Szabad Földműves, 1953. július-december (4. évfolyam, 28-52. szám)

1953-10-25 / 43. szám

1953. október 25.

fbattott

Földműves _____________7

Ipolyvisk dolgozói a szocialista sajtóért

Szombaton, október 17-én megtartották Ipolyvisken a szocialista sajtó vitaestjét. Ezen az estén Ipolyvisk lakossága egy emberként kivonult abba a kultúrterembe, amelyet a község dolgozói brigádmunkával építettek, hogy meghallgassák a Szabad Földműves munkatársait és hogy elmondják, mit jelent számukra a szocialista sajtó.

A vitaest 19 órára volt hirdetve. — Akkorára már zsúfolt volt a terem. Elől az asztalon két virágcsokor mellett három petróleumlámpa árasztotta homályos fényét. A két csokor között Zápotocký elvtárs aranyozott szobra és a falon nagy vörös betűkkel a következő jelszó világított: Gottwald elvtárs szellemében a békéért, a szocialista faluért!” Hátul a sűrű széksorokból, mint csillagok felcsillantak néha a homályból a fényes férfi és ragyogó asszonyi tekintetek.

Abban a percben, amint Bartal Lajos elvtárs, az ipolyviski szövetkezet elnöke szólásra emelkedett, hogy ismertesse a hallgatósággal a sajtóest jelentőségét, meggyulladt a villany. Egyetlen pillanat alatt szinte nappali fény árasztotta el a termet, láthatóvá váltak a szövetkezet dolgozói, a férfiak. az asszonvok. akik kitartó szorgalommal. szívós akarattal a besztercebányai kerület legkiválóbbjává fejlesztették szövetkezetüket.

Itt meg kell jegyezni, hogy bár a viuany bevezetése a községben már

1951-ben és 52-ben tervbe volt veve, az ipolyági járás rejtélyes módon mégis mindig más községet részesített előnyben.

E mellőzés ellenére az ipolyviskiek öntudatos dolgozókhoz híven legyőzik a felmerülő nehézségeket és a sajtóest tisztelet'-e agregáttal fejlesztett villanyfénnyel teremtették meg az ünnepi légkört. Amint felgördült a színnd függő-'-e, az egész hallgatóság egy emberként felállt és a Csemadok énekkarától kisérve elénekelték a Munka Dalát. Utána nyomban megkezdődött a sajtóról szóló előadás. — Maior Sándor elvtárs a hallgatóság feszült érdeklődése mellett, felszólalásában a következőket mondotta

MAJOR ELVTÁRS A SAJTÓRÓL

— Harminchárom esztendeje annak, hogy a Rudé Právo megjelent, hogy segítse a munkások és parasztok elszánt harcát kizsákmányolóik ellen. Később a P da, majd a kassai Munkás és & Magyar Nap is szívósan bekapcsolódott ebbe a harcba. Ki ne tudná, hogv milyen fegyvert jelentett akkor kezünkben a szocialista sajtó? .... Ez a fegyver ma szocialista építőmunkánknál ugyanolyan jelentőséggel bír s mi azért jöttünk össze, hogy csiszoljuk, hogy még nagyobb eredménynyel használjuk közös fegyverünket, mint eddig.

— Bizonyára sokan vannak köztetek — folytatta — akik emlékeztek arra, hogy milyen óriási segítséget nyújtottak nekünk a kapitalista rendszerben a párt lapjai. Drága kincs, fegyver volt számú, :ra minden sor, amely ezekben a lapokban megjelent. Mi, munkások és parasztok az utolsó filléreinket vonunk képesek kiadni, csakhogy megvásárolhassuk a Pravdát vagy a Munkást. És ki ne emlékezne azokra a fehér foltokra, amelyektől szocialista sajtónk lapjai tarkálottak? .... Arn éppen ezek a fehér foltok bizonyították, hor"r a kapitalisták, a kizsákmányoló’: félnek, rettegnek az

(ig? szótól s mindent elkövetnek, hogy elhomályosítsák előttünk a valóságot.

< az igazságot. Mi éppen ezért megtanultunk olvasni a fehér foltok mögött is, megedzett bennünket a h*>rc és sajtónk meg tudta állani a helyét a fasizmus ideiében is. Mert elvtársak, nem akármilyen olvasó a munkás és a paraszt, hisz. utolsó fillérjét is odaadta sajtójáért, de azt is meg kell mondanom, hogy nem akármilyen ^sajtó a párt, a dolgozók sajtója. — Olyan hősöket, mint Julius Fucsik, akire mindannyian büszkék vagyunk, akire mindannyian szeretettel gondolunk, nem a kapitalista sajtó, hanem a szocialista, csakis a pártsajtó tud kinevelni. — Hűség a párthoz, a dolgozó néphez, ez jellemzi a szocialista sajtó újságíróit és ugyancsak ezért volt az, hogy a legválságosabb időben is szoros kapcsolatot tudtak a munkássággal és parasztsággal fenntartani.

Major elvtárs ezután rámutatott arra, hogy a szocialista sajtó mindig is nagy gondot fordított a néppel való egyre szorosabb kapcsolatra, mert csak így teljesíthette feladatát. így ismerhette meg a nép vágyát és akaratát és csakis ilymódon tárhatta fel az igazságot, a jövőt. Bárki, aki meglátogatta a Munkásmozgalom Történeti Intézetét és fellapozza a Munkás, vagy a Magyar Nap elsárgult lapjait, megtalálhatja számtalan munkás- és parasztlevelező tudósítását arról az elszánt küzdelemről, amit dolgozóink folytattak kizsákmányolóik ellen. E

hírek és tudósítások között gyakran találkozunk Ipolyvisk nevével, sőt a régi parlamenti jegyzőkönyvekben is gyakran ráakadunk Ipolyviskre, ami azt bizonyítja, hogy e község dolgozói öntudatosan kivették részüket az osztályharcból a párt irányítása mellett.

— Ma is — folytatta Major elvtárs

— a szocialista sajtó mindent elkövet, hogy munkás-parasztlevelezői hálózatát minél jobban kiépítse. A szocialista sajtó a nép, a dolgozók sajtója. Ezért feltétlenül fontos, hogy a dolgozók hozzászóljanak lapjuk, sajtójuk szerkesztéséhez. Ki hivatott jobban arra, hogy ’ hírt adjon a szövetkezet munkájának sikereiről, fejlődéséről, mint a levelező?... És ki tudja jobban feltárni a szövetkezet hibáit, mint éppen az a levelező, aki tagja a szövetkezetnék, aki tevékenyen résztvesz a szövetkezet mindennapi munkájában?! A hibák feltárása rendkívül fontos, mert csak ily módon tudunk azoktól megszabadulni.

— Rendkívül fontos -— mondotta

— hogy a tagok naponta olvassák a szocialista sajtót, mert az az idő melyet olvasásra szánnak, kamatostól megtérül. Ha Inolyvisk dolgozói figyelemmel elolvassák az Üj Szót, a Szabad Földművest, akkor megismerik a szovjet módszereket,, megismerik, hogy az ország legjobb szövetkezetei milyen módszerek alkalmazásával érték el nagy eredményeiket s követhetik példájukat. Nektek is tudnotok kell, hogy a kereszt- és szűksoros vetés hány vagonnal növelte a gabonatermésünket és hogy a Malinyinovamódszer hány száz és ezer literrel emelte tejtermelésünket. Csakis ezekkel a módszerekkel érhetjük el pártunk és kormányunk célkitűzését — a további árcsökkentést. Az árcsökkentés, mondja Zápotocký elvtárs, elválaszthatatlan a több és jobb termeléstől.

— A szocialista sajtó — fejezte be Major elvtárs — éppen itt kapja meg igazi jelentőségét, mert szervező, népnevelő erejével még szorosabbra fűzi a munkáá-parasztszövetséget. egységre, összefogásra ösztönzi dolgozóinkat, hogy még erőteljesebben vegyük ki mindannyian részünket hazánk felvirágoztatásában és a békeharcban.

AZ ÉLÉNK VITA.

Ezután következett a vita. Többek között Otrekál elvtárs, a helyi nemzeti bizottság elnöke szólalt fel. Pontos adatokat sorolt fel, hogy a községben hány előfizetője van az Uj Szónak, a Pravdának, a Szabad Földművesnek, továbbá a Fáklyának és a többi lapoknak. — Össezsen 308 előfizetőről számolt be.

— Ez a szám — mondotta — kevés. Mindent el kell követnünk, hogy mozgósítsuk községünk valamennyi tömegszervezetét, hogy a község minden dolgozója olvasson és megismerkedjen virágzó hazánk sikereivel, eredményeivel.

