Szabad Földműves, 1953. július-december (4. évfolyam, 28-52. szám)
1953-07-19 / 29. szám
1953. július T9. Féltíntfhw« HÁROM KÖZSÉG Országszert« folyik most nagy lendületben az aratás. A dübörgő traktorok hangján, a felszálló finom porfelhőkön keresztül az ember mindenütt megérzi az érés illatát és minden dolgozó paraszt csillogó tekintetén, verejtékes, napbarnított homlokán az aratómunka nemes heve fénylik, mint harmat a hajnali fűszálakon. Hazánk valamennyi községét az aratáson kívül közös nevezőre hozza a szövetkezeti eszme, s ennek keretén belül a mezőgazdaság gépesítése, továbbá a hatalmas építkezések, amelyek az aratás alatt is mindenütt szakadatlanul folynak. Három községről adunk most hírt, ahová tisztán véletlenül sodródtunk, mert amikor a korahajnali órákban elindultunk, csupán annyit tudtunk, hogy Dunaszerdahelyre megyünk. Dunaszerdahely úgy néz ki e napokban, mint egy gabonaraktár. Kint az egvik mellékutcán a kombájntól kicsépeít gabonát tisztítja és szárítja a város szövetkezete, a többi utcán pedig telt zsákokkal zsúfolt teherkocsik szállítják a gabonát a begyűjtő raktárba. A traktorok dübörgése, a teherkocsik tülkölése egyetlen percig sem szűnik meg, a forgalom a reggeli óráktól az esti órákig szakadatlanúl fokozódik. Az úton felkapaszkodunk egy teherkocsira, amely Mihályfa felé tart, ahová a koradélelőtti órákban érkezünk. Mihályfán az utcán egy lovasfogat baktat, amely a pékhez viszi a kenyereket. A házakból itt-ott kifutnak az aszonyok, felgyűrt, napbarnított karjuk könyökig lisztes és nemes méltósággal adják át a kocsisnak a szakajtókban dagadozó kenyértésztákat. Ezekben a percekben a falu asszonyai mind hasonlítanak egy kicsit egymásra, a kenyérdagasztás mestersége va lahogy egyforma komolyságot varázsol arcukra és éppúgy otthagyja rajtuk nyomát, mint a liszt. ügy tűnik, mintha a kenyérkészítésnek ez a jelenete befejezője lenne a tavalyi aratásnak, mert most már minden igyekezetükkel az új aratás sikeréért szállnak síkra. Mihályfa asz"szonyai kivétel nélkül segédkeznek a határban az aratásnál. Minden szabad idejüket ott töltik a kévehordásnál és' a keresztrakásnái. De nemcsak az asszonyok, hanem a férfiak is, ak*k a városban az üzemekben dolgoznak, estefelé, ha hazajönnek, teljes lendülettel kapcsolódnak az aratási munkálatokba. Rajtuk kívül a tanító, a község és a szövetkezet hivatalnokai, funkcionáriusai, is. Mindenki, a község valamennyi Makósa kötelezettséget vállalt, hogy résztvesz az aratás sürgős munkájában. A községben Villámhírt szerkesztenek és a hangszóró naponta adja tudtál a községnek, hogy az aratás és a szén a begyűjtés munkájában ki volt az első, ki végezte a legtöbb és legjobb munkát. Mihályfán az a helyzet, hogy az aratási munkálatokkal párhuzamosan szakadatlanul folyik a takarmánybegyűjtés is. Természetesen az előtérben az aratás áll, amely a múlt hét elején kezdődött kombájnnal és 7 önkötözőgéppel. Az önkötözőkből 3 pöstyéni brigád. Ezeket a brigádokat szombaton. 