Szabad Földműves, 1953. július-december (4. évfolyam, 28-52. szám)
1953-09-06 / 36. szám
1953. szeptember б. ŕftldmffwŕf 11 A FALU SPORTJA Külföldi sporthírek Perbele EFSzSzokol-Srobérovo EFSzSzokol 2:1 (0:0) A Járási bajnoki mérkőzést a srobárovói pályán játszották. A perbeteiek kissé elbizakodva Indultak. Az első félidőben tetszetős játékot mutatott mind a két fél. A perbeteiek az első félidőben gyakran csillogtatták tudásukat az ellenfél kapuja előtt, de eredményt nem tudtak elérni, úgyhogy az első negyvenöt percben a mérkőzés 0:0-al végződött. A váltás után a játékosok többször lefutották a pályát. A játék éppen a perbetei kapu előtt folyt, amikor Szabé lábáról a labda lepattant és ebből öngól származott. Így kerültek a srobárovóiak vezetéshez. A helybeli szurkolók ennek az eredménynek Is nagyon örültek és a játékosaikat folyton lelkesítették. A második félidő 38. percében Szabó és Gallal üsszjátékából megszületett a kiegyenlítő gól. és így a játék l:l-re alakult. Két perccel a játék befejezése előtt Glaresa megszerezte a vezető gólt, amely egyben a perbeteiek győzelmét jelentette. A hátralévő két percben már a játék eredménye nem változott és a mérkőzés 2:1 eredménnyel végződött a perbeteiek javára. A mérkőzés megkezdése előtt a perbetei ifjúság a srobárovól Ifjúsággal mérkőzött, amelyet a perbeteiek 4:0 arányban megnyertek. Sütti József — Perbete Magyarbél EFSz Szokol-Nagygurab Szokol 0:8 (0:3) Az eredmény híven viszatükrözi a magyarbéliek gyengeségét. A magyarból! csapatban hiányzi a fegyelem. A mérkőzésen ceak három rendes játékos jelent meg. A többi ki sem mentette magát és a játékot csupa pót játékosokkal vívták meg. A magyarbéü sportvezetőség a közeljövőben értekezletet tart, amelyen a bajokat feltárják é« orvosolják. A magyarbéliek még nemrég a járás legjobb csapatai közé tartozott. Visszaesésükben nemcsak a játékosok és a vezetőség hibás, hanem főképpen a kerületi sportszakosztály, amely a magyarbéliek benyújtott kérvényére még csak em is válaszolt. A csapat játékosai több igazságtalan sorolás után elkedvtelenedtek és a fenti mérkőzés eredménye is ezeknek az állapotoknak tudható be. Remélhető, hogy az említett értekezleten megtalálják a kivezető utat és a ősapa t ismét visszanyeri régi formáját. M. F. — Magyarbél. А ко termésért, falvai nk sportdic'oségéért A Szokol végrehajtó bizottsága a Szokol-szövetségbe tartozó egyesületek részére még a nyár elején kijelölte az 1953. év nyarára vonatkozó azt a munkairányt, amely a „Bő termésért, falvaink sportdicsőségéért” jelszó alatt indult meg. Ez akció keretében nagyon szép eredményt ért el a nyitrai kerület. 