Ezután szót kért Kádasi elvtárs, aki rámutatott a szovjet tapasztalatok jelentőségére, amelyekről a sajtó révén értesül a falu dolgozója. Hangsúlyozta, hogy nem elég csupán ^olvasni a sajtót, hanem a szovjet módszereket alkalmazni is kell. Itt van például Malmyinová módszere, amit a községben már mindenki ismer, de eddig még nem alkalmazták érdemben. Az a nézete, hogy erre a módszerre minél előbb rá kell térni. Rámutatott, hogy a sertésállomány éppen a szovjet módszerek alkalmazásával olyan eredményeket ért el, hogy a szövetkezet 250 mázsával teljesítheti túl beadását és szép jövedelemmel növelheti vagyonát.

A vita élénksége ezen a ponton érte el csúcspontját. De ez érthető, mert aki ezen a napon jelen volt Ipolyvisken, annak igen jóleső látványban lehetetett része. Két hízót vágtak le, amely közel hat mázsát nyomott és a szövetkezeti tagok szorgos mozdulatokkal készítették a kolbászt, a hurkát a másnapi szövetkezeti kiállításra, amely Ipolyságon nyílt meg. A tagok azzal az igyekezettel végezték munkájukat, hadd lássák a város dolgozói, mit nyújthat az olyan szövetkezet, amely magáévá tette pártunk és kormányunk célkitűzését, a terméshozam emelését.

A SZOCIALISTA SAJTÓ

JELENTŐSÉGE.

A terméshozam emelésének szerves összefüggését a sajtóval éppen Csala István anyasertésgondozó hozta érvényre felszólalásában. Rámutatott arra, amikor néhány esztendővel 'ezelőtt a szövetkezet malacozójába került sertésgondozónak. fogalma se volt, mi a teendője, mert hiszen világéletében napszámos, munkás volt. Amikor az Űj Szóban és a Szabad Földművesben azt olvasta, hogy az elválasztott malacnak 20 kilósnak kell lennie, azt

hitte, hogy a lapok nem írják meg az igazat. Azt hitte, hogy az ilyesmi lehetetlen, mert az ő elválasztott malacai alig értek el 10 kilót, holott szorgalmasan ete'te és gondozta őket. De jöttek az újságírók és ajánlottak neki szakkönyveket. Ekkor jött rá arra, hogy nem elegendő, ha a darát odadobja a malacoknak. Rájött, mint ahogy a gőzgépnek a szén és víz mellett szüksége van olajra is, hogy működjön, úgy kell a malacoknak a darán kívül a szükséges vitamin és fehérje is az eledelbe, hogy megfelelően fejlődhessenek.

— Eddigi eredményeimet — mondotta Csala elvtárs —■ nyugodt lelkiismerettel állítóm, hogy az Üj Szónak, a Szabad Földművesnek és a szakkönyveknek köszönhetem. A szocialista sajtó révén jutottam el ahhoz az eredményhez, hiogy elválasztott malacaim gyakran 20 kilónál többet iá nyomnak. A szocialista sajtó, a szovjet tapasztalatok révén jutottam el ahnoz az eredményhez, hogy átlagban egy anyától 15 malacot választok el.

— EÍvtársak — mondotta ezután fennhangon — higyjétek el, hogy én nem ezért dolgozom igy, hogy nekem több jusson, mert amikor még nem kaptam a hozam szerinti osztalékot, hanem átlagosan napi munkámért egyésféľ munkaegységet kaptam, akkor is arra törekedtem, hogy minél nagyobb eredményeket érjek el. Nem is tehet másképpen az olyan dolgozó, aki tudja, hogy munkáskormány irányit és vezet bennünket, hegy minél szebb jövőnk, minél szebb életünk legyen. És hogy ezt tudom, ezt is a sajtónak köszönhetem.

Itt szükségesnek tartjuk megjegyezni, hogy Csala István elvtárs nagy megbecsülésben részesül a szövetkezeti tagság részéről. Az ő magatartása úgyszólván iskolát teremtett az ipolyviski szövetkezetben és ma az a helyzet, hogy a többi sertésetető is az ő példáját követi. Itt van például Jakus Sándor, aki hétésfél hektárral lépett jtavaly a szövetkezetbe. Jakus eleinte kedvetlenül látott munkához s e nehéz napokban Csala elvtárs segített neki, tanácsokkal látta el őt. Ma ott tart, hogy eredményeivel már mesterét is eléri. Üj módszerekkel is kísérletezik. így például, miután náluk a búgatást egyszerre hajtják végre, tehát az ellés is egyszerre történik, ezért módjában van a gyengébb malacokat az erősebb anyák ólaiba csempészni és ezzel eléri, hogy minél több egészséges malacot nevel Jel; — Jakus elvtárs büszke ezekre a „mostoha malacokra”.

