Szabad Földműves, 1953. január-június (4. évfolyam, 1-26. szám)

1953-01-18 / 3. szám

3

itatja et

Antonín Zápotocký kormányelnök beszéde

1953. január 18. Földműves

. (Folytatás a második oldalról.)

Óvodák Pionír-házak iskolai étkezdék Napközi otthonok

Gyermekotthonok 3—15 éves korú gye-wiekek számára Különös gondosságot igénylő ifjúság számára létesített intézetek Természeti iskolák és téli tartózkodás a természetben

Az I.—III. fokú tanulókról való szociális gondoskodás, beleszámítva az internátusokat Nyári üdültetési akciók összesen

Ha nálunk az első köztársaságban 1931-ben a gyermekekről való alamizsnaszerű gondoskodásra 335 millió koronát adtak ki, 1952-ben nálunk a gyermekekről való igazi állami gondoskodásra 11 milliárjJ, 926 millió 911 ezer koronát fordítottak. És ebbe még nincsenek belefoglalva az állami költségvetésen kívüli kiadások.

Ezekhez a számadatokhoz azt hiszem nem szükséges semilyen magyarázat, hogy minden pártatlan és elfogulatlan ember helyes ítéletet alkothasson, hogy a gyermekekről ki gondoskodott jobban és a gyermekeknek hol volt örömtelibb és jobb életet — a burzsoá vagy a népi demokratikus köztársaságban-e?

A tanoncokról való gondoskodás

Zeminová képviselőnő, a már említett parlamenti beszédében beszélt a tanoncok sorsáról is. A tanoncok sorsát a következőképpen írta le:

„A tanoncok és ifjúmunkások százezreinek nincs megfelelő üdülője. A tanonc úgyszólván törvényen kívül áll az állam szociális gondoskodásban. Ezért itt 5 millió koronát javasolunk tanonc-üdülők és otthonok alapítására.”

Ez az öt millió korona sem került az első lAtrzsoá köztársaság költségvetésébe és a szocialista 'miniszterek ezt nem vitték keresztül. Hasonlítsátok össze ma állami gondoskodásunkat a tanoncokról és a dolgozók utánpótlásáról. Csak bányász- és kohásztanoncok nevelésére a tárgyi és személyi költségekben az állam 1952- ben egy milliárd 173 millió koronát fordított.

A tanoncnevelés költségei más reszortokban az egyes minisztériumok és nemzeti vállalatok költségvetésébe vannak besorolva, úgy hogy nem tudnám ezeket részletesen felsorolni. Tény azonban az, hogy 1952-ben több milliárd koronát tettek ki.

Erről tanúskodik az, hogy 1953-ra, amikor a tanoncnevelésról való gondoskodás a fő termelési reszortok számára a munkaerők minisztériumában összpontosult, e nevelés beterjesztett költségvetése 6 milliárd 780 millió koronáról szót. Ebbe nincsenek beleszámítva a dolgozó ifjúság üdülőjének és üdültetésének költségei, ami a Csehszlovák Ifjúsági Szövetség és a Forradalmi Szakszervezeti Mozgalom által valósul meg és amihez az állam sok milliós összegekkel járul hozzá.

A tanoncok helyzetét az első burzsoá köztársaságban és a tanoncok helyzetét a mai népi demokratikus köztársaságban nem lehet összehasonlítani. Ha az első köztársaságban a tanonc mindig vértanú volt, ma ezt a méltatlan rabszolgaviszonyt alapjában megváltoztattuk. A tanonc ma nem áll törvényen kívül, a tanonc teijesjogú tagja új népi demokratikus, a szocializmus felé haladó társadalmunknak és a tanonc jogtalanságát és a munkaadó által való korlátlan kizsákmányolását mindenkorra és véglegesen megszüntettük.

Más kérdés a tanoncok nevelése. Itt nyíltan és leplezetlenül be kell vallanunk, hogy az eredmények mind szakmabeli, mind erkölcsi téren semmiképpen sem felelnek meg azoknak a pénzbeli költségeknek, amelyeket nálunk a tanoncnevelésre fordítunk. Valóban veszélyes és ártalmas volna, ha ezt a- tényt elleplezni akarnánk. Itt nem segít semilyen elkeseredés és mentegetődzés, itt elvitathatatlan kötelességünk az, hogy minden erőnkkel javulásról gondoskodjunk. A javulás nemcsak a tanoncok dolga. Itt elsősorban a munkaerők minisztériumának, valamint más minisztériumoknak és a Nemzeti Arcvonal valamennyi alkotó részének, a szakszervezetnek,a Csehszlovákiai Ifjúsági Szövetségnek, a politikai szervezeteknek az üzemekben, az igazgatóságoknak és elsősorban azoknak kell közbelépnek, akikre a dolgozó sarjadékunk neveléséről való gondoskodás elsősorban van rábízva és akik ezért közvetlenül felelősséggel tartoznak a tanítókkal, mesterekkel, az internátusok és tanulóhelyek igazgatóival, az illetékes üzemek vezetőségével együtt.

Nem lesz rendes dolgozó utánpótlásunk, ha nem lesznek rendes felelősségük tudatában levő és feladatukért lelkesedő nevelők, a szovjet nevelők példájára, aminő volt Makarenko elvtárs és másolj.

Ma még nincsenek ilyen nevelőink és ezért dolgozó utánpótlásunk nevelése minden erre fordított óriási költség ellenére nem áll magaslatán és nem elégíthet ki bennünket.

A járadékbiztosítás

Ezzel a krédéssel már több beszámolómban foglalkoztam. Részletesen kifejtettem, hogy ezen a vonalon nálunk kevés év alatt mennyi történt. Rámutattam a járadékbiztosításunk gyenge pontjaira is, a vele történő visszaélésekre, rendetlenségekre, amelyek számos esetben túlságban vannak és amelyeket ki kell küszöbölni.

1951

903.003.000 44,550.000

250.656.000 *

270.350.000

1952

1.438,831.000

141.512.000

526.648.000

227.582.000

394,600.000

405,795.000

160,400.000

183.660.000

83,532.000

100,042.000

548.600.000

527.288.000 3.182,979.000

807.690.000

648.553.000 4.480,313.000

Ha ismét visszatérek erre a kérdésre, ezt azért teszem, hogy bebizonyítsam az ellenséges propaganda hazug voltát, amely hónapokon keresztül világgá kürtölte, hogy kormányunk milyen támadásokra készül járadékélvezőink ellen és hpgy a nyugdíjak és járadékok milyen leépítésére készül.

Ez a kampány, mint az összes ellenséges rágalmazó kampányok, hazugnak mutatkozott, és semmi sem bizonyult be belőle.

Ennek bizonyítéka az, hogy 1952-ben újabb

78.700 személynek ismertük el rokkantsági és öregségi járadékjogosultságát, 30.000 özvegyi járadékot, 15.800 nyugdíjas feleség járadékot, 30.900 szociális járadékot, 1.700 árvasági járadékot, 23.300 baleseti kárpótlást ismertünk el.

Ez összesen 180.400 új járadékélvezőt jelent egyetlen év alatt. A járadékok átlagos magassága is állandó emelkedést mutat, amit látni abból, hogy 1949-ben a- rokkantsági járadék átlagos magassága havi 1604 korona volt, míg 1952- ben már havi 2.077 koronára emelkedett. Ugyanígy az öregségi járadék átlagos magassága az 1949 évi 2.077 koronáról 2.449 koronára emelkedett 1952-ben. Ez a rokkantsági járadékélvezőknél 29.5 százalékos, az öregségi járadékélvezőknél 17.9 százalékos emelkedést jelent.

Ez az átlagos magasság évről évre automatikusan emelkedni fog azért, mert állandóan, rendszeresen emelkednek a fizetések és bérek és ezzel nagyobbodik a kivetési alap, amely szerint a járadékot kiszámítják.

