Szabad Földműves, 1954. január-június (5. évfolyam, 1-26. szám)

1954-01-03 / 1. szám

2 Лmbaa Földműves __________ 1954. január 5. A mezőgazdasági termékek begyűjtésének sikeres teljesítésére irányuló intézkedésekről Jozef Krosnár elvtárs beszámolója Elvtársak! Рапипк Központi Bizottságának szeptemberi teljes ülésén, majd ezt követően a kormánynyilatkozatban különösen hangsúlyoztuk, milyen nagy jelentősége van a mezőgazda­sági termelés fokozásának fogyasz­tópiacunk, valamint az élelmiszer­es könnyűipar egyes ágazatainak nyersanyagellátása szempontjából. Ezzel kapcsolatban számos intézke­dést hoztunk, amelyek célja a vá. ros és a falu közötti árucsere ki­fejlesztése annak érdekében, hogy dolgozóinkat minél bőségesebben lát. hassuk el jóminöségü termékekkel. A Központi Bizottság hangsúlyozta, hogy a mezőgazdaság és az ipar közti gazdasági kapcsolatok fejlesz­tésének, a falu és a város közti gazdasági kapcsolatok fejlesztésé­nek egyik rendkívül fontos eszköze a kereskedelem és az állami gép­állomások mellett a begyűjtési ap­parátus. Ezért rendkívül fontos, hogy a begyűjtési szervek jól dől. gozzanak, hogy a begyűjtés érdeké­ben tett intézkedések célja a párt­ós kormányhatározatok teljesítése legyen és ezek az intézkedések né­pünk életszínvonalának emelésére irányuljanak. A begyűjtés megte­remti a párt és kormány politikájá­nak végrehajtásához nélkülözhetet­lenül szükséges központi készlete, két, amelyek az árak állandó le­szállítását szolgálják. A begyűjtés keretében a szövet­kezetek tagjainak és a parasztok­nak biztosítjuk, hogy mezőgazdasá­gi termékeiket szilárd árakon ad­hassák el és a fölöslegek eladásánál nyújtott számos kedvezmény azt a célt szolgálja, hogy elősegítsük me. zőgazdasági termelésünk szüntelen fejlődését. Ezzel megteremtjük an­nak előfeltételeit, hogy a szövetke­zeti tagok és parasztok jövedelme gyarapodjék, hogy a szövetkezeti tagok és a parasztok egyre több ipari közszükségleti cikket vásárol­janak, hogy gazdagabban és kultu­ráltabban éljenek. A mezőgazdasági termékek be. gyűjtése tehát a munkásosztály, valamint a kis. és középparasztok közti szövetség szüntelen megszi­lárdítását szolgáló politika megva­­valósításának egyik fontos eszkö­ze, á város és falu közti piaci kap csolatok egyik fontos formája, amelyek tervszerű fejlesztése egy aránt a várost és falusj dolgozók érdekét szolgálja A pártnak és a kormánynak ezért szüntelenül igen gondosan ügyelnie kell a begyűjtés módsze­reire és formáira és gondoskodnia kell arról, hogy a begyűjtés tel jesitse nagyfontosságú politikai és gazdasági feladatát. A begyűjtés terén fontos és messzemenő jelentőségű intézkedés volt. amikor ez év elején a kor mány határozata alapján áttértünk arra a módszerre, hogy az alap­vető mezőgazdasági termékek be­adási kötelezettségét szilárd bea dási normák szerint állapítjuk meg a szántóföld vagy a termőterület nagysága alapján. A szövetkezeti tagok, a kis és középparasztok a kötelező beadá sok megállapításának e módszerét igazságos intézkedésként üdvözöl­ték, mint olyan utat, amelyen ki­küszöbölhetjük- a régebbi beadási előírások során felmerült hiányos­ságokat. A termelőterület nagysága szerin ti szilárd beadási normák beveze tése elsősorban véget vetett minden egyenlösdinek és teljesen lehetet­lenné tette, hogy az egyes parasz­toknak, vagy EFSz.eknek előirt kőtelező beadásokról Ismeretség vagy olyan körülmények alapján döntsenek, amelyeknek semmi kö zük a kötelező beadás megállapi tásánál döntő alapvető gazdasági tények megítéléséhez. Az a körülmény, hogy az állati termékek kötelező