Szabad Földműves, 1954. január-június (5. évfolyam, 1-26. szám)
1954-05-30 / 22. szám
* 1954. május 30. tkottoa 7 Zseliziek! Étire a magasabb hektárhozamok eléréséért! Elvégezték a cukorrépa egyelését A szenei állami gazdaságon ebben az évben több mint 290 hektár cukorrépát termesztenek. Ennek ellenére azonban minden munkát idejében elvégeznek. A dolgozók törekvéseit nem akadályozta az sem, hogy a múlt hetekben borús, csapadékos időjárás köszöntött be. A jó munkaszervezés következtében minden kínálkozó és alkalmas pillanatot felhasználtak a növényápolási munkák folytatására. Május 15-ig elvégezték a cukorrépa második sarabolását is. Ebben a munkában háromsoros sarabolókat alkalmaznak, melyeket lovakkal vontatnak. Az egész gazdaságban több mint 16 ekekapa dolgozik. A szenei gazdaságok azért haladtak oly előre a növényápolási munkákban, mivel az első sara bolls után nyomban megkezdték az egyelést is. Ezt a munkái kézierövel végzik és arra törekszenek, hogy hektáronként százezer növényt hagyjanak meg. Ez ugyanis alapja kötelezettségvállalásuk teljesítésének, amelyben nem akarnak lemaradni. Meg kell még jegyeznünk, hogy a répa megmunkálását területek szerint, soronként osztották széjjel. Ezzel pedig biztosították a növényápolás sikeres elvégzését. A proszenyicei mozgalom alapelvei alapján csaknem 40 hektár területet müveinek meg. Ezeket a parcellákat már május 9-ig kiegyelték. A répasorokat pedig trágyalével öntözik meg. Ezt az öntözést szükségszerűen végzik, hogy a gyom fejlődését csírájában megakadályozzák. A répa egyelésében ezideig a budmericei gazdaság halad az élen. Szép teljesítményt értek el a kápolnai gazdaság dolgozói is, akik kiegyelték a répaterületük csaknem 70 százalékát. A kapálások minden gazdaságban akadálymentesen folynak. Ez annak tudható be, hogy az elvégzett teljesítményeket naponta értékelik és az eredményeket hirdetőtáblákon rendszeresen népszerűsítik, kiemelik a kiválókat, ugyanakkor megbírálják azokat, akik elmaradoztak. Május 22-én örömmel jelenthették a dolgozók, hogy végeztek a répa egyelésével. Teljesítik a kongresszus tiszteletére vállalt kötelezettségeiket A 7=eiizi gépállomás dolgozói a szocialista mezőgazdaság mielőbbi megvalósítása érdekében nemesek vállalásokat tettek, de teljesen bekapcsolód-A Nemzeti Arcvonal Zselizen Juhász Andrást, a zselizi gépállomás igazgatóját jelölte a KNB-ba. Juhász elvtársat a gépállomás dolgozói ezúton szívélyesen köszöntik és felelössegteljes tisztségéhez sok sikert kívánnak. tek e választás előtti kampányba is és a járás jelöltjeit népszerűsítették. Juhász Andrást, a zselizi gépállomás igazgatóját a Nemzeti Arcvone! Zseiizen a kerületi nemzet, bizottságba jelölte. Juhász elvtárs jelölése nagy nyereség a kerületnek. Hároméves igazga-A terebesi gépállomás május 21-én a tavaszi munkák tervét 102 százalékra teljesítene. A terv dejében való teljesítését nem kis mértékben annak köszönhetik. hogy párosversenyben álltak a sárospataki magyar gépállomással. Az előirányzott feladatot 3 traktorosbrigád, 15 kerekes-traktoros és 5 hernyótaipes vezető is teljesítette. A kerület traktorosbrigádjai közül a terebesi brigád a legjobb. A brigád vezetője Újhelyi János. Ebben a brigád? ban van a kerület legjobb kerekes traktorosa is. Újhelyi György a tavaszi munkák tervét 265 százalékra teljesítette. utána Dobos Mihály, a