Szabad Földműves, 1953. január-június (4. évfolyam, 1-26. szám)
1953-05-31 / 22. szám
...^ ЧЦ 12 Foldmfirvtws 1953. зг. Komoly angol figyelmeztetések Amerika címére a koreai kérdésben A francia dolgozók meghiúsítják a fasizmus törekvéseit — írja a „l’Humanité" А „Г Humanité” vezércikkben foglalkozik azzal, hogy Vincent Auriol köztársasági elnök — a kormányválság megoldására irányuló megbeszélései során — ne volt hajlandó fogadni a kommunista képviselők csoportján^ küldöttségét. „Franciaország első pártját — Írja a „l'Humanité” — tehát kizárják az elnöki tanácskozásokból, közben az RPF fasisztáit tárt karokkal fogadja alkotmányunk különös őre, aki már januárban is felajánlotta a hatalmat a fasiszta Soustelle-nek. A köztársasági elnök magatartása azt mutatja, hogy megveti a francia munkásosztályt” — írja a lap, majd rámutat arra, hogy a francia dolgozók felismerik a fasizmus fenyegető veszélyét és el vannak szánva a fasizmus uralomrajuttatására irányuló törekvések meghiúsítására. „A szocialista munkások — folytatja a lap — a szocialista vezetőknek a munkásosztály megosztására irányuló manőverei ellenére — egyre növekvő számban tépnek akcióegységre kommunista munkástársaikkal. A munkásoszosztály harci egysége nagy szerepre hivatott a nemzeti és demokratikus erőknek a haza javára való tömörítésében Biztos az, hogy a népi tömegek öntudatos fellépése döntő szerepet tölt majd be a béke és a nemzeti függetlenség kormányának, a demokratikus szabadságjogokat és az alkotmányos biztosítékokat tiszteletbentartó kormánynak, Franciaország igazi kormányának megalakításában” Bonni miniszterek egy fasiszta szervezetben Egy kölni per során fény derült arra, hogy az Adenauer-kormány több tagja aktív szerepet tölt be az „Első Légió” nevű nyugatnémetországi fasiszta szervezetben. Ez a szervezet a Ku-Klux-Klan (amerikai fasiszta terrorszervezet) mintájára alakult meg, feladata, hogy a segédcsapat szerepét töltse be a háborús előkészületek megvalósításában és a nyugatnémet hazafiak és békeharcosok terrorizálásában. Már az említett kölni per megkezdésekor kiderült, hogy a szervezet 55 prominens tagja között szerepelnek Hellwege és Kaiser bonni miniszterek. A felsoroltak között szerepel még- von Merkatz, a reakciós-konzervativ Német Párt parlamenti csoportjának elnöke, Sghmalz nyugalmazott járásbíró, a CDU volt brit-övezetbeli főtitkára és mások. A Stuttgartban megjelenő „Deutsche Zeitung und Wirtschaftszeitung” e fasiszta szervezet vezetőiről я következőket írja: „Az alapításnál nem hivatalosan, de a háttérből is világosan észrevehetően ott állt a három bonni kormánypárt. Az is nyilvánvaló, hogy a kancellár helyesli e szervezet megalapítását és ismeretes, hogy e szervezet pénzforrásai azonosak a kormánypártok pénzforrásaival”. E szervezetet azok a „szimpatizáló ipari körök” pénzelik, amelyek az „Első Légiót” már megalakulásakor 150.000 márka támogatásban részesítették. Nagib az angol-egyiptomi tárgyalásokról Az egyiptomi lapok közük Nagib miniszterelnök május 19-én este az egyiptomi néphez intézett rádióüzenetét. „Az Egyiptom és Anglia közötti tárgyalások — mondta Nagib — azért szakadtak meg, mert az angolok játékot próbáltak űzni azzal az elvvel, amelynek alapján hajlandók voltunk tárgyalásokba bocsátkozni, mégpedig az angol csapatok teljes és feltétel nélküli kivonásának elvével. Nem azért bocsátkoztunk tárgyalásokba, mert a tárgyalásokat egyedüli eszköznek tekintettük jogaink kivívásához, hanem azért, hogy megállapodjunk az angolokkal az angol csapatok kivonásának újtárói és módjairól és hogy a tárgyalások kudarca esetén megmutassuk a világnak a bennünket szabadságunktól megfosztó imperialisták igazi szándékait”. Argentina Az Argentin Nőszövetség tevékeny előkészületeket folytat a nők világkongresszusára. Előadásokon és beszámolókban ismertetik a kongresszus jelentőségét és a világ asszonyainak jogaikért vívott harcát. Az előadásokon felvetik azokat a kérdéseket, amelyeket az argentin küldötteknek a kongreszszus elé kell majd terjeszteniök. A kongresszus előkészítésére az ország számos helységében munkás és paraszt nöbizottságokáj alakítottak. Az elmúlt napokban több éleshangú bírálat érte az Egyesült Államok kormányát szövetségesei részéről a koreai fegyverszüneti tárgyalásokon tanúsított magatartása miatt. Különösen Angliából intéztek komoly figyelmeztetéseket az amerikai kormány címére. Mint az „AFP” londoni jelentése kiemeli: „Angol politikai körökben hangsúlyozzák, hogy a brit kormányt távolról sem elégíti ki az a mód, ahogyan az Egyesült Nemzetek részéről a tárgyalásokat vezetik". A „The New Statesman and Nation” című angol hetilap május 16-i számában így ír: „Hogy mennyire nem veszik figyelembe Washingtonban az angol miniszterelnököt, azt jól megmutatják a gyakorlatban a panmindzsoni tárgyalások szomorú eseményei. A május 7-i kommunista javaslatok ... nagy vonalakban megegyeztek azzal a tervvel, kmelyet India dolgozott ki tavaly és amelyet az Egyesült Nemzetek közgyűlése elfogadott Ezért joggal fel lehetett volna tételezni, hogy az Egyesült Államok olyan „türelmes és rokonszenves megfontolással” fogadta volna a javaslatokat, mint amit Winston Churchill szayai izerint ezek megérdemelték. De nem — folytatta a lap — az amerikai visszahatás kezdettől fogva obstruktiv és ellenséges volt Harrison először azt a taktikát alkalmazta Panmindzsonban, hogy egész sor kérdést tett fel Nam ír — láthatóan csökkenő türelemmel — válaszolt néhány kérdésre, majd joggal állapította meg, hogy az amerikai tárgyaló fél olyan harmadrendű kérdésekre pocsékolja e! az időt, amelyeket mind rendezhetnek, ha a főkérdésekben már megegyeztek. Erre Harrison tábornok — valószínűleg a Pentagon (az amerikai hadügyminisztérium) utasítására — gorombán kijelentette, hogy a kommunista terv alapján nem lehet további előrehaladást elérni... Feltehető, hogy Washingtonban azoknak a befolyása, akik ellenzik a csendesóceáni békés rendezést, megerősödött szerdán, amikor az Egyesült Államok előálltak ellenjavaslataikkal ... Harrison tábornok megjegyezte az újságírók előtt, hogy a kommunistáknak „nem tetszenek” ezek az ajánlatok. Minket ez nem lep meg... Az északkoreai hadifoglyok szabadonboosátása Dél-Koreában plyan lépés, amely erőszakos besorozásukaf eredményezheti a délkoreai hadseregbe” — írja a lap, majd így fejezi be: „Ügy látszik, Li Szin Mant több figyelemre méltatják Washingtonban, mint az angol miniszterelnököt”. Hasonló hangok egyre sűrűbben hallatszanak Angliában „Az angol közvélemény — állapította meg az angol rádió — most nem érti. hogy miért nerr lehet gyors eredményhez jutni, ha a kommunisták hozzájárultak ahhoz, hogy a hazatelepülni nem kívánó hadidfoglyok ideiglenes őrizetben maradjanak". A „Sunday Times” vélemény“ „A fegyverszüneti tárgyalások elhúzódása miatt mind Angliában, mind az egész brit birodalomban növekszik a türelmetlenség. A birodalom egyes országaiban úgy érzik, hogy az amerikai küldöttek túlságosan merevek » fegyverszüneti tárgyalásokon" A „Sunday Pictorial" végül kereken kimondja: „A panmindzsoni amerikai küldőt' jelenlegi taktikája nem vezet fegyvermeggyőzte az olvasót, már csak egyszerű logikai érvet kell alkalmaznia, hogy a maradék ellenállást is legyőzze: tudniillik ahhoz, hogy valahonnan vissza lehessen térni, el is kell oda menni. A röcédula szerzőjének nyilván eszébe jutott, hogy Dante is csak azért lélegzett fel a purgatóriumban, mert a pokolban kezdte vándorlását. Ehhez hasonló érvet alkalmazhatna az orvos, ha ilyesforma hirdetést tenne közzé: „Nincs jobb érzés a gyógyulásnál! Vágja fel hasát, én összevarrom, jobb lesz, mint régen, s ön boldogabb lesz, mint valaha '” Egyébként az utóbbi időben a francia csapatok tfc'bbszs-z alométert hát ráltak Indokínában. Ha ez így megy tovább, nemsokára az egész hadsereg megismerheti, amiről a toborzó felhívás beszél: „a visszatérés büszkeségét” Más lélektani érvet is alkalmaz a röplap Ez szőszerint így hangzik „Az egyik megoldás- 25 évig mindig ugyanarrra a földalattira ülni. a megszokott életet éln'”. A másik megoldás a röpcédula szerint persze Indokínába menni. Ez valóban ellenállhatatlan érv1 Hiszen akinek egy csepp esze van, az sokkal jobban szeret mindennap másik indokínai lövészárokban ülni — mint mindennap ugyanazon a párizsi villamoson, csak természetes, hogv jobban érzi magát a vietnami néphadsereg rohamai közben — mint a „megszokott” paplanos ágyban. És természetesen az szünethez. A koreai háború az ENSZ egyik akciója és ha Eisenhower elnök amerikai ügyet csinál belőle, akkor csak egy út marad hátra: visszavonni az angol csapatokat és hagyni az amerikaiakat — csinálják az egészet maguk”. Az amerikai uralkodó körök aggodalommal szemlélik az angol-amerikai viszony elmérgesedését a koreai fegyverszüneti tárgyalásokkal kapcsolatos nézeteltérések miatt. Ennek az aggodalomnak adott hangot a napikban a „The Washington Post” című lap, amikor a következőket írja: „Politikánkat megszabó képviselőinknek felül kell vizsgálóink az amerikai álláspontot. Az a veszély fenveget bennünket, hogy elveszítjük egyes szövetségeseink bizalmát azért, mert véleményük szerint engesztelhetetlenséget tanúsítunk a tárgyalásokon ... Nehru indiai miniszterelnök — aki kiemelte, hogy a nemrégiben tett kommunista javaslat alapjában véve „igen megközelítette” az ENSZ-közgyűlés által tavaly decemberben jóváhagyott indiai határozati javaslatot — távolról sem az egyedüli személy, aki birá'ta za amerikai álláspontot Winston Churchill multheti beszédében csaknem ugyanerre célzott Mas ENSZ-tagállamok, amelyek csapatokat küldtek Koreába, szintén ilyen magatartást tanúsítanak” A „The Washington Post” helyzetképe is azt bizonyítja, hogy az Egyesült Államoknak a kdreai fegyverszüneti tárgyalásokon tanúsított politikája széleskörű elégedetlenséget kelt a nyugati országok közvéleményében. Ez tükröződik a vezető burzsoá politikusok állásfoglalásában is. Hírek a békeffrontrói A Nemzetközi Demokratikus Nőszövetség június 5-től 10-ig tartja kongresszusát Kopenhágában. A vüág minden országában a nőszövetségek lelkes előkészületeket tesznek a kongresszusra. ★ Német Demokratikus Köztársaság Május 20-án Berlinben tartották a Német Demokratikus Köztársaság nókonferenciáját, amelyen 800 küldött es vendég vett részt. A konferencia munŕ kájában résztvett Eugénie Cotton, a Nemzetközi Demokratikus Nőszövetség elnöke. Jelen volt Walter Ulbricht, Németország Szocialista Egységpártja központi bizottságának főtitkára, valamint Ligyia Petrova, a Szovjet Nők Antifasiszta Bizottságának titkára is. Elisabeth Zaisser professzor, a Német Demokratikus Köztársaság népművelési minisztere „Az asszonyok harcolnak a békéért és az új életért” címmel tartott beszámolót. Ebben ismer tette a Német Demokratikus Köztársaság asszonyainak és leányainak eredményeit a szocializmus alapjainak építésében, a béke megvédéséért és Németország egységéért vívott harcban. A beszámolót követő vita után 23 tagú küldöttséget választottak. Ez képviseli a Német Demokratikus Köztársaság asszonyait a nők világkongresszusán. ★ Ausztria Demokratikus lapok jelentése szerint az ausztriai Villach városában értekezletet tartottak a nők világkongresszusának előkészületeivel kapcsolatban. Az értekezleten Karintia aszszonyainak és leányainak képviselői, különböző pártok és szervezetek tagjai vettek részt. Az értekezlet részvevői egyöntetűen hozott határozatukban hangsúlyozzák, hogy Ausztriában a nők helyzete állandóan romlik. Ugyanakkor azt a meggyőződésüket fejezik ki. hogy a nők világkongresszusa kidolgozza majd a nők jogaiért, a békéért folytatott harc hatásos intézkedéseit. Indiai lapok bírálják az Egyesült Államok politikáját Több indiai lap Dulles amerikai külügyminiszter Indiában való tartózkodásával kapcsolatban (Dulles szerdán érkezett Indiába) bírálja az Egyesü't Államok politikáját. „Amerika nagyon téved — írja a „Delhi Express” — ha azt hiszi, hogy magatartása az egyedül helyes politika és hogy mindazok, akik ettől a politikából eltérnek, Amerika ellenségei. Dullesnek küldetése teljesítése közben észre kellett vennie, hogy több ázsiai nemzet erős fenntartással fogadja až amerikai külpolitika szempontjait”. A lap a továbbiakban elítéli az Egyesült Államoknak Li Szín Mant, Csang Kai-seket, Bao Dajt és hasonlö bábokat támogató politikáját. Majd ezeket írja: „Amerika nem szerezhet barátokat Ázsiában addig, amíg a hitelüket vesztett, népszerűtlen és antidemokratikus rendszerekre támaszkodik”. Az „Amrita Bazar Patrika” című lap a következőket írja: „Ha az Egyesült Államok vissza akarják nyerni az ázsiai népek jóindulatát, feltétlenül egyenes és pártatlan szemszögből kell közeledniök a világ problémáihoz, akár fehér, akár nem fehér népeket érintenek azok”. A Vöröskereszt Társaságok Ligá a köve éli a koreai békés városok bombázásának megszüntetését Május 22-én Genfben véget ért a Vöröskereszt Társaságok Ligája végrehajtó bizottságának ülésszaka. Az ülésszak munkájában 31 állam, köztük a Szovjetunió és a Kínai Népköztársaság képviselői vettek részt. Az ülésszak egyhangúlag elfogadtj э Szovjetunió Vöröskereszt és Vörös Félhold Társaságai Szövetsége képviselőjének javaslatát, amely arra szólít fel, hogy hozzanak határozatot, amelyben i koreai békés városok és lakóhelyek bombázásának beszüntetését követelik A javaslatot az angol megbízott kiegészítésével fogadták el, amely arra szólít, hogy már most, a fegyverszünet megkötése előtt csökkentsék a hadműveletet Koreában Egyhangúlag elfogadták a Kínai Vöröskereszt Társaság képviselőjének javaslatát. amely felszólítja a Koreáhan harcoló feleket, hogy találjanak minden fél számára elfogadható megoldást a koreai hadifoglyok mielőbbi kicserélésének ügyében, a genfi egyezmény szellemében. Jelentős új ellenzéki csoport indul az olaszországi választásokon A küszöbönálló olaszországi parlamenti választásokon indul a Nemzeti Demokrata Szövetség elnevezésű új politikai csoportosulás. Ez a csoportosulás valamennyi választókerületben állított jelölteket. Ez a politikai csoportosulás az . úgynevezett függetlenek koalíciója. E függetlenek a lakosság különböző középrétegeinek véleményét fejezik ki, dé egységes törekvéssel harcolnak a kereszténydemokraták politikai monopóliuma ellen. A Nemzeti Demokrata Szövetség élén Epirarmo Corbino képviselő, közgazdász, a nápolyi egyetem tanára áll, Corbino 1946-ban pénzügyminiszter volt. majd kilépett a kormányból és a liberális pártból. A Nemzeti Demokrata Szövetséget hivatalosan 1953 márciusában alakította meg egy kezdeményező bizottság, amelynek tagjai között Corbinón kívül ott volt a volt liberális Giuseppe Nitti és a volt kereszténydemokrata Raffaele Terranova. Mind Nitti, mind pedig Terranova kilépett pártjából, mert nézeteik komolyan eltértek e pártok vezetőinek Szennyes háború, szennyes A francia kormány katonákat toboroz Vietnam ellen. Ez a munka természetesen sajátos nehézségeket rejt magába. Az embereket meg kell győzni arról, hogy nincs kellemesebb és vonzóbb dolog, mint a famcia monopolisták érdekében elhullani az indokínai csatatéren Pleven (bukott) hadügyminiszter toborzó röpcédulái megvilágítják. milyen érvekkel igyekszik megoldani a francia kormány ezt az ellentmondást. Az érvek egy része gazdasági természetű, vagyis arról akarja meggyőzni a francia fiatalságot, hogy ne fárassza magát az üzemek előtti sorbanállással, válassza a pénzkeresés biztosabb forrását — csatlakozzék az expediciós hadsereghez. Az érvek másik csoportja kulturális jellegű Ha hajlandó vagy harcolni Indokínában. „láthatárodat az egész világra kiterjeszthetedHa tehát egy francia ifjú meg akarja ismerni a világot, a kormány lehetőséget nyújt rá, eljuttatja Vietnamba, „a legnagyobb verekedésbe", mint a röplap mondja, hadd táguljon a szemhatára. Nem lehet azonban elvitatni, hogy az érvek között nagy súllyal szerepelnek a lélektani elemek Az egyik röpcédula fő érve igy hangzik' „Viszszatérés! A visszatérés büszkeségét megismerni — ehhez távozni kell!" Ez az érv — nem éppen indokolatlanul — a végénél ragadja meg a dolgot és eszébe juttatja a netán habozóknak milyen jóleső érzés lesz hazatérni Indokínából. Miután erről emberekkel emberek kapva-kapnak rajta, ha módjuk nyílik rá, hogy a puska-tusát ölelgessék, az ugyancsak „megszokott” párizsi lányok helyett. De ne vádoljuk Plevent igaztalanul Gondolt ő erre is. Az egyik plakáton a következő kép található: egy marcona katona mindkét oldalán egy-egy fehérszeméllyel távozóban van. Egy szemüveges férfi — akinek