Kiöregedett dolgozóinkról való gondoskodásunk nem állott meg a munkásoknál és hivatalnokoknál Kiterjesztettük a dolgozó parasztokra is. Ez olyan probléma, amelyről az első burzsoá köztársaság uralkodó pártjai és főleg az agrárpárt egész évtizedeken át beszéltek, azonban ennek realizálását sohasem kezdték meg, mert egyáltalán nem volt szándékukban ezt a komoly problémát megoldani.

A csehek és szlovákok megújhodott Nemzeti Arcvonalának kormánya e probléma megoldásában mindjárt belefogott fennállásának első évében, tehát 1948-ban. Akkor határozatba vették, hogy azoknak is, akik nem voltak biztosítva, havi 700 korona szociális járadékot folyósítsunk.

Ezeknek a járadékoknak száma 1948 október 1-töl, amikor a szociális járadék folyósításáról szóló törvény érvénybe lépett, 427.200-at tett ki. 1952-ben, amint már rámutattam, 30.900 új szociális járadékot ismertek el. Ezek a számadatok arról tanúskodnak, hogy mily nagy szociális igazságtalanságot követtek el az első burzsoá köztársaság urai, amikor félmillió ember teljesen minden öregségi ellátás nélkül hagytak.

A szociális járadékoknak ebből a számából a legtöbb dolgozó parasztokra és iparosokra esik, akiknek biztosításáról a volt uralkodó politikai pártok sohasem gondoskodtak, jóllehet éppen ezek a nem munkás rétegek voltak, hatalmuk támaszai és szavazási anyaguk, amelyet kihasználtak és minden lehető ígérettel csak a választásakor hitegettek.

1948-ban a járadékbiztosítást kiterjesztettük az önálló dolgozókra, vagyis a dolgozó parasztokra is. A múlt 1952-es évben a mezőgazdasági szövetkezeti tagiak és minden önállóan gazgálkodó személy e járadéka biztosításának új rendezésére került sor. Ez a rendezés kiküszöbölte a kisparasztok hátrányos helyzetét a falusi gazdagokkal szemben és biztosította a - szövetkezeti tagok biztosításának előnyösebb rendezését az önállóan gazdálkodóikkal szemben, amint az megfelel magasabb munkatermelékenységüknek. 1952 október 1-től, amikor letelt a megállapított négyéves várakozási időszak, csupán a cseh országrészekben 3.771 járadékot folyósítottak. A parasztok járadékkérelmének egész sorát a megfelelő eljárással most tárgyalják meg. Azok a járadékok, amelyeket a parasztoknak már négyévi biztosítási illeték fizetése után elismertek, havi 1750 koronát tettek ki és ezek a biztosításban töltött évek számával arányosan fognak emelkedni. így bizonyítja be népi demokratikus köztársaságunk gondoskodását a dolgozó parasztságról és ezen a szakaszon is bebizonyítja a munkások és a dolgozó parasztok szövetségének szilárdságát és valódiságát az új társadalmi rendhez vezető úton. A volt burzsoá hatalmon levők által elkövetett számos sérelmet így helyrehozva, természetesen minden sérelmet nem javíthatunk meg egyszerre. Vannak esetek, amikor azok a polgárok, akik nem voltak biztosítva, a biztosításhoz nem járultak hozzá és ma rokkantak és munkaképtelenek, azt kérik, hogy legyenek besorolva az öregségi vagy rokkantsági járadékosok kategóriájába és számítsák be nekik azokat az éveket, amelyekkel rendelkeznének, ha biztosítva lettek volna és azután kapjanak járadékot is. Ezt érthetően nem tehetjük meg, hacsak nem akarjuk gazdaságunkat aránytalan terhekkel megterhelni és veszélyeztetni, hogy az azelőtt nem biztosított

427.200 személy szociális járadékának elismerésével is — jóllehet ez a szám a jövőben az elhalálozások következtében évről évre csökkenni

fog — az állam olyan terheket vetť magára, amelyeket csak az állandóan fokozott termelékenység és a dolgozók teljesítményeinek emelkedésével lehet pótolni.

Azért, mert a különféle fajtájú járadékok költségei több tízmilliárdot tesznek ki, szükséges törődni azzal, hogy a járadék biztosítással ne éljenek vissza azok, akiknek létfenntartása a járadék nélkül is elegendően biztosítva van. A visszaélések ilyen esetei előfordulnak nálunk és bizonyára minden becsületes járadékélvező érdekében áll, ha ezek ellen fellépünk.

A járadékokkal való visszaélésnek egyik formája a munkaviszonyokból eredő bevételek elhallgatása, hogy a járadékot ne rövidítsék meg.

Kormányunk nem akarja elvenni a dolgozóktól megérdemelt járadékukat azért, mert résztvesznek a szocialista építésben, vagy keresetükkel növelni akarják a nyugdíjbői való bevételüket. Ellenkezőleg, támogatja törekvésüket, hogy aktív dolgozókként megmaradjanak és az indokolt esetek egész sorában változatlanul meghagyja járadékukat keresetükre való tekintet nélkül, így van ez minden 65. évnél idősebb járadékélvezőnél, minden baleset utáni járadékot élvezőnél minden földalatti bányában dolgozó járadékélvezőnél és három vagy több gyermekről gondoskodó özvegyeknél.

Másrészt helyes, hogy a járadékélvezőknok csökkentsék nyugdíjukat ott, ahol a keresettel együtt meghaladja azt az összeget, amely már nem indokolja meg a teljes járadék meghagyását. Ezt az összeget évi 48 ezer koronában állapították meg. A járadékélvezők többsége teljesíti az álammal szemben fennálló kötelességet és bejelenti állásbalépését és új bevételeit. Egész sora létezik azonban azoknak, akik eltitkolják munkaviszonyukat, hogy keresetükön kívül égész járadékukat is felvegyék. Megszegik az állami fegyelmet és felelőtlen eljárásukkal nemcsak a társadalmat, hanem magukat is meg opják, mert nem értik, hogy a járadékbiztosítással való visszaélés elvonja az államtól a dolgozókról való gondoskodás általános javítására szolgáló eszközöket.

Csak egy példát említek fel. A mistek-frydek-i Sztálingrád nemzeti vállalatban alkalmi ellenőrzést végeztek és megállapították, hogy olyan járadékélvezők dolgoznak ott, akik közül ketten több mint tízezer koronát keresnek havonta, ketten pedig több mint 9 ezer koronát, másik kettő több mint ötezer koronát stb. Egy sem jelentette be közülük munkaviszonyát és együttesen ezzel 130 ezer koronával rövidítetek meg az államot egy év alatt. Helyes bejelentés esetén az általuk felvett bér érintetlen maradt

Ez a kérdés valóban égető. Ugyanolyan égető volt az első ivlágháború után. Akkor teljes lakáshiány volt és üzérkedtek a lakásokkal. Tapasztalatból tudom ezt azért, mert két évig magam is naponta bejártam Kladnóból Prágába, mivel Prágában két évig nem kaptam lakást.

Mikor nyert megoldást a lakásválság kérdése nálunk az elsó köztársaság alatt? Csak 1929 után, amikor jött a gazdasági válság és munkanélküliek százezrei nem tudtak lakbért fizetni. A családok kezdtek összeköltözni, a lakás-teret jobban kihasználták és egyszerre elegendő lakás lett. Annyira ment a dolog, hogy a házakon ismét kinn voltak a „kiadó lakás” táblák. A lakásválság megoldását azonban a dolgozó nép a maga nyomorával biztosította.

Mi ezen az úton nem haladhatunk. Nem fogunk előidézni gazdasági válságot és munkanélküliséget, hogy megszabaduljunk a lakásnehézségektől. Ennek ellenére igyekeznünk kell majd a lakáskérdést megoldani. Belátható időn belül új lakásegységek építésével sem oldjuk meg.

A szükséglet növekedésének gyorsaságához mérten nem oldjuk meg az új lakások építését. Építészeti termelésünknek még szocialista ipari építészeti termeléssé kell válnia és szovjet minta szerint úgyszólván futószalagon kell gyártania a lakásegységeket. Ma még ezt nem tudjuk megtenni. Még mindig a régi módszerekkel építünk. Ezért van olyan nagy jelentősége számunkra az összes új építkezési módszereknek.

Egy példát említek fel. Jachymovban voltam. Egy polgár jött hozzám panasszal. Prágában elveszik a lakását, ő brigádon van és ezért a lakáshivatalnak nincs joga elvenni a lakását.

Kérdezem: „Mióta van Jachymovban?” A felelet ez volt: „Három éve.” „A felesége Prágában él?” kérdem. „Nem, a feleségem, szintén Jachymovban van alkalmazva." „Minek kell akkor önnek Prágában lakás?” „A kislányom van Prágában.” „Egyedül van a lányka Prágában?” „Nem, a nagyanyjánál!” „A nagyanyja az önök lakásában lakik?” „Nem, a nagymamának saját lakása van." „Miért van szüksége akkor a lakásra?" „Hogyha vissza kellene térnem Prágába.” „ön tehát nem érzi jól magát Jachymovban?” „De igen, meg vagyok elégedve, de mégis tudja, elnök úr, hogy a Jachymovi bányákban végzett munka ártalmas és ezért számítanom kell a visszatérés lehetőségével.” „Három egész éve dolgozik Ön a bányában?” — „Nem!”, „Tehát hol dolgozik Ön?” „Az üzemi konyha gondnoka vagyok.” „És a felesége?” „Ö ott szakácsnő." „És önöknek ott nincs lakásuk?” „Nincs lakásunk.” „Hol laknak akkor tulajdonképpen?" „Saját szobám van a legényszálláson." „És a felesége?” „Szintén saját, szobája van.”

Ez majdnem szóról-szóra a beszélgetésünk reprodukciója. És ez a polgár a kormányelnökhöz fordul, hogy tegyen igazságot és mentse meg neki prágai lakását.

Egész sor olyan ember van, akik fenntartják lakásukat, habár huzamosan máshol vannak alkalmazásban. Emellett gyakran különélési illetéket is élveznek.

volna, csupán a béren kívül még általuk élvezett járadékot csökkentették volna felére.

Ezzel létfenntartásuk semmiképpen sem lett volna veszélyeztetve.

Helyes ezért a rendelet, hogy mindazok a járadékélvezők, akik dolgoznak, jei-ntsék bt' munkaviszonyukat és a belőle eredő bevételük összegét. Lehetőségük van ennek legkésőbb 1953 január 31-ig való megtételére az ületékes járási nemzeti biztosító intézetnél. Ha így tesznek, járadékukat ez év február elsejével rendezik. Máskülönben azoknak a járadékélvezőknek, akik e határidőn belül sem jelentik be bevételüket, járadékukat járadékélvezőkként, állásbalépésük napjától visszamenő hatállyal csökkentik.

A járadékbiztosítási jövedékbizo'ttságok kialakításával a legfontosabb járadékokról, a rokkantjáradékokról való döntést a dolgozók kezére bíztuk. Az összes kerületekben kialakított véleményező bizottságok, amelyekben képviselve vannak az üzemeg dolgozói, igazságosabban és jobban ítélhetik meg a járadék iránti kérelmezők rokkantságát, mert nemcsak jobban ítélhetik meg a kérelmezők egészségügyi állapotát, mint egyes orvosok, hanem munkafeltételeiket és az egész munka és szociális profilját is megítélhetik. A bizottság így fontos védő lesz a járadékkal való visszaélés ellen az egészséges, munkaképes járadékélvezőkkel szemben, mert könnyen leleplezhet mindenkit, aki a járadékban csupán a munkanélküli nyereség forrását látja. A bizottság azonban nemcsak javasolja a járadékot, hanem gondoskodik arról, hogy a beteg vagy rokkant polgárt, amennyiben lehetséges, kigyógyítsák, hogy ne legyen huzamosan a járadékra utalva, és hogy a többiekhez hasonlóan teljes mértékben érvényesülhessen a társadalom munkájában és életében.

Fontos feladat lesz a megfelelő alkalmazás ajánlása is Itt még nagy feladat hárul üzemeinkle és népi igazgatásunkra, hogy gondoskodni tudjanak azon dolgozók megfelelő munkahelyezéséről, akiknek munkaképessége változott, akik egészségi állapotuk következtében már nem dolgozhatnak eredeti helyükön, akik azonban jól érvényesülhetnek más megfelelő helyen esetleges átiskolázás után, aj munkahely alkalmas elrendezésével, vagy röviuebb ideig tartó munkában, stb.

Az ily változott munkaképességű dolgozókat a jövőben nem fogják beszámítani az egészséges dolgozók tervébe, hanem önálló kimutatásban vezetik őket. Az üzemek és a népi igazgatás nagy feladata lesz a lehetőség teljes kihasználása.

Itt valóban javításra van szükség. Miért tarthatnak fenn ezek az emberek és fizethetnek két lakást? Egyszerűen azért, mert a lakbért nálunk egyáltalában nem szabályozták és a bérek magasságához képest teljes aránytalanság van ma. Ez az aránytalanság fékezi annak lehetőségét is, hogy a lakásépítkezés kellőképpen kibontakozzék, mert a beruházások mellett arra is számítani kell, miből fogják fizetni az amortizációkból, a karbantartásból és javításokból keletkező hiányokat, mivel az új lakások lakbére minder-e nem elegendő.

Az egy és ugyanazon érem másik oldala a lakásprobléma megoldásánál a lakások felszabadításának kérdése, ahogyan több nemzeti bizottság végrehajtja. Megfeledkeznek arról, hogy minden költözködés és lakásváltoztatás kellemetlen. Megfeledkeznek arról, hogy a lakásváltoztatásnál rendes pótlakást kell szerezni, hogy kellő haladékot kell nyújtani a kiköltözésre, hogy az ember megtehesse a szükséges előkészületeket és intézkedéseket.

Vannak olyan esetek és olyan panaszok érkeznek hozzánk, hogy egyes nemzeti bizottságok elrendelik az azonnali kiköltözést is, vagy csak háromnapos határidőt adnak a kiköltözésre.

Hogyan hajtsa végre három napi idő alatt az ember az átköltözést? Ilyen intézkedésekre a nemzeti bizottságnak még sincs semilyen törvényes joga. Kiköltöztetni valakit lakásából három napos határidő alatt, ezt csak egy bebizonyított gonosztevő esetében tehetik meg, aki veszélyezteti környezetét és az állam biztonságát. A gonosztevőket pedig lezárjuk és kiköltöztetésüknél ismét betarthatjuk a megfelelő és törvényes határidőt.

Sajnos, bármit is tegyünk, nem tudjuk .minden ember kívánságát teljesíteni, nem hagyhatjuk őt ott lakni, ahol szeretne és ahogyan azt szeretné. Meg kell követelnünk, hogy az egyének saját egyéni kedvteléseiket alávessék a közösség érdekeinek, főleg amikor az állam tartja el őket, s ők nem dolgoznak. Hisz az, hogy felszabadítjuk lakásukat, egyedüli hozzájárulásunk, amit sokan megtehetnek, a szocializmus építésének javához. Különben egész életükben a kapitalizmust szolgálták és rendszerének fenntartását támogatták.

Valóban a közösség érdekéről és nem pedig az egyének érdekéről kell gondoskodni, aki kedvet kapott lakásra'és ezért' igyekszik a másikat kiszorítani a lakásból. Prágában és számos más nagy ipari városban az embereknek tekintettel kell lenniók arra, hogy azon személyek számára, akikre elkerülhetetlenül szükségünk van szer-, veink irányítására, a termelés szervezésére, fejlesztésére és a fontos üzemek menetének megtartására, kötelességünk a lakásról való gondoskodás. Ezen égetően szükséges követelmények előtt, melyeket valóban a közösség érdekei diktálnak, háttérbe kell szorulniok az egyének érdekeinek, akik nincsenek az illető .városban lakáshoz kötve.

Meg kell azonban ezt magyarázni az emberek(Folytatás a negyedik oldalon.)

Lakáskérdés

/