Szabad Földműves, 1953. július-december (4. évfolyam, 28-52. szám)

1953-11-29 / 48. szám

2 FÄIdmfíWs 1953. november 29. Klement Gottwald elvtárs — hazánk első munkáselnöke Ötvenkét év telt el Klement Gottwald élvtárs születése óta. — Csehszlovákia dolgozó népe mindig szeretettel hálával gondol Gott­­wald elvtárs életére és művére, a nép boldogságáért folytatott fárad­­hc. lan harcára. Got.utald elvtárs nagysága s~üntelenül népünk előtt áll, amely éppen a néppel való állandó szoros kapcsolatában és ab­ban van, hogy Gottwald elvtárs jól ismerte a dolgozók szükségle­teit. tanult a nép életéből és for­radalmi tapasztalataiból. Éppen ezért mindig *udta képviselni a nép érdekeH és harcolni tudott értük. Gottwald elvtárs tudta, hogy az emberi t.öiténelem tő tényezője a dolgozó nép. Ezért mindig a dol­gozó tömegek érdekeiből indult ki. Gnttwa’ elvtárs ifjú évei óta kereste a kizsákmányoltak felsza­­haditós'hoz ve tő u‘ t. melyet si­kerűt is megtalálnia a munkás­osztály forradalmi harcában. Már Becsben is dolgozott a szociálde­­wkrata ifjúsági mozgalomban. — Később, életének 18-ik évétől har­colt a szociáldemokrácia opportu­nista irányvonala ellen és levonva a tanulságot az 1920-as év decem­berének forradalmi eseményeiből, a munkásosztály forradalmi pártjá­nak. a Csehszlovákia Kommunista Pártnak megalakítására törekedett a szociáldemokrata párt balszárnyá­ból. A munkásosztály harcai, a szo­ciáldemokrácia oppo. Mnizmusa el­leni harc és a CsKP-ben folytatott munka, miután Gottwald elvtárs, mint forradalmi pártán1 gozó Szlo­vákiába jött. Gottwald elvtársból a munkásosztály érdekeiért küzdő ‘.-j' xith J.atlan harcost neveli ki. Az. hogy Gottwald elvtárs politikai működése eleiétől kezdve mindig forradalmi álláspontot foglalt, nem­csak a h, kásosztály érdekeinek, hanem a marx-leninizmus esz..léi­nek megismerést is 'ehetővé tette számára. Gottwaľd elvtárs úgy ta­nú'mányozta a marxizmust, mint a munkást У ál у harci eszközét. Gottirald elvtárs ifjú éveitől kezdve kereste a nemzeti felszaba­dításhoz vezető utat. Nemzeti fel­szabadít’sunka! mindig a munkás-, osztály .forradalmi harcával kap­csolatban látta. Ez azért is érthető, mert a nemzetek osztrák-magyar börtönének központjnh-n — Becs­ben saját bőrén érezte a nemzeti elnyomás járn.~í. Nem csoda tehát, ha a fiatal asztalos se ’éd nagyon közel állt Jirásekhez, aki müveiben a legjobban kiemelte nemzeteink történelmének forradalmi értelmét. Gottwald elvtárs, mint az impe­rialista hadsereg katonája átélte az imperialista háború borzalmait/~és közelről megismerte a bomlásnak indult kapitalista társadalmi rend - jellegét. így tehát saját tapasztala­tai tanították megi őt gyűlölni a háborút és szer ..ii a békét. Egész életében ha, colt tehát az igazság­­talc •. imverialista háborúk ellen. Gottwald elvtárs a dolgozók ér­dekeit kifejező követelményeket mindig összekapcsolta a munkás­osztály végső céljáért, a munkások és parasztok kormányának hata­lomra jutásáért, a s.vcializmusért folyó harccal. Mivel jól ismerte a forradalmi marx-lenini eszméket és mert együtt élt a dolgozó néppel, mindez óriási erőt adott neki ahhoz, Hogy állandó kemény harcot folytasson a b, zsoázia ellen. — 1929-ben a párt és a munkásosztály nevében kérlelhetetlen harcot indított a. parlamentben a burzsoázia ellen. A néppel való kapcsolata szavainak erőt, tüzes ütőképességet adott, ami au uraknak bizony sok gondot oko- , г ott. A néppel való, szövetsége, a nép iránti szeretete arra ösztönözte Gottwald elvtársat és forradalmi munkatársait, hogy kiépítsék a va­lóban forradalmi pártot, amely 'ké­pes lesz megszervezni és irányítani a kizsákmányoló társadalmi rend elleni harcot. Hasonlóképpen Gottwald elvtárs szenvedélyes gyűlölete az imperia­lizmus legutálatosabb szüleménye, a fasizmus ellen is a nép iránti szeretetéből fakadt. Gottwald elv­társ ' jól tudta, hogy a fasizmus mennyi szenvedést hoz a dolgozó tömegeknek, hogy féktelen véres erőszakot jelent az emberek szá­mára és hogy az emberiséget a há­ború borzalmaiba zúdítja. Ezért dolgozott Gottwald elvtárs olyan kitartóan a forradalmi nemzetközi proletariátus fővezerszáilásan, — Moszkvában. Gottwald elvtárs, az elnyomott tömegek érdekeihez híven egész tu­dását és szívét a fasizmus elleni harcba adta azokban az években is, amikor hazánk a hitleri megszál­lás borzalmai alatt nyögött. Szem­­előtt tartva a dolgozó nép jólétét és dolgozó népünk harcának céltu­datában a kommunisták, a gottwaldi vezetés alatt azért harcbltak hogy az új köztársaság ne épüljön olyan alapokon, mint a münc^enelőlti burzsoá köztársaság, hanem népi . demokratikus köztársaság legyen, amely a szocializmus építését tűzte ki célul. Hogy népünk helyesen bízott a pártban, helyesen bízott 'Gottwald elvtársban,, azt megmutatták nem­zeteink 1945 május 9-e utáni évei. Népünk, Csehszlovákia Kommu­nista Pártja vezetésével győzedel­mesen kivívta a nagyipar és a ban­kok államosításáért folyó harcot. Amikor pedig 1948 februárjában a burzsoá politikusok és szociálde­mokrata segítőtársaik ellenforradal­mi puccsot akartak előkészíteni, amelynek az volt a célja, hogy megakadályozza népünket a szocia­lizmushoz vezető úton való előre­haladásban, a párt gottwaldi veze­tése és az egész párt szilárdan állt a dolgozó nép élén. A dolgozó tö­megek pedig Csehszlovákia Kom­munista Pártjának vezetése alatt véglegesen döntöttek a köztársaság sorsa felől: kikergették azokat, akik a kapitalizmust akarták újjá­éleszteni és felemelték hangjukat, a milliók hangját hazánk szocialista jövőjéért. KEPEK szocialista iparunkból Átvették a kormány Vörös Zászlaját A korompai villanyüzemek dolgo­zóinak, akik a harmadik negyedévben folytatott országos szocialista munka­­versenyből győztesként kerültek ki, a közelmúltban Juraj Brauner minisz­terhelyettes átadta a Tüzelő és az Ел -rgetikaügyi Minisztérium Vörös Zászlaját. A korompai energetika-: dolgozók az egész harmadik negyed­évben üzemzavar nélkül dolgoztak, az áramtermelés tervét .131 14 százalékra teljesítették az önköltséget pedig 18.6 százalékkal csökkentették. A nagyszombati Kovosmalt teljesítette az ötéves tervet A nagyszombati Kovosmalt, amely­nek kezdeményezése folytán hazánk összes üzemeiben elterjedt a fémekkel való takarékoskodás komplex akciója s amely mostanáig egymaga több. mint 220 vagon értékes nyersanyagot taka­rított meg, a moszkvai J. V. Sztálin automobil-üzem dolgozóinak példáját követve. 100.03 százalékra teljesítette az első ötéves tervet. Ezt a sikert a Kovosmalt dolgozói főleg a szocialista munkaversenv kiszélesítésével, a szov­jet újítók és kiváló dolgozóink tapasz­talatainak érvényesítésével érték el. A dolgozók most minden erejükkel arra törekednek, hogy idejében teljesítsék kötelezettségvállalásukat, mely szerint a z idei karácsonyi vásárra 17 000 Pe­­rota jelzésű népi mosógépet készíte­nek. A gömöri vasérc-bányák bányászainak kitüntetése A gömöri vasércbányák vashegyi bányászainak Jozef Reitmajer minisz­ter a Kohó-ipari és Ércbánvaüsvi Mi­nisztérium. va'amint a Forradalmi. Szakszervezeti MozgaRjm Központi Bizottságának vándorzászlaiát. mun­kájuk elismeréseképpen átadta. Ez nagy kitüntetés a vashegyi benvászok szá­mára, melyben azért volt részük, mert 196 tonna ércet fejtettek terven felül. A Nagy Októberi Szocialista Forrada­lom 36-ik évfordulója tiszteletére kö­telezettséget vállaltak, hogv további 2000 tonna vasércet adnak terven fe­lül hazánknak Az év elejétől egyen­letesen teljesítik tervüket. A dolgozók 60 százaléka versenyez az ércfejtés fokozásáéi t. Az üzemben napról-napra terjed a péntekes mozgalom. Már több mint 20 bányász-csoport teljesíti 5 nap alatt egész hetitervét. A handlovai bányászok a verseny élén A handlovai bányászok újból bebi­zonyították. hogy a jól szervezett szo­cialista munkaverseny alapfeltétele a tervezett feladatok egyenletes teljesí­tésének. Nagy gondot fordítanak a szovjet munkamódszerek, főleg a cik­lusos-grafikon bevezetésére. Ezen a téren versenyre hívták a rudnvai bá­nyászokat. Ebben a versenyben a handlovaiak állandóan tartják az el­sőbbséget. A Szovjetunióval való szilárd együttműködés nemzetgazdaságunk felvirágzásának alapja Viliam Široký elvtárs miniszterelnök a CKD Sokolovo-üzem alkalmazottai között Legnagyobb gépüzemeink egyikét, a ČKD Sokolovo-üzemet november 18- án délután meglátogatta Viliam Ši­roký miniszterelnök, aki a Csehszlo­vák-Szovjet Barátság Hónapja tisz­teletére rendezett összüzemi gyűlé­sen beszédet mondott. Široký elvtárs többek között rámu­tatott arra, hogy a Nagy Októberi Szocialista Forradalomnak világtörté­nelmi jelentősége van, majd beszélt arról a hatalmas történelmi feladat­ról, amelyet a Szovjetunió fennállása óta betölt. Kiemelte a Szovjetuniónak határozott és törhetetlen igyekeze­tét a békéért az imperialista agresz­­szorok támadó tervei meghiúsításáért folytatott harcban, majd a követke­zőket mondotta: „A Szovjetunióval és a béketábor többi országaival va­ló kölcsönös együttműködésünk és baráti kapcsolataink fejlődése egész alapjában megváltoztatta gazdasá­gunk »fejlődésének feltételeit és elő­feltételeit. A hosszúlejáratú kereske­delmi politikai egyezmények megkö­tése nemzetgazdaságunk, főleg pedig iparunk részére hosszú évekre vilá­gos távlatokat nyitott.” Ezután Široký elvtárs kiemelte azt a nagy segítséget, amelyet a Szov­jetunió nvujt számunkra élelmisze­rek, értékes nyersanyagok, kiváló gépek, stb. szállításával, majd rámu­tatott arra, hogy mennyire fontos, hogy a Szovjetunióval kötött gazda­sági szerződések ránkeső részét mi is rendesen teljesítsük. Ezzel kap­csolatban a következőket mondotta: „Engedjék meg, hogy néhány szót szóljak a Szovjetunióba való szál­lításainkról. Akadnak olyan nézetek, hogy a Szovjetunióba való szállítások teljesítése elsősorban hálánk kérdé­se, ez nem helyes. A Szovjetunió megrendeléseinek idejében és rende­sen való teljesítése népünk ellátásá­hoz szükséges megfelelő mennyiségű élelmiszerek, fogyasztási- és nehéz­iparunk részére szükséges megfele­lő mennyiségű nyersanyag biztosítá­sát jelenti, azt jelenti, hogy ezáltal biztosítjuk nemzeti iparunk tartós felvirágzását és tartós fejlődését, technikánk magasabb színvonalra va­ló emelését.” A továbbiakban Široký elvtárs így folytatta: „A Szovjetunió tapasztalatai arra tanítanak, hogy a sikeres tervteljesités egyik alapfel­tétele. a tervteljesítés pontos üte­mességének elérése. Ehhez feltétle­nül szükséges biztosítanunk a ter­melés tökéletes technikai és szerve­zési elkészítését, a terv folyamatos ellenőrzésének rendes végrehajtását az összes időszakokban. Široký elvtárs a továbbiakban kie­melte, hogy mennyire fontos, hogy technikusaink és szakmunkásaink ma­gas szakképzettséggel rendelkezzenek és szorosan együttműködjenek. Ši­roký elvtárs beszéde befejező részé­ben a következőket mondotta a ČKD Sokolovo-üzem alkalmazottainak: „Elvtársak, pártunk és kormányunk nagy reményeket fűz hozzátok. Cseh­szlovákia Kommunista Pártja Köz­ponti Bizottsága és Köztársaságunk kormánya világosan kijelentették, hogy főfeladatunk, biztositani dolgo­zó népünk életszínvonalának tartós emelkedését. A kezdet jó volt, a többi mindannyiunktól függ. Attól függ — ahogyan erre Zápotocký elv­társ figyelmeztetett bennünket ez év június 10-én üzemetek összüzemi gyűlésén, — hogyan tudjuk teljesí­teni a tervet, milyen gyorsan fog emelkedni a munkatermelékenység a munkaszervezés megjavítása rév°n Attól függ, hogy milyen következe­tesen fogjuk betartani a gazdaságos­ság és a termelés önköltségei ál­landó csökkentésének alapelvét. Mi­nél jobban teljesítjük ezeket a fel­tételeket, annál gyorsabb lesz az ár­leszállítás üteme, annál gyorsabb lesz dolgozó népünk életszínvonala rendszeres emelkedésének üteme.” Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága üdvözlő táviratot küldött L M. Kaganovicsnak 60. Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága a következő üd­vözlő táviratot küldte: „L. M. Kaganovicsnak, a Szovjetunió Minisztertanácsa első elnökhelyettesé­nek, Tisztelt elvtárs, — kérjük, fogadja hatvanadik születés­napja alkalmából kommunista pártunk születésnapra alkalmából és a csehszlovák nép szívélyes jókívá­­natait és forró üdvözleteit. Jó egészséget és erőt kívánunk ön­nek az eljövendő években további si­keres munkájához a szovjet nép jólé­te érdekében. Csehszlovákia Kommunista Párt­ja Központi Bizottsága”. Előadások a Csehszlovák-Szovjet Barátság Hónapjában A Csehszlovák Szovjet Barátság Hónapjában a szenei állami birtokon a CsSzBSz üzemi szervezete a többi tényezőkkel együtt tervet dolgozott ki a beszélgetések, előadások és kültúr­­esték rendezésére. Azt akarják ezzel elérni hogy az állami birtok dolgozói minél nagyobb mértékben elsajátítsák a szovjet tapasztalatokat, amelyek nagy segítségükre szolgálnak a hek­tárhozamok és az állatállomány hasz­nosságának további fokozásában. Az orosz nyelv jelentőségéről folytatott két beszélgetésen az állami birtok leg­jobb fejői és etetői arról beszéltek, hogy a szovjet szakirodalom tanulmá­nyozása milyen nagy segítségükre volt a tejhozam emelésében s a sertések súlygyarapodásában. A többi dolgozók sem akarnak lemaradni és ennek az az eredménye, hogy a szenei állami bitokon mostanáig 20 alkalmazott je­lentkezett a népi orosz nyelvtanfo­lyamra. A további beszélgetéseken és előadásokon az állami birtok dolgozói alaposan megismerkednek Maíinyi­­nova, Ljuskova, Surikov módszereivel és a mezőgazdasági újítók tapasztala­taival. Az állami birtok dolgozói nagy érdeklődést mutatnak a szovjet könyv és sajtókiállítás iránt. A beszélgetése­ken és előadásokon rövid nevelő filme­ket mutatnak be, amelyekkel kiegészí­tik az egyes előadásokat és beszélgeté­seket. A békevédők járási konferenciája Vasárnap, november 22 én az egyes járásokban a békevédők konferenciát tc-tottak. A konferenciákon a béke­­harcról, a békemozgalom feladatairól, a német kérdés megoldására irányuló igyekezet fokozásáról és az egységes, bekeszerető, demokratikus Németor­szág megteremtéséről tartottak beszá­molót. Nagyon szép volt a konferencia le­folyása Domailicén. A Népotthon ter­mét megtöltötték a községek, üzemek és a Nemzeti Arcvonal járási szervei­nek képviselői. Körülbelül 250 kül­dött gyűlt itt össze. Ludvik Skala képviselő értékelte az elért sikereket és főleg a német kérdés békés megol­dására irányuló csehszlovák kongresz­­szus tárgyalásainak eredményeivel foglalkozott. A küldöttek az élénk vita serán a béke érdekében végzett mun­kájukról számoltak be. A Csehszlovák-Szovjet Barátsági Hónap tiszteletére Nádszegen, vasárnap november 22-én harmadízben ünnepelték a Barátsági- Hónepot. Ez alkalommal a nőbizottság tagjai rendezték az ünnepséget. A kultúrház zsúfolásig megtelt a község dolgozóival, bár a hangszóró nem hir­dette az előadást. A műsort az isko­lásgyerekek nyitották meg dalokkal és táncokkal. Ezután Kovács János isko­laigazgató méltatta a Szovjetunió je­lentőségét, méltatta a szovjet férfiak és nők hősi és bátor magatartását és meggyőzően rámutatott, hogy miért állítjuk magunk elé a szovjet embert követendő példaképnek. Rövid beszéde nagyon értékes volt, mert egyszerű szavakkal közölte mondanivalóját, hogy a hallgatóság megértse. Ezután a nő­bizottság tagjai „Köszöntsük n pár­tot" című dallal, majd előadással emel­ték az ünnep kultúrszínvonalát. A kul­túrműsor kiemelkedő száma Sághy Er­zsébet éneke volt. A hallgatóság oly hatalmas tapsviharral köszönte meg dalát, hogy ismételnie kellett. ' . Az énekszámokat Továrke Emília tanító elvtársnő tanította be. ugyan­akkor ő maga orosz népdalokat éne­kelt. Szabó Lajos, a helybeli traktoros­brigád vezetője előadásában rámutatott arra az önzetlen segítségre, amelyet a Szovjetunió nyújt nekünk hazánk ( felvirágoztatásában, hogy minél jobb és nagyobb terméshozamot érhessünk el. A színvonalas ünnepély két óra hosz­­; szat tartott, a hallgatóság alig akarta I elhagyni a kultúrtermet, ami kétség- I telenül azt jelentette, hogy min­denki jól érezte magát és azt, hogy , mindenki még többet akart t )dni a I szovjet ember életéről és odaadó mun­kájáról. A nádszegi dolgozók a követ­kező vasárnapra újabb előadást szer- I veznek, hogy méltó módon kifejezhes­­; sék ragaszkodásukat felszabadítónkhoz és még jobban kimélyítsék a Szovjet­­j unióhoz fűződő barátságukat. * S. G. Országos orvoskongresszus Prágában Vasárnap, november 22-én megnyit ották Prágában a dolgozók egészségével foglalkozó orvostudomány háromnapos 11. országos kongresszusát. D r. Jaroslav Ťeisinger tanár heve zető beszéde után nyitották meg a tu­lajdonképpeni kongresszusi tárgyal ásó kát. A kongresszus feladata, hogy megtárgyalja a következő főtémát: „A por elleni harc és a por hatása a dolgozók egészségére” (tekintettel a légzési szervekre.) A Csehszlovák Tudományos Akadémia évi közgyűlése Hétfőn, november 23-án délelőtt nyitotta meg Zdenek Nejedlý minisz­ter. a CsTA elnöke legnagyobb tudo­mányos intézetün'c évi közgyűlését. Az ülésen résztvettek: Zdenek Fierlin­­ger, a nemzetgyűlés elnöke, dr. Ema­nuel Slechta mérnök, tanár, dr. h. c. Josef Plojhár. Otakár Simunek mér­nök és Ladislav Stoll tanár miniszte­rek, Ján Harus képviselő, a nemzet­­gyűlés dlélnöke. Antonín Klecka aka­démikus, a CsMZA elnöke, Ondrej Pavlik akadémikus, az SzTA elnöke és a CsTA további akadémikusai és levelezőtagjai. A gyűlésen örömmel üdvözölték Konstantin Ivanovics Szkrjabin akadé­mikus kétszeres Sztálin-díjast. a Szov­jetunió Legfelső Tanácsának képvise­lőjét. az őssz-szővetségi hélmintológiai intézet igazgatóját és dr Nyikolaj Kiri­­lovics Goncsarov tanárt, a moszkvai állami pedagógiai idegennyelvű inté­zet pedagógiai tudományi tanszékének vezetőjét. Zdenek Nejedlý miniszter, a CsTA enöke megnyitó beszédében megem­lékezett az akadémia alapításának első évfordulójáról, és azokról a nagy vesz­teségekről, amelyek a muH évben J. V. Sztálin és Klement C ttwald ha­lálával érték a dolgozókat. Megemlé­kezett B. D. Grekov akadémikus, szovjet történész haláláról is. Beszédé­nek folyamán kiemelte, hogy a CsTA elsőrendű feladatainak egyike a béke­harc. J K. 1. Szkrjabin akadémikus „A hel­­! mintológia jelentősége a nemzetgaz­daságban és az egészségügyben" témá­ról beszélt. Kiemelte, a tudományos munka nagy sikereit a Szovjetunióban, amely közvetlenül и dolgozó név szol­gálatában áll К. 1. ■ Szícrinhin akadé­mikus beszéde után Jaroslav Böhm akadémikus, a CsTA elnökbe'lettese j tartott elaödást a Csc’ оvákiai terü- I létén folytatott új szláv kutatásokról.

Next

/
Thumbnails
Contents