Szabad Földműves, 1953. július-december (4. évfolyam, 28-52. szám)
1953-07-26 / 30. szám
10 földműves 1953. július 26. Nagy gondossággal végezzük a dohánylevelek i Rl 0 0 á 0 # ľ/ 0 0 Ш toreset es fűzeset Etessünk zöldtakarmányt a sertésekkel A dohánytörés igen fontos művelet. Tekintettel arra, hogy л dohánytö levelei nem érnek be egyenletesen, s mivel a levelek összetétele, alkata és minősége neiVi egyöntetű, a törést nem végezzük el egyszerre, hanem fokozatosan, általában 3—5 szakaszban. Az a fontos, hogy valóban érett, toré re alkalmas leveleket, nem pedig éretlen, vagy rúlémt levelet törjünk. Annak elbírálásához, hogy melyik leveleket kell törnünk bizonyos gyakorlatra van szükség s ezért, hacsak lehet, ne bízzuk a törést tapasztalatlan munkaerőkre. Azokat inkább a letörött levelek hordására, halmozására, szállítására és elrakásására használjuk föl. AZ ALJLEVELEKET az ipari érés bekövetkezte előtt kell tömi. Ez rendszerint arra az időre Mik, amikor a virágfejek előtűnnek. Ha azt látjuk, hogy a leveleken sárgás árnyálat mutatkozik és a levelek csúcsa mérsékelten a föld felé kezd konyulni. nem halogatjuk a törést. Egy törés alkalmával 2—3—4 levelet veszünk le a tőről, aszerint, hogy milyen fajtáról van sző és milyen mennyiségű érett levél mutatkozik. Az aljlevelek megfelelő Időben végzett törésével a meghagyott levelek jobb fejlődését mozdítjuk elő. Az anyalevelek törésénél az ipari érettség ismert jellegzetességei szerint igazodunk. A szivardohányok anyaleveleit ugyancsak a sárga szegélyfoltok megjelenése előtt törjük. A hegyleveleket akkor törjük, ha lemezükön apró, sárga foltokat észlelünk, ha a levelek ragacsos felületűvé válnak, lekonyulnak és könnyen törnek. Törés közben igen óvatosan kell bánnunk a levelekkel. A törést egy kézzel végezzük; másik kezünkkel a letört leveleket tartjuk testünkhöz. Kétkezes törést is végezhetünk s akkor egyszerre két sort veszünk törés alá. Ilyen módszerrel a letört leveleket színükkel fölfelé, fonákukka) lefelé helyezzük a földre. A levelek gondos lerakása lehetővé teszi a kocsira, vagy teherautóra való rakást, a kirakást és a fűzés könnyebb elvégzését. Dohánytörés sztahanovista módszerrel A Szovjetunióban jelentősen nagyobb munkateljesítményt értek el a tőrés úgynevezett sztahanovista módszerével, amely abban áll, hogy a levetek főbordáját alulról három újjal — hüvelyk-, mutató- és középújjal — erősen összeszorítják s könnyű mozdulattal lefelé hajtják, ezáltal a levél könynyen letörik a növénytőről. A letört levelet az alábbfekvő és ugyancsak letörendő levélre helyezzük, hogy pontosan födje azt. A levelet azután .a fenti módon törjük le. Kezünkben iga csakhamar több levél gyűlik össze s ezeket egyszerre rakjuk a sorközök földjére. Igen fontos, hogy törés, halmozás, szállítás és kirakás közben óvatosa^ kezeljük a letört leveleket. A levelek ugyanis könnyen sérülnek, a megsérült leveleken foltok keletkeznek, amelyek a minőség rovására mennek. A törést ne végezzük déli órákban, a legnagyobb hőség idején, mert a levelek olyankor rosszul törnek, gyorsan fonnyadnak, ragadnak és lerakásukná: igen könnyen füllednek. A legalkalmasabb törési idő az esti órákra esik amikor a levelek a legtöbb szénhidrátot tartalmazzák. Harmattól, vagy esőtől nedves dohányt sohase törjünk. Amennyiben a levelek mégis nedvesek, azonnal fel kell azokat fűznünk. A levéltörést az érési tünetek újbóli jelentkezése után folytatjuk, rint. A levél elszállítása az ültetvényről A