Szabad Földműves, 1953. július-december (4. évfolyam, 28-52. szám)

1953-07-19 / 29. szám

J 6 Fdldifttfés' 1953. július 19. . A szocialista munkaverseny segítségével két nappal rövidítették meg az aratás idejét a hetényi EFSz-ben A gépek mindenütt meggyorsítják és megkönnyítik dolgozó parasztsá­gunk munkáját. Amint képünkön is látszik, a transzpor tér futószalagja megkíméli a szövetkezeti tagokat és a többi dolgozó parasztunkat a zsáko­lás nehéz munkájától. re Orsújfalun jól halad az aratás a növényápolással lemaradtak Ha ilyenkor a ragyogó napsütésben körülnézünk a hetényi határban, mindenütt szorgalmasan dolgozó em­bereket látunk a mezőkön. Meglátszik, hogy a szövetkezet vezetősége gondo­san előkészítette az aratási tervet, a­­melyben pontosan kijelölte minden szövetkezeti tag feladatát, hogy így biztosítsa az idei bő termés gyors és szemveszteségnélküli betakarítását. Bi­zony jól esik látni ezt a nagy mun­­kaigyekezetet, hiszen most arról- van szó, hogy biztosítsuk egészévi mun­kánk gyümölcsét, országunk bőséges! kenyerét. VÍGAN FOLYIK A MUNKA A falutól az állomáshoz vezető or­szágút .mentén mintegy harmincnyolc hektáron a szövetkezet tagjai már be­fejezték az ösziárpa aratását, melyet kombájn segítségével végeztek el. A falu mellett elterülő széles legelőkön javában folyik a kombájn által leara­tott és kicsépelt gabona szárítása és kitisztítása. Nem sokkal messzebb ön­kötözők berregése vegyül bele a határ csendjébe, melyek után a szövetkezet tagjai nagy igyekezettel rakják ke­resztbe a szép sorokban fekvő dús ka­­lászú gabonakévéket. A község túlsó oldalán elterülő ültetvényesekben pe­dig a kapák élén itt-ott megtörik a nap fénye, miután a'szövetkezet tag­jai az aratással egvidőben a növény­­ápolásról, sőt a szőlő kapálásáról sem feledkeztek meg. Hasonlóképpen futja az erejükből, hogy a második kaszá­lás által nyert jóminőségű takarmányt is száraz helyre hordják be, így biz­tosítsák a kellő mennyiségű takar­mányalapot is. Mindez azonban, amit fentebb nagy­vonalakban leírtunk, csak parányi ré­sze annak a lendületes munkának, ami a valóságban ma Hetény hatá­rában folyik. A szövetkezet tagjainak munkaakarata az elért eredményeik­ben domborodik ki igazán, a kenyérért folytatott sikeres harcukban. A jó munkaszervezés mellett kétségkívül a szocialista munkaverseny adott ilyen lendületet munkájuknak, mely még a fáradtságot is legyűri és további si­kerek elérésére serkenti a hetényieket. S tulajdonképpen a szövetkezet tagjai ennek köszönhetik azt is. hogy^ közel egy év óta mindig ők a járási ver­senyzászló tulajdonosai és nem akadt még egy olyan község, amely elhódí­totta vojna tőlük a győztes vándor­zászlót. Henczi elvtárs, a szövetkezet fiatal, agilis elnöke, aki a közelmúltban tért haza az elnökképző iskoláról, ugyan megemlítette, hogy a növényápolások idején, főleg a rohamosan közeledő aratás miatt úgylátszott már, hogy elmegy a versenyzászló a faluból, de a szövetkezet tagjai minden erejüket megfeszítve alaposan megfogták a do­log végét. — Ennek köszönhetjük — szólt köz­be az egyik csoportvezető, — hogy a tavalyi alacsony, 18.5 mázsás kuko­ricatermésünk az idén egvszerannyi terméssel kecsegtet, spt a többi kapá­sok is számításunkon felül sikerültek. Bizony így van ez. Az aranyló ga­bonatáblák között meghúzódó üdezöld kapásnövények csakugyan mind ar­ról tanúskodnak, hogy több éven nem jutalmazta meg a föld ilyen gazdagon a hetényieket, mint éppen ebben az esztendőben. A szorgalmas munka lendülete per­sze nem hagyott ki az aratás meg­kezdésekor sem, ugyanis most kell kicsúcsosodnia annak a munkakedv­nek, mely a szövetkezet tagjaiban a termés elvetésétől kezdve egészen a