Szabad Földműves, 1952. július-december (3. évfolyam, 27-52. szám)

1952-10-12 / 41. szám

4

T55?. oStSßer T2.

(Folytatás a harmadik oldalróL)

ciaország imperialistái a koreai nép elleni reakciós háború kirobbantása után és a demokratikus tábor elleni háborús hisztéria felszításával egyidejűleg háborús vágányra terelték a gazdasági életet hatalmas arányúvá tették országuk gazdasági életének militarizálásót és a fegyverkezési versenyt. Jelenleg ezen országok ipari termelésének egyre nagyobb részét, használják fel hadfelszerelésre. A hadimegrendelések döntő szerepet játszanak az Egyesült Államok és a többi kapitalista ország iparának fő ágazatábán. A kapitalista államok költségvetésében szakadatlanul növekszik a fegyverkezési versenyt szolgáló közvetlen és közvetett kiadások aránya. Az Egyesült Államokban a közvetlen katonai kiadások az 1937—38 költségvetési év egymilliárd dollárjáról az 1952—53-as költségvetési évben 58.2 milliárd dollárra nőttek és ezek a kiadások most az Egyesült Államok egész költségvetésének 74 százalékára rúgnak. 1937 —38-ban az Egyesült Államok katonai kiadásai a költségvetésének 14 százalékát, tették. Anglia katonai kiadásai ugyanezen idő alatt 197 millió fontsterlingről 1634 millió fontsterlingre nőttek és a háború előtti időszak 17 százalékával szemben az egész költségvetés 34 százalékára rúgnak. Franciaországban a katonai kiadások az egész költségvetésnek majdnem 40 százalékát alkotják.

A háborús költségek e hallatlan növekedése az adók szakadatlan növekedéséhez és a papírpénz inflációs kibocsátásának növekedéséhez vezet. A kapitalista országok egész pénzrendszerének rohamos gyengülése, amely a háború és az Egyesült Államok vezető körei politikájának következménye, tovább fokozódik. Példátlan arányokat ért el a pénz elértéktelenedése. A dollár vásárlóereje 1951-ben hivatalos, nyilvánvalóan szépített adatok szerint csupán 43 százaléka, a fontsterling vásárlóereje — 32 százaléka, a francia frank vásárlóereje — 3.8 százaléka, az olasz líra vásárlóereje •— alig 2 százaléka volt 1939-es vásárlóerejüknek.

A háborús gazdasági vágányaira való áttérés lehetővé tette az Egyesült Államoknak és más kapitalista országoknak, hogy ideig-óráig emeljék ipari termelésük színvonalát. A burzsoá közgazdászok ezen az alapon igyekszenek bebizonyítani, hogy a nagy katonai megrendelések a végtelenségig képesek fenntartani az „üzleti tevékenység” magas színvonalát A valóság azonban rácáfol ezekre az állításokra. Most, a kapitalista gazdaság különösen erős militarizálásának harmadik évében egyre nyílvánvalóbbbak lesznek a militarizálás pusztító következményei. A háborúsinflációs tényezők, amelyek a konjunktúra ideiglenes felélénkülését hozták mag«kkal, a kapitalista országok gazdaságának egyoldalú háborús fejlődését eredményezték. A késztermékek és a nyersanyag egyre nagyobb reszét emészti fel az improduktív katonai fogyasztás, vagy teszi holttá hatalmas stratégiai tartalékok formájában. Emellett a gazdaság militarizálása maga után vonja, hogy az adók emelésén keresztül szivattyúzzák ki a lakosság anyagi eszközeit. Mindéz a népnek a milliárdosok által történő kirablása eszközeve teszi a kapitalista országok költségvetését, jelentősen csökkenti a lakosság vásárlókepességét, csökkenti a keresletet az ipari és a mezőgazdasági termékek iránt, a polgári termelés zuhanásszerű csökkenését vonja maga után és megteremti a feltételeket az éles gazdasági válság kitöréséhez.

A nemzetgazdaság militarizálása nem küszöböl ki, hanem ellenkezőleg, kimélyíti az aránytalanságot a termelési lehetőségek és a lakosság csökkenő fizetőképes kereslete között, amelyet a kapitalista országok vezető körei a végső minimumra csökkentének. Ez a kapitalista piac felvevőképességének egyre nagyobbarányú csökkenését vonja maga után. A katonai költségvetés felduzzasztása ily módon szükségképpen újabb, mélyreható gazdasági válság kibontakozásához vezet.'

