Szabad Földműves, 1953. július-december (4. évfolyam, 28-52. szám)

1953-12-06 / 49. szám

fiaOiid F i>’*4 1953. december 6. A SZTÁLINI TÖRVÉNY C ztálin elvtárs 1924. november ha­­^ todikán meglátogatta a moszkvai Dinamo-gyarat. Hosszasan elbeszélge­tett a munkásokkal. „Minden a mi ke­zünkben van, elvtársak!” — mondotta, amikor búcsúzott tőlük. Sztálin szavainak mély értelmét nem­csak a Dinamó-gyár munkásai értet­ték meg. hanem mindenki, akinek tu­domására jutott. Ezekből a szavakból merítettek erőt a nehéz feladatok és bonyolult nemzetközi problémák előtt álló szovjet emberek. jVf 'ndössze tizenkét év alatt! — a -‘-’-l szocializmus győzelmei olyan mértékben alakították át a szovjet országot, népgazdaságát, politikai hely­zetét, hogy szükségessé vált az Alkot­mány módosítása. Az 1924-ben elfo­gadott Alkotmány kereteibe már nem fért bele mindaz, amit a nép kivívott. Olyan új alaptörvényre volt szükség, amely lerögzíti az állampolgárok szé­leskörű jogait és e jogok megvalósítá­sának anyagi biztosítékait. A kapitalista országokban a törvé­nyek — Gorkij szavaival élve — úgy sújtanak le a népre, mint a villámcsa­pás. De a szovjet nép maga alkotta meg az állam alaptörvényét. Az alkotmány­­tervezetet a nép képviselő bői álló bi­zottság szerkesztette. A bizottság munkáját maga Joszif Visszárionovics Sztálin irányította. Az ország gazdái, a dolgozók, csak­nem fél évig tanulmányozták, tárgyal­ták és egészítették ki az új törvény­­tervezetet — munkásgyúléseken, érte­kezleteken, tudósok konferenciáin és kongresszusokon, háziasszonyok és diá­kok körében, mindenütt, még az or­szág legeldugottab zugában is. Milyen felemelő napok voltak azok! Az alaptörvény megtárgyalásához a szovjet embereknek tanulmányozniok kellett országuk helyzetét Még aki addig nem is érezte szükségét, hogy komolyan elgondolkozzék az élet dol­gai felett, aki addig az életet csak üzeme vagy kerülete, legjobb esetben szülővárosa szűk szemszögből nézte, most meglátta hazája hatalmas és cso­dálatos arányait. Meglátta hatalmát, gazdagságát, elmélyült benne az a fennkölt érzés, hogy büszke szülőföld­jére és szovjet ember voltára. És ez a büszkeség jogos, hiszen mindez az ő müve. A szovjet ember — mint vala­mi nagy tükörben — szinte akkor lát­ta meg magát először életnagyságában. A z újságok annakidején napról-nap­­ra beszámoltak a tömegek meg­mozdulásának hatalmas lendületéről, írtak az Alkotmány tiszteletére vég­zett nagyszerű teljesítményekről, a társadalmi munkára hivatott új, óriási erőkről. És ez válóban igy is volt! Amikor emlékezetünkbe idézzük azo­kat a nevezetes napokat, újra magunk előtt látjuk a szónokok átszellemült arcát, a feszülten figyelő hallgatóság lelkesen csillogó szemét. És mindezek fölött a forrón szeretett arcot, a ba­jusz mögött alig észrevehető derűs kis mosolyt. Pipájában fel-felizzik a pa­rázs. Hajában akkor még nem igen csillogtak ősz szálak. Szívünkben pe­dig visszhangzottak szavai: „Minden a mi kezünkben van elvtársak!” ... Amikor a földmunkások a mosz­kvai Kaganovics-csapágygyár egyik műhelyének alapárkát ásták, rozsda­marta bilincsekre bukkantak. Itt húzó­dott valamikor a Vlagyimirkába veze­tő út, amelyen a cári csendőrök szi­bériai kényszermunkára hajtották a „politikai foglyokat” — a nép ügyének bajnokait. Akit akkor ezekbe a bilincsekbe ver­tek, minden bizonnyal hamarosan be­fejezte tövises életúját. Vájjon ki le­hetett? Talán munkás, aki fellázadt gazdájának önkényeskedése ellen? E- gyetemi hallgató, akit forradalmi röp­lapok kiragasztásáért tartóztattak le? Hány ilyen emelkedett