Szabad Földműves, 1954. január-június (5. évfolyam, 1-26. szám)

1954-04-04 / 14. szám

1954. április 4. Földművé 5 Az árleszállítás még jobb munkára kötelez Traktoros induló Olvasóinknak bemutattuk Telek Pált, a nagvkürtösf gei állomás főagronómusát, aki nehéz és felelősségteljes műnk' u mellett szabad ideiében,,dalokat költ Sok szép dal szülét * * már Telek Páltól és dalnál váza ton is kitüntették. Ezt a trak­toros indulót négyéves kisfiától. Palikától hallottuk, amn t épp« édesapja ölében dalolta. Zúg a traktor már, indul a brigád, Erdß, mező vár, reánk néz a világ, Oj barázdát von. pusztul a gaz, gyom, Oj világ e hon, új benne a nyom. Traktorosok, győzelem. Merre járunk győzni kell. Traktorunk után terem. Kenyér s győzelem. Ma az est leszáll, dalol a brigád, Szerelmesen vár ránk sok kislány. Megtanulták már indulónk szavát. Velünk dalolják győzelmünk daláf: Traktorosok, győzelem. Merre járunk. Qyőzni kell. Traktorunk után terem, Kenyér s győzelem. Telek Pál. A nagykürtös! gépállomás már két éve vezet Pártunk és kormányunk az árleszál­lításról szóló határozata hazánk dolgo­zóinat elszánt akaraterejéből és mun­katermelékenysége állandó fokozása révén jött létre. Dolgozó parasztságun­kat épp a tavaszi munkacsata hevében érte az árleszállítás, amikor az uj ter­més alapiait rakja le. Eddigi tapaszta­lataink me '-űzőén bizonyítják, hogy gazdar termést c-iakis jó minőségű talajmüveléssel, az agrotechnikai ha­táridők betartásával érhetünk el. Te­hát, a jövő gazdag termé- kérdése el­választhatatlanul összefügg a jó mun­ka meg szervezéssel, a munkához való új viszonnyal, szövetkezeteinkben és állami gazdaságainkon egyaránt. Dolgozó népünk nem egyízben adta bizonyítékát szorgalmának, ami tulaj­donképpen legsaíátr bb jellemvonása dolgozó parasztságunknak Dolgozó né­pünk erőfeszítéseit a múlt kapitalista rendszerben a tőkések és a nagybirto­kosok bitorolták A mindennapi kenyé­rért való félelem és a kapitalista munkafegyelem arra késztette a múlt rendszerben a dolgozókat, hogy min­den erőfeszítésüket latba vessék, ne­hogy a munkanélküliség keserű sorsa érje őket. Nálunk azonban ma már megtört a kapitalisták politikai és gazdasági ha­talma, velük együtt eltűnte^ a tőké­sek és nagybirtokosok. Kis- és közép­parasztjaink sincsenek ráutalva többé a falusi jazdagokra így érthető, hogy a felszabadulás végleg megszüntette a munkanélküliséget, az éhséget és a nyomorúságot Mindez azonban koránt sem jelenti azt, hogy a szocializmus építésének útján munka nélkül sült galamb repül a szánkba. Tudatosíta­nunk kell, hogy a szocializmusban sem terem kalács munka nélkül. Most kü­lönösen érvényes ' az alapelv, hogy minden egyes dolgozó jóléte kizárólag a társadalo m jólétének kiépítése alap­ján jöhet létre, ami még jobban meg­erősíti hazánk er jét és az egész bé­ketábort. Népünknek az örömteli életet, a sza­badságot a munkásosztály élcsapata, a Kommunista Párt harcolta ki. Nehéz küzdelmek közepette született meg és nagy harcot kellett vívni a kapitalista rendszer ellen. Ma, amikor a kapitalista rendszert megdöntöttük, minden öntu­datos állampolgár elsőrangú kötelessé­ge, hogy aktív részvevő legyen a párt és kormány határozatainak megvalósí­tásában. Különösképpen vonatkozik ez mező­­gazdasági termelésünk még fokozot­tabb emelésére, mely szocialista hazánk építése során előfeltétele dolgozóink életszínvonala állandó emelésének. Ezen a szakaszon még mindig keveset és drágán termelünk. Erről beszélgettek a csécsénypatonyi szövetkezet tagjai is, amikor meghallgatták Široký elv­társ miniszterelnök népgazdaságunk további fejlesztéséről és dolgozó népünk színvonalának emeléséről mondott be­szédét. Široký elvtárs beszéde után é­­lénk vita fejlődött ki a szövetkezet irodahelyiségében. A szövetkezet tag­jai azokról a sikerekről beszéltek, ame­lyeket közös gazdálkodásuk építése