novosadi brigád traktorosa következik 204 százalékos tervteljesítéssel. A besztercebányai kerületiben a nagykürtösi gépállomás tel esítette elsőnek a tavaszi munkák tervét. Ez a gépállomás május 21-ig 100.L5 száza'ékos tervteljesítést ért el. A jól megszervezett szocialista munkeverseny ered-A gépállomáson végzett munkák megjavítása érdekében az 1953-as esztendőben alapos ellenőrzést hajtottunk végre. A szovjet gépállomásokat vettük például, ahol endszeresen, minden gazdasági év végén elvégzik ez ellenőrzést. Az összes brigádközpontban értékeltük az egészévi munkát és minden igyekezettel azon leszünk, hogy az ott tapasztalt hibákat ez évben kiküszöböljük. Az alapos ellenőrzéssel sok hiányosság került napvilágra, mind a gépállomás. mind a brigádközpont vezetőinél. Az értékelésnél továbbá rájöttünk arra. hogy a CsKP KB 1952. március 3-i határozatát következetesen nem tartották bt. Alapos hiányok l .aláltunk az üzemvezetés nyilvántartásában is. Az ellenőrzés megmut. tta nekünk, hogy nemi-sál э jölsze vezett munka, de a szövetkezettel való együttműködés, valamint a feladatok ellenőrzése mennyire szükségetek a géoállomások munkájánál megjavításához. Megtanultuk, hogyan kell tanácskoznunk, a munkát értékelnünk, hogyan emeljük dolgozóink műnk felelősségét és végül, milyen intézkedéseket tegyünk a hibák eltávolítására. i Ugyancsak nem volt elégségesen biztosítva a szövetkezetekkel kötött szerző é ek betartása sem. A munkákat rendszertelenü' t -k át. A munka átadáeát hetenként kellett végrehajtani és a sztrzödések betartásának ellenőrzését pedig a központi tanács gyűlésein kellett v-űna kiértékelni. Az utóbbi gyűléseket csak 20 százalékban tartották meg, s a helyi nemzeti bizottság és e szövetkezet tagjai még ezeken sem vettek száz százalékban részt. Ez a magatartásuk a tervteljesítésben is visszatükröződött. Azoknál a szövetkezeteknél, amelyek képviselői -észt vettek a központi "yűtóseken, ott a munkákat agrotechnikai határidőben tói tevékenységével bebizonyította, hogy e falu szocialista építését komolyan veszi és ezen a téren kiváló ered: lényeket ért el. Szlovákiában kevés olyan gépállomás van, ahol az igazgató ilyen hosszú időn keresztül egyfolytába. iránvította vo'na a gépállomást és olyan rokonszeuvriek örvendene dolgozói körében, mint Juhász elvtárs. A gépállomás 1 ilgozói »ár kora reggel megjelentek e szava zóhely iség ékben és eleget tettek hazafias kötelességüknek. A gépállomás dolgozói közül a legjobb dolgozókat jel lték. így került be i tergenyei HNB-ba Jurák Mátyás, a csatéi HNB-ba pedig Szabó Gábor és mások. A csatéi traktorosbrigád dolgozói Oravec Pál vezetésével a járás összes brigádjait megelőzték. Ez a siker már azért Is figyelemreméltó, mert a csateiek eddig állandian a járás 3 utolsó helyezettjei között sorakoztak. A zselizi gépállomás üzemi pártszervezete foglalkozott a folytonos lemaradás okaival és úgy uöntött. hogy oktatót küld » csatai trektorosbrigádra. A pártszervezet meggyőződött arról, hogy észszerűbb átszervezéssel a brigád sokkal nagyobb eredményeket érhet el, hisz ehhez máskülönben a brigád dolgozóinak megadtak minden előfeltételt. Elegendő gép és gépcsoport ál! rendelkezésükre, így hát világos volt, hogy kellő munkaszervezéssel jobb helyezést érhetnek el. Az átszervezésnek meg is lett a kívánt eredménye. 