Szabad Földműves, 1953. január-június (4. évfolyam, 1-26. szám)
1953-02-22 / 8. szám
12 flufpotf J^ldművcs 1953. február 52. Mint a szemünkfényét . . . Részlet Szabó Béla író most készülő új regényéből Első rész Tóth Nagy Marist elárulja a fia . . Alsófalu községe semmiben sem különbözött Szlovákia más, délvidéki községeitől. Csinos tiszta házai nagyrészt vályogtól épültek, főutcája jó széles volt és a kikövezett országút nyílegyenes vonalban szelte át. A házsorok mentén gesztenye, akác vagy diófák terebélyes lombkoronája árnyékolta be a kavicsos homokkal teleszórt gyalogjárót. Valamennyi ház a drapp szín különböző árnyalataira volt meszelve. Messziről egyfajta világos színben tündököltek, míg a cseréppel fedett vörös háztetők szinte izzottak az áprilisi napfényben. Virágos kertre a házak mentén alig akadt az ember, viszont az ablaxokban éppen úgy virított a muskátli és a fukszia, mint ahogy minden udvarban ott csipogtak, gágogtak és sikongtak a pihés kis csirkék, libák és kacsák. Egyformák voltak a házak kapui, úgy tűnt, mintha tisztán illemből, szokásból lennének ott'. Tárva-nyitva voltak éjjel-nappal és a házőrző eb is úgy viselkedett, mintha tudná, hogy ebben a községben a felszabadulás óta alig akadt tolvaj. A községben évek óta nem fordult elő, hogy szárnyast loptak volna és ha Tóth Nagy Maris, a harangozó felesége azt kürtölte faluszerte, hogy neki 3 tyúkot meg egy kakast loptak el márciusban, akkor ezen a község népe csak mulatni tudott. Jól tudta mindenki, hogy Tóth Nagy Maris azért terjeszti ezt a hírt, mert eddig Csupán 50 százalékban szolgáltatta be a tojást. Különösen az asszonyok voltak tisztában azzal, hogy Maris bent járt a városban március havában, azt is tudták, hogy nem ment oda üres kézzel. Jó nagy kosarat vitt magával, háziszöttessej gondosan letakarva... De takarhatta ô ezt akármivel, ez mitsem használt, mert nemcsak Takács Teri, hanem az egész község tudta, hogy egy ilyen kosárban kényelmesen elfér 3 lekopasztott tyúk és egy kakas. Takács Teri, a Nemzeti Bizottság elnöke jó ideje mélyen fel volt háborodva Tóth Nagy Maris magatartásán, akinek mindössze három hold földje volt, mégis úgy viselkedett, mint valami 30 hektáros kulákasszony. Már vagy kétízben, amikor beidézte a községházára a beadás elmaradása miatt, többnyire pofázott, ordított, szemtelenkedett és bár mindezzel semmit sem ért el, felemelt fővel távozott a községházáról, mintha legalább is ő győzött volna. Takács Teri bizonyos fajta részvéttel és szánalommal hallgatta ezt a dühös hangorkánt. Az volt a helyzet, hogy Tóth Nagy Maris Kónya kulákékhoz járt dolgozni. Kónya 200 holdas birtoka már a szövetkezethez tartozott, de a harangozó felesége mindig kutyahűséggel viseltetett Kónyáék iránt és nem múlott el egyetlen nap sem, hogy ne mosott, súrolt vagy takarított volna náluk. Természetesen, amint elvégezte munkáját a ház körül, gondja volt arra, hogy a falu fontos eseményeiről is számot adjon. Különösen a szövetkezet ügyeit tálalta fel, amelyek Kónyáékat kiváltképpen érdekelték. Ám nehogy valaki azt higyje, hogy Kónyáék valaha is tanácsot adtak volna Marisnak, hogy ezt vagy azt csinálja ... nem Isten őrizz ... Kónyáék mondanivalójukét ritkán fejezték be teljesen, de Tóth Nagy Maris megértette a félmondatokat is. Ez év ele jen, amikor a Nemzeti Bizottság megvonta Maristól a jegyeket, mert nem tett eleget a beszolgáltatásnak, Kónyáék sugallatara rendezte az utcán, az egész falu népe