Szabad Földműves, 1954. január-június (5. évfolyam, 1-26. szám)
1954-06-13 / 24. szám
e Földművé* 1954. Június 13. I Fiatal erőnkkel és szaktudásunkkal mezőgazdaságunk fejlődéséért A rszágazerte közelednek falvaink iskolái 8. osztályában az évzáróvizsgák és )k elvégé-e után következik a diákok, tanulók életének' legdöntőbb szakasza, amikor pályát ke!' választaniok, mégpedig olyan pályát, amely összhangban van a tanulók képességeinek és hazánk népgazdaságának közös érdekeivel. Ellentétben múlttal, amikor a dolgozók gyermekei sorsával, jövőjével nem törődtek, sőt a kapitalista iskoiai hatóságok minden rendelkezésre álló eszközzel odehatottak, hogy megakadályozzák a munkás-perei.ztifjóság továbbtanulását, továbbképzését. Ma, népidemokratikus rendszerünk a legmesszebbmenő támogatással, odaadó áldozatkészséggel odahat, hogy a fejlődő nemzedék jövőjét biztosítsa. A súlypont tehát ma erre irányúi, hogy képzett dolgozók nevelésével megteremtsük a fejlődét gyorsiramú feltételeit mezőgazdaságunk számára Ezért ez a lázas készülődés a nemzet bizottságokban. A dunaszerdohelyi járásban eddig a 8-ik osztály növendékeiből 12-en jelentkeztek különböző mezőgazdasági iskolákba 70-en az 1 és 2 éves mezőgazdaság szakiskolákba ahu. elsajátítják a nagyüzemi gazdálkodás alapismeretéit. Az iskolák elvégzése után q/’ndoskodn majd megfelelő elhelyezésükről a szövetkezetekben vagy az állam birtokokon Ezenkívül 76 tanuló egyenesen az állami birtokokra és 90-en a szövetkezeteké jelentkeztek. Az utóbbiak, mihelyt leteszik az évvég1’ vizsgát, azonnal munkába lépnek, a téli hónapokban ped.g tanonc-központot létesítenek a karosa kastélyban, ahol a járási nemzeti bizottság gondoskodik további szakkiképzésükről. U asoniő a helyzet az ársekújvár * 1 járásban is, ahol 25 fiú és 9 lány jelentkezett különböző technikai, könyvelői mezőgazdasági iskolákba, továbbá 208 fiú és " 0 leány részben a szövetkezetekbe, részben ez állami birtokokra jelentkezett. A vágsellyei járásban Sókszelőcán. mind a szlovák, mind a magyar 8-ik osztályból a tanulók 60 százaléka mezőgazdasági jellegű iskolába jelentkezett. Itt módúkban volt Horáöek Ervinnel, a szlovák iskola igazgatójává' és feleségével Horáöek Irmával, a magyar iskola igazgatónőjével elbeszélgetni. Mindketten hangsúlyozzák, hogy a pályaválasztást többszöri szülői értekezlet előzte meg, ezenkívül külön a tanulókkal is alaposén megtárgyalták a pályaválasztás fontosságát és megmagyarázták a mezőgazdáság fejlődésének jelentőségét. Miután Sókszelőce szorgalmas dolgozói a föld megművelésébe' élnek ée látják, hogy a szövetkeze: fejlődése miként biztosítja jólétük emelkedését, nem volt nehéz meggyőzni a szülőket arról, hogy gyermekeik jövőjét a me ögazdasági pálya biztosítja Horáöek 'gazoató naovon fontosnak tartja, hogy a tanító ugyanakkor, amikor szoros kapcsolatot tart fenn a szülőkkel, külön gondot fordítson a jó tanuló meggyőzésére, hogy megfelelő pályát válasszon. Ezt a munkát a tanító felelősségteljesen végezze, érezze a szülő is, meg tanuló is. hogy javukat akarjuk . . . Példa erre az 1952- es esztendő, amikor ő maga két kiváló tanulót készített elő arra. hogy jelentkezzenek bányásztanoncnak. Hetekig. sőt hónapokig tartó nevelőmunkáva! megmagyarázta a két tanulónak hogy mily fontos szocialista hazánknak, hogy kiváló bányászokat neveljen. Továbbá azt is megmagyarázta nek.k, ha elmennek Novákyra, akkor csakis példá viselkedéssel és szorgalmas tanulással teljesíthetik ’eladataika’ Ennek az eredménye az lett. hogy a sókszelőcei iskolából 1953-ban újabb 2 ezidén oedig 