Szabad Földműves, 1954. július-december (5. évfolyam, 27-52. szám)

1954-11-14 / 46. szám

1954. november 14. Fold)Ives AI MIAMI GAZDASAGOKIHI1IPIEI». Jobban szervezzék megSzencen a páros verseny t Bokáig ér a szenei állami gazdaság búzája. Még a volt burgonvaföldön is elbokrosodott. Olyan szépen zöldéi­nek a hatalmas búzatáblák, mintha nem is tél. hanem tavasz közeledne Korán elvetettek. A tervezett id(!t 5 nappal rövidítették meg. A burgonya betakarítását korán elvégezték. A cu­korrépát is szorgalmasan szállítják a vasútállomásra, de a kukoricával le vannak maradva. A szenei állami gazdaságnak ió hí­re van. A múlt évben elnyerte a Földművelésügyi Minisztérium ván­­dorzászlaiát. Ez éven nem sikerült, — de talán jövőre — gondolják a szen­dék. Az őszi munkáknál elért szép eredmények ió része a Nagy Októberi Forradalom tiszteletére vállalt köte­lezettségeknek és munkaversenveknek köszönhető. Munkacsoportok verse­nyeznek egymással. A legtöbb verseny kollektíván folyik. de sokkal jobb volna, ha a csoportokon belül a pá­­rosversenveket is megszerveznék. Ez nemcsak nagyobb hektárhozamhoz ve­zetne. de a dolgozók keresetét is lé­nyegesen emelné. Jó tanácsért nem kell a szomszédba menni A gazdaság állattenyésztési részle­gében Gersic János Pitéi Jánossal, a múlt év legjobb fejőjével versenyezik. Gersic előre tört. Napi átlaga 11.31 liter, mig Pitelé 9 liter. Pitéi azonban bízik, hogy utoléri versenytársát. Mi lehet a lemaradás oka? — Hát az, — válaszolta bánatosan — hogv tavaly elmentem csoportve­zetőnek Nagyfödémesre. Később azon­ban megbántam. Amikor visszajöttem, új teheneket kaptam, melyeknek a napi átlaga csak 6 liter volt. Most Gersic van az élén. Én ötödik vagyok. A feleségem meg a hatodik. De le­szünk mi még előbbre is. — vigasz­talja magát. Ez a munkaverseny szívből fakadó, nem papírforma: Ha az anyagi olda­lát nézzük, úgy is hasznos. Gersic Já­nos a múlt hónapban 2.500 kotpnát keresett, a felesége meg 1.500-at. — Az asszony csak a borjakat gon­dozza, azért keres kevesebbet — mondta a továbbiak során. — Dehát ígv is szépen kerestünk. Három gyer­mekünkkel 4.000 koronás havi fize­tésből szépen megélünk. A műhelyekben is szorgalmas dol­gozók javítják a traktorokat és kü­lönböző gazdasági felszereléseket. Ök is tettek kötelezettségvállalásokat a Nagv Októberi Forradalom évfordu­lójára. Sajnos a párosversenvt a mű­helyekben sem ismerik. Olyan ügyes dolgozók, mint Lépes Sándor és Éliás Sándor, akik a külföldi gyártmányú Lanz Buldozér-t megjavították, még új dugattyúkat, is csináltak bele, szí­vesen felvennék a párosversenyt akár­kivel. Bizonyára Veselskv Richárd is megállná a helvét, akit a födémesi mű­hely legjobb szakemberének ismernek. A kukoricaszár silózásához teljesen új zúzógépet tervezett. Minden állami gazdaságban akad újítani való, így van ez Szencen ’s. A hibák mellett, azonban érdemes fel­sorolni az eredményeket is. A gazda­ságból kocsi-kocsi után szállítja a cukorrépát a vasútállomásra. Négy udvarról már beszállították, ami a beadási terv 92 százalékát tette ki. Ha az ötödik udvarról is beszállítják, a 100 százalékot jóval túlteljesítik. Az eddigi betakarított, répa átlagos hek­tárhozama a tervezett 215 mázsa he­lyett 280 mázsa lett. A nagyfödémesi udvaron még nagvobb az eredmény. Kilencvenöt hektáron 300 mázsás ter­mést. értek el. Ezekkel az eredmé­nyekkel nincsenek megelégedve a szenciek. A szomszédos földeken, ame­lyek a diószegi cukorgyár tulajdonát képezik. 