Szabad Földműves, 1954. január-június (5. évfolyam, 1-26. szám)

1954-05-30 / 22. szám

1954. május 30. 9 Használjuk fel az élenjáró takarmánytermesztők tapasztalatait tak. Tavasszal három mázsa kálisót és 2 mázsa szuperfoszfátot szórtak ki e területre hektáronként. .. talajt pedig jól egyengették, lehengerezték. A nö­vényt idejekorán me^ se rabolták, kie­gyelték. Csaknem minden ápolási mun­kát kézierővel végeztek el. Az utolsó­előtti kapálásnál még eo1’ mázsa nit­rogéntartalmú mütrágyut szórtak ki a répára hektáronként. Az ősszel, midőn míndegyszálig betakarították a termést, hektárhozemuk 600 mázsát tett ki. Mint láttuk tehát, az agrotechnikai irányelvek betartása iazdag termésben térül meg, mind szövetkezeteinkben, mind állami gazdaságainkban. A sike­res takarmánytermesztés másik fontos tényezőjét még a tasarmánymagvak termelésében kereshetjü. . Eddig azt tapasztaltuk, hogy sem szövetkezeteink, sem állam, gazdaságaink még any­­nyi magot sem termeltek, ami saját szükségletüket fedezte volna. A vető­magot aztán behozatal útján kellett biztosítanunk, aminek a legnagyobb hátránya az volt, hogy a külföldön ki­termelt magvak nem hozták meg a várt terméseredményt, mert más ég­hajlathoz voltak szokva. A kétnapos tanácskozás többek között felszínre hozta azt is, hogy csakis saját kiter­mesztett magvak után várhatunk bö takarmánytermést. Erről a kérdésről Színek elvtárs, a felbári szövetkezet agronóm use számolt be. Felhozta, hogy szövetkezetükben nagy gondot fordíta­nak a takarmánymagvek kitermelésére. Különösen e lucemamaq-termelésben értek el kiemelkedő sikereket, hektá­ronként 465 kg elsőrendű magot taka­rítottak be. Ezt az eredményt a követ­kező eljárás útján érték el: A lucer­namag termelésére szerződést kötöt­tek a begyűjtési üzemmel, ami még jobb munkára kötelezte a szövetkezet tagjait. Ezt a szerződést 10 hektár lu­­cemameg termelésére kötötték meg. Ebből öt hektáron igen körültekintő munkát végeztek, a szövetkezet Mi­­csurin-körének tagjai vállalták e te­rület gondozását. A lucernát első ka­szálás után hektáronként 12 kg dyno­­ciddel és 50 kg szup rfoszfáttal szór­ták meg. A kaszál t ^edig úgy haj­tották végre, hogv 5—6 cm-es tarlót hagytak. Tehát nem borotválták le tel­jesen a területet. Az '.so kaszálás után, amit a virágok megjelenésével egyidö­­b°n hajtottak végre, az előbb említett módon újra műtrágyázták a területet. A lucerna teljes virágzás, idején több. mint öt család méhet erre a területre irányítottak oly modern, hogy cukorol­datot permeteztek j virágokra. Így elő­segítették a virágok mefermékenyil­lését. aminek nagy szerepe volt a bö termés elérésijén. Egyébként meg kell jegyeznünk, l.ogy elért eredményük Szlovákie-szerte is figyelemreméltó eredménynek számít. Hugyec elvtárs, az alsósztregovai szövetkezet n vénytermelési csoport­vezetője alátámasztotta Színek elvtárs állításait ée saját szövetkezetükkel kapcsolatban így nyilatkozott: — Szö­vetkezetünk nem támaszkodik csupán a rétekre és e legelőkre. Minden lehe­tőséget megragadunk a takarmányok termelésére. Agrotechnikai szemszögből pedig egyenesen helytelen, hogy nem használjuk ki szánt* "öldjeinket is a ta­­karmánytermelésre. Ez egyrészt javít­ja a talajt, morzsássá alakítja össze­tételét és utána gazdag gabonatermés várható. Mi igen sokat