lelkű, önfelál­dozó ember pusztult el börtönök mé­lyén, vagy kényszermunkán, mielőtt megérhette volna a győzelmet, ame­lyért vállalt minden gyötrelmet és ha­lált! Múltba távolodó sorsukat azon­ban nem tekintjük múzeumi ereklyé­nek. Ez a sors nagy harcokról beszél, segít bennünket, hogy megérthessük és felmérhessük: milyen boldogság szá­munkra a kiküzdött győzelem. Hány ádáz csatát vívtunk a szörnyű ellenséggel, milyen temérdek munkát végeztünk ezért a vékony könyvecs­kéért, amelynek borítólapján a Szov­jetunió címere ékeskedik! Mennyit har­coltunk, hogy megszülethessék az em­beri jogoknak ez a nagyszerű okmá­nya Népünk jóváhagyta az Alkotmányt Irta: M. MARINA és kész életével is megvédeni minden szavát. A szovjet nép alkotmányát Sztálini Alkotmánynak nevezte el. A Sztálini Alkotmány a világ egyet­len alkotmánya, mely fenntartás és korlátozás nélkül jogot és szabadságot ad az embernek. Lerögzíti a szocializ­mus nagyszerű győzelmét, melynek a­­lapja két osztály: a munkásosztály és a parasztság szövetsége. Hangsúlyozza, hogy az állam politikai alapját a dol­gozók küldötteinek Szovjetjei alkot­ják. Az állam gazdasági ’alapjául a termelőeszközök szocialista tulajdonát jelöli meg. l\/í indnyájan szívünkbe zártuk az Al­­kotmány tizedik fejezetének min­den szavát a polgárok alapjogairól és kötelességeiről. Amikor 1936-ban a nép az alkot­mánytervezetet tárgyalta, a legtöbb ja­vaslat és kiegészítő indítvány ennek a fejezetnek egyes cikkelyeire vonatko­zott. Egyesek azt javasolták, hogy a munkához való jogot nagy és megtisz­telő jognak nevezzék el. Mások azt kívánták, hogy minél részletesebben, világosabban és határozottabban szö­gezzék le a szocialista tulajdon megó­vásáról és a haza védelméről szóló 131 és 132. cikkelyt. A nők szükségesnek tartották annak a joguknak biztosítá­sát, hogy a hazát a férfiakkal azonos módon, fegyverrel kezükben védhessék meg az ellenséggel szemben. A Sztálini Alkotmány értelmében a Szovjetunió állampolgárai széleskörű jogokat élveznek: joguk van munkára, üdülésre, művelődésre, öregkori, va­lamint betegség és munkaképtelenség esetére szóló anyagi ellátásra. A szov­jet ország polgárai nemzetiségre, faj­ra és nemre való tekintet nélkül e­­gyenlőjogúak. A szocialista társadalom érdekében törvény biztosítja a szólás­­szabadságot, a sajtószabadságot, a gyü­lekezési szabadságot, a társadalmi szer­vezetekbe való tömörülés jogát. Az ember személye sérthetetlen, a polgá­rok lakásának sérthetetlenségét és a levéltitkot törvény védi. A szovjet,ál­lam menedékjogot nyújt azoknak a külföldi állampolgároknak, akiket a dolgozók érdekeinek védelméért, tu­dományos munkásságukért vagy pedig a nemzeti felszabadulásért folytatott harcukért üldöznek. Ha elgondolkozunk a 132. és 133. cikkely értelmén, amelyeket — mint az Alkotmány valamennyi cikkelyét — a nép kívánságának megfelelően szö­­vegezték meg, akkor megértjük mi is az a szovjet hazafiasság. A katonai szolgálat a Szovjet Szocialista Köztár­saságok Szövetsége Fegyveres Erőinek soraiban a szovjet állampolgár meg­tisztelő, a haza védelme pedig a Szov­jetunió minden állampolgárának szent kötelessége. Milyen magasztos értelme van ezeknek a szavaknak! Az egész világ ismeri: a győzelmes szovjet nép tönkreverte Hitler gyülevész bandáit és megszabadította Európát a fasiz­mustól. • A Sztálini Alkotmány széleskörű jogokat biztosít a szovjet ember számára, de arra is kötelezi, hogy ’el­­kiismeretesen betartsa a törvényeket, fegyelmezett legyen a munkában, tár­sadalmi kötelezettségeinek becsülettel tegyen eleget, a