192 falusi egyesület a szabad ég alatt tartotta meg a gyűléseit, melyeken a falvak Lakossága megismerkedett egyesületük működésével, testnevelésben végzendő munkával, a békearatás, a cséplés és a gabonafelvásárlás feladataival. A Szokol-egyesületek tagjain kívül a falvak lakossága is részt vett a gyűléseken. E gyűléseken összesen 12.077 polgár vett részt, melyekből 7266 volt szokoltag, míg a többi 4667 nem volt tagja semmiféle sportegyesületnek. Hogy a gyűléseknek meg volt a jelentősége, bizonyítja az a körülmény, hogy a Szokol-egyesületek tagjai az aratási munkáknál nagyon szép eredményeket értek el. Sorozatos szovjet sikerek • Huszonnégy nemzet kilencven súlyemelőjének jelenlétében a múlt hét közepén kezdték el Stockholmban az idei súlyemelő világbajnoksági küzdelmeket. A világbajnokságon minden számottevő nemzet képviselteti magát, köztük a Szovjetunió és az Egyesült Államok is, melyek a tavalyi olimpián a legtöbb aranyérmet szerezték súlyemelésben. A részvevők között ott voltak Csehszlovákia legjobbjai is. A világbajnoki küzdelem szovjet győzelemmel kezdődött. A légsúlyban Iván Udodov olimpiai bajnok kitűnő formában, nagyszerű stílusban, fölényesen győzött. Világbajnok: Udodov (Szovjetunió) 315 kg, 2. Mahgub (Egyiptom) 295 kg, 3. Salti (Csehszlovákia) 280 kg. Pehelysúly: 1. Szakszonov (Szovjetunió) 337.5 kg, 2. Csimiskijan (Szovjetunió) 332.5 kg, 3. Erlkkson (Svédország) 307.5 kj}: — Az olimpián a két szovjet versenyző fordított sorrendben foglalta el a két első helyet. Könnyűsúly: 1. P. George (USA) 370 kg (világcsúcs) 2. Ivanov (Szovjetunió) 365 kg, 3. Gouda (Egyiptom) 351 kg. — Az amerikai versenyző az olimpián a középsúlyban nyert olimpiai bajnokságot. E súlycsoportban indult a csehszlovák Belza, aki a tizedik helyen végzett. Belza még mindig nem gyógyult fel makacs sérüléséből. Középsúly: 1. Kono (USA) 408.5 kg, 2. Shebhard (USA) 397.5 kg, 3. Duganov (Szovjetunió) 382.5 kg. — A győztes az olimpián a könnyűsúlyban nyert olimpiai bajnokságot. A csehszlovák Pšenička 362.5 kgmal hatodik helyen végzett. Félnehézsúly: 1. Vorobjev (Szovjetunió) 430 kg (új világcsúcs), 2. Lomakin (Szovjetunió) 427.5 kg. (Ez az eredmény is jobb, mint a régi világcsúcs), 3. Stanczyk (USA) 415 kg. — Az olimpián Lomakin aranyérmet, az új világbajnok Vorobjev pedig bronzérmet szerzett a Szovjetuniónak. Az amerikai versenyző az olimpián második volt, most azonban mind a két szovjet versenyző megelőzte. A világbajnokság mellett az európai versenyzők az Európa-bajnokságért is küzdenek. A fenti súlycsoportokban a Szovjetunió három számban győzött, | vagyis a világbajnokság mellett a győztes Eurőpabajnok is lett. Ahol nem szovjet versenyző volt az első, ott is szovjet versenyző érte el a legjobb helyezést az európai súlyemelők közül és Így ezekben a súlycsoportokban is a Szovjetunió nyerte az Eurőpa-bajnokságot. A budapesti Népstadion alkalmas olimpiai játékok rendezésere Mr. Avery Brundage, a Nemzetközi Olimpiai* Bizottság elnöke — aki a Magyar Olimpiai Bizottság meghívására részt vett a budapesti