Szabad Földműves, 1954. január-június (5. évfolyam, 1-26. szám)
1954-06-20 / 25. szám
ч 1954. június 20. fzeŕfpa Földműves Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának beszámolója (Folvtatás a 2-ik oldalról.) tunk egységét, nagyságát és cselekvőképességét. A szocialista országépítés növekvő feladatai és a megvalósításukért vívott harc megerősítették és megacélozták Csehszlovákia Kommunista Pártját, népünk minden diadalának lelkesítőjét és szervezőjét. Lelepleztük és szétzúztuk Slánsky kártevő bandáját, és ezzel meghiúsítottuk á köztársaság és a nép ellen irányuló szerteágazó összeesküvést, amelynek célja az volt, hogy megdöntse a népi demokratikus államrendet és országwfUtban helyreállítsa a régi kapitalista rendszert. Azzal, hogy ártalmatlanná tettük e bandát, rátiportunk az imperialisták veszélyes ötödik hadosztályának a fejére. Á párt ismét bizonyítékát nyújtotta annak, mily rendületlenül hű a munkásosztály ügyéhez, a nép ügyéhez, a szocializmus ügyéhez. Az országos konferencián jóváhagyott új pártszabályzat hatalmas fegyverünk lett a párt további megszilárdításáért, ideológiai. politikai és szervezeti egységének és cselekvőképességének további fokozásáért vívott harcunkban. Szeretett elvtársainknak, Lenin műve nagy folytatójának, Sztálin elvtársnak és feledhetetlen Gottwald elvtársunknak . elhunyta még szorosabb egységbe tömörítette egész pártunkat a Központi Bizottság köré. Egész dolgozó népünk a párt vezetésével még szorosabban látott munkához, hogy véghezvigye országunkban a szocializmus felépítését. Szüntelenül növekszik pártunknak, a Nemzeti Arcvonal vezető erejének aktivitása. Országunk dolgozó népe egyre nagyobb bizalmat' és szere tetet táplál drága Kommunista Pártja iránt. Pártunk, amely biztosan támaszkodik a népre, amely szilárd egységet alkot, amely a marxizmusleninizmus elméletét követi és a Szovjetunió Kommunista Pártjának győztes tapasztalataiból merít, biztosíték arra. hogy nem térünk le a helyes- útról és felépítjük hazánkban a szocializmust. II. A nemzetközi helyzet és Csehszlovákia külpolitikája A nemzetek harca a Szovjetunió vezetésével a világ tartós békéiéért А IX. pártkongresszus óta eltelt időszakban a nemzetközi helyzetet a béke. a demokrácia és a szocializmus erőinek szüntelen gyarapodása jellemzi. Ezeknek az erőknek a növekvésében döntő tényező volt a Szovjetunió további hatalmas megerősödése, nemzetközi tekintélyének hallatlan emelkedése. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom az emberiség történetében először ' ütött rést a kapitalizmus világrendszerén; e forradalomban született meg a világ első szocialista állama. A Szovjetunió világtörténelmi győzelme a második világháborúban a fas.szta Németország és a militarista Japán fölött lehetőve tette a népi demokratikus országok létrejöttét és a nagy kínai nép történelmi győzelmét. A Kínai Népköztársaság megalakulása további súlyos csapást mért a világimperializmusra és hatalmasan fellendítette a gyarmati és félgyarmati országok nemzeti felszabadító mozgalmát. A Szovjetunió politikája a német néppel szemben, amelyet a jaltai és potsdami nemzetközi egyezmények szelleme hát át, lehetővé tette a Néir.ei Demokratikus Köztársaság létrejöttét, amely történelmi határkő nemcsak a német nép, hanem egész Európa történetében is. A Szovjetun1 ó a barátság és a testvéri segítség politikájával a legnagyobb mértékben hozzájárult a demokrácia és a szocializmus táborát alkotó valamennyi ország megerősödéséhez