Szabad Földműves, 1953. január-június (4. évfolyam, 1-26. szám)

1953-06-28 / 26. szám

1953. június 28.

Föl d mii vŕš

з

A második világháború tanulsága

Kisinyov - Szovjet Moldva büszkesége

Tizenkét éve, hogy a nácihordák betörtek a szovjet tőidre, rátörtek a szocializmus békés országára, a szovjet népre. E nap emléke élénken él — nemcsak a szovjet föld embereiben, hanem az egész becsületes emberiségben. A történelem leghitványabb orvtámadásának kezdete volt ez a nap. De ugyanakkor a legmagasztosabb védelmi háborúé Is, melyet nép valaha megvívott — a Nagy Honvédő Háborúé.

Az 1941 június 22-iki orvtámadással a második világháború legvéresebb összecsapása kezdődött. A háború egész Európára kiterjedt, lángbaborította a szovjetország fontos területeit és még inkább mint addig: világméreteket öltött. A hitleri hordák hozzáláttak ahhoz, hogy felégessék, szétzúzzák, megsemmisítsék a szocializmus országát.

A szovjet nép azonban csapásra csapással felelt. A szovjet emberek harcba indultak nemcsupán hazájuk megvédéséért, hanem az egész leigázott Európa felszabadításáért, az egész világ népeinek szabadságáért és jobb jövőjéért. A fasizmus legyőzéséért folyó harcban a Szovjetunió I köré tömörült az egész becsületes emberiség, amelynek reménységét ezekben a nehéz napokban mindenekfölött a szovjet fegyverek testesítették meg.

Mindenki tudja, mivel végződött ez a harc. Mindenki tudja, hogyan tartóztatták fel, zúzták össze a sztálini tíz csapással és kergették viszsza egészen Berlinig a fasiszta fenevadat, hogy végül is saját barlangjában tapossák össze. Örök dicsőség a hősöknek és a lánglelkű vezérnek, akinek irányítása alatt e történelmi haditettet véghezvitték.

Mindenki emlékezetében őrzi — mégsem felesleges e világtörténelmi harc néhány alapvető tanulságát felidézni. Annál is kevésbbé, mert azok az erők, amelyek a-háború veszedelmét akkoriban az emberiségre zúdították, most sem nyugszanak, s az alig túlélt világégés megismétlésével fenyegetik - az emberiséget.

Június 22 emléke éberségre inti a népeket, egyben figyelmezteti az agresszorokat. Soha olyan erős imperialista hadsereget nem látott a világ, mint amilyen Hitler hadserege volt. De soha olyan megsemmisítő vereséget jgem szenvedett még hadsereg! Véletlen volt ez? Nem! A náci banda vereséget szenvedett, mert igazságtalan, reakciós, támadó háborút folytatott: mert legyőzhetetlen erő szállt vele szemben, a szovjet nép szabadságszeretete, hazafiassága, békevágya, a szocialista társadalmi rend fölénye. A hitleri hordát, a világ legerősebb imperialista hadseregét döntően a szovjet fegyverek ereje zúzta szét — ami önmagába véve is tanulságos, hiszen e fegyverek ereje azóta csak növekedett. Legyőzhetetlenekké e fegyvereket az tette, hogy a haladást, a népek szabadságát, leigázott országok függetlenséghez való jogát védték. A hitleri kalandorok pusztulása olyan elkerülhetetlen sors, amely előbbutóbb minden támadót elér, aki kezét a népek ellen, a szabadság ellen, az emberiség igazságérzete ellen emeli. De vájjon, nem erről tanúskodnak-e napjaink eseményei is, Korea, Vietnam és más országok példái, hogy egy /lép, amely saját földjét, életét, békéjét védi: legyőzhetetlen — míg a támadót szakadékba rántja saját erkölcsi gyengesége?