előtt azt a hírhedt botrányt. A kis templomtéren megleste Takács Terit, amikor az hazafelé sietett és teleszájjal ordítva megfenyegette, hogy nem mindig lesz Budán vásár és vigyázzon, mert könnyen fordul a kerék. Lesz ez még máskép is. Nem is kell olyan hosszú ideig várni... És hogy verekedésbe nem fajult ez a botrány, e? azért volt, mert Terivel egyszerűen nem lehetett verekedni. Teri úgy tudta végigmérni ellenfelét, annyi szigorral és megvetéssel, hogy összes bűnei eszébejutottak és megbénított benne minden gonosz szándékot. Másnap. amikor a nemzetvédelmi szervek kérdőre vonták, Maris könnyezve azt vallotta, hogy mindazt csak meggondolatlan dühében mondta, mert megvonták tőle a jegyeket. Takács Terinek kellett közbelépnie, hogy ne essék bántódása. Ezen a hétfő reggelen, április 28-án, amikor Marist felelősségre vonták a tojásbeadás elmaradása miatt, gelső percekben mindkét asszony zavarban volt.^ Teri arra számított, hogy Maris éppen olyan nagyszájú lesz, mint máskor és bizonyára tyúktoivajokrói fog beszélni. Ezzel szemben Maris igen szerényen viselkedett. Mentegetőzött. Az előrehaladott másállapotos asszonyok tartásával állt az asztal előtt és arról beszélt igen csendesen és értelmesen, hogy nincs sok ideje, mert meg kell sürgősen kapálnia a cukorrépát. Ezzel sikerült leszerelnie Takács Terit. Pár pillanatig ceruzájával az asztalon kopogott, nem nézett Marisra, gondolkozott, hogyan kezdje a beszélgetést, hogy rendes útra terelje Marist. — Nézze Maris — mondta neki fegyelmezet- ® ten, de még mindig nem nézett rá — nekem éppen úgy nincs időm, mint magának. Nekem is ott kéne lennem a szövetkezet cukorrépájánál a többi asszonynyal. Mégis itt töltöm az időmet és kérdőre kell vonnom mindazokat, akik a beadást nem teljesítették. Már most kérdem magától, meddig akarja ezt még így folytatni? Meddig akarja maga azt, hogy egymással szemben álljunk rpint ellenfelek, mint ellenségek ? Mert ellensége maga nekem és az egész falu népének, ha olyan híreket terjeszt, hogy valaki a falunkból ellopta a maga szárnyasait. Maris azonnal kapcsolt. — Nem mondtam, hogy valaki a faluból lopta el. Lehet egy idegen tette, — válaszolta diadalittasan. — Szóval maga még mindig kitart hazug állítása mellett ? — Nem hazudtam! — Sokkal rosszabbat tett, rágalmazott. Vegye tudomásul azt, hogy elmúltak azok az idők, amikor a paraszt kénytelen volt tyúkot lopni, hogy megélhessen. Ma minden családnak megvan a módja rá, hogy megkeresse mindennapi kenyerét, annyi szárnyast neveljen, amennyire szüksége van Éppen ezért egyetlen emberre sem fog akadni, aki ezt a rémhírt elhiszi. — Bánom is én, hát ne higyjék — vonogatta meg Maris a vállát. Lakács Teri érezte, hogy a harag elhatalmasodik rajta, de fékezte magát. Fegyelmezetten folytatta. — Ha maga tovább is kitart állítása mellett, akkor meg kell mondanom, hogy a Nemzeti Bizottság pontosan tudja, kinek adta el a tyúkjait a városban. — Nem az én tyúkjaim voltak, — robbant ki hirtelen Marisból. A másik pillanatban már megbánta elhamarkodott kijelentését, mert észrevette Takács Teri arcán az átsuhanó mosolyt. Teri tudta, hogy az elevenébe talált és most már éberen ügyelt minden szavára. ■— Szóval másnak a tyúkjai voltak. Kinek a tyúkjai? — Semmi köze hozzá! Teri nyelt egyet. — Közöm van hozzá, különben nem ülnék itt. De most nem akarom magával tovább tölteni hiábavalóan az időt. Este majd a gyűlésen szóvá teszem az ügyét. Nyíltan megmondom, hogy mivel