Szabad Földműves, 1952. július-december (3. évfolyam, 27-52. szám)

1952-10-26 / 43. szám

2 1952. október 26. A CsSzBSz Szlovákiai Központi Bizottsága mai ülésezésének nagyon fontos küldetése van. Központi Bizottságunkat azért hívtuk össze, hogy mint a Szovjetunió 'barátainak szövetsége megtárgyaljuk örömteljes felada­tainkat, amelyek azokból a nagy és történel­mileg jelentős jelenségekből következnek számunkra, mint aminők Sztálin elvtársnak a „A szocializmus gazdasági problémái a Szovjetunióban” című monumentális munká­ja, amely megvilágítja az emberiség előtt az utat a kommunista emberi társadalom bol­dog korszaka felé, valamint a Szovjetunió Kommunista Pártja XIX. kongresszusának világtörténelmi határozatai, amelyek a leg­szebb ajándékot jelentik az egész emberiség szamára. Feladatunk az lesz, hogy segítsük a szocia­lista kötelezettségvállalásoknak e gyönyörű mozgalmát továbbfejleszteni, hogy megkoszo­rúzzuk november 7-ét, a Nagy Októberi For­radalom 3ö. évfordulóját, a Szovjetunióval való szövetségi szerződésünk 9. évfordulóját «s a haladó emberiség nagy vezérének, Sztá­lin elvtársnak 73. születésnapját. Mindnyájunk feladata, a CsSzBSz Szlová­kiai Központi Bizottságának, kerületi bizott­ságainknak, járási bizottságainknak, üzemi és helyi szervezeteinknek feladata lesz a követ­kező napokban kiértékelni azt, hogyan van biztosítva a csehszlovák-szovjet barátság hó­napjának ez a tartalma; üzemi, helyi szerve­zeteink, járási és kerületi bizottságaink ho­gyan tanulták meg azt, hogy segítő társai és szervezői legyenek építésünknek és termelé­sünknek az iparban, a mezőgazdaságban, a hivatalokban, az iskolákban és az összes munkahelyeken, ahol ezeket a feladatokat még nem tudjuk teljesíteni, ahol még fogya­tékosságok vannak, ott ezeket a következő napokban és hetekben felelősségteljesen ki kell küszöbölni. Első lépésünk és azután minden egyes nok­­szervezetünknek, valamint a Szovjetunió minden egyes barátjának is mindennapi tö­rekvése kell. hogy legyen annak a becsület­beli feladatnak teljesítése, hogy minden egyes dolgozó embert, szomszédaikat, ismerő­seiket naponta megismertessék a XIX. kon­gresszus történelmi jelentőségével. Újabb feladataink „Szövetségünk küldetésének alapvető feje­zetéhez érkezünk; hol kell elsősorban megja­vítani és elmélyíteni munkánkat. Szövetsé­günk legbecsületbelibb küldetése és legfele­­lősségteljesebb feladatunk; dolgozó népünk legszélesebb rétegeiben állandóan terjeszteni és megvilágítani a Szovjetunió történelmi küldetését a békeharcban és az emberiség új boldog társadalmi rendjének építésében. A XIX. kongresszus és Sztálin elvtárs sza­vai világítótoronyként sugározzák be ^ az em­beri társadalomnak ezt a boldog útját. Az egész világ e nagy események hatása alatt áll. A békeszerető nemzetek mind jobban tu­datosítják a Szovjetuniónak, az emberi nem­zedék boldog jövője úttörőjének, történelmi küldetését a béke, demokrácia és szocializ­mus világtáborának élén. Ez eddig még soha Az államosítás hetedik évfordulójának ünnepségei Szlovákiában Október 28.