szocialista tulajdont szeretettel óvja és szilárdítsa, hazáját az ellenségektől megvédje . A Sztálini Alkotmány nemcsak hirde­ti hanem ténylegesen biztosítja is a szovjet állampolgárok különféle jogait. Ez a szavatosság megdönthetetlen, mert a diadalmas szocializmus, vagyis a leghaladottabb, legerősebb, szüntele­nül fejlődő társadalom nyújtja, amely­nek gazdsági élete nem ismer válságot, munkanélküliséget. A Sztálini Alkotmány az államtörvény olyan kimagasló mintaképe, amelyet minden valóban demokratikus állam kö­vet. A burzsoá-országok alkotmányai a dolgozóknak még arra a kevés jogára sem adnak anyagi biztosítékot, amelyet képmutatóan hirdetnek. Az imperializ­mus a tudomány és a technika vívmá­nyait nem tudja békés célok szolgála­tába állítani. A kapitalizmus ma már az emberiség haladásának kerékkötője és az imperializmus egyik legfőbb sa­játossága — mint Lenin mondotta — „politikai reakció az egész vonalon”. A Sztálini Alkotmányban foglalt kü­lönféle jogok biztosítékai szilárd és megingathatatlan alapon nyugosznak, mert ......az állam ereje a tömegek ön­tudatosságában rejlik. Az állam akkor erős, ha a tömegek mindenről tudnak, mindenről véleményt alkotnák és min­dent öntudatosan cselekszenek." így mondotta ezt Vlagyimir Iljics Lenin. Л ** szovjet állam azért erős, mert egész üzemek térnek át sztahanovis­ta munkamódszerekre, mert Musztu­­ková, leningrádi munkásnő az illetékes minisztérium kollégiuma előtt előadást tart a munkások egyéni nyersanyag­megtakarítási számláiról, mert Bikov brosúrákat ír a gyorsvágás legújabb módszereiről és meglátogatja külföldi szaktársait, hogy munkatapasztalatait minél szélesebb körben tegye közkincs­­csé, mert nálunk a társadalmi élet megbonthatatlan egységbe forr össze az egyéni élettel. Az állam azért erős, mert végrehaj­totta az általános tankötelezettségről szóló törvényt, mert az állampolgárok tudásuk növelésére törekszenek, mert a falvak és gyárak dolgozói mind ta­nulnak és azt a célt tűzik ki maguk elé, hogy minden munkás legalább kö­zépiskolai végzettségre tegyen szert. Ezzel kapcsolatban természetesen meg kell említenünk az USA kormá­nyát, mely egy hét alatt nagyobb ösz­­szeget öl bele egy új háború előkészí­tésébe, mint amennyit egész közokta­tására és egészségvédelmére költ egy esztendő alatt. Az állam akkor erős, ha a békéért száll síkra, ha a hatalmas béketábor élén halad. Külföldi barátaink mondják, hogy a Szovjetunió győzelmei „meg­változtatták az egész világtörténelem menetét”. Amikor kezünkbe vesszük a vékony könyvecskét, amelynek borítólapján a Szovjetunió címere ékeskedik, forrób­ban dobog a szívünk. Mi, szovjet em­berek, boldog emberek vagyunk. Érez­zük, hogy velünk együtt sok millió kéz markolja át magasan lobogó zászlónk nyelét. Szívünk annyira kitárul, hogy egész hazánk elfér benne; úgy tűnik, mintha az egész földkerekséget látnok, olyan ragyogó szépségben, amilyenné majd a kommunizmusban válik. És szí­vünkben ismét felcsendülnek Sztálin szavai: „Minden a mi kezünkben van, elvtársak!” DZSAMBUL DZSABAJEV: Sztálini Alkotmány Dalom, te szállj fel a falvak fölé, halljátok, puszták, Dzsambult, a dalost. Sok törvényt láttam már, mióta élek, sok hát görnyedt meg törvények miatt, sok szemből hullt könny törvények miatt, s a homlokokon mély ráncok vonultak. Törvénye Allahnak meg Abláj kánnak, és törvénye a véres Miklós cárnak, törvény, mely elhurcolta gyermekünket, törvény, mely semmiért halállal büntet, mely lányaink árulta, mint a barmot, a falvainkat elszegényítette, a gazdagokat megkövérítette, s igájukat a nép