vádolja a község népét. Biztos vagyok benne, hogy ezt a példátlan rágalmazási esetet nyilvánosan megvitatják és ott aztán majd kiderül az is, hová lettek a tyúkjai. . . Ebben a pillanatban nyílt az ajtó és Kerekes Lajos, a kisbiró jelentette Terinek, hogy egy újságíró szeretne vele beszélni. — És újságba is tétetem — tette hozzá hirtelen Teri. Maris le volt forrázva, arca piros volt az izgalomtól. Amikor az újságíró bejött, zavarában kendőjét igazgatta kétoldalt. A beszélgetés olyan fordulatot tett, amire még álmában sem gondolhatott. Tudta, ha nyilvános gyűlésen szönynyegre kerül az ügye. akkor az egész község ellene fordul, még a magángazdák is. Ha pedig az újságíró újságba teszi, akkor egyszerűen ujjal fognak rá mutogatni. Maris megegyezés után kutatott. — Várjon még egy kis ideig. — Egy hónapja, hogy várunk. — Most kapom az amerikai csomagot. Akkor megveszem majd a tojást is. — Maris abban a hitben élt, hogy egyszerre szereli le Takács Terit és az újságírót azzal a hírrel, hogy Amerikából csomagot kap. De nem így történt. — Semmi szüksége, hogy tojást vásároljon — válaszolta Teri ingerülten. Van annyi tyúkja most is, hogy nem kell magát meg erőltetnie a tojásbeadással. Ami pedig az amerikai csomagot illeti, ez engem nem érdekel. Tudom én nagyon jól, micsoda elhasznált rongyokat"-küldenek ide Amerikából. Figyelmeztetem előre, ne fűzzön hozzá sok reményt. — Öh, ez más csomag lesz, ezt a nővérem küldi. — Ha küldi, hát itt lesz, de a tojás beadásához semmi köze sincs. Amikor mi megállapítottuk, hogy hány tojást kell beadnia, akkor a tyúkjaira és a földjeire számítottunk, nem az amerikai csomagra. Tehát tudnia kell, hogy mit kell tennie. — És ráemelte szigorú tekintetét. Most már komolyan haragudott rá, , főleg az amerikai csomag miatt, amely már rég a begyében volt. Mindennap hallotta, hogy: „Nagy Maris csomagot kap Amerikából”. Ügy beszéltek róla, mintha mindennap ezt harangozták volna. Amikor Maris látta, hogy az amerikai csomaggal nem érte el a várt hatást, jónak látta, hogy sürgősen befejezze a beszélgetést, mert igazán nem ajánlatos, hogy éppen az ujság.ró előtt tárják fel bűneit. Ezért engedékenyen így szólt: „és ha egy héten belül beadom a tojást?” Teri válasza az volt, felállt az asztala mellől, egz széket tóit Maris elé és kérte, hogy foglaljon helyet. Teri úgy érezte, hogy Maris fordulóponthoz érkezett, mert első Ízben fordult elő, hogy közeledést, kiutat keresett. Ezt az alkalmat Teri arra akarta felhasználni, hogy máskor alaposan gondolja meg, mit csinál és minket beszél. Gondolja meg, régebben ezt a kis földecskéjét, amelyet ma annyira őriz, minden évben a végrehajtó fenyegette ... így hát igazán nem érti, miért tanúsít Maris olyan ellenséges magatartást a beadás rendszabályai és a szövetkezet ellen? Vájjon szíve mélyén tényleg azt kivánja-e, hogy újra visszajöjjenek azok a régi idők, újra Kónya legyen a teljhatalmú úr, újra ó zsákmányolja kt a község népét ? ... Azt akarja újra, hogy háború legyen?... Amikor Teri ehhez a ponthoz érkezett, Tóth Nagy Maris szótlanul a kötényéhez nyúlt és azzal nyomkodta a szemét. Terit ezek a mozdulatok mélyen meghatották és így folytatta: — Nézze Maris, maga éppen olyan jól tudja, mint én, hogy Kónyáék, Horváthék és a süket Botosék az egész falut kihasználták. Rájuk dolgozott felnőtt és gyerek egyaránt, csak azért, hogy vagyonuk gyarapodjék. Már most kérdem én magától, miért jár maga még mindig Kónyáékhoz