Szabad Földműves, 1954. január-június (5. évfolyam, 1-26. szám)
1954-05-09 / 19. szám
1954. május 9. 5 Móricz Zsigmond egy kiadatlan levele í Gellért Oszkár Móricz leveléről így ír: 1932. nyaráról sok 'svele közt egy különösen értékes levelét is őrzöm Móricznak Hévízről. Gyógyulni ment oda. A levél ez 1932-es Magyarország középosztályának novellába, sőt regénybe kívánkozó társadalmi rajzán kívül bepillantást enged Mo :cz munkamódszerébe is. Akkoriban Móricz már minden művét gépen irta. De ugyanúgy, mint régebben, amikor még tollal vagy ceruzával írt, zuhatagszerűen ömlöttek ki belőle a nondoletok. Ez a levél szinte önleleplezése volt Móricz hatalmas munkabírásának is. Ezt írta benne: „Kedves Oszkárom! Végre megcsinálták a gépet, az úton valahogy elromlott s itt ötödik napja babrálják, kíváncsi vagyok, most már jó lesz-e? Furcsa, ho. у idegileg úgy hozzá vagyok szokva, hogy alig bírom magam elszánni egy legkisebb lévé1 írására sem, csakúgy szőrín. Különben, rr'óta itt vagyok folyton alszom, valóságos álomkór már. Egy-egy percre, ha felébredtem. írtam egy tárcát s két cikket. Különben naponta tíz órát alszom, a többit ellopom, a vízben s a levegőben. Jaj, barátom, különös az, ahogy az élet dolgozik. Az élet műhelyében játék módjára folynak a titokzatos munkák s munkálatok. Itt. most, már amennyire ébren tudok lenni, azt figyelem, hogy az emberek el vannak szánva, hogy nem vesznek tudomást arról, hogy a világszellemben változás történt, amíg csak nem muszáj. Itt, a fürdőn legjobban meglátszik a kasztszellem. Mindenki valamilyen körhöz tartozik és testt®’ védi annak bástyáit Mint Dobó István és Katica leánya Csupa Dobó-család vesz itt köröskörül Mindenki ostromol felfelé és védekezik lefelé. Dzsentry a fellegvárban. Az övék a terraszon a jobbik oldal. Mért jobbik? mikor teljesen egyforma mind a két oldal ? Mert ők ott telepedtek meg. tehát ez az előkelő. Oda betömi nem lehet. A főpincér, mint egy vezérkari főnök, diplomáciával és pincéri hadával tereli el a nemkívánatos elemeket Nagyszerű és legyőzhetetlen érvek állnak rendelkezésére. „Le van foglalva, méltóságos uram.” Mindenki méltóságos. A rangbeliek, mert azok, vegy nem, de megillethetné őket, a többiek. hogy meg ne legyenek scrtve. Most a méltóságos cím úgy halad előre, mim harminc év előtt a nagyságos. A dzsentry tehát a helyét tartja. Minden éjjel mulatás. Reggel négyig. Mindig van valaki, akit ünnepelni lehet. Valaki mindig a társaságnak tagja születéstől fogva. Ott van egy öreg úr, akinek hajdan Sárosban uradalma volt — bizonyára, már akkor is sárosi méretekben, tehát a magas levegőt is beleszámítva holdakban. De az emléke, barátom. Hogy 6 vaddisznóra sohase ment fegyverrel, hanem mindig csak ebekkel. S ezt mindenki tudja s elmondja és ennek valami különös aromája van. A főpincér legyint, mikor azt két Jem, hány üveg pezsgő fogyott. Pezsgő, az meghalt. A legolcsóbb bort isszák, még azt is csak spórolva. De lehet mellette dalolni. A kivüllevők aztán egész nap dühöngnek. hogy nem azért jöttek ide. hogy egész éjjel ne tudjanak aludni. De azért kizárólag csak oda ezállnak, ahova a nóta behallatszik. A főville s a két szomszéd villa zsúfolva van, a távolabbiak üreeek. Ahol én lakom, itt ezen a folyóson huszonhét cellából csak háromban lakunk. Az ilyen, helyzetnél fogva másodrendű villára nagyszerű jelszavak vannak: nedves. Penészes. Emeletes hé’ én az emeleten vagyok. Alattam, mögöttem szoba, nedvességnek semmi nyoma. Egy nedvessége van, hogy húsz méterrel távolabb van a kocsmázó főháztól s ide nem hallatszik be semmi duhaj lárma. Még a foszlánya sem. A katonatisztek valamennyien be vannak utalva valami címen valahová. Autón, ha valaki saját autóján elviszi őket, annak a dámák bőven fizetnek. Szememmel láttam, hogy egy öregúr, míg az autójába bekísérte a hölgyeket, a járdától az autóig három méter