és fejlődéséhez. Mialatt az egész világon feltartóztathatatlanul gyarapodtak és szilárdultak a demokrácia és a szocializmus erői, a kapitalizmus egész rendszere tovább gyöngült. A második világháború után a kapitalizmus áitalánoí válsága új szakaszba lépett. Ebben a szakaszában a kapitalizmus még esendőbbé vált. Az imperialisták abbeli^hiú igyekezetükben, hogy megszabaduljanak a kapitalizmust jellemző sajátos nehézségtől, a gazdaság militarizálásának, az új háború előkészítésének és kirobbantásának útjára léptek. Az imperialisták e szándékaival szemben legyőzhetetlen gátként állt és áll a Szovjetunió és a többi demokratikus ország következetes politikája, amelynek célja a béke és a nemzetek közötti barátság. Ez a politika nemcsak az említett országok érdekeinek felel meg, hisz erőiket a békés gazdaság fejlesztésére fordítják, hanem ugyanakkor a kapitalista országokban élő dolgc zók érdekeinek is, akik számára a mílitarizáiás és a háború politikája egyre növekvő kizsákmányolást, nyomort és határtalan szenvedést jelent. A Szovjetunió vezette demokratikus és' szocialista országok békeszerető politikája ezért mélységes rokonszenvre, egyre növekvő támogatásra talál az egész világ népei közöt i A nemzetek életes kívánsága, h'ogy megtartsák a békét, kifejezésre jutott a béke védőinek világraszóló mozgalmában, amelyben különböző fajtájú, különféle politikai és vallási nézeteket vajlő emberek fognak össze minden világrészben. A Béke-Vilagtanacs hatalmas méretű akciókat szervez az imperialisták azon gaz törekvései ellen, hogy az emberiséget ú" és mée borzalmasabb háborúba döntsék. Ezek a? akciók forró he h'+flésre találtak száz és százmillió ember szivében és tovább terjesztették a békevédők mozgalmát. A történelemben mindez ideig páratlanul álló békemozgalom szilárd támasza a demokrácia és a szocializmus táborának, amely az emberiség egyharmadát képviseli. Az elmúlt időszakban a demokratikus tábor belsőleg lovább szilárdult,^óriási eredményeket ért el a szocializmus és a kommunizmus építésében. Növekedett és elmélyült e tábor országainak kölcsönös gazdasági és kulturális együttműködése. E tábor vezetője, ereje, a Szovjetunió az elmúlt időszakban jelen;ős lépéseket tett' meg előre, a kommunizmus fennkölt céljaihoz. 1953-ban csakúgy, mint a megelőző évek ben. a Szovjetunióban. teljesítették és túlttijes.! ették a népgazdaság fejlesztésének állami tervei 1953 végén az ipari termelés 45 százalékkal veit nagyobb, mint 1950-ben. a háborúutáni első ötéves terv utolsó évében. 1940-néz képest a szovjet ipar két és félsserte ti;bb árut termelt. Ez meggyőzően bizonyítja a szovjet rendszer kimerítbetet len lehetőségeit és a Szovjetunió dicső Kommunista Pártja vezette szovjet nép alkotó erejét. 1953-ban és 1954-ben a kommunista pári és a szjvjöt kormány for.tos határozatokat hagyott jóvá a mezőgazdaság további fej lesztéséről. Míg a kapitalista országokban a háború után agrárválság'tört ki, a Szovjetunió mezőgazdaságában helyrehozta a háború pusztításait és felülmúlta a mezőgazdasági termelés háborúelötti színvonalát Jelen 15g a szovjet állam mező gazdaságának óriási támogatást nyújt gazdasági, műszaki tekin tőrben és káderek tekintetében is, hogy lényegesen előmozdítsa további fejlődését. A kapitalista országokkal ellentétben, ahol a néptömegek vásárlóképessége állandóan csökken, a Szovjetunióban és a--népi demokratikus országokban a vásárlóképesség egyre nő. 1948 óta a Szovjetunióban hétszer, szállították