Szabad Földműves, 1953. január-június (4. évfolyam, 1-26. szám)
1953-05-31 / 22. szám
id tbrfrTď FoWfflfi#S 1953. május 3Í. Célszerű szárítással értékes takarmányt nyerünk Értékes takarmányt nyerünk, ha idejében kaszáljuk és célszerűen szárítjuk takarmánynövényeinket A takarmánynövények termése, legyen t. : rét vagy szántóföldi, rendszerint nem zölden, hanem szárazon szénaformájában kerül felhasználásra. A széna tápértéke nagymértékben függ attól, hogy mikor kaszáljuk és hogyan szárítjuk meg azt. A kaszálás ideje A take-mánynövények minőségére nagy befolyást gyakorol a kaszálás idejének helyes megválasztása. A takarmánynövénye к korának előrehaladásával ugyan a hozam egy bizonyos ideig emelkedik, tápérték azonban fokozatosan csökken, A fiatal növény sejtjei vékonyfaluak, később a tápanyagok magképzés céljából fölfelé vándorolnak, a növénysejt falai megvastagodnak, elfásodnak, melynek következtében nemcsak tápanyagokban szegényekké, hanem nehezen emészthetőkké válnak. Minél korábban történik tehát a kaszálás, annál kisebb a termés, de a benne foglalt tápanyagok mennyisége és tápláló hatása annál nagyobb; minél későbbre marad a kaszálás, a termés annál nagyobb, a minőség annál silányabb és kedve zőtlenül hat a sarjúképződésre. — Ezért nagyon óvatosnak kell lenni. Ha túl fiatal korban kaszáljuk a növényt, az hiányos fejlődése miatt a mennyiséget nem tudja ellensú1yozni. A kaszálás idejét tehát úgy kell megválasztani, hogy a termés mennyisége és minősége között az arány a legkedvezőbb lelegyen, vagyis amikor a termés »lég nagy, viszont a minőség sem szenved kárt. A leghelytelenebb eljárás, ha a füveket a nagyobb termés érdekében túlérésia lábonhagyjuk, mert ezáltal a minőség terén sokat vesztünk. A réten és a szántóföldön különböző növények vannak. A virágzás A kaszálást akkor kell elvégezni, amikor - uralkodó növény virágban áll. Vyenkor a füvek és pillangósok elérték fejlődésük és tápértékük legnagyobb fokát s a. így nyert széna — kellő szárítás mellett — kitűnő minőségű, súlyos és tápláló lesz. A síkságokon általában korábbra esik a kaszálás ideje mint a hegyes vidékeken. Ha a gyomok szaporodásának meggátlása forog szóban, akkor minél élőbb kell kaszálni, Az egyéves gyomok ellen ugyanis úgy harcolhatunk legjobban, ha idejében, lehetőleg a gyomok virágzása idején történik a kaszálás, A rendesnél korábbi kaszálás nem kerülhető el akkor sem, ha a fű megdőlt vagy buja és attól kell ta tani, h ry lábán rothad. A rétek későbbi kaszálása sokszor megokolt akkor is, ha a gyepezet ritka és az a cél, hogy a növények magot érle'jenek és a magok elhullásával a gyep sűrűsödjék. A takarmánynövények szárítása A szántóföldről és rétekről lekaszált termés zölden csak kivételesen kerül feltakarmányozásra. Rendszerint szénává szárítjuk ökot. A lekaszált növény víztartalma 75—90 százalék. Ilyen ál’ 'otban hamar erjedésnek indul, aminek következtében hamar megromlik. A felesleges víztartalom azonban szárítás által eltávolítható. A szárítás következtében a J 5- vények eredeti víztartalma 14- 17 százalékra csökken, Így hoszszabb ideig alkalmassá válnak továbbtartásra. A szárítás a termés tápanyagkészletére semilyen rossz hatással nincs. Az emészthetőségben sem idéz elő változásokat. A gyakorlatban azonban a szárítás veszteség nélkül nem vihető keresztül. A szárításnál az időjárás igen nagy szerepet játszik; nevezetesen az esőzés késlelteti a letakarítást és a szárítást. A megázott szénát a renden ismét forgatni kell, ami újabb költségeket jelent. Ezenkívül a széna mennyiségére és minőségére is rossz hatással van Tápanyagveszteségek a renden való szárításnál Nálunk, kevés kivétellel a legelterjedtebb a földön való szárítás. Szép napos időjárás esetén szárítással olyan szénát kapunk, amely szemre