nyakára tette. Ilyen törvény alatt kedvére jár a jogtalanság, éhínség, halál. Dalom, te szállj fel a falvak fölé, Halljátok puszták, Dzsambult, a dalost. Ma kicsi lábnyom — holnap széles út, kis forrás vize a tengerbe fut, kemény ércből lesz hajlékony acél, a nép lesz bölc«' bb, ha a bölcs beszél. Boldog életből gyermekek születnek, kik mindenkinél boldogabbak lesznek, s a dal, mely velünk együtt születik, a kolhoz szépségével megtelik. Csendülj fel lant, a kolhozok felett, halljátok puszták, Dzsambul énekét! Hallgasd, Kasztek, Kaszkelen, Karakón, a nagy szovjet tör vényről szól dalom. Törvény, amelyből boldogság fakad, mely termővé tesz puszta tájakat, törvény, melytől dalos szívünk kigyúl, törvény, melytől az ifjúság virul, törvény, mely a vadon természetet a dolgos néppel hódíttatja meg. Törvény, mely szabad hősöket mutat nagy tetteik felé merész utat, törvény, amely népünknek ünnepére dicsőséget hoz művésznőnk fejére. Törvény, mely szerint a falvak fia fölmegy a város iskoláiba. Törvény, mely minket egyenlő jogon testvér-népek koszorújába fon. Dalra, dalosok, dagadjon dalotok árja, dalt zengve a Sztálini Alkotmányra, . a népgyűlésbe is dalok vigyék hírül nagy népek testvéri frigyét, zengjétek a munkát, harcot, diadalt, zegjétek a munkát, harcot, diadalt, s kit szívükbe zártak embermilliók, Sztálint — a gondos apát, a bölcset, a jót. Trencsényi-Waldapfel Imre fordítása SZOVJET HÍRADÓ: Igényes emberek „Törd meg a diót, ha belét meg a­­karod enni.” Magyar közmondás ez, mégis leírjuk ebben a rovatban, mert eszünkbe jutott, amikor a szovjet em­berek mindennapjairól olvastunk. Nem édes gyümölcs, hanem bőség és gazdagság van abban a „dióban", ame­lyet a szovjet emberek megtörnek. Is­meretes, hogy a Szovjetunió Kommu­nista Prátja és a szovjet kormány ha­tározatai a következő három évben biz­tosítják a közszükségleti cikkek ter­melésének 50 százalékos növekedését. Ez a célkitűzés abból fakadt, hogy rendkívül megnőttek a szovjet embe­rek igényei. Többre, jobbra, szebbre vágynak élelemben, ruhában, kultúrá­ban, s a párt és a kormány elkészítet­te a bőség tervét. Tudjuk, a legszebb terv is csak lehetőség, amelyet a nép változtat valósággá. Nos, ha igaz az, hogy megnőttek a szovjet emberek igényei, az is való igaz, hogy a szov­jet emberek igényesek saját magukkal, saját munkájukkal szemben is. Az igényre is csak a jó munka jogosít. A legutóbbi 10 hónapban a múlt év ha­sonló időszkjához képest a szovjet ipar termelése 10 és fél százalékkal nőtt. De mi történik most az új kormány­­határozatok végrehajtásáért? Mi bizo­nyítja, hogy a szovjet emberek a mun­ka javítását, a terv teljesítését, a ter­melékenység növelését és az önköltség csökkentését tekintik a bőség forrásá­nak? Egész sor új nevet olvastunk a szovjet újságokban. Azoknak a neveit, akik új kezdeményezésekkel harcolnak a nagyobb jólét programmjának meg­valósításáért. Nemcsak könnyűipari dolgozók vannak köztük, hanem nehéz­ipariak is; a nehézipart is tovább fej­lesztik, mert — honnan is kapnának berendezéseket az új könnyű-, és élel­miszeripari gyárak?! A cipőgyárakban tízezrek követik a Párizsi Komműn cipőgyár művezetőjének, Lidija Szava­­lovának példáját. Szevalová műhelyé­ben a munka minden részletét hibátla­nul végzik, nehogy elakadjon a folya­matos gyártás. A Szovjetunióban or­szágszerte ismerik Sztrugov, Kozlov és Kalmikov uráli olvasztárok, Poboka donyeci bányász nevét. Mindannyian az októberi munkaversenyben tűntek fel. így fest a szovjet ember igényessé­ge; jobban dolgoznak a jobb életért. Hadd fejezzük be egy