600 mázsás hektárhozamot ér­tek el. A diószegiek földalatti csöve­ken vezették a vizet a cukorrépa föl­dekre és nyáron, amikor csak kellett, öntözték. A szencieknek még nincs öntöző berendezésük, de hogy a talaj­ban kellő mennyiségű csapadék fel­­halmazódjék. arról már gondoskodnak. A mélyszántást 63 százalékra elvé­gezték és a határidőre, november 20- ra egv talpalatnvi föld sem marad szántatlan. A mélyszántást szakszerű­en végzik. A könnyebb talajokon gu­mikerekű traktorokkal szántanak. A közepes termőrétegűeken lánctalpa­sok és a mély termőrétegűeken — ahová a jövőre cukorrépát vetnek — gőzgép szánt. Ez nagyon helves. Csak ott van értelme a 40—50 cm-es mély­szántásnak. ahol a gőzgép ekéje ilven mélyről sem hozza fel a vad. termér ketlen talajréteget. Három pár gőzgép szántja a bud­­mericei. kápolnai, fajdali. puszta- és nagvfödémesi határt. A gőzgépek is két műszakban dolgoznak, akár csak s traktorok. A csoportok versenyeznek egymással. Eddig a nagyfödémesi cso­port van az élen. Martis János veze­tésével. A két műszak napi átlaga 20 hektár. A két műszakhoz azonban nem volt elég munkerő. Ez először nagy gondot okozott, de később ez is meg­oldódott. A szabadságon levő dolgo­zók jelentkeztek a második műszakra és most a legnagyobb teljesítményeket ők érik el. A szenei állami gazdaság dolgozói a szocialista párosversenv jelentősé­gével és céljával tisztában vannak. A politikai helyettes azonban úgylátszik nem végez kellő felvilágosító munkát A Nagy Októberi Szocialista Forrada­lom tiszteletére tett vállalások ugyan előmozdították az őszi munkák idejé­ben való befejezését, a dolgozók töb­bet kerestek — de ami a legnagyobb baj — a fösúlvt a versenyek írásbeli megfogalmazására, nem pedig azok megvalósítására és értékelésére fordí­tották. A jövőben a versenyeket sok­kal alaposabban és szélesebb mérték­ben kell megszervezni. A kezdemé­nyezésnek pedig nem felülről, hanem alulról, a dolgozók köréből kell kiin­dulnia. ' Cs. J. A nyitrai kerületben a zselizi gazdaság érte el a legnagyobb átlag-tejhozamot A nyitrai kerület állami gazdaságai­nak dolgozói értekezletre gyűltek s ez alkalommal értékelték az 195-1-es évben tett felajánlásokat, valamint a szocialista munkaverseny terén elért eredményeket. Az értékelő bizottság megállapítása szerint 1954. január el­sejétől számítva a gazdaság dolgozói május 1. és 9., valamint a X. párt­­kongresszus tiszteletére 635 együttes és 1904 egyéni vállalást tettek, a­­melynek értéke meghaladja a 8,477.766 koronát. A gazdasági év III. negyedé­nek teljesítésével a nyitrai állami gazdaság dolgozói felajánlásaikat 77 százalékban teljesítették, amely pénz­ben kifejezve 6,590.816 koronát je­lent. A kerület gazdaságai egymással szocialista munkaversenyben állnak. A győzedelmes Nemzeti Bizottsá­gokba való választások után az álla­mi gazdaságok dolgozói most a Nem­zetgyűlésbe és a Szlovák Nemzeti Tanácsba való választásokra készü­lődnek. A legutóbb lezajlott válasz­tások óta világosan meggyőződtek arról, hogy pártunk vezetésével az ország minden részében óriási, soha­sem hitt eredményeket érünk el a szocializmus megvalósítása terén. Üzemek, kórházak, gépállomások és gyermekotthonok százai épülnek. A többezer munkáslakás és az új gépek megjelenése mezőgazdaságunkban iga­zolja legjobban, hogy országunk mi­lyen fejlődésen esett keresztül. Az állami gazdaságok és a gépállomások dolgozói szintén tanúi ennek a nagy változásnak. Látják, hogy köztársasá­gunk kommunista pártja a tömege­ket helyesen vezeti a végcélhoz, min­denki boldogulásához. Éppen ezért dolgozóink az