kifogástalan. A vegyi elemzések azonban azt mutatják, hogy kb. 30 százalékos emészthető fehérjecsökkenés és mintegy 40 százalékos keményítőegység vesztesége forog fenn. Esős időjárás esetében a fehérje-veszteség az 50 százalékot is eléri, a keményítőveszteség pedig 60 százalékra rúghat. I További tápanyagveszteségek a leveles takarmánynövén-'ek lemorzsol ásával és letőrdelésével keletkeznek. A levelek lemorzsolódása annál nagyo’b, minél finomabbak a növények és minél többet forgatjuk őket a szárításnál. Kedvezőtlenül hatnak erre az esőzések, de ugyanakkor a nagy hőségek is, mert a hirtelen száradásnál a növények törékenyek lesznek és könnyen morzsolódnak, — Ezért olyan szárítási módokat kell keresni, melyek alkalmazásánál a veszteségek a legkisebbre csökkennek. A szárltokon való szárítás jelentősége A szárítókon való szárításnál a veszteségek kétszer-háromszor kisebbek, mintha földön szárítunk. Ezenkívül a szárítókon a takarmány nem kap földszagot és esőzéseknél nem sározódik be. Van még egy előnye: A szárítókra rakott takarmány nem takarja feleslegesen hoszszú ideig a növényzetet. Ezzel elősegítjük a sárjú gyorsabb fejlődését. Nagyon előnyös olyan szárítók alkalmazása, amelyekre a takarmányt rögtön a kaszálás után felrakhatjuk. Ennek nagy jelentősége van nemcsak a szárításnál, hanem a kaszálásnál is. Gyakran hallunk ellenvetéseket a szárítók használata ellen. Sokan azt mondják, hogy ez időveszteséget jelent, és a szárítók előállítása bizonyos költségekkel jár. Ha összehasonlítjuk ezeket a veszteségeket a széna tápértékének emelkedésével, világosan kitűnik, hogy nagyon is érdemes szárítókon szárítani. A szárítókon való szárítással járó időtöbblet nem olyan nagy, hogy eltanácsoljon bennünket a szárítók alkalmazásától. A szárítók felállítása munkatöbblet ugyan, de nem szabad megfeledkezni arról, hogy itt elesik a szénaforgatás, a rakásokba való összegereblyézés, és az ismételt szétteregetés. A szárítók használatánál, melyekre a frissen kaszált takarmányt rakjuk, nem kell a növényeket szétdobálni a kaszálás utáni részleges fonnyadás véget sem, A szárítók fajtái Minden szárító azon elv alapján ékül, hogy a takarmánynak nem szabad érintkezni a földdel. Itt nem szárítunk forgatással, hanem a takarmányt felaggatjuk a szárítókra és így kitesszük a melegen áramló levegő hatásának. Nálunk eddig leginkább olyan szárítókat használtak, amelyekre a szénát két, vagy több oldalról rakják fel. Az ilyen szárítókra a növényt a kaszálás után pár órával rakjuk fel, amikor az már kissé megfonnyadt. Ismerünk többféle szárítót: nyársak, lobor, ágasszárító és gulaszárító. A nyársakat rendszerint fenyőfők ágából készítjük. Magasságuk kb. 2 méter. Az oldalágakat rajtahagyjuk. A nyársakra oldalágak helyett léceket is rakhatunk. A takarmánynövény termése szerint egy hektáron 100—150 nyársra van szükség. Ha nem rakunk túlsókat a nyársra, akkor teljesen friss takarmányt tehetünk rá. A nyársakat úgy állítjuk fel, hogy először vasdoronggal lyukat csinálunk a földbe, belehelyezzük a nyársat és tövénél alaposan megtapossuk a földet, A lobor két és fél méter magas rúdból áll. Három rudat három lábba állítunk. A földtől 60 centiméterre 3 léccel körülvesszük. Egy hektárra kb. 75 darab kell. Nálunk a lobor nagyon jól beválik. A hervadt takarmány szárítására nagyon jók az ágasok. Az ágas két lécből áll, amelvefcet egymáshoz támasztunk olyan módon, hogy tetőt képezzenek. Minden lécnek négy keresztrúdja van. Ezek 2 méter hosszúak és egymástól való távolságuk 80 centiméter. Egy hektáron 25—45 ilyen ágasra van szükség, A másik típusú ágas háromszögből tevődik össze, ezekből egy kisebb, így a szárítók összeállításánál ez beesik a nagy háromszögbe. Hektáronként 50—60 darab kell. Ezek a szárítók azért is előnyösek, mert