Szabad Földműves, 1953. július-december (4. évfolyam, 28-52. szám)
1953-12-06 / 49. szám
1 OfS3. d^npmhrr 6. "ч 3 fkcrtfau Т\зИ ■ Minden semmiségen nevetnek . . . Részlet Szabó Pál „Üj Föld” című regényéből Sanbó Pál Kossuth-díjas író „Üj Föld’’ című regénye egy tiszántúli falu életének két esztendejét mutatja be. 1949 llszén néhány dolgozó parasztcsalád. a falu legöntudatosabb kommunistái a párt szavára megindulnak az új úton. a szövetkezés útján. A regényben leldngozott két esztendő alatt nehéz küzdelmek árán. az ellenséggel vívott kemény harcban megerősödik, kivirágzik a szövetkezet. A párt vezetésével, a hozzáértő tiszta emberek munkája nyomán, a kulákok és szekértolóik minden mesterkedése ellenére véglegesen és visszavonhatatlanul győz a nagyüzemi társas gazdálkodás gyökeresen átalakul a falu s benne a nép. Még meg sem állt jóformán a vonat, a vasutas lelép a lépcsőre, egyik kezével a vaskorlátba kapaszkodik, felső testével csüng s jobb karját a levegőben úsztatja, mellén fityeg, himbálózik a fütyülő, nézi, hogy van-e több utas vagy csak egij-kettő, hiszen aszerint adja a jelt. A jeladás nem más. mint hogy mikor megáll a vonat, azonnal fütyül, mert rendszerint az a néhány ember úgyis fellép, mire a vonalvezető indli. De most meglepődve ugrik le a fö'dre, és sietve megyen feljebb a szerelvény mellett. — Mi ez? Népvándorlás, vagy lakodalom? Nem népvándorlás, nem lakodalom Hanem csak a Szabadság asszonyai utaznak pevásárnlni Debrecenbe. Még az a szerencse, hogy két üres kocsit visznek magukkal, munkások jönnek le visszafelé jövet egy építkezéshez. — Beszállni! Beszállni! — hadarja a megszokott szöveget s közben nézi az asszonyokat, a tarka-barka lányokat, fiúkat, gyermekeket, vannak,, akik hozzák' a gyermekeket is magukkal. Mások csak úgy mérték meg otthon a lábukat egy kis pálcikával, akiknek cipőt szántak, spárgával azokat, akiknek ruhát szántak. Egy helyre üljünk, asszonyok! — adja ki Sárköziné a vezényszót és a kalauz hiába integet, majd kiabál, a két legközelebbi kocsit megrohanják s egymás hcqyén-hátán, nevetés, visongás közt lepik el a kocsi belsejét. Nem érdekli őket, hogy le tudnak ülni, avagy nem, keszkenőiket igazgatják, beszélnek, csicseregnek, vidáman vannak, a kocsi egyik végéből a másik végébe kiabálnak, mintha nem is csak ezt a két kocsit foglalták volna el, hanem az egész képzeletbeli mennyországot. Férfi-ember csak elvétve akad közöttük egy-kettő. De pontosan inkább kettő, az egyik Mogyorósi, a másik Katona Sándor. (Biri vállalta, hogy kezeli a darálót ezen a napon.) ■A kalauz meghökkenve áll meg a kocsi, ajtajában, aztán megpróbálja a szinte lehetetlent A rendesen végigkezeli a jegyeket. — Szabad a jegyeket, kérem? — furakodik előrébb, ahol éppen a Bördös felesége áll háttal erre, s valamit magyaráz Katona Sándoménak, meg Pap Jóskánénak. Tényleg? — fordítja erre vállból a fejét és ezen aztán az asszonyok olyan jóízűen neveinek. Mint ahogy minden semmiségen nevetnek. „ ' A kocsik régebbi utasai eleinte boszszankodva pislognak, nem tudnak szunyókálni a zajtól, vidámságtól, de aztán végképpen kimegyen szemükből az álom. Mert az asszonyok olyasmiket beszélnek, amit ők alig értenek. Pedig magyarul mondják és mégis, mintha más nyelven mondanák. Munkaegység .. - norma ... negyven forint. ennyi hízó, annyi hízó .-.-.a gyapotnál ... a tengeriben v.