-án hazánk dolgozó népe az államosítás hetedik évfordulóját ün­nepli _ most lesz hét éve annak a tör­ténelmi eseménynek, amikor kihirdet­ték a pénzintézetek, biztosítóintézetek s ezzel együtt az ipar államosítását is. Ebből az alkalomból a Szlovák Nem­zeti Front Központi Bizottsága Pozsony­ban a Vigadó nagytermében ünnepi ülést tart/amelyen Zupka Ferenc elv­társ a Szlovák Szakszervezeti Tanács elnöke ünnepfc beszédet mond. Az államosítás hetedik évfordulóját üzemeink munkássága és falvaink dol­gozó parasztsága is méltóképpen meg­­iinnepU. kifejezésre juttatja ragaszko­dását és szeretetét, valamint fokozza munkateljesítményét a gottwaldi öté­ves terv negyedik évének sikeres tel­jesítésért. FÉMHULLADÉK gyűjtésével segítsük ko­hóinkat. Számos üzemünk dolgozói ötéves ter­vünk negyedik évében figyelmbe veszik az ócskavas gyűjtését is. A szeredi traktorállo­­más dolgozói ez évi ócskavas-gyűjtési tervü­ket 101 százalékra teljesítették. A pozsonyi Slovnaft dolgozói az évi gyűjtési tervet 412.5 százalékra teljesítették. Kövessük példájukat falvaipkon is. HÜSZ TONNA ACÉLLAL többet termeltek ki a vitkovicei olvasztárok. Ezt úgy érték el, hogy bevezették a gyorsolvasztás módszerét. nem látott perspektíva és dicsőséges korszak, az emberi társadalom sztálini korszaka. Ebben a kapcsolatban Szövetségünknek, minden egyes fiókszervezetünknek, a Szövet­ség minden egyes tagjának és a Szovjetunió minden barátjának most a XIX. kongresz­­szus után fel kell sorakoznia nagy offenzív fellépésre Szövetségünk becsületbeli és gyö­nyörű küldetésének teljesítéséért. Jogunk és kötelességünk a Szövetség mun­kájának megjavítása munkánknak e fő sza­kaszán. Nemzeteinknek és dolgozó népünk­nek nagyon sok oka van arra, hogy a Szov­jetunió odaadó barátai legyenek, hogy sze­ressék és hűségesek és örökké hálásak legye­nek iránta és dolgozó népünk elemi erővel milliós tömegekben nyílvánította ki szeretetét és lelkesedését a XIX. kongresszus és Sztálin Október 19-én visszatért Prágába Csehsz lovákia Kommunista Pártja Központi Bizott­ságának a Szovjetunió Kommunista Pártja XIX. kongresszusán résztvett küldöttsége. Klement Gottwald köztársasági elnök, Cseh­szlovákia Kommunista Pártjának elnöke, An­tonin Zápotocky kormányelnök, a CsKP KB politikai titkárságának tagja és Viliam Siro­­ky kormányelnök-helyettes, külügyminiszter, a CsKP KB politikai titkárságának tagja, aki­ket a határtól dr. Alexej Csepicska hadsereg­tábornok, hadügyminiszter és Karol Bacilek hadseregtábornok, nemzetbiztonságügyi mi­niszter, a CsKP KB politikai titkárságának tagja, kísérték. A Wilson-pályaudvaron a küldöttséget a CsKP KB politikai titkárságának tagjai: dr. Jaromir Dolansky, kormányelnökhelyettes, Václav Kopecky tájékoztatásügyi miniszter és Antonin Novotny képviselő, a CsKP KB titkára, továbbá a CsKP KB elnökségének tagjai, a csehszlovák kormány valamennyi tagja, a CsKP KB titkárai, a kerületi és vá­rosi pártbizottság képviselői, a nemzetgyűlés A konferencián, amelyet a csehszlovák és a szovjet államhimnuszok elhangzása után Ján Havránek, a földművelésügyi megbízott helyettese nyitott meg, résztvettek Marek Csulen földművelésügyi megbízott, Michal Bezso és Vojtech Fibich, az SzKP KB képvi­selői, N. K. Szudakov, szovjet tudományok dolgozó, Szvetopluk Brabec álalmdíjas, a földművelésügyi minisztérium képviselői, va­lamint a csehszlovák-szovjet intézet, a cseh­szlovák mezőgazdasági akadémia, a mezőgaz­dasági főiskolák képviselői és a kutató, va­lamint nemesítő állomások és intézetek több, mint 300 dolgozója, népi kutatók, az állami birtokok dolgozói, és a szövetkezetek tagjai az egész Köztársaság területéről. Marek Csulen