Szabad Földműves, 1953. július-december (4. évfolyam, 28-52. szám)
1953-12-27 / 52. szám
1953. december 27 Slabo* *■ Földműves üdülő parasztok a Tátrában Csupa szem és fül vagyok. A Tátra fenséges szépsége úgy hat az üdülő parasztokra, akik most fedezik fel első ízben a haza pazar pompáját, mint a művész vonója a mesterhegedükre. A legnemesebb hangokat váltja ki belőlük. E nemes hangokat, amelyek dallamokhoz hasonlóak, érdemes feljegyezni. Négyen vagyunk most egy csoportban. Még nem ismerjük egymást, de ez bennünket nem zavar. Az a helyzet, hogy senki sincs »gyedül, nem is lehet, az ünnepi légkör, ami itt a Moravában uralkodik, mindenkit köze-Magyar András lebb hoz egymáshoz és annyi a mondanivalónk, hogy ázt haladéktalanul közölni kell valakivel. Amikor társaimnak bemutatkozom, hogy a Szabad Földműves munkatársa vagyok és arra kérem őket, hogy üljünk le valahová, mert szeretnék egyet-mást megtudni az életükről, kettő közülük igen készséjísen velem tart, a harmadik azonban lemarad,- azzal a szerény megjegyzéssel, hogy „én csak magángazda vagyok”. — Annál jobb — válaszoltam erre — csak gyere te is velünk. A „csak” szócska ebben a pillanatban komoly .jelentőséget nyert. Bántotta, sértette a fülemet, valahogy nem Illett az ünnepi légkörbe. Tűrhetetlennek tartottam, hogy valaki így beszéljen. A másik kettő Caban István, az andódi szövetkezet elnöke és Skrinyár János, az udvardi szövetkezet csoportvezetője csöndesen és tapintatosan elnevették magukat. Magyar András* a besenyői magángazda égy percig még komoran hallgatott. aztán ő is elmosolyodott és velünk tartott. Amikor szállásukon a 301-es napfényes szobában helyet foglaltunk. egyenesen Magyer Andráshoz fordultam és kérdőre vontam, hogy miért használta a „csak” szócskát Vájjon nem veszi-e észre, hogy pártunk és kormányunk a magángazdákat is mindenben támogat je, segíti? — Dehogy nem — válaszolta higgadtan — de csak azért, hogy mi is szövetkezeti tagok legyünk. — Hát ezért mondtad ? ... — Nemcsak ezért, másért is ... A másik kettő most komoly érdeklődéssel figyelte beszélgetésünket, de egyetlen szóval sem avatkoztak bele Magyar András zavartalanul folytatta ■ — Azért.. . mert te újságíró vagy. Mit is mondhatok én neked, amit érdemes volna feljegyezned. Azt, hogy évek óta a beadást maradéktalanul teljesítem és hogy legelső gondom az, hogy munkásállamunkra gondolok e termés betakarításánál ? ... Hát mi van ebben? Ez a kötelességem. Azelőtt, ha betakarítottam a termést három hektár és 30 ár földemről, azzal is volt gondom, hogy eladhassam e búzát, meg a kukoricát. Ma ilyen gondjaim nincsenek. Teljesítem kötelességemet és hozzáteszem, hogy szívesen teljesítem. Amint látod, a nemzeti bizottság abban a kitüntetésben részesített, hogy a legjobb szövetkezeti tagokkal együtt üdülhetek a Tátrában. Hát ez az egész. — Hát, he csak annyi lenne, ezt is érdemes lenne feljegyezni. De van itt még más is. Először is azt szeretném tudni, hogy érzed magad a Tátrában. Magyar András derűs tekintetét rámemelte és úgy elnevette magát, mint egy kamasz, ötvenhat esztendeje egy- , szerre eltűnt róla és egy fiatal, erőteljes dolgozó ült előttem. — Nézd elvtárs, — válaszolta — még nem beszélhetek arról, hogy hogy érzem magam. Ezt én szívesen megírnám neked levélben. Ha