-. Vannak, akik arra gondolnak, hogy éppen csak a tőzsdét nem emlegetik, mint valamikor régen, ahogy beszélgettek egymás között az utazgató fo>dbirtokosok. A perces állomástól Debrecenig elég hosszú az út, de csak azért, mert éktelenül lassan megy ez a vicinális, a csókiaposi expressz, amint az inándiak saját vonatukat tréfálkozva hívják. Mire beértek Debrecenbe, kinyitották rendre az üzleteket. Délután kettőkor itt találkozunk, asszonyok! — adja ki a parancsot Sárköziná. aztán a' Szabadság asszonyai előzőn1 ötték a várost. Elnyelték őket a- yteák^az üzletek. Ki mit akart elsősorban vásárolni, cipőt, vagy ruhát, férfirvhát, női ruhát, eszerint csoportosultak és mentek. Mogyorósi két zsebére vigyázott nagyon, sokat hallván ezelőtt arról, hogy a városban zsebmetszők, tolvajok vannak. Egyik zseb, amelyikben a pénze volt, másik zseb, amelyikben az apró gyermekek lábának mértéke volt, meg a ruhák mértéke, meg az asszonya lábának, vállának mértéke. Soha nem volt ennyi pénz szeme előtt, mióta megvan, nemhogy a zsebében lett volna.' Érthető, hogy úgy vigyáz rá, mint n szeme ^világára. Eleinte csak a boltokat kívülről nr-pgeti, megáll equ-ecm kirakat elölt, nézi a férfi ruhákat, ebbe is beleképzeli magát, a másikba is, régre rászánja magát, bemegyen a boltba. •— Mi tetszik? — kérdezi egyik kiszolgáló Mogyorósitól, de mintha csak azt kérdezte volna, hogy mit keres itt. vagy hasonlót, ami se nem szoroz, se nem oszt. — Egy öltöny ruhát magamnak! — mondja Mogyorósi határozottan, csaknem hetykén. S most valamennyi tétlenkedő alkalmazott mind Mogyorósit nézi. Nézik éktelenül elnyűtt rongyait, semmi bizalmat nem ígérő fizimiskáját, aztán egy idősebb valamit mormol, számokról, megnevezésről, s erre a segéd leakaszt egu öltönyt, mutatja. — Ez mennyi? — kérdezi Mogyorósi de hozzá nem nyúl. — Ez, kérem, háromszázhúsz. Kitűnő szövet. De Mogyorósit már nem is érdekli tovább. Fejével a kirakat felé int, ahol többek között már megnézett egu öltönyt magának, az árát is megnézte és az pedig hatszázötven forintot jelez. — Kérem!... — mondja a segéd, mintha meg lenne sértve, s ugyanolyan öltönyt keresgél, s mutogatja. De Mogyorósi nem hisz olyan könynyen. Kimegyen az utcára, megnézi azt bejön, megnézi ezt, aztán belenyúl könyökig a belső zsebébe, eyy tiszta vászonrongyot vészén ki, száj jelhajtogatja, s most valamennyi alkalmazott idenéz, idefigyel, haVgatózva. Százasok sokasága van a furcsa pénztárcában, élére rakva. Vagyis csomóban. Mogyorósi látja a megrökönyödést, я azt hiszi, hogy ülik megmagyarázni, miről van szó: — A Szabadság ... — mondja oktatólag s a csomó pénzzel távoli fa1 úja felé kaszál. Amiből persze az aV’mazottak nem értenek egy égi betűt sem. Most már egy öltönyt, amibe a mezőn dolgozni lehet... — rendelkgzik tovább, s megvessen egy vastag, egybeszabott vászonruhát, mint amilyen a soff öröknek van. Aztán inget vészén, kalapot vészén, másik boltban cipőt vészén... De még az iménti boltban megrémülve látta a segéd, aki mindenáron fel akarta a ruhát próbái taint , hogy hiszen ennek az embernek nincsen inge! Egy nyűtt női pulóver, van rajta ing helyett! Mogyorósi szédelcgve csámborog az utcán, körülötte szinte folyik a nép alá s fel, kezében az immár megszaporodott csomag, széjjel néz, s most pedig felöltözni! Felöltözni azonnal! Ne viselje tovább régi élete rongyait egy pillanatig sem! Üj ember lett