SÜRGŐSEN KIKÜSZÖBÖLNI

A HIBÁKAT.

Kár, hogy Jakus elvtárs nem szólalt fel a vitában, ám így is Csala elvtárs 'felszólalása (aki nyugtalanul ült a gyűléseti. mert az egyik sertésnek ellenie kellett) kiváltotta azt a vitát is. amely feltárta a szarvasmarhaállomány körüli hibákat.

A kérdéshez hozzászóltak Tóth István Gyönyör, Simon és ifjabb Báli e'vtársak. Végül Tóth Ferenc mutatott rá egyes hibákra, amit haladéktalanul kell kiküszöbölni.

Bartal Károly elvtárs, a nemzeti tanács ti'kára kért ezután szót. Felszólalásában kiemelte azt a tényt, hogy míg a kapitalista rendszerben az újságírók a faluba nem dugták az orrukat, soha nem érdeklődtek a dolgozó paraszt élete iránt, addig ma az újságíró szinte lesi a paraszt szavát. — Ez a különbség — mondotta — a kapitalista és a szocialista újságíró között. Most, hogy így együtt vagyunk a Szabad Földműves munkatársaival, megmondhatjuk, hogy a mi újságíróink ők. Éppen ezért nagyobb figyelmet kell szentelnünk ezután szocialista sajtónknak. Ajánlom, hogy vezessük be nálunk is, mint az üzemekben, a sajtótízperceseket. Ha naponta értesülünk az eseményekről, ha megtárgyaljuk a szovjet módszereket, akkor ez jobb munkára fog bennünket serkenteni. Helyes lenne az is, ' ha rendszeresen beszámolót küldenénk a sajtónak szövetkezetünk fejlődéséről és hibáinkról. Biztos, hogy dolgozóink sokkal nagyobb kedvvel fogják olvasni az újságot, ha közvetlenül a mi munkánkról is szó lesz benne.

Miután a Szabad Földműves munkatársai beszámoltak munkájukról, Major elvtárs rámutatott arra, hogy a szerkesztőségben éppúgy folyik a szocialista munkverseny, mint bármelyik üzemben, vagy szövetkezetben. A szerkesztőségi gyűlésen minden szerkesztő munkáját, cikkét értékelik, hogy mennyiben közelítette meg azt a feladatát, amely a szerkesztőségi munkában ráhárul. A vörös vándorzászlót annak a szerkesztőségi tagnak Ítélik oda, aki azon a héten a legjobb munkát végezte.

A vitaestet Bartal Lajos elvtárs. a szövetkezet elnöke értékelte. Összefoglalójában azt a tanulságot vonta

A gímesi HNB meg a kis- és középparasztok

A szántóföldet nem lehet megnyújtani, de igenis lehet emelni a föld hozamát, ha betartjuk az agrotechnikai határidőket, alkalmazzuk a szovjet mesterek módszereit. Gimesen azonban furcsa módon akarták emelni a hozamot. Nemcsoda, hogy amikor e község magángazdálkodói megkapták a szétírást, bizony sokat töprengtek rajta, vájjon hogyan lehet az, hogy az ő földjük a községházán megnyúlt. Hók Sándor 4.50 hektáros középgazda ugyancsak csóválta a fejét, amikor a kezébe nyomott papírt böngészte. Elolvasta vagy ötször az írást, lehet, hogy még többször is, majd visszament az irodába, de hasztalan, mert ott azt mondták, hogy a szétírás jó és azon változtatni nem lehet. De nemcsak Hók Sándor járt így, hanem még mások is tapasztalták ezt a felületes munkát.

Hók Sándornak például pontosan 4.68 hektárnyi területe van a portával, kerttel és a kis legelővel együtt, a szétírás pedig 5.42 hektárra szólt. Ez tehát annyit jelent, hogy ha Hók Sándor felszántaná a kertet a ház udvarát még akkor sem teljesíthetné a vetéstervet.