akarod, leközölheted a Szabad Földművesben. — Rendben van. Most azonban len- < ne egy másik kérdésem. Azt szeretném tudni, hogy nézel te a besenyői sző-1 vetkezetre. Mit gondolsz róla és mit gondolnak a többiek, akik még nincse- | nek a szövetkezetben. — Hát arra is szívesen válaszolók, de ehhez szükséges, hogy itt legyen Simka István szövetkezeti tag. ő is itt üdül most. Nem akarok én semmit a háta mögött mondani. Legszívesebben mindenkinek a szemébe mondom, amit, gondolok. Jó így együtt lenni Magyar András arra vállalkozott, hogy 5 perc múlva idehozza. így is történt, öt perc múlva Simka István megjelent Magyar társaságába^. F.zidő alatt ez elvtársakkal arról beszéltem, hogy Besenyőn a felvilágosító munka nem elég meggyőző, mert « szövetkezet ezt az értelmes gazdát nem tudta bevonni a közös munkába. Caban Istvánnak azonban más a véleménye. Azt mondja, hogy a besenyői elvtársak I mofet kezdik behozni a mulasztást, amit | az is bizonyít, hogy a nemzeti bízott- í ság Magyar elvtársat választotta ki { tátrai üdülésre. A nemzeti bizottság célja az volt, hogy Magyar megismerkedjen a legjobb szövetkezeti dolgozókkal, hogy lásson és tanuljon és öntudatos dolgozóhoz híven meggyőződéssel lépjen a szövetkezetbe. — Jó így együtt lenni, — mondotta Magyar András, amint visszajött és helyet foglalt. — Az ember legalább sok kérdést tisztázhat. Simka, aki még nem tudta, hogy miről van szó, egyelőre hallgatott. — Az a helyzet Besenyőn, — folytatta kissé elgondolkozva ráncos homlokkal, — hogy a szövetkezet Kisebbségben van nálunk, a magángazdák pedig többségben vannak. A szövetkezet tagjai többnyire földtelenek voltak. Nekik könnyű volt belépni a szövetkezetbe, de én. a három hektár és harminc árt igen keserves munka árán szereztem. Kertészkedtem hosszú évekig. Feleségemmel együtt szakadatlanul dolgoztunk, mint az állatok, mert mi nem gépekkel, hanem lovakkal öntöztünk. Soha nekünk ünnepnapunk sem volt. Aztán egyszerre jött egy rossz esztendő, amikor a palánták megfagytak, Víjra kellett mindent ültetni és végül ugyanebben az esztendőben munkám eredményét elverte a jégeső. Keserves esztendő volt és attól kezdve abbahagytam a kertészkedést. Beláttam, hogy nem érdemes ennyit robotolni és éltem szerényen ahogy bírtam. Azután jött a felszabadulás ... Figyelem azóta a falu fejlődését. Tudom, hogy mi történik a szövetkezetben, mert gyakran előfordul, hogy a tagok tőlem kémek szaktanácsot, tudom, hogy mi történik a községben, mert ha ma nem is vagyok nemzeti bizottsági tag. azért mégis csak meghívnak egy-egy tanácskozásra ... Látom, hogy épül, virágzik, fejlődik községünk, látom, hogy a falu embere jobban él ma, mint a múltban bármikor, de én mégis ragaszkodom a földemhez. — Keservvel ragaszkodói hozzá, hisz ez a föld csak munkád és verejtéked temetője volt mindig. — Ügy van és mégis..he keservesen is, de éltem belőle. — Ugylátszik Magyar elvtárs, te a keservhez ragaszkodói, mert a földet senki sem akarja elvenni tőled. Pártunk és kormányunk inkább a terhet akarja levenni válladról..., de hisz ezt nem kell külön magyaráznom. — De magyarázd elvtárs, szívesen hallgatlak. Szeretek vitatkozni. Ekkor avatkozott a beszélgetésbe Simka István, a besenyői szövetkezet ellenőrző bizottságának az elnöke. — Jó, ha magyarázatot akarsz, akkor én