Szabad Földműves, 1953. január-június (4. évfolyam, 1-26. szám)

1953-03-29 / 13. szám

fi szocialista faluért! 'TzaUtid Földműves A FÖLDMŰVELÉSÜGYI MEGBÍZOTTI HIVATAL LAPJA IV. évfolyam, 13. szám Ára 2.— Kčs 1953, március 29 /Qntonín cCápotockij köztársasági elnökkel, fClement (2jottwalci müvének hűséges őrével és folytatójával előre a további győzelmek felé a szocializmus útján! A Csehszlovák Köztársaság Nemzetgyűlése megválasztotta a köztársaság elnökét Jelentés CsKP Központi Bizottságának Üléséről Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága 1953 március 21-én a prágai várban ülést tartott, amelyen Klement Gottwald, a Csehszlovák Köztársaság elnökének és a CsKP el­nökének elhunyta következtében az állam és a párt irányításában szükséges intézkedéseket tár­gyalták meg. Csehszlovákia Kommunista Pártjának Központi Bizottsága a következő határozatot hozta: 1. Javasolja, hogy a Csehszlovák Köztársaság elnökének funkciójára Antonín Zápotocky elvtársat jelöljék. 2. Ajánlja a Nemzeti Arcvonal Központi Akcióbizottságának, hogy Csehszlovákia Kommu­nista Pártja és a megújhódott Nemzeti Arcvonal jelöltje Zápotocky elvtárs legyen. 3. Megbízza Široký elvtársat, hogy a Kommunista Párt és megüjhódott Nemzeti Arcvonal nevében javaslatot terjesszen a Nemzetgyűlés elé Zápotocky elvtárs köztársasági elnökké való meg választására. 4. Javasolja a köztársaság új elnökének, hogy kormányelnökké Viliam Široký elvtársat ne­vezze ki, éspedig a választás utáni legközelebbi napokban. 5. Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága titkársága munkájának irányításá­val Antonín Novotny elvtársat bízza meg, miniszterelnökhelyettesi funkciójában való meghagyá­sa mellett. A Központi Bizottság plénuma egyhangúlag fogadta el azt a határozatot, hogy Antonín Zápotocky elvtársat a Csehszlovák Köztársaság elnökének funkciójára jelöljék. A további hatá­rozatokat szintén egyhangúlag hagyták jóvá. A nemzetgyűlés 1953 március 21-i Ülése 1953. MÁRCIUS 21. DÉLUTÁN 14 ÓRA. Az egész köztársaságban a hangszórók mel­lett gyűlt ;ssze dolgozó népünk hogy figye­lemmel kísérje a nemzetgyűlés történe,mi ülését, amelyen megválasztják a Csehszlovák Köztársaság új elnökét, Klement Gottwald utódját és nagy művének folytatóját. A prágai vár Ulászló-termében rendkívüli ülésre ült össze a Csehszlovák Köztársaság Nemzetgyűlése, hogy megválassza köztársasá­gunk új elnökét. Népünk küldöttei a Nem­zetgyűlés képviselői már elfoglalták helyüket. Elöl a kormány tagjai ülnek. A gyűlésen résztvesznek a baráti államok, a Szovjetunió és a néni demokratikus országok diplomáciai képviselői, élükön A. J. Bogomolov a Szov­jetunió rendkívüli és meghatalmazott nagy­követe. A prágai vár Ulászló-terme, a regi nemzeti hagyományoknak megfelelően ismét az országgyűlés színhelye lett. A terem vö­rös bársonnyal burkolt homlokfalán arany­betűs felírás: , Lenin és Sztálin zászlaja alatt, Klement Gottwald örökéhez híven, előre a szocializ­mus felé!” A terem csúcsíves ablakain át ragyogóan süt be a déli nap. Felcsendülnek az ünnepi harsonák, — megkezdődik Csehszlovákia Nemzetgyűlésének történelmi ülése amelyen megválasztják a Csehszlovák Köztársaság új elnökét. Dr. Oldrich John, a Nemzetgyúlés elnöke megnyitja az ülést: — Megnyitom a Nemzetgyűlés 72. ülését. A Csehszlovák Köztársaság Alkotmányának 72. paragrafusa értelmében, a nemzetgyűlés mai ülését a következő napirenddel hívtam egybe­­... .. 1. A köztársaság elnökének megvalasztasa az alkotmány 72. paragrafusának, valamint a köztársaság elnökének választásáról szóló 1948 június 14—i 152. számú törvény értelmé­ben. 2. A köztársasági elnök esküje az alkotmány 75. paragrafusa értelmében. Az elnök felteszi a kérdést, van-e az egy­begyűlt képviselőknek ellenvetése a napirendi javasattal szemben. Ellenvetések nincsenek. Az ügyrend 24. paragrafusa 3. bekezdésének értelmében a Nemzetgyűlés vita nélkül, egy­szerű szavazással dönt a napirendi javaslat­ról. Az elnök elrendeli a szavazást. A Nem­zetgyűlés egyhangúan jóváhagyja a napirendi indítványt. Megkezdik a jóváhagyott napirend első pontjának tárgyalását: a köztársaság elnöké­nek megválasztását. A Nemzetgyűlés elnöke, ezután V. Siroky képviselőnek, Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága tagjának, a cse­hek és szlovákok megújhódott Nemzeti Arc­vonala alelnökének adja át a szót. Sírok;' elvtárs beszédében ezeket mondja: — Ti -telt Nemzetgyűlés, elvtársak, drága barátaim! A Nemzetgyűlés mai ülésének a Csehszlo­vák Köztársaság alkotmányának értelmében az a fela áta, hogy megválassza a köztársa­ság új elnökét. A köztársaság új elnöke az előtt a komoly feladat előtt áll majd, hogy következetesen és hűségesen teljesítse Kle­ment Gottwald elvtárs gazdag és nagy örö­két, s népünket hazánkban a szocializmus si­keres felépítésére vezesse. Népi demokratikus államunk e legfőbb tisztségét csak az a férfiú töltheti be, aki el van szánva, hogy oly kitartóan harcol a szo­cialista társadalom felépítéséért mint azt Klement Gottwald elvtárs tette. Olyan férfiú, aki engesztelhetetlen a szocializmus és a munkásosztály ellenségeivel szemben, aki a Szovjetunió hűséges és odaadó barátja, a bé­ke és a nemzetek közötti együttműködés sztá­lini politikájának következetes védelmezője. Gottwald elvtárs volt az eslő munkás a prá­gai várban dicső múltúnk eme történelmi emlékében. Az elnöki tisztség új hagyomá­nyait, a tántoríthatatlanul harcos elnök ha­gyományait, aki határtalan odaadással visel­tetik a munkásosztály és a szocializmus ügye iránt, annak az elnöknek a hagyományait aki utolsó leheletéig hűségesen szolgálta né­­pét, ö teremtette meg. Az elnöki tisztséget csak az a férfi töltheti be, aki e dicső gottwaldi hagyományok foly­tatója lesz. Csehszlovákia Kommunista Párt­jának Központi Bizottsága szem előtt tartva hogy az ernöki tisztség jelöltjének e tulaj- , donságokkal kell bírnia, elhatározta, hogy az állam e legfőbb tisztségére Antonín Zápotoc­ky elvtársat ajánlja. (Zápotocký elvtárs nevé­nek említésénél a jelenlévő képviselők viha­ros, szűnni nem akar- tapsa szakítja félbe a szónokot.) A képviselők felállnak helyükről, ütemes tapssal fejezik ki szeretetüket Zápotocký elv­társ iránt.) — A csehek és szlovákok Nemzeti Arcvo­­nalának Központi Akcióbizottsága teljes egé­szében támogatja ezt a javaslatot. Ezért Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának és a csehek és szlovákok meg­újhódott Nemzeti Arcvonala Központi Akció­bizottsága nevében a tisztelt Nemzetgyűlési­nek azt javaslom, hogy a Csehszlovák Köz­társaság elnökévé Antonín Zápotocký elvtár­sat válassza meg. Antonín Zápotocký elvtársat köztársasá­gunk minden dolgozója mint Gottwald elv­társ legmeghittebb munkatársát munkaosztá­lyunk hűséges fiát ismeri. Zápotocký elvtárs egész életét a dolgozó nép jogaiért vívott harcnak, a munkásosztály történelmi külde­tése teljesítésének, a szocializmus és a béke ügye győzelmének szentelte. Zápotocký elv­társ egybeforrt a néppel tudja, mi kell a nép­nek, ismeri a nép szilárdságát és áldozatkész­ségét, áthatja a népünk alkotó forradalmi erőibe és Lenin-Sztálin tanításának győzhe­tetlen erejébe vetett hit. Zápotocký elvtárs kormányunk elnöke, aki sok-sok éven át állt a Forradalmi Szakszervezeti Mozgalom élén a szoci- :mus építésében szerzett felmérhe­tetlenül gazdag tapasztalatokat testesíti meg. Csehszlovákia Kommunista Pártjának Köz­ponti Bizottsága és a Nemzeti Arcvonal Köz­ponti Akcióbizottsága ezért Zápotocký elv­társat abban a mélységes meggyőződésben ajánlják Csehszlovákia köztársasági elnöké­nek tisztségére, hogy Gottwald elvtárs mű­vének hűséges őre és folytatója lesz és álla­munk élén biztosítja további sikeres előre­haladásunkat a szocializmushoz. A Nemzet­gyűlés választásával kétségtelenül kifejezésre juttatja dolgozó népünk egységes akaratát azt az elszántságát, hogy folytassa hazánkban a szocializmus építését Lenin-Sztálin halha­tatlan zászlaja alatt, híven Klement Gott­wald örökéhez. (A gyűlés résztvevőinek lelkes tetszésnyil­vánítása és tapsa után amellyel Široký elv­társ beszédét fogadták, dr. Oldrich John, a Nemzetgyűlés elnöke bejelenti, hogy a köztár­sasági elnök választását a Csehszlovák Köz­társaság Alkotmányának 67. paragrafusa és a köztársasági elnök választásáról szóló tör­vény értelmében folytatják le.) Az Alkotmány 68. paragrafusának második Folytatás a második oldalon. Dolgozóink köszöntik Antonín Zápotockyt, köztársaságunk második munkáselnökét Amikor szombat délután elterjedt a hír, hogy a Nemzetgyűlés Antonin Zápotockyt vá­lasztotta meg a Csehszlovák Köztársaság második munkáselnökévé, a prágai Vár udvarán ösz­­szegyültek a dolgozók, hogy üdvözöljék új köztársasági elnöküket, Szűnni nem akaró éljenzés közepette „Éljen a munkás köztársasági elnök!” „Éljen Zápotocky elvtárs!”, a köztársaság el­nöke megjelent a harmadik Vár-udvar erkélyén és rövid beszédben mondott az üdvözlésért kö­szönetét. A következőket mondotta: „Elvtársnők és Elvtársak! Köszönöm bizalmatokat és jókívánságotokat. Ha ma képviselöházunk akaratából államunk legnagyobb funkciójába emeltek is, fogadom, hogy sohasem feledkezem meg arról az osztályról, amelyből származom. Soha nem felejtem el, hogy a munkások soraiból származom, hogy csak a munkások és mezőkön dolgozók és gazdaságunk valamennyi ágazatában dolgozók szorgalmas kezével alakíthatjuk és építhetjük új köztársaságunkat olyan országgá, amely békét, nyugodt és boldog jövőt biztosít a dolgozó embereknek, minden jóakaratú embernek. Ezt csak akkor érhetjük el, ha hón szeretett köztársasági elnökünk, Klement Gottwald távozása után az ó nyomdokain haladunk, azokat az eszméket valósítjuk meg, amelyekért ő küzdött és dolgozott. Ha mindnyájan, együttesen arra fogunk törekedni, hogy szocialista hazánk boldogságot és öröm­teljes életet biztosítson nekünk és mindazoknak, akik utánunk jönnek majd, — gyerme­keinknek. Fogadom, elvtársak és elvtársnök, hogy e célért fogok dolgozni minden erőmmel. Egy ember munkája és akarata azonban nem tudja megvalósítani ezt a nagy feladatot. Hiszem, hogy segítségemre lesztek és közös kollektív munkával elérjük és megvalósítjuk Gottwald elvtárs eszméit. Práci česť!” A dolgozók igen meleg rokonszenvükkel válaszoltak a köztársasági elnök szavaira. * A késő délutáni órákban a dolgozók további csoportjai érkeztek a prágai Várba. A harmadik vár-udvaron hatalmas éljenzésben részesítették a köztársasági elnökét és újra látni kívánták Antonín Zápotockyt, a köztársaság újonnan megválasztott elnökét. Röviddel 18 óra előtt Antonín Zápotocky elvtárs köztársasági elnök ismét megjelent a har­madik vár-udvar erkélyén. A dolgozók hűségük szívből jövő forró megnyilvánulásával üdvözöl­ték a köztársaság elnökét. Zápotocky elvtárs köztársasági elnök ismét megköszönte az össze­gyűlt dolgozóknak bizalmukat és a következőket mondotta: „Elvtársnők és elvtársak, drága barátaim! Fogadom, hogy igyekezni fogok méltó lenni bizalmatokra és egész népünk bizalmára, hogy valóban megvalósítsuk a nagy eszméket, amelyekért 3 szocializmus úttörői évtizedeken át küz­döttek, hogy valóban megvalósuljanak azok a nagy eszmék és célok, amelyeknek egész mun­kásságát és életművét szentelte elődöm, hőn Klement Gottwald elvtársunk. Sok erőre, jóakaratra és nagy elszántságra lesz még szükségünk, hogy leküzdjük az összes útunkban álló akadályokat. E célokat és eszméket csak Kommunista Pártunktól vezetett dol­gozó népünk részvételével tudjuk megvalósítani, mely pártot Gottwald elvtárs, a munkásosztály igazi élcsapatává, a szocializmushoz vezető út igazi vezérévé edzette. Bízom benne, hogy munkátokkal mindnyájan támogatni fogtok engem. Bízom benne, hogy mindenki a maga munkahelyén, bárhol is legyen, hozzá fog járulni serény munkánk kibonta­kozásához, hogy köztársaságunk egyre erősebbé és szilárdabbá váljék. Ezzel adjuk meg legjob­ban tiszteletünket szocialista köztársaságunk alapítója és megteremtője, Klement Gottwald örök emlékének s ezzel őrizzük meg emlékét legjobban. Mégegyszer köszönöm nektek, hogy eljöttetek hozzám. Hiszem, hogy kollektív munkánk­ban mindnyájan összefogunk és elérjük céljainkat”.

Next

/
Thumbnails
Contents