le az árakat, mégpedig az élelmiszerek és az iparcikkek árait egyaránt. A legközelebbi évekre szóló tervek azzal számolnak, hogy lényegesen- tovább emelik a szovjet nép anyagi és kulturális színvo nalát., Nagy gazdasági felvirágzáson megy keresztül a Kínai Népköztársaság, valamennyi európai népi demokratikus ország és a Német Demokratikus Köztársaság. A hős kínai nép a Kommunista Párt vezetésével óriási országában nagy szociális és gazdasági változásokat hajtott végre. A földreform megvalósításával a parasztok százmilliós tömegei kaptak földet. Rövid öt év alatt helyrehozták a polgárháború okozta károkat és a nagy Kína megindult a szocialista országépítés útján. Hála a Szovjetunió testvéri segítségének, a népi Kína húsz év alatt megvalósíthatja szocialista iparosítását, noha a kapitalista országokban az iparosítás száz, sőt ennél is több évig tartott. Rohamos iramban fejlődik Lengyelország. Magyarország, Románia. Bulgária. Albánia és a Német Demokratikus Köztársaság népgazdasága. A. szomszédos testvéri Lengyelországban az ipari termelés 1953-ban az 1938 év színvonalához képest 3.ü szorosára Magyarországon közel háromszorosára. Ro mániában két és félszeresére nőtt. Bulgáriában az ipari termelés 1939-hez képest négy és félszeresére emelkedett. A demokrácia és a szocializmus táborának minden országa eredményesen építheti új életét, hála a Szovjetunió szüntelen és önzetlen segítségének. Ami a kapitalista világban lehetetlen, az a demokrácia és a szocializmus országaiban természetes és megvalósítható. A-Szovjetunió óriási anyagi támogatást nyújt barátainak, önzetlenül rendelkezésükre bocsátja gazdag tudományos, műszaki és termelési tapasztalatait. A népi demokratikus országok iparukat a legfejletebb technika alapján építhetik és a Szovjetunió segítsége révén megtakarított anyagi eszközöket a gazdaság további fej - lesztésére, a nép életszínvonalának emelésére fordíthatják. , , A népi demokratikus államok együttműködésének egyik legfontosabb formája a hosszúlejáratú gazdasági szerződés A népi demokratikus országok, amelyek a Szovjetunióval együtt új világpiacot alkotnak, e piacon vásárolják be a fejlődésükhöz szükséges árukat. A demokratikus tábor országainak külkereskedelme rohamosan gyarapodik Az elmúlt öt év alatt a demokratikus államok között az árucsereforgalom több mint háromszorosára nőtt A legutóbbi időben kiszélesedik ezeknek az országoknak- a külkereskedelme a kapitalista piacokon is, minden akadály ellenére, amelyeket az amerikai monopolisták állítanak mesterségesen az egyes országok gazdasági kapcsolatainak útjába. A kapitalista országok zömének gazdasági érdekei, túlságos és’számukra kedvezőtlen függőségük az USA gazdaságától arra késztetik ezeket az országokat, hogy legyőzzék az amerikai imperialisták által a demokrácia és szocializmus táborának országai felé irányúié kereskedelmi kapcsolatok útjába emelt mesterséges gátakat. A kapitalista Országok zöme szükségesnek és kívánatosnak érzi, hogy kiépítse kereskedelmi kapcsolatait a Szovjetunióval, a Kínai Népköztársasággal éš a többi, gazdaságilag haT talmasan fejlődő népi demokratikus országgal. A béke és a szocializmus táborának országai egyre jobban szilárdítják kölcsönös kapcsolataikat a testvéri barátság és együttműködés alapján, eredményesén fejlesztik gazdasági életüket és emelik a nép életszínvonalát. Ugyanakkor a kapitalista világban a helyzet éppen fordítottja. A kapitalista világot a monopolista csoportok kiéleződött