3 tonuló jelentkezett bányásztanoncnak Itt a tanítónak már kevés dolga akadt, mert az elst' tét. daliás bányásztanonc. akik az 'ünnepekre hazajöttek szabadságra, elbeszélték barátaiknak saját tapasztalataikat, elmondták, hogy gondoskodnak nevelésükre! és ez meggyőzte mind a szülőket, mind a tanulókat arról, hogy népidcmokratikus 'rendszerünk va'óban u legmesszebbmenően gondoskod к a munkás-paraszt ifjúság neveléséről. Horáöek elvtárs örömmel és büszkeséggel közli /elünk, hogy az egyik bánvásztanonc Soltó Gyula, aki a magyar iskolábó' jelentkezett bányás/tenoncnek, egyéves tanonckodása után most kitüntetésben részesült pé'dá.s munkájáén és előrehaladásiért, amiró a szü'öket külön kiértesítenék A ham és mód,'ahogy Horáöek elvtárs. a szlovák skola igazgatója közli veiürfk ez: 0 hírt azt igazolja, hogy Sókszelőcén a szlovák és magvar iskola között tökéletes és példás összhang uralkodik és a Horáöek házaspár joggal nyert-, el a sókszelőce' dolgozók bizalmát ezért a szülök most örömmel adják gyermekeiket mezőgazdasági pályára Jól tudják, hogv népidemokratikus rendünk mindazt, amit a bányászmesterség elsajátításánál nyújt az ifjúságnak, azt nyújtani fogja a mezőgazdasági tudorhány elsajátításánál is. ÍVJ éhány tanulóval, akik most , a metógazdasági pályára készülnek, alkalmunk volf elbeszélgetni: Mitlik Magdaléna 15 esztendős tanuló könyvelői pályára (készül és az 'esze! az .újbányai kétéves számvevői iskolába iratkozik. Magdaléna élénkszemű, okos kislány. Azt mondja, hogy azért választotta ezt a pályát, mert tudja, hogy a szövetkezetben mily nagy szükség van jó. szakképzett könyvelőkre Ismeri a szövetkezetét, hisz apja meq a nővére is a szövetkezetben dolgozik és az egész család az ■ ö keresetükbe' él. tehát tudja, hogy egy jó, lelkiis- • meretes könyvelő, aki pontosan bevezeti az elvégzett munkaegységek számát és pontosan számontartja. ki milyen munkát végzett, milyen fontos munkát vége-- a szövetkezetben. — Ha «4, könyvelő nejn pontos — mondja komolyan — akkor bizony rendetlenség és zavar támad a szövetkezetben és n.i denki elégedetlen. Nálunk Sókszelőcén is így volt, amíg égy rendes könyvelő rendbe nem hozta a dolgokat. Abrahám Jenő most lesz "5 esztendős, ő az Ifjúsá i Faluba készül a kétesztendős géplakatos iskolába. Édesapja is géplakatos az állami 'irtokon. Anyja a csúcsmunkáknál segíf a szövetkezetnek. Jenő élénk gyermek, ami meglátszik borzas haján és csillogó, pajkos szemén. Lelkesedéssel mondja, hogy szereti a traktorokat, az a. .«tógépeket és gyakran, ha csak alkalma volt, figyelte, hogy az apja hogy javítja a gépeket. — Meg fogom jól tanulni mesterségemet — mondja jókedvvel — mert jó az, ha egy mozdulatlan gép javítás után egyszerre csak pöfékelni kezd ... hangot kap ... puff... puff .. és elindul, mint más rendes gép,,. Nem ér az sen.mit, ha az ember csak megtanulja a traktor vezetését és ha a gépnek velam, Daja esik, akkor fi traktoros tudománya egyszerre rňegáll. Én már láttam ilyen traktorost es bizony nem nagyon tetszett nekem, hogy a génnel együtt a traktoros is tehetetlenül megáll Nem tud segíteni, nem tud csinálni semmit. Azt mondja, hogy amióta a szövetkezet megalakult, az emberek a faluban jobban élnek, szebben öltözködnek De ami a legfontosabb — mondja Jenó — a szövetkezet sokat segít a sportnak. Most is új futbaüpályát kaptak . Ezért ô is segíteni eka” szak tudásával a szövetkezet fejlődésénél. Vreba István ugyancsak 15 évét tapossa Erős. fejlett ifjú. k1 váló tanuló, rendkívül csöndes és Tegyeimezet*. szemrebbenés nélkül állja az ember tekintetét