gondolkoztunk ezen, és végre is arra a meggyőződésre jutottunk, hogy a szántóföldeket is felhasználjuk a takarmánytermelésre. Igaz, mi még nagy eredménnyel nem dicsekedhetünk, de a takarmánykeve rékekbö! így is 250 mázsát takarítot­tunk be hektáronként. Ez nagymérték­ben elősegítette a takarmány alap biz­tosítását, ami leginkább a tejhozam növekedésében mutatkozott. Ezenkívül nem voltak takermánygondjeimk, sem az elmúlt esztendőben, sem az idei ta­vaszon. Több kérdést intéztek ezután Hugyec elvtárshoz a jelenlévők. Különösen a tavalyi terméseredmé­nyeikről érdeklődtek. — Tavaly — foly­tatta Hugyec elvtárs — már óvatosab­ban, szakismeretekkel gazdagodva fog­tunk hozzá e takarmánvtermeléshez. A keverékekből 1953-ban 380 mázsás ter­méseredményt értünk el. Ez lehetővé tette eztán azt is, hogy tagjainkét ki tudtuk elégíteni a háztáji gazdálkodá­sukban meghagyott állataik részére ta­karmánnyal és nekünk is maradt éppen elég etetni velő. Az értekezlet, az eredmények mellett feltárta e hiányossáookat is. Viglásró’ Révay elvtárs, a kutatóintézet egyik legkiválóbb dolgozója beszélt azokról a feladatokról, amelyek a ükeres tekar­­mánytermelésse! függnek össze. Többek között rámutatott azokra a tévedések­re, amelyek a zöldfutőszalag rendszer helytelen alkalmazása terán mutatkoz­nak egyes szövetkezetekben és állami gazdaságokban. A zöld futószalag — hagsúlyozte — nemcsak a folyamatos zöld takarmányt biztosítja, hanem ki­váló silótakarmány nyerésére is alkal­mat nvujt. Igyekezzenek tehát mező­­gazdasági szakembereink, hogy minden­egyes bevetett takermányterületről a legnagyobb termést érjék el. Ezt per­sze csakis akkor biztosíthatják, ha sa­ját maguk ie mindent elkövetnek az agrotechnikai intézkedések betartásáre. — Révay elvtárs többek között meg­jegyezte azt is, hogy 150 mázsa zöld­­takarmány kitermelése hektáronként, nem tanúskodik kellő igyekezetről. Ezt az eredményt minden beavatkozás nél­kül megkapjuk a földtől. De 400—500 mázsa zöldtakermán/, már qondos és szakszerű ápolásról tanúskodik. Az értekezlet nagy ereje egyebek között abban csúcsosodott ki. hogy fel­színre került a szövetkezeti tagok ko­moly törekvése az állattenyésztés fel­lendítésére, amit az is igazol, hogy most már nagy súlyt fektetnek a ta­karmányok kitermelésére is. Jól emlék­szünk még mondjuk az előző évekre, amikor szövetkezeteink gyerekcipőben jártak, és mint Pavlík elvtárs, a sza­­latnei szövetkezet elnöke megjegyezte, bizony nem sokat Gondoltunk a taker­­mányaJap biztosítására. Csupán az ál­latok összpontosítását szorgalmaztuk. Ez igaz, de a fejlődés mostenig magával hozta azt is, hogy szövetkezeteink tagjai rájöttek arra. hogy í sikeres állet.jnyésztés elkép­zelhetetlen "■ takarmányalep biztosítá­sa nélkül. Ez pedig óriási fejlődésró: tesz tanúbizonyságot szövetkezeti moz­galmunkban. А к atő- és kísérleti in­tézeteink dolgozói szintén sokat tanul­tak az értekezleten. Sok olyan kérdés merült fel, am. alulról jövő .