00 Hi-ek «port, 24 00 Hírek ’dőjárás. elentés 0 tői Vízjelzőszolgálet, 0.15! Műsorzárás. Hétfő BRATISLAVA: 6.55 Nyelvoktatás. 7 10 Reggeli hangverseny. 10.00 Elbeszélés 10.35 Szórakoztató zené. ti.00 Asszonyok félórája. 11.30 Szimfonikus hangversenyek 12.00 A rádió együttesének műsora. 13.30 Balettzene. 14 00 Fuvószene. 14.40 Romantikusok műveiből. 15.30 Operett-dallamok. 16.00 Egészségügyi előadás. 16.30 Az ifjúságnak. 17.00 Részletek Bedricb Smetana Csók című operájából, 17.20 Daloljunk, táncoljunk. 18 30 Kivánsághangverseny. 19.30 Népünk büszkesége. 19.40 A kassai CSEMADftK Együttes műsorából. Ján Drda: Beszélgetés az ördöggel. 22.20 Tánczene. 22 50 Operarészletek. KOSSUTH RADIO: 8.30 Zenekari hangverseny. 9 40 iskolai kórusok. 10.00 Kamarazene. 11,00 Operarészletek. 12.10 Operettrészletek. 13.00 Színes népi muzsika. 14 50 Heti zenés kalendárium. 15.40 Feleki Dezső énekel. 16,00 Atomvilág, 17.30 Egy falu, egy nóta. 18.20 Magyar szerzők művei. 18.40 Mi újság a tudomány és a technika világában. 19,00 Jó munkáért, szép muzsikát. 21 35 Tánczene. 22,20 Hazánk zenei életéből. 23.30 lfj. Magyar Imre és zenekara játszik. Kedd BRATISLAVA: 6.50 Nyelvoktatás. 7.15 Reggeli hangverseny, 10.00 Hangverseny az ifjúság számára. 10.35 Kamarazene, 11.20 Szlovák szvittek. 12.10 Operazene. 12.50 Tarka zenei műsor, 14.00 A rádió zenekarának hangversenye, 14.40 Tánc és dal. 15 30 Zohgora hangverseny. 14,00 A csehszlovák rádió énekkarának hangversenye, 16,30 Fuvószene. 17.00 A dolgozók politikai iskolája. 17.20 Népi vigadalom, 18,30 KiVánsághangverseny, 19,40 Szövetkezeti dalok és csasztuskák. 20.00 A szlovák filharmonikusok hangversenye. 21.00 Béke és szabadság. 21,20 Operettzene. 22,20 Tarka zenei műsor. 22.50 Csehszlovák szerzők műveiből. KOSSUTH RÄDIÖ; 8.30 A Magyar Rádió népi zenekari játszik. 9.00 induló. 10.10 Könnyű délelőtti muzsika. 11,30 Fuvószene, 12,15 Dudus Zoltán és zenekara játszik, 13.00 Hangszeres táncok. 13,30 Rádió-hangjátékok zenéjéből. 15.00 Hanglemezek. 16,40 Kórushangverseny, 17,30 Népművészek műsora. 18 20 Szív küldi szívnek, 19.40 Tánczene, 20.20 Emlékezés a Zeneművészeti Főiskola megnyitáséra. 20.50 A falu jegyzőjétől a tanácstitkárig 22 20 Színes magyar népi muzsika. 23.00 Brahms est. Szerda BRATISLAVA 7.15 Operazene. 10 00 Báhyászműsor. 10 35 A haladó ifjúság dalol. 11.ÓÖ Asszonyok félórája. 11.3Ó A d. i é 1954. november 15-től 21-ig. Szimfonikus hangverseny. 12.00 Földműveseinknek. 12,15 Csasztuskák. 14.00 Lírai szerzemények, 14.40 Operajelenetek. 15,20 Három szlovák tánc, 15,30 Cseh és morva táncok. 16.00 Néger szertartási dalok. 16,30 Zenei album, 17,20 Táncoljunk, daloljunk. 18.30 Kivánsághangversehy. 19.40 Katonaegyüttesek műsorából. 20.00 Népszerű szórakoztató műsor. 20.40 A barátság dalai, 21.20 Szovjet operamüvek. 22.20 Szovjet szerzők szimfonikus müvei, 23.20 Szórakoztató szvittek. KOSSUTH RÄDIÔ: 8.30 Népszerű öperarészletek. 10.10 Akiket ma is szívesen hallgatunk. 11,00 Hangverseny ifjúság száméra, 11,30 Filmzene. 12.15 Tánczene. 13 20 Magyar népdalok és táncok, 14.50 Haydn kamaramüveiből. 15.20 Atomvilág, előadás, 16.00 Zenekari hangverseny. 17.10 Nemzetközi kérdések. 17.25 Szív küldi szívnek... 18.30 A MR népi zenekarának hangversenye. 19.15 Jó munkáért szép muzsikát. 20.20 Zenés irodalmi műsor. 21.20 Tánczene. 22.2Ö A MR szimfonikus zenekara játszik. 23.40 Könnyű népi muzsika. Csütörtök BRATISLAVA: 7.1Г Tarka zenei műsor. 10.00 Megemlékezés a pozsonyi szlovák egyetem megalapításának. 35. évfordulójáról. 10.35 Orgonahangverseny. 11.00 Szórakoztató zene. 11.30 Közkedvelt hangverseny. 12.00 Földműveseinknek. 13.15 Operazene 14.00 Közkedvelt hangverseny. 14.40 Énekel a világ Ifjúsága. 15,30 Táncdallamok. 17.00 Zeneoktatás. 