távolságon kilenc*, .er csókolta meg az egyik szép asszonyt. A férje nevetett rajta, „még ilyet nem láttam” mondta s nevetett. Ha ő ül be autóba, ma Keszthelytől idáig hatvan fillér. Tehát egy pengő húsz fillérért kilencszer engedte megcsókolni a feleségét. A soffőrnek viszont egy fillér borravalót eem adott. Egyik tiszt serr De az országúton az útkaperó, amint észrevette, hogy tisztek ülnek e kocsiban, mereven szalutálva állott. Senkinek nem jutott eszébe, hogy egy kézlegyintéssel tudomásul vegye őt. Én, született nép, akaratlan köszöntem kézemelésemmel. Észre sem vették. Talán szerencsére. E. még ma az élet. Az élet üres formája. Az üres formák csodálatosan fenntartják magukat. Minden két ember közt megvan a távolság. A távolságot a régi feudális kor szabta meg Ogy őrzik, mint a pap a szentséget. Míg a szivárván az égen van: mintha örök szilárd híd lenne. Leütöttem az órámat e pillanatban, míg a papírt fordítottam. Olyan nyomorult kisz asztalom van. De az óra jár. Üj üveget kell tétetni rá. Minden pillanatban éri az embert valami baleset, ami pénzbe kerül. Egy hölgy ma azt kérdi a főpincértől: hány óra? a föúr benéz a tornácról a terembe s megmondja. Magyarázatul hozzáteszi: „Még nem volt időm kiváltani a zálogházból az órámat, méltóságos asszony, azért késtem egy pillanatig a megmondásse!: meg kellett néznem." Megkérdeztem tőle később, igaz-e? „Kérem — a" mondja — nagy a család, az ember örül, ha e gyerekeit tisztességesen felnevelheti. Itt van az a pincér, aki most ment be a terembe. A fiam, harmadéves orvostanhallgató. Azt mondtam neki. gyere és pénzt keresel. Csak gyakorold be magad, mert akárhogy fordul, ha úgy nem, a pincérkedéssel a száraz kenyeret mindig megkeresed. Mit tudhatja az ember, mi lesz? Jogász akart lenni, mondtam neki: beteg mindig lesz. ügyvéd, az protekció, ki tudja kapsz-e klienst?” Szóval az órája a zálogban van?" „Kérem — azt mondja — ennek a hölgynek sincs órája.” Az embernek minden legkisebb tette, szava jellemzi őt magát, de a kort is. Ezekkel a korfigyelő pillanatokkal telik az idő, mikor persze nem alszom. Mert hihetetlenül fárad, vagyok. Gizi hogy van? (A feleségem; акког betegen feküdt. G. 0.) Sokszor gondolok rátok, hogy mi mindent kibír az ember, mig él. Dél óta fekszem s valósággal lázam van a fürdőktől. Azt mondják így kezd használni, mikor már kihúzza a fájást, и uzsonnát s e vacsorát idehoztam a szobába. Most is már megyek, lefekszem, félek, meg ne fázzak. Szeretettel ölel ZSIGA PÄKOLICZ ISTVÁN: UT A domb alatt, mint bokorban a nyúl, kis, meszetlen vályogház lapul. Csöpp, keskeny ösvény a küszöbig ér. Ajtóban néni ül, haja fehér. Mint nehéz sóhaj, kanyarog az út, és megérinti messze a falut. (Mióta élő az emlékezet, az út csak a faluig vezetett s a répaföldig.) A néni feláll, az utat nézi. Valakire vár. Ott lenn a völgyben leányféle jön, piros kendővel messziről köszön. Az anyja nézi: „Hogy, megnyőtt a jány a nagyvárosban, a főiskolán!” Jókai Mór írásaiból n Az irodalom hivatása az igazság eszméit terjeszteni“ (RÉSZLET) Az irodalom hivatása az igazság eszméit terjeszteni. S midőn a szárazon elmondott igazság kiáltó szó marad a pusztában; midőn a meztelen igazsággal társalogni oly kevesen szeretnek, az irodalom hivatása az igazság eszméinek tetsző alakot adni, hogy a szív élveit, fő meggyőződései sarkpontját találja föl bennünk. Mint fogtuk föl e hivatás, e kötelesség intéseit? Eddigi és ezentúli működésünk szelleméből megítélhető. — Őrtállni ez emberiség örök jogai felett; napfényre hozni mindent, ami szép, üdvös és igaz; méltányolni az erény törekvéseit; bíztatni, emelni a fejlődő igaz tehetséget; estorozni a tévelygést, a ferdeségeket; oltani minden szívbe a becsület szerelmét, az alacsonyság utálatát; érzelemfoghatóvá tenni a lelkeket; fölrázni az alvót gyáva tespedéséből: fogyasztani a szűkkeblűség birodalmát, s