íelyes kezdeményezésnek számít és amit a kí­sérletezők sajá: maguk sem fedeztek fel munkálkodásuk hosszú során. Ez viszont újabb megnyilatkozása annak, hogy még szorosabbra fűzzék kapcso­latukat szövetkezetekkel, állami gaz­daságokkal, hogy még több termést érhessünk el a takarmánytermelésben és az állatok hasznosságának fokozá­sában. SZOM B ATH AMBRUS Mezőgazdasági pályára készül az ifjúság Vállalások túlteljesítése a X. pártkongresszus tiszteletére Pavlík elvtárs, a zólyomsaalatnai szövetkezet elnöke sz' -élyesen üdvö­zölte községünk'en Szlovákia legjobb takarmánytermesztőit, akik szövetkeze­tekből. állami gazdaságokból, kísérleti­­kur atóm főzetekből ebben u faluban tár­gyalták meg mezőgazdasági termelé­sünk egyik alapvető kérdését: a takar­mánytermelést. A takarmánytermelés terén még mindig sok behozni valónk van, akár szövetkezeteinkben vagy állami gazdaságainkon Kitűnik ez abból is, hogy az idei i ' tmiáry.-verékek ve­tési tervét csupán 60.5 százalékra tel­jesítettük. A sikeres állattenyésztés alapja pedig csakis a jóminőségű ta­­karmánytermelés. amit a többi növé­nyekhez hasonlóan ugyancsak tervezni kell. Állami gazdaságai.kor de főként szövetkezeteinkben sokszor szembeötlő plakátok hirdetik a tekermánytermesz­­tés módszereit, mégis sokszor azt tapasztaljuk, hogy nem tartják be az irányelveket és úo” járnak el, hogy az semmiképpen sem segíti elő a bö ter­mést. Dehát, melyeit is - takarmány­­termelés eddigi alapiéba1'? Erre nem nehéz választ adni, hiszen sajat sze­münkkel győződhetünk r ea arról, hogy ennek a kérdésnek eddig bizony sok szövetkezetünk V vés figyelmet szen­telt. Főleg a agrotechnikai irányelvek betartása körül vannak bajok. Sokszor csak bevetjük a takarmányokat, de nem gondoskodunk további gondozá­sukról, nem nézzük meg azt, hogy mi­lyen talajba vetünk, mert bizony a gyakorlat arról győz meg bennünket, hogy erre a célra a legrosszabb, ter­méketlen területeket választjuk ki. Vannak azonban kiváló példáink, amelyek követése nagyban elősegítené elmaradt take—nánytermelésünket. A körtvélyesi szövetkezetben például az őszi takarmánykeverékek területe alá több, mint 450 mázsa istállótrágyát hordtak ki. Tavasszal a vetést fejtrá­­gvázták. Ezzel az eljárással több, mint 415 mázsa jóminőségű takarmányt nyertek. Miután a termést betakarítot­ták. nyomban felszántották a területet és csaknem 200 kg kálisót, 200 kg szu­­perioszfátot szórtak el hektáronként. Ezt a parcellát aztán ismét bevetették, . 130 kg kukoricával és 20 kg naprafor­góval. Ebből a keverékből 573 mázsás termest értek el. Tehát egy területről két termést takarítottak be egy év alatt, ami által 988 mázsa zöldtekar­­mányt nyertek. Ehhez úgy hisszük, nem kell bővebb magyarázatot fűznünk. Azt azonban meg kell jegyeznünk, hogy a körtvélyesiek betartották az agro­technikai irányelveket, amelyek az em­lített terméshozam elérésére segítették őket. Ilyen termést elérni persze csakis gondo.- és szorgalmas munkával lehet. És a föld bőven adja áldását, ha vele a dolgozók igyekezete és törekvése pá­rosuk Terv szerint végzik a tekarmányter­­melést többek között a pusztefödémesi állami gazdaság dolgozói is. Vecula Jó­zsef elvtá elmondotta, hogy gazda­ságuk s7 ett tapasztaltaikból kiin­dulva, 1953 év ószón a párt- és a kor­mányhatározatok értelmében megjaví­tottak a takarmányterrielést. Különös gondot fordítottak a silétakarmányok vetésterületeire, ahol jóval a vetés előtt istállótrágyát szórtak el és jó talejmunkát végeztek. Kötelezettség­vállalásukban pedig megfogadták, hogy hektáronként mmt°qy 00 mázsa jó­­minőségű finom zöldtakarmányt ter­mesztenek. Ennek az eredménynek az elérésére