földművelésügyi megbízott bevezető beszédében ismertette az összegyűl­tek előtt a nemesítés és magtenyésztés nem­zetgazdasági jelentőségét a szocialista mező­­gazdasági termelésben és kiemelte azokat a főfeladatokat, amelyek kutatóink és neme­­sítőink előtt állanak. Marek Csulen földművelésügyi megbízott beszéde után Ing. Ján Holienka mondott be-Az SzKP KB elnökségének javaslatára a CsKP KB politikai titkársága elhatározta Klement Gottwald elvtárs írásainak ma­gyar nyelvű kiadását Klement Gottwald írásainak magyar nyelvű kiadása jelentős esemény a szlo­vákiai munkásmozgalom történetében. Je­lentős segítséget fognak nyújtani a ma­gyar nemzetiségű pártmunkások és dolgo­zó nép politikai öntudatának emelésében a csehszlovák hazafiság, a cseh és szlovák néppel való testvéri szövetség és egység megszilárdításának szellemében. Klement Gottwald írásai hozzájárulnak ahhoz, hogy a magyar nemzetiségű dolgo­zó lakosság a szlovák és cseh néppel együtt még tevékenyebben vegyen részt hazánk építése nagy feladatainak teljesítésében és a békéért folytatott harcban, a béke leg­nagyobb oltalmazójának, a Szovjetuniónak vezetésével. Klement Gottwald Írásai magukban foglalják azokat a forradalmi tapasztala­tokat, melyeket a cseh-szlovák munkás­­osztály szerzett a CsKP vezetésével az el­elvtárs iránt. Dolgozó népünk előtt világos, hogy miért szeretjük a Szovjetuniót Duris elvtárs sok példát hozott fel arra, hogy a Szovjetunió ki számára segíti hazánk építését, majd a Szovjet Barátok Szövetsége keretein belül beszélt a nagy feladatokról és végül így folytatta: Ügy gondolom, hogy a XIX. kongresszus e dicsőséges napjaiban, egypár héttel novem­ber 7-ike előtt és a Csehszlovák Szovjet Ba­rátság Hónapjának megnyitása előtt beszéde­met befejezhetem a Csehszlovákiai Szovjet Barátok Szövetsége Központi Bizottsága el­nöksége határozatának zárórészével: „Ne legyen egyetlen egy szervezet sem, egy üzem és falu sem, ne legyen egy dolgozó sem hazánkban, aki a Csehszlovák Szovjet Barát­ság Hónapjában a Kommunista Párt és Gott­­wald elvtárs vezetése alatt, a Szovjetunió ol­dalán és annak példája szerint ne törekedne még jobban megszilárdítani a békét és még gyorsabban építeni a szocializmust. Ne legyen egy ember sem, aki ne gondolna a fényes példaképre, tanítónkra és legjobb barátunk­ra, — aki ne gondolna a Szovjetunióra és a nagy Sztálinra.” alelnökei, a kormány, a ROH, a CsISz, a So­kol szövetség, a CsSzBSz képviselői, a köz­­társasági elnök irodájának, a külügyminisz­tériumnak és a kormányelnöki hivatalnak képviselői fogadták. A küldöttségst üdvözölték továbbá A. J. Bogomolov, a Szovjetunió prágai nagykövete, Viktor Gross, a Lengyel Népköztársaság nagykövete, Dan Si-lin, a Kínai Népköztár­saság nagykövete, Fritz Grosse nagykövet, a Német Demokratikus Köztársaság diplomáciai missziójának főnöke, Boldocky János, a Ma­gyar Népköztársaság követe, Halim Budo, az Albán Népköztársaság, Kim Yn-gi, a Koreai Népidemokratikus Köztársaság követei, Ni­kola Dancsev á Bolgár Népköztársaság és Niculae Comnacu, a Román Népköztársaság ügyvivői. A Csehszlovák és szovjet himnuszok el­hangzása után a köztársasági elnök dr. Cse­picska hadügyminiszter kíséretében szemlét tartott a prágai helyőrség díszszázada felett. A szemle az Intemacionáléval ért véget szédet „A nemesítés és magtenyésztés a mi­­csurini biológia