kölcsönös harca, a válságjelenségek növekvése, a proletariátus kizsákmányolásának és a pa. raszttömegek megnvomorításá.nak fokozódása jellemzik. Kiéleződik az ellentét a töke és a munka között, aminek következménye a kapitalista országok nép.tömegeinek fokozódó harca a kenyérért, a békéért és a demokráciáért. E harc élén a kommunista és munkáspártok állnak. Az imperialisták a gazdaság militarizálásával és háborús előkészületekkel igyekeznek kitérni a gazdasági válság elöl. A kapitalista országokban a nemzeti jövedelem túlnyomó részét fegyverkezésre fordítják, amint azt állami költségvetéseik igazolják. .A kapitalizmus válságjelenségei legélesebben az USA gazdasági életében nyilvánulnak meg. Az amerikai imperializmus, amely az elmúlt háborúban valamennyi kapitalista állam kö. zül a legtöbbet keresett, jelenleg a rtymzetközi kizsákmányoló és leigázó szerepében lép fel és arra törekszik, hogy a fenyegető gazdasági válságot minden eszközzel a többi kapitalista országra hárítsa át. Az úgynevezett kölcsönök politikájával aláássa ezek-1' nek az országoknak a gazdaságát, szétzúzza az egyes országok között fennálló hagyományos gazdasági kapcsolatokat, rájuk kényszeríti áruit, elfoglalja azokat a területeket, ahol fontos kőolaj, színesfém és más nyersanyagforrások vannak. Ez a kapitalista országok között egyre elmélyülő ellentétek alapvető oka és a legélesebb ellentétek Anglia és az USA között állnak fenn. Az USA uralkodó körei abban a törekvésükben, hogy kiterjesszék hatalmukat és 'világuralorora tegyenek szert, lépten-nyomon az úgynevezett „eböpolitikával" fenyegetödznek. Az amerikai imperialisták megtámadták a békeszeretö Koreát. Az égész világ előtt rosszakaratú békebontókként leplezték le őket. Politikai-presztízsük elvesztéséhez katonai presztízsük élvesztése is járult, hisz- a koreai nép és a dicső kínai népi önkéntesek §úlyos vereséget mértek hkdseregeikre. Újból bebizonyosodott, hogy legyőzhetetlen az a nép, amely országának szabadságát és füg. getlenségét védelmezi. A koreai nép győzelme tovább serkentette az elnyomott népek hatalmas szabadságharcát. A gyarmati és félgyarmati országokban, amelyeket még a közelmúltban az imperializmus megbízható hadtápterületeknek és támaszpontoknak tekintett. Indiáhanf Vietnamban, a Fülöp-szigeteken ás más ázsiai országokban, a Közép-Keleten, Afrikában és Latin. Amerikában a nép harcolva mutatja meg az egész világnak, hogy szabadon, idegen beavatkozás nélkül akar dönteni jövőjéről. Szemünk előtt bomlik fel az imperializmus gyarmati rendszere. Az USA uralkodó köreinek agresszív politikája magukban a kapitalista országokban is ellenállásba ütközik. Számos kapitalista állam kormánya népének nyom'ására egyre nyíltabban kénytelen követni az úgynevezett semlegesség politikáját, ami azt jelenti, hogy ezek az államok visszavonulnak az amerikai agresszív körök háborús politikájától. Mindezen vereségek ellenére az „erőpolitika" szerzői megkísérlik, hogy tovább fenyegessék a világbékét. Ilyen fenyegetésnek szánták azokat a hidrogénbombakisérleteket is, amelyeket a közelmúltban, hajtottak végre az amerikai imperialisták. Megmutatkozott azonban,- hogy ez a fenyegetés is szervezői ellen sült el. Nem sikerült megfélemlíteniük a népeket az-JJSA erejével, ellenkezőleg, hatalmas mozgalmat idéztek elő minden nemzetben, amelyek fokozott erővel harcolnak az atom- és a hidrogénbomba, valamint a többi . tömegpusztító fégyver azonnali betiltásáért. Különösen megerősödött ez a