magyarázok. Először is, ha igaz az, hogy nálunk a szövetkezetben többnyire földtelenek léptek be, az mit sem jelent. Az ő érdemük az, hogy nálunk szövetkezet van és hogy a szövetkezet fejlődik. Neked ne fájjon az, hogy földtelenek földhöz jutottak. Ha azt hiszed, hogy nem gazdálkodunk elég jól, akkor gyere közénk és segíts jobban gazdálkodni..,. Mi nemhogy elvesszük a földet, hanem még hozzáadunk. A szövetkezetben megmutathatod, hogy mit tudsz ... Ezt én monSimkó István dóm neked, én, aki közel nyolc hektárral léptem a szövetkezetbe. Rólam, te is, meg az egész község tudja, mennyit gürcöltem, mennyit dolgoztam feleségemmel együtt a földemen és nem volt abban áldás. Annyit sem engedhettem meg magamnak, hogy vasárnap este moziba menjek. Ma az a helyzet, hogy _ amíg a feleségemmel a sertésállománynál voltam, 1186 munkaegységet dolgoztam le. Végy ceruzát a kezedbe és számítsd ki. hogy mennyi osztalékot kaptam. Jól tudod, hogy egy munkaegységre 10 koronát és három kiló gabonát kaptunk. — Csak kettő hatvanat kaptatok, — szakítja félbe csendesen Magyar. — Igazad van, tévedtem ... Te jobban tudod és bizonyára azt is tudod, hogy 30 mázsa gabonát kaptam. Sőt azt is tudod, hogy átlagtermésünk 25 mázsa gabona volt, neked pedig csak 24 termett, holott te jól gazdálkodói, de másoknak nem termett annyi. Igaz? — Igaz. — Azt is tudod, — folytatta Simka szenvedélyesen, — hogy mi még a fejlődés legelején állunk, de így is a gabona és a sertésliúsbeadást 100 százalékosan teljesítettük. — Azt tudom, de azt is tudom, hogy a tejet meg a tojást nem teljesítettétek. — Ne félj, jövőre azt is teljesítjük. Akkor is teljesítjük, ha ti nem is jöttök közénk. Én az első perctől kezdve, ahogy a szövetkezetbe léptem, a közös munkában látom a jövőt. Ha te egy kicsit kinyitnád a szemed, akkor te is meglátnád. Végül is, aki nem vak, az látja, hogy 1950 óta mit épített szövetkezetünk. Te is jól tudod, hogy van már 2 új istállónk, 100—100 marha, 2 sertésól 100 anyasertés, egy hizlalda 200 hízó számára. Van ezenkívül műszárítónk, melegházunk két hangárral és 2.ÍJ00 baromfi számára farmunk. De neked mindez még nem elég. Te és társaid azt várjátok, hogy mi mindent gondosan kiépítünk és csak azután lesztek olyan kegyesek és beléptek közénk. — Ha így lenne — válaszolta Magyar nagy bölcsen, — akkor sem kell neheztelned. Az épületek még nincsenek kifizetve. Itt aztán majd én is hozzájárulok ahhoz, hogy mielőbb kifizethessük. — Látom, hogy mennyire sietsz. — Ne félj, majd megsiettetlek én téged. El ne felejtsd, amit most mondok: egy napon munka verseny re hívlak ki. — Állok elibe — mondotta Simka felcsillanó szemmel. így zárult be a besenyei szövetkezeti tag és a magángazda közötti vita a jelenlevők nagy derültségére. Akik élenjárnak, s akik elhanyagolják a munkát Gyakori még nálunk az az eset, hogy egyes szövetkezeti tagok nem tartják kötelezőnek a munkafegyelmet és hanyag magatartást tanúsítanak a közös vagvon iránt. Tipikus példa erre a vágkirályfai EFSz, amelyben számos dolgozó kiváló eredményeket ér el, de ugyanakkor vannak még olyanok is, akiket bizony joggal bírálhatunk. Az állattenvésztésben, amelyet Benes Jenő vezet, Benes Tivadarra] és I'óth Menyhérttel nagyon szép eredményeket érnek el. Nagy gondot fordítanak például a sertések gondos