Szabad Földműves, 1954. január-június (5. évfolyam, 1-26. szám)

1954-06-13 / 24. szám

1954. június 13. Лайве/ Földműd • у Jói végzett munkává! köszöntjük а X. kongresszust E'mondotta: Műk István az udvardi EFSz elnöke Pártunk elnökségének javaslatai a X. kongresszushoz, amelyben a mező­gazdasági termelés lényege emeléséről van szó. igen nagy hatást váltott ki szövetkezeti tagjaink között is. Mi saját viszonyainknak megfelelően ' u­­gyancsa^ négy szükségét látjuk a me­zőgazdasági termékek növelésének. Er­re a feladatra már minden előkészü­letet megtettünk és minden előfeltéte­lünk adva van a javaslatban lefekteted pontok teljesítéséhez. Szövetkezetünk 3.500 hektárt kitevő területen gazdálkodik Ez a hatalmas kiterjedésű gazdálko­dás sok-sok szorgalmas munkáskezet követel. Bár a kezdeti nehézségekkel sikeresen megküzdöttünk további mun­kálkodásunk szintén nagy feladatokat állít szövetkezeti tenjaink elé. Itt meg kell jegyeznem, hogy szövetkezet tkjaink közös gazdálkodásba hozott, földjei csupán ezer hektárt tesznek ki Erre a területre ugyanis arányosan összpontosítottuk valamennyi gazdasági felszerelést es az állatállományt. A hátralévő 2.500 hektár területre pedig semmiféle szerszámot, állatot, de még munkaerőt sem kaptunk. Ezek a föl­dek többnyire er volt egyházi, úrbéri stb. tulajdont képeztek. Azonkívül az elhagyót* területek is megnövelték mezőgazdasági területünket. A fejlődés következtében bővült ál­lattenyésztésünk. amely részére szö­vetkezetünk megalakulása óta már nyolc korszerűen berendezett istállót építettünk. A közelmúltban fejeztük be csaknem 250 anyakoca befogadására a fiaztetót, beromfifarmo* építettünk, sőt 400 köbméter takermánytárolására való szecskázót is és most egy vízto­rony építését szorgalmazzuk. "z lenne röviden szövetkezetünk továbbfejlődésinek alapja, amelyet tag­jaink odaadó és jó munkával támasz­tanak a'.á, hogy következetesen telje­síthessük a mezőgazdasági termelés lényeges “meléséröl szóló feladatain­kat. De a most elkövetkezendő hetek még nagyobb munkára, alapos munkameg­­szervezésre serkentenek bennünket, hogy sikeresen folytathassuk a növény­ápolási. takermánvbetakarítási mun­káinkat, nem u'olsó sorban pedig ala­posan felkészülhessünk a reánk váró nagy aratási és cséplési munkák meg­kezdésére. Mindezt annál is inkább meg kell tennünk, mivel a földek ará­nyában csekély munkaerővel rendelke­zünk. Mindössze 560 munkaerővel szá­molhatunk. a elybő! több mint száz embert leköt az állattenyésztés. A so­­ronlévő növényápolási munka és a ta­karmánybegyűjtés azért mind ennek ellenére kielégítően folyik. Köztudomású, hogy a ló munkaszer­vezés egyik előfeltétele a gazdag ter­mésnek és a munkaerőhiány megoldá­sának. Ezért ennek a kérdésnek igen nagy fontosságot tulajdonítottunk, amikor az ide' pénzügyi- és munka­­terveinket elkészítettük. Célkitűzé­seinkben útmutatással szolgáltak szá­munkra az EFSz-ek alapszabályai, a­­melyeket minden egyes gazdasági á­­gunkben egyre hathatósabban érvénye­sítünk. Ez adott alapot többek között ahhoz is, hogy a növényápolási munkákat idejé­ben és j\ megszervezhettük. Hiszen nem kisebb, mint 550 hektárt kitevő kapásnovények termeléséről van szó. amelyek terméseredményei elválaszt­hatatlanul összefüggnek a munkaszer-* vezesse!, a jó munkával, ebben a mun­kában úgy jártunk el, hogy minden egyes tagra, feltéve, hogy az illető megkapta háztáji gazdálkodására a fél hektárt. 