elmúlt héten a legna­gyobb érdeklődéssel várták a Nemze­ti Front által rendezett összejövete­leket. ahol a jelöltekkel személyesen is megismerkedhettek. A választási előkészületekkel párhuzamosan válla­lásokat is tesznek, amelyek főképpen az évi terv mielőbbi befejezésére, a termelékenység emelésére és az állati termékek előállításának fokozására irányulnak. Az őrsújfalusi állami gazdaság dol-A versenybizottság az elért eredmé­nyek alapján a palárikovói állami gaz­daságot nyilvánította a kerület leg­jobb gazdaságának, második helyre a zselizi, harmadik helyre pedig a lévai gazdaság került. A palárikovói gazdaság dolgozói tej­beadási kötelezettségüknek már ele­get tettek, marhahúsbeadásukat is túlteljesítették, a sertéshús beadását pedig 97 százalékra teljesítették, de minden remény megvan arra, hogy az év végéig ezt is túlteljesítik. A zselizi állami gazdaság tejbeadá­sát már ugyancsak túlteljesítette. Sertéshúsbeadását 144, marhahúsbea­dását pedig 101 százalékra teljesítet­te. 100 tehéntől eddig összesen 48 borjút választottak el. Az átlagos tej­___ к______________ gozói üzemi gyűlésükön, amelyet a Nemzetgyűlésbe és a Szlovák Nem­zeti Tanácsba bemutatkozó jelöltek tiszteletére rendeztek, lelkes hangu­latban vállalásokat tettek a Nagy Októberi Szocialista Forradalom tisz­teletére, amelyben a tehenek fejőké­pességének emelésére törekednek. Lipták János fejőcsoportja elhatároz­ta, hogy bevezeti a Surikov módszert. Vozár György, az állattenyésztési csoport vezetője szintén értékes vál­lalással járult hozzá a NOSzF meg­ünnepléséhez. A sertéstenyésztésben bevezeti a Surikov módszert és a malacok súlygyarapodását napi 0.15 kg-mal emeli, ami pénzre átszámítva az év végéig 4.500 koronát jelent. Imrich Alajos sertésgondozó, aki ugyanezen a gazdasági részlegen dol­gozik, szintén értékes felajánlást tett. Tervét 50 malac elválasztásával túl akarja teljesíteni, amely pénzre át­számítva 13.500 korona jövedelmet jelent. Vozár Pál tehéngondozó sem akar társaitól elmaradni. Az üzemi gyűlésen tett vállalásában ígéri, hogy mint fejő az egészévi tejhozamot 6.9 literről 7.6 literre emeli és ezenkívül bevezeti a Malinyina módszert. Ilyen és hasonló vállalásokkal ün­nepük meg dolgozóin« a Nagy Októ­beri Szocialista Forradalom 37. évfor­dulóját. egyben pedig készülődnek az új választásokra. hozam tehenenként 8.92 liter, ami a kerületben a legnagyobb tejhozam. A lévai állami gazdaság tejbeadását 103, sertéshúsbeadását 104, a marha­hús beadását pedig 103 százalékra tel­jesítette. Az átlagos tejhozam ebben a gazdaságban 8.87 litert tesz ki. A nyitrai kerületben lévő állami gazdaságok III. negyedévének mérle. e azt mutatja, hogy egyes gazdaságok és részlegek a multévi eredmények­kel szemben jelentős haladást tettek a többtermelés elérésének érdekében. Szükség van továbbra is a haladó munkamódszerek szélesebb alapokon való terjesztésére, hogy ennek segít­ségével gazdasági tervüket minden termékben százszázalékra teljesíthes­sék. Tanultak a múlt év tapasztalataiból A besztercebányai körzethez tarto­zó állami gazdaságokban korán elvé­gezték az őszi vetést. A dolgozóknak a munkában nagy bíztatást, új lendü­letet jelentettek az Októberi Forra­dalom tiszteletére tett kötelezettség­vállalások és munkaversenyek. Most újból nagy dolgok előtt ál­lunk. Az állami gazdaságok dolgozói nagy feladatot akarnak megoldani. Vállalták, hogy a Nemzetgyűlésbe és a Szlovák Nemzeti Tanácsba való vá­lasztásokra a gazdaságok egész évi tervüket hiánytalanul teljesítik. Az őszi-búza, őszi-árpa, rozs és a keve­rékeket az agrotechnikai határidőben veteték el. — Jövőre magasabb hek­tárhozamokat várhatunk. — A határ­időben való vetéshez, ami a jó ter­més alapja, hozzájárul a haladó mód­szerek alkalmazása. A besztercebá­nyai körzethez tartozó állami gazda­ságok 3 százalékkal többet vetettek ez őszön szűk és keresztsorosan a tervezettnél. A múlt évhez viszonyít­va Nagykürtösön, Ipolyságon. Loson­con, Rimaszombaton és még másutt 14 nappal korábban vetették el az őszieket. Ez éven szemcsés műtrá­gyából is 1338 métermázsát vetettek el, amelyet a gazdaságok dolgozói maguk állítottak elő. Most a burgonya és cukorrépa be­takarítása után a takarmányrépa be­takarítására fektetik a fösúlyt, de emellett nagy gondot fordítanak az istállótrágya kihordására és gyors leszantására is. Tanultak a múlt évek tapasztalataiból. Az eperjesi állami gazdaságok dolgozói kötelezettségvállalásokkal készülődnek a választásokra 9 Fejlesztési tervet készítenek a éervenici állami gazdaság dolgozói A cervenici állami gazdaság részle­gein minden évben mind a növény­­termelésben. mind az állattenyésztés­ben szép eredményeket érnek el. Az idén az összes gabonánál és kapás­növénynél a tervezett hektárhozamol.­­nál magasabb eredményeket értek el. Az idei takarmányrépa termését hek­táronként 800 mázsára becsülik, ami az eredeti tervvel szemben 400 má­zsa többletet jelent. A burgonya tervszerinti hektárhozamát 20 mázsá­val, a gabona tervezett hektárhoza­mát pedig átlag 3 mázsával lépték túl. Az állami gazdaság dolgozói telje­sítve а X. kongresszusnak a mező­gazdasági termelése emeléséről szóló határozatát, a gazdasági részlegek számára fejlesztési tervet dolgoztak ki, amelynek keretében a mezőgazda­sági termelést fokozatosan emelik. A fejlesztési terv szerint a jövő évben 63 hektár parlagon heverő föld meg­művelésével gyarapítják szántóterüle­tüket és 42 hektárral rétjeiket. A gabonafélék hektárhozamát 2 mázsá­val, a burgonyáét 20, a takarmány­répa hektárhozamát pedig átlagosan 100 mázsával növelik. A többterme­lés elérésének érdekében szigorúan betartják az agrotechnikai határidőt, nem feledkeznek meg a trágyázásról és minden gabonájukat csak kereszt­vagy szüksorosan vetik el. Az állattenyésztés hasznosságát a Maünyin módszerrel és Surikov gyors­­hizlaló módszerével akarják elérni A haladó módszerek bevezetése szép eredményekkel kecsegteti az állami gazdaság dolgozóit és éppen ezért az 1955-ös gazdasági évben sertéshús­beadásukat 10 százalékkal szeretnék emelni, amelyet a következő évben ismét 20 százalékkal szándékoznak növelni. A többi állati termék beadá­sában is nagyobb mértékben szeret­nének hozzájárulni az ipari dolgozók élelmezéséhez. A fejlesztési terv vé­gül megszabja a silózás fokozatos növelését, amely már az 1957. évben minden egyes állatra 30 kg silótakar­mányt biztosítana. Az egész országban gyorsan halad a cukorrépa betakarítása és szállítása A szlovákiai állami gazdaságok dol­gozói abbeli igvekeztükben, hogy az őszi munkálatokat mielőbb befejezzék, traktoraikat két műszakban használ­ják. Az elmúlt héten éjjeli műszak­ban összesen 79 traktor dolgozott, amelyek '940 hektár földet műveltek meg. Ugyanebben az időben egyedül a nyitrai kerületben 37 traktor dol­gozott éjjeli műszakban. Az ősziek vetésénél a legszélesebb mértékben alkalmazták a haladó szov­jet és sajátf módszereinket. Az őszi­búzát 95 százalékban kereszt- es szüksorosan vetették. A szemcsés­műtrágya készítésének tervét 20 szá­zalékkal túllépték. A mélyszántásról