etetésére és ápolására Ennek következtében 60 dekagrammos súlygyarapodást érnek el Sőt Benes Jenő a rábízott sertéseknél a 70 dekagrammos súlygyarapodást is felmutatja. Ezekkel az eredményekkel a sertéstenyésztők kiérdemelték az egész tagság szeretetét és bizalmát. A többi munkákban Varga Szilveszter, Molnár Ignác, Pozsonyi József, akik már nem éppen mai gyerekek, töntek ki szorgalmukkal, a közös munkában való példás részvétellel. Más a helyzet például lfj. Tóth Kálmánnál. aki augusztustól novemberig csupán 60 munkaegységet dolgozott le A csoportvezetőkkel nem működött együtt, s mindig mikor a legnagyobb1 szükség lett volna rá, akkor maradt j távol a munkából. A sertéstenyésztésben is vannak I olyanok, akik nem követik a fentemlített elvtársak példáját és elhanyagolják munkájukat. Így Dani Mária, Vadkerti István és még páran nem, hogy hasznára lennének a közös vagyonnak, hanem ellenkezőleg. Előidézték például azt, hogy a szövetkezet nem tudta teljesíteni a sertéshúsbeadási kötelezettségét az ő hanyag munkájuk miatt. A Tóth Kálmánok és Vadkerti Istvánok szigorú kritikát érdemelnek. A tagság nem nézheti sokáig, hogy az ö hanyag munkájuk akadályozza az EFSz előrehaladását. S7eghi Béla, Vágsellye ANATOLIJ SZOFRONOV: SZTÁLIN SZAVA (Részlet) Elvtáns, együtt haladunk, a kommunizmus már közeleg, együtt kutatunk mi a munka lázas heviben teveled, méltón a dicső tettekre, okosan, bátran, komolyan, e hazádat zárd a szívedbe, amint ő, légy mindig olyan! Sokat ér a te munkád, elvtárs, őrséged akárhol is álld, matróz vagy-e, vagy repülőn szállsz, forró tüzláng hevít át. A munkád bármi pici: te mint a pilóta, olyan vagy, aki fennn szárnyal magasan, nagy gépét értőn vezeti. A tudós kutató te vagy, és te a gazda, ki nézed a földet. Hív a rétek tengere, mégy, s im, a tér megnyílik előtted, költő vagy, s látod a még sose-volt hajnal ragyogását, kel a nap, fiatal, csodaszép, a füvekre teríti palástját. De csak úgy — nem jő a siker, a nagy ügyhöz hűen, utunkat építeni, simítani kell, s lám, sistereg, izzik a munka! ösvényt sűrű őserdőn törsz, inged verítéktől nedves. Ez az út méltó az erődhöz, méltó, elvtárs, a szívedhez! Ez az út nem oly egyszerűen, nem könnyűszerrel született: a sztálingrádi tüzekben, vad harcokon át vezetett. Lertin és Sztálin szeme mérte ki a fényes távlatokat, börtönben száműzetésben mutattak a harcba utat! Elvtárs, kortárs, im a fegyver a kezünkbe ekép adatott, fegvver, sose romló ez, mely munkára tanít s tanított. Ha kimégy a mezőre, megérted a piciny neszeket s szavakat, s feszült figyelemül el nézed, hogy pattan a földben a mag./ Elvtáns, minekünk együtt kell, álmodni, tanulni veled, fogadni a kékszínü reggelt, hallgatni a tengereket, okosan, bátran, komolyan, szívósan a harcban, a tettben, és sorsodban s a szivedben: mint a haza, lenni olyan. Lator László fordítása Ezelőtt nem láttam embereket így mosolyogni Közvetlenül a vita után a kővetkező két levelet kaptuk a zsitvabesenyöi vitázóktól. Simka István levele így hangzott: „December 10-én szövetkezetünk .arról értesített, hogy 12-én üdülésre mehetek Tátralomnicrg. Hát ennek én nagyon megörültem és az a szándékom, hogy mihelyt hazajövök, elmondom mindenkinek itteni tapasztalataimat, itteni élményeimet. Még csak néhány napja vagyok itt, de