beadását is a földterület nagysága szerint álla­pítják meg. elősegíti, hogy a ser­tés és fejöítehénáUományt a nép gazdaságunk érdekei megkívánta szín vonalra emeljük, A szilárd beadási normák beve zetése begyűjtésünkben és mező­­gazdasági termelésünkben további haladást jelentett. A szocialista, vagy a szocializmust építő állam­nak érdeke, hogy minden hektár földet minél gazdaságosabban ki használjanak, hogy minél több nö­vényi és állati terméket termel jenek rajta. A szilárd beadási nor­ma eszköze e fejlődés elősegítésé­nek. Több fölösleget hagy meg a jó gazdáknak, akik azonos terme lesi feltételek mellett jobb terme­lési eredményeket érnek el és ez ze] elősegíti a mezőgazdaság piaci termelésének fokozását Biztonságot és szilárd távlatot nyújt, a gaz­dálkodókat arra ösztönzi, hogy ki­használják a befektetéseket, vala mint a termelés fokozását szolgáló összes termelési eszközöket. A be­adásoknak szilárd normákon aiapulj megállapítása ugyanakkor nem gá tolja a mezőgazdasági termelés cél­szerű szakosítását, hanem ellenke­zőleg, az előbbinél sokkal hatéko nyabban elősegíti az ipari növények és a zöldség termesztését. A szi­lárd beadási normák bevezetésével előtérbe került az egész mezőgaz dasági földterület megművelésének kérdése, mivel mindenkinek a köte­lező beadását nem a bevetett föld­terület. hanem az általa használt egész földterület nagysága szerint szabják meg. A földtulajdonosok nak és a mezőgazdaság) termelés szervezőinek tudatában tehát meg­szilárdult a földterület mezmüve léséért való felelősségérzete. Ez arra vezetik őket, hogy megértik: a népi demokratikus államban, amelynek kormánya a nép élet­színvonala emelésének messzemenő programmját valósítja meg. a föld­művelés termelékenységének kérdé se nem csupán az egyes polgárok személyes magánügye, hanem tár­sadalmi szükséglet és szükségsze rüség. / Meg kell azonban jegyezni, hogy ez a haladás, amelyet a földterü­let nagyságán alapulj szilárd beadási normák bevezetése jelent a mező­gazdasági termelésben és a begyüj tésben, nem tükröződött vissza tel jes mértékben a mezőgazdasági termelés növekedésében és az alap vető mezőgazdasági termékek be­gyűjtési tervének teljesítésében Csupán bizonyos részsikereket ér­tünk el. Noha az egységes földművesszo vetkezetek országos méretben még mindezideig nem érték el a terve­zett tehénállományt, az egyes sző vetkezetekben gyarapodott a tehén­­állomány. A gabonabegyüjtésben az egységes földmüvesszövetkezetek a tervet 109 százalékra teljesítet­ték. Állati termékekben a kispa rasztok nagy része (5 hektáron aluli gazdaságok) a hús-, a tej. és a tojásbegyüjtési tervet száz s?’A zalékon felül teljesítik. Sikerült egyenletesebbé tennünk az állati termékek begyűjtését és csökkentettük a begyűjtési vesz­teségeket. Általában véve azonban a begyűjtés eredményei nem telje­sen kielégítöek mivel már néhány éve tartósan nem teljesítjük né hány alapvető mezőgazdasági ter­mék begyűjtésének tervét, amelyek lakosságunk ellátásában fontos sze repet játszanak. Ezek: sertéshús, tej, hüvelyesek, olajosmagvak és ipari növények Hol keressük a mezőgazdasági termékek begyűjtési terve teljesí­tésében tapasztalható hiányosságok okait ? A begyűjtés sikeres lefolyá­sának alapja a növekvő mezőgaz dasági termelés. A mezőgazdasági termelés szüntelen emelkedése, a hektárhozamoknak és az állatok hasznosságának növelése, az a fel­tétel, amely megszabja a vá-os és falu közti áruforgalom általános emelkedését az a feltétel, amelytől a mezőgazdasági termények kfite lező beadásának teljesítése függ. Amint már kormányunk ez év szeptember 