Június 22. — és . mindaz, ami azt megelőzte, keserű leckével tanította meg Európa népeit s az egész békeszerető világot, mit jelent a német imperializmus, az agresszív német militarizmus szabadjáraengedése. Ezt a tanulságot annál is fontosabb emlékezetbe vésni, mert az esztelen és bűnös politika, amely felhizlalta és útjára bocsátotta a német militarizmust, napjainkban is egyre fenyegetőbben jelentkezik. Vájjon nem közvetlen következménye-e ez annak, hogy nem hajtottak végre az európai béke megnyugtató és tartós rendezésére hivatott potsdami egyezményt, és hogy Nyugat-Németországot a demilitárizálásra vonatkozó négyhatalmi határozatok teljes mellőzésével egy új agresszió erőinek táborhelyévé tették ?

Az elmúlt évek eseményeinek fényében még fontosabb követelménynek tűnik, mint valaha az agresszív német militarizmus újjáéledésének megakadályozása, egy olyan egységes, demokratikus Németországnak létrehozása, amelyben nincs többé működési terük az agresszió és a revansizmus erőinek és amely éppen ezáltal az európai béke és biztonság egyik leoiobb biztosítéka volna.

Az emberiség szenvedélyesen tiltakozik az új háború mindenfajta terve ellen, szenvedélyes erővel követeli a békét, a nemzetközi megegyezést. Ez a békeóhaj teljesen megegyezik a demokrácia és a szocializmus nemzetközi táborának törekvésével. E tábor ereje az elmúlt években sokszorosára növekedett. Ez az erő: béke-erő. Mindenki ismeri azokat a sorozatos, szívós erőfeszítéseket, azokat a nagyjelentőségű békekezdeményezéseket, amelyeket éppen az elmúlt hónapokban a Szovjetunió, a béke és a szocializmus tábora a nemzetközi biztonság megszilárdítása érdekében tett. A világ népei szívből helyeslik ezt a politikát és azt követelik a nagyhatalmaktól, hogy haladéktalanul kezdjenek tárgyalásokat és tisztázzák a fennálló vitás kérdéseket. A második világháború leckéje pedig szilárdítsa meg hitünket a béke legyőzhetetlenségében, szolgáljon figyelmeztetésül minden agresszornak, intsen minden embert éberségre és arra, hogy lankadatlanul harcoljon a béke megőrzéséért és tartóssátételéért.

‘ KULTÚRHÍREK

a népi demokratikus országokból

Kiállítás a kínai falu multjAró és jelenéről

A kínai nép győzelme, a földreform végrehajtása szörnyű terhektől, valóságos rabszolgasorstól mentette meg Kína dolgozó parasztságát. Az egyik hankói farkban kiállítás nyílt meg, amely a középkínai földesurak garázdájkodásainak és a győzelmes földreformnak tényeit mutatja be.

Egy grafikon, amely 41 falu osztályviszonyait szemlélteti, a többi között kimutatja, hogy e vidéken átlag húsz dolgozó parasztra jutott egy hold saját föld. .Leírhatatlan nyomorúságban, állandóan az éhhalál küszöbén éltek.

Sokuknak kellett földet bérelni, és a bérlőktől a földesúr vagy a kulák a termés 50—90 százalékát elvette. Elszámoláskor a legaljasabb módszerekkel csapták be a kiszolgáltatott parasztokat. A kiállításon látható nagy golyós számlálógépen egy sorban a szabályosnál több golyó van és így a parasztoknak 10 kiló gabona helyett 11, vagy 12 kilót kellett beszolgáltatniek. Láthatók olyan űrmértékűi szolgáló Iádácskák, amelyeknek dupla fenekük van, — amiko ra paraszt , kapta a kölcsöngabonát, bent volt a dupla fenék, amikor vissza kellett neki adni, akkor kivették. A gyakori éhínség miatt sok paraszt adósodott el a földesúrnál és csak nagyritkán tudták valamennyi adósságukat visszafizetni. A nemfizető adóssal pedig kegyetlenül elbántak. Feleségük, leányaik a földesúr rabszolgáivá lettek. Okmányok és fényképek mutatják a kiállításon, hogy az egyik földesúr egy bérlőjének, aki nem tudott fizetni, mind a tíz ujját levágta és kivájta a szemét. Ez a megkínzott paraszt még él és maga mesélte el mindezt.