letört leveleket a sorközökből történt kihordás után különleges ládákba, vagy kosarakba kell rakni, amelyeket közvetlenül társzekerekre emelünk és a szárítópajtákba szállítunk. Ha a szállítás nem eszközölhető azonnal, a leveleket árnyékban helyezzük el, vagy ágakkal takarjuk le, hogy megvédjük a nap közvetlen hevétől. A levelek már saját súlyuk által is könnyen megsérülnek. Az ilyen sérülések elkerülése, a fölrakás, csomózás és kirakodás megkönnyítése céljából külön ládákat, vagy kosarakat és társzekereket kell használnunk a dohány szállítására. A pajtába hordott dohányt óvatosan rakjuk ki. A leveleket ügy emeljük ki, ahogyan fekszenek s kisebb füllőkbe ■ helyezzük, úgyhogy az egyes csomagok erei dűlt állásban forduljanak egymás! sál szemben s a következő csomag fonákja felé a levélhegyekkel fölfelé állított sorokban. A döngölttalajú pajtában szalmából almot készítünk, hogy j a dohány beporzódását és sérülését elkerülhessük. A levelek felfűzése A pajtába szállított dohányt aszerint kezeljük, hogy milyen szárítási módot, természetes vagy mesterséges szárítást alkalmazunk, mily állapotban — nedvdús, fonnyadt, nedves fokon — van a ; dohány s milyen dohányfajtáról és típusról (cigaretta- vagy szívardohányról van szó). A szivardohányt a pajtába történt beszállítás után azonnal felfűzzük s nem hagyjuk fonnyadni. A felfűzésnél a leveleket egyúttal osztályozzuk is. Az egymáshoz nem illő, sérült, beteg, vagy túlérett leveleket félretesszük. Felfűzés alkalmával a leveleket nem rakjuk szorosan egymás mellé, hanem ! legalább fél cm hézagot hagyunk közöttük Sűrű fűzés esetén á lassú száradás és nyirkos környezet következtében rothadás állhat be. A füzőzsinórokat azonnal fölaggatjuk a szárítóban mégpedig 15—20—25 cm közökben, a levelek nagysága és az időjárás szerint. Rostién szárítási módja szorosan felzárkózva a markok egymáshoz támogatását, amíg 2—3 méter hosszú sátor keletkezik. Fontos, hogy a sátrak hossztengelye a szél járás irányával megegyezzen, mert különben a sátrakat a szél könynyen feldönti. Amennyiben a lenyüvés idejük rézsútoson a markokat olymódon. hogy a kóró töve a földön legyen, a gubás rész .pedig a vízszintes fekvő ághoz támaszkodjon Arra ügyeljünk, hogy a sátor oldala ne legyen 8—10 em-nél vastagabb. Áz így sátorozott lenkórórvl az esővíz lecsurog. A len sátorozdsa. A rostién aratásának akkor érkezett el az ideje, midőn a levelek leszáradtak, részben le is hullottak. A rostlen aratása készülhet kézzel, vagy gépi erővel, kaszálni nem szabad. A rostlent nem teljesen beérett, hanem sárguló állapotban aratjuk, mikor még elég sok nedvességet tartalmaz. Ha a kinyütt lenkórót ilyen állapotban kévékbe kötnénk, bemelegedne, esetleg megrothadna. Ennek megakadályozása érdekében a kinyütt lent szárogatni kell. A szárogatás történhet teregetéssel és sátorozással. A szétteregetésnél arra kell ügyelni, hogy a kinyütt kórók egymással párhuzamosan, tö- . vükkel egyirányban feküdjenek, az egyes sorok között legalább arasznyi térköz maradjon. — Amennyiben az utóbb rakott sor gubás része az előző sor tő felöli részével érintkezik, a kóró kévézés előtti összeszedése nehéz, sok lesz az összekuszált kóró. Száraz időjárás esetén a lenkóró 3—4 nap alatt annyira kiszáradt, hogy kévékbe köthető. Egy-egy kéve átmérője 30—35 cm-néí nagyobb ne legyen. Ily kévékbe kb. 5—6 kg gubás kóró kerül. A kévéket úgy kell elkészíteni, hogy azokban a gyökérvégek egyirányban legyenek. Ellenkező esetben a termést