17.20 Énekegyüttesek műsorából. 18.30 Kivánsághangverseny. 19.30 Készüljünk az országos Spärtakiádfa. 2Ö.0Ö N. V. Gogol: Az ellenőr. 22.20 Tarka zenei műsor. 23.00 Régi mesterek műveiből. KOSSUTH RÁDIÓ: 8.30 Rimszkij- Korzakov müveiből. 10.10 A MR népi zenekara játszik. 10.30 Kedves szóval, vidám dallal. 10.50 Szimfonikus táncok. 12,16 Népszerű operarészletek. 13.20 Operettzene. 15.15 Népek zenéje. 15.30 Az épülő kommunizmus nagy országában. 16.40 Szív küldi szívnek. 17.30 Egy falu — egy nóta. 19.30 Tánczene. 20.20 Részletek Erkel: Bánk bán cimű operájából. 21.15 Kiajánlott műsor. 22.20 Ej, haj gyöngyvirág, népdalok. 22.43 Könnyű esti muzsika. 23.00 A moszkvai rádió műsorából. Péntek BRATISLAVA: 7.15 Reggeli hangverseny, 10.00 Fiatal hallgatóink kérdéseire válaszolunk. 10.35 A kassai rádió zenekarának műsorából, ll.oo Asszonyok félórája, 11.30 Szlovák zeneszerzők müveiből. 12.00 Földműveseinknek. 12.15 Szovjet szerzők műveiből. 14,00 Szovjet katonazenekarok műsoréból, 14.40 Cséh mesterek operaalkotásaiból. 15.30 Szlovák polkák és keringök. 18.00 Kórusmüvek. 16.30 Szövetkezeti tagjainknak. 17.00 Kultűrszemle. 17.20 Táncoljunk, daloljunk, 18.30 Kivánsághangverseny 19.40 Táncdallamok. 20,00 A rádió népi egyetemé. 20,30 Néptáncok. 22 20 Szórakoztató és tánczene. KOSSUTH RÄD1Ö. 8.30 Vidám népi muzsika. 9.00 Úttörő kórusok. 11.00 Operanyitányök. 12.15 ifj. Kovács Imre és zenekara játszik. 13,00 Tánczene. 14.50 Hanglemezek. 15.10 Zrínyi emiékműsor. 15.40 Részletek Offenbach — Bródy Banditák című Operettjéből, 16.00 Atomvilág» Előadás. 17.30 Szív küldi szívnék.,. 18.30 A fővárosi népi zenekar játszik. 19.15 Jó munkáért — szép muzsikát, 20.20 A MR szimfonikus zenekara játszik. 22.20 Hanglemezek. Szombat BRATISLAVA: 7.15 Dolgozóinknak. 10,15 Szabadtéri. zene 10.40 Zeneoktatás. 11.30 Operazene. 12.00 Népdalok. 12.50 Operettről operettre. 14,00 Zéhorák fúvósegyüttes játszik. 14.40 Ifjúsági műsor. 16.00 Szovjet dalok. 16.30 Szombati vigadalom. 17.00 Szabadtéri hangverseny. 17.30 Népszerű muzsika. 18.30 Kivánsághangverseny. 20.00 Azok voltak választások. 2130 Népi hangon. 22.20 Szombatról vasárnapra. KOSSUTH RADIO: 8.30 Fúvószene. 8.50 Operettmuzsika. 10.10 Délelőtti hangverseny. 11.00 A Zeneművészéti Főiskola együttesének hangversenye. 11.40 Az Alexandrov együttes műsorából. 12,15 Vidám dallamok. 13,00 Jaj, de szépen muzsikálnak. 14 40 Fúvószene. 14.25 Goethe és a zene. 15.40 Szív küldi szívnek ... 16.10 Kodály népdalfeldolgozásaiból. 18.00 Egy falu — egy nóta. 19.00 Üzemi hangverseny. 20.20 Népdalok és népballadák, 22.20 Tánc éjfélig. Vasárnap BRATISLAVA: 6.00 Vidám vasárnap. 6.30 Reggeli hangverseny. 7.00 Szórakoztató zene. 8.30 Operazene. 9.00 A prágaiak humoristája. 10.00 Hazai táncok. 10.30 Színes, hangszeres muzsika. 11.00 A klasszikusok hagyatékából. 12.05 A szabadtéri együttesek műsorából. 12.30 A hét eseményei. 12.50 Népdalok és táncok. 13.30 Beszélgetés földműveseinkkel, 14.00 Tándzene. 14.30 Operanyitányok. 15.00 A hallgatóé a szó. 15.30 Fúvószene. 17.30 Közkedvelt hangverseny. 18.30 Kivánsághangverseny. 19.50 Szovjet énekesek műsorából. 22.10 Antonín Dvoŕák műveiből. 23.00 Tánc és szórakoztató zene. KOSSUTH RADIO: 4.30-8.00 Reggeli Zene. 9.00 Zenés posta. 10.00 Vasárnapi levél. 10.10 Kiváncsiak klubja. 12.15 Hangversenyközvetités. 14.15 A MR szimfonikus zenekarának hangversenye. 15.30 Egy hét a külpolitikában. 15.45 Szív küldi szívnek ... 17.00 Tánczéne a varsói rádió műsorából, 17,40 Kincses kalendárium. 18.40 Részletek Verdi: Traviata című operájából. 19.10 Szív küldi szívnék... 19.30 Az épülő kommunizmus nagy országában. 20.20 Zenés irodalmi komédia. 22.10 A MR zenekarának műsóra. 23.00 Helyszíni közvetítés Budapest hangversenytermeiből.