Az egyik hatalmas teremben véres ruhákat láthatunk. Azoké volt, akik fellázadtak a földesurak kegyetlen önkénye ellen s ezért az amerikaiak által támogatott Kuomintang-kormány hatóságai kivégezték őket.

A dolgozók véréből meggazdagodott földesurak fényűzően éltek. A kiállítás egyik pavilion ja számos példát mutat be erre is. Az egyik szegényparasztcsalád 14 gyermekének összesen egy ruhája volt — ugyanakkor a földesúri családok pazarhímzésű, aranysujtásos selyemruhák százait halmozták fel. Látható a kiállításóTi U Pej-funak, a hírhedt kucmintangista nagybirtokos-tábornoknak néhány lakberendezési tárgya, közöttük színarannyal bevont, három méter magas házioltár, fagyökérból készült művészi bútor, amelyet Csang Kai-sektől kapott ajándékba. A tábornok madarainak kalitkája valóságos kis ébenfa-palota volt. A földeken dolgozó őszí, öreg parasztoknak azonban önmagukat kellett a tompa faeke vagy borona elé fogniok. A parasztoknak arra sem jutott, hogy új sarlót vagy kapát vegyenek s ezért addig használták ezeket a szerszámokat, amíg jóformán csak a nyelük maradt meg.

Mao Ce-tupg elvtárs vezetésével a kínai nép egyszersmindenkorra felszámolta ezt a gyalázatos földesúri világot. A népi hatalom annak adta a földet, aki azt megműveli és új.'nagyszerütávlatokat nyitott Kína dolgozó parasztjai előtt.

Ha valaki néhány évvel ezelőtt Kisinyovról érdeklődött, a könyvtárakban egészen régi, csaknem a múlt évszázadban kiadott tájékoztatót ajánlottá^, De nem is csoda, hiszen a városban sok évtizeden keresztül semmi jelentősebb változás nem történt. Most a könyvtáros új tájékoztatót ajánl, amely ismerteti a szovjethatalom alatt Kisinyovban végbement hatalmas ipari és kulturális fejlődést. S még hozzá megjegyzi, hogy a tájékoztató nem is tartalmazza mindazt, ami az utóbbi években a Moldvai SZSZK-ban megvalósult.

... Mégy a Szadovaja utcán, a Mezőgazdasági Intézet mellett; kissé lejjebb ereszkedsz az Állami Egyetemhez, majd a Pedagógiai Intézethez érsz; a Lenin-sugáruton diákokkal találkozol, akik az Oryosi Intézet klinikáira és előadótermeibe igyekeznek. Mosolyogva emlékezel a régi tájékoztató adataira: „Kisinyovban egyetlen felsőfokú oktatási intézmény sincs”.

fis ha a Puskin-parkban elhelyezett érdemtáblán ott találod ,az élenjáró kisinyovi üzemek és g.fárak nevét, boldogan tapasztalod, hogy milyen gyorsan elavultak a tájékoztatóban szereplő adatok: „Az ipar fejletlen, borkészítő üzemek, malmok, étolajfeldolgozás”.

Kisinyov alapvető ipara az utolsó háboruelőtti évhez viszonyítva közel hétszeresen megnőtt. Jelenleg a város összipari termelésének háromnegyed részét a háború utáni években épült vállalatok adják. Kisinyov iparára ma már nem a malmok, nem az olajfeldolgozók, hanem a kötörőgépek, a sokmillió cipő, a kerámiai cikkek, az építkezésekhez szükséges kész alkatrészek gyártása jellemző.

A szőlővel borított dombokról az első pillantásra szembetűnik az egyre fejlődő szocialista Kisinyov képe. A várost fehér kőből építik. Ahol még nemrégen pusztaság volt, most az

VRONSZKI.I: LEIGÄZOTT IFJÚSÁG.

Vronszkij könyve vádirat az USA uralkodókörei, az imperialista monopóltökések ellen. A szerző hosz»szabb időt töltött az Amerikai Egyesült Államokban és alaposan ismeri az agyondicsőitett „amerikai életformát“. Rámutat arra, mi rejlik az amerikai „életforma“ mögött, amely hamis ideálokkal igyekszik leplezni a nyomort, az éhbért. a munkanélküliséget és a kilátástalanságot. Megbélyegzi a burzsoá ideológusok hazug „elméleteit“ a kapitalizmus örökkévalóságáról, az alsóbb — és felsöbbrendű fajokról, a „szabad vállalkozás“ üdvös voltáról.

— О —

GÄLY OLGA: HAJNALI ŐRSÉGEN.

A tehetséges fiatal szlovákiai költönő első verskötete hitvallás a népügye, a szocializmus és fejlődésünk vezető ereje, kommunista pártunk mellett. Hangot ad a fiatat nemzedék lelkesedésének, amellyel építi új hazánkat, boldog jövőnket. A köte-1952-ben épült kőlelátó és a sportpálya zöld pázsitja látható. Mellette — a most épülő Sportolók Palotája, az egyetem új diákotthonai.* Kissé távolabb— a Művészek Háza, a könyvtár, a párt városi bizottságának épülete, az ezer nézőt befogadó filmszínház.

A város építésére csak az utóbbi években közel háromszázmillió rubelt fordítottak. A dolgozók többtizezer négyzetméter lakóterülethez jutottak.

Moldva fővárosa a kultúra és tudomány jelentős központja lett, a nemzeti káderek igazi nevelőmühelye. Főiskolái már sokezer szakembert adtak a köztársaságnak. A Szovjetunió Tudományos Akadémiájának Moldvai Fiókja, a növényvédelmi állomásoké az Epidemiológiai és Mikróbiológiai Intézet, a Szőlőtermesztés és Borkészítés Össz-Szövetsége Intézetének Kisinyovi Fiókja a Moldvai SZSZK gazdasági es kulturális fejlődésének legfontosabb problémáit dolgozza fel.

Esténként fényárban úszik a három színház és a filharmónia épülete. A moldvai opera számára új épületet emelnek. Az egész Szovjetunióban ismerik a „Doina” énekegyüttest, az állami szimfonikus zenekart, a népi táncegyüttest és a népi zenekart.

A régi Kisinyov, régimódi épületeivel muzeum-városnak látszott, de magában a városban nem volt egyetlen muzeum sem. A mai, megifjodott városnak öt múzeuma van. Közöttük A. Sz. Puskin muzeum-háza. A nagy költő 1820—23 között Kisinyovban élt es több mint száz költeményt írt itt.

A helyi építészek műtermeiben megtekinthető Moldva fővárosának holnapja. Még szebb lesz a napsugaras Kisinyov — az ujraegyesült Moldva büszkesége.

(V. S7.UBBOTYINNAK, „Pravdá"-han megjelent cikke nyomán.)

fen végigcseng a hála és a szeretet őszinte, meleg lírája, azé a háláé és szeretető, amelyet népünk érez példaképünk és felszabadítónk, a dicső Szovjetunió és a világ dolgozóinak nagy vezére és tanítója, Sztálin iránt. j '

— O— '

EGON ERWIN KISCH: CSILLAGLOBOGOS PARADICSOM

Egon Erwin Kischt az egéez világ úgy ismeri, mirjt a szociális riport mesterét.

Ez a könyv, amely Amerikáról, pontosabban a csillagos lobogó országáról szól, élénk és eleven példája az „irodalmi riportnak“, amelynek Egon Erwin Kisch olyan páratlan és utánozhatatlan mestere, hogy fordító legyen a talpán, aki híven elénk tudja varázsolni Kdsch ragyogó színeit. A tarka színeken kívül a fény és árnyék játéka teszi elevenné a képet, és ezt jól tudja Kisch is, aki sehol a világon nem tapasztalhatta a fény és árnyék játékának olyan szélsőségeit, mint éppen az Amerikai Egyesült Államokban, amelyrőí ez a könyve szól.

Д Magyar Könyvkiadó májusi kiadványai

A 38-as számú ház Kysperkben nem sok ablakos. Három ablaka az utcára néz. az úgynevezett Uj Városra, kettő pedig a kertbe, mely nem nagyobb, mint egy rendes családi ebédlőasztal.

Ez utóbbi ablakok egyikénél ül Jilemnicky apa és gondolkozik. A virágba borult őszibarackfa fürdik az arany napsugarakban. A pázsit reggeli harmatja is lassanként felszárad.

Jiiemnicky apó ezt a csodát nem látja. Az évek súlyától, a rossz véletlentől megromlott szemei már az óra számait is nehezen ismerik fél. De azért csaj< ül, kihuzogatja régi divatú mellényéből az óráját, ránéz, majd visszateszi. Megnézi, visszateszi . . .

Kartávolságra van a rádió, pontoaan Prágára állítva. Az apó tévedhetetlen ösztönnel megérzi, mikor van hét óra reggel, déli félegy, vagy esti 7 óra. Ilyenkor bekapcsolja a híreket.

Hírek!! Г

— Jó gyermekeim voltak, — emlékezik lassan Jiiemnicky apó. Rövid mondatok szaggatottan töredeznek le 9. VI Betko Szabad földműves 5 beesett ajkárói. — Iskolából csupa egyeseket hoztak. Jindich szépen rajzolt, legszívesebben madárkákat, boldog madárkákat ...

— A fiuk csibészek voltak — meséli a „mami’, az apó második felesége. — Egymásra állították a székeket, hogy elérjék a kredencben a süteményeket. Ilyen gyerek még nem gondol á veszélyre s a mami készakarva tette a süteményes skatulyát olyan magasra, hogy a gyerekek egyszerre meg ne egyék.

— Péter napsugár volt, — bólint csendben az apó, — mindig nevetett.

HltMINICKY AMP0

Soha senkit nem bántott. A drótosokat szerette. Drótosok ... Órákat üldögélt mellettük, ha a téren kalapácsolgattak. Hallgatta elbeszéléseiket. Olvastam az újságban, hogy egy szép könyv jelent meg: „A szép Szlovákiáról”, már karácsonyra megvettem neki. Ebből a könyvből tanulta szeretni Szlovákiát.

— És a habesiakra emlékszik'még? Péter emlékszik rá, hogy ők beléoltották a szép betegséget, vágyat az Ismeretlen világ után.

Jiiemnicky apó csendesen mosolyog.

— Amikor Marienka beteg volt, a halálos ágyon feküdt, olyan szomorú volt. Péter nem egyszer felvidámította. Sok öreg kalapom \folt otthon, — meséli — egy közülök tetszett Péternek. Megkért, hogy csináltassak neki belőle papi kalapot. Olyat, azzal a széles karimával. Nem sikerült. Nagy volt Péternek, egészen füléig lecsúszott. Kár volt kidobni 30 koronát, gondoltam. Péter eltűnt a szobából, egyszerre csak hangos nevetést hallunk. Mióta Marienka beteg volt, nem hallottunk ilyen nevetést. Bementünk, s Íme Péter a szoba közepén kalappal a fején és Marienka csak nevet, nevet... Hát olyan különös volt a szivem körül,-— de ezt a 30 koronát többé nem sajnáltam.

— Atarienka azután nemsokára meghalt, — magyarázza a mami, — tüdőbajos volt.

— Anyjától kapta, — meséli tovább az apó. — Mennyit kértem mindig, hogy vigyázzon magára. - Hiába. Ma‘rienka nagyon önfeláldozó volt. Anyja temetése után kezdett betegeskedni. 22

éves volt, amikor meghalt.

Minden emlékezés egy fájdalmas darabja a szívnek.

— Jndrich? — folytatja egy idő múlva. — Jindrich komoly gyerek volt. Nem járt Péterrel csibészkedni. Már mint gyerek, legszívesebben visszahúzódott egy sarokba gitárjával és énekelt. Szépen énekelt...

— Világgá mentek, — bólogat fejével az apó. — Elcsendesedett az otthon. Péternek nem volt maradása. Mindenütt ott akart lenni, mindenről saját szemeivel meggyőződni. Utazott, olvasott, előadott. Forradalmi vére volt. A kysucai nyomor egész a mpngol határig kergette őt, jobb életmód keresésért. Látása kitisztázódott, tolla, megerősödött, amikor hazajött__

— Jindrich is elment Szlovákiába, — folynak tovább a megeredt emlékek — vasutas-- volt s messze keletre tették, egy elhagyott kis állomásra. Később Kárpátaljara került. Hosszú évek után kérte visszahelyezését Csehországba. A német határra helyezték,1938-ban Belejbe, Bezdez alá menekült. (Negyvenben ott elfogták.

Az apónak lehanyatlik a feje... Lassan felkel, átbotorkál a szobán. Mad zaggal átkötött füzetet hoz vissza.

— Csak ez maradt meg nekem — mutatja az összekötött néhány lapot,

— a mami a megszállás alatt mindent elégetett.

— Jindrich hagyta ezt meg nekem,

— védekezik az öreg asszony. — Féltünk a házkutatástól. Senkit sem akartunk bajba hozni. Szegény Péter

eleget kereste a papirosait, amikor visszajött a koncentrációs táborból. Hiába, — int kezével. Szemében részvét van.

— Itt valahol, — tapogatja az apó a füzet lapjit, — vn egy ujságkivonat.

10. VI. Betko Szabad földműves 1 Ebből megtudtuk, hogy Jindrichet még ötödmagával 1941 szept. 11-én lelőtte a gestapo.

A konyhát elöntötte a csend. A virágba borult őszibarackfán egy rigó énekelt...

— Nehéz idők voltak, — sóhajt egy kis idő múlva a mami, —4 állandó félelem a gyermekekért és az elvtársakért. Röviddel Jindrich halála utáni lecsukták Pétert is. Ha nem lett volna Rózsa, mindnyájan éhen haltunk volna. Péterinek hetenként kétszer is küldött csomagot. A kőművesük közvetítette. A fogház javításánál dolgozott. Но mok alatt eldugva vitte be az eledelt. Az emberek kölcsönösen segtettek egymáson.

— Rózsi nekünk is küldött húst, zöldséget, tojást. Az apó nem akarta ezeket adolgokat ingyen. Bizony nem. Nagyon büszke volt ilyesmire. Tudta jól, hogy Rózsának minden egyes falatot a szájától'kellett megvonnia.

— Itt valahol, — nyújtja az apó a füzetet, — be kell lenni írva, hogy mi Cnindent küldött nekünk Rózsa.

Lassan lapozok a kopott füzetben. Címek, kiadásol. emlékezetes, napok... Itt Péter gyöngybetűivel feljegyezve: Péter Jiiemnicky’ Moszkva. Ott’ röviden Jindrich születési és halálozási dátuma. Es valóban megtalálom: Rózának tartozás: 63 kg sertéshús, nyulak, foghagvm’a, tojás... Mellette a dátum 1943, 1944...

Nehéz idők voltak...

— Hogy szerette őket mindenki, — beszél tovább a mami, — a Pétert is és a Rózát. Poricsban olyanok voltak, mint egy család. Amikor később már nem lehetett semmit sem kapni, a poriesi iskola tanítója az iskolában a gyerekeket figyelmeztette, hogy élelmet kelL küldeni Jiiemnicky tanító úrnak. A gyerekek aztárP hoztak, egy-két tojást. A poricsaniaknak saját maguknak sem volt, de Péter részére mindenki adott. Es mégis, hogy nézett ki, amikor viszszajött. Jaj, istenem, nem is volt 40 kilós.

A kis konyhára álló csend borul. Kint langyos eső permetezik, átszövik a napsugarak. Az égen megjelenik az első tavaszi szivárvány.

1.epések közelednek az előszoba kőkockáin.-t- Česť práci, mozdonyvezető elvtársi — hangzik a postás erős hangja. — Csomagot hozok. Könyvek. Hej, ez a Péter jól tudott az uraknak a lelkiismeretébe beszélni... — mondja elismeréssel.

A mami kíváncsian nyitja a csomagot. Az apó reszkető kezekkel simogatja a „Töretlen föld” új kiadását.

A nyitott ajtón át hallani a helvi leadót. Közli, hogy a „Jiiemnicky Péter egyesülete” ma este 20 órakor előadást tart.

Ez a áradt, fájdalmas arcra békéltető mosolyt varázsol.

Jiiemnicky apó,' a maga fia nem halt meg...