dolgozni? . . . Miért nem takarít maga Kónyáné? Miért szükséges, hogy egy négygyermeke.s anya, akinek az ötödik gyermeke most van útban, rája, erre a meddő hárpiára mosson és güncöljön ? .. . Azt hiszi maga, hogy Kónyánénak leesik a keze, ha hideg vízbe mártja az ujjait, vagy ha saját piszkát takarítja el naponta ? Hát nem érti, hogy az ellenségét szolgálja ki ? ... Hát nem érti maga azt, hogy Kónyáné magát éppen úgy gyűlöli, mint ťap Julist? Hát nem érti, hogy maga azzal a tyúklopással csak azért rágalmazhatta meg a falut, mert ezt Kónyáné sugalmazta ? . . . Meddig akar még ebben a tévhitben élni, hogy én vagy akár a Nemzeti Bizottság az ellenségei vagyunk, míg Kónyáék a maga jóbarátai ? ... — De miért haragszik annyira Kónyáékra, hisz azok nem bántanak senkit! — Nem bántanak, csak éppen rábeszélik magát, hogy ne teljesítse a beadást. — Nem, ők ilyesmire nem beszélnek rá engem. — Persze, azt mondják szegények, hogy lépjen be a szövetkezetbe. — Nem, azt nem mondják, de nagyon barátságosak. — Akkor is olyan barátságosak voltak, amikor mint marokszedő dolgozott náluk? — Én nem mondhatok semmit, ha kellett, akkor fogatot is kölcsönöztek nekünk. — Hányszor Maris, azt kérdem, hányszor? — mondotta dühösen Teri. — Kétszer, talán háromszor is ... — Persze, vasárnap, mi ? ... — Igen. És maga ezt a jótéteményt nem tudja elfelejteni. Ellenben elfelejti azt, hogy a férje hosszú esztendőkig részarató volt nála, dolgozott látástól—vakulásig és munkájával száz és ezer logatot adott Kónyáéknak. Erről Kónya mélyen hallgat, viszont gondja van arra, hogy maga állandóan emlékezzen arra a vacak két fogatra, amiért maga allaposan megdolgozott a konyhában. Hát ez az igazság. Ezt jegyezze meg magának, vésse jól emlékezetébe ... Különben nem lesz közöttünk soha béke. Kiss Feri, az újságíró, szótlanul, komoly izgalommal hallgatta ezt az érdekes vitát. Ekkor, tag rany ílott az ajtó és magakészítette ostorral, mezítlábasán berobogott a kis hatesztendős Karcsi, Nagy Maris legidősebb fia. Karcsi arca már a kora reggeli órákban takarosán maszatos volt, orra alatt alig észrevehető nedv csillogott, annyi természetességgel, mint fűszálon a harmat, közben persze csillogott a szeme is, de merőben másfajta csillogással. Élénk huncutság ragyogott a tekintetében, amikor hangos Cest práci-val köszöntötte a jelenlévőket. A gyermek jelenléte, aki szemrebbenés nélkül mérte végig az idegen újságírót, mosolyt csalt még Maris arcára is, de izgalmát nem tudta titkolni a gyermek előtt sem és ingerülten ráordított. — Azonnal takarodj! Takács Teri azonban védelembe vette a gyereket. Azt mondta, hogy nagyon üdvös, hogy ez az értelmes gyerek az ilyen döntően fontos beszélgetésnél jelen van, majd így folytatta:... — Nagyon remélem, hogy ezután gyermeke érdekében alaposan megfontolja, lehet-e hinni a kulák barátságában, vagy sem. Nem hiszem, hogy gyermekéből olyan szolgát akar nevelni, amilyen áz apja volt. Ami pedig a szövetkezetei illeti, meg vagyok győződve, hogy szeptemberben, amikor Karcsi, mint tanuló átlépi az iskola küszöbét, maga is a többi becsületes asszonyhoz hasonlóan, ott fog dolgozni a szövetkezet répa- kukorica- vagy dohányföldjén. És most Maris mehet kapálni. Az egy heti haladékot megkapja, de ne halljam többé azt, hogy maga tyúktolvajokat fedez fel a községben. — Majd Ferihez fordulva így szólt: — Négy gyereke van, három fiú és egy lány, egyik nagyobb amásiknál. Ez a kicsi a legidősebb. Maris kínos