folytán elértek. A nép jólétét jellemzi az is, mint ahogy Bukovický elvtárs megemlítette, hogv a községben alig lehet találni olyan családot, amelynek ne lenne rádiója, kerékpárja, varrógé­pe. sót sokan vannak olyanok is, akik a pénzváltás után bútorokat vásárol­tak Nem véletlen az a faluban, hogy az öreg 60 éves Surányi bácsiéinak új bútor díszeleg lakásában. Több pél­dát em’ithv nénk meg arra vonatkozó­lag Is hogy kik kezdték meg az új családi ház építését, javítását. A szö­vetkezet t gjai felismerték a közös gazdálkodás adta lehetőségeket, nyíltan rámutattak a hiányosságokra. Miklós elvtárs. a szövetkezet elnöke, említést t»tt a sertéstenvésztéssel kapcsolatban arra. hogy tárásukban az elmúlt évben több mint 500C sertés hullott el. Ez pedig nagy mértékben befolyásolja mind a beadások, mind pedig a bőséges áruellátás tellesítését. Annak ellenére, hogy a szövetkezet becsületes és jó­­k4o -.ségü sertésgondnzókkal rendelke­zik. mégsem megfelelő a szövetkezet sertéstenvészete, mivel a sertésszállá­sok betontalaja nagy mértékben gá­tolja az állatállomány szaporodását. A szövetkezet tagjai egyébként* az idei tavaszi munkák első szakaszát be­fejezték, sikerrel elvetették cukorré­pájukat Első ne'/edévi beadási köte­lezettségüket teljesítették, sőt több mint 3.000 tojással, 10 mázsa sertés­hússal túl is légték. Miután Široký elv­társ beszédét meghallgatták, pártunk X. kongresszusának tiszteletére még ezt követöleg a következő felajánláso­kat tették! fokozzák a gabonaneműek terméshozamát mintegy 2 mázsával hektáronként. Ez év végéig pedig °5 mázsa sertéshúst adnak be terven fe­lül. Nemcsak a eséssé vpatonyi szövet­kezet tagjai, hanem hazánk minden fa­lujában nagy érdeklődéssel hallgatták Široký elvtárs beszédét az árleszállí­tásról* A párt és a kormány által ja­vasolt árcsökkentés tehát nagymérték­ben ét jelentősen hozzájárul hazánk minden egyes polgára életszínvonalá­nak további emeléséhez és kézzelfog­hatóan javára válik minden egyes csa­ládnak. Az új, harmadik árcsökkentés olyan helyzetben £- minket, midőn ál­landóan növekszik a lakosság keresle­te az árufajták iránt, mindezt pedig pénz jövedelmének állandó emelése te­szi lehetővé. De most tegyük fel a kérdést, vájjon az árleszállítás után teremtődnek-e feltételek a mezőgazda­­sági fejlődés növelésére és milyenek azok? A múlt tapasztalatai ékesen be­bizonyították, hogy mindenütt, ahol mezőgazdaságunk dolgozói szívvel és lélekkel végezték munkájukat, szép eredményt értek el Ezekben a szövet­kezetekben a természetbeni juttatások mellett, magas pénzjutalomban része­sültek a szövetkezet tagjai. Minderről meggyőz bennünk''* a csallóközaranyo­­sl, tanyi, ipolyviski, csúzi stb. szövet­kezet, ahol csupán pénzben, munka­egységként mintegy 20—30 koronát fizettek ki. Egyre töl h szövetkezeti tagot győz men az a tény is, hogy a fentemlíte't eredmények kizárólag szorgalmas és fe­gyelmezett munkaszervezés révén jö­hetnek létre. Közös gazdálkodásunkban azonban пргч elégséges csupán szor­galmasan és kitartóan dolgozni, mit sem érne mindez, ha nem ragaszkod­nánk szigorúan a szövetkezetek alap­szabályaihoz Az alapszabályok betar­tása már számos szövetkezetünkben a közös gazdálkodás alaptörvényévé vált Ez tette lehetővé zt is, hogy számos helyen összpontosították az állatállo­mányt. megszervezték az állandó mun­kacsoportokat, melyek között szétosz­tották a földet, a gazdasági felszerelé­seket. Sokat jelentett a pótjutalmazás bevezetése az elvégzett munkák minő­sége és mennyisége szerint Ezek az alapelvek hatottak ki aztán a szövet­kezetek megszilárdulására, továbbfej­lődésére, s így válnak jómódúakká szövetkezeti tagjaink. Az árleszállítás nagy ereje mezőgaz­daságunk terme) se szempontjából, abban tükröződik, hogy a talajmunkák­hoz szükséges ipari termékek, stb. árai lényegesen csökkentek, ugyanakkor a termékek begyűjtési