Szabad Földműves, 1953. január-június (4. évfolyam, 1-26. szám)

1953-05-31 / 22. szám

1953. május 31. Kié az elsőbbség? Beszélgetés Juhász elvtárssal, a munkaérdemrenddel kitünteteti traktorossal 8 Földinftrös traktora Hornosa m к к ívei Az aratási munkák előkészületeinek jegyében A pozsonyi kerület gépállomásainak agronómusai értekezletet tartottak, amelyen résztvett Kondáé elvtárs, a KNB kiküldötte is. A kiküldött is­mertette azokat a feladatokat, ame­lyek az aratási és cséplési munkák megindulásával gépállomásainkra vár­nak. Az értekezlet reggel 8 órától este 5 óráig tartott. Főképpen a nö­vényápolással, takarmánybegyüjtéssel, az aratásra való felkészüléssel, a kombájnokkal való aratás és cséplés­­sel és ezek észszerű elosztásával, a vetőmagalap biztosításával foglalkoz­tak. A gépállomások agronómusai a ke­rület küldöttének szóbeli jelentést tettek és a felmerülő hiányokat a gyűlés keretében orvosolták. A nö­vényápolási teendők a többtermelés szempontjából különös jelentőséggel bírnak és éppen ezért az értekezlet elhatározta, hogy a szövetkezetek kapásnövényeit gé­pesítés segítségével munkálják meg, hogy ezzel is megkönnyítsék a szö­vetkezeti tagok munkáját. A kerületi gépállomások azonban ki­fogásolták azt, hogy a megígért agg­­regátokat még mindig nem kapták meg. Takarmánybetakarítással kapcso­lóiban különös gonddal foglalkoztak a szövetkezetek állattenyésztési felada­taival és a megfelelő, takarmányalap biztosításával. Az idén a már bevált két kaszálógépből álló aggregáttal sok­kal hatásosabb segítséget nyújtanak a szövetkezeteknek, mint a múltban. Az arató- és cséplőgépek javítása már mindenütt befejeződött. Néhány ele­vátor vár csupán befejezésre. A legnagyobb feladatok egyike a meglévő kombájnok észszerű kihasz­nálása, amelyre az idén a legnagyobb gonddal felkészültek. Gondoskodtak megfelelő szakmunkásokról is. Az é­­szaki vidékeken lévő gépállomások kombájnjai segíteni fognak a déli vi­dékek aratási és cséplési munkáiban, mert náluk az aratás csak későbben kezdődik. A déli vidékeken lévő gép­állomások pedig munkájuk elvégezté­­vel segítségére sietnek a későbben a­­rató állomásoknak, úgyhogy minden egyes traktorra legalább 160 ha ara­tás és cséplés elvégzése esik. Az összes gépállomások, — egy ki­­vételével, — mind bevezették a kombájnnal való aratást. A melčicei gépállomás azonban nem törődött a kombájnnal való aratással. A körzetében lévő szövetkezetek kö-A szenei gépállomáson szürkére festett kombájnok szépen egymás­mellé sorakozva várják az aratás megindulását. A gépállomás több új kombájnt kapott, úgyhogy az idén jóval nagyobb felkészültséggel in­dul az aratásnak, mint tavaly. A gépállomás szerelői a tavalyi kom­bájnokat gondosan megjavították. Igaz, hogy sok javítás nem akad rajtuk, de azért a rendes műszaki karbantartást itt is el kell végezni. A körzeti agronómusok a szövetke­zetekkel szerződésilep biztosították a kombájnokkal való aratást és csépi ést és most már csak Gabriska Mihá!yon, az állomás főagronómu­­sán a sor, hogy ismertesse a kom­­bá nmunkák tervét. Gábriska elvtárs tisztában van a feladatával. Széles, vonalozott fe­hér ívet vesz elő tele nevekkel és számokkal és ahogy kiderül, a kom­bájnok pontos munkatervét tartal­mazza. A gépállomásnak megfelelő mennyiségű kombájnja van és ezek kombájnistái már most tudják, hogy hol fognak aratni. A terv szerint az ,.A” jelzésű kombájn a nagyfö­­démesi szövetkezeti földeken 159.1 hektáron fog aratni és csépelni A ,,B" jelzésű kombájn a jókaiaknak segít és a terv szerint 161.9 hektárt fog learatni. A „C” kombájnnak Borsán kell aratnia, de a borsaiak nem biztosítottak annyi munkát a kombájnnak, mint amennyit kellett volna, így hát a szomszéd jánosházi tagok gabonáját is learatja. — Így az összes learatandó terület 154.4 hektárt tesz ki, amelyet mind­két szövetkezet szerződésileg biz­tosított. Ezekben a községekben kombájn az idén fog először aratni. A királyfal szövetkezeti tagok 164.2 hektárra kötöttek szerződést, ame­lyet az állomás a „D” jelzésű kom­bájnnal fog elvégezni A szenei szö­vetkezet tavaly is kombájnnal ara­tott, de az idén elhatározták, hoevha csak egy mód is van rá, nem fognak bizony kézzel aratni.'A gépállomás­sal 193.9 hektár learatására kötöttek zül egy sem fog aratni kombájnnal, amit Matila elvtárs az állomás agro­­nómusa hanyagsága és nemtörődöm­sége okoz. Matila elvtárs nem igye­kezett a szövetkezet tagjait a kom­bájnnal való aratásra megnyerni. Az­zal akarja menteni magát, hogy a gép­állomás terepviszonyai nem felelnek meg a kombájnnal való aratásra. — Kondáé elvtárs azonban rögtön meg­cáfolta ezt az állítását és kijelentet­te, hogy tavaly már arattak és csé­peltek ezen a terepen is kombájn­nal és nagyon szép eredményeket ér­tek el. Igaz, hogy csak kezdeti csép­lés volt, a kombájnok még nem vol­tak befutva, de az idén már minden előfeltétele megvan a legsikeresebb cséplésnek. Matila elvtárs súlyos hi­bát követett el azáltal, hogy a gép­állomás körzetében nem biztosította a kombájnnal való aratást és őt ter­heli a felelősség azért is, hogy a szövetkezeti tagjaink nem mentesül­nek a nehezebb munkáktól. Kondáé elvtárs az agronómusok el­sőrendű feladatává tette a szövetke­zetek vetőmaggal való ellátását. Min­den szövetkezetnek saját vetőmag­alappal kell rendelkeznie és nem sza­bad olyan eseteknek megismétlődniök, mint a múltban előfordultak. Az értekezlet foglalkozott azzal a tűrhetetlen állapottal is, amelyek e­­gyes gépállomásokon a pótkocsik nyil­vántartásában mutatkozik. A pótko­csik szerte-szét vannak, sokszor azt sem tudják, hogy hol. Csak nehezen tudják őket fellelni és ilyenkor kide­rül, hogy a pótkocsi teljesen haszna­vehetetlen. A pótkocsikat ép úgy rendben kell tartani, mint magát a traktort és a gépjavítási tervbe a pótkocsikat is be kell venni. Az értekezleten pontosan megálla­pították azt is, hogy melyik gépállo­más melyiket segítse. Ahol több trak­torra van szükség, ott az üzemi e­­gyüttműködés keretében kölcsönösen kisegítik egymást. Voltak állomások, ahol pótkocsihiány mutatkozott. Eze­ket kisegítették azok az állomások, amelyeknek elég pótkocsijuk volt. A kombájnokat is úgy osztották el, hogy már minden állomás előre tudja, hogy szükség esetén kitől kaphat segítsé­get. Az értekezleten kiderült