és mondanivalója oly meggondolt. hogy az embernek az a benyomása, mintha egy felnőttel beszélne A három tanuló között ő az egyedüli. aki választ tud adni arra a kérdésre, hogy anyja tavaly hány munkaegységet dolgozott le a szövetkezetben — Több nrnt 400-at dolgozott le — mondja röviden.' De azt, hogy anyja özvegyasszony, azt a másik két társa közli velünk. Viszont István magatartásából kiderül, hogy számontartja anyja munkáját, amit az ő neveltetésc érdekében végez, sőt számontartja ezt is. hogy anyja nvugdíjat is kap és ég a vágytól, hogy munkájával kamatostul visszatérítse mind az anyjának, mind a hazájának, amit érette tettek. \f raba István szerénységére és kov molyságára mi sem jellemzőbb, mint az a kijelentése, hogy legszívesebben akkor válaszolna a feltett kérdésekre, amikor már elvégezte a cseklészi gépésziskolát, ahová most készül és már dolgozna valahol egy gépállo-Kilencszáz fiatal a mezőgazdasági pályát választotta A pardubicei kerületben 900 fiú és leány a középiskola nyolcadik osztályának elvégzése után a mezőgazdaság egyes ágazataiban helyezkedik el. - Közülük a mezőgazdasági iskolába 147-en jelentkeztek. A pardubicei kerületben a chrudim- Skei bojanivai iskola volt az első amely a mirovcei nyolcéves iskola pionírjainak felhívását elfogadta. Az iskola most végzett növendékeinek 70 százaléka mezőgazdasági munkákra jelentkezett. A bohdaniči nyolcéves középiskola most végzett növendékeiből 20-an határozták el magukat arra. hogy a mezőgazdaságban akarnak a jövőben dolgozni. Köztük van Rejmont Ludvík ’-s aki már gyermekkorától nagyon szereti az állatokat s ezért úgy határozott, hogy a kladrubei állami csikótelep tenyésziskolálájába iratkozik. A holiči járás dolne-rovni- mezőgazdasági iskolának növendékei sorba látogatják a környékbeli nyolcéves középiskolák diákjait, s nagy lelkesedéssel beszélnek szakismereteikről s u jövő életük terveiről. A holicei nyolcéves iskola növendékei visszaadták látogatásukat. hogy személyesen megismerhessék a bennlakó diákok életét amely nagyon tetszett nekik. Szövetkezetünk megint a verseny zászló tulajdonosa lett A szocialista munkaverseny járási értékelésénél a győzelmi zászlót megint a mi szövetkezetünk, a jánoki EFSz kapta meg. Ugyanakkor Domín Pál III-ik növénytermesztő csoportja kapta a második zászlót. Az értékelésen jelen voltak az EFsz-ek elnökei, agronómusai, csoportvezetői, a gépállomás és a járás funkcionáriusai. Az értékelést Herko elvtárs, járási agror.ómus vezette, aki egyúttal ismertette valamennyi EFSz tavaszi munkálatait. Az értékelésen egyes elvtársak azt a megjegyzést tették, hogy hogyan van az, hogy megint a jánoki szövetkezet lett az első. De Herko elvtárs beszámolója ut#r belátták, hogy jogosan lettünk elsők, mert az első szakasz tavaszi vetéseinek és pari növényeinek agrotechnikai határidejét 4 nappal leröv'dítettük. Továbbá . tavasziaknál 140 máz. a szuperfoszfátot használtunk 100 százalékra szűksorosan vetettünk és 70 százalékban négyzetesen ültetük el a kukoricát és a krumplit. Az ősz' vetéseket időben g ndozzuk, kétszer fejtrágyáztunk,, s az eredmény meg is látszik. Az értékelést vita követte. Én is felszólaltam i .Sikereinkkel/ nagyban hozzásegített minket a traktorosbrigádunk, amely mind EFSz-tagokból áll és munkaegységeik után fizetjük őket. Marusesák István oklevéllel kitüntetett traktoros DT-hern.vótalpas traktorával tervét a legjobban teljesítette. Ugyancsak dicséretet érdemel Bagola Gyula, aki KD-35-ös bernyótalpa traktorával, akárcsak a többi traktoros elvtárs is, jóminőségű munkát