Népstadion megnyitásán — sajtóértekezletet tartott. Az értekezleten a magyar sportújságok képviselőin kívül részt vettek a nagy külföldi sajtóügynökségek budapesti képviselői is. Jelen volt a konferencián Sebes Gusztáv is. Avery Brundage arra a kérdére, hogyan tetszett a Népstadion, így válaszolt: — Csak gratulálni tudok ehhez a stadionhoz, amely sportszem pontból éppen olyan kiváló, mint építészeti szempontból. Mint mérnökember, nagyon méltányolni tudom a stadion gyönyörű kivitelét. A magyar Népstadion feltétlenül alkalmas olimpiai játékok rendezésére. Egyedül a sajtó és a rádió részére kell megfelelő megoldást találni. Általában véve kevés az olyan város, amely az olimpiai játékok iránti kérelme pillanatában rendelkezik valamennyi megfelelő berendezéssel. A sajtó és a rádió megfelelő munkahelyének megteremtésén klviil szükség van olimpiai falura, gyakorlóhelyekre, és alkalmas sportcsarnokra a teremsportok számára. A Népstadionnal Budapest mindeneseteié nagy lépést tett annak érdekében, hogy jól tudjon lebonyolítani egy olimpiát. — Milyen esélyei vannak Budapestnek az 1960-as olimpia megrendezésére — hangzott a következő kérdés. — Csak annyit tudok mondani, hogy ennek az olimpiának a megrendezését tizenhét város kérte. Magyarország egyike a nagy „olimpiai országoknak”. Magyarországnak hosszú és dicső története van a sport terén. Aki szereti a sportot, annak jó benyomása lehet Magyarországról. A magyar nép láthatóan érdeklődik a sport iránt, szereti a jó sportot és nemcsak a saját jó sportembereit, hanem a külföldieket is ha azok elismerésre érdemes teljesítményt nyújtanak. Amikor két esztendő múlva dönteni kell a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak az 1960-as olimpia sorsa felől, feltétlenül figyelembe kell venni Magyarországnak azokat a nagy és vitathatatlan érdemeit, melyeket a sportban és az olimpiai játékok egész története alatt szerzett. Abban is biztos vagyok, hogy ha Budapest kapná meg az 1960-as olimpiát, a magyarok kifogástalanul rendeznék meg. 60.000 néző a budapesti Népstadion kettős bajnoki mérkőzésén A magyar Nemzeti Bajnokság 1L őszi fordulójának legnagyobb érdeklődéssel várt mérkőzése a Bp. Vörös Lobogó (volt Bp. Bástya)—Bp. Kinizsi találkozó volt, amit a Bp. Dózsa—Cs. Vasas mérkőzéssel együtt a Népstadionban rendeztek meg. A kettős bajnoki találkozóra háromnegyedrészbep telt meg a hatalmas stadion, vagyis 60.000 főnyi közönség nézte meg a mérkőzéseket. A besztercebányai rádió állandó magyar műsora: Hétfő: 5.15 Hírek, sajtószemle, mezőgazdasági negyedóra. 18.00 Hírek, rádióhiradó. Kedd: 5.15 Hírek, sajtószemle, mezőgazdasági negyedóra. 18.00 Hírek, rádióhíradó. 21.00 Mezőgazdasági negyedóra. Szerda: 5.15 Hírek, sajtószemle, mezőgazdasági negyedóra. 18.00 Hírek, rádióhiradó. Csütörtök: 5 15 Hírek, sajtószemle, mezőgazdasági negyedóra. 