vastag könyvek vannak a hóna alatt — a kisemmizettek szomorúságával és vágyakozásával néz utánuk A kép alapeszméje félreérthetetlen el a könyvekkel, a száraz tudományokban való bogarazással: ha sikereket akarsz a nőknél, állj be katonának Vietnam ellen. Néhány következtetés: 1. A röplapokon és plakátokon olyasmiről. hogy hazaszeretet, nemzeti érdek stb egy 'zó sem esik. Ugyancsak nem esik sző a Vietnam elleni háború céljáról Ennyiben tehát a plakátok a realitás talaján állnak. Amiről hallgatni kell, arról halgatnak. 2. A toborzó érvei felérhetetlen lenézéssel kezelik a termelő és tudományos munkát, s nem is lépnek fel azzal az igénnyel, nogy azokat az embereket csábítsák Indokínába, akik a munkát kedvelik. A „szennyes háborút" olyanokkal akarják a plevenpk megvívni, akiknek jellemével összefér ez a háború, annak minden szennye becstelensége- olyan képviselőiről van szó, akik támogatják ugyan a kormány általános irányvonalát a gazdasági élet területén, de nem akarják tovább tűrni az ország belső helyzetének további kiéleződését és az atlanti politika következményeit. Palmiro Togliatti a következőkép határozta meg a Nemzeti Demokrata Szövetség és a többi kormányellenes csoportosulás megalakulásának jelentőségét: „A mostani körülmények között érthetően fontos az a tény. hogy a jövendő választásokon fellépnek olvan új politikai csoportok, amelyek különböznek tőlünk és távol állanak tőlünk, különböznek a szocialistáktól és távol állanak tőlük, különböznek tzoktól a független demokratáktól is, akik 1948 ban együtt voltak velünk a választás' listákon. Ez a tény azt bizonyítja, mennyire széleskörű az elégedetlenség, mennyire elterjedt az a meggyőződés, hogy szét kell zúzni a klerikális párt politika, monopóliumát és új helyzetet kell teremteni”. politikájától. Mindketten résztvettek a Népek Békekongresszusán. A Nemzeti Demokrata Szövetség április 12-én felhívást intézett az országhoz. A felhívást Corbino. Nitti és Terranova írta alá. E felhívásban kifejtették a választási harc alapvető feladatait. A felhívás szerzői hangsúlyozták. hogy a választási rendszer „reformja” komolyan fenyegeti az olasz demokráciát és azt a veszélyt rejti magában, hogy Olaszország olyan országgá lesz, „ahol a jogok és szabadságok bármely pillanatban lábbal tifttrhatók és elnyomhatok, olyan országgá, amelyet belviszályok marcangolnak" A felhívásban felszólították a polgárokat akadályozzák meg, hogy a kereszténydemokrata tömb a küszöbönálló választásokon megkapja a többséget A szövetséghez több független képviselő is csatlakozott, köztük Labriola szenátor és Finocchiario-Aprile képviselő. Jellemző, hogy a Nemzeti Demokrata Szövetséghez csatlakozott Észak- Olaszország néhány ismert gyáriparosa is. Az adott esetben a burzsoázia Szabad Földműves a Földművelésügyi Megbízotti Hivatal hetilapja — Kiadóhivatal Bratislava. Križková 7. — lelefon 332-99 — Szerkesztőség Bratislava. KrlZkova 7. — Telefon 243-46. — Főszerkesztő: Major Sándor. — Kiadja: az „Štát. pôdohosp nakladateľstvo” n. p. závod Bratislava Križková 7. — Nyomja Merkanttlné tlaéiarne n. p. zz„ Bratislava. Ul. Nár povstania 41. - Irányító postahivatal: Bratislava, 2. - Előfizetés egy évre: 100- Kés, félévre 50.-. A lap felmondható minden év végén okt_ elsejéig — Eng. s2ám.: PIO 566/52. IV. 2.