zavarában kézenfogta Karcsit, kissé szégyenkezve és lesújtottan fordult az ajtó felé. Lassú, az állapotos asszonyokra jellemző mozdulataiban határozottan észlelhető volt bizonyos íajta habozás, tétovázás. Az ajtó előtt vissza is fordult és a következőket mondta az újságírónak. — Szóval nem teszi az Űj Szóba ? ... — Nem. — válaszolta mosolyogva az újságíró. — Ekkor a kis Karcsi kiszabadította kezét anyja kezéből és döntő módon beavatkozott a beszélgetésbe. Egyenesen az újságíróhoz lépett és így szólt: — Én kérem benne szeretnék lenni az Üj Szóban. — Nem lehet fiam, hallottad, anyád nem akarja. — Az nem baj kérem, anyám a szövetkezetét sem akarja, én pedig akarom. — Nagy baj az fiam, hogy a tojást nem adtátok be. — A tojást ? ... húzta fel Karcsi vékony szemöldökét. Az semmi kérem, — mondta mély meggyőződéssel, majd közelebb lépve az Üj Szó munkatársához, ráemelte fényes, okos tekintetét és így folytatta ... — Anyám mondta, hogy még e héten beadjuk, hisz csak 50 százalék hiányzik. Tessék megkérdezni édesanyámat. — 50 százalék az igen sok. Nem hiszem, hogy beadjátok. — Az nem sok kérem, én csak tudom. — Honnan tudod, hisz nem tudsz még számolni, hosz még iskolába sem jársz. — Az igaz — szólt a gyermek pajkosan tűnődve — de azért mégis tudom. A százalékot az anyám külön rakta. — Persze odarakta az aprótojást? — Nem kérem, a mi tyúkjaink csak nagyokat tojnak. — Ezt bárki mondhatja. — Nem bárki, anyám mondja ... tojás és tojás között nagy a különbség. A múltkor Fehér Kata kölcsönkért, valóságos kacsatojást vitt el tőlünk és olyan aprókat hozott vissza, mintha galamb tojta volna őket. — Ami igaz, az igaz, — szólt közbe Maris, aki élvezte gyermeke eleven, gyorsfelfogású eszét. Persze, arról teljesen elfeledkezett, hogy gyermeke őt is elárulta. Az újságíró újra Karcsi felé fordult mosolyogva. — Mond Karcsi, ha nagy leszel, te is bent leszel a szövetkezetben? — Öh kérem, válaszolta, miközben felcsillogtak szemei, én már kérem benne is vagyok, gyakran járok a JRD irodájába. — Hát az is valami, Karcsi ? ... — Járnék én szívesen traktorokon is, de a felnőttek nem engednek. — Hát ez igazán felháborító. — Bizony, sok itt az igazságtalanság. — Ne félj Karcsi, mi majd igazságosak leszünk hozzád. Benne leszel az Űj Szóban. — A képem is benne lesz ? ... — Persze, csak nem gondolod, hogy kép nélkül ? . . . — Akkor tessék engem lefényképezni! — Nagyön szívesen! — Akkor tessék várni. . . mindjárt itt vagyok ... hazafutok, ünneplőbe öltözöm, — már futok is, gyere menjünk, — sürgette az anyját. Az ujságiró és Karcsi között folyó párbeszédet Takács Teri úgy élvezte, mintha Karcsi saját gyereke lett volna. Kínos, nagyon kínos volt neki most kötelességét teljesítenie. Mégis megtette. Felszólította Marist, hogy megállapodásuk érvénytelen a gyermek kijelentése után. — Tudom —• válaszolta Maris félig lehajtott fejjel, — egy fél órán belül itt is vagyok a tojással. EFSz-eink küldöttei a kongresszuson Szabad Földműves a Földművelésügyi Megb.zotti Hivatal hetilapja. — Kiadóhivatal. Bratislava Križkova 7. — Telefon 332-99. — Szerkesztőség: Bratislava Križková 7 — Telefon: 243-46. — Főszerkesztő: Major Sándor. — Kiadja: az „Oráč” lap- és könyvkiadó vállalat — Nyomja: Merkantilné tlačiarne n. p. zz., Bratislava, Ul. Nár povstania 41. Irányító postahivatal: Bratislava X — Előfizetés egy évre: 100,— Kčs, félévre 50,— A lap felmondható minden év végén okt. elsejéig. — Eng. szám.: PXO 566/52. IV.2’