árai változatlanul megmaradtak Mapvetö kérdésként a­­zonhan továbbra ь az .marad, hogy csak annyit tudunk elosztani, ameny­­nyit termelünk. Minderre azért kell gondoln - mivel a társadalom nö­vekvő anyagi szükségletének biztosítása mellett építjük hazánkat, új üzemeket, iskolákat, színházakat, villanytelepeket, kórházakat, vagyis építjük szocialista hazánkat Ebben a nagy harcban pedig pártunk és kormányunk következete­sen juttatja érvényre a szocialista gaz­dálkodás alaptörvényeit, amelyek to­vábbi távlatokat nyitnak a kiskereske­delmi árak csökkentése felé. Minden értelmes polgár datában van annak, hogy az árcsökkentések végrehajtása főképpen attól függ, hogy ki-ki hogy járul hozzá munkájával a közös javak kitermeléséhez. Kis- és középpa, „szíjainkra, állami gazdasagaink dolgozóira, szövetkezeti tagjainkra, különösképpen nagy fela­dat vár a tavaszi munkák minden ké­sedelem nélkül való elvégzésére. Nagy erői ad mindenhez az is, hogy a ta­vaszi munkák sikeres elvégzésével hoz­záfogunk a nemzeti bizottságokba való jelöltek választásához. A szocialista munkaverseny pedig hozzásegíti iolgo­­zóinkat ahhoz, hogy .né,, több mező­­gazdasági termékkel gazdagíthassák közellátásunkat és teljesíthessük а X. kongresszus tiszteletére vállalt kötele­zettségeinket. Minden hazafias mozga­lom eredményét már több szövetkeze­tünkben, állami gazdaságunkban a ta­vaszi munkák eddigi elvégzése során eddig is tapaszta'hattuk. Nagy Józsel agrotechnikus, a nánai állami gazdaság­ból azt írja, hogy bár íz időjárás kez­detben azt mutatta, bőgj a tavaszi munkánkat nagyon le fogunk maradni, dolgozóink igyekezete azonban hozzá­segítette a gazdaság it ahhoz, hogy a tavaszi munkákat idejében elvégezhes­sék Az árpa, zab, kender, borsó, mák, dugványrépa, takarmányrépa és a cu­korrépa mind ti vannak vetve. A do­hánypalánták szépen fejlődnek, ami dohánykertészeink szorgalmáról tanús­kodik. Ajánlatos l°nne, ha a nánai gaz­daság dolgozói példáját követnék a lo­sonci gazdaságok is. Szövetkezeti tagjaink, állami gazda­ságaink példái nyomán, ugyancsak büsz­kén jelentik a • tavaszi munkák elvég­zését. Valóban, mezőgazdaságunk dol­gozói jól tudják: soha még nem volt ennyire igaz, hogy a nép a maga jólé­tének kovácsa: hogy a tavaszi munka sikere, az ipari terv teljesítése, a gyors, pontos beadás — az alapja a nép állandó, emelkedő életszínvonalá­nak. A komáromi gépállomás a harmadik helyen A nyitrai kerületben teljes iramban folynak a tavaszi munkálatok. A ke­rület gépállomásai március utolsó he­téig több mint 597 hektárnyi taietterü­­letet szántottak fel és több mint 5200 hektáron végezték el a tavaszi vetést Ebből Is 76 százalékot keresztsoros vagy szűksoros módszerekkel. Az utol­só öt nap alatt a kerületben az EFSz­­ek, a kis- és középparasztok földjein 1000 traktor és 250 agregát 'dolgozott A GTÄ-k még szebb eredményt tud­nának felmutatni, ha mindenütt beve­zették volna a második és az éjszakai műszakot Sokkal több traktor érhe­tett volna ei szebb eredményeket. A GTÄ kerületi versenyében első helyen az aranyosmaróti GTÄ áll, második helyen a sulekovi, míg harmadik he­lyen Komárom. A nyitrai kerület trak­torosai május 1-re és а X. pártkong­resszus tiszteletére a tavaszi munká­latok során 1610 kollektív és egyéni kötelezettségvállalást tettek, s ez a nyitrai GTÄ-k eredményességét még jobban fogja fokozni. M. L. ★ Időközönkénti ellenőrzés­sel meggátoljak a, trakto­rok üzem képtelenségét A besztercebányai kerületben lévő körmöci traktore brioád tagjai a téli időszakban az üzemi iskolában tökéle­tesen megismerkedtek a gépek műszaki karbantartásával. Ezeket a hasznos ta­pasztalatokat főképpen Szelecky György és Murgts Gyula érvényesítik. Hemyótalpas gépükkel nem egész hat nap alatt, nehéz talajviszonyok köze­pette, előhántós ekével 36 hektárt meg­bántottak és ezen' ■! 