18.00 Hírek, rádiónegyedóra. Péntek: 5.15 Hírek, sajtószemle, mezőgazdasági negyedóra. 18.00 Hírek, rádióhiradó. 21.00 Mezőgazdasági negyedóra. Szombat: 5.15 Hirek, sajtószemle, mezőgazdasági negyedóra. 16.30 Úttörő félóra. 18 00 Hírek, rádióhíradó. Vasárnap: 9.30 Rádió népi egyetem. 14 00 Szövetkezeti félóra. 18.00 Kultúrműsor. Állandó müsorszámok: Pozsony 5.00 Hírek. 5.15 Reggeli zene. 5.30 Torna. 6.00 Hirek. 6.35 Naptár. 7.00 Hírek, műsorismertetés. 9.00 Sajtószemle. 10.00 Vízállásjelentés. 12.30 Hirek. műsorismertetés. 14.00 Közlemények, idöjárásjeientés. 14.05 VizáilásjeLentés 16 00 Hírek, szovjet sajtószemle, műsorismertetés. 19.00 Rádióújság. 21.00 Mezőgazdasági negyedóra. 22.20 Hírek. Kossuth rádió 5.00 Falurádió. 5.30 Hírek, lapszemle. 5.45—8.30 Reggeli zenés műsor. 5.50 Torna. 5.45 A Szabad Nép vezércikke. 7.40 Naptár 7.55 Műsorismertetés. 12.00 Hirek. 14.00 időjárás- és vízállásjelentés. 1700 Hirek. 19.00 Hangos újság. 22.00 Hírek, sporteredmények. 24.00 Hírek. Szeptember 7, hétfő: Pozsony 6.45 Nyelvoktatás. 6.30 Ukrán népdalok. 6.40 Szabadtéri zene. 7.35 Iskolarádió. 8.00 Szlovák népdalok. 8.15 Operajelenetek. 9.00 Szórakoztató műsor 11.00 Operettzene. 12.0 Balettzene. 13 00 Osztravai fúvós zenekar hangversenye. 16.15 Gyermekelőadás. 17.15 Harmonika-zene. 17.45 A. Dvorák' Morva dalok. 18.00 Orosz nyelvlecke. RÁDIÓMŰSOR 1953. augusztus 31-től szeptember 6-ig 18.15 Bolgár dalok. 20.00 A béketábor népeinek dalai. 20.30 Szerzők műveiből. 22.25 Zene. Kossuth rádió 11.30 Operarészletek. 12.10 Vidám zene. 12.30 A Magyar Rádió énekkara. 12 50 Üzemek közötti együttműködés. 13.50 Könnyű muzsika. 14.15 Úttörő híradó. 14.35 Heti zenés kalendárium. 15.30 Bolgár népzene. 16.00 Dalolj velünk. 16.20 Most légy okos Domokos! 16.45 Műsor az úttörök zenei szakköreinek. 17.10 A rádió népnevelési híradója. 17:50 Jő munkáért szép muzsikát. 20.00 Tíz perc külpolitika 20.10 Népi együttesek hangversenye. 20.23 Légy jó mindhalálig. 22.25 A moszkvai rádió szimfonikus műsorából. 23.35 Szórakozatató muzsika. Szeptember 8, kedd: Pozsony 6.15 Építő dalok. 6.40 Dolgozóinknak. 7.40 Zenekari hangverseny. 7.50 Iskolarádió. 8.00 Szabadtéri hangverseny. 9.15 Operettzene. 9.45 Fa az ember szolgálatában. 10.00 Szülőknek. 11.30 Énekhangverseny. 12.00 Népi együttesek dalolnak és táncolnak. 12.50 A. Dvorák műveiből. 16.15 Zenei trió. 17.00 J. Fučík együttese játszik. 17.20 Fúvós zene. 17.40. Orosz klasszikus operák. 18.00 Orosz nyelvlecke. 18.30 Híres énekesek. 20.0 0 Külpolitikai szemle. 20.10 Tánczene. 21.15 Énekkel szép az élet. 21.40 Előadás. 22.20 J. Fucsik: Üzenet az élőknek. Kossuth rádió 11.30 Vidám zene. 12.10 Indulók. 172.30 A Magyar Rádió népi zenekara. 12.50 üzemek közötti ^együttműködés 1300 Szórakoztató- zenekari muzsika. 13.30 Tömegdalok, indulók. 14.15 Operetthangverseny. 