érkezett jelentések is eléggé kedve­zőek. Az agrotechnikai határidő sze­rint a gazdaság dolgozóinak a mély­szántást november 20-ig be kell fe­­íezniök. Eddig a mélyszántási terv teljesítésének 60 százalékánál tarta­nak. Az őszi takarmánykeverékek ve­tését már november 1-én 2 száza­lékkal túlteljesítették. Október végén az idő még mindig kedvez az őszi munkák elvégzésének. A kedvező idő nemcsak Szlovákiában, hanem az egész országban érezteti áldásos hatását. Szeptember vége felé az őszi munkák teljesítésével or­szágos viszonylatban kissé lemarad­tunk, októberben viszont nemcsak helyrehoztuk a lemaradást, de je­lentős időmegtakarítást is értünk el. Az állami gazdaságok dolgozói a ió időjárást felhasználva, mindenekelőtt a cukorrépa betakarítására és szállí­tására fordítják a legnagyobb gondot. Mindemellett nem feledkeznek meg az istállótrágya kihordásáról és a mélyszántás elvégzéséről sem. Az őszi búza vetése a csehországi gazdaságokban is befejezéshez köze­ledik. Szlovákiában természetesen a búzát már rég elvetették. A cukor­répa betakarítása az egész országban eredményesnek mondható. A téli szántás is sokkal jobban halad a tavalyi évvel szemben. Sokhelyütt azonban a cukorrépa késedelmes be­takarítása akadályozza a föld meg­­szántását. Az elmúlt héten az állami gazda­ságok agronómusai értekezletre gyűl­tek és értékelték az eddigi eredmé­nyeket. Az ülésen határozatot hoz­tak. amelynek értelmében a prágai és a brnoi kerületek kivételével no­vember 8-ig befejezik a cukorrépa kiszántását és egy héttel később vé­geznek a cukorrépa szállításával is. A gépi eszközök teljes latbavetésével november végéig országos viszony­latban befejezik a mélyszántást és az istállótrágva kihordását. A legjobb kombájnos Amikor Sztaniszlav Urbánek, Kra­­lupy nad Vltavou állami gazdaságának kombájnosa e tavaszon kötelezettsé­get vállalt, hogy S-4-es kombájnjá­val 600 hektáron elvégzi az aratási­­cséplési munkálatokat, bizony sokan azt gondolták, ez lehetetlen. Urbánek elvtárs előtt senki sem ért el ilyen eredményt. Ez éven az esős időjárás megne­hezítette a kombájnosok munkáját. Ennek ellenére a kiváló szakember megmutatta, hogy rendes munkaszer­vezéssel, a gép gondos üzembentar­­tásával nemcsak el lehet érni amit vállalt, de túl is lehet teljesíteni. Július 21-étől, október 31-ig 604 hektáron aratta le a gabonát és ola­josnövényt. Ilyen eredményt köztár­saságunkban eddig még senki sem ért el. Nemcsak a nagy teljesítmény, de a munka minősége is dicséretére vá­lik Urbánek elvtársnak. A learatott földeken a tarló sehol sem érte el a 10 centimétert. Urbánek elvtárs, a kiváló kombáj­nos a 604 hektárt nem is egy gazda­ságban aratta le. Háromszáztizenhá­rom hektárt a kralupy nad vltavou-i állami gazdaságban és 291 hektárt a határvidéken. Az utolsó hektáron, a­­rnely keverékkel volt bevetve, októ­ber 31-én Chebben fejezte be a ka­szálást. yllagoelő A nagyapám magvető volt. fehér abroszból vetett. Az abroszból görbe ujjal, szórta el a szemeket. Édesapám tehenekkel a nyomában boronáit. . . és mi hárman rögöt törtünk, a serdülő unokák. így csináltuk napról-napra közösen a magvetést és ahogy az id(l múlott szépen megnOtt a vetés; A vetéssel vágyunk is nőtt jó kenyérre, ruhára: nekem még a köm/vekre is, kis húgomnak babára. Hej, akkor még nem tudtam, hogy mi az adó és kamat: termésünkből here dözscilt, magvetőnek nem maradt. Magvető volt a nagyapám, követője én vagyok. Hej. ha élne. megörülne, hogy magamnak aratok. CSURILLA JÓZSEF.

Next

/
Thumbnails
Contents