11-én sürgősen hazahívták azzal a hírrel, hogy náluk is megkezdődött az aratás. A hét elején Mihályfán az volt a helyzet, hogy 370 hektár gabonából a felét már learatták és biztos, hogy mire e sorok megjelennek, már az aratás végefelé járnak és nagy irammal folytatják a cséplést, amit vasárnapra virradó hajnalban kezdtek meg. Varga Imre zootech n ikus örömmel közli, hogy szövetkezetük félévi beadását marhahúsból 149, sertésből 179, tejből 100 százalékosan teljesítette. Ugyancsak Vargától tudjuk meg, hogy Mihályfa új dohányszárítót épített a szükséges villanyerővel felszerelve, amely 30 hektár dohány szárítására alkalmas. Ezenkívül van hizlaldájuk, malacozójuk és most építik teljes irammal a másfk nagyobb térfogatú malacozót. A 36 esztendős Varga Imre, aki ifjú korában cseléd volt, az új birtokos büszkeségével sorolja fel ezeket az új épületeket, amelyeknek mindegyike egy-egy állomást jelenti szövetkezetük fejlődésének. A továbbiak során megtudjuk, hogy a szövetkezet tehénállományánál az' átlagos tejhozam tehenenként 6.8 liter. Ezt a hozamot emelni lehetne a háromszoros fejés bevezetésével. Sajnos, egyelőre lehetetlen ezt végrehajtani, mert csak reggel és este szállítják el a tejet. A fejőknél egyébként a tejel. Tehát hektáronként több mint 3b mázsát. Amint beszél a hektárhozamról, sovány, csontos arca kiszínesedik és mondanivalójában az aratás ünnepi láza lüktet. Az elnök elmondja, hogy ezt a szép eredményt az agrotechnikai idő pontos betartásának, továbbá a gondos őszi és tavaszi trágyázásnak köszönhetik. Elmondja továbbá, hogy már a tavalyi terméshozam arra ösztönözte őket. hogy szakszerűen műveljék meg a szövetkezet tábláit. Hangsúlyozza, hogy a szorgalmas és szakszerű munka magával hozta azt, hogy már tavaly nem kellett az államtól külön segítséget kérni. Amint megkapták a vagon vetőmagot, • cserébe azonnal egy vagon búzát szállítottak A bősi szövetkezet tagjai még hordják a gabonát, de már folyik a tarlóhántás hozam és a borjak száma határozza , meg a munkaegységek számát. E ponton meg kell állapítanunk, i hogy az etetők közti verseny nem o- | iyan méretű, mint amilyen lehetne. , Ä kétszeri tejszállítás semmiesetre sem lehet akadálya a tejhozam növelésének. A szövetkezet vezetőségének gondoskodnia kell arról, milyen módon valósíthatja meg a háromszori fejést, hogy a versenyt az etetők között teljes iramban megindítsa. Hozzá kell tennünk, hogy Varga Imre feltétlen biztosítéka annak, hogy a mai állapoton változtatni fog. Igazolja ezt az a tény is, hogy míg tavaly mindössze két gödörben sílóztak, addig ezidén 8 gödörben készítik el a siiótakarmányt. Egyébként az egység, az összefogás légkörét az aratásban a Villámujság két strófája fejezi ki: Megy a kombájn a határban. Tarló marad csak nyomában, Sokai segít a Sztálingép, Ezért szereti hőn a nép. Egyszerre arat, csépel, Gabonaszem nem vész el, örül neki a munkásnép, Győzelemre viszi tervét. Pódafa A harc minden szem gabonáért Podmaň is érvényesül, amely község hasonló terület felett rendelkezikrmint Mihályfa. Az aratással ugyanott tartanak. A hét elején a fele termésük már le volt aratva. A két község között tisztán az a különbség, hogy Podafa már a mai napig a kombájntól learatott, kitisztított 5 vagon gabonát adott be az államnak. Tehát vasárnap, 12-én a beadás 20 százalékát teljesítették és valószínű, hogy e hét végéig a beadás nagyrészét teljesítik. Büszkén mondja az elnök, Nagy Kálmán elvtárs, hogy 16 hektár ősziárpán 562.90 mázsa hozamot értek érte. Ezenkívül még arra is volt elegendő termésük, hogy a közeli szövetkezeteknek, akik arra rászorultak, kölcsön adtak 200 mázsa gabonát. Sőt azt is megengedhették maguknak, hogy a múlt hónapban a nagycsaládú tagok között szétosztottak 30 mázsa gabonát. Természetesen mindezt most visszakapják az új termésből. Az elnök kezeit dörzsöligeti: — Hálás a föld — mondja, — a jó munkáért. A tagok, ha látják, hogy a szövetkezet gondjukat viseli, törődik velük, ők is nagyobb lelkesedéssel