Különösen súlyos teherként nehezedik a fegyverkezési verseny az Egyesült Államok csatlósországainak gazdaságára. Az Egyesült Államok — miután kirobbantotta koreai háborút — fokozta nyomását a nyugateurópai államokra, azt követelte tőlük, hogy egyre teljesebben állítsák át iparukat háborús vágányokra, fordítsanak aránytalanul magas összegeket a háború előkészítésére, megfosztotta ezen országok polgári termelési ágazatait a nélkülözhetetlen nyersanyagoktól és segédanyagoktól. Az amerikai imperializmus végkép levette magáról a kapitalista országok gazdasága „helyreállítójának” álarcát. Az amerikai „segítséget” most már csak _ fegyverkezésre és egy újabb háború előkészítésére adják. Az a fegyverkezési hajsza, amelyet Anglia, Franciaország, Olaszország, Nyugat- Németország, Belgium, Norvégia és más kapitalista országok vezetői az amerikai monopóliumok parancsára folytatnak, tönkreteszi ezen országok gazdasági életét és katasztrófába dönti azokat.

A milliárdosok, akik maguk alá rendelik a burzsoá államot és a háborús előkészületek, a fegyverkezési hajsza politikáját, diktálják neki, ma óriási profitokat vágnak zsebre. A fegyverkezési hajsza a milliárdosok és elsősorban az Egyensült Államok monopóliumai és milliárdosai számára példátlanul álló meggazdagodás forrásává vált Az Egyesült Államok kapitalista monopóliumainak nyeresége még a kisebbített hivatalos adatok szerint is 3.3 milliárd dollárról 42.9 milliárd dollárra emelkedett 1938-tól 1951-ig, vagyis tizenháromszorosára nőtt. Tekintélyes hasznot szedtek be a feneketlen zsebű angol monopolisták, valamint Franciaország, Olaszország, Japán és más országok kapitalista monopóliumai, annak ellenére, hogy ezeknek az országoknak gazdasága a hosszas pangás állapotában van.

Ugyanakkor a militarizálás rohamosan rontotta a néptömegek életfeltételeit. Az adók növekedése, a közszükségleti cikkek árának emelkedése és az infláció fokozta a dolgozók relatív és abszolút elnyomorodását. Az Egyesült Államokban a folyó költségvetési évben a lakoság egyenes adója az 1937—1938. költségvetési évhez képest — még a dollár elértéktelenedésének figyelembevételével is —’ több mint tizenkétszeresére emelkedett. A fíyugat-európai országokban — ahol az adóteher a második világháború előtt is igen jelentős volt — az adók ennek megfelelően Angliában kétszeresükre, Franciaországban 2.6-szeresükre, Olaszországban 1.5-szeresükre, emelkedtek. Még a nyilvánvalóan csökkentett hivatalos megélhetési- és kiskereskedelmi árindexek is a drágaság szakadatlan fokozódásáról tanúskodnak, különösen az amerikaiak koreai agressziójának megkezdése óta. — Ilyen körülmények között a munkabérek „rögzítésének” politikája, amelyet a tőkések a jobboldali szocialisták és a reakciós szakszervezeti vezérek támogatásával folytatnak, a munkások és alkalmazottak reálbérének nagyfokú csökkenéséhez vezetett

