Szabad Földműves, 1952. július-december (3. évfolyam, 27-52. szám)

1952-10-19 / 42. szám

4

T9Í>2. oktőt) w If.

Az SzK(b)P Központi Bizottságának beszámolója

a párt XIX. kongresszusa előtt

G. M. Malenkov elvtársnak, az SzK(b)P KB titkárának előadói beszéde

Multheti számunkban közöltük G. M. Malenkov elvtársnak az SzK(b)P XIX. kongreszsán tartott előadói beszédének első részét. Az alábbiakban közöljük az előadói beszéd többi részét:

c) Áruforgalom, közlekedés és hírközlés

Az ipar és a mezőgazdaság növekedésével együtt fejlődött az ország árúforgalma. A háború utáni években az állami és szövetkezeti kereskedelem áruforgalma 2.9-szeresére növekedett és jóval túlhaladta a háború előtti színvonala. 1951-ben az állami és szövetkezeti üzletek útján több árut adtak el a lakosságnak, mint 1940-ben: húsból és húsárukból 80 százalékkal, halból és haltermékekből 60 százalékkal, állati zsiradékból 80 százalékkal, növényi és egyéb zsiradékból majdnem kétszer annyit, cukorból 70 százalékkal, szövetekből 80 százalékkal, lábbeliből pedig 50 százalékkal többet. Megnövekedett az állami és szövetkezeti kiskereskedelmi hálózat, jelentékenyen bővült a választék és megjavult az eladott áruk minősége. De kereskedelmi téren még mindig sok nálunk a komoly fogyatékosság. A kereskedelmi szervezetek még gyengén tanulmányozzák a lakosság igényeit, hibákat követnek el az áruk odaszállítása és elosztása terén a területeken és a köztársaságokban. A vásárlók kiszolgálását egész sor helyen rosszus szervezték meg. A feladat az, hogy rövid időn belül kiküszöböljük a meglévő fogyatékosságokat és a szovjet kereskedelmet új, magasabb szintre emeljük. Az ötödik ötéves terv irányelveinek tervezete az ötéves terv végéig, 1950-hez viszonyítva az állami és szövetkezeti kiskereskedelem áruforgalmának növekedését mintegy 70 százalékban irányozza elő.

A termelés és áruforgalom növekedését a közlekedés és áruszállítás minden fajtájának fejlődése kíséri. A Nagy Honvédő Háború éveiben közlekedésünk — és mindenekelőtt a vasúti közlekedés — sikeresen birkózott meg a katonai szállítások és a népgazdaság számára történő teherszállítás biztosításának nehéz feladatával. A háború utáni években a közlekedés valamennyi fajtája nemcsak hogy helyreállt, hanem jelentősen meg is növekedett a háború előtti időszakhoz viszonyítva. Az Idén a vasúti közlekedés teherforgalma mintegy 80 százalékkal több, mint 1940-ben, a folyami és tengeri flotta teherforgalma 60 százalékkal, a gépkocsiközlekedés teherforgalma 3.1-szer, a polgári légi flotta teherforgalma pedig 9.2- szer nagyobb. A vagonok napi átlagos terhelése a vasútvonalakon ebben az évben mintegy 40 százalékkal nagyobb, mint 1940-ben.

Ma a közlekedés minden fajtájának sokkal hatalmasabb a technikai bázisa. Megnövekedett a vasúti fővonalak átbocsátóképessége, a régi párhuzamos vonalak helyreállítása és újak építése útján, kiszélesítették a vágányhálózatot és nehéztípusú sineket raktak le, kiterjesztették az önműködő blokk-berendezéseket és egyéb intézkedéseket, új vasútvonalakat építettek és vettek használatba, folytatódott a munka a legjobban igénybevett vasútvonalak villamosítása terén, jelentősen megnövekedett a mozdony és a vasúti kocsipark, különösen pedig a nagyteljesítményű mozdonyok és nagy teherbíróképességű vasúti kocsik száma.

A viziközlekedésben a hajózásra felhasznált belső viziútak hossza 1951-ben 23.000 kilométerrel volt nagyobb, mint 1940-ben. A tengeri és folyami hajózás új teher- és személy ha jókat kapott. A be- és kirakodási munkálatok gépesítési színvonala 1940-hez viszonyítva jelentősen megnövekedett. Ez a növekedés 1951- ben a folyami flotta minisztériumánál pedig zalék, a tengeri flotta minisztériumnál pedig 90 százalék volt.

A gépkocsiközlekedés új, tökéletesebb teher- és személygépkocsikat kapott. A tökélesített burkolattal ellátott gépkocsiútak hálózata 1940-he viszonyítva 3.1-szeresére növekedett.