Mindebből azt látni, hogy a gímesi helyi nemzeti bizottság netó tett meg mindent annak érdekében, hogy a vetésterületek szétírása pontos legyen, mert csak így fordulhatott elő olyan eset, mint amilyen Hók Sándorral és még egynéhány paraszttal történt. A nemzeti bizottság egyes dolgozóinak üyen felületes munkája semmi esetre sem járul hozzá a termelés fokozásáhez „a megnyújtott parcellák” aligha fognak többet teremni, de ha a nemzeti bizottság nagyobb figyelmet szentelne az agrotechnikai intézkedések és határidők betartására, sokkal több segítséget nyújtana a helyi szövetkezetnek a munkaszervezés megjavításánál, ha híven ragaszkodnék a szövetkezeti alapszabályzathoz, akkor a szövetkezetben nem terpeszkedhetnének olyan kulákok, mint Sípos és Puchovszký, és ugyancsak a hektárhozam is emelkedne.

Itt van tulajdonképpen az az ok, amiért a dolgozó kis- és középparasztok tartózkodnak a szövetkezetbe való belépéstől. Hiszen nem egyszer hangoztatták már, hogy mennének a szövetkezetbe, de ha olyan emberek vannak ott, mint Puchovszký és Sípos kulákok, akik soha életükben, nem dolgoztak és a szövetkezetbe csak megbújnak, akkor nekik ott semmi helyük. A helyi nemzett bizottságnak hozzá kell segíteni a szövetkezet becsületesen dolgozó tagjait ahhoz, hogy Sípos kuláknak és társának ki tegyék a szűrét a szövetkezetből,, hadd műveljék meg maguk a földet és ne dolgoztassanak másokkal.

Igaz, hogy a helyi nemzeti bizottság elnöke is aligha láthatja el jól feladatát, hiszen munkabeosztása következtében csak minden másnap jelenhet meg a községházán, hogy az iratokat aláírja. Márpedig ez az idő és ez a munkamódszer semmiképpen sem elegendő arra, hogy az elnök a legjobb akarata ellenére is hibátlanul elvégezhesse munkáját.

Több községünkben a nemzeti bizottság megtudta találni a helyes utat mind a magángazdálkodókhoz, mind a szövetkezeti tagokhoz. Ahol a nemzeti bizottság jól működik, ott példás szövetkezetek vannak, de vannak olyan községek is, mint például Nyír a zselízi járásban, ahol ugyan nincs szövetkezet, de a helyi nemzeti bizottság a kis- és középparasztok bevonásával közös aratást szervezett és egész éven át segíti őket, hogy közös munkával gyorsítsák meg a mezőgazdasági munkák elvégzését. Nagy hiba, ha például a becsületesen dolgozó kis- és középparasztot reakciósnak nézzük csak azért, mert még nem győződött meg arról, hogy a szövetkezetben jobb dolga lesz, jobban fog élni, mintha egyénileg gazdálkodik. A legnagyobb hiba ott van, hogy a nemzeti bizottság egyes tagjai nem ismertetik azokat a nagyszerű eredményeket, amelyeket a szövetkezetek elértek, nem ismertetik az olyan példákat, amikor a becsületesen dolgozó szövetkezeti tagok csak előlegben negyven-ötven mázsa gabonát kaptak az aratás után. Ugyanekkor Gimesen a helyi nemzeti bizottság szemet huny afelett, hogy a kulákok hogyan terpeszkednek a szövetkezetben, hogyan gátolják a szövetkezet fejlődését. S amikor az egyénileg gazdálkodók nem kérrjek a kulákok basáskodásából, akkor úgy akarják őket „meggyőzni”, hogy felületes szétírás következtében „megnyújtják” parcelláikat.

Igaz, hogy sok községben még vannak eltitkolt földek, s néhol úgy könnyítik meg a szétírás munkáját, hogy minden gazdálkodónak hozzákanyarítanak egy kis területet. Ez azonban semmiképpen sem helyes eljárás. Az a helyes, ha az eltitkolt földet megtaláljuk és mindenkire igazságosan írjuk szét a vetéstervet. így tehát Gimesen is be kell, hogy tartsák a kormányhatározatot. Jól véssék emlékezetükbe, hogy mezőgazdasági politikánk alapvonala töretlenül továbbra is a szocialista nagytermelés szervezése marad, egységes földműves szövetkezeteink útján, amelyek a legjobban összekötik az egyénileg gazdálkodó kis- és középparasztok érdekeit a szocializmust építő társadalmunk érdekeivel. Emellett a szövetkezetbe való megnyerés egyedüli módszere továbbra is a felvilágosítás, a meggyőzés, tehát az önkéntesség útja.

Nem szabad egy pillanatra sem megfeledkeznünk arról, hogy a magángazdálkodóknak juttatott nagyobb segítség mellett türelmesen megmagyarázzuk nekik, hogy az elmaradott mezőgazdasági kistermelésből egyetlen út vezet a terméshozam emelése felé, ez pedig a szövetkezeti nagytermelés. De amíg Gimesen is eljutnak ehhez a nagyszerű fordulóponthoz, addig is reálisan, igazságosan hajtsák végre a szétírást, segítsenek az egyénileg dolgozó kis- és középparasztjainknak a magasabb ''terméshozam elérésében és mutassák meg nekik a jobb élethez vezető utat, — a Mákoktól mentes szövetkezeti gazdálkodás útját. (Sz)

A szovjet mezőgazdaság tapasztalatai nyomán

A napraforgót tavasszal veti a parasztember, amikor a kukorica, krumpli és más kapásnövény kerül a földbe. A Szovjetunió délkeleti részein a kolhozparasztok néhány évvel ezelőtt kísérletezni kezdtek a napraforgó őszi vetésével. A szovjet parasztok rájöttek, hogy az új vetési módszernek igen sok előnye van, amellett gazdaságos is. Elsősorban tehermentesíti a tavaszi vetési munkákat. Már koratavasszal lehajt, a csokrozást, az első sorközi művelést, gyomlálást olyankor lehet elvégezni, amikor a többi növény még nem szorul ápolásra.

Előfordult azonban, hogy a késő öszszel vetett napraforgó éppen a fagy beálltakor kelt ki, ami természetesen kedvezőtlen volt. Ekkor a tudósok siettek a kolhozparasztok segítségére.

A Szovjetunió délkeleti részének Földművelési Intézetében hat éven át tanulmányozták a napraforgó koraőszi vetését. Rájöttek, hogy az a napraforgómag, amelyet cséplés után bizonyos ideig magtárban tárolták és csak azután vetették el, még a tél beállta előtt kihajtott.

A szovjet kutatók felhasználták munkájukban Liszenkó akadémikusnak a mag pihenési időszakáról szóló tanítását, amellyel irányítani tudták ezt a természeti jelenséget. A kutatók feladata az volt, hogy visszatartsák a napraforgómag őszi kicsírázását. Hoszszas kutatás után sikerült kidolgozniok egy új agrotechnikai eljárást, amelylyel „lefékezhették” tavaszig a napraforgómag kicsírázását. Ez az eljárás abból állt, hogy a frissen betakarított napraforgót nyomban a kicséplés után vetették el. Ez a mag tavaszig nem hajtott ki. Például az augusztus 28-án kicsépelt és elvetett napraforgómagnak csupán 5 százaléka hajtott ki tél előtt, 95 százaléka pedig tavaszig megőrizte nyugalmi állapotát. Koratavasszal aztán hamar kikelt és gyorsan fejlődött.

Több szanátovkörnyéki kolhozban vetették el koraősszel a napraforgót és holdankint 50 kilóval volt több a termésük, mint a tavasszal vetett napraforgónál. A „Második ötéves terv” kolhozban 66 hold őszi napraforgó holdankint egy mázsával, a Lenin-kolhozban 210 hold őszi napraforgó holdankint 2 mázsával fizetett többet a tavaszinál. Ez maga 420 mázsa napraforgómagtöbblet!

le, hogy sürgősen ki kell küszöbölni a szarvasmarhaállomány tenyésztése körüli hibákat, amelyeket a sajtóvita feltárt. A fejőknek példát kell venniük a sertésgondozóktól, olvasniok, j tanulniok kell minél többet, hogy fel j adatukat a szövetkezeti tagság és az j egész ország örömére teljesíthessék.4 Hangsúlyozta, hogy a kultúrteremben összegyűlt hallgatóság azt bizonyítja, hogy Ipolyvisk dolgozói tanulni akarnak, ezért mindent el kell követni a i

Csemadok és a Nőbizottság aktivizálása érdekében, hogy mind a férfiak, mind a nők méltó módon vegyek ki részüket a gazdasági és kultúrmunkából.

Báli János elvtárs, a helyi pártszervezet elnöke végül megköszönte a sajtó képviselőinek látogatását s rámutatott arra, hogy a vitaest értékes volt és azt minél gyakrabban kellene megismételni.

Szabó Béla.