a Szabadságban, s az új embernek új ruha kell, mint ahogyan megváltozott az ember hitében j és erejében, éppen úgy kell. hogy váü-1 tozzbn ruházkodásában. Széjjelnéz. de , egyre népesebb és népesebb a város, | letér egy mellékutcába és megyen, megyén arra, amerről egyre és egyre feljebb kapaszkodik a város fölé a nap. A város lassan faluvá kopik, s végre egy kis mellékutca mellékutcájában egy lélek sem jár. Mindössze egy cszszony kukkant ki egu alacsony kerítés teleién, de az is eltűnik nyomban. — Mogyorósi széjjelnéz mégegyszer, aztán'leül a földre, tnežite1 en talpát megsimítja tenyerével, eztán rá a zoknit, zoknira a cipőt, aztán lerúgja a nadrágot, fel az új nadrágot, de pontosan úgy, mintha otthon öltözködne a padkán. Most következik a nadrágtat tó ... aztán, ha lenni akar. hát legyek és szíjat húz bele a nadrágba ... Aztán felőtti az inget Imikor volt ezen az emberen új ing, kegyes isten), s ekkor mintha mindig így öltözött volna, két karját beleólti a nadrágtartóba. Most következik 'egy szürke kötött mellény, s végül a kábát. Majd a kalap. Most újra megigazít mindent magán, s közben belenéz az égbe, mint a tükörbe. Arcán keresztül és keresztül vonaglik a sírás, ami egyrészt jó, másrészt gyötrelmes. Siratja a múltat, s elébe sír a jövőnek'. Gyötrelmes sírás a múlté, a jó sírás a jövendőé. Ügy végezte el az öltözködést, mint ‘valami áhítatos szertartást, s mikor készen volt, zsebébe kaparászott zsebkendő után, de persze az még nincs. Azt méelfelejtett venni. így aztán meg se törölte könnyben gyöngyöző szemét, hanem így, könnyeden belerúgott a levetett rongy csomóba, hogy az messze kirepült a járdánál mélyebben fekvő kocsiútra. S mintha valami döglött állatba rúgott volna. — Mit csinál itt maga? — kérdezi az iménti asszony a kerítésen belül, de egy kicsit odább. — Nem látja? Eltemetem, magamai hogy azon nyomban feltámadhassak! — s elfordul. Megyen vissza a városba anélkül, hogy hátra fordult volna. Délután Icét óra felé kezdenek az asszonyok kint a perronon gyülekezni megannyian nagi/ csomagokkal jönnek pirosán, melegük van. A gyermekek legtöbbjén új ruha, új cipő, s ezért olyan komolyak, sz!nte ünnepélyesek, lépni is alig mernek. Csomóra gyűlnek az asszonyok, beszélnek. mutogatják r^-nnásnak, hogy mit vetlek. Az utasok, vonatra várakozók, kváncsian áll"': körül őket, s ha1 Igát iák. szótlanul, hogy az asszonyok mit beszélnek. De csak szaggatott, vidám, derűs szavakat hallanak, olyan kiíejezéseket, amiket nem, vagy csak alig értenek. S közben, de persze titokban, a bámészkodókra sandítanak és csak azért is. Hadd tudja meg az ország-világ, hogy ők a Szabadság, ők közös mezőgazdaságba tartoznak, hogy ők megtehetik, hogy így s ennyit vásároljanak. A hallgatózók, a bámészkodók pedig gyűlnek, gyűlnek. F.gy úriember törtet keresztül a bdmészkodókon — enged,, к csak — mondogatja 'és csomagjait c 'lre tartja, furakodik idébb és idébb. A jó1 öltözött úriembernek igen sok csomagja van, vadonatúj ruha van raiia, vad-maláj cipő van a hibán, vadonatúj kalap van a fején és frissen van borotválkozva. Beáll az asszonyok köré, csomagjait lerakja maga elé és csak áll. Az asszonyok megriadva hallgatnak el, s rábámulnak megannyian az érkezőre. S csak bámulnak, hallgatnak. — De hiszen ez Mogyorósi! — sikolt, ja egyszeresük Sárköziné és hozzálép. Megöleli és megcsókolja az еде-цг debreceni utazóközönség szemeláttára. — Pénz. emberség, ruha, tisztesség! — húzza ki magát Mogyorósi és kaptákba ál! Sárközivé el;,tt. Ezen aztán megannyian nevetnek. Minden semmiségen nevetnek ... A szocialista faluért Dacsőkesz! még ez év augusztusában benevezett „a szocialista emberért, szocialista faluért, szocialista városért” indított versenyben. A község valamennyi szervezete vállalta, hogy gondoskodni fog az iskolás gyermekek tiszta és jól szellőzött iskolájáról. A község dolgozói vállalásuknak nemcsak eleget tettek, de azt túlteljesítették. Terven kívül az iskola mellé gyönyörű étkezdét is építettek. Gondoskodtak arról, hogy az étkezde és az iskola környéke minden téren állandóan tiszta legyen, hogy az iskolás gyermekek egészségét megvédjék. Ezen eredmények eléréséhez nagyban hozzájárult Gébül Béla igazgatótanítő lelkiismeretes munkája. Meggyőző módon tette lehetővé, hogy a község dolgozói lelkes munkával járuljanak hozzá e fontos és nélkülözhetetlen feladatok teljesítéséhez. Hogy mennyire fontos az iskola mellé ebédlőt építeni, arról a szülők ma meggyőződhetnek. Még nem is olyan régen a szegényebb szülök gyermekeit a tanító nagyritkán egyegy pohár hideg tejjel iparkodott felfrissíteni az iskola folyosóján, addig ma pártunk és kormányunk minden lehetőséget megad, hogy ilyen alamizsnaosztogatások többé elő ne forduljanak. Д gyerekek rendes étkezdében, rendes meleg ételhez jutnak, mert csak így biztosíthatjuk a növekvő nemzedék egészséges fejlődését. Szép eredmények ezek mind, amit Dacsókeszi vezetősége, együtt a dolgozó tömegekkel, végrehajt a falu szocializálása érdekében. Azonban hiba volna, nem észrevenni az eredmények mellett a hiányosságokat. A tények azt bizonyítják, hogy igenis lehet Dacsókeszin eredményes munkát végezni, csak akarni kell. Ahogy nem volt lehetetlen végrehajtani a mozi, kultur-’ ház, óvoda, iskolák, úgyszólván -minden kulturcélt szolgáló épület rendbehozását, éppenúgy nem lesz lehetetlen még a többi hasonló munka elvégzése, ami még hátra van. Ajánlatos, hogy a község vezetősége ügyeljen arra, hogy a családi házak telkeit olyan dolgozók kapják, akiknek arra szükségük van. Pártunk és kormányunk különös nagy segítséget nyújt a lakásépítés érdekében. Biztosítja az építéshez fontos és szükséges anyagot és pénzben is nagy segítséget nyújt. Végét kell, hogy vessen a község vezetősége azon munkáknak, amivel egyes burzsoánacionalisták gátolni akarják haladásunk menetét. A helyi nemzeti bizottság vezetősége tartsa kötelességének, hogy ellenőrizze a birtokán a munka menetét. Nem szabad elkövetni olyan hibákat, mint amilyenek a múltban előfordultak. A község dolgozói megkövetelik, hogy a HNB birtokán lévő alkalmazottak szolgáljanak mintaképül a termelésben. Zatyko József, Dacsókeszi (2)arcmtparlon Irta: GYURCSÖ ISTVÄN Káka nőtt és szunyogesorda repdesett a nádasokba végig itt a Garampartján. Gyakran csak a vízibogár és piócák ezerszámra nőttek a mocsárvilágba. Emlékszem, még nem is régen — gyermekkorom idejében, — ott, ahol most rizs, cukornád terem, bizony békák hadát hallgathattam estelente, ahogy fújták: bre-ke-ke-ke. Most sem csendes ez a vidék. Alig tegnap építették itt a töltést, máris látom, hogy a régi iszap-háton kertek nőnek vidám zöldben — s nóta száll a Garamvölgyben. Nem volt könnyű. Ezer évig úgy rohant a völgyön végig ez a folyó mint a bánat. Fuldokló paraszti házak jajgattak a habok hátán s ólak törtek hidak lábán. Nem volt könnyű Garamvölgyét és a szertehúzó népét egy akarat alá vonni. Mesének tartották, holmi nagyot mondó, üres szónak: „gátat vetni e folyónak?” ... Valóság lett e meséből! Garamvölgy termőföldjéből vitaminos kertek nőttek, bizonyságul az időnek. Káka, nád, meg szúnyogcsorda nem áll már többé utunkba. Ami Szabó Sándornak a múltban nem sikerült . . . Már esteledett, amikor meglátogattuk Búcson az egyik szövetkezeti tagot. Benn a lakásban Szabó Lajos, a házigazda szívélyesen helylyel kínál bennünket s ő maga is helyet foglal szemben velünk. A mennyezetről csillár ontja a fényt és megvilágítja a szép Ízléses bútorokat, a nagy cserépkályhát, amely barátságos meleget áraszt a szobában. A nagy rádió mellett feltűnik a könyvespolc, az egymás mellett sorakozó értékes könyvekkel. Már az első pillantásra észrevesszük, hogy komoly politikai, szak- és szépirodalmi műveket olvasnak ebben a házban. Gottwald elvtárs és Fucsík művei mellett felfedezzük többek közölt az orosz abc-t, az Azbukat. Miközben kutatunk a könyvek között, Szabó bácsi figyelemmel kísér bennünket, tetszik neki, hogy észrevettük féltve őrzött kincseit, a könyveket. Hogy meghittebbé tegye számunkra otthonát, megszólaltatja rádióját is. Fürgén mozog még és bizony senki sem mondaná, hogy ez a piros-pozsgás arcú, egyenes tartású dolgozó 74 esztendős lenne. Mintha eltalálná gondolatainkat, Szabó bácsi a következőket mondja: — Még soha az életemben nem voltam orvosnál. Öt évvel ezelőtt akármelyik fiatallal felvettem volna a versenyt a munkában, — majd mosolyogva így folytatja — sajnálom azért, hogy újra nem kezdhetem. Ma mégis csak más világ van, hol-mikor hallgathattam én a múltban rádiót? Zenét hallgatni valóban csak ünnepi pillanatokban lehetett. Ma mindez egyszerre megváltozott. Szeretek így ülni a rádió előtt és olyan szorgalommal hallgatom a dalt, a zenét, mintha ki akarnám pótolni mindazt, amit fiatal éveimben elmulasztottam. Bizony nagy változást hozott a községbe a szövetkezet megalakulása. Sándor fiam 1949-ben nyolc hektár földdel lépett a szövetkezetbe ... Az öreg a mondatot be sem fejezhette, hirtelen nyílott az ajtó és megjelent Sándor fia, akiről éppen szó volt. Szabó Sándor már negyvenen felül lehet, de nála is, mint az apjánál, élénk erőteljes mozdulatai meghazudtolják korát, ö is kényelmesen elhelyezkedik, miközben megkéri az -apját, hogy hozzon be egy kis melegítőt, ami pár perc múlva már vérvörösen ott csillog a poharakban. — Itt nálunk az a helyzet, hogy a háztáji gazdálkodásban minden tagnak 10 ár szőlője van — mondja Szabó Sándor — ízleljük meg a levét. Ezután elbeszélgethetünk. Természetesen ilyen szívélyes unszolásra nem hagyjuk magunkat soká kéretni. Borozgatás közepette Szabó Sándor így beszél az életéről: — Az egész falu tudja — mondotta — hogy életem során értettem a gazdálkodáshoz, mert mindenki tanúja lehetett annak, hogy családommal együtt szakadatlanul dolgoztam a nyolc hektáron. Szép ökröket és egyéb növendékállatot neveltem. Azokat évente el is adtam ,de az áruk valahogy mindig egy sötét, feneketlen veremben tűnt el. Bármennyit is igyekeztem, a felesleg nein akart összejönni sehogysem. Pedig hát szükség lett volna egy kis pénzre, mert a ház, ahol laktunk, már öreg volt és építkezni kellett volna. Hogy mégis pénzhez jussunk, apámat a feleségemmel itthon hagytam a gazdaságban, Lajos fiammal pedig elmentünk Handlovára bányába, majd Prágába építkezésre dolgozni. Elég szép pénzt kerestünk, mégis elégedetlenek voltunk, mert valahogy szívem mélyén visszahúzott a drága föld, a falum, az. otthonom. Éreztem, hogy a föld az enyém, a föld visszahív, nekem kell azt megdolgozni, megművelni. Végül azzal az elhatározással érkeztem haza, hogy nem megyek többé sehová, hanem itthon maradok. Így történt aztán, hogy 1949-ben nem haboztam soká, beléptem a szövetkezetbe és kocsis lettem. Az, aki szereti a földet, az egyebet nem is tehet, mert megérzi, hogy csakis nagyüzemi gazdálkodással fokozhatjuk a terméshozamot. Két évi kocsiskodásom alatt állandóan az volt a vágyam, hogy sertésgondozó legyek, mert világéletemben szerettem foglalkozni az állatokkal. Végül 1953. április 10-én vágyam teljesült és bekerültem a szövetkezet malacozójába. Az anyakocák és a malacok gondozását bízták rám. Az első malacok elválasztásánál már érezhető volt Szabó Sándor gondos munkájának a nyoma, mert amíg nála az elválasztott malac elérte a 12 kg-ot, addig volt olyan sertésgondozó, aki csak 7—8 kg-ot ért el. Később a másik elválasztásnál gondos munkája még jobban megmutatkozott, mert az elválasztott malacok 14—13 kg súlygyarapodást értek el. Ez fordulópontot jelentett a szövetkezet sertésállománya fejlesztésében és a többi sertésgondozó látva az 6 eredményeit, most már kénytelen volt munkáját megjavítani, hogy szégyenszemre le ne maradjon. — Keresetem révén e nyáron elértem ahhoz a ponthoz — folytatja Szabó Sándor — hogy hozzáfoghattam házam építéséhez. Azt, amit nem tudtam elérni a múltban, évek hosszú során át, azt most megvalósíthattam néhány esztendő alatt. Amint látod elvtárs, most már új házban lakom és ennek örömére 1- gyunk még egy pohárral. A rádiózene még egyre szól, a vörös borocska úgy izzik a pohárban, mintha napsugarak gyűltek volna benne össze ,a házigazda jókedvű, jókedvű az öreg is és jólétet áraszt a szobában minden bútordarab. — Sajnos, — veszi újra fel a házigazda a tvpszéd fonalát — az építkezés a nyár folyamán annyira lekötött, hogy nem tudtam az anyakocáknál maradni, mert azok pontos gondozást kívánnak. Az aratásból és cséplésböl azonban méltó módon vettem ki részemet. Ha az építkezés alatt hiányoztam néhány hetet, nyugodt lelkiismerettel állítom, hogy kötelességemet a szövetkezettel szemben mégis teljesítettem, mert munkaegységeim számát újévig 600-ra kiegészítem. — Most az ősszel azonban — folytatja — október 15-től visszakerültem a sertésekhez, éspedig a hízókhoz. Igyekszem itt is megállni a helyemet. Százötven hízósertés gondozását bízták rám. Naponta egy-egy sertéssel 4 kg takarmányt etelek fel, amiáltal 70—80 dkg-ot Is hízik naponta. Szabó Sándor példája a hizlaldában is iskolát teremtett s a többi sertésgondozó itt is igyekszik a nyomába haladni. Ennek az igyekezetnek meg is mutatkozott az eredménye, amennyiben a szövetkezet nemcsak teljesíti, hanem terven felül is teljesíti sertéshúsbeadását. Jelenleg 320 darab hízósertést gyarapodik 70—80 dkg-mal naponta. Ezeket már szabad áron adja el a szövetkezet, amiért nagy összeget kap és biztos, hogy az évvégi elszámolásnál nemcsak Szabó Lajos osztalékát, hanem a szövetkezet összes jól dolgozó tagjai jövedelmét is növelni fogja mindenki megelégedésére. s. G.