szempontjából” címen. Ing. Dr. Ladislav Hruska ismertette az értékeiét résztvevői előtt a nemesítés fejlődését és a nálunk elért eredményeket. Rámutatott arra, hogy nemesítőink és ku­tatóink feladata azon növények nagyobb ho­zamot adó fajtáinak kitenyésztésére összpon­tosítani munkájukat, amelyek nemzetgazda­ságunk számára a legfontosabbak és azon magvakat kitenyészteni, amelyeket eddig a nyugati országokból hoztunk be. Kiemelte a magtenyésztési területrészek nagy jelentősé­gét a szövetkezetek földjein, amelyeken a szövetkezeti tagok a szovjet kolhozisták pél­dája nyomán elegendő jó minőségű vetőma­got termelnek ki szövetkezetük szükségletére. Délután az értekezlet vitával folytatódott, amelyben felszólaltak a kutató és nemesítő in­tézetek dolgozói, a szövetkzeti tagok és népi kutatók és eddigi munkájukról, sikereikről beszéltek, amelyeket azzal érnek el, hogy a szovjet mezőgazdasági dolgozók tapasztalatai szerint igazodnak. ső köztársaság idején a, kapitalista elnyo­más ellen folytatott küzdelmében, a fasiz­mus elleni, nemzeteink függetlenségéért és szabadságáért vívott harcában, a népi demokratikus köztársaság alapjainak fel­építéséért és hazánk szocialista építésének megvalósításáért kifejtett küzdelmében. Klement Gottwald Írásainak magyar­­nyelvű kiadásával az SzKP KB elnöksége a Pravda kiadóvállalatod bízta meg, Kiér ment Gottwald írásainak egyes köteteit tízezres példány számokban adják ki. Az első két kötet, melyek' 1925—1929-es, va­lamint az 1930—19.31-es években írt cik­keit és 'beszédeit tartalmazzák, 1952-ben jelenik meg. A párt összes szerveinek, valamint a tö­megszervezetekben működő kommunis­táknak feladata lesz megmagyarázni Kle­ment Gottwald Írásai magyarnyelvű kia­dásának jelentőségét a magyar nemzeti­ségű párttagoknak és népi demokratikus köztársaságunk minden magyarnyelvű dol­gozójának. / Pótlék a tervenfelüli tejbeszolgáltatásnál Az 1952. évi tejbeszolgáltatási fel­adatok teljesítésének kiértékelésére kiadott irányelvekhez kiegészítés­képpen az élelmiszeriparügyi mi­nisztérium a felvásárlásügyi minisz­tériummal történt megállapodás után a következőket rendeli el. * Az 1952. év negyedik negyedére meg­határozott hivatalos tervfelvásárlási áronfelüli pótlék, minden szerződésen felül tervezett tej literéért 9 koronát tesz ki. Ha a negyedik negyedévben a szerződésen felüli tejmennyiséget a szerződésen felüli tejbeszolgáltatásra vállalt kötelezettség keretében szolgál­tatják be, a tejcsarnok tíz koronát fi­zet egy tervezett literért, ha a kötele­zettségvállalást teljesítik vagy túllépik. A pótlékokat a szerződésen felüli tej­nek a csarnokba való beszolgáltatásról szóló kimutatások alapján fizetik ki, melyeket a felvásárlásügyi minisztérium járási meghatalmazottja nyújt be a tej­­csarnoknak. A szerződésen felüli tej beszolgál­tatásáért nem részesíthetők pótlékban a hivatalosan tervezett mezőgazdasági üzemek (áljami birtokok és más a nyil­vános szektorba tartozó birtokok), to­vábbá egyes mezőgazdasági üzemek, amelyeket ugyan kerületileg terveznek, de szervezetileg a csehszlovák állami erdők nemzeti vállalathoz vagy a Lieh nemzeti vállalat főigazgatóságához tar­toznak, továbbá a konzervüzemek, köz­pontilag tervezett szektorok és végül a mezőgazdasági közüzemek, valamint a nemzeti bizottságok üzemei, habár ke­rületileg tervezik azokat. Nem utalnak ki pótlékot azért a