A háború utáni években tovább fejlődtek a hírközlés eszközei — a posta, távíró, távbeszélő és a rádió. Kibővült az ország távbeszélő- és távíró hálózata, megnövekedett a városi távbeszélőközpontok teljesítőképessége. Ma már minden kerületi központnak távbeszélő- és távíróösszeköttetése van a területi központokkal, s alapjában véve befejeződött a távbeszélőállomások felszerelése a falusi szovjeteknél, valamint a gép- és traktorállomásokon. A rádióvevőkészülékhálózat jelenleg majdnem kér-zer nagyobb, mint 1940-ben. Jelentősen megnövekedett a postaforgalom; a légiposta vonalainak hossza 2.5-szeresére nö- ' vekedett.

A sikerek mellett nagy hiányosságok vannak a közlekedés és a hírközlés munkájában. Sok vasútvonal, hajózási vállalat és teherfuvar:vállalat nem teljesíti a számára megállapított teherrakodási és szállítási tervet. Még mindig soká tart a vasúti kocsik és a hajók be- és kirakása. Mindezideig még nem számoltak fel az észszerűtlen és az indokolatlanul nagy távolságról történő vasúti teherszállítást. A munka még rosszul van megszervezve a gépkocsiközlekedésnél, a tehergépkocsiállomány kihasználásában még nagy fogyatékosságok vannak és az üzembenlévő gépkocsiknál sok az üres járat. A hírközlés terén mutatkozó hiányosságokhoz kell sorolnunk azt, hogy a hírközlési szervek még mindig nem szolgálják ki pontosan a népgazdaság és a lakosság szükségleteit a hírközlő eszközökkel.

Tovább kell fejleszteni és tökéletesíteni a közlekedés és a hírközlés minden fajtájának munkáját, óvnunk kell a közlekedési eszközöket, fáradhatalanul gondoskodni kell tartóságukról, fejleszteni és erősíteni kell a közlekedés minden fajtájának technikai alapját és minden eszközzel javítani a posta, a távíró és a távbeszélő munkáját

d) A takarékosság a népgazdaság további fellendítésének igen fontos eszköze

A Szovjetunió népgazdasága saját tartalékaiból, belső felhalmozási forrásaiból fejlődik. Ezért pártunk mindig nagy figyelmet fordított és fordít a szigorú takarékosságért folyó küzdelemre, s a takarékosságot a gazdaságon belüli felhalmozás megteremtése és a felhalmozott eszközök helyes felhasználása fontos feltételének tekinti. A takarékosságnak — mint a szocialista gazdálkodás módszerének

— nagy szerepe volt az ország iparosításában. Most, amikor országunkban a népgazdaság újabb hatalmas fellendülése megy végbe, s ezzel egyidejűleg rendszeresen csökkentik a közszükségleti cikkek árát, a takarékosság még fokozottabb jelentőségű. Minél teljesebben és észszerűbben használjuk fel a termelési tartalékokat, minél takarékosabban és körültekintőbben vezetjük gazdaságunkat, annál nagyobb sikerekét érünk el a népgazdaság valamennyi ágának fejlesztésében, annál nagyobb eredményeket érünk el a nép anyagi és kulturális színvonalának emelésében.

A népgazdaság belső tartalékainak mozgósítása és helyes kihasználása terén azonban nagy fogyatékosságok vannak.

Mindenekelőtt rá kell mutatni az iparban előforduló nagy veszteségekre és improduktív költségekre. Sok iparágban még rosszul áll a termelőkapacitások kihasználásának^ ügye. Sok minisztérium, a vállalatok kapacitásának meghatározásánál a termelés „szűk keresztmetszetből” indult ki, a kapacitások kiszámításánál gyakran a gépi berendezés termelékenységének csökkentett normáit alkalmazzák, a gyártmányok munkanormáit az élen-, járó technológia és a tökéletesebb munkaszervezési módszerek figyelembevétele nélkül állapítják meg. A minisztériumok — ahelyett, hogy a termelést a vállalatok belső tartalékainak jobb kihasználásával növelnék — gyakran új vállalatok építésére követelnek beruházásokat az államtól. Sok vállalatnál nagy veszteséget okoz a rossz gazdálkodás, az anyagok, a nyersanyagok, a fűtőanyag, a villamosenergia, a szerszámok és más anyagi értékek pazarlása. Ráadásul gyakran megsértik a megállapított felhasználási normákat, nem nagyon használnak teljes értékű pótanyagokat, még mindig nagy a termelésben a selejt. 1951- ben például a szövetségi ipar vállalatainál a veszteségek az improduktív kiadások öszszege 4.9 miliárd rubel volt — ezen belül 3 milliárd rubel volt a selejtveszteség. _ _