12 hektáron a fogasolási munkákat is elvégezték. Szelecky Györg/ és Murgas Gyula traktorosok azokat az alkatrészeket, amelyek a kopás к legjobban ki van­nak téve, minden nap ellenőrzik és a kenés fontosságáról r >m feledkeznek meg. Március 21-én, szombaton a trek­­torosbrpád sze: lői megállapították, hogy é gép fékjének csapágya eltörött, ami esetleg még nagyobb üzemzavart okozhet Az időközönkénti ellenőrzés folytán ezt a hibát még idejében fel­fedezték és a traktort vasárnap meg­javították, úgyhogy hétfőn munkáját minden fennakadás nélkül teljesíthet­te. A hemyótalpas gépükön minden 100 üzemóra után az olajat kicserélik, a szűröket kitisztítják, a vülamos veze­téket és a gép alkatrészeit ellenőrzik. — A mintaszerű műszaki karbantar­tás — mint ahogy Rydzoň István, a gépállomás igazgatója ndja — a traktorosoknak lehetővé teszi, hogy a X. pár kongresszusra tett felajánlá­saikat teljesítik és a tavaszi munkák határidejét nyolc nappal megrövidítik. Az utóbbi időben csak keveset hal­lottunk a nagykürt 'si gépállomás elért sikereiről. Két évvel ezelőtt a gépállo­más dolgozói állandóan az utolsók kö­zött voltak. Ebbe azonban sehogy sem akartak belenyugodni és új utakat, új módszereket kere ek, amelyek segít­ségével az élre kerülhetnének. A gép­állomáson alapos szervezést hajtottak végre és új emberek kezébe adták a vezetést. Így került oda Gabina Dezső jelenlegi igazgató és Telek Pál főagro­­nómus. „Az állandó lemaradás oka az volt — mondja Telek Pál tőagronómus, — hogy azelőtt mindent fej és terv nél­kül csináltak. Mi az átszervezést azzal kezdtük, hogy .negfeleló helyre meg­felelő embert tettünk. A legjobb gépe­ket azoknak adtuk, akik nagyobb tel­jesítményt értek el.’i A legnagyobb eredményt, amelyről széltében-hosszában beszélnék, a rizs­/ termelés terén érték el. A szlovák­­gyarmati dűlőkön sikerült a gépállomás agronómusainak 1952, évben hektáron­ként 53 mázsa termést elémiök. 1853- ban hektáronként '.mé* 50 mázsát ér­tek el. A szövetkezeti tagok nem akar­tak hinni a szemük ek, ami érthető is, hiszen búzából sem tudtak hektáron­ként ilyen hozamot elérni. Ezek a szép eredmények főképpen Telek Pál főag­­ronómusnak, Vizy József és Balázs Jó­zsef körzeti agronómusoknak köszön­hetők. A gépállomás dolgozói az idei tava­szi munkák elvégzésében Jó munkát végeztek. Az összes gabonájukat ke­reszt- és szűk sorosan vetették. Dacá­ra a hosszú télnek és a tavasz elhú­zódásának, minden remény megvan arra, hogy az agrotechnikai határidő­ket sikerül betartani A nagyzellől traktorosbrigád a tavasai tervét már 21.73 százalékra, a kovácsi brigád 21.26, az alsósztregovalak pedig 19:05 száza­lékra teljesítették. A tavaszi munkák versenyében Drexler Dezső hemyótal­pas vezető 30 százalékos tervteljesi­­téssel vezet, utána Nagy László kere­kes traktoros 39 százalékos tervtelje­­sítésse! következik. A gépállomás doioozói а X. pártkong­resszus tiszteletére 98 egyéni és 10 együttes kötelezettségvállalást tettek, amelynek összértéke 84.497 korona. A traktorosok e vállalásokkal nagyban hozzájárultak a szocialista haza minél előbbi felépítéséhez. A burgonya négyzetes ii i tete- e A kassai kerületi i íezőgazdasági kutató intézet a barci gépállomáson a napok ban az agronómusok és gépesítők rés­­vételével értekezletet tartott, amelyen ismertették a burgonya négyzetes-fé szkes ültetését. Hlaváč János, a nagy lomnici kutató intézet igazgatója, a jelenlévőket megismertette az ültetés módjával, amelynek révén Malý Slavko­­von tavaly 385 mázsa terméshozamot értek el hektáronként. A burgonyaült ető-gép nagyon egyszerű szerkezet A kétkerekű tengelyre négy mozgó cső roszlyát szereltek, amelyek 70 cm tá volságban megvonják a barázdákat. A képen Nedoský Jozef és Hlaváč mémö к látható, akik a gépet megszerkesztették és annak működését a jelenlévő agronómusoknak megmagyarázzák.

Next

/
Thumbnails
Contents