versenyre hívták ki az ösz­­szes állami gazdaságokat. rzenkívül a gazdaságukhoz tartozó több, mint 70 hektárt kitevő rét feljavítását is e ta­paszon végrehajtották. így hát megte­remtették a bő széna termés előfeltéte­leit. A takarmánytermelés azonban nemcsak a silótekertnányok előállításában пуй­­vánul meg. Ennek sokrétűnek kell len­nie. Föl olyan tak- rmányokat kell termelnünk, amelyek nedvdúsak, kellő fehérjetartalmuk van és sok hidrátot tartalmaznak. Az ilymődon termelt ta­karmányok nemcsak a tejtermelést biztosítják, hanem nagy kihatással van­nak az állatok egészsége szervezeti felépítésére is. Droppe József elvtárs, a parizsovcei gazdaság növénytermesztési csoportve­zetője, aki a legjobb karmánytermesz­­tök között szín tén részt vett az érte­kezleten, felszólalásában megemlítette, b >gy az elmúlt évben gazdaságukban hatszáz mázsás tekarmányrépa-terméet takarítottak be hektáronként. Ezt a ho­zamot öt hektá- terüle.en érték el, mégpedig a követk óképpen. Az elő­­■etemény burgonya volt, amelyet bó­­■oesen elláttak istállótrágyável. A '•x alá ősszel mélyszántást alkalmaz-X píseki járás mirovcei nyolcéves középiskola -Rákjainak több, mint a fele, akik ez évben a záróvizsgák után elhagyják az iskolát, — elhatározta, hogy a лс ^gazdaságban fog dol­gozni. E napokban az ünnepélyes diákösz­­szejövetelen Doc. Kahude Ferenc, az iskolaügyi minisztérium képviselője megköszönte a diákoknak ízt a szép elhatározását, mellyel követésreméltó példát mutatnak íz ifjúságnak. Kiemelte azt a tényt, hogy mező­­gazdaságunk csak akkor fejlődhet iga­zán, he szakképzett és képesített dol­gozók fogják azt fejleszteni. A mirovcei diákok akarják, hogy pél­dájukat sok fii és lány '-övesse. Ezért felhívást intéztek a köztársaság min­den iskolájához. A felhívást', melyet Ľudmila Čandová >1- ásott fel, a követ­kezőket tartalmazza: „Ebben az évben mi is, a mirovcei nyolcéves középiskola diákjai, mint rajtunk k" -ül sok ezer fiú és lány befejezzük tanulmányainkat. Sokat gondolkoztunk azon, milyen életpályát válasszunk magunknak a jö­vőbe. Tudjuk jól, hog állandóan több me­zőgazdasági termékre 'an szükségünk, több tejre, húsra, tojásra és gabonára. Ha több élelmünk lesz, mindnyájan jobban fogú,élni. A íiatalság nagy­­része azelőtt más pályát választott és csak nagyon kevesen határozták el ma­gukat, hogy a mezőgazdaságban fog­nak dolgozni. Mezőgazdaságunknak azonban szüksége van fia 1 erőkre és mi azért ott akarunk segíteni. Ez a m_nka amely fontos köztársaságunk részére,“igen érdt el bennünket. Ezért 36-an az iskolánkból elhatá­roztuk, hogy hivatásunk a mezőgazda­ság lesz. Sokan közül-'ink egyenesen hazemennek dolgozni a szülőkhöz az egységes földmüvesszövetkezetekbe, egyesek a tanonciskolákba mennek, mások a kétéves mezőgazdasági mes­teriskolát választották. Sokan vagyunk úttörők és CsISz-tagok is, mások most adták be felvételi jelentkezésüket. Felhívjuk tenulótársainket az egész köztársaságban, különösen az úttörő­ket és a CsISz-tagokat, akik most vé­gezték a nyolcéves középiskolákat: Kö­vessétek példánkat! Jelentkezzetek a mezőgazdaságba, amelynek szüksége van ránk é6 vár bennünket, fiatal dol­gozókat!” Az ünnepélyes 1. "lés alkalmából a diák ''dvözlő táviratot küldtek Anto­nín Zápotocký köztársasági elnöknek és közölték vele elhetárc .