A termelési kapacitások nem _ kielégítő kihasználása és a rossz gazdálkodásból származó nagy veszteségek következtében sok ipari "vállalat nem teljesíti feladatait a termékek önköltségének csökkentésében és nagymértékben túlköltekezik. A vállalatoknál előfordul, hogy nagyot vétenek a termékek önköltségének tervezése ellen- Egyes gazdasági vezetők

— szűk hivatali érdekből — az állam érdekeinek megsértésével mesterségesen „tartalékokat1® teremtenek a termékek önköltségének tervéiben úgy, hogy emelik a nyersanyagfelhasználási normákat és indoktalanul megnövelik a készítmények munkafeényességánek indexeit. Az, hogy egyes vállalatoknál ilyen államellenes gyakorlatot folytatnak a termékek önköltségének tervezése terén, arról tanúskodik, hogy a minisztériumok nem ellenőrzik kellőképpen ezt az ügyet. A minisztériumok — ahelyett, hogy minden _ vállalatnál kellően tanulmányoznák a termelés feltételeit és meg tennék a szükséges intézkedéseket a termékek önköltségének rendszeres csökkentése érdekében — a tervszámadások ellenőrzése és megerősítése nélkül tervezik az önköltséget.

A továbbiakban meg kell említeni, hogy különösen rosszul áll a takarékosság ügye az építkezésnél. Még minig drágán építkezünk. A termelési költségek csökkentése terén az építők jelentősen elmaradnak az üzemek dolgozóitól. Az építőmunkák megszervezésénél nagy hiányosságok vannak — nem használják fel kielégítően a gépesítési eszközöket, alacsony a munka termelékenysége, pazarolnak az anyagfelhasználásban, rendkívül nagyok az igazgatási költségek beruházási munkák elvégzésénél nagy hiba az erők és az eszközök szétforgácsolása, a nagyszámú építőszervezet, s ezek nem eléggé használják ki a gépépítési eszközöket. Mindez az építés megdrágulására, az igazgatási gépezet felduzzadására, nagy bürokratikus kiadásokra vezet. 1951-ben például az építkezésnél egymilliárd rubelen felül emelkedtek a megengedettet felülmúló igazgatási költségek, és a terv által előirt 2.9 milliárd rubel haszon helyett az építőszervezetek ebben az évben 2.5 milliárd rubel hiánnyal zártak.

Továbbá. Nagy veszteségek és imprudiktív kiadáosk fordulnak elő a mezőgazdaságban. A mezőgazdaság jelenleg jóval nagyobb mértékben van felszerelve technikával, mint háború előtt. A traktorok és egyéb mezőgazdasági gépek felhasználása terén azonban nagy

hiányosságok vannak. Sok gépállomáson és szovhozban nem kielégítő a gép- és a traktorállomány karbantartása, aminek következtében a mezőgazdasági gépek idő előtt elhasználódnak; jelentős a gépek javításával, az üzem- és kenőanyaggal kapcsolatos költségtöbblet. Mindez a traktormunkák önköltségének drágulásához vezet. Sok gépállomáson, kolhozban és szovhozban még nem szűnt meg a rossz gazdálkodás, s előfordul, hogy a rossz szervezés következtében nem takarítják be az egész termést és így nagy terményveszteségek fordulnak elő; nem szervezték meg kielégítően a kolhoz javainak őrzését; a rossz állattartás következtében sok kolhozban igen nagy az állathullás és alacsony az állattenyésztés termelékenysége.

A közlekedésben is nagyok a veszteségek és az improduktív kiadások. Sok vasútvonal, hajózási vállalat és gépkocsifuvarozási vállalat a vagonok, hajók és gépkocsik sok állása, a szállítási tervek nem teljesítése, valamint a túlzott üzemanyagfogyasztás és a rossz gazdálkodásból származó veszteség következményeképpen jelentős túlköltekezéssel és veszteséggel dolgozik. Sokszor előfordul még, hogy gondatlanul kezelik a gördülőanyag, a hajók és a gépkocsik tartósságának kérdését. Ez nagy kárt okoz az államnak.

Rendkívül magasak továbbá az igazgatási költségek a begyűjtés, a mezőgazdasági termékek tárolása és értékesítése terén ;nagyok a kereskedelmi szervezetek forgalmi költségei A begyűjtő, kereskedelmi és értékesítő szervezetek forgalmi költségei is. A begyűjtő, kereskedelmi és értékesítő szervezetek gépezete mérhetetlenül felduzzadt. Mint a központban, mint vidéken sok begyűjtési és értékesítő szervezet gyakran egy és ugyanazon termék és nyersanyag begyűjtésével és. értékesítésével foglalkozik. A begyűjtés és értékesítés tervezésében mutatkozó hibák miatt észszerűtlen és rendkívül távoli szállítások fordulnak elő. A mezőgazdasági termékek begyűjtése, tárolása és értékesítése terén mutatkozó magas igazgatási költségek oka az, hogy a minisztériumok — amelyek hatáskörébe a begyűjtési és értékesítési szervezet tartoznak, — rosszul foglalkoznak az igazgatási költségek csökkentésével, nem ellenőrzik a begyűjtés alatt álló termékek önköltségét. A minisztériumi ellenőrzés hiánya teremt alapot mindenféle visszaélés számára, lehetővé teszi a begyűjtő szervezeteknek, hogy minden hiányt és veszteséget felvegyenek a begyűjtési költségek közé és ezzel leleplezzék rossz gazdálkodásukat. A begyűjtési, ellátási és értékesítő szervezeteknél a kellő rend és a takarékosság hiánya többmilliárd rubelnyi veszteséget okoz az államnak.

Végül: még mindig nagyok az igazgatási költségek. Az utóbbi években az államigazgatás sok szervénél többízben csökkentették az igazgatási gépezetet. Ezt azonban főleg felülről, közigazgatási úton hajtották végre. A közigazgatási gépezet fenntartására szolgáló összegek csökkentése még mindig nem vált az intézmények és szervezetek vezetőinek állandó gondoskodás tárgyává. Sok minisztérium és hivatal a megállapított státusokon felül alkalmaz dolgozókat. Nagy pazarlás fordul elő a területi, városi és kerületi intézmények és szervezetek gépezetében.

A tapasztalat azt mutatja, hogy az igazgatási gépezet munkájának tökéletesítése, valamint a begyűjtés és az értékesítés szervezeté-' nek megjavítása szabaddá teszi és szabaddá fogja tenni a dolgozók egy részét. A gazdasági szervek és pártszervezetek kötelessége, hogy helyesen használják fel a szabaddá vált dolgozókat a népgazdaság fejlesztésének érdekében. A megfelelő minisztériumok, a munkaerőtartalékok minisztériuma, a párt- és szakszervezeti szervezetek kötelesek gondoskodni arról, hogy ezek a káderek megfelelő termelési szakképzettséget kapjanak és erőiket a gazdaság olyan ágában használhassák fel, amelyek fejlesztése a káderek számának növelését követeli.

Az a tény, hogy a népgazdaság minden ágában előfordul a pazarlás az anyagok, pénz és a munkaerő felhasználásában, arról tanúskodik, hogy sok vezető megfeledkezett a takarékosságról, nem fordít gondot az állami eszközök észszerű és gazdaságos felhasználására, nem gondoskodik kellőképpen az általa vezetett üzemben vagy intézményben folyó pénzügyi-gazdasági tevékenység irányításának megjavításáról, a pártszervezetek pedig nem veszik észre ezeket a hibákat és nem terelik jóirányba az ilyen vezetőket-A feladat az, hogy véget vessünk a gazdasági vezetők és pártszervezetek közömbösségének a gazdálkodás terén mutatkozó gondatlansággal és pazarlással szemben. A legszigorúbb takarékosság megvalósítása kérdéseinek mindig egész gazdasági és pártmunkánk középpontjában kell állnid. Fáradhatatlanul gondoskodnunk kell arról, hogy a szovjet emberek a közösségi, a szocialista tulajdon óvásának szellemében neveljük. Gyökerében ki kell irtani minden felesleges anyag- és munkafelhasználást, valamint pénzkiadást, és rendszeresen biztosítani kell a termelési önköltségcsökkentés feladatának teljesítését és túlteljesítését. Fokozni kell a harcot a gondatlanság ellen, csökkenteni kell a költségeket az iparban, az építkezésnél, a közlekedésnél, a mezőgazdaságban, a kereskedelmi, begyűjtő és értékesítő szervezeteknél, határozottan meg kell valósítani az állami és gazdaságig gépezet egyszerűsítését és olcsóbbá tételét, fokozni kell a rubel-ellenőrzést a pénzügyi szervek részéről, továbbá az ellenőrzést a gazdasági tervek teljesítése és a takarékosság elvének betartása felett. Gazdasági kádereinknek a tökéletességig el kell sajátítaniok a szocialista gazdálkodás módszereit; kötelelesek emelni technikai és gazdasági felkészültségük színvonalát, rendszeresen javítani a termelési módszereket, felkutatni, megtalál• ni és felhasználni a népgazdaság méhében rejlő tartalékokat.

A népgazdaság fejlesztése terén ránk váró feladatok sikeres megoldása szempontjából óriási jelentősége van a szocialista munkaverseny továbbfejlesztésének. A párt mindig nagy figyelmet fordított a verseny megszervezésére és azt tartotta, hogy a szocialista munkaversenyben az a legfontosabb, hogy előrelendítse az elmaradottakat, hogy azok elérjék a legjobbak munkáját. Társadalmunk viszonyai közepette a szocialista építés minden szakaszán óriási szerepe van a munkában a pédamutatásnak. A szovjet emberek saját tapasztalataikon nap mint a nap arról győződnek meg, hogy a termelés jobb megszervezése, az új technika bevezetése, a mindenfajta tökéletesítés és találmány feltétlenül azz^il jár, hogy könnyebbé lesz a munka, fokozódik a dolgozók anyagi jóléte. A szocialista építés minden szakaszán tömegesen akad példája a dolgozók alkotó kezdeményezésének, amely biztosítja a szocialista termelés szüntelen növekedését és_ tökéletesítését. Népünk már régóta ismert al-’ kotó kezdeményezéséről és találékonyságáról.

A szocializmus ellenségei és különféle szócsöveit a szocializmus olyan rendszerként tűn. tetik fel, amely elnyomja az egyéniséget. Nincs ennél együgyübb és vulgárisabb elképzelés. Bebizonyosodott, hogy a szocialista rendszer biztosította a személyiség felszabadulását, az egyéni és kollektiv alkotás felvirágzását, megteremtette a feltételeket a néptömegek mélyen rejtőző képességek mindenoldalú fejlődéséhez.

Országunkban méltányolják és lelkesen ösztönzik a becsületes munkát. A párt és a kormány széles körben alkalmazza a dolgozók jutalmazásának és kitüntetésének rendszerét a népgazdaság és a kultúra valamenynyi ágában elért munkasikerekért. Csupán a Nagy Honvédő Háború befejezése óta eltelt idő alatt a Szovjetunió érdemrendjeivel és érdemérmeivel 1,346.000 munkást, kolhozparasztot, tudóst, mérnököt és technikust, alkalmazottat, orvost, tanítót és egyéb dolgozót tüntettek ki, országunk 6480 dolgozója pedig kiemelkedő újító munkájáért megkapta a Szocialista Munka Hőse kitüntető címét. A párt-, szovjet-, gazdasági, szakszervezeti és komszomolszervezetek feladata, hogy minél szélesebben kifejlesszék a munkaversenyt a szocialista építés minden területén, egész erejükkel támogassák az élenjárók és újítók kedvező eredményekkel járó munkáját és haladó kezdeményezéseit, állandóan terjesszék a kiváló munkamódszereket az összes dolgozók kö*^, zött, segítve ezzel az elmaradókat, hogy az élenjárok színvonalára emelkedjenek. Az újnak a régi ellen, az élenjárónak az elmaradó ellen vívott harcában nemcsak az a fontos, hogy lássák az új társadalmi rendszert alkotó erőket, hanem állandóan fejleszteni is kell ezeket az erőket, gondoskodni kell folytonos növekedésükről, a sikeres haladás érdekében szüntelenül szervezni és tökéletesíteni keü őket.

2. A nép jólétének, egészségügyének és kulturális színvonalának további emelkedése

A népgazdaság minden területén elért sikerek a szovjet társadalom anyagi és kulturális életszínvonalának további emelkedését eredményezték. Ez teljesen indokolt, nem is lehet másként, mivel országunkban a szocialista termelés célja a társadalom állandóan növekvő anyagi és kulturális szükségletei maximális kielégítésének biztosítása.

A szovjet nép egyre növekvő anyagi jólétének legfontosabb mutatószáma a nemzeti jövedelem szüntelen emelkedése. A Szovjetunió

nemzeti jövedelme 1940-től 1951-ig 83 százalékkal növekedett. A Szovjetunióban az egész nemzeti jövedelem a dolgozók közkincse, ellentétben a kapitalista országokkal, ahol a nemzeti jövedelem nagyobbik felét a kizsákmányoló osztályok elsajátítják. A Szovjetunió dolgozói személyes anyagi és kulturális szükségleteik kielégítésére a nemzeti jövedelem háromnegyed részét kapják meg, a fennmaradó részt pedig a szocialista termelés bőví- Folytatás az 5. oldalon.