már is azt mondhatom, hogy állandóan munkásosztályunk erejére, hatalmára kell gondolnom. Arra, hogy mennyit kellett harcolni a szovjet katonáknak meg pártunknak, amíg bennünket ide küldhették üdülni, ahol ezelőtt urak és földbirtokosok szórakoztak a mi verejtékünkből, a mi munkánkból. En most nagyon sajnálom, hogy nem mondhatok meg mindent, amit szívem mélyén érzek, ami a szívemben úgy emelkedik, ha a mi szép tátrai hegyeinket nézem. Itt mindjárt, amint kilépek a Morava szállóból, a hófehér Sztálin-csúcsot látom. Olyan szilárdan, erősen és szépen áll ott. mintha felszabadult életünket őrizné.’’ SIMKÓ ISTVÁN. ★ Magyar András levele már hoszszabb, betűi kerekebbek, látni, hogy írója nagy gonddal irta le a sorokat. A levél ugyanúgy kezdődik tehát nyilvánvaló, hogy a leveleket közösen írták. Magyar levele igy szói: „December 10-én azzal a váratlan hírrel lepett meg a besenyői nemzeti bizottság, hogy két nap múlva indul a Tátrába egy csoport, amely csoporttal i én is mehetek üdülni. Abban a hírben az is benne volt, hogy a helyi NB a járásig nemzeti bizottsággal együtt megvizsgálta beadásom minden adatát és csak miután mindent rendben találtak, határoztak úgy hogy megadják nekem e kedvezményt az üdülésre, tqy aztán a csoporttal idekerültem, ahol a felszabadulás előtt csak a mágnások jártak. Én ezzel nem mondok semmi úiágot. mert mindenki, akivel csak taálkoztam itt, erről beszél, vagyis emlékszik a múltra, csak azért, hogy őszszehasonlitsa a jelennel és lássa maga előtt a jövőt. Ez nem csoda, ha csupa munkással és paraszttal találkozik itt az ember, olyan hasonszőrűekkel, mint én magam is vagyok. Jó ez így és tudom, hogy még jobb lesz. Ez a jó már az úton kezdődött, amikor a vonat befutott a Vág völgyébe. Évtizedek múltak el, amikor utoljára láttam ezt a szép vidéket. Akkor nem nagyon tudtam élvezni a gyönyoDl tájat, mert munkát kerestem és a legkisebb gondom is nagyobb volt a tájnál. Arra azonban emlékszem, hogy éjjelenként itt gyakran hallottam bagolyhuhogást. Most azonbay. figyelmemet az ragadta magával az esti órákban, hogy az egész Vág völgyét gépek zaja tartja ébren és villanyfényben úszik a gyönyörű táj. Mégis a legnagyobb öröm akkor ért, amikor vonatunk megérkezett a Tátrába és mindenki, a csoport tagjai úgy mosolyogtak, olyan boldogan, ahogy ezelőtt nem láttam embereket masa* lyogni. Különösen a lányok és ass4> nyok mosolyogtak nagyon szivén. Mindjárt, amint megérkeztünk, azokba a szép szobákba vezettek bennünket, ahol ezelőtt az urak laktak. Gondoskodtak mindjárt arról is, hogy meleg ételhez jussunk és zavartalanul pihenhessünk. A pihenés még folyik zenével és vitákkal, amelyek nagyon tanulságosak és élvezetesek. Az ember, amikor hallgatja ezeket a vitákat, kénytelen beleszólni, mert itt érzi igazán a szocializmus eszméjét. A mai napon kirándulásra készülünk, mert meg akarunk jobban ismerkedni a mi Tátránkkal, a mi hazánkkal. Itt Tátralomnicon éreztem ig.tzán szívem mélyéből, hogy egy szocialista állam polgárai vagyunk és azt is éreztem, hogy most válnak valóra Petőfi, a nagy költő utolsó szavai orvhalai a előtt remegő ujjaival, a rö’A porába irt: „Szabadság, Egyen'ő r Testvériség.” Mondják, hogy a föld porába írt az igazság az, hogy Petőfi pzeket • szavakat a mi szívünkbe írta. magyar andrAs