mi legfőbb: tudni szólani és tenni a jó ügyért, ha úgy kívántatik; tudni hallgatni és tűrni érte, ha arra lesz szükség: — ez a hivatása az irodalomnak, nekünk pedig kötelességünk. — Ezért nem értünk egyet azon irodalomi töredékkel, mely szűkkeblűségébe elfalezva, korlátái közé szoktatott szellemével ily elveket mondat ki: „a költészet tmgemagának cél, a költészetnek ne legyen iránya." — Mikor egy virágszál sem születik cél nélkül, mikor a széles mindenségben mindennek hatása, mindennek haszna ván (dacára néhány önfojtotta szív aprócska világfájdalmacskáinek): éppen a költészet, e minden virágok virága élne-e azért, hogy viruljon és elhervadjon, mikor ennyit tehet minden életkérdés eldöntése körül? Szerencséjére az ügynek, e nézet pártolói nagyon kis töredék, s még nagyobb szerencse, hogy erőtlen is. Mondtunk annyit, «menynyiből érthet, aki akar — nemcsak szagát akarjuk mi éreztetni ez irodalomnak közönségünkkel, hanem ízét is. A pálma lombjai az érdembér jutalmazó jelképe; de a pálma gyümölcsöt is terem. Legyen pálma az irodalom.----(Életképek, 1847. június 8.) — Szép leszek, édesanyám? — Jaj. hát persze, hogy szép. Mint a virágszál, te kis béka ... Hiszen úgy készülődsz, mintha nem is bálba mennénk, hanem az esküvődre. — Ami azt illeti, nem egy lánynak akadt kérője a farsangi bál után - csacsogott Annuska, de olyan ártatlan ragyogással, hogy Kerekesné L " mosol ygott rajta. A báli készülődés boldog izgalma hoz nem is illik komolykodás. A mama is csak a rend kedvéért ráncolta úgy a homlokát, amikor rászólt a kis pillangóra. — No. akkor csak igyekezzünk mert apád megint későn jön haza. s ha itt talál, még eligazít minket' Tudod milyen, ha sok a dolga ... Deli át mikor nincs annak dolga? Ah'.. KEREKESNÉ még egy kézlegyintéssel is megtoldotta sóhajtását Aztán gyorsan lehajolt, fürge ujjakkal igazgatta el a derék körül bodrozó szoknyákat: előbb az alsó fehéreket majd a legfelsőt. Annuska azhait színes szalagot kötött a hajába, melyből még párázott a friss vasalás illata. De már az ő szájaszéle is dur cásra keskenyedett. — Nem is értem édesapámat.. Ahelyett, hogy velünk örülne, csak morgolódik, hogy ne zavarjuk, ha idehaza van. Amióta tanácselnök, minduntalan a beszámolókon, a jelentése ken. a terveken jár az esze... az egész élete abból áll. Már éppen a hosszúrojtos berlinert terítették magukra — Annuska égszínkéket. a mama feketét — amikor Kerekes János hazaérkezett Valam't hümmögött a bajusza alatt, amit nyílván köszönésnek szint a kezében hozott papirosomét pedig lecsapta íz asztalra. Aztán leült a székre ^ s olyan csodálkozó arccal nézett a két nőre, mintha csak most vette volna észre Okét. — Ti meg hová készültök már те gint? , , — De édesapám... — próbált megmukkgnni a kislány, de az apja közbevágott, nem választ várt 0. — Csak a parádé, meg a szórakozás mindig! Mintha nem is állna másból az élet! Inkább a vacsorára lenne gondotok. Az ember hazaevickél éhesen és puccparádéban fogadják! Erre már Kerekeséről is lepattant a türelem máza. De nem kiabált mosi sem, nem sápítozott, csak olyan hangsúllyal mondott ki minden szót, olyan fojtottan, ahogy csak asszonyok tudják, ha dühösek. — Hát így veszed te el a lányod kedvét? Vagy éppen nem tudsz róla, hogy mi lesz ma este a kultúrbnn? Hetek óta készülnek ezek a gyerekek. hogy jól sikerüljön az első előadásuk. No, várj csak, nem fogsz te ürömöt önteni mindig a poharunkba ! OLYAN LENDÜLETTEL fordult sarkon anya meg lánya, hogy a taréjban utánuk hömpölygő szoknya széle majdnem arcul fricskázta Kerekes Jánost. Mire szóhoz jutott volna, azok már valahol az utcán Iártok. És annál jobban dohogott, hogy nem önthette ki hangosan a mérgét. Még ilyesmit! ö minden idejét, erejét beleöli a munkába, ezek meg nyakra-főre táncolni járnak ... Mintha fogadalmuk lenne. — A fene tudja, mi bújt beléjük___ — dörmögte halkan