15-i nyilatkozata meg­állapította. a mezőgazdasági terme lés fejlődésének üteme elmarad népgazdaságunk többi ágazatának fejlődése mögött. A termelés növekedésének lassú üteme, valamint a növénytermesz­tés és az állattenyésztés közötti aránytalanság érthetően hatással van a mezőgazdasági termények begyűjtésének eredményeire is Ezzel a megállapítással azonban nem térhetünk napirendre számos hiány fölött' amelyek a begyűjtés tervezésében és megszervezésében, valamint a begyűjtési szervek és szervezetek munkájában tapasztal hatók. Elsősorban meg kell állapí­tanunk, hogy a begyűjtés kereté­ben foganatosított intézkedések nem keltették fel eléggé a szövetkezeti tagok és parasztok anyagi érdé kéltségét a kötelező állami beadá­sok teljesítésében és túlteljesítésé ben, a termelési szerződések felada­tainak teljesítésében. Igaz, prémiu­mokat és pótlékokat állapítottunk meg, amelyeket a begyűjtési ára kon felül fizetünk ki a kötelező beadás, illetve a beadási szerződés teljesítésén felül az államnak bea­dott mezőgazdasági terményekért. A valóság azonban úgy fest, hogy a mezőgazdasági termelés jelenlegi helyzetében, a kötelező beadások nak és a termelési szerződések ter­vének eddigt nagyságát tekintve a prémiumokat csakis az élenjáró egységes földmüvesszövetkezetek és az egyénileg gazdálkodó parasz­tok egy Ids része szerezhették meg. A gyakorlatban ez különösen az ipari növények esetében mutatko zott meg: például 1952-ben az egész cukorrépatermésnek csu pán 1,2 százalékát vásárolták fel magasabb áron és fizettek ki érte prémiumot. Hyen körülmények között a pré miumrendszer elveszti gyakorlati hatását az EFSz-ek és a parasztok többségére, és nem ösztönzi őket eléggé az ipari növények termelé­sének fokozására. Az idei terv tapasztalatai továb­bá azt mutatják, hogy az eddigi szervezési elv is, amely szerint a kormány a beadási normákat az egyes járásoknak központilag álla pitotta meg, bizonyos hiányokkal küzd. Noha a javaslat kidolgozá­sánál számos gazdasági adatot gyűjtöttünk össze és vettünk te­kintetbe, nem kerülhettük el a já rások osztályozásánál a hibákat, nevezetesen pedig nem biztosíthat­tuk a termelési terv és az állami beadások közönt szükséges ossz hangot. A járások központilag tör­ténő osztályozása egyes begyűjtési övezetekbe továbbá oda vezetett, hogy a kerületi szervek nem vet­tek részt a járási normák megái lapitásában. Ezzel meggyöngítettük felelősségüket a kötelező beadások helyes megállapításáért és a be­gyűjtési terv teljesítéséért. Nem egyszer előfordult az is, hogy a j kerületi szervek magatartásukban odáig mentek, hogy a vezető gaz dasági dolgozókat, az EFSz ek el nőkéit és az egyes egyénileg gaz­dálkodó parasztokat egyenesen a mi nisztériumokba küldözgették, hogy ott emeljenek óvást a beadás) köl telezettség megszabása ellen. I A begyűjtési eredményt nem cse ! kél>’ mértékben befolyásolja a be­­j gyűjtési apparátusnak, a begyűjtő i vállalatok és szervezetek dolgozói nak, a nemzeti bizottságok funk­­cinoáriusainak és dolgozóinak mun­kája is. A begyűjtési dolgozók túl nyomó része becsületesen harcol a i terv teljesítéséért és nagy szemé- I ]yes igyekezetei fordít arra, hogy teljesítsék a begyűjtés feladatait j Különösen az idénytermékek be í gyűjtésénél támasztunk nagy köve­telményeket a begyűjtési appará­tussal szemben, a nyilvántartást dolgozóktól, a raktámokoktől. gép kocsivezetőktől, raktári munkások­tól egészen a begyűjtési vállala tokban működő igazgatókig és meg­hatalmazottakig. Általában véve megállapíthatjuk, hogy a begyűjtési apparátus meg­szilárdult, dolgozói sok értékes ta pasztalatot gyűjtöttek, amelyeket felhasználnak munkájukban. Mégis a begyűjtési apparátus munkája mindez ideig nem érte ej a szüksé.