egyfaluak, úgyhogy a takarmány jól szellőzik, esőben is rakhatunk rájuk anélkül, hogy károk keletkeznének. A szovjet tapasztalatok azt mutatják, hogy a szárítókon való szárítás nem drágítja meg a széna árát, hanem ellenkezőleg, olcsóbbá teszi a termelést azáltal, hogy jobbminőségű szénát nyerünk. Bedécs Gyula-GondOSan végezzük a dohány ápolását Az ültetés alkalmával összetaposott földet minél előbb fel kell lazítani, hogy a talaj kiszáradását megakadályozzuk és ezzel úgy a talaj élete, mint a dohány fejlődése biztosítva legyen. A kapálásokat számszerűleg előre meghatározni nem lehet. Mindanynyiszor. ahányszor a talaj állapota vagy gyomossága megköveteli, meg kell azt ismételni. Különösen száraz, aszályos időben tapasztalható a gyakori porhanyítás előnye. A tala.iápolási munkálatokat lazítással, kapálással és esetleg töltögetésse! végezzük. Az első talajlazítás sekélyen és a palánták közelében — különösen kötöttebb talajon — óvatosan történjék, mert a palánták könnyen kiborulnak és elpusztulnak. Ezt a munkát leghelyesebb sarabolóval végezni, mert ez a gyomok irtásával сэак a talaj legfelső rétegét lazítja. A palánták közvetlen környékét ajánlatos kézzel porhanyósítani. A kapálás — kellő óvatossággal — fogatos kapával is végezhető. Alkalmazásakor a növényközöket kézi kapával kell előre fellazítani és gyommentessé tenni. A többi, esetenként szükségessé váló talajporhanyósítás és kapálás már mélyebben végezhető. Kézi művelés esetén a korszerű kéziszerszámok alkalmazása ajánlatos. Fogatos művelésnél a munka teljesítése könnyebb és többször is megismételhető. A lókapát a második, valamint az ezt követő kapálásoknál az első kapálásnál végzett szereléssel használhatjuk annyi módosítással, hogy a felcserélt töltögetőkarok maradnak, mint az első kapálásnál, csak a töltögetőlapokat kell felcserélni, hogy homorú oldalukkal még befelé, de hegyükkel most már előre és a talaj felé nézzenek, éleik pedig ismét a dohánysorokkal párhuzamosan haladjanak a talajban. Második kapálás alkalmával is, ‘ha a tőkéken lesárgult leveleket találunk, ezeket el kell távolítani és meg semmisíteni. Júniusi feladataink A korán lekaszált őszi vetésű takarmánykeverékek után vessünk másodnövényeket. Különösen nagy tömegű termést ad a silókukorica és a silónapraforgó, amelyeket 35—40 centiméter sortávolságra vethetünk. A sorbavetett növényeket könnyen megmunkálhatjuk ekekapával. így kevesebb vetőmag kell, mintha sűrűbb sorokba vetnénk. Ugyanakkor nagyobb tömeget ad, mint a régi módszerrel Vetett takarmányfélék. * * * Júniusban egy napra se álljon meg a kultivátor és az ekekapa. A répát a napraforgót, a kukoricát és többi sorbavetett kapásnövényeket ne hagyjuk kigyomosodni. A kultivátorozással, kapálással nemcsak a gyomok ellen küzdünk eredményesen, hanem a talajt is levegőssé változtatjuk és ugyanakkor megóvjuk a talajban lévő nedvességet az elpárolgástól. A kukorica, napraforgó ekekapálásának meggyorsítására kapcsoljunk össze 3—4 ekekapát. így gyorsabb a munka s ugyanakkor kevesebb munkaerő kell, mintha, minden ekekapát külön járatnánk. • * • A szőlőket a peronoszpóra ellen anynyiszor permetezzük egy százalékos bordói lével, ahányszor szőlőinknek ez a veszedelmes ellensége felüti a fejét. Aratásig legalább háromszor permetezzünk. Az első permetezéshez félszázalékos oldatot használjunk, mert az erősebb permet leperzseli a fiatal hajtásokat. * * • Kezdjünk hozzá a nyári vetőburgonya előcsiráztatásához. A nyári ültetésre tárolt vetőgumót gondosan válogassuk át és csak az egészségeseket hagyjuk vetésre. A lecsirázott gumókat leghelyesebb ládákban, hűvös szellős helyen előcsiráztatni. Ládákban 2-3 sornál több ne legyen egymás fölött. Ha nincsenek erre a célra alkalmas ládáink, végezhetjük az előcsiráztatást olyan szellös, hűvös