végzett. Sajnos, még nincsenek gépeink i mélyszántáshoz, de ha jövőre minden gabonánkat az őszi mélyszántásba vetjük el, sokkal nagyobb lesz a hozamuk. Igyekszünk a hektárhozamok emelése érdekében bevált szovjet módszereket alkalmazni. mindent megteszünk a szocializmus építéséért és a dolgozó emberiség békés, örömtelibb életéért. A X. pártkongresszus tiszteletére tett kötelezettségvállalásunkat tejből terven felül 20 000 literrel túlteljesítettük Többi vállalásainkat, a levegős borjúnevelést, a mezei utak javítását ugyancsak a kongresszus tiszteletére tettük éc már teljesítettük.” Majd Domín elvtárs felszólalásában önkritikailag beismerte, hogy tavaly bizony csoportja utolsó volt s ez nagyon bántotta, azért ez idén jobban megszervezte a munkát, s elsők lettek a csoportok közötti versenybe:. A kapások munkájával is szépen előre vannak. A növénytermelésben ezt a szép haladást azoknak a szövetkezeti asszonyoknak és tagoknak köszönhetjük, akiknek szívügyük lett a közös gazdálkodás célia. STROMP JÓZSEF — JÄNOK. máson, ahol rá tudna mutatni, hogy milyen munkát végez. Jelenleg csak annyit mondhat, hogy szereti a gépeket. mert azok sokat segítenek a doigoz< népen, megkönnyítik munkáját, mert hiszen ő is emlékszik még arra. amikor a község dolgozói kézzel -arattak és kaszáltak. Mindezt most már a gépek végzik . . Éppen ezért szükséges, hogy megbecsüljük a gépeket. Mitlik Magdaléna itt szükségesnek tartja megjegyezni, hogy István nemcsak 4 tanulásban, hanem a tornában is kiváló. — Futásban, birkózásban... min-4 denben — te.s.i hozzá társa. Abrahám Jenő. István azonban hallgat, csendesen mosolyog E csöndes mosolyból akarat, tervszerűség sugárzik és kicsillan a jövő emberének az a típus i, akinek nevelésére nagy gondot fordít szocialista hazánk. Szabó Béla A begyűjtési miniszter utasítása a gabonafélék begyűjtésének és felvásárlásának végrehajtására Elegendő élelmiszer- és nyersanyayalap biztosi* ása, a kiskereskedelmi árak fsökkentése, a piacnak újabb, jobbminőségü termékekkel való ellátása, dolgozó népünk életszínvonalának szakadatlan emelése megköveteli, hogy a aabonefélék Legyűjtésének -tervét az 1954. évben jobban teljesítsük, mint a megelőző években. Az állami begyűjtési terv teljesítése céljából biztosítani kell. hogy minden egyes mezőgazdasági vállalat teljes egészében teljesítse a kiszabott kötelező beadást. Biztosítani kell, hogy az állami felvásárlásokkal a lehető legnagyobb mértékben bővüljenek a központi alapok. E feladat teljesítése érdekében szükséges, hogy az összes begyűjtési dolgozó lelkiismeretesen és operatív módon, a begyűjtési terv teljesítéséért érzett nagy személyi felelősség tudatában teljesítse munkefeladetait. Feladatuk. hogy a falvakon tömegpolitikai munkával a „cséplögépt"’ az első gabonát az államnak” jelszó jegyében mozgósítsák a szövetkezeti tagokat és földműveseket arra, hogy a gabonaféléket e cséplés megkezdésétől gyors ütemben, jó minőségben szolgáltassák be. Az ő feladatuk törődni azzal is, hogy az osztályellenség — a kulak teljesítse a ( kötelező beadást és ne nyíljék lehetősége a terményekkel való üzérkedésre. Az anyagi-technikai alap előkészítése mellett, amelyet ez év március 6. számú utasításom alapján idejében kell biztosítani és előkészíteni, szükséges hogy különösen nagy figyelmet fordítsunk a begyűjtési kampány politika' és szervezeti biztosítására. A begyűjtési kampányt a következő fő alapelvek szerint kell megszervezni: 1 A gabonaféléket közvetlenül a cséplőgépnél, az aratási és cséplési tervhez igazodó terv szerint kell begyűjteni. 