mozgalom a nyugati kapitalista országokban, beleértve az Egyesült Államokat is. ^ A Béke-Világtanács nemrég megtartott ülésén határozatot fogadott el, amely ezeket mondja: „Felébred az emberiség lelkiismerete. Tiltakozó szavukat hallatják az országgyűlések, az államférfiak, a legnagyobb szellemi és erkölcsi tekintélyek. A nemzetek nevében követeljük, hogy rendkívül sürgős intézkedésként kössenek nemzetközi megegyezést, amely a szerződő felekét kötelezi, hogy nem hajtanak-végre több kísérletet atom- és hidrogénbombákkai és nem alkalmazzák ezeket a fegyvereket." Éppen az USA kormánya utasít vissza nyakasan minden kezdeményezést, amely megegyezést igyekszik létrehozni ebben a nemzetek sorsa szempontjából oly szerfölött komoly kérdésben. A legutóbbi hírek azt bizonyítják, hogy az amerikai stratégák „Marshall-atomterv" megvalósításának gon. dolatával foglalkoznak és arra törekszenek, hogy segítség-évei szekerük elé fogják e tekintetben is a többi kapitalista államot. Ha az agresszív körök nem tanulnak a történelemből, úgy még a. hitleristákénál -is keservesebb sors vár rájuk. Malenkov elvtárs a Szovjetunió Legfelső Tanácsának illésén világosan megmondta a támadóknak: Ha azonban az agresszív körök az atomfegyverben bízva arra az őrültségre vetemednének, hogy próbára tegyék a Szovjetunió erejét és.hatalmát, úgy biztosak lehetnek felöle, hogy a támadót ugyanazzal a fegyverrel verjük vissza és. hogy az ilyen kaland elkerülhetetlenül a kapitalista társadalmi rend összeomlására vezet.'' A Szovjetunió, noha ismeri az atom. és hidrogénbomba gyártásának titkát, faradba, tatlanul küzd e fegyverek, - valamint a többi tömegpusztító fegyver föitétlen betiltásáért és e tilalom hathatós nemzetközi ellenőrzésének megvalósítása mellett foglal állást. A Szovjetunió megmutatja az egész világnak, hogy az atomejö gyártása az emberiség szempontjából óriási jelentőségű találmány, ha a békés termelés céljaira használják fel a gazdaság fejlesztésének és a nép jóléte gyarapításának érdekében. E nemes törekvésében a Szovjetunió a nemzetek forró támogatását élvezi. A béke erőinek sikere volt a berlini értekezlet összehívása. Jelentősége elsősorban abban áll, hogy többesztendös szünet után ismét találkoztak a négy nagyhatalom képviselői és tárgyaltak a nemzetközi politika fontos kérdéseiről. Az értekezlet eredménye volt többek között az is, amint azt a genfi értekezlet összehívásáról hozott megállapodás tanúsítja, hogy gyakorlatilag elismerték a Kínai Népköztársaság törvényes jogát a nemzetközi értekezleteken való részvételre az öt nagyhatalom egyikeként. Nem a Szovjetunió bűne, hogy a berlini értekezleten nem jött létre megállapodás a német és az osztrák kérdés megoldásáról, amely oly hallatlanul fontos az európai biztonság problémáinak megoldását tekintve. A Szovjetunió a berlini értekezleten ismét következetesen harcolt a német militarizmus felújítása ellen, az egységes, demokratikus és békeszeretö' Németország megteremtéséért. Az amerikai imperialisták németországi politikája azonban nyíltan támogatja a nácizmus és a német Wehrmacht felújítását és ezzel megakadályozza Németország egyesítését békés alapokon. Az amerikai imperialisták védnöksége alatt Nyugat-Németország háborús támaszponttá alakul át. Az ország nyugati részében nácisták, szudétanémetek és revahsiszták tartanak kongresszusokat tö. rekvések nyilvánulnak meg Ausztria újbóli bekebelezésére. Az anjerikai imperialisták végső célja az. (Folytatás a 4- oldalon.) \