1954. május 17-én a csataiak jelentették, hogy a tavaszi terv teljesítésében 93.4 százalékos ményeképpen eben a járásban az összes brigádok az előirányzott tervüket egyenletesen teljesítik, úgyhogy a legjobb és az utolsó traktorosbrigád között a tervteljesítési különbség mindössze csak 20 százalékot tesz ki. A tavaszi munkák megkezdése óta Balázs Gyula érte el a legszebb eredményt. Skoda 30-as gépével a eredetileg tervezett 85 átlagos hektár helyett 167 átlagos hektárt ért el. A gépét üresen sohasem futtatta Ss így észszerű munkabeosztással 4.490 korona értékű üzemanyag megtakarítása' érte el. Gresler Dezső, a gépállomás legjobb hemyótalpas traktorosa tavaszi tervteljesítésében 156 százalékos eredményt ért el. Hektáronkénti üzemanyagszükséglete alig 10 liter. A gépállomás sikeréhez nagyban hozzájárult Gergely István és Nagy Tibor, akik időközönkénti ellenőrzéssel a gépek üzemképtelenségét a legalacsonyabb fokra csökkentették. és jóminőségűen végrehajtották, mert a hiányosságokat időben kiküszöbölték, így többek között az oslanyi brigádközpontban, ahol a 'anácsgyűléseket 60 százalékban betartották, megmutatkozott a tervte'jesítésben is. A brigádközpont a tervét 111 százalékra teljesítette. A műszaki karbantartás tervét rendesen kidolgozták, azt végre is hajtották, de gyakran a körzeti gépészek ellenőrzése nélkül, akiket feladataik elvégzéséről eléggé nem tájékoztattak es ők is mint karbantartók dolgoztak. A traktorosbrigádok vezetői a gépállományt és a segédleltárt hetenként nem ellenőrizték. A központi tanácskozó gyűlések tervét megküldték az összes EFSz-nek és HNB-nak. A gyűléseket népszerűsítették, sőt azok megtartását a JNB el is rendelte, de azokat nem ellenőrizték. A meg nem jelenés nem járt semilyen következményekkel. A gyűlesek napirendje sem volt mindig időszerű. A brigádközpontok gépeit állandó használatra utalták. A gépek csoportosítását időben elvégezték. A vontatott felszerelést a traktorosoknak nem osztották ki. A leltárból pedig csak oly eszközöket kaptak, amelyekből elegendő mennyiséggel rendelkeztek. A brigádközpontokon az év utolsó 5 hónapjában — tíosany és Kľačany kivételével — a munkakimutatásokat, a traktorosok naplóját és az üzemanyagfogyasztás nyilvántartását jól végezték. Ugyancsak helyesen végezték a számlázást is. Az üzemanyag-fogyasztás elszámolására azonban "okozottebb figyelmet kell szentelni és a traktorosokat naponként ellenőrizni kell. eredményt értek el és ezzel a járás összes brigádja közül ez első helyre kerültek. Második helyre a szódóiek 82.52 százalékkal, a harmadik helyre Oravec Pál, a csatai traktorosbrigád vezetője május 17-én jelentette, hogy brigádja a tavaszi feladatok tervét 93.4 százalékra teljesítette. Ezzel a teljesítménnyel a járás legjobb brigádjává fejlődtek. pedig a mtkulai brigád 70 százalékos teljesítménnyel került. Traktorosok! Előre a tavaszi munkák mielőbbi befejezéséért! Előre a magasabb hektárhozamok eléréséért! V. Gy. A bratislavai kerület gépállomásai befejezik az aratógépek javítását A bratislavai kerület gépállomásainak túlnyomó része már a tavaszi munkák második szakaszába lépett. Május 21-ig 540 hektáron végezték el a kapásnovények sorközi megművelését, ebből 274 hektár cukorrépe-sarabolás volt. A tavaszi munkák mellett nagy figyelmet szentelnek az eretógépek megjavításának is. Ezen a téren a nagyszombati gépállomás vezet 95.2 százalékos