-"I tő el. ges színvonalat. Különösen kevés munkájában a tervszerűség é3 elő relátás, amely a termelés és a be­gyűjtés helyzetének mélyreható is­meretén alapul. Sok dolgozó még mindig lebecsüli a számok jelentő ségét. nem képes felmérni az ada­­ok fontosságát és levonni belőlük a munkájukhoz szükséges követ keztetéseket. így aztán előfordul, hogy a feladatokat egyik napról a másikra, dekádról dekádra biz­tosítják, anélkül, hogy egy hónap­ra vagy hosszabb időre előre lát nák a feladatokat és ugyanakkor gyakran munkájukban túlsúlyban vannak az adminisztratív módsze­rek. amelyekkel a begyűjtési dől gozók a szövetkezeti tagokkal és a falusi parasztokkal való közvet len kapcsolatot helyettesítik. A begyűjtési üzemek munkájá­ban kedvezően értékelhetjük azt J tényt, hogy nagyobb gondot ford tanak a mezőgazdasági terménye jobb elraktározására és harcolna! a veszteségek ellen. A gabona tárolásánál alkalmazzék a szovjet tapasztalatokat, kihass nálják a Szovjetunióból érkezet gépeket és berendezéseket, m»t pl. szárítókat, nedvességmérők t, állandó szellőztető és fertőtleniő berendezéseket. A mezőgazdaság terménye^ átvételénél is bizony« javulás tapasztalható, mivel sá mos terménynél a becslésen al- Puló átvételt a termény minőség­nek pontos megállapításával he’vt­­tesítették. tudományos müszeek felhasználásával. Mindazonáltal a begyűjtő váa­­latok és szervezetek munkájáan aok a hiányosság, amelyeket ki ell küszöbölni. Elsősorban a begyűté sí vállalatok és szervezetek doío­­zóinak gondoskodását mindez ieig nem hatotta át eléggé az a tU*t. hogy felelősek a begyűjtési tér teljesítéséért A begyűjtés) vállalatok dolgozói nak nagy része, a vállalatvezető két is beleértve, hibákat követ nevezetesen a mezőgazdasági idény termékek begyűjtésénél. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a mezőgazdasági idénvtermé tek begyűjtését mindig a betaka ntás első napjától kezdve kel! meg­szervezünk, mégpedig olyan gyors ütemben, hogy a legrövidebb időn belül befejezzük. Noha e tapaszta lat helyességét általában elismerik nem vonják le belőle a gyakorlati következtetéseket. Nem töreksze­­"?* elsősorban arra, hogy minél rövldebb ,dő alatt, a betakarítás ■de.,én teljesítsék a begyűjtési tér vet és e cél érdekében nem moz­gósítják a dolgozókat, nem készí­tik e’ö a szükséges anyagi és mű ^zaki alapot és nem szervezik át az egész begyűjtési apparátust Hihelyett ellenkezőleg1 az történik hogy a begyűjtés ütemét ai elég. fdonii] előkészített anyagi és mü ■'Zaki alap, valamin^ a szervezet szabja meg, amely munkájában nem lépi túl úgynevezett normális életének kereteit. így aztán elő­fordul. hogy az idénytermékek (ga hona. burgonya, egyes zöldsésrfaj tá,k) begyűjtése a begyűjtés) üze­mekben hivatalos órák alatt folyik csak, bizonyos napokra korlátozó dik, sőt az is előfordul, hogy a parasztok kénytelenek dolguk vé­letlenül visszaszállítani a be hozott mezőgazdasági terményeket Ennek a magatartásnak követ keztében a terv teljesítésében ко­­moly hiányosságok tapasztalhatók, amelyeket később igen nehéz hely rehozni, amint azt az idei burgo­­nvabegyűjtés tapasztalatai mutat iák. A begyűjtési üzemek és szerve zetek egyes dolgozói a mezőgazda­­sági termények átvételekor is olyan túlkapásokat követnek el. amelyek semmivel sem menthetők. Különi sen gyakran előfordul, hogy heiy­­télén ül osztályozzák a beadott vá­gómarhát, gyapjút, sörárpát, búr gonyát, cukorrépát és zöldséget Állandóak a panaszok amiatt Is. hogy a tejüzemekben nem állapít­ják meg helyesen a tej zsirtartal mát és a beadott mezögaedasági termények árának kifizetése is né­ha igen hosszadalmas. A begyűjtési üzemek és szerve­zetek munkájának e fontos szaka­szán továbbá meg kell javítanunk az állami minőségi felügyelőség munkáját is, amelynek az a fela­data, hogy őrködjön a termények jó minősége fölött. Még nagyobb igyekezettel kell harcolnunk a mi nőségi feltételek pontos betartásá­ért. Habozás nélkül szigorú intéz­kedéseket kell foganatosítanunk az olyan dolgozók ellen, akik semmibe­veszik a minőségi feltételeket ée helytelen eljárásukkal aláássák a parasztok bizalmát az államj fel­vásárló apparátus iránt. Végül a nemzeti bizottságok sem fordítanak egyes esetekben elég gondot a begyűjtési terv teljesité sére, noha az a feladatuk, hogy gondoskodjanak népgazdaságunk minden szakaszán a terv teljesíté­séről. A nemzeti bizottságok funk­cionáriusai és dolgozói gyakran nem érzik, hogy ók is felelősek a begyűjtési feladatok teljesítéséért. A begyűjtés eredményeire továbbá kedvezőtlen hatással van az együtt­működés hiánya a nemzeti bízott ságok részéről, valamint az a kö rjlmény i«, hogy a nemzeti btaott­­sígok és a begyűjtési apparátus egyes dolgozói maguk sem telje­­átik beadási kötelességeiket és ez aei rossz példát mutatnak a poi­­fároknak. Mindezeket a hiányokat gyorsan ti kell küszöbölnünk, mivel aka­dályként állnak népgazdaságunk to­vábbi fejlődése útján, gátolják azt, logy a mezőgazdaság; termények oegyüjtése teljesítse feladatát, hogy megszilárduljon és erősödjék a munkásosztály szövetsége a kis- és középparasztokkal, hogy gyara­podjék a mezőgazdasági termelés és így emelkedjék a városi és fa­lusi dolgozó nép életszínvonala. híj éppen egy éve annak, hogy Kleient Cíottwald elvtárs pártunk orfágos konferenciáján a begyüj tésúj rendszeréről szólva, kijelen, tét: »A begyűjtés új rendszere a Sz-ietunió tapasztalataira és nép­­gaaságunk szükségleteire támasz­­кос. Bevezetésével megváltozik a mígazdaságj terménybeadás ter­vedének, megállapításának és szer zťSí lekötésének eddigi módsze­ré« ezzel kiküszöböljük a múlt hjvait. Az eddiginél jobban biz­­tcja az állam számára a lakos- S! élelmiszerellátásához és az ipar n-sanyagellátásához szükséges nőgazdasági terményeket, még pg úgy, hogy ezt a szükségle­ti minél nagyobb mértékben fe dük hazai forrásokból. begyűjtés új rendszere elöee­­$ a munkásosztály szövetségének rszüá-ditását a kis_ ée közép neztokkal. előmozdítja az egy­es földmű vessző vetkezetek to bi feflődését. Megszünteti a be­­aok megállapításában még min- i tapasztalható egyenlöedit, még ékonvabb eszköze lesz a kuláíkok látozásának és kiszorításának és íos tényezővé válik egész mezö­­dasági termelésünk fejlesztésé­.lement Gottwald elvtárs e sza általános érvényűek, irányelvet ■ntenek számunkra, amelynek Óján szüntelenül felül kell vizs­­tiunk a begyűjtés módszereit és máit. ĺ Központi Bizottság elnöksége fcnak a messzemenő jelentőségű tozásoknak az alapján, amelye. gazdasági életünkben a pénz­­orm végrehajtása és az egysé­­piac bevezetése jelentett, to. ibá tekintetbe véve a szilárd be­­.si normákon alapuló állami be­­,sok megszabásának egyéves ta­­íztalatait, értékelve a begyűjtés ligi rendszerét, felülbírálta a kö­­ező beadások normáinak nagysá : és eleget téve a Központi Bi­­tság 1953. szeptember 4 i teljes sén hozott és a kormánynak ez szeptember 15-i programmszerti ilatkozatában foglalt határoza­tnak, a Központi Bizottságnak javasolja, foganatosítson az

Next

/
Thumbnails
Contents