betakarításig forrott. Bizony nem kis dologról volt szó, hiszen 283 búza, 155 rozs, 198 árpa és 18 hektár zab dús termése betakarításához minden erőt, szorgalmat kellett összpontosíta­­niok, hogy idejében elvégezzék az a­­ratás, sőt a cséplés nehéz munkáit is. A szövetkezet tagjai az aratási mun­kát úgy szervezték meg, hogy a négy munkacsoport között 11 önkötözőt osztottak széjjel, majd csapatokat al­kotva, hat személyt jelöltek ki min­den kévekötőgép mellé. Ennek a munkaszervezésnek aztán igazi tartalmat adott a szocialista tnunkaverseny, mely lehetővé tette a szövetkezet tagjainak, hogy az ara­tást az eredeti tervüktől eltérően nem tíz, hanem nyolc nap alatt, vagyis két nappal előbb elvégezzék. Nagy részük van ebben az összes munka­­csoportoknak. Az utolsó napokban Szalay Balázs csoportja megelőzte Szabó Dezső csoportját az aratási versenyben. Szalay elvtárs nem bőbeszédű em­ber, azt azonban mégis megtudjuk tő­le, hogy a sikert az elsőségükért fő­képpen annak köszönhetik, hogy a cso­port tagjai a számukra kijelölt terü­letükön az egész év alatt jó talajmun­­kát is végeztek és így készítették el gabonaterületüket a géppel való ara­tásra. Természetssen Így aztán pem csoda, ha Luca Zoltán traktoros majd 11 hektárt aratott le önkötözőgépével egy nap alatt az említett csoport ga­bonatábláin. Meg kell mondanunk azonban azt is, hogy Szabó elvtárs és a többi cso­portok szintén kitűnő munkát végez­tek. Hogy nekik most nem sikerült az első sorokban maradniok, azt az­zal indokolják, hogy a korábbi napok­ban ugyancsak a jó talajelőkészítés révén ők álltak ott, ahová most Sza­lay Balázs csoportja került. Már javában folyik Szlovákia összes kerületében az idei békearatás. Az összes kerületben azonban nincs meg még a tervteljesítés áttekintése. Jú­lius 10-ig elvégzett nyári munkák le­folyásáról szóló jelentések a követke­zők: Pozsonyi kerület: kombájnnal 17.9 önkötözökkel: 24.4. — Tarlóhántás: 4.8 százalék. — Nyitrai kerület: kom­bájnnal: 11.6 — önkötözökkel: 19. — Tarlóhántás: 4.3 százalék. — Kassai körzet: kombájnnal: 7.8 — önkötö­­zőkkel: 4.6 — Tarlóhántás: 0.9 száza­lék. Július 8-ig az aratási terv teljesí­tésében a legjobb volt a csallóköz­­csütörtöki traktorállomás, mely az említett napig 12.1 százalékra teljesí­tette tervét. — Július 10-ig elsí! hely­re az ógyallai gépállomás került, mely 18.1 százalékrh teljesíti az aratási ter­veket. Második helyen a Csallóköz - csütörtöki traktorállomás van 16.7 százalékos teljesítménnyel és a har­madik helyen a szenei traktorállomás van 16.7 százalékos teljesítménnyel. A pozsonyi kerület traktorállomásai A szocialista munkaverseny Hetény­­ben igen népszerű lett, megmozgatta az egész szövetkezeti tagságot és az egész falut is. Igen sokat segít mind­ebben az is, hogy az elért eredménye­ket a helyi Nemzeti Bizottság, a helyi rádión keresztül naponta ismerteti és a hiányosságokra is rámutat, melyeket a szövetkezet tagjainak ki kell kü­­szöbölniök. Másrészről pedig a szö­vetkezet vezetősége is nagy súlyt he­lyez a munkaversenyre, mert az ered­ményeket ugyancsak ők is naponként értékelik. Jó szolgálatot tesz a fa­lusi versenytábla is, ahová az elért eredmények mellé beírják azoknak a nevét, akik munkájukban kitűntek. Nem szabad említés nélkül hagy­nunk azonban a szövetkezet hiányos­ságait sem, ami főleg a tarlóhántás elmaradásánál mutatkozik. A szövet­kezet tagjai ugyanis a tarlóhántás el­hanyagolásával a jövő termés sikereit veszélyeztetik. Ezért mindent el kell követniök, hogy a gépek jobb kihasz­nálásával, két műszakban szervezzék meg a munkájukat, úgyhogy nappal arassanak, éjjel pedig végezzék el a tarlóhántás fontos munkáját. AKIK KERÜLIK A MUNKÁT Végül kitérünk még azokra a szö­vetkezeti tagokra is, akik a jó ered­mények láttán, az állandó munka­­csoportok sikerei ellenére sem kapcso­lódnak bele a közös munkák, de fő­leg most a termésbetakarítás sürgős elvégzésébe. Sáray Benő 276. h. sz. és Komjáthy András úgy látszik, még mindig nem tették magukévá azt az elvet, hogy életszínvonaluk csakis a közös gazdálkodásban elért sikerek útján javulhat meg és csakis a szö­vetkezet jövedelmének gyarapodásával fokozódhat a jutalmazásuk. Saját ér­dekükben pedig mindent el kell követ­niök, hogy még a második félévben részben pótolhassák eddigi mulasztá­sukat, így segítsék elő a szövetkezet további fejlődését és életszínvonaluk emelkedését. Szombath A. július 11-ig 9.1 százalékra, a nyitrai kerület traktorállomás pedig 7.4 szá­zalékra teljesítik az aratási tervet. A kombájnvezetők eddig elért ered­ményei után első helyen van Frühauf elvtárs, aki a Csehországban lévő bu­­dejovicei kerületből jött brigádra és stomfai .traktorállomáson dolgozik. — Frühauf elvtárs július 10-ig 93 óra alatt 63.5 hektárt aratott le kombájn­nal, 1235 mázsa gabonát pedig kicsé­pelt. 1355 liter üzemanyagfogyasztás mellett. A kombájn vezetők további teljesít­ményei július 10-ig: Szigli Mária Csal­­lóközcsütörtökön 65.5 hektárt aratott, 1433 mázsát csépelt 99 óra alatt és 1355 liter üzemanyagot használt el. Hamar József ugyancsak Csallóköz­­csütörtökön 68 hektárt aratott. 1335 mázsát csépelt 176 liter üzemanyagot megtakarított. Samaranský Vincent, Dunaszerdahelyen 58.5 hektárt aratott. 1536 mázsát csépelt. Holovics Béla pedig Stomfán 57.5 hektárt aratott, 1288 mázsát csépelt 104 óra alatt és 1238 liter üzemanyagot használt fel. A komáromi járásban is teljes ütem­ben folyik az aratás. Az őrsújfalusi szövetkezet tagjai húsz hektáron két kombájnnal 10 hektáros táblán pedig két önkötözőgéppel kezdték meg az aratást. Ibolya Gábor kombájnvezető ezévben először arat kombájnnal, de mindjárt meglátszott rajta, hogy nagy gonddal készült fel a gabona betaka­rítására. Száraz József segítőtársával a nagyszerű gépet jól előkészítette a munkára és. az aratás megkezdése elótt a kombájnt a mezón kipróbálta. Ilyen gondos előkészület után nekilen­dült a munkának. Ibolya elvtárs és társa korareggeltől estig dolgozik arató-cséplőgépével. Ugyancsak nagy igyekezettel végzi munkáját Sebők Jó­zsef is, aki a zsákolásnál dolgozik és bizony jól kell igyekeznie, hogy a bő sugárban ömlő gabonát idejében zsá­kolja. A kombájnnal együtt -haladnak a lófogatos kocsik is, melyekre nyom­ban rárakják a kicsépelt gabonát. Ezt Such András, Kiss András és Keszan András szállítják el a színbe szárítani. A kombájn után nyomban eltávolítják a szalmát is, amit az erre célra elké­szített szerkezettel Mészáros István és Havlík Pál traktorosok végeznek. A nagy igyekezetben nem marad el Borka Sándor kombájnos, Illés Gábor társéval, akik szorgalmukkal a szocia­lista munkaversenyben megakarják előzni Ibolya elvtársat. Ez sikerült is, miután Borka kombájnos már elmúlt évi tapasztalatokkal is rendelkezik. Ezt társai még nélkülözik. A 20 hektárnyi árpatáblán egy nap alatt elvégezték a munkát. Ibolya Gábor ezidő alatt 9 hektárt. Borka Sándor pedig 11 hek­tárt aratott le és csépelt ki. Ezen a területen a szövetkezet tagjai 300 má­zsás hektárhozamokat értek el. Az önkötözőgépek a tíz hektáros táblát nem egész hét óra alatt elvé­gezték. Az aratási munkáknál kitűntek Kmety János, Pasztyierík Valent, akik példát mutattak a többieknek is. Mi­helyst beérett a búza, a szövetkezet tagjai nyomban hozzáfogtak az ősziek aratásához. A munka a kedvezőtlen időjárás ellenére is jól halad. A szövetkezet tagjai az aratásban jő munkaszervezést és szép eredményeket mutatnak fel. Mindezt azonban nem mondhatjuk el a többi munkákról, mert a szövetkezet agronómusa és el­nöke nem gondoskodtak arról, hogy a kasza után nyomban elvégezzék a tar­lóhántást. A hiba főképpen ott van, hogy a szövetkezet vezetősége nem gondoskodott arról, hogy a learatott gabonatáblák fel legyenek gereblyézve, így nem lehetett elvégezni a tarlóhán­tást sem. A szövetkezet további hiá­nyossága még az, hogy a 140 tagból csak 71 kapcsolódik be teljes mérték­ben a munkákba. Akik nem veszik ki részüket a munkákból, vagy csak it't­­ott kapcsolódnak be, azok megkárosít­ják a szövetkezetét és fékezik a mun­kákat. Ilyenek közé tartozik Kiss Do­­ro.tya, Kárász Ilona, Nagy Károly, Obruda Bemát és még többen. Ennek tulajdonítható,' hogy annak ellenére, hogy az aratás már a befejezéshez kö­zeledik, csak egyszer kapálták meg a 145 ha kukoricát, 20 ha cukorrépát. 15 ha dohányt és 15 ha napraforgót, így a második kapálást ezeknél a nö­vényeknél az aratás utánra kellett ha­lasztani, ami bizony nagy kárt okoz a szövetkezetnek a magasabb hektárho­zamokért és a nagyobb jövedelemért folytatott harcban. Hogy az őrsújfalusi szövetkezeti ta­gok egyre fejleszthessék szövetkeze­tüket és hogy vagyonosokká váljanak ahhoz feltétlen meg kell javítani a munkafegyelmet. A munkától tartóz- I kodók kövessék a legjobbak példáját I és akkor szövetkezetük valóban szi­lárdabb és egyre gazdagabb lesz. Az ógyallai Iraklorállomás 18.1 százalékkal vezet az aratási munkákban A jó termést jól is kell betakarítani Mohiban múlt év őszén egy-két kis gazda kivételével az egész község kis- és középparasztsága a szövetkezeti gazdálkodás útjára lépett. A még jó­formán egy éves múlttal sem rendel­kező szövetkezet mindamellett e rö- | vid idő alatt is szép fejlődést mutat. Már az indulásnál — tehát a múlt év őszén — gondoltak arra, hogy alkal­­mazniok kell a vetésnél a keresztso­ros módszert, amellyel magasabb hek­tárhozamot érnek el. Búzából 8, ár­pából pedig 50 hektár területet be­vetettek (ez utóbbit tavasszal.) . A szövetkezetnek 126 tagja és ösz­­szesen 830 hektár földje van. E föld­területből 730 hektár a szántóföld. — Gabonaterületük 400 hektár, amely eddig soha nem látott szép termést Ígér. Ezt bizonyítja a 12,5 hektár őszi­árpájuk hektárhozama is, amire nem is számítottak. Hektáronként 28 mé­termázsás termést takarítottak be. így 8 métermázsával több termett hektá­ronként a tervezett terméshozamnál. — Búzából úgyszintén jó termésre szá­mítanak. Hajpál László, az EFSz agro­nómusa bizakodóan jegyezte meg: — Búzából is lesz vagy 25 mázsa hek­táronként. — Mindez jó munkájuk eredményét, s azt a bizalmat tükrözi vissza, amelyet a nagyüzemi szövetkezeti gazdálkodás­hoz fűztek. Egyéni gazdálkodással szorgalmas munkájuk ellenére sem számíthattak volna ilyen termésre. A mohii EFSz-ek 30 hektárnyi tava­szi árpája volt. melynek aratását f. hó 8-án kezdték. Négy önkötöző-gép vágta másfél napig, mire lefogyott. Itt azonban meg kell jegyezni, hogy a gépállomás jobban Is megszervezhette volna a gépekkel való aratást. A gép­állomás agronómusának és Haipál Lászlónak, az EFSz agronómusának jobb munkaszervezést kel! alkalmazni az aratógéoek legmagasabb fokú ki­használásánál. Sürgősen mérjék ki külön-külön minden traktorosra a ga­bona-parcellát, lehetőleg naponta. Az aratás ilyen megszervezése szükséges azért is, mert megkönnyíti a napi tel­jesítmény ellenőrzését, ugyanakkor ha valamelyik gépnél üzemzavar adódik elő. nem akadályozza egyik a másikat a munkában, továbbá széles lehetősé­get nyújt a szocialista munkaverseny kifejlesztésére. Hogy mit jelent a munka jó meg­szervezése, azt a szövetkezet tagjai maguk is tapasztalhatták a tavaszi munkák agrotechnikai határidőn be­lüli elvégzésénél. A rendkívül csapa­dékos időjárás ellenére sem maradtak el a kapásnövények ápolásával. Ez csak azért sikerülhetett, mert csopor­tokon belül egyes tagokra is szétosz­tották a kapásokat. A munka alapos megszervezése érvényes az aratásnál is. A szövetkezetnek három növény­­termesztési csoportja van, amelyek most automatikusan arató-csoportokká alakultak át. Fontosnak tartjuk meg­jegyezni.. hogy az egyes csoportokon belül munkacsapatok összeállítása na­gyon üdvös dolog. A kézi aratásnál is nagy szükség van a ' munkaszerve­zésre. Mohiban fontos ez annál is in­kább. mert elég sok gabonájuk van olyan, amelyet a vihar és a zápor ala­posan a földhöz tapasztott. Tehát ha­tározottan több munkát igényel ennek learatása. mint az álló gabonáé. Éppen azért, hogy gazdag termésük mielőbb zsákban4 legyen, minden lehetőséget meg kell ragadniok. Ne engedjék, hogy egészévi munkájuk gyümölcséből — a bő termésből — egy szem is kárba vesszen, a túlérés következtében el­peregjen. Tehát kaszát, sarlót a kézbe. A dőlt gabona kézi aratásánál cél­szerű még a 10 főből álló arató-csapa­tot is kétfelé osztani, mert így ke­­vésbbé akadálvozza egyik aratópár a másikat. \ napi munkateljesítmény­nek megfelelő terület kimérése a leg­jobb módszer itt is. Ez nem jelenti azt, hogy ha a kijelölt terülpt elvég­zése után most már haza kell menni, — újabb parcellát méressenek a cso­portvezetővel. Mielőbb tegyék jóvá a hibákat A verebélyi Gép- és traktorállomás­nak sokkal nagyobb figyelmet kell szentelnie a mohii traktoros-brigádra. A még kevés tapasztalattal és szak­ismerettel rendelkező traktorosokat lehetőleg úgy ossza el, hogy azok ne egy brigádra kerüljenek. Szorgalmaz­nia kell azon intézkedést is, hogy a traktorosok, akik tagjai az EFSz-nek, a ledolgozott munkaegységek alapján gabonát kapjanak a szövetkezettől. A szövetkezet részéről való ilyen mun­kajutalmazás előnyös, mert a trakto­ros érdekeltté válik a többtermelés­ben. viszonya a szövetkezethez lénye­gesen megváltozik. Kevesebb lesz az üzemzavar, a traktoros jobban ügyel a gépére, hogy napi munkateljesít­ményét fokozhassa. Az üzemzavar következtében törté­nő kiesések minél kisebbre való csök­kentése megköveteli, hogy a gépjaví­tók azonnal munkába lépjenek, ha ar­ra szükség van. A traktoros-brigád­ban csak egy traktoros van minden traktoron, holott segédtraktorosnak ш kellene lenni. Ennél fogva fennáll az a veszély, hogy a tarlóhántással el­maradnak. különösen, ha még a két hónap óta javításon lévő lánctalpas traktor sem készül el a napokban. Az egyes traktorokon a világító készülék kijavításáról sem gondoskodtak a meg­felelő időben. Mindez azt bizonyítja, hogy a gépállomás részéről nem tettek megfelelő intézkedést, hogy biztosítják a betakarítási munkák akadálymentes lefolyását. Tehát mielőbb tegyék jóvá az elkövetett hibákat. A felsorolt hibák ellenére az aratási munkával előre haladunk. Naponta 80—100 nö kapcsolódik be az aratásba, különösen a kévék össze­hordásánál nyújtanak nagy segítséget a szövetkezetnek. A termés megóvá­sából is kiveszik részüket. Közülük kerül ki a nappali tűzvédelmi őrség. Mindamellett a tehenészetben is meg­állják helyüket. — Császár Imréné 239. Czúdor Jolán 173, Csornák Rozá­lia pedig 152 munkaegységet dolgo­zott le május 31-ig, mint fejőnd. A szövetkezet részére a gabona­­cséplés céljára két cséplőgép áll csak rendelkezésre, éppen ezért a szövet­kezet vezetőségének már most arra kell törekedni, hogy időben hozzá­lássanak a gabona elcsépléséhez és jól szervezzék meg ezt a munkát. Csépel­jenek két váltásban. Kováer Jutván.

Next

/
Thumbnails
Contents