tervteljesítéssel. Utána a »zeneiek 94.6 és a dunaszerdthelyiek pedig 93.6 százalékos tervteljesítésse! következnek. A bratislavai kerületben a kombájnok javítását eddig összesen 99.3 százalékban végezték el. az önkötözök javítását 93.6, a cséplőgépek javítását 90.6. a helybeli motorok és traktorok javítási tervét 82 százalékra teljesítették. A legtöbb gépállomás dolgozói а X. kongresszus tiszteletére kötelezettségeket vállaltak, amelyek főképpen a gépek minőségi és idejében való javítására irányulnak. A gépállomány állapota szintén elégtelen volt. Szükséges lenne kibővíteni, főlep hemyótalpas traktorokkal. Jelentős hiány mutatkozik a vontatott alkatrészek felszerelésében is. Azonkívül a brigádközpont biztonsági szempontból sem kielégítő. Szépen kifejlődött a szocialista munkaverseny. Ké' brigádközpont versenyezett egymással. A versenyt szocialista kötelezettségvállalásokkal alapozták meg, amelyet röpiratokban és összgyüléseken népszerűsítettek. A legjobb dolgozókat megjutalmazták. A káderekről való gondoskodás is elégtelen volt. A traktorosok legelemibb szükségleteiről m történt gondoskodás. A brigádközpontban nem volt egy helyiség sem, ahol a traktorosokkal közös megbeszélést va v sajtótízpercet tartottak olr.a, vagy ahol a politikai szakirodalmi anyagot elhelyezhették volna. A gépállomás vezetősége nagy figyelmet szentelt minden egyes brigádközpontjának, csakhogy ez a figyelem nem volt olyan, hogy a hiányosságot kiküszöbölhette volna. A hibák feltárásánál a következtetést nem vonták le. Tavaly nagy hiányossága volt a brigádközpontoknak i először, hogy nem dolgozták ki a pénzügyi termelési tervüket, másodszor pedig a brigádközpontok gazdasági vonalon végzett ellenőrzése nem volt elégséges. Az igazgatási dolgozók a hibát a gépállomáson és nem a brigádközpontokben keresték. Enné! az oknál fogva a brigádközpontok részére nyújtott segítség elégtelen volt. A brigádközpontók vezetői, valamint körzeti agronómusei nem vettek részt a tagsági és szövetkezeti terme-A nyitrai kerület» állami gazdaságai a fokozott munkaütem jegyében állanak. He összehasonlítjuk a tavaszi munkák tavalyi és idei eredményeit, meg kell állapítanunk, hogy ebben az évben sokkal sikeresebben hajtották végre a feladatokat az előbbi esztendőknél. Ez a szorgalom természetesen hozzásegítette a gazdaságok dolgozóit ahhoz, hogy kerületi méretben Szlovákia-szerte az első helyre jutottak. Elért e-edményeik egyik alapvető feltétele mindenekelőtt a szocialista munkaverseny kiszélesedésében kereshető. Ezenkívül május elseje, valamint i X. pártkongreszszus tiszteletére tett kötelezettségvállalásuk teljesítése is lényeges mértékben meggyorsította a munkák menetét. Ha csupán a növénytermesztést vesszük alapul, ahol több mint négymillió korona értékű termény kitermelésére vállalkoztak, akkor örömmel állapíthatjuk meg, hogy ez természetben 16.243 métermázsa gabonanemű-, 54.199 mázsa cukorrépa-, 4.840 mázsa takarmányrépa-, 445 mázsa kukorica-, 991 mázsa burgonya-, lesi értekezleteken. Épp ezért nem ismerték jól e szövetkezet problémáit és nem tudták jói megszervezni e szövetkezet mezei munkáját. Az alapos ellenőrzéssel feltárt hibákat eltávolították, hogy az ezévi tervüket a tavalyinál jobban teljesíthessék. A műit. évben a simítózást 133 százai ikra, a boronálást 91, a fogaeolást 99.5, a vetést 66.2, a középszántást 