ásukat. A X. pá rtkonq ress zus tiszteletére vállalt szocialistt munkaversenyek tel­jesítésében a besztercebányai kerület­ben a rimaszombat! járás szövetkezetei járnak elől. Ebben a járásban 36 szö­vetkezetben var. párt verseny, melyek közösen értékelik majd e verseny menetét, valamint a vállalt kötelezett­ségek teljesítését. A rimaszombati szövetkezetek köte­lezték magukat a párt X. kongresszusa tiszteletére, hogy 200 mázsa sertés­húst, 120 mázsa marhahúst és 200.000 liter tejet adnak be az állami felvásár­ló ári Eddig tervenfelül 103.5 mázsa sertéshúst és 113 mázsa marhahúst, 11.828 fa -ab tojást és 21.300 liter te­jet adtak be. A kötelezettségvállalások túlteljesítésében elöljár a Veiké Teriar kovee-i szövetkezet, mely már terven-Szerződéskötés A nvitrai kerületben sok egységes földművesszövetkezet szerződést kö­tött a gépállomással természetbeni ju­talmazás fejében. A verebélyi járás­ban a kismányai, gyaraki, mihályi. alsó-győzedi. zsitvagyarmati, dicskei. szövetkezetek ezt a szerződést már meg is kötötték. Példának okáért a gyara_ki_ szövetkezet a közép- és mély­szántásért, valamint a kombájnnal való kaszálásért, természetbeni jutal­­masás fizetésével 7591 koronát takarít meg. felül 1.464 liter tejjel és 3.022 der ab tojással többet adott be, mint az, vál­lalásában kitűzte. A rimaszombat szö­vetkezet5 tagok 2.900 darab tojással és 5.000 kilogramm disznóhúsfa! adtak be többet a tervezettnél. A bakai, vyšný skalniki, vrbovcei, sutori és még sök más szövetkezet is sikeresen tel­jesíti vállalást. A járás szöveti. , ” 1 ezeket a sike­reket főleg annak köszönhetik, hogy az állettenyé-ztésben szovjet módsze­rek alkalmazását vezették be. E na­pokban megfogadták, hogy még jobban kiszélesítik a módszereket azáltal, hogy 120 tehénnél a Malinyinova-, 60 anya­­sertésnél a Ljuszkova- és 48 hízósertés­nél pedig a Surikcv-' lódszert vezetik be. Rideg neveléssel újabb 78 borjút választanak el. a gépállomással A handlovai szövetkezet a szerző­désbe, melvet a prievidzai gépállomás­sal kötött a szántás és kaszáláson kí­vül. f;bb másfajta munkát is bevett, s ugyancsak természetbeniekkel fi­zet. — Szó van itt a boronálásról, simítózásról, a trágva széthordásáról. lenszedésrül, és a takarmány betaka­rításáról is. Ezzel a handlovai szövet­kezet a tavaszi munkák elvégzésében 7203 koronát, a nyári munkák elvég­zésében 3192 koronát és végül az őszi munkák elvégzésében 5734 koronát takarít meg. Szépen halad a növényápolási munka a nánai állami gazdaságban A nánai állami gazdaság a^hyitrai kerület állami birtokai közül elsőnek végezte el 219 hektáron a cukorrépa egyelését. A munka kissé lassabban ment ebben az évben, mint például tavaly, de dolgozóink ezúttal nagy súlyt helyeztek a munka minőségére. Az egyeléssel egyidöben nyomban fejtrá­gyáztuk cukorrépánkat. Egyes munkacsoportjaink igen jó munkát végeztek, akik amellett, hogy elég gyorsan végezték a répa egyelését, még más csoportnak is segítségére siettek. A jó munkaszervezés következtében május 20-án megkezdtük a lucerna kaszálását. Ezt a munkát ugyancsak előre kidolgozott tervek szerint vé­gezzük. Ez (ehetővé tette, hogy napi 136 százalékos munkateljesítményt mutassunk fel. — Örvendetes hírt közölhetek például a burgonya kapálásáról is, amelyet, csak napok kérdése és befejezünk. A