Franciaországban és Olaszországban a munkások reálbére 1952-ben alig fele a háború előttinek, Angliában 20 százalékkal alacsonyabb a háború előttinél. Az Egyesült Államokban a megélhetés — a villamos-ipari dolgozók szakszervezétének adatai szerint — 1939-hez viszonyítva majdnem háromszorosára drágult A kapitalista országokban a haditermelés növekedése ellenére -növekszik a teljesen és részlegesen munkanélküliek száma. Olaszországban és Nyugat-Németországban a munkanélküliség meghaladja az 1929— 1933. évi gazdasági világválság legsúlyosabb éveinek színvonalát; Olaszországban több mint 2 millió teljesen munkanélküli és még több részleges munkanélküli van, Nyugat- Németországban a teljesen munkanélküliek és a részleges munkakanélküliek száma majdnem 3 millió, Japánban mintegy 10 millió teljes és részleges munkanélküli van. -— Az Egyesült Államokban nem kevesebb, mint hárommillió a teljesen munkanélküliek és tízmillió a részleges munkanélküliek száma. Fokozódik a munkanélküliség Angliában is, ahol a munkanélküliek száma már meghaladja a félmilliót. Olyan kis országban, mint Belgium, több mint 300.000 a munkanélküliek száma. A fegyverkezési hajsza miatt egyre fokozottabban romlik a lakosság széles rétegeinek anyagi helyzete és ez a néptömegek elégedetlenségének szakadatlan fokozódásához vezet, erősíti harcukat az életszínvonal leszállítása és a háborús előkészületek egész politikája ellen. Rohamosan éleződnek az osztályellentétek, égyfelől az imperialista burzsoázia, másfelől a munkásosztály és vala-A háború utáni időszakban az Amerikai Egyesült Államok, Anglia és Franciaország uralkodó köreinek tevékenysége a nemzetközi kapcsolatok területén is az új háború előkészítésének jegyében bontakozott ki.

Az Amerikai Egyesült Államok a második világháború befejezése után csaknem azonnal letért arról a megegyezéses politikai irányvonalról, amelyen a háború idején a szövetségesek haladtak és amelyet a hatalmak teheráni, jaltai és potsdami értekezletei lerögzítettek. Az Egyesült Államok az agresszív cselekmények egész sorozatával élezte ki a nemzetközi helyzetet és új háború veszélye elé állította a világot

Az Egyesült Államok urai elég nyíltan megfogalmazták agresszív irányvonaluk céljait. Truman már 1945-ben, röviddel azután, hogy elfoglalta az Egyesült Államok elnöki székét, kijelentette, hogy a„győzelem az amerikai népet az elé az állandó és égető szükségesség elé állította, hogy irányítsa a világot”.

Később Truman és más amerikai politiku- . sok, többízben megismételték az Egyesült Államok világuralmi „igényeit”. Ez az irányvonal, amelynek célja a világuralom meghódítása, más országok leigázása — alapvető motívuma az amerikai imperialista vezetőcsoport egész politikájának.

Az Egyesült Államok főkolomposai persze tudták, hogy békés úton nem vívhatják ki az uralmat más nemzetek felett. Az ugyancsak más országok feletti' uralomra törő hitleristák példájából tudták, hogy világuralomról erőszak alkalmazása, új háború kirobbantása nélkül még csak álmodni sem lehet. Elhatározták, hogy megbontják a békét, új háborút készítenek elő. Minthogy a Szovjetunió az új háború fő ellenzője, a béke fő tá•masza, az Egyesült Államok főkolomposai arra a következtetésre jutottak, hogy a háborút a Szovjetunió és a béke többi hívei ellen kell megindítani. Így alakult meg az északatlanti agresszív tömb, amelyet a Szovjetunió tudta nélkül, háta mögött kovácsoltak össze. És hogy a nép elől eltitkolják ennek a tömbnek agresszív céljait és becsapják a népet, „védelmi” tömbnek nevezték el a „kommunizmus”, a Szovjetunió ellen, amely — mint mondották —: támadásra készül az Egyesült Államok, Anglia, Franciaország és a tömb többi tagja ellen.

mennyi dolgozó között A sztrájkmozgalom

hulláma mindinkább terjed az egész kapitalista világban. «

A kapitalista világrendszer helyzetét ezidőszerint az teszi még bonyolultabbá, hogy a háború következtében és a nemzeti-felszabadító harc újabb fellendülése következtében a gyarmati és függő országokban az imperializmus gyarmati rendszerenék tényleges szétesése megy végbe.

A fasiszta Németország és az imperialista Japán szétzúzásának közvetlen eredménye volt az imperializmus frontjának áttörése Kínában, Koreában és Vietnamban, ahol a gyarmatok helyén népköztársaságok jöttek létre. A kínai nép győzelme méginkább forradalmasította a Keletet és elősegítette az imperializmus által elnyomott népek felszabadító harcának fellendülését.

A háború utáni időszakban méginkább fokozódtak az ellentétek az anyaországok és a gyarmatok között. Anglia, Franciaország, Belgium és a többi gyarmattartó hatalom a . gyarmatok rovására igyekszik kárpótolni magát azokért a terhekért, amelyeket a gazdasági élet militarizálása és az Egyesült Államok terjeszkedése rájuk hárít. Ugyanakkor az amerikai imperialisták behatolnak e gyarmattartó hatalmak gyarmati érdekköreibe, ott pozíciókat hódítanak meg maguknak, fokozzák a gyarmati és függő országok népeinek kizsákmányolását E harc során az amerikai hódítók összeesküvéseket sugalmaznak angol és francia „szövetségeseik” ellen, cselekedeteikkel elősegítik az imperializmus gyarmati rendszere válságának további elmélyülését. Sok gyarmati és függő ország (Egyiptom, Irán, Szíria, Marokkó, Tunisz és mások) területét katonai támaszpontok céljaira használják fel, lakosságát pedig a jövendő háború „ágyútöltelékének” szerepére készítik elő.

Az imperialisták hosszas elnyomó uralma és a feudális csökevények következtében a gyarmati és függő országok gazdasági élete, különösképpen mezőgazdasága, a hanyatlás állapotában van, Indiában, Indonéziában, Iránban és az afrikai országokban az emberek tízmilliói éheznek állandóan, az emberek óriási tömegei pedig éhenhalnak. Az imperialista hatalmak rablók módjárazsákmányolják ki a gyarmati és függő országokat. Ennek következtében a gyarmati és függő országok termelőerőinek fejlődése akadályokba ütközik, rendkívül alacsony színvonalon mozog a lakosság vásárlóképessége, az ipari termékek elhelyezőpiacai pedig összeszűkülnek. Mindez súlyos teherként húzza lefelé a kapitalista világ gazdasági életét, fokozza az egész kapitalista világrendszer belső ellentétét

A gyarmati és függő országok népei egyre határozottabban ellenállnak az imperialista leigázóknak. A nemzeti felszabadító mozgalom növekvő lendületét bizonyítja Vietnam, Burma, Malájföld, a Fülöpszigétek és Indonézia népeinek harca, a nemzeti ellenállás fokozódása Indiában, Iránban, Egyiptomban és más országokban.

Ugyanezen bűnös célból szerveznek amerikai katonai támaszpontokat a szovjet határok közelében fekvő különböző országokban.

Ugyanezen bűnös célból az Egyesült Államok uralkodó körei remilitarizálják Nyugat- Németországot és Japánt.

\ Az Egyesült Államok uralkodó körei és híveik Nyugat-Németország és Japán remilitarizásával az egész világ szemeláttára újjáteremtik a második világháborúnak azt a két gócpontját, amelynek megszüntetéséért a népek ebben a háborúban vérüket ontották.

Az Egyesült Államoknak a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság elleni támadása azt jelentette, hogy az amerikai-angol tömb az agresszív háború előkészítéséről áttért a közvetlen agresszó cselekményére. A koreai nép, a bátor kínai önkéntesekkel szoros együttműködésben, hősiesen védelmezi hazájának szabadságát és függetlenségét, visszaveri a békebontókat, kivívja az egész demokratikus és békeszerető emberiség lelkes ronkonszenvét. (Lelkes taps).

A mostani nemzetközi helyzetnek a maga egészében több sajátszerű vonása és sajátossága val? Ezek közül a következőket kell megemlíteni:

A fő agresszív hatalom az Amerikai Egyesült Államok, fokozott erővel hajszolja háborúba a többi kapitalista országot, mindenekelőtt az északatlanti tömb tagjait, valamint a második világháborúban legyőzött országokat — Nyugat-Németországot, Olaszországot, Japánt. Az amerikai főkolomposok a tömb valamennyi résztvevője részére megszabják a háború céljait, menetrendjét, a háborús részvételre számbaj öhető erőket és eldöntik a háború előkészületeinek egyéb kérdéseit is, diktálják a maguk akaratát.

Az Egyesült Államok urai azt hangoztatják, hogy olyan eszmények fűtik őket, mint „a szabad országok közösségének” megteremtése. Széltében-hosszában hangoztatják, hogy az Egyesült Államok, Anglia, Franciaország, Törökország, Görögország, a „szabad országok közössége”, míg ellenben a Szovjetunió és a népi demokratikus köztársaságok „nem szabad” országok. Mi ezt úