Szabad Földműves, 1953. július-december (4. évfolyam, 28-52. szám)

1953-11-15 / 46. szám

A szocialista faluért! Jzalŕaá Földműves A FÖLDMŰVELÉSÜGYI MEGBÍZOTTI HIVATAL LAPJA Bratislava, 1953. november 15. Ára 40 fillér IV. évfolyam 46. szám A mélyszántást még a fagyok beállta előtt végez­zük el. Idejében válasszuk ki a cukorrépaföldeket, s azokat istállótrágyával megtrágyázva lehetőleg 28 cm mélyre szántsuk. (A földművelésügyi miniszter őszi mun­kákról szó’ó rendeletéből.) Legsürgősebb feladatunk : Hozzuk be a lemaradást a mélyszántásban Az őszi munkák országszerte teljes ütemben folynak Szlovákia déli járá­saiban befejezték a vetést és számos helyen véget ért már a kapások be­takarítása is. Ez azonhan nem azt je­lenti, hogy eddigi eredményeinkkel minden téren meg lehetünk elégedve Korántsem Bizonyos szakaszokon saj­nos nagy a lemaradás. Nem lehetünk semmi esetre sem megelégedve a mélyszántás tervének teliesftésével Az agrotechnikai határidő rohamosan kö­zeledik A mostani napokban a mély­szántás! terv teljesítésében körülbelül már a 70 százaléknál kellene tartanunk Hoov mennyire lemaradtunk, arról mi sem tanúskodik lobban, mint az, hogy november fi-ig Szlovákiai viszonylatban csupán 14 3 százalékra teljesítettük a mélyszántás tervét. Az őszi munkákról szó'ó kormány­határozat különös súlvt helyez a mély­szántás gyors elvégzésére Miért? Azért, mert a mélyszántás a többi aq­­roteehnikai intézkedés mellett döntő szelepe* fátszik a korszerű talajműve­lésben Azért kell még most, ősszel, felszántanunk műiden talpalatnyi föl­det. hogy az annvira értékes téli csa­padékot meaőriz7Ük a talajban, hogy tavasszal Ideiében elvethessünk, s hogy veteménveink ne szenvedjenek ned­vességhiányt Ha a talaj bő nedvtarta­lommal rendelkezik, a növények a ned­vesség seoítséoével jobban kihasznál­ják a talaj tápanyagkészletét is Ezt pedig elsősorban az idejében elvégzett őszi mélyszántással biztosíthatjuk, melv fontossáoáról különösen a száraz években győződhetünk meq A gyakor­lat kétségkívül azt mutatja, hogv azok a földek, melyeken ősszel elvégeztük a mélyszántást, száraz években is jó ter­mést adnak Érvényben van ez nemcsak a gabonafélékre, hanem a kapásokra Is. A mélyszántás másik nagy jelentő­sége a gyom elleni harcban van. Mi­nél előbb szántunk, annál több gyomot pusztítunk el. A föld felszíne alatt lé­vő gyom-magvak a langyos, nedves idő­járás következtében ugyan kicsíráznak még, de a fagv tönkreteszi a fiatal csi­rákat Ezért, ha még a fagv beállta e­­lőtt elvégezzük a mélyszántást, tava­szi veteményeink gyommentesek lesz­nek Már a fentiekből is kitűnik, miért kell most minden erőnket latbavetni, hogy a mélyszántásban lévő elmaradást mie­lőbb behozzuk. A pozsonyi kerület a november 6-ai jelentése szerűit 17.3 százalékos tervteliesítésével vezet a mélyszántásban, noha az agrotechnikai határidő közeledése miatt itt is bőven van mit behozni Ebben a kerületben a csallóközesütörtöki gépállomás figye­lemreméltó eredményt ért el. Mély­szántás! tervét 33.5 százalékra telje­sítette Aránylag eléo jól halad a ne­­mesócsai traktorállomás is 27 7 száza­lékos teljesítményével. A nyítrai ke­rületben, amely tervét 16.7 százalékra téliesítetté, a komáromi traktorállo­­fmás vívta ki maoának az elsőbbséget. A mélyszántás tervét 39 2 százalékra téliesítetté. Ugyanakkor az ógyaüai traktoráUnmás naovon lemaradt, eddig csupán 9 3 százalékos tervteljesítményt ért el A legtöbb behoznivaló az eper­jesi és a kassai kerületekben van, .z előbbi csupán 4. a másik pedig 12.1 százalékra teljesítette a mélyszántás tervét. Ezek a számok szolgáljanak figyel­meztetésül traktorállomásaink, állami gazdasáoaink és EFSz-eink számára. Tudatosítsák, hogy minden pere drá­ga Traktorállomásaink szervezzék meg a két műszakot és mindent kövessenek el a gének teljes kihasználásáért. Az eddífiinét mén szélesebb mértékben al­kalmazzák a mélvszántásban is a szov­jet tapasztalatokat, mindenekelőtt az előhántós ekét Az előhántős ekét a Sznvietmvóhan mindenütt használják és kiváló eredriénnvel Ugvanakkor nálunk is már számos helven kézéi f' eh uóan meonvőződtek előnvősséqé­­ről Fenek ellenére az előhántós eke használata a mélyszántásban még nem kieléoitő A oozsnnvi kerület a fel­szántott terület 53 3 százalékát, a nvltral 59,5, a besztercebányai 49,5, а kassai 31,9 az eperjesi kerület pedig 61.6 százalékát szántotta előhántós e­­kével Hiba az, hogy kihasználatlanul hagyjuk azokat az előnyöket, amelyeket elérhetnénk, ha nagyobb gondot for­dítanánk az előhántós eke használatá­ra. Egységes fö'dművesszövetkezeteink és traktorállomásaink között meg kell javítani az együttműködést. Az EFSz­­j ek hassanak oda, hogy a traktorállo­más maradéktalanul teljesítse a szer­ződést. Ugyanakkor törekedjenek arra hogy a lehető legjobb előfeltételeket biztosítsák ahhoz, hogy a traktorosok rendesen elvégezhessék munkájukat hogy megszervezhessék a két műsza­kot, és hogy gépeiket teljes mértékben kihasználják Csakis a szoros együtt­működés vezethet jó eredményre, csak­is akkor végezhetnek traktorosaink e­­redményes munkát, ha az EFSz és a traktorállomás közötti szerződést mind­két fél rendesen hetartia. Különösen a kétváltás megszervezése nagyon fon­tos, mert ezzel nagv lehetőségek ovii­nak arra, hogy a lemaradást kiküszö­böltük Csak egv példát ragadunk ki, amikor a két váltás megszervezése le­hetővé tette a traktorosoknak, hogv tervüket túlteljesítsék A tornaijai traktorosbrigádban OT-54-es traktoron Táncos Ferenc és Kozsiak Mátyás fel­váltva dolgozik. Mindketten nagy súlyt helyeznek a traktor rendes karbantar­tására Frmek következtében még egy­szer sem volt komolyabb üzemzavaruk Az előhántós ekét is szakszerűen hasz­nálják Tervüket így magasan 100 szá­zalékon felül teljesítették. Vegyen pél­dát a többi traktoros is Táncos Ferenc­­től és Kozsiak Mátyástól, rrtert a két váltás minden esetben nagy előrehala­dást jelent. Tanúi vagyunk annak, hogy pártunk és kormányunk a legmesszemenőbb segítséget nyű it ja mezőgazdaságunk­nak, szövetkezeteinknek, sőt egyénileg dolgozó kis- és középföldmüveseinknek is. Pártunk és kormányunk gondosko­dásából először felemeltük a begyűjté­si árakat és ugyanakkor csökkentek a közszükségleti cikkek árai. Ez annyit jelent, hogy földműveseink terményei­kért többet kapnak, szükségleti cikkei­ket pedig olcsóbb áron megvásárolhat­ják Óriási segítséget jelent az is, hogy az állami bank. nagyon előnyös felté­telek mellett, hitelt bocsát a szövet­kezetek és az egyénileg gazdálkodó földművesek rendelkezésére, hogv gaz­dálkodásukat megjavítsák Oj szövetke­zeti épületek és más befektetések meg­valósítását kormányunk egyenes anvagi támogatással seoíti elő. M’ndez fel­mérhetetlen segítség, amely arra köte­lez minden mezőoazdasági dolgozón­kat, hogy munkáját megjavítsa, hogy többet termeljen, hogy földműveseink életszínvonala tovább emelkedhessen. Kormányunk az eddig nyújtott segít­séggel még nem elégszik meg. Az a célja, hogy újabb árcsökkenést foga­natosíthasson s hogy még jobban meg­javíthassa dolgozóink életviszonyait Fhhez azonban nem elég csupán kor­mányunk jóakarata Hogy az árakat Is­mét csökkenteni lehessen, ahhoz nagy részben hozzá kell járulniok egységes földmüvesszövetkezeteinknek, állami gazdaságainknak, de ugyanakkor egyé­nileg gazdálkodó kis- és középföldmű­veseinknek, traktorállomásainknak, rö­viden mondva, minden becsületes dol­gozónak. Nekik kell elősegíteni azt, hogy több mezőoazdasági árut, hogy több tejet, vajat, húst, tojást bocsát­hassunk közellátásunk rendelkezésére, s hogy ennek alaoián új árcsökkentést valósíthassunk meg Erre gondoHanak most Is, amikor arról van szó, hogy a mélyszántást meggyorsítva maradékta­lanul elvégezzük .4 járási nemzeti bi­zottságok és a traktorállomások agro­­nómusai, a népi közigazgatás, de főleg a JNB IX osztályának doloozói, minden egyes traktoros, szövetkezeti tag és egyénileg oazdálkndó földműves tekint­se most hazafias kötelességének azt Hogv a mélvs7ée*4c* iao,st,n„ éc mini,­­séoesen elvéoezze Ezzel egyúttal hoz záfárul ahhoz. hogv dolgozó népünf élete mép gazdagabb, még örömtelje­­sebb legyen. Must minden érőnkéi a meiуszuiuusffyőrs elvegzesere kell összpontosita- nunk. Alkalmazzuk minél szélesebb mértékben az előhántós ekét, hogy a talaj még jobb szerkezetű legyen, ь hogy ezzel is a magasabb hektárho­zamok célját szolgáljuk. Az őszi munkák gyors befejezéséért ★ ★ ★ fl felsőszeli EFSz az eszi munkák befejezése elet!--------------—.—J__________________________________ A somorjni járás a Barátság Hónapjában Járásunkban egyre több dolgozó érti meg a Szovjetunióval való ba­rátságunk óriási, jelentőségét. Ép­pen ezért most, a Barátsági Hónap­ban felhasználjuk az időt arra, hogy még jobban megismertessük dolgozóinkkal a Szovjetuniót, an­nak győzelmeit a munka frontján és azokat a módszereket, amelyek­kel ezeket a győzelmeket a szov­jet nép kivívta. A CsSzBSz helyi szervezeteit több helyen újjászer­veztük, igy Nagylégen, Éberhar­­don, és a somorjai középiskolában. A népi orosz nyelvtanfolyamok is most indultak meg járásunk több községében. Jó eredményeket vá­runk különösen a nagymagyari, a tárnoki és a vajasvatai nyelvtanfo­lyamoktól. ahol a szervezési mun­kákat Sidó elvtárs végezte. A szov­jet módszerek népszerűsítését töb­bek között oktató filmek segítségé­vel végezzük. Az ilyen filmek után vitát rendezünk, hogy minden dol­gozó tisztán lássa a filmen bemu­tatott módszerek előnyeit. A Barátsági Hónap hozzájárul ahhoz, hogy dolgozóink szívében még jobban elmélyüljön a Szov­jetunió iránti szeretet. Bulla Lajos, CsSzBSz járási titkára, Somorja A felsőszeli szövetkezetben nagyon ügyeltünk arra, hogy a cukorrépából egy darab se menjen kárba. Fel is szedtük a 200 hektár cukorrépánkat az utolsó darabig. Átlagtermésünk 250 mázsa volt hektáronként, de a prose­­nyicel mozgalom alapján megművelt 10 hektáros táblánkon 327 mázsa cu­korrépa termett hektáronként. A répa­karaj 90 százalékát lesilóztuk. A vetésnél nagy segítségünkre vol­tak traktorosaink, akik éjjel is dolgoz-Szövetkezetünkben a vetés befejezése kissé késlekedett, még pedig azért, mert az őgyaJlaj traktorállomáson kapott 9 traktor kö­zül valamelyik mindig üzemképtelen volt. Előfordultak olyan súlyos üzem­­hibák is, amelyeknek megjavítása hosz­­szabb időt vett igénybe. Ilyen körül­mények között aztán nem mutatkoz­hatott meg kellőképpen az olyan kivá­ló traktorosok, mint Jancsik és Mar­cinké elvtársak törekvése sem, akik pedig minden erejüket latbavetették, hogy a szövetkezet mielőbb befejez­hesse a vetést és az összes őszi mun­kát. Fontos, hogy a jövőben az ógyal­­lai traktorállomás jobban kijavított gépeket adjon ki a szövetkezetekbe. Most még állattenyésztésünkről szeretnék egy két szót írni. Tehené­szetünkben valahogy nagyon lassan megy Malinyinova módszerének beve­zetése. Fejőinknek meg kell érteniök, tak, hogy a kenyérmag mielőbb földbe kerüljön. Különösen Szentenszky Pál, Cselárik János és Táncos István mun­kájával voltunk megelégedve. Október végéig az ö segítségükkel több mint 500 hektárt bevetettünk. A hátralevő munkákat már szépen el tudjuk végezni. A beadással jól ál­lunk, úgyhogy a tagság jutalmazása minden téren biztosítva van. Kontár Jenő, csoportvezető Felsöszeli hogyha több tejet akarnak termelni, akkor nem szabod idegenkedniük az új módszerek alkalmazásától. Sertéstenyésztésünkben már lényegesen jobb a helyzet. Száz­harmincöt anyadisznónk nagyon jő karban van, s a melacszaporulat foko­zásában is jó eredményt érnek el ser­­tésgondozóink. Negyvenöt anya már lemalacozott darabonként átlag 8 ma­lacot. Süldőnk 250 darab van, ezeket Szokol Mária és Bednárik Apotla ne­velik jő eredménnyel. Az elvtársnők gondoskodnak arról, hogy a 200 darab hízósertés helyébe űj egészséges híz­­lalnivalókat tudjunk beállítani. Ebben az évben még 200 mázsa húst adunk be a közellátásra, aminek fele már tervenfelüli beadás lesz. így elérjük azt, hogy beadási kötelezettségünket az állattenyésztési termékekből is át­lagosan 110 százalékra teljesítjük Marikovec Aladár, Marcelháza Jobb munkát adjon az ógyaüai traktorállomás Jól halad a mélyszántás Alsószecsen Az alsószecsei egységes földmű­vesszövetkezet tagsága méltóan meg­ünnepelte a Nagy Októberi Szocia­lista Forradalom 36. évfordulóját, elsősorban is azzal, hogy e nagy ün­nep tiszteletére tett kötelezettség­vállalását teljesítette Október 28-ig az egész őszi vetést befejeztük és cukorrépánkat felszedtük és elszál­lítottuk Ezért a szép eredményért természetesen mindannyian megdol­goztunk A cukorrépa szállításánál például Varga János lovasfogatával naponta 80—85 mázsát vitt ki az ál­lomásra A kukoricánkat is betakarí­tottuk már Büszkén számolhatok be arról, hogy 50 hpktár kukoricaföld­ben már ovönvörűen zöldéi a búza, a iövftevi konvfir qiaqva. Hogy a kapásokat rekordidő alatt betakarí­tottuk. az annak köszönhető, hogy még az év elején szétosztottuk a kukoricát és a répát a tagok között állandó megművelésre. így tagságunk tudta, hogy a kiosztott parcellákról kinek keli betakarítani a termést, s késedelem nélkül mindenki munká­hoz látott. Azt tartottuk szem előtt, hogy addig kell sietnünk, amíg az idő jó. A vetésben elért eredményeinkben traktorosainknak van oroszlánrészük A kereszt- és keskenvsoros vetési módszert vetésterületünk 80 száza­lékán alkalmaztuk Traktorosaink jog­gal büszkék teljesítményükre, mert a szerződésben megállapított 83 hek­tár helvett 162 hektárt vetettek el. ami 194 százalékos teljesítménynek felel meg. Nehéz lenne megmonda­ni, melyik traktoros volt a. legjobb Mindannyian jól dolgoztak, talán mé­gis Greska József és Nagy János ér­ték el a legmagasabb teljesítményt Fáradtságot nem ismerve dolgoztak hogy tervüket neesak teljesítsék, ha­nem túlteljesítsék. Ez sikerült is. mert a középszántáson kívül 120 ha­­on már a mélyszántást is elvégez­ték, tudva azt, mennvi*-e fontos az. hogy még a fagy beállta előtt elvé­gezzék ezt a munkát s hogy ezen a téren Is teljesítsék az agrotechnikai határidőt. Henzsei Mihály, agronőmus, Alsószecse.

Next

/
Thumbnails
Contents