dohány kiültetését ugyancsak befe­jeztük és nagy részét már meg is kapáltuk. Kertészeti csoportunk szintén lelkesen végzi munkáját. Ezideig kiültettük a dinnyepalántákat is, a ma­joránna kivételével. Most igen jó dolgozóink munkafegyelme, ami biztosítéka a munkák jö elvégzésének. A csoportok között is jó összhang uralkodik, mivel a gazda­­ság vezetősége kölcsönösen megbeszéli velük a teendőket, ami nagyban hozzájárul elért eredményeinkhez. A nánai állami gazdaság dolgozói törekvése, minden szorgalma a X. pártkongresszusra vállalt kötelezettségek teljesítésére irányul. Ezzel hálájuk meg pártunk és kormányunk rólunk való gondoskodását. NAGY J. — NÄNA. Nagyudvarnokon példásan végzik a növényápolást és a beadás teljesítését A dunaszerdahelyi járásban e nagyudvamoki szövetkezet tagjai okulva a múlt év rossz tapasztalataiból, az idei tavaszi munkákat a szövetkezet min­­taelapszabályzatához igazodva kezdték meg. Tavaly munkájukat nem végez­ték munkaegységek szerint és ezért 6.000-el túllépték a munkaegységek ter­vét. Ez jó tanulság volt részükre. Ezért most szigorúan a tervezett munka­egységekhez tartják magukat. így most szép eredményeket érnek el. A te­ve munkák második szakaszánál máris meg vannak arról győződve, hogy azt, amit tavaly rosszul csináltak, ezéven helyrehozzák és megtakarítanak 6.000 munkaegységet. ----­Tizenhárom hektáron termelnek cukorrépát, május 11—13-ig kéziserabo­­lóvel a következő szövetkezeti tagok végezték el a serabolást: Nemec Lajos, Vígh Ferenc, Tóth József, Kollár Mihály. Paraszty István, Posztós György és Posztós József. Időelőtt végezték el a serabolási munkákat, mert kora haj­naltól késő estig dolgoztak e földeken. A cukorrépa egyelését 12-en végezték. Bukovská Máriának és Bazsó Má­riának volt a legjobb teljesítménye, mert naponta 2.50—2.75 tervezett mun­kaegységet végeztek el. Sárkány Ilona, Ravasz Mária és a többiek 2 munka­egységet teljesítettek, azaz 14 áron kiegyelték a cukorrépát. Ezért a ter­vezett időt lerövidítették és az egyelést május 22-re 2 nap alatt elvégezték A nagyudvamoki szövetkezeti tagok családjuk hozzátartozóival együtt nagy gondot fordítanak a többi kapásokra is. Tíz hektáron a napraforgót meg­kapálták és kiegyelték, ugyancsak 10 hektáron megkapálták a krumplit és most a kukorica sarabolását végzik 27 hektáron. Példásan teljesítik az állattenyésztési termékek beadását is. A sertéshús egészévi beadását május 25-én az egészévi marhahúsbeadásukat május 15-én teljesítették. A tojás és a tejbeadását dekádok szerint teljesítik. Aki elsajátította a levegős borjűnevelés módszerét A bilovcei, sterávesi egységes föl dmúvesszövetkezetben tavaly októ­berben megkezdték e borjak levegős nevelését. Apóién a Stanfk« •* szövetké­zét! tag, akinek ezt a munkát a gondjaira bízták, nagyon hamar elsajátította a levegős nevelés elveit és szép eredményeket ért el. A magas hasznossága, legjobb tehenek borjainak kiválasztásával, a takarmány helyes szétosztásával, és a levegős nevelés minden elvének betartásával napi 1 kg-os gyarapodást ér el a borjaknál. Október óta 25 borjút neveit fel veszteség nélkül a Stej­­man-féle bódékban. A borjaknak megvan a jó hasznosságú szarvasmarhák jellegzetes ismertetőjele, hogy egészségesek és a betegségekkel szemben el­lenállók.

Next

/
Thumbnails
Contents