s maga elé húzta a papírcsomót, amit a hivatalból hozott haza. Mert már vacsorázni sem volt kedve. A vasárnapi tanácsülés beszámolóját írta, egyengette, volt vele bíbelődni való elég. Hiszen annyi mindennel kell törődni, annyi mindenre kell választ adni az embereknek . És Kerekes János nemcsak a szavak csínjára ügyelt, hanem becsületesen átgondolt minden sort hogy másnap elfogadható számadást adhasson a falunak. De még bele sem melegedett a munkába, amikor furcsa hangra 'eíí figyelmes Először csak alig-alig aztán egyre tisztábban hallatszott, mind közelebbről, egészen az ablak alól. Onnan szökött be halkan a szobába s Kerekes elképedve ismerte fel: ez citeraszó, ez ének ... Semmi kétség: valaki az ablak alatt énekeli. No hiszen, jó kis tréfa! Az elnök összeráncolt szemöldökkel hallgatta a dalt ■ ■. Barangolok kint az utcán: fáj a szívem érted rózsám. Hajolj ki az ablakodon, piros ajkad hadd csókolom .. ■ Kerekes János arca vörösre gyulladt. Hát ez meg miféle nyara' уgás? Ki az a gézengúz betyár, aki u szomszédok füle hallatára kiciterázza a 0 tisztes házatáját. No, várj csak, ha kieresztem én a hangom, akkor fogsz te citerázni! Engem nem teszel nevetségessé! — Ki az? — kiáltotta ki a csípős hideggel bélelt sötétségbe s hogy nem kapott mindjárt választ, kihajolt jobban az ablakon. — Hol vagy. te! . Kornyikálni van merszed, de előbújni nincs? MÁR BE AKARTA CSUKNI AZ ABLAKOT, amikor oldalról egy fej bukkant eléje. A tanácselnök meglepetten bámult a fiatalemberre. — Te vagy az Jóska? Mi a csudát keresel itt azzal a citerával? Nincs jobb dolgod, mint járni itt a bolondját? Nyíri Jóska azonban — merthogy vele nézett farkasszemet, Kerekes nem olyan fából volt faragva, aki egykönnyen meghunyászkodik. — Nem bolondság az érzés, János bátyám, — méltatlankodott a legény. — Elég baj az, ha maga annak tartja. Engem a szívem hozott ide, ha nem szégyenlem, más se szégyelje' Kerekesnek leesett az álla. — No talán szerenádot akartál adni... — Hát... olyan szerenádfélét Azt hittem, még odahaza van Annuska, aztán így hívom ki, menjünk együtt .,. — Ugyan, Józsi!" Mit akarsz te óitól a kislánytól? Gyerek az még. A Nyíri-fiú szemében huncút katikák táncoltak. — Hej, János bácsi, kár. hogy a homokba dugta a fejét... Magának ?s kinyílt egyszer a szíve, aztán nem hatvanéves korában! — No, de én megyek is, mert lekésem még a műsort. Jó éjszakát! Azzal el is tűnt Nyíri Jóska « sötétségben. Kerekes János kisideig még az ablaknál maradt s nézett arrafelé, amerre a fiú elment. Amikor már léptei sem hallatszottak, becsukta fázósan az ablakokat s visszaült az asztalhoz. Valahogy üresnek érezte a a szobát, fárasztónak ezt a csendet s szemét hanyorgatva, kedvetlenül nézte a teleírt papírlapokat. Gondolatai azonban másutt jártak, sehogyse ment már a munka ... Ki gondolta volna? Az a kis csűri Annus ... Dallal hívják a táncba, mint miami nagylányt... s hogy kicsinosította magát!... Az anyja a cinkostársa . . ■ A TANÁCSELNÖK ARCÁN mosoly ömlött végig s akkorát lélekzett, hogy megfeszült rajta a ruha. Amiért előbb még bosszús volt, az most a szívét simogatta. — Hát nem csúnya lány ez az Annus. Kedves is, ügyes is. Lesz belőle olyan jó asszony, mint az Íny iából. S az a Nyiri-gyerek, hogy kikelt magából! Jóízüt nevetett. Aztán, egyszerre csak azon kapta magát, hogy nem u beszámoló papírjait nézi, hanem a kabátját Mert mégis csak furcsa, hogy mdsort ad a fiatalság a kultúrban. ott ül majdcsak az egész község s épp a tanácselnök hiányzik. Pedig jószemmel néznék az emberek ha oda is elmegy, ott is látják, nemcsak a hivatalban. Hát még a csalidia, hogy örülne! Az Annuska. . Ha egyszer kinyílt a szive, hát csak örüljön... Olyan sietséggel hagyta el a szobát, hogy csaknem rátaposott az ajtónál ólálkodó macskára. Ez esetben azonban — csodálatosképpen — még az sem vette sokon a rendbontást.. N. G.