szerződésen felül beszolgáltatott tejmennyiségért sem, mely helyett a beszolgáltatok teavajat adtak be. A szerződésen felüli tejbeszolgálta­tásból eredő előnyök, ahogy meghatá­rozást nyertek az 1952. évi tejbeszol­gáltatási feladatok teljesítésének ki­értékelésére kiadott irányelvekben, a negyedik negyedévre is érvényesek. Az érdekeltek figyelmébe ajánlják, hogy az 1952 negyedik negyedévre eső beszolgáltatási feladatok csupán e ne­gyedév alatt beadott tejjel teljesíthe­tők. Megengedhetetlen az előző ne­gyedévekben szerződésen felül történt tejbeszolgáltatásnak mint tartaléknak beszámítása a negyedik negyedévre. Előkészületek a kassai kerületben a Csehszlovák Szovjet Barátsági Hónap megtartására A Csehszlovák Szovjet Barátsági Hó­napra gazdag műsort készítenek elő a kassai kerületben. Az üzemekben, vál­lalatokban, iskolákban és az összes munkahelyeken a CsSzBSz szervezetei már kidolgozták az előadások és más akciók sorrendjét, amelyeken a dolgo­zók niég jobban megismerkednek a szovjet nép életével és munkájával. Kassán a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 35. évfordulója tiszteletére manifesztációt tartanak a dolgozók. A Barátsági Hónap műsorában je­lentős hozzájárulás lesz a kultúrak­­ciókhoz Mejtusz szovjet zeneszerző „Ifjú gárda“ című operájának bemuta­tása a kassai Nemzeti Színházban. A Barátsági Hónap befejezéséül a csehszlovák rádió zenekara Kassán de­cember 12-én hangversenyt rendez orosz és szovjet zeneszerzők műveiből. A Nagyfödémesi EFSz befejezte az ősziek vetését. A nagyfödémesi EFSz tagjai befejez­ték 195 há búza vetését, melyből 1.05 hektárt keresztsorosan vetettek el. Ezenkívül 42 ha-on ftizsot ,46 ha-on pedig téli takarmánykeveréket vetettek el. A vetést agregátok segítségével 20 nappa lhamarább fejezték be, mint ter­vezték. Ugyancsak befejezték a dohány szedését is és befejezéshez közelednek a burgonya, cukorrépa és a kukorica betakarítással is. Ezekbe a munkákba az új tagok is belekapcsolódtak, akik 62 új munkaerővel és 426 hektárnyi te­rülettel bővítették ki a szövetkezetei. Visszatért Prágába a CsKP Központi Bizottságának a Szovjetunió Kommunista Pártja XIX. kongresszusán résztvett küldöttsége A növénynemesítők és mebtenyésztők országos értekezlete Pozsonyban Vasárnap, október 19-én a pozsonyi Vigadó nagytermében kétnapos konferenciát tartot­tak a növénynemesítésről és magtenyésztésrő l, amelyet a Csehszlovák-Szovjet Intézet a földművelésügyi megbízotti hivatallal és a csehszlovák mezőgazdasági akadémiával együttesen rendezett. i Gottwald elvtárs művei magyar nyelven \ A Csehszlovákiai Szovjet Barátok Szövetségének szlovákiai Központi Bizottsága a kö­zelmúlt napokban tartotta választmányi ülé sét. Az ülésen résztvettek a bizottság választ­mányi tagjai, a kerületi elnökök, titkárok, valamint a Nemzeti Front szerveinek küldöttei. Az ülést Rudolf Sztrehaj igazságügyi megb ízott nyitotta meg. Üdvözlő beszédében töb­bek között köszöntötte Kubacs elvtársat a Szlovák Nemzeti Tanács elnökét, Julius Mau­rer gépiparügyi minisztert, különös szeretettel köszöntötte a VOKS meghatalmazottját, hazánk barátját, Novgorodov elvtársat, majd átadta a szót Julius Duris elvtársnak a Meg­bízottak Testületé elnökének, aki többek között ezeket mondotta: A Szovjet Barátság hónapjának előkészületei Részlet Duris elvtárs beszédéből

Next

/
Thumbnails
Contents