35 ár répát és 90 ár kuko­ricát osztottunk ki megművelésre. Eze­ken a területeken egyazon személy végzi el a munkákat a termés betaka­rításáig. ami által pontosan lemérhet­jük. ki milyen terméseredményt csi­kart ki a földből, sőt ennek következ­tében igazságos pótjuta Ima zásban ré­szesíthetjük azokat a tagjainkat, akik az egyéni felelősség elmélyülésével e­­lősegítették a túltermelést. Ezzel kap­csolatban a taggyűlés úgy döntött, hogy a répa termés túlteljesítéséért és a kukorica hozamának növeléséért a kitermelt mennyiség felárának ötven százalékát kapja meg az illető. Bizonyára nem is kell mondanom, hogy az ilvmódon megszervezett mun­kák fokozottabb törekvést, szorgalmat váltottak ki tagjaink körében. Minden egyes munkaszakaszon hetenként meg­tartjuk az értékelést és így pontos áttekintésünk van a munkák elvégzé­séről, arról, hogy melyik munkacsoport milyen teljesítményt nyújtott a ter­melésben. A kongresszus előtti héten az öt csoport közül Kovács József első csoportja halad a munkák élén. A cu­kor- és a takarmányrépa egyelését be­fejezték és sikeresen folytatják a ta­karmányok begyűjtését is. A takarmánytermelést illetően szin­tén elmondhatom, hogy ezen a téren is lényege.-, javulás állott be 'az el­múlt évekhez viszonyítva. Bár tavaly is mindent elkövettünk, hogy bizto­síthassuk a bö takermányalapot, az idén ennek a kérdésnek még nagyobb figyelmet szentelünk. Kézzelfogható bizonyítékul szolgál mindehhez az a tény is, hogy május közepe óta állan­dóan silőzunk. Míg az elmúlt évben csupán 100 köbmétér takarmányt sí­­lóztunk le az őszikeverékekből, ez a mennnyiség mostanáig csaknem négy­száz köbméterre növekedett. Már az ősszel nagy súlyt fektettünk a takar­­mánytermelésre, hiszen több, mint 300 hektáron herés-füves keverékünk van. Tavasszal pedig 140 hektár zabosbük­könyt vetettünk. Most ugyancsak fo­kozatosan vetünk takarmányokat azok­ba a parcellákba, amelyekről lekerült az őszi takarmánykeverék. Ezek több­féle összetételűek: szudáni-fü, csumíz és egyebek. Mindezzel az a legfőbb tö­rekvésünk. hogy biztosítsuk a zöldfu­­tószalag-rendszerű takermánytermelé­­sünket. fokőzzuk állataink hasznossá­gát. A jó gazda igyekezetéhez híven, ám a mi szövetkezetünkben nemcsak a takarmányok kitér, .elését 'rOkozzuk, hanem gondolunk a következő évre is és ennek megfelelően biztosítjuk a ta- 1 karmányok vetőmagvait. Ha csak a múlt évből hozok fel példát, akkor ölömmel mondhatom el, hogy több. mint 18 mázsa szudáni fűmagot, mo­­harból 200 mázsa vetőmagot adtunk el. A többi takarmánymagvakat is sa­ját magunk termeltük ki, kivéve a fű­­magvaket és *a heremapot, amelyből még mindig nem sikerült a szükség- | letet biztosítanunk. Vetőmag vásárlá­sára azonban így sem vagyunk ráutal­va. ezt csere formájában valósítjuk meg. Állattenyésztésünk sikeres fejleszté­se természetesen megkívánja a bő ta­­karmányte. més biztosítását. Sokat gon­dolkoztunk bizony, míg rájöttünk, hogy a kaliforniai cirok olyanfajta takar­mány, amely bőséges szálas- ée sze­­mestákarmányt is nyújt állattenyész­tésünknek. ‘ Ezirányú kísérletezéseink tavaly igen szép eredményekhez ve­zettek. A Micsurin-kertben hektárra átszámítva ez a takarmányfajta több. mint 180 mázsa silőanyagot, ezenkívül 62 mázsa szemestakarnányt termett. Tehát jól kifizet dik és megéri a ve­lejáró ť edságot. Igaz, hogy tápanya­gokban gazdag, dúsan termő talajt igé­nyel. Ez indított minket aztán az idén arra, hogy ebből a fajta takarmányból négy hektár területet vessünk be. A takarmányok biztosítása ezután még nagyobb munkát igényel minden szövetkezeti tagunktól. Különösen a kaszálásra és a begyűjtésre gondolok mostan. Határunkban nyolc traktorral végezzük a kaszálást, amelyek 40 ha területet is lekaszáltak naponként. De nagy igyekezettel szorgalmazzuk a takarmányok szárítását is Még az esők előtt töt'*' mint 120 hektáron, gyűjtöt­tük fel a rendeken fekvő takarmányt. A takarmányok tárolását 7-vagonos kazlakban eszközöljük. Pár szóval ku-rek most traktoros­­brigád munkájára is, amely igen sokai segít feladataink megoldásában. Nagy­mértékben befolyásolja mindezt az, hogy a brigád minder tagja egyúttal jagja a szövetkezetnek is és munkájá­ért munkaegység szerint részesül ju­talmazásban. A jó munkát ezáltal ter­mészetesen náluk is megbecsüljük a pótjutelmezás bevezetésével. Az idén igen kedvező intézkedés lépett életbe a traktorállomás munkája díjazásában is. Mi már ezidén természetben fi­zetjük ki a traktorállomás járulékait Ez pénzértékbe átszámítva több, mini 35 ezer kor na megtakarítást jelen: közös gazdálkodásunknak. De jól is megy ám a munka, mert traktorosaink személy szerint és anyagiakban is ér­dekeltek a nagyobb termés elérésében. A munkásosztály által nyújtott gépesítés főképpen gaboi,átesésünk betakarítá­sánál fnutatkozik meg a legjobban. Erre a feladatra a traktor;osbrigád u­­gyencsak jó! felkészült. Hat kombájnt biztosítottak a termés betakarítására. Ezenkívül 16 önkötözőt bocsájtanak az aratás mielőbbi elvégzése érdekében rendelkezésünkre. A cséplésre hat gar­nitúrát kapcsolunk be. 1 Kalászoteink, amelyek az aratást várják, több mint 1200 hektár területet tesznek ki. Az aratást növénytermesztési munkacso­portjaink végzik el. a munkákat úgy szervezzük mag, hogy minden csoport­nak jusson egy kombájn. Tavaly igen sok hiba itötte fel a fejét a kombájnok után való szalma összehordásában. Ez igen nagyban fé­kezte a tarlöszántást és a másodnövé­nyek vetését is. A traktorosbrigád ezért elhatározta, hogy a kombájnok által elhag-’Ott szalmát ezidén csupán gépi segítséggel fogják kazalba hor­dani. Ehhez pedig mi is egy szalma­összehúzó szerkezetet készítünk, amely segítségével a kazalozás nehéz munká­ját is megkönnyítjük, mert az össze­húzott szalmát saját készítette emelő segítségével egyenesen a kazalra jut­tatjuk. Említést kívánok tenni az állattenyésztésről is, amely még mindig sok javítani valót von maga után. Szövetkezetünk fenn­állása óta igen sokat javult a munkánk ezen a szakaszon. Főleg a borjak ne­velésében mutatkozik ez a legjobban, mivel sikerült bevezetnünk a szeüös nevelést. Sajnos az új módszerek, mint például a Malinyine fejési és etetési eljárása, az egyedi etetés, még mindig nem vált állattenyésztésünk közkin­csévé. A közeljövőben a kettösbúga’ási fogjuk bevezetn amihez eddig minden előkészületet megtettünk. Sertésgondo­zóink Gadócon resztvettek egy olyan tanfolyamon, ahol ayakor'atban mutat­ták be elöt*ük a Surikov-féle sertés­etetési módszert. Ez nagyban előse­gíti terveink teljesítését és a közös vagyon gyarapodását. Szövetkezetünk sikeresen halad a szocialista negytermelés útján. A bea­dásokat azonban még pontosabban kell teljesítenünk. Évi kötelezettségünknek sertéshúsból 43.7. vágómarhából 17.6. szárnyasokból 95. tejből 31. tojásbó’ 40. gyapjúból 155, míg a juhsajtból 169 százalékra teljesítettük. Vágómer­­hatífeadásunl: kissé elmaradt az első fél­évben. de t hónap végén a mulasztást pótolni fogjuk a hízómarhák beadásá­val. Hasonlóan feljavítjuk a tejhozamot és teljesítjük a sertéshúsbeedásunket is. Mindezekkel az eredményekkel közel sem lehetünk elégedettek Ezért enná’ inkább irányadók szánunkra azok a javaslatok, amelyek a mezőgazdaság' termelés emelését célozzák. Egyebek között a kádernevelésre is gondolok. Szövetkezetünknek igen sok kiváló szakemberre lenne szüksége, .akik ko­moly segítséget jelentenének a növény­­termesztésben és az állattenyésztésben egyaránt. Ezen a téren nagy feladat hárul reánk különösen azért." hogy a szükséges szakembereket az ifjúság soraiból neveljük ki. Akárcsak egye­bütt. úgy miná mk is el kell az után­pótlás és ezt az erőt csakis az ifjú­ság sokaiból biztosíthatjuk. Örömmel üdvözöljük többek között azt az in­tézkedést, amelyet a közelmúltban fo­ganatosítottak az ifjúság mezőgazda­sági szakon való neveléséről. Ez lénye­gesen megoldja a falu és a szövetke­zetek kérdéseit is. Végezetül még annyit, hogy szövet­kezeti tagjaink és falunk dolgozó népe igen éber szemmel tekint a most meg­kezdődött pártkongresszus munkája elé. Nemcsak a párttagok, de az egyé­nileg gazdálkodók, szövetkezeti tagok is sokat várnak а X. pártkongresszus­tól. Szövetkezetünk minden tagja tuda­tában van annak, hogy pártunk figye­lemmel kíséri munkáját. Ezért a kong­resszust még jobb munkával, kötele­zettségvállalásaink teljesítésével üd­vözöljük. Ezért dobog most falunk dolgozóinak a szíve jobban. Vegyünk példát tőlük! A szebeni EFSz kiváló állattenyésztése Az eperjesi kerületben lévő sze­beni EFSz tagjai több, mint 400 hektár földön gazdálkodnak. л szövetkezet működése négy év óta sikeresen folyik a növényterme­lésben. de az állattenyésztés fej­lesztése terén is kiemelkedő sike­rekkel dicsekedhetnek. Hiszen már az elmúlt évben is csaknem nyolc­van mázsa húst adtak el magasabb felárakért. Ezenkívül 20 ezer liter tejet és több. mint 18 ezer tojást szolgáltattak be terven felül. Mind­ez aztán megszilárdította munka­egységeik értékét, sőt a beadások túlteljesítése következtében 22 ko­rona helyett 24 koronát fizettek ki a ledolgozott munkaegységekre. Ez az év ugyancsak sok sikert hozott közös gazdálkodásukba. — Minden egyéb szónál ékesebben bi­zonyítja beadásuk teljesítésének* arányszáma, mivel a sertésbeadási tervüket már május elsejéig 105 százalékra teljesítették. Május jé­géig pedig egészévi beadási tervü­ket csaknem 25 mázsa hússal lép­ték túl. Ez adott többek közöüepla­­pot ahhoz is. hogy az év regiig még 300 darab sertést adnak él a magas felárakért. Elért eredményeik, mint azt a kép is mutatja, nem véletlenül születtek meg. A hízók napi súly­­gyarapodása Mikiti István állatgon­dozó törekvései nyomán eléri na­ponta a 6-5 dkg-ot. Soltész Jakab, a szövetkezet elnöke a hizlaldában szívélyesen elbeszélget Mikita ki­váló sertésgondozóval. A lói megszervezett munka hatá­sosan gyümölcsözted áldását a szö­vetkezet állattenyésztése fejleszté­sében is. Ez segítette elő azt t, hogy vágómarhabeadásukat, ennek -»uészévi fe'ndat.a’t mái яп száza­lékra teljesítették. Képünk a szö­vetkezet növendékállatait ábrázolja kint a legelün. A háttérben jól 'át­ható. amint a szövetkezet tagjai a sertésellető építésén dolgoznak. ott. anoi tervszerűen es aranyo­san fejlesztik az állattenyésztést, nincs hiba a hús, tojás és a szár­nyasok beadási terve teljesítése kö­rül sem. A szebeni szövetkezet­ben erre is követendő példát ta­lálhatunk. Ha csak a tejbeadásukat említjük meg. amelyet a kiírt de­­kádterv szerint 130 százalékra tel­jesítenek. akkor annál nagyobb el­ismerés számukra az. hogy egészevi tojásbeadásuknak már május 15-ig mind egy darabig eleget tettek Ez természetesen nagy előnye a szövetkezetnek, dicsérete a közös gazdálkodásnak, a szövetkezet tag­jai szorgalmának. Korszerűen épí­tett tyúk- és csirkeszállásaikon ma­gashozamú, egészséges baromfiállo­mánnyal rendelkeznek. Zahorák Mária. Soltész János, és Mach Má­ria öntudatos szövetkezeti tag gon­dosságával kezelik a közös gazda­ság magaslétszámú szárnyasálíomá­­nvát. I I

Next

/
Thumbnails
Contents