2. Széles tömeg-olv.ikai kampányt kel! indítani a begyűjtés .olyamán is Meg kell győzni a szövetkezeti tagokat' és kis- és középparasztokat arró’. hogy a beadás hazafias kötelesség s igyekezzenek a megszabott határidőkre minél több gabonafélét beadni. 3. Szocialista munkaversenyt kell indítani az egyes földművesszövetkezetek, községek, az egyénileg gazdálkodó földművesek, járások és kerületek között, az állami birtokok és a begyűjtési dolgozók között a begyűjtés gyorsabb teljesítéséért. A gabonafélék begyűjtésének biztosítására elrendelem: a) A begyűjtési minisztérium szlovákiai meghatalmazottjának, a kerületi és járási meghatalmazottaknak: 1. Biztosítsák, hogy a begyűjtők a nemzeti bizottságokkal együttműködve dolgozzák ki a begyűjtés időtervét, szem előtt tartva . a betakarítás és cséplés tervét az egyes mezőgazdasági szövetkezetekben, állami birtokokon és az állami szocialista szektor egyéb mezőgazdasági üzemeiben és községekben a begyűjtési helyek szerint. Működjenek együtt velük ennek a feladatnak teljesítéséért 1954. VI. hó 15-ig. 2. Biztosítani kell, hogy a begyűjtők a nemzeti bizottságok együttműködésével közvetlenül a falvakon megtárgyalják a begyűjtés időterveit a szövetkezeti tagokkal és földművesekkel, hogy megismertessék velük a gabonafélék átvételének megszervezését, a szállítást és a minőségi feltételeket, megtárgyalják velük a beadási kötelezettségeket, 1954. VI. 30-ig. 3. A begyűjtőknek eredetiben, a helyi nemzeti bizottságoknak pedig másolatban át kell adni a beadásoknak a községek, a mezőgazdasági üzemek és fajták alapján összeállított jegyzékei’ A brnói, got’waldovi. bratislavai. nyitrai, besztercebányai, kassai és eperjesi kerületekben a jegyzékekben fel kei' tüntetni azokat a mezőgazdasági üzemeket, amelyek a rájuk kiszabott gabonafélék beadását kukorica " beadásával teljesítik. A jegyzékekben fel ke 1 tüntetni az egyéb mezőgazdasági termékekből való tartozásokat, mint oéldául hosszúlejáratú kölcsönöket. 1954. V. hó 31-ig. 4. A gép- és traktorállomásokkai meg kell tárgyalni a természetbeni jutalmazások terjedelmét azoknál az EFSz-eknél, amelyek elfogadták a mintaalapszabályzatot és ennek az EFSz-íszel val > megtárgyalása után a begyűjtőknek meg kell állapítaniok a részesedést a búza, rozs, árpa, kukoricabeadásokból, amelyet aztán beszámítanak a gép- és traktorállomás munkájáért járó természetbeni jutalmazásba. 1954. VI. hó 15-ig. 5. A nemzeti bizottság elnökével megegyezve biztosítani kell, hogy a szövetkezeti tagok és földművesek tisztában legyenek a beadások teljesítésére vonatkozó végleges határidőkkel az egyes járásokban és községekben. 1954. VI. hó 15-ig. 6. A népi igazgatással megegyezve biztosítani kell a begyűjtés állandó és hatásos propagálását a begyűjtésre való előkészítés időszakában és a begyűjtés folyamán, különösen a sajtó és a rádió felhasználásával. 7. Rendszeresen ki kell értékelni a begyűjtés előkészítésének menetét. Fnék- lni a begyűjtés menetét, e! kell végezni a begyűjtési terv teljesítésének részletes közgazdasági elemzését, rendszeresen figyelemmel kell kísérni, hány mezőgazdasági üzem kezdte, hány teljesítette már a kötelező beadási tervet. A beadás teljesítését mindennap rendszeresen biztosítani keli az összes mezögazdasáa üzemnél. 8. Figyelemmel kell kisérni a csép'őgépek szétosztását és javításainak menetét, valamint a kifizetés meneté’ is. Állandó feladat. 9. A szemeste, mények begyűjtésével együtt kell biztosítani a többi mezőgazdasági termékek beadásának teljesítését is. 10. A felkészültség ellenőrzését az anyagtechnikai alap előkészítésének értékelésével együtt kell végrehajtani a kerületben és biztosítani kell az esetleges bibék kiküszöbölését. Az ellenőrzésnél külön kell végrehajtani a vetőmagot felvásárlók felkészültségének elemzését. Az ellenőrzést a felvásárlók és a nemzeti bizottságok képviselőinek jelenlétében kel! végrehajtani ä kerületben. 1954. VI. hó 30-ig. 11. A kerületi nemzeti bizottság elnökével megegyezve össze kell hívni a begyűjtőben dolgozóknak kerületi aktíváit a begyűjtési kampány megkezdése előtt. B) A kerületi begyűjtési vállalatok és begyűjtési üzemek igazgatóinak: 1. A nemzeti bizottságokkal és a begyűjtési meghatalmazottakkal együttműködve állítsák össze a begyűjtés időtervét, amely a betakarítás és e cséplés terveihez igazodik minden mezőgazdasági üzemben. 1954. VI. hó 15-ig. 2. A nemzeti bizottságokkal együttműködve tárgyalják meg a begyűjtés időbeli terveit a szövetkezeti tagokkal és földművesekkel, közvetlenül e falvakon, ismertessék meg velük a szemestermények átvételének és szállításának megszervezését, a minőségi és szállítási feltételeket. 1954. VI. hó 30-ig. 3. Szervezzétek meg a begyűjtési helyeken a szemestermények maximális folytonos napi átvételét, a terményszállítást közvetlenül a falvakból megegyezve a EFSz-ekkel, állami birtokokkal és földművesekkel úgy, hogy a begyűjtési helyeken ne következzék b a szállítóeszközök torlódása. A minősé gél 1°п őrzést közvetlenül az EFSzekben, állami birtokokon kel! végrehajtani a leas/élesebb mértékben. Ugyanilyen kötelességgel bízom meg a malmok és azon üzemek igazgatóit, amelyek 0 kerületi begyűjtési vállalattal létrejött egyezmények alapján felvásárolják a gabonaféléket. Az egyseges földművesszóveiKezetekkel és egyénileg gazdálkodó parasztokkal kössenek szerződéseket a piaci feltételeknek megfelelő minőségű szemestermények állam, felvásárlásáról, 1954. Vili.'hó 31-ig. Ismertessék meg a dolgozókat a gép- és traktorállomások munkájáért járó természetbeni jutalmazások átvételének megszervezésével, szervezzék meg a ‘érítések nyilv. itartását, állítsák össze íz 1954. évben nyújtott kölcsönök jegyzékét, amelyeket az 1954. évi begyűjtésből kell visszatéríteni és adják ezeket a begyűjtési helyeken 1954. VI. hó 15-ig. 6. Meg kell tárgyalni a termelőkké' a begyűjtés, a cséplés és a vetőmagbeadás megszervezését azokról a területekről, amelyeket a kerületi vállalatok átadtak az egyes felvásárlóknak vetőmegfelvásárlás céljából. A termelőkkel való állandó kapcsolat fenntartásával biztositaniok kell a szemestermény beadását teljes mennyiségében, legjobb minőségben és a begyűjtés után a legrövidebb időn belül. Szét kell írni az egyes raktárakra a piacra kerülő terménynél a vetőmagtartalékok biztosítását, főleg a tavaszi búza esetében, me kell szervezni közvetlenül a begyűjtés folyamán a terménynek elkülönített átvételét és raktározását. Meg kell szervezn' a tisztításra átv tt vetőmag tisztítását a lehető leggyorsabb ütemben, azonnal átvétele után és egyúttal biztosítani kell idejében az őszi vetőmag tisztítását is. agrotechnikai határidő előtt, legkésőbb a begyűjtési minisztérium által megszabott határidőben. C, A főfelügyelőnek és az állami minőségi ellenőrzés felügyelőinek: 1. Aktívan kel! segíteniük a szövetkezeti tagoknak és földműveseknek s minőségi és beadási feltételekkel való megismertetésében, a legjobb minőségű beadások megszervezésében 2. Felül kel! vizsgáin' a felvásárlók eljárását a súlyszerinti és minőség' átvételnél «és ki kell küszöbölni a meg állapított hibákat. J. Krosnár s. k. begyűjtési miniszter.