magyar közmon­dással: „Kinek mi kedvére — nem esik terhére.” Három év alatt félmillió új traktor A következő három évben a szovjet gép- és traktorállomások 500.000 kü­lönböző típusú és rendeltetésű traktort kapnak. A traktorokra különféle mező­­gazdasági munkák elvégzésére alkalmas berendezéseket szerelnek fel. így nem kell külön munkagépeket rájuk kap­csolni. Az új traktorok kitünően hasz­nálhatók ültetésre, kaszálásra, kapálás­ra, boronálásra és más növénytermesz­tési munkákra. A szántótraktorokat e­­rőátviteli tengelyekkel, hajtótárcsákkal látták el és takarmányelőkészítésre, cséplésre is felhasználják, ♦ Két burgonyatermés egy évben A rosztovi burgonyanemesítő intézet kísérleti gazdasága és a donmenti Le­­nin-kolhoz burgonyaföldjein ezidén két termést takarítottak be. Az első ter­més átlagosan 1G4, a másik mintegy 100 métermázsa volt hektáronként. Ezen a száraz, meleg vidéken eddig alacsony volt a burgonyatermés, s ami termett, az is gyakran elkorcsosodott, mert a talaj erős felmelegedése éppen a gumóképződés idején akadályozta a növény normális fiziológiai működését. Amióta a tudósok javaslatára a me­legebb éghajlatú vidékeken nem ta­vasszal, hanem nyáron ültetik a bur­gonyát, bőséges a termés, sőt sokhe­lyütt két termést takarítanak be egy évben. A rosztovkömyéki gazdaságok az el­ső termés betakarítása után azonnal karbidműtrágyát juttattak a talajba, így készítették elő a második ültetést. Lehet-e az élet is laboratórium? Lehet. De nem hisszük, hogy ez az egyszavas válasz kielégítené az olva­sót. Válaszoljunk hát Jakov Ivanovics Poljanyioskó történetével! Pol janyics­kő a lugai kerület Sztálin-kolhozának elnöke. Képzettsége: főiskolát végzett állattenyésztő, más szóval zootechni­­kus, de eláruljuk, hogy a történet vé­gére más lesz a szakképzettsége. Mennyit kanyarog az emberi élet fo­lyása, amíg eléri a célját! A leningrádi mezőgazdasági főiskola, a szibériai ál­­lattenyésztő-szovhoz, azután ismét a főiskola, ahol tudományos munkát vé­gez: a sertés szaporításának új mód­szerét kutatja. S ime egyszeresek a Sztálin-kolhoz elnökévé léptetik elő. — Mi lesz a disszertációmmal? —■ nyugtalankodik. Első dolga, hogy megnézze a kolhoz sertéstelepét. Az egyik ólban hatalmas koca fekszik, körülötte 17 malac. — Ez Diana, különleges megfigyelés alatt van — mondja neki Olga Szemjo­­nova, sertésztenyésztő. — Milyen megfigyelés alatt? — Az állatszaporítás új módszerét alkalmazzuk rajta. Jólesik Poljanyicskónak hallani, hogy az ő módszeréről van szó, amelyet ed­dig csak néhány szovhozban alkalmaz­tak. Örömteli izgalommal érdeklődik, s kiderül, hogy a Sztálin-koLhozban 70 anyadisznóval kísérletezhet majd. Hol találna egyebütt ilyen nagyszabású la­boratóriumot ? Nem gyerekjáték a kolhozelnökség, mégis folytatja a kísérletezést, 6 a kolhoz dolgozói kiváló „asszisztensek­nek” bizonyulnak. Meghatározott időben táplálják az anyadisznókat, erről gra­fikont vezetnek, gondos megfigyelés alatt tartják a malacokat, minden hé­ten megmérik súlyukat. És 10—12 ma­lac helyett egy-egy anyadisznótól 14 —17-et nevelnek fel. A gyakorlat igazolta, hogy lehetséges fokozni a háziállatok szaporaságát és növelni az utódok életképességét. Nos, Poljanyicskó ezt a következte­tést tette disszertációjának (tudomá­nyos értekezésének) alaptételévé, s ezt meg is védte a leningrádi mezőgazda­­sági főiskolán. Ezzel a tudós kolhoz­elnök megszerezte a mezőgazdasági tudományok kandidátusának fokozatát. Módszerét ma már 200 ezer anyadisz­nóval alkalmazzák.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents