Szabad Földműves, 1952. július-december (3. évfolyam, 27-52. szám)
1952-10-19 / 42. szám
1952. október 19. 7 Az SzK(b)P Központi Bizottságának beszámolója a párt XIX. kongresszusa előtt Folytatás a 6-ik oldalról. nyílvánulása, amikor egyes funkcionáriusok eltitkolják az igazságot azzal kapcsolatban, hogy hogyan mennek a dolgok a valóságban, a vezetésük alatt álló vállalatoknál és intézményeknél, szépítgetik a munka eredményeit. A Központi Bizottság és a kormány leleplezett olyan tényeket, amikor egyes funkcionáriusok a szűk hivatali és helyi érdekeket előbbrevalónak tartották az egész állam érdekeinél és a vezetésük alatt álló vállalatokról való gondoskodás ürügye alatt, eltitkolták az állam elől a rendelkezésükre álló anyagi forrásokat, a párt- és az állami törvények megszegésének útjára léptek. Tudunk olyan tényekről is, amikor gazdasági vezetők tudatosan magasabb nyersanyag- és anyagigényléseket adnak be ézt a pártszervezetek elnézik. Olyan esetekben pedig, amikor nem teljesítik a termelési terveket, arra vetemednek, hogy a termelt árú mennyiségéről szóló jelentésekben „hozzáírnak’. Nem kevés olyan funkcionárius tűnt fel, aki megfeledkezik arról, hogy a gondjára és vezetésére bízott vállalatok — állami vállalatok, és arra törekszik, hogy a vállalatot saját birtokává tegye, ahol az-ilyen, tisztesség ne essék szólván, vezető azt tesz, amire „kedve kerekedik”. (Derültség a teremben.) Nagy baj az is, hogy jócskán akadnak nálunk olyan funkcionáriusok, akik azt hiszik, hogy a párthatározatok és a szovjet törvények rájuknézve nem kötelezőek, azt képzelik, hogy nálunk kétféle fegyelem van: más az egyszerű emberek és más a vezetők részére. Az ilyen „vezetők” azt hiszik, hogy nekik mindent szabad, hogy nem kell tekintettel lenniök az állam és a párt rendjére, megszeghetik a szovjet törvényeket, túlkapásokat követhetnek el és önkényeskedhetnek. A párt megköveteli minden tagjától, s annál inkább a vezető káderektől, hogy őszinték és becsületesek legyenek, feltétlenül teljesítsék párt- és állami kötelességüket. Ampáit nem bízhat meg olyan emberekben, akik államellenes cselekményeket követnek el, megpróbálják kijátszani a kormányt, becsapni a pártot és az államot. A párt és az állam minden néven nevezendő becsapását, bármilyen formában történjék is, mindennemű félrevezetési kísérletet, akár az igazság eltitkolása, akár az igazság elferdítése útján történjék is, nem lehet egyébnek tekinteni, mint a legsúlyosabb bűnnek a párttal szemben. Itt az ideje, hogy megértsék: pártunkban egy a fegyelem az egyszerű párttagokra és a vezetőkre nézve, hogy a szovjet törvények egyformán kötelezők minden szovjet emberre, a nagyokra ”'és a kicsikre egyaránt. Az olyan vezetőkkel szemben — tisztességükre való tekintet nélkül — akik a párt és a kormány határozatainak teljesítésében lelkiismeretlenül járnak el, akik törvénytelen cselekedetekre vetemednek és önkényeskednek, nem lehet semmiféle elnézés. A feladat az, hogy erélyesen véget vessünk a párt- és az állami fegyelem megsértésének, a felelőtlenség és lazaság megnyilvánulásainak, a párt és a kormány határozataival szemben tanúsított formális magatartásnak. Szüntelenül fokozzuk minden funkcionáriusunk kötelességérzetét a párt és az állam iránt, kíméletlenül irtsuk az igazságtalanságot és a lelkiismeretlenséget. Megengedhetetlen, hogy a párt soraiban olyan funkcionáriusok legyenek, akik titkolni próbálják a párt elől az igazságot és félre akarják vezetni a pártot. Hazánk érdekeinek szüntelen szem előtt tartása, tevékeny és lankadatlan harc a párt és a kormány határozatainak teljesítéséért — a párt és az állam minden funkcionáriusának legfőbb kötelessége. 3. A nagy Leninnek azt az útmutatását, hogy a szervezőmunkába a káderek helyes kiválasztása és a végrehajtás ellenőrzése a legfontosabb, még nem kielégítő módon hajtják végre. Tények bizonyítják, hogy a káderek helyes megválogatása és a végrehajtás ellenőrzése, a gyakorlatban még korántsem vált a központi és helyi párt-, szovjet- és gazdasági szervek irányító tevékenységében főfeladattá. A központi utasítások tényleges végrehajtásának és a helyi párt-, szovjet- és gazdasági szervek által hozott határozatok tényleges végrehajtásának rossz megszervezése, a végrehajtás megfelelő ellenőrzésének hiánya egyike a legelterjedtebb és mélyebben meggyökeresedett hiányosságoknak a szovjet, a gazdasági és a pártszervezetek gyakorlati munkájában. Szervezeteink és intézményeink' sokkal, sokkal több különféle határozatot, utasítást, parancsot adnak ki, mint kellene, de keveset törődnek azzal, hogy teljesítik-e és hogyan teljesítik ezeket. Holott a dolog lényege az, hogy ne bürokratikusán, hanem helyesen történjék a végrehajtás. A vezető szervek utasításainak végrehajtásával szemben tanúsított lelkiismeretlen és felelőtlen magatartás a bürokratizmus legveszedelmesebb, legvisszataszítóbb megnyilvánulása. A tapasztalat azt mutatja, hogy még a jó funkcionáriusok is elromlanák és bürokratákká válnak, ha magukra hagyják őket és tevékenységüket nem ellenőrzik. A párt rendkívül fontos feladata, hogy minden lehető módon fokozza a végrehajtás ellenőrzését a vezetés egész rendszerében, minden szervezet és intézmény munkájában, a legalsóbbaktól a felsőbbekig. Ezért fokozni kell minden szervezet és intézmény vezetőinek egyéni felelősségét a párt és a kormány által hozott határozatok végrehajtásának ellenőrzéséért. Komoly mértékben javítani kell az ellenőrző és revíziós apparátus munkáját, mind a központban, mind a helyi szervezeteknél. Ezt az apparátust meg kell erősíteni káderekkel úgy, hogy tekintélyes, tapasztalt és politikailag éber embereket bízzanak meg ezzel a feladattal, akik alkalmasak arra, hogy feltétenül szem előtt tartsák az állam érdekeit. Elengedhetetlen, hogy jelentős mértékben fokozzuk a párt-ellenőrzés szerepét, hogy összpontosítsuk a pártszervek figyelmét a párt és a kormány által hozott határozatok végrehajtásának ellenőrzésére. Vezető szerveinknek a végrehajtás ellenőrzésével kapcsolatos munkájukban a dolgozók széles tömegeire, a párt-, a szakszervezeti- és a Komszomol-szervezetekre, a helyi szovjetek aktíváira kell támaszkodniok. A szervezeteink és intézményeink munkájában felmerülő hiányosságok idejekorán való kiküszöbölését csak úgy lehet biztosítani, ha a végrehajtás felülről való ellenőrzését egybekapcsoljuk a párttagság és a pártonkívüli tömegek részéről alulról jövő ellenőrzéssel, ami olyan légkört fog teremteni, amelyben a határozatokat és utasításokat idejekorán és pontosan, bolsevik módon fogják teljesíteni. A párt- és az államvezetés döntő erejét a káderek jelentik. A káderek helyes kiválasztása és nevelése nélkül nem lehet sikeresen megvalósítani a párt politikai vonalát. A káderek kiválasztásában az a fő feladat, hogy minden lehető módon javítsuk a funkcionáriusok minőségi összetételét, erősítsük a párt-, állami és gazdasági szerveinket a párt- és az állam érdekei iránt odaadó, feladataikat kitünően ismerő emberekkel, akik előre tudják vinni a párt és az állam ügyét. A párt munkájának eredményeként jelentékenyen megjavult a vezető káderek összetétele. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a vezetőszervek minőségi összetétele javításának feladatát teljesen megoldottuk. Most, amikor a gazdaság minden ága élenjáró technikával van felszerelve, a szovjet nép kulturális színvonala pedig mérhetetlenül megnövekedett, a vezető káderekkel szemben támasztott igények mások, magasabbak lettek. Az iparban és a mezőgazdaságban, a párt- és az államapparáusban a kormánykeréknél művelt embereknek kell állniok, akik feladatkörükben jártasak, akik alkalmasak arra, hogy friss levegőt hozzanak magukkal, hogy támogassanak min. dent, ami élenjáró, haladó és azt alkotóan fejlesszék. Erre nálunk meg van minden lehetőség, mert az ilyen igényeknek megfelelő vezető káderek kiválasztásának és előléptetésének bázisa szélesebbkörűvé lett, mint koráb-> ban volt. A vezető káderek összetételének további megjavítása most főként a funkcionáriusok megfétherésének és kiválasztásának helyes megszervezésétől függ. Ennek érdekében mindenekelőtt meg kell szüntetni a kádermunkában tapasztalható hiányosságokat, hibákat és eltorzulásokat. Ezen a téren nálunk nem kevés hiányosság akad. A fő hiba, hogy egyes vezetők a kádereket nem politikai és szakmai szempontok alapján, hanem családi, baráti alapon, vagy egy vidékről való származás szerint választják. Nem ritka eset, hogy a becsületes és szakmailag jól képzett, de erélyes fellépésű és a hiányosságokkal szemben kérlelhetetlen magatartást tanúsító és ennél fogva a vezetőségnek kényelmetlen funkcionáriusokat különböző ürügyekkel „kinézik” és helyüket kétes értékű, vagy a feladat szempontjából egyáltalán nem alkalmas, viszont bizonyos vezetők szempontjából megfelelő és alkalmas emberekkel töltik be. A káderek kiválasztásával és előléptetésével kapcsolatos pártvonal ilyen elferdítése következtében egyes szervezetekben összemelegedett és összejátszó csoportok alakulnak, amelyek a klikk-érdekeket a párt- és az állam érdekei fölé helyezik. Nincs mit csodálkozni, hogy az ilyen helyzet rendszerint bomláshoz és rothadáshoz vezet. Így történt például az uljanovszki pártszervezetnél, ahol a területi szervezet felső vezetőségében a gazdasági, szovjet- és pártfunkcionáriusok egy része erkölcsileg elzüllött, a sikkasztás és az állami javak megdézsmálásának és fosztogatásának útjára tért. Nagy kárt okoz a vezető káderek összetételének további javításában a funkcionáriusok megismerésének és kiválasztásának irodai, bürokratikus módja. A funkcionáriusok kiválasztása gyakran a kérdőívek adatai és formális okmányok alapján történik, anélkül, hogy a funkcionáriusokat szakmailag és politikailag megvizsgálnák. A káderek kiválasztásában meggyökeresedett az a ferde gyakorlat, hegy a funkcionáriusokat távollétükben nevezik ki, vagy erősítik meg funkciójukban, anélkül, hogy személyesen megismerkednének velük. Érthető, hogy a káderek kiválasztásának ilyen formális, bürokratikus módszerével nem lehet helyesen elbírálni, alkalmas-e egy funkcionárius arra a munkára, amelyre ajánlják. A funkcionárius erényeinek és hibáinak tisztázása nélkül lehetetlen megállapítani, milyen poszton tudja legjobban kifejteni egyéni képességeit. A pártszervezetek kötelesek biztosítani, hogy pártapparátusunk minden láncszeménél maradéktalanul betartsák a káderek kiválasztásának és elosztásának pártunk által megállapított elveit. Kérlelhetetlen harcot kell folytatni a sógorság-komaság, a „kéz-kezet mos” szelleme ellen, le kell számolni a bürokratizmussal, a káderek megismerése és kiválasztása terén. Magasabb színvonalra kell emelnünk a pártszervezeteknek a káderek megismerésével és kiválasztásával kapcsolatos munkáját és jelentősen fokoznunk kell e munka pártellenőrzését a szovjet- és gazdasági szervezetekben. A feladat az, hogy az emberek kiválasztása és a végrehajtás ellenőrzése a központi és a helyi párt-, szovjet- és gazdasági szervezeteknek valóban legfőbb vezető tevékenységévé legyen. Emlékezetbe kell vésni: a végrehajtás ellenőrzésének célja mindenekelőtt az, hogy feltárjuk a hiányosságokat, leleplezzük a törvénytelenséegeket, tanácsokkal segítsük a becsületes munkatársakat, megbüntessük a javíthatatlanokat és elérjük az elfogadott határozat végrehajtását, tanulmányozzuk a tapasztalatokat és azok alapján biztosítsuk a kitűzött feladat leghelyesebb, legelőnyösebb és leggazdaságosabb megoldását. A végrehajtás ellenőrzése terén nem szabad megengedni a bürokratizmust, nem kell húzódozni a hozott intézkedés visszavonásától és kijavításától, ha kitűnik, hogy az hibás vagy pontatlan. A végrehajtás ellenőrzése elszakíthatatlanul összefügg a káderek kiválasztásában mutatkozó hibák kiküszöbölésének feladatával; az ellenőrzés eredményeinek megfelelően el kell távolítani a rossz, alkalmatlan, elmaradott, lelkiismeretlen funkcionáriusokat és jobb, alkalmasabb, haladószellemű, becsületes emberekkel kell felváltani őket; a végrehajtás ellenőrzésének elő kell mozdítania olyan káderek kiemelését, akik előre tudják vinni a munkát, őrt állanak az állam érdekei fölött. 4. Sok pártszervezetben lebecsülik az ideológiai munkát, így ez a munka elmarad a párt feladataitól, több szervezetben pedig teljesen elhanyagolják azt. Az ideológiai munka a párt elsőrendű kötelessége és e munka lebecsülése helyrehozhatatlan kárt okozhat a pártnak és az államnak. Mindig gondolnunk kell arra, hogy a szocialista ideológia befolyásának bármilyen gyengülése a burzsoa ideológia befolyásának erősödését jelenti. Szovjet társadalmunkban nincs és nem is lehet osztály alap ja a burzsoa ideológiának. Nálunk a szocialista ideológia uralkodik, amelynek megingathatatlan alapja a marxismus-leninizmus. De még megmaradtak nálunk a burzsoa ideológia maradványai, a magántulajdonosi gondolkodásmód és erkölcs csökevényei. Ezek a csökevények nem halnak el önmaguktól, rendkívül szívósak, fejlődhetnek, és erélyesen, szívósan harcolnunk kell ellenük. És nincsen senki bebiztosítva ellenük. Az ellen sem, hogy idegen nézetek, eszmék, hangulatok hatolnak be hozzánk kívülről, a kapitalista államokból és belülről, a szovjet hatalommal szemben ellenséges csoportok maradványai felől, amelyeket a párt még nem semmisített meg. Nem szabad elfelejteni, hogy a szovjet állam ellenségei mindenféle egészségtelen hangulatokat igyekeznek terjeszteni, szítani és éleszteni, megkísér-^ lik ideológiailag bomlasztani társadalmunk ingatag elemeit. Egyes pártszervezeteink annyira belemerülnek a gazdasági munkába, hogy megfeledkeznek az ideológiai kérdésekről, mellőzik azokat. Az ideológiai munkára nem fordítanak elég figyelmet még olyan élenjáró pártszervezetekben sem, mint amilyen például a moszkvai pártszervezet. Ennek feltétlenül meg van a maga káros hatása. Ott, ahol kevesebb figyelmet fordítanak az ideológiai kérdésekre, kedvező a talaj a velünk szemben ellenséges nézetek és elképzelések felelevenedéséhez. Az ideológiai munkának azokat a területeit, amelyek valamilyen oknál fogva kiesnek a pártszervezetek látóköréből, amelyeken gyengül a pártvezetés és a pártbefolyás, idegen emberek, a párt által szétzúzott antileninista csoportok maradványainak mindenféle elemei igyekeznek befolyásuk alá vonni és saját irányvonaluk érvényesítésére tfelhasználni, hogy így különböző nem-marxista „álláspontokat”, „koncepciókat” támasszanak fel és terjesszenek. Az ideológiai munka lebecsülésének jelentős mértékben az az oka, hogy vezető kádereink egyrésze nem dolgozik öntudata növelésén, nem egészíti ki marxista-leninista ismereteit, nem teszi magáévá a párt történelmi tapasztalatait. Enélkül pedig senkisem lehet teljes^. értékű, érett vezető. Az, aki eszmei-politikai téren elmaradt, aki bemagolt formulákból él és akinek nincsen érzéke az új iránt, nem képes helyesen tájékozódni a bel- és külpolitikai helyzetben, nem állhat a mozgalom élén és nem is méltó arra, hogy a mozgalom élére álljon, az élet előbb-utóbb félrelöki. Csak az a vezető állhat pártunk feladatainak magaslatán, aki állandóan képezi magát, gyakorlati módon elsajátítja a marxismus-leninizmust, kifejleszti, tökéletesíti magában a lenini-sztálini típusú vezető tulajdonságait. A pártszervezetek még mindig nem foglalkoznak eléggé a párttagokkal és pártjelöltökkel, eszmei-politikai felkészültségük emelése érdekében, rosszúl szervezik és ellenőrzik a marxista-leninista elmélet tanulmányozásával kapcsolatos munkájukat, aminek következtében sok kommunista nem rendelkezik a kellő marxista-leninista ismeretekkel. A párttagok és tagjelöltek politikai képzettségének fokozása elengedhetetlen feltétele annak, hogy fokozódjék élenjáró szerepük az élet minden területén, hogy tovább aktivizálódjanak a párttagok tömegei, hogy javuljon a pártszervezetek munkája. Minthogy az ideológiai munkát nem irányítják kellő mértékben és minthogy nem ellenőrzik az ideológiai munka tartalmát, a könyvekben, újságokban és folyóiratokban, a tudományos és egyéb ideológiai intézmények munkájában gyakran fordulnak elő komoly hibák és torzítások. A Központi Bizottság beavatkozásának eredményeképpen, a tudomány sok területén a szovjet emberek felfogásával összeegyezhetetlen erkölcsöket és hagyományokat tártak fel, feltárták a kasztszerű szűklátókörűség és a kritikával szemben tanúsított tűrhetetlen magatartás eseteit, leleplezték és megsemmisítették a burzsoa ideológia különböző megnyilvánulásait s a legkülönbözőbb vulgalizáló ferdítéseket. A közismert filozófiai, biológiai, fiziológia, nyelvtudományi és politikai-gazdaságtani viták komoly ideológiai hibákra derítettek fényt a tudomány különböző területein, lendületet adtak a kritika kifejlődésének és a vélemények harcának, fontos szerepet töltöttek be a tudomány fejlesztésében. A tudomány frontjának sok szakaszán megszüntették az arakcsejevi rendszert A tudomány több területén azonban még nem számolták fel teljesen a tudósok egyes csoportjainak monopóliumát, akik félrelökik a fejlődő friss erőket, akik elzárkóznak a bírálattól és hatalmi szóval próbálják megoldani a tudományos kérdéseket. Egyetlen tudományág sem fejlődhet sikeresen a kölcsönös dicsérgetésnek és a hibák elhallgatásának áporodott légkörében; az egyes tudóscsoportok monopóliumának megerősítésére irányuló kísérletek szükségszerűen a tudomány tespedésére és rothadására vezetnek. A párt ideológiai munkájának fontos szerepet kell betöltenie az emberek tudatának a kapitalizmus csökevényeitől, a régi társadat lom előítéleteitől és ártalmas hagyományaitól való megtisztításában. Továbbra is fejleszteni kell a tömegekben a társadalmi kötelességtudat magasztos érzését; továbbra is a szovjet hazafiság és a népek barátsága, az állam érdekeiről való gondoskodás szellemében kell nevelni a dolgozókat, továbbra is tökéletesíteni kell a szovjet emberek legjobb tulajdonságait; az ügyünk győzelmébe vetett hitet, a legkülönbözőbb nehézségek legyőzésére való készséget és képességet. A pártszervezetek feladata, hogy határozottan véget vessenek az ideológiai munka ártalmas lebecsülésének, hogy fokozzák ezt a munkát a párt és az állam minden láncszemében, hogy szüntelenül leleplezzék a marxizmussal öszszeegyezhetetlen ideológiai mindenféle megnyilvánulását. Fejleszteni és tökéletesíteni kell a szocialista kultúrát, tudományt, irodalmat, művészetet; a kommunisták ideológiai képzésének megjavítására, a munkások, parasztok és értelmiségiek politikai éberségének és öntudatának növelésére kell felhasználni az eszmei és politikai nevelés minden eszközét; propagandánkat, agitációnkat, sajtónkat. Kádereink kivétel nélkül mind kötelesek dolgozni ideológiai színvonalúk emelésén, kötelesek elsajátítani a párt gazdag politikai tapasztalatait, hogy ne maradjanak el az élettől és a párt feladatainak magaslatán álljanak. A pártszervezeteknek állandóan foglalkozniuk kell a párttagokkal és tagjelöltekkel eszmei színvonaluk emelése érdekében, tariítaniok kéll őket a marxizmus-leninizmusra, politikailag képzett, öntudatos kommunistákat kell nevelniük belőlük. * * * A párt további erősítése terén feladataink a következők: 1. Továbbra is javítani kell a párt minőségi összetételét, nem szabad megengedni a mennyiséghajhászást, hanem minden figyelmünket arra kell összpontosítanunk, hogy felemeljük a párttagok és tagjelöltek politikai szírtvonalát és edzettebb marxistákká tegyük őket; fokozni kell a kommunisták politikai aktivitását, el kell érnünk azt, hogy minden párttag állhatatosan harcoljon a párt politikájának és határozatainak megvalósításáért, kérlelhetetlen legyen a munkában mutatkozó hibákkal szemben és állhatatosan tudjon harcolni azok kiküszöböléséért, javítanunk kell és tökéletesítenünk kell a szakszervezetek és a Komszomol munkáját, nap, mint nap erősítenünk kell a tömegekkel való kapcsolatunkat, szemelőtt tartva, hogy pártunk ereje, legyőzhetetlensége a néppel való szerves és elszakíthatatlan kapcsolatában rejlik; 2. véget kell vetnünk az önelégültségnek és a sikerektől való megrészegedésnek, ezeknek az ügyünkre ártalmas és veszélyes hangulatoknak, a látszatsikerek ünneplésének és a párt soraiban fel-felbukkanó liberalizmusnak, bátran és határozottan fel kell tárnunk és ki kell küszöbölnünk munkánk fogyatékosságait és gyengességeit; következetesen meg kell valósítanunk a belső pártdemokráciát, nagyobb teret kell engedni az önkritikának és az alulról jövő kritikának biztosítanunk kell, hogy minden becsületes szovjet ember bátran és félelem nélkül bírálhassa szervezeteink és intézményeink munkájának hibáit, kíméletlenül harcolnunk kell mindefi olyan kísérlet ellen, amely a kritika elfojtására, a bírálók üldözésére, és meghurcolására irányul, minden eszközzel erősítenünk kell a pártfegyelmet és az állami fegyelmet, ki kell irtanunk a párt és a kormány határozataival szemben tanúsított bürokratikus magatartást, erélyesen harcolnunk kell a fegyelmezetlenség, az állami érdekek megsértése ellen; 3. magasabb színvonalra kell emelnünk a pártszerveknek a káderek helyes kiválasztásával, elosztásával és nevelésével kapcsolatos munkáját, szigorúan be kell tartanunk a funkcionáriusok helyes kiválasztására vonatkozólag a párt által megállapított elveket, kérlelhetetlenül harcolnunk kell ez elvek megszegői ellen, kíméletlenül harcolnunk kell a káderek kiválasztásában mutatkozó bürokratizmus ellen, javítanunk kell a vezető káderek minőségi összetételét, bátrabban kell a vezető munkára kiemelnünk olyan embereket, akik odaadóan szolgálják a párt és az állam érdekeit, akik jól ismerik munkájukat és képesek előbbrevinni ezt a munkát, el kell Folytatás a 8-lk oldalon.