15.30 Vidám muzsika. 15.50 Weber operáiból. 16.45 Gyermekdalok. 17.10 Egy falu egy nóta. 17.40 Mi újság a tudomány és a technika világában? 18.00 Mi történi a külpolitikában? 20.10 Vidám szólisták. 20.40 Irodalmi műsor Fucsik halálának évfordulójára. 21.10 A Magyar Rádió tánczenekara. 2.20 Bolgár zenei hét. 23.00 Nagy Olivér feldolgozása. Szeptember 9, szerda: Pozsony 6.30 Dolgozóinknak. 6.40 Bolgár néptáncok. 8.00 Operazene. 9.15 Kantáta. 9.30 Bányászműsor. 10.00 Iskolarádió. 10.15 Fúvós zene. 14.50 A Rádióhangverseny zenekara. 16.15 Mi újság a népi alkotó művészetben ? 16.30 Úttörő műsor. 17.00 Zene az imperializmus szolgálatában. 18.00 Szlovák operazene. 18.30 Zenei üdvözlet a bányászoknak. 20.00 Bányásznapra. 21.30 J. Seidl: Kantáta. Kossuth rádió 11.30 Részlet Örkény István regényéből. 12.10 Szovjet aratás. 12.30 Sportolj velünk. 12.50 Üzemek közötti együttműködés. 13.t)0 Operettrészletek. 13.30 Szovjet népek zenéje. 14.15 Gyermekrádió. 14.35 Hangverseny gyermekeknek. 15.30 Zongorakettős. 15.50 A Magyar Rádió népi zenekara játszik. 16.20 Izzik a vas. 1.710 Olasz dalok. 17.25 Szív küldi szívnek szívesen. 17.40 A dollár álarc nélkül. 17.55 Zenekari hangverseny 20.20 Tíz perc külpolitika. ' 20.10 Egy fa!u egy nóta. 20.40 Hangverseny a bolgár nép felszabadulásának ünnepén. 21 10 Tánczene. 22.25 Hangverseny operakedvelőknek. 23 25 Szép esti muzsika. Szeptember 10, csütörtök: Pozsony 6.45 Nyelvlecke. 6.20 Bolgár népdalok és táncok. 6.45 Fúvós zenekar. 7.15 Szlovák népdalok és táncok. 7.40 Reggeli zene 7.55 Úttörő előadás. 8.00 Építő dalok. 9.30 Politikai előadás. 10.00 Úttörő előadás. 12.30 Déli hang verseny 13 00 Szabadtéri hangverseny. 13.15 Operazene. 14.30 Zenei album 16.00 Orosz nyelvtanfolyam. 19.00 Zene 20 00 Tizenegyedik kohó. 2.50 Szlovák táncok. Kossuth rádió 11.30 Liszt zongoraműveiből. 12 10 Vidám zongoristák. 12 30 Dalol a magyar vidék 12.50 Üzemek közötti együttműködés. 13.00 Szórakoztató zene. 13.30 Munkával és fegyverrel a hazáért. 14.15 A Rádió Gyermekújság műsora. 14.50 Román népi muzsika. 15.30 A Magyar Rádió kis együttese. 16.25 Szív küldi szívnek szívesen. 16.45 Ordas Nándor szatírája. 17.00 Fiatalok zenei újságja. 17.40 A Magyar Rádió tánczenekara. 18 00 A Néphadsereg híradója. 20.10 Magyar népdalok. 21.00 Beszélünk a rádióról. 22.25 Táncoljunk. 23.00 Hacsaturján: Első szimfónia. 23.45 Jó éjszakát. Szeptember 11, péntek: Pozsony 6.30 Dolgozóinknak. 7.15 A Rádió hangversenye. 6.40 Vidám operajelenetek. 7.50 Iskolarádió. 8.00 Nyelvoktatás. 8.10 Orosz népi táncok. 11.10 Iskolarádió. 12.45 Gyermékhangverseny. 14.00 Az ötéves terv hősei. 15.00 Tarka zenei műsor. 15.15 Hegedűalkotásokból. 17.00 Népi zeneművészeti főiskola. 17.30 Szlovák és morva táncok. 18.00 Dolgozó ifjúságnak. 18.30 Az ukrán mesterek műveiből. 19.30 Munkával és fegyverre! a hazáért. 20.00 Operaközvetítés a Városi színházból. 20.30 K. Gottwald életéről. 21.30 Szlovál* zene. 22.00 Kamarazene. Kossuth rádió 11.30 Balettzene. 12.10 Hangszerszólók. 12.30 Száll az ének. 12.50 üzemek közötti együttműködés. 13.00 Blaháné kedves dalaiból. 13.30 Filmzene. 14.15 Úttörő híradó. 14.36 A Magyar Rádió kis együttese. 15.30 Kodály Zoltán népdalfeldolgozásaiból. 16.10 Erő egészség. 16.10 Úttörő sporthíradó. 16 40 Orosz nyelvlecke. 17.10 Történelmi előadás. 18.00 Nemzetközi kérdések. 18.10 A Magyar Rádió tánczenekara. 20.00 Tíz perc külpolitika. Az első szovjet operabemutató Magyarországon. Szeptember 12, szombat: Pozsony 6.15 Dolgozóinknak. 6.40 Bolgár népdalok. 9.45 Hangverseny. 10.00‘ Óvodák részére. 10.50 Tarka zenei műsor. 12.00 Tánc és dal. 12.50 Tánczene. 16.10 Híres énekesek, lv.50 Haza, a szerzők műveiben. 18.30 Katonahangverseny. 20.00 Bányászest. 21.15 Uj szerzemények. 22.40 Politikai földrajz. 23.00 Tánczene. Kossuth rádió 11.30 A kohónál. 12.10 Keringok, polkák. 12.30 Operét- és filmdalok. 13.30 A békéstarhosi zenei gimnázium énekkarának műsorából. 14.15 Állami vállalatok hírei. 14.20 Hangszeres népi muzsika. 14.40 Irodalmi műsor. 15.00 Tréfás dalok. 15.30 Vidám hangszerszólók. 16.00 Beszélő atlasz. 16.15 Csehszlovák népzene. 16.30 Zenei újság. 17.10 Könyv, muzsika, színház. 17.55 Mi történt a külpolitikában? 18.00 Koreai dalok. 18.00 Falurádió. 20.10 Láttuk, hallottuk, olvastuk. 22.35 Tánc éjfélig. Szeptember 13, szombat: Pozsony 6.00 Vidám vasárnap. 8.00 Szólóműsor. 8.30 Operazene. 9.00 A rádió népi egyeteme. 9.30 Hazai dalok. 10.30 Híres énekesek a mikrofón előtt. 11.00 A klasszikusok hagyatékából. 12.00 A hét költészete. 12.05 Szórakozatató zene. 12 30 A hét nemzetközi eseményei. 12 50 Népünk dalaiból és táncaiból. 13.30 Mezőgazdasági beszélgetés. 14.00 Fúvós zenekar hangversenye. 14.50 Az ifjúság énekel. 15.00 Falusi képek. 16.30 Népszerű operanyitányok. 17.00 Délutáni hangverseny. 17.30 Humoros levelek. 18.00 Részletek: Farkas Ferenc—Vaszi Vik-20.00 Hallgatóink leveleire válaszolunk. 21.00 Sporteredmények. 21.30 Híres hangszerszőlók. 22.50 Keletszlovákiai táncok. Kossuth rádió 6.00—9.00 Zenés vasárnap reggel. 9.00 Egy falu, egy nóta. 9.30 Zenés fejtörő. 10.00 Vasárnapi levél. 10.10 Szórakoztató zene. 11.00 Épülő szép hazánk. 12.15 Szimfonikus könnyű zene. 13.30 Béke és szabadság. 14.15 Részletek: Farkas Ferenc—Vaszi Vik: tor: Gyöngyvirágtől-lombhullásig című film kisérő zenéjéből. 14.40 Mesél a nagy folyó. 15 30 A Magyar Rádió szimfonikus zenekara. 16.45 Részletek Kacsoh Pongrác: János vitéz című daljátékából. 17.00 Egy hét a külpolitikában. 17.15 Részletek Farkas— Vaszi: Viharsarok c. kisérő zenéjéből. 14.40 Kincses kalendárium. 19.00 Tánczene. 20.20 Leningrád falainál. 21.40 Vasárnap sportja. 22.20 Tánczene. 23.00 A Magyar Rádió szimfonikus zenekara.