az is, hogy vannak még a csütörtöki állo­máshoz tartozó szövetkezetek között olyanok, amelyek mellőzni akarják a kombájnnal való aratást. A politikai szerződést, amelyet az ,,E” jelzésű kombájn fog learatni. A sárfőiek eleinte bizalmatlanok voltak a kom­bájn iránt, de nézetük megváltozott, mert az idén 155.6 hektárt kom­bájnnal fognak learatni. A rétetek nem tudták egymaguk a kombájnt teljesen lekötni és ezért a magyar­béliekkel egyeztek meg. így 136.5 hektárra kötöttek szerződést. — A nagygurabiak Pavlovicéve! szövet­keztek és így összesen 212.1 hek­tárra kötöttek szerződést. Itt a „H” kombájn dolgozik majd. Ez a kom­bájn kapta a leggyengébb felada­tot, de ha időben elvégez, segítenie kell a többi kombájnnak. A csatai­­ak a „Ch” kombájnnal aratnak és 159.9 hektárra szerződtek. A fentiekből világosan kitűnik, hogy a szenei gépállomás a kom­bájnok aratási tervét a legrészlete­sebben kidolgozta. Sőt Gábriska elvtárs azt is kiszámította, hogy melyik községben fog az aratás leg­korábban megkezdődni, ö már ta­pasztalatból tudja, hogy hol fog a gabona legkorábban beérni, így Jó­kán, Nagyfödémesen és Magyar­bélen indulnak meg az aratással. A terv végrehajtása biztosítva van azáltal is, hogy Holicsról 2, és Csankovcéről pedig egy kombájn jön a szenciek segítségére, úgyhogy semmiféle fennakadás nem fordul­hat elő. A feladatok elvégzése után a szenciek segítenek. Az aratást az őszi árpával kez­dik meg, mert ez sokszor 4—6 nap­pal korábban érik be, mint a többi gabona. A kombájnok napi tervezett fel­adata 16.6 hektár, amely bizony na­gyon szép átlagteljesítmény lesz. — Egy kombájnra átlag 166.7 hektár gabona learatása és cséplése esik. Gábris elvtárs a kombájnok ara­tási és cséplési tervével kapcsolat­ban megemlíti, hogy az egyik fő törekvésük a kombájnok minél tö­kéletesebb kihasználása és az ara­tás és cséplés mielőbbi befejezése. E cél elérése szempontjából beveze­helyettesekre ezen a téren még nagy feladat vár. Szövetkezeti tagjaink sok helyen még nincsenek tisztában a kom­bájnnal való aratás és cséplés ó­­riási jelentőségével és éppen ezért meg kell őket győzni. A gépállomás egyébként 550 haktárra a kombájnnal való aratásra nem kö­tött szerződést. Sipos elvtárs, a csal­­lóközcsütörtöki gépállomás agronó­­nómusa sérelmezte, hogy a megren­delt tarlóhántó ekéket és répacsok­­rosítógépeket még nem kapta meg. A nagyszombati gépállomásnak több kombájnja van, amelyek részére a munka biztosítva van, azonban kérte a csütörtöki gépállomást arra, hogy­ha munkáját elvégzi, jöjjön kombájn­jaival segítségére. A szenei gépállo­más megfelelő mennyiségű kombájn­nal rendelkezik, amelyek foglalkozta­tása biztosítva van. A gottwaldoyi gépállomás megígérte, hogy amennyi­ben az itteni gépállomásoknak segít­ségre lesz szükségük, azt minden to­vábbi nélkül megadja. A stomfai gépállomás bejelentette, hogy június 1-re tervezi az aratás megkezdését. Először az ősziárpát a­­ratják le, mert ez érik be leghama­rabb. Azután sorrendben aratják a többi gaborát. Hét kombájnjuk van, amelyek jó munkamegszervezéssel e­­iegendők is lesznek. Az értekezlet a tarlóhántás fontosságával is foglalko­zott és elhatározták, hogy azt mara­déktalanul elvégzik. Ahol nincsenek megfelelő tarlóhántógépek, ott az ál­lomás hánlókat készít. Mindenekelőtt minden gépállomás a saját lehetőségeit igyekszik kimerí­teni, azonban szükség esetén igénybeveszi más állomások baráti segítségét is. Dömény elvtárs, a Dunaszerdahelyi gépállomás agronómusa megemlítette, hogy 15 aggregátot kapott, azonban e­­zek nem teljesek és némely alkatrész hiányzik róluk. Az idei aratásnál tekintetbe kell venni az áramkorlátozás! rendeletet is és ezért mozgósítani kell az összes hajtó gépeket, amelyek verő hajtásra alkalmasak. A kerületi agronómusok összejöve­telén az állomások küldöttei kicserél­ték gazdag tapaszatalataikat és ezek figyelembevételével felkészülnek az idei aratási és cséplési munkákra. _fy_ tik az óraütemterves munkabeosz­tást, amely a fentieket teljes mér­tékben biztosítja. Az önkötözőgépeknél is újítást vezettek be, amely abból áll, hogy a traktor nem egy, hanem két ön­kötözőgépet vontat. így jelentős időt és üzemanyagot takarítanak meg. Nagy baj azonban az, hogy 40 ilyen aggregátot kértek és csak 26 darabot kaptak meg, de ezekből is csak 16 teljes, a többiekből hiány­zik a hajtólánc. (fy) Given új kombájnvezető A multévi sikeres kombájn-aratás után ebben az évben a lehető legna­gyobb mértékben igénybe akarjuk ven­ni a kombájnok munkáját, hogy ezzel is megkönnyítsük szövetkezeti tag­jaink munkáját. Ezt azonban csak úgy tudjuk megvalósítani, ha újabb kom­bájnistákat képezünk ki, akik aztán átveszik a meggyarapodott kombájn­állományunk vezetését. Ebből a célból a szlovákiai gépállo­mások Brunovcén 2 hónapos tanfolya­mot rendeztek, ahol a hallgatók alapos elméleti és gyakorlati kiképzésben ré­szesültek. A tanfolyamon 19 szlovák és 31 magyar nemzetiségű hallgató vett részt .amely március 15-én kezdődött és május 15-én fejeződött be. A vizs­gákon résztvett Szigli elvtársnő is a csallóközcsütörtökl gépállomás kom­­bájnist anője. A tanfolyam 50 hallgatója közül a tananyag szakrészéből 45 kitűnő, 5 pe­dig dicséretes osztályzatot kapott. A tananyag politikai részéből pedig 20 hallgató kitűnő, 30 pedig dicséretes osztályzatot nyert. A tanfolyamból új emberek, a szocializmus jövő élmuhká­­sai kerültek ki, akik résztvesznek a falu szocialista felépítésében. A nagyfödémesi traktorosbrigád udvarán éppen most folyik a gé­pek ellenőrzése. A tavaszi munká­latok' túlnyomórészét már elvégez­ték. Csak a növényápolási munkák egy része van hátra. A traktoro­saink ezt a kis átmeneti szünidőt most arra használják fel, hogy a gépeket tüzetesen átvizsgálják, nincs-e berágódva valamelyik ten­gely, vagy nem fordult-e elő vélet­lenül valamilyen nagy óbb méretű kopás, amely azután a további fel­adatok elvégzését veszélyeztetné. Fontos feladat ez, mert rohamo­san közelednek ß nyári aratási és cséplési munkák és a gépeknek erre az időre kifogástalan üzemképes állapotban kell lenniök. Az olajat is kicserélik, tisztítanak, javítanak. A traktorosok már tudják, hogy mi­lyen fogyatékosságokat kell kikü­szöbölni. A gépek március 1.-től szüntelenül dolgoztak és háromhavi folytonos éjjel-nappali munka után rájuk fér egy kis javítás. A javítá­sok azonban inkább karbantartási jellegűek. Ezeket traktorosaink sa­­játmaguk végzik, úgyhogy a gépe­ket nem kell az állomásra vontat­ni. A LEGNAGYOBB ELISMERÉS Az udvar közepén egy DT-35-ös mintájú hernyótalpas gép áll. Két traktoros szorgoskodik rajta. Az egyik kb. 30 éves lehet, középter­metű, vállas ember, az arca piros és majd megcsattan az egészségtől. A másik traktoros alig van húszr éves, gyengébb testalkatú. Mindket­ten a munkába merültek. A her­nyótalpas futóművét javítják. — Ahogy megtudtuk, az idősebb Ju­hász Pál, a nemrég munkaérdem­renddel kitüntetett traktoros. Most is oly nyugodtan dolgozik, mint az­előtt. A nagy kitüntetés nem zök­kentette ki mindennapi munkájá­ból. Éppen ellenkezőleg, még job­ban törődik a géppel. Juhász elv­társ szereti a gépet. Ezzel kel fel, ezzel dolgozik és ezzel is megy aludni. A gép úgyszólván a máso­dik énje, amelyre úgy ügyel, mint a saját egészségére, Az ilyen oda­adó és szorgos munkáért, amely ná­la minden téren és minden vonat­kozásban megvan, megkapta a leg­nagyobb elismerést, amit csak egy traktoros kaphat, a nép elismeré­sét, a munkáérdemrendet. — „Gép iránti vonzódásomat már gyermekkoromból hoztam magam­mal, hiszen mezőgazdasági iskolát is végeztem. Ehhez a munkához mindig kedvem volt és a célomat csak most értem el” — mondja Juhász elvtárs, aki most 29 éves. Kisparasztcsaládból származik. Hár­man voltak testvérek, akik közül ő a legöregebb. A földet még gyer­mekkorában megszerette és azóta is hű maradt hozzá. Nős és három gyermeke van, akik a traktoros édesapjukra nagyon büszkék. A legidősebb, ha megkérdezik, hogy ki az édesapja, akkor büszkén fe­leli — „traktoros” — és ezt olyan hangon mondja, amelyből az tűnik ki, hogy a gyermekek a traktorost tartják a falu legelső emberének. Édesapjuk munkábamenet felveszi őket a traktorra és végigviszi őket Nagyfödémes utcáin. — A többi gyermek pedig majd elsorvad az irigységtől. Aznap este meg is kérdezik édesapjukat, hogy — „Apuka, te miért nem vagy trak­toros”. ÜZEMZAVAR NÉLKÜL Juhász elvtárs már 1948-ban résztvett a traktorosok előkészítő tanfolyamán és később, amikor Nagyfödémesen az EFSz megala­kult, a szövetkezet traktorosa lett. 1952-ben lépett a brigádba, amely alkaldmmal VT-54-es géphez kapott beosztást. Két műszakban naponta 10—12 órát dolgozott. Munkatársa Orbán György, alig húszéves trak­toros. Dacára annak, hogy gépe éj­jel-nappal dolgozott, említésre mél­tó üzemzavara mégsem volt. Gépé­vel 205 százalékos teljesítményt ért el. Ugyanezen a gépen Orbán elv­társ a második műszakban 203 szá­zalékra végezte el a feladatát, vagyis csak két százalékkal maradt el a munkadíjjal kitüntetett Juhász traktoros mögött. Juhász elvtárs a nálánál 10 évvel fiatalabb munkatársával a legna­gyobb egyetértésben dolgozik és hogy Orbán e'űtdrs ilyen szép ered­ményt ért el, ebben nem kis része van Juhász elvtársnak is. A gépet a második műszak megkezdése előtt mindig üzemképes állapotban adta át, úgyhogy késedelem nélkül foly­tathatta munkáját. Ha napközben valami rendellenességet észleltek a gépnél, mondjuk, hogy valamelyik csapágy melegedett, ezt mindig köl­csönösen megmondották egymás­nak. Így aztán elejét vették min­den meglepetésnek. Juhász elvtárs az együttműködés terén példát mu­tatott a többi traktorosnak, hogy hogyan kell a gépet karbantartani ott, ahol két műszakban dolgoznak. FONTOS AZ EGYÜTTMŰKÖDÉS Juhász elvtárs az elért sikereit is az egészséges együttműködésnek tulajdonítja és szerénységében any­­nyira megy, hogy minden sikerét Orbán elvtárs lelkiismeretes mun­kájával magyarázza: „A 205 <. i­­zalékos magasteljesítményt csak azért értem el, mert Orbán elvtárs a második műszak végeztével min­dig rendben adta át a génét, úgy­hogy nyugodtan tovább dolgozhat­tam. Ha olyan munkatársam lenne, aki a géppel nem úgy törődne mint én, úgy soha ilyen eredményt nem értem volna el” — jelentette ki Ju­hász elvtárs. Ezzel a mondattal az együttmunkálkodás legnagyobb bi­zonyítékát adta és ahogy mondja, még a kitüntetést is Orbán elvtárs lelkiismeretes munkájának köszön­heti. Orbán elvtárs ugyanilyen lelkese­déssel beszél Juhász elvtársról. — „Őneki köszönhetem, hogy nem egész egy év alatt megismertem a gép minden egyes alkatrészét. Ma már tisztában vagyok a gép minden csinja-binjával és ha valami üzeoi­­zavar előfordul, mindjárt tudom, hogy hol kell a bajt keresni. Hogy a gépkezelésben ilyen gyakorlatra tettem szert, ezt csak Juhász elv­­társ jóakaratának köszönhetem” — hárítja el az elsőbbséget magától Orbán elvtárs ... AMI SOK HELYEN HIÁNYZIK Tény az, hogy ez a két ember olyan szoros barátságban dolgozik egymással, mintha édestestvérek volnának. Juhász elvtárs azt állítja, hogy minden sikerét Orbán elvtárs­nak köszönheti, aki a gépet épp úgy kezeli, mint ő. Orbán elvtárs ugyan­ezt fordítva mondja, vagyis, hgy 203 százalékos teljesítményét Ju­hász elvtársnak köszönheti. Az ér­tékelésnél is ugyanez volt a hely­zet. Az értékelő bizottság sehogyan sem tudott határozni. Orbán elv­­társnak minden olyan jó tulajdon­sága megvolt, mint Juhász elvtárs­nak és éppen csak az a két száza­lékos különbség választotta el őket. Ez pedig nem is volt komoly kü­lönbség. Az értékelés azonban csak akkor vált körülményessé, amikor Juhász elvtárs úgy nyilatkozott, hogy az elért eredményekben, ame­­let ők ketten elértek, nagyrésze van Garay elvtársnak is, a brigád ve­zetőjének. — „Ha a munkát nem szervezi meg a brigádvezető olyan jól, mi sem lehetnénk az elsők között” — jelentette ki Juhász elvtárs. Garay elvtárs képességeit a járás is elismerte és -- értékelő bizottság a járás legjobb traktor osbrigád-ve­­zetőjének ismerte el. Ügylátszik Juhász elvtárs állításában sok igaz­ság van. Ugyanezt m.ondja Orbán elvtárs is. Viszont Garay elvtárs a brigád elért eredményeit a trakto­rosok leleményesséaének tulajdonít­ja és így bizony nagyon nehéz meg­állapítani, hogy ki az első az elsők között. Az értékelő bizottság Juhász elv­társat ismerte el a járás legjobb traktorosának és öröme — ahogy mondja — csak akkor lenne teljes, ha Orbán elvtársat is, aki csak két százalékkal maradt el mögötte, ha­sonló kitüntetés érné. Fury József. A szenei gépállomás már felkészült a kombájnokkal való aratásra

Next

/
Thumbnails
Contents