kuszalékként veszik át. Ha a rostlen nyüvése idején az időjárás csapadékos, esős, a földre teregetett len besározódhat, megpenészedhet, sőt el is rothadhat. Ily időjárás esetén a kinyütt leni sátorozással szárít mk meg. A sátorozásnál is előbb a földön szétteregetjük a kinyütt rostlent. Két-három nap múlva, mikor a kóró hajlékonyságát már elvesztette, megkezdjük a sátorozást. E célból két-két marok lent olymódon támasztunk össze egym'ssal, hogy azoknak tö felöli része a földön egymástól 35—40 cm távolságban legyen, a gubás részük pedig egymásnak támaszkodjék. Ezután a széljárás irányában addig folytatjuk az előző marokhoz jén esős, szeles az időjárás, célszerű a sátorozáshoz favázat alkalmazni. E favázat a következőképpen készítjük el: két Y alakú fácskát egymástól 2—4 m távolságban leszúrunk a földbe és erre megfelelő hoszszúságú ágat, vagy lécet teszünk. Ehhez a léchez támaszt-A borjúitatásnál mindenekelőtt elkerülhetjük a borjú gümökórus fertőzését. ha az anyja ilyen fertőzésben szenved. Ugyanis a gümökórus anyától is rendszerint gümökórmentesen születik a borjú, s a fertőzés általában a születés után következik be. A gümökórus anya rendszerint úgy fertőzi borját, hogy azt a szopás idején nyalja, vagy ha a tőgy is gümőkóros, szopáskor a borjú így közvetlenül fertőződik. A borjúnak adott tej minőségét és mennyiségét pontosan ellenőrizhetjük. Ha a sátorozott rostlen kiszáradt. ugyanolyan módon, mint a teregetett rostlent. 30—31 cm átmérőjű kévékbe kötözzük. Az egyszer már kiszáradt rostlenkévét a nedvességtől. esőtől óvjuk és a legrövidebb időn belül szállítsuk u lenfeldolgozó üzembe. A teljes tejet aránylag korán helyettesíthetjük lefölözött tejjel, s így a borjú felnevelési költségét csökkenthetjük. Az idegesebb, érzékenyebb, nagyteljesitőképességil teheneket a borjú szopáskori erélyes lökdösése ingerli. fájdalmat okoz és gyulladásos folyamatokat is megindíthat, ez pedig a i'3 mennyiségét csökkenti. \ Itatás mellett a borjú elválasztása egyszerűbb, zökkenőmentesebb, s így a borjú továbbfejlődése zavartalanabb. Miért előnyösebb a borjak itatással történő nevelése ? Ha sertéstenyészetünkben jövedelmezőséget és magas termelékenységet akarunk elérni, mindenekelőtt az állatok helyes takarmányozásáról kell gondoskodnunk. A sertéseket, de a többi gazdasági haszonállatot is kölünböző módon tápláljuk, éspedig aszerint, hogy milyen termelési irányt követünk. A gazdaságos takarmányozás alapelve, hogy mennél jobb eredményeket érjünk el, mennél alacsonyabb termeié i költségek és főleg alacsony takarmányfogyasztás mellett. Tehát célunk, hogy a feltakarmányozott táplálék helyébe mennél több húst és zsírt kapjunk, ugyanakkor meg kell őriznünk az állat kifogástalan egészségét és ezenkívül súlyt kell helyeznünk az eledel tápértékére, valamint olcsóságára. Célunk elérését a kitűnő sajátosságokkal rendelkező zöld takarmány segíti elő, amellyel nyári időszakban a sertések takarmányadagját számottevő mértékben egészíthetjük ki. Ezidő szerint azonban a szövetkezetek és állatni birtokok sok tenyésztője nem ismerte még fel a zöldtakarmányok sertéstenyésztési jelentőségét. Tévesen azt a nézetet vallják, hogy nemesített sertésfajtáink kizárólag szemestakarmányokkal (abrakkal) etethetők. Ezzel szemben tény. hogy a sertések nemcsak készséggel fogyasztják a zöldtakarmányt, hanem ezáltal termelékenységük is rohamosan növekszik. Miután a sertések emésztőszerveinek terjedelme aránylag kicsi, nem táplál* hatjuk