120, a mélyszántást 59.2, a rétek szántását 173, a gabonafélék kaszálását 73, a tarlóhántást 75, a cséplást 115 százalékra végezték el. Az agronómusok munkájának értékelése A gépállomás főegronómuse irányítja a körzeti agronómusokat. Munkakimutatásokat adott ki, de mivel a körzeti agronómusokkal rendszeres megbeszéléseket nem tartott, ezeknek keresztülvitele eleinte nem érte el a helyes színvonalat. A föagronómus vezetése alatt a körzeti agronómusok egyévi oktatásban részesültek. A körzeti agronómusok az egészévi termelési terv kidolgozásában is segítettek. A gabonafélék hektárhozamát mindenütt túllépték. A répánál és a burgonyánál is elérték a tervezett hozamokat. A bošany-i, klatovávesi, zsámbokréti és ostraticei szövetkezetekben óraütemterv szerint dolgoztak. Minden szövetkezetben a gépcsoportok két műszakban dolgoztak. Huszonnégy hozemszerzödést kötöttek. Csupán két szövetkezettel nem jött létre hozamszerzodés. A szerzodé-975 mázsa dohány-, 1.454 mázsa sílőtakarmány többletet jelent. Abban a fokozott munkaütemben, amellyel a nyitrai kerület állami gazdaságai köszöntik а X. pártkongresszust, igen szép eredményeket ért el Haládik elvtárs. növénytermesztő csoportja, amely a csúzi gazdaságban az összes többi gazdaságokat megelőzve, elsőnek fejezte be a cukorrépa egyelését és a paradicsom kiültetését. Sokhelyütt a pártkongresszus tiszteletére tett kötelezettségvállalásokat magasan túlteljesítették. Gál Kálmán kertészeti csoportja például már áprilisban 1.422 kg salátát és 73 kg kalarábét adott be. A bálványi gazdaságban Kukán Júlia ugyancsak jól teljesíti vállalását, hiszen napi munkáját 138 százalékra teljesíti. A nyitrai kerület gazdaságai a kongresszus előtti kampányban nagy súlyt helyeznek a gyomok irtására is. Ezzel is mintegy bizonyítják, mennyire tudatában vannak pártunk új, nagy, közelgő X. kongresszusa jelentőségének. Mártonvölgyi László sek ellenőrzése nem volt rendszeres. A végső értékelésnél a gépállomás 1.462 Kés-t fizetett rá a szövetkezetnek. Ez ennyit jelent, hogy a gépállomás a feladatokat a minőség szempontjából nem úgy végezte, ahogy azt végeznie kellett volna. Az egronómusszolgálatot teljesítő dolgozók szak- és eszi »ei fejlődését a szakirodalom, de főleg a köteles egyéni iskolázással tették lehetővé. A főgépész munkájának értékelése A műszaki karbantartás tervét kidolgozták. A karbantartást a gazdaság vezetőinek útmutatása szerint végezték, de a körzeti gépész ellenőrzése nélkül. A gép nyilvántartási könyvecskéjét elhanyagolták és ezért az egyes gépek önköltségét nem lehetett kiszámítani. A szövetkezet généit a gépállomás tartja rendben üzemképes állapotban, a gépállomás végzi el a javításokat és egészíti ki a hiányzó alkatrészeket. A téli javításokat részleges rendszerrel végezték. A munka menete — kivéve a javítások gyenge ellenőrzését — kielégítő volt. A gépeket az év folyamán nem használták ki teljesen ée a gépcsoportok használata is gyenc' volt. A javítások tervét 21 nappal lerövidítettük ezáltal, hogy hiányzó alkatrészek negyrészét a gépállomás saját műhelyében készítette el. Az alapos ellenőrzéssel kérlelhetetlen harcot indítottunk a hiányosságok ellen, melyet azok teljes kiküszöböléséig folytatunk. Novotný Rudolf, a zsámbokréi gépállomás igazgatója. További gépállomások teljesítették a tavaszi tervet A zsámbokréti gépállomás tapasztalataiból