dolgoznak. A jólét magával hozza a tagok öntudatosítását. Tavaly még bizalmatlanul nézték az önkötözőgépeket, ma viszont a kombájnt is örömmel látják. Már felismerték a gyors és veszteségnélküli aratás jelentőségét. Drága ndkiink minden szem. A ledőlt gabonatáblákon egy 9 tagból álló csoport végzi a kézi aratást és ügyel arra, hogy minél kevesebb legyen a szemveszteség. Az elnök hangjában hála és szeretet lüktet pártunk és népidemokratikus rendszerünk iránt, mintha- vissza akarná tükrözni az egész tagság egyöntetű magatartását. A szövetkezet tagsága minden talpalatnyi földet kihasznál. Közvetlenül az iroda előtt 35 hektárnyi területen ot virít az embermagasságú csalamádé. Ezt május 1-én vetették el, miután az őszi lendeket lekaszálták. A csalamádét sílózásra hagyják, amit szeptemberben kezdenek meg. 10 sílógödrűk . van, most ásnak hozzá még egyet. Benyovszky Ödön 29 esztendős zootechnikus a szakember biztonságával a következőket mondja: — Mi gondoskodunk állatállományunk takarmányalapjáról. Tavaly sem kértünk a felvásárló szervektől egyetlen szál szénát vagy szalmát. Mi ezen a téren saját munkánk eredményére támaszkodunk, s az a nézetem, hogy erről minden szövetkezet gondoskodhat, ha jól és tervszerűen gazdálkodik. Nos, Benyovszky Ödön kijelentései helytállóak. Tervszerűen és gonddal végzik itt a munkát. Aki egy pillantást vet a hizlaldába és látja a tiszta, egészségtől duzzadó sertéseket és átja a szép teheneket, az megérti, hogy miért teljesítette a szövetkezet a marhahúsból 100, a sertéshúsból 130 s a tejből 130 százalékra a beadást Benyovszky mondja, hogy az átlagos tejhozam tehenenként 6.7 liter telet tesz ki. Megjegyzi, hogy már elértek 7.9 hozamot is, de most a nagy melegben a tejhozam leapadt. A fejési munkálatokat egyébként asszonyok végzik 3-szor naponta és munkaegységük számát a tejhozauhatározza meg. A legkiválóbb fejőm latiaga Rozália. 6 gyermekes család anya. Ezt a munkát már három esztendeje végzi a szövetkezet megelégedésére. A sertésetetőről, ifj. Pôda Józsefr-i Benyovszky - szószerint ezeket mondia: — A keze aranyat ér Már reggel 5. kor kint van az állatoknál. Nagy gondot fordít az állatok tisztaságára és Idejében való etetésére. Követésre méltó kezdeményezés a nádszegi EFSz-ben Aki mostanában a nágszegi EFSzben jár, személyesen is meggyőződhet arról, hogy mit jelent a jó» munkaszervezés az aratásnál. Addig, amíg tavaly hat. esetl-g hét hektár gabonát arattak le naponta egy önkötöző aratógéppel, most 10—11 hektárt is elvégeznek. Ez az eredmény annak tudható be-, hogy a szövetkezet vezetősége nem elégedett meg a tavalyi munkaszervezéssel, hanem tökéletesítette azt, így például a traktorosok részére külön-külön kimérte a learatásra váró gabonaterületet. Ezzel egyben megalapozta az egészséges versenyszellem kialakulását a traktorosok között. — A traktorosok, továbbá a növénytermelő csoportok munkaversenyének nagy lendületet adott az a figyelemreméltó és teljesen újszerű' kezdeményezés, hogy az EFSz vezetősége két vándorzászlót bocsátott ki az aratáscsépi ési munkák időszakára. — Az egyiket a traktorosok, a másikat pedig a növénytermelő csoportok részére. A vándorzászió birtokbavételéért nemes harc fejlődött ki. melynek eredménye megmutatkozik úgy a traktorosok, mint az egyes növénytermelő csoportok napi munkateljesítésében. Elsőnek a traktorosokat említsük meg. akik nagymértékben megkönnyítik gépeikkel a szövetkezeti tagság munkáját. Van olyan traktoros, akinél már két ízben is volt a vándorzászló. Ez pedig Kovács Jóska, a brigád egyik legjobb traktorosa. — Mi, traktorosok is érdekelve vagyunk abban, hogy az EFSz minél nagyobb hektárhozamokat érjen el. Hiszen mi is tagjai vagyunk a szövetkezetnek és a gépállomástól kapott fizetésen kívül még a szövetkezettől a felszámított munkaegységekre természetbeni járandóságot, vagyis gabonát kapunk. Ha tehát iparkodunk teljesítményünket fokozzuk elsősorban magunk látjuk annak hasznát, de ugyanakkor a gabona túlérését s annak kipergését. így a szemveszteséget a lehető legkisebbre csökkentjük, amivel a szövetkezet csak erősödik — mondotta. A nádszegi EFSz-nek 6 növénytermelő csoportja között is úgyszólván naponta cserél gazdát a vándorzászló. Lemaradni a versenyben egyik csoport sem akar. A zászló már kétizben volt Kesiár András csoportjánál. A zászlórúd azonban itt sem melegedett sokáig. Volt már Lovas István csoportjánál is, folyó hó 11-én pedig Sándor Vilmos csoportja érdemelte ki Ezen a napon 30 hektáron rendbetették a gabonát. A növénytermelő csoportok részéről eddig ez volt a legnagyobb napi teljesítmény. A csoportok. a kévekötő-aratógépek és a kombájn július 12-ig összesen mintegy 400 hektáron végezték el az aratást. A HNB. továbbá az EFSz a tavalyi év folyamán nagyon ritkán vette igénybe a helyi hangszórót többnyire névnapi üdvözleteket stb közvetítettek. Lapunk egy ízben bírálatot közölt sorok között, hogy nem használják ki megfelelő módon a helyi hangszórót. Az e téren mutatkozó hibákat kiküszöbölték azóta. A bírálat hasznait. Előtérbe került az. hogy a szövetkezet mutató dolgozókat tiszteli meg dallal, közös munkájában kitűnt, jó példát jókívánsággal. Egyre inkább igyekszik betölteni azt a nagy feladatot amelyre hivatva van: segítséget nyújtani a falu szocialista építésében, az emberek gondolkodásmódjának átformálásában. k. i. A kassai kerületben is teljes ütemben folyik az aratás A kombájnosok és a traktorosok a kassai kerületben is teljes ütemben aratnak, hogy minél hamarabb és szemveszteség nélkül betakarítsák az idei termést. Az aratási munkák eddig legjobban a királyhelmeci járásban haladnak, ahol július 10-ig önkötözőgépekkel 1.481 és kombájnokkal 134 hektár gabonát learattak. Csupán až utolsó két nap alatt a királyhelmeci járásban több min" 30Ó hektáron elvégezték az aratást. A kassai kerületben különösen a szövetkezetekben halad jól az aratás. A szövetkezetek között első helyen áll a szényi szövetkezet, ahol a fenti időpontig 20 hektár tavaszi árpát, 67 hektár rozsot és 11 hektár búzát learattak. A szepsi járásban ugyancsak július 10-ig önkötözőgépekkel 281 hektár, kombájnokkal 29 nektár gabonát arattak le. így tehát a kassai kerületben a fenti időpontig a szövetkezetekben és az állami gazdaságokban léaráttak 2473 hektár gabonát. Ugyanebben az időben 518 hektáron elvégezték a tarlóban - j tást, 310 hektáron a középszántást és 54 hektáron a másodnövénvek vetését. Benyovszky Ödön munkájával kapcsolatban még a következőket közli: Tavaly áprilisban állította őt a szövetkezet erre a felelősségteljes helyre, miután elvégezte Pöstyénben a zootechnikusi tanfolyamot. Természetesen tudással gyarapodva érkezett vissza és mindent elkövetett, hogy szerzett tudását a gyakorlatba átvigye. Gyorsan kellett cselekednie, mert az áltatok bizony rossz állapotban voltak. 50 darab tehén -pld. csak 160 liter tejet adott Ezért, amint az isko- Iából hazaérkezett, azonnal intézkedni kezdett. Am legnagyobb meglepetésére az etetők minden tanácsát makacsul visszautasították. Nem volt mit tenni, mint gyökeres intézkedésekhez folyamodni. Tervét, hogy a régi etetőket újakkal felváltsa, előadta a szövetkezet vezetőségének. A vezetőség erre összehívta a taggyűlést és a terv alapos megtárgyalása után Benyovszky győzött. A régiek helyébe újak jöttek, a mostani etetők, akik megfogadták tanácsát és szovjet módszerrel dolgoznak. Hogy ennek az intézkedésnek milyen óriási hatása volt. az mindjárt egy hónap leforgása alatt megmutatkozott. Ugyanaz az 50 tehén helyes és gondos etetéssel, kevesebb takarmánnyal, 160 liter helyett 350-el adott, tehát többet, mint a dupláját. Bős községe Részletesen foglalkoztunk a pódafai állatállománnyal, hogy a hősiek vonják le annak tanulságait. A hősi állatállomány nagyon gyönge tejhozamot ad, ez megmutatkozik a tejbeadás alacsony számában,, amely ezidén a 30 százalékot sem éri el Igaz, hogy tavaly ősszel a tömege? belépésnél, a szövetkezet igen nehéz és komoly helyzetbe került, mert állatállománya közel 600-al növekedett míg takarmányalapja nem volt elegendő, de viszont ezidén, amikor gazdag takarmányalappal rendelkezik, haladéktalanul neki kell látnia, hogy fokozza állatállományának hasznosságát. Ajánatos. hogy a bős! etetők látogassák meg a pódafai állatállományt Ajánlatos lenne továbbá az is, ha részletesen megbeszélnék Benyovszk\ Ödönnel, hogyan fogott hozzá az állatállomány feljavításához. Ha a szövetkezet rendbejön az állatállománnyal, akkor az elsők közé verekedhet: fel magát a járásban. A községben nemcsak a szövetkezeti tagok. hanem az egész lakosság kapcsolódott be az aratási és cséplési munkálatokba. Németh Antal, a Nemzeti Bizottság titkára, többek között a következőket mondta a szövetkezetben folyó aratási és cséplési munkálatokról: — Az aratási munkák e hó 5-én kezdődtek meg nálunk. A mai napig, tehát 5 nap alatt a két kombájn és 12 önkötözőgép 270 hektár gabonái aratott le. Egy cséplőgéppel megindult a cséplés is és eddig egy 16-tagú csoport 140 mázsa repcét csépelt ki. A traktorosok mind az aratásnál, mind a tarlóhántásnál jó munkát végeznek. Eddig már 100 hektáron végezték el a tarlóhántást. Az idei aratásnak nagy gondját viseli a szövetkezeti tagság - — folytatja Németh. — Ez megmutatkozik abban is, hogy a ledőlt gabonát szervezett csoportokban aratják kézikaszával. A munkaverseny az aratók között állandóan folyamatban van és esténként a verseny eredményeit a községházán hirdetik ki. Az eredményeket nagy érdeklődéssel kíséri a tagság és serkentőleg hat további munkájára. — Holnap, 14-én két 1000-es gépen kezdjük meg az árpacséplést. A terv szerint két váltással fogunk csépelni. Ezt a tervet a község valamennyi tömegszervezete támogatja, ügy a CsISz, mint a Csemadok és a Nószövetség tevékenyen bekapcsolódott az aratás-cséplés sürgős munkájába. Ugyanaznap, munkájával kitűnt a harmadik aratócsoport, amely Tóth László vezetésével, két önkötözőgéppel II hektár árpát aratott le. s a gépek után mindjárt össze is takarították a termést Es ugyancsak ezen a napon az esti órákban már hallottuk a községi hangszórón, hogy a Csemadok cséplóbrigádja versenyre hívja ki a CsISz 27 tagú bTig^'ját amel\ a vasárnapi cséplésheí megalakult Másnap reggel 5 órakor zsúfolt teherkocsi vitte az asszonyokat és lányo ‘ kát a határba, hogy segédkezzenek a gazdaghozamú gabona veszteségnélküli betakarításában. Tehát Bős, községnek minden előfeltétele megvan ahhoz, hogy a járás kiváló szövetkezetévé váljon. Szabó Béla. \