helyen is, ahol a hőmérsékletet 10—12 C fokon tudjuk tartani. Az előcsiráztatásra bőségesen elég 20 nap. Ezidő alatt a gumók egykét centi hosszú zömök zöldszinű fénycsírát hajtanak. Az előcsiráztatott burgonyát gondosan szállítsuk az ültetés helyére és ügyeljünk arra, hogy a csirák le ne törjenek. • * * Időszerűvé vált s rizsföldek gyomtalanítása is. Nagy goiíddal végezzük ezt a munkát. Vigyázzunk, hogy a gyomlálásnál a rizs gyökereit meg ne sértsük. Vegyük fel a harcot a békanyál ellen is, mert ha idejében ki nem pusztítjuk, befedi a talaj felszínét és gátolja a rizs fejlődését. A békanyálat rézgáliccal Irthatjuk. Miért előnyős a mesterséges megtermékenyítés Napjainkban a szovjet állattenyésztés példáját követve egyre több mesterséges megtermékenyítő állomást létesítünk. Ezekben a legjobb tenyészállatok állanak a tenyésztőüzemek rendelkezésére. A mesterséges megtermékenyítő állomások létesítésének főfeltétele, hogy a közelben megfelelő mennyiségű anya legyen mégpedig olyan távolságra, ahonnét az állomás könynyen elérhető. Szükséges továbbá az is, hogy megfelelő számú szakemberrel rendelkezzünk, akik munkájukat szakszerűen végzik és minden olyan esetben segíteni tudnak, amikor segítségre szükség van. A mesterséges megtermékenyítés nem minden anyaállatnál hajtható végre egyforma könnyen. Az eljárás lényege az, hogy a hímből nyert ondót az arra alkalmas műszerek segítségével eljuttatjuk a nőivarú átlát nemiszervébe. A megtermékenyülés folyamata, a pete és ondósejt egyesülése és további fejlődése mát természetes úton megy végbe. Ezen nagyjelentőségű módszert Ivanosz szovjet állattenyésztő végezte először. Óriási jelentőségét felismerve a Szovjetunióban azonnal bevezették Újdonságokkal rendelkező hímállat után sokkal több utódot nyerhetünk. A Szovjetunióban hiteles adatok igazolják, hogy 2 hónap alatt egy bikával 1.400 tehenet és egy kossal 2.734 anyajuhot sikerült megtermékenyíteni. A fiatal állatok tenyésztésbevétele kezdetén az apaállatok tenyészértéke sokkal könnyebben ellenőrizhető, mert egyszerre több ivadék áll rendelkezésre. Nagy előny az is, hogy a megtermékenyítő állomások kiszélesítésével igen gyorsan magas színvonalra emelhetjük egész állatállományunkat. A Szovjetunióban 1926-ban már 100 mesterséges megtermékenyítő állomás működött és 16.000 kancát, megtermékenyített. 1938-ban 1,200.000 tehenet, 120 000 kancát és 15,000.000 juhot termékenyítettek meg. 1945-ben a Szovjetunióban már 4.000 mesterséges megtermékenyítő állomás működött. Ugyancsak Ide tartozik az is, hogy a testalkati hibák következtében nehezen fogamzó egyedek könnyen és biztosan megtermékenyülnek. Megelőzhetjük a pároztatás után terjedő fertőző betegségeket is. (Ilyen betegség a fertőző elvetélés, tenyészbénaság stb.). Könnyen megállapítás ma már az összes ilépi demokratikus államokban napról-napra szélesebb körben alkalmazzák. Eddig a következő pároztatásokkal találkoztunk: vadpároztatás, gulyabeli, vagy csordapároztatás, csoportos, hámszerű, egyedi, vagy kézből való pároztatás. Ezekkel szemben a mesterséges megtermékenyítésnek a következő előnyei vannak: Csökken a hímállatszükséglet, tehát a hímállatok kiselejtezése szelekcióját még nagyobb gonddal végrehajtjuk. A nagyértékű állatok igen jól kihasználhatók. Egy értékes tuhatjuk a meddőséget is és idejében megtehetjük ellene a szükséges lépéseket. A mesterséges megtermékenyítésnél a különleges és nehezen létrejövő keresztezéseket könnyen végrehajthatjuk. Mindamellett nagyobb a fogamzás! százalék is. Ezek az előnyök mind azt igazolják, hogy a mesterséges megtermékenyítés a nagyüzemi gazdálkodásban igen nagy szerepet játszik, mert segítségével állatállományunkat olyan színvonalra tudjuk emelni, amely képes dolgozóink egyre fokozódó szükségleteit kielégíteni