azokat elöregedett, megrostosodott zöldtakarmánnyal. Inkább fiatal herét és lucernát adjunk, amely a tenyészsertések kitűnő tápláléka. A here és lucerna sarjúja lédús, könnyen emészthető. Mind kettőben sok az értékes fehérje, vitamin és csontképző ásványi anyag s ez a tulajdonság jól érvényesül az állatok táplálásában. Egy hektárnyi lucernás legelő mintegy 12 métermázsa sertéshús termelését biztosítja. A második, harmadik haszonévben a lucernás több zöldanyagot nyújt, tehát sertések legeltetésére még alkalmasabb. A sertéseket lassan szoktassuk a zöldtakarmányra. Egészen kis adagokat adjunk zöld takarmányokból. Ezeket az adagokat néhány nap múltán fokozatosan emelhetjük. Közben kísérjük figyelemmel a sertések étvágyát és általános állapotát. A gyors átmenet, valamint a harmatos, esetleg leforrázott zöldtakarmány etetése rendkívül veszedelmes, mert emésztési zavarokat és bélgörcsöket okoz. A lucernán és herén kívül bizonyos fűféleségek keveréke is rendkívül alkalmas, s azt ajánljuk, hogy ilyen füvekkel vessük be a sertések legelőjére szánt területet. Itt felsoroljuk a következő fűféleségeket, tehát • réti perje, réti csenkesz, vörös csenkesz és a hereféleségek közül a fehér here. Rosszminősép' zöldtakarmányt, különösen elöregedet hereféléket, füveket, vagy takarmány keverékeket nem szabad a sertéseknek adnunk, mivel a nem kifogástalan zöldtakarmányban alacsony százalékot képvisel a fehérje, viszont sok benne a rost, amelyet a sertések rosszul emésztenek. Leghelyesebb, ha a gazdaság közelében here- vagy lucernaparcellát legeltetjük, s közvetlenül figyeljük a legelő állatok fejlődését. A friss levegőn végzett mozgásnak kiemelkedő a jelentősége, főleg, ha ez a mozgás jó minőségű legelőkön történik. Elsősorban a fiatal tenyészpéldányokra gondolunk. A legelői kifutók kedvező körülményeket biztosítanak; a legjobb megoldás, ha a kifutót az adottságokhoz mérten szakaszokra osztjuk és herefű vés, esetleg lucernafüves keverékkel vetjük be. Egyébként a legeltetett sertéseknek ketreceikben (kutricáikban) Szemestakarmányokat is adjunk. A legelőn nevelt sertések jobb életerőbe kerülnek, testalkatuk erősebb, emésztőszerveik fejlettebbek, aminek következményeként a hízóba fogott állatok jobban felhasználják a táplálékot, nagyobb a súlygyarapodásuk, anyasertések esetében pedig emelkedik a tenyészérték, a tejelékenység. A legelőn végzett mozgás megszilárdítja a testalkatot, fokozza a tüdő és szív működését, ami viszont az anyagcserét élénkíti. A napsugarak hatására a testben angolkórellenes D-vitamin képződik és a szervezet mindenképpen ellenállóbb a betegségekkel szemben. Kísérletek bizonyítják, hogy a gondosan kezelt legelő egy hektáros területe négy hónap alatt 30 fejlett sertést tart el. Számítások szerint az anyasertések naponta 16 kilogram és a süldők 8 kg fűtermést fogyasztanak. Egy fejlett anyasertés mintegy 3—5 árnyi legelőterületen találja meg táplálékát. Hogy a sertések alaposan kihasználják a legelőt, azokat mindig éhesen és legfeljebb 1—2 órára hajtjuk ki. Ennyi idő alatt jóllaknak, nem pocsékolják a táplálékot és nem túrják össze a legelőt. Ha a sertések megszokják ezt a legeltetési módot, az egy-két órára korlátozott időt is jól kihasználják, úgyhogy óljukban már csak abraktakarmányt kell elébük adnunk. A hizlallás húsra, vagy zsírra történhet. Hústermelési irány esetén több szemestakarmányt adjunk, a lédús ér zöldtakarmanyok adagja tehát kisebe legyen, mivel az utóbbiak túlzott térfogatiak és kevésbé táplálóak, mint az abrak. A hizlalás első felében 5 kg zöldlucernát adhatunk a takarmányadaghoz, míg félidő után legfeljebb 2 kg lucernát, vagy herét adagoljunk. Zsírtermelési irányba sokhelyütt azokat a sertéseket állítják, amelyek fejődésüket már befejezték. Ha zsírtermelésre sertéseket fogunk be, ezeknek 10 kg-ig terjedő zöldanyagot adunk naponta, hogy az elöhizlalásnak ez az időszaka ne legyen nagyon költséges. A tenyészsertések, valamint az anyasertések és szoptató anyakocák táplálékából a zöldtakarmánynak nem szabad . hiányoznia. Ezt legeltetéssel biztosítjuk, vagypedig a felaprózott lucernát szemesekkel keverjük. A tenvészsertéseknek zöldtakarmányt jóllakásig adhatunk, míg az előrehaladottan vemhes és szoptató anyakocák legeltetését közvetlenül elles előtt és ellés után korlátozzuk, úgyhogy tulajdonképpen csak friss levegőre hajtjuk az állatokat. Ha a szop•ató anyasertés nem jut legelőre, jól■akásig kaphat zöldtakarmányt, de ne feledkezzünk meg kellő mennyiségű szemestakarmányok adagolásáról, me- I lyek a tejképződésnél nélkülözhetett e- 1 nek. A tenyészanyag nevelésénél a takarvnányadag alapját feltétlenül jóminőségű legelő, vagy elegendő zöldtakarmány képezze. A mennyiséget mindig az állat étvágya szerint határozzuk meg. Mindent egybevetve: a zöldtak a r m á n у rendkívül jótékonyan befolyásolja a sertések fejlődését. Használjuk ki a zöldtakarmány által nyújtott lehetőségeket, ezáltal jelentős mértékben megjavítjuk a szövetkezeti sertéstenyészetek színvonalát és lényegesen fokozottabb jövedelemhez segítjük közös állattenyészetemket. A vemhes tehén gondozása A vemhesség tartama alatt különösképpen gondoskodjunk arról, hogy a vemhes tehén részére semmi körülmények között ne adjunk olyan takarmányokat, amelyek penészesek, dohosak, felfúvódást okozhatnak. A vemhes tehén fekvőhelye mindenkor jól almozott, tágas, a lehetőség szerint vízszintes legyen. (A hüvelyelőesés megakadályozása céljából.) A vemhes tehenet úgy helyezzük el az az istállóban, hogy huzat ne érje, alatta mindig egészséges, száraz s inkább bő mennyiségű alom legyen. Biztosítsunk a vemhes tehénnek kellő mozgást, mivel így csökkenteni tudjuk az ellesi rendellenességek fellépését. Az istállózott, vemhes tehenek tisztántartására kell különösen nagy gondot fordítani, hogy a bőrlélekzés is teljes legyen és előnyösen befolyásolja az anyagcserét. Óvakodni kell attól, hogy hűvösebb időtárás esetén a tehenet mossuk, vagy fürösszük, mert ez könnyen meghűlésre és esetleg elvetélésre vezethet. A vemhes tehénnel fokozottabb mértékben óvatosan kell eljárni a bánásmód terén. A legkíméletesebb és gondosabb bánásmódot kell alkalmazni. Az elles helyét megfelelőképpen jelöljük ki és készítsük elő. Az ellés ugyanis különböző betegségeket terjeszthet az istállóban a tenyészetben (járványos elvetélés, vérhas stb) másrészt az ellesnél legkönnyebben fertőződhetik, betegedhetik meg az anya is, a borjú is a nyitott testrészekkel a piszkos, egészségtelen környezettől Éppen ezért, ha lehetséges, külön erre a célra szolgáló istállóban ellessük a teheneket — am' j nagyobb tehenészetekben nélkülözhetetlen is — ha ez nem lehetséges akkor az istálló egyik, huzatmenterészét különítsük el az ellő teheneirészére. Az elkülönített helyet különösképpen jól fertőtlenítsük ki (a padozatot, a jászlat, a falakat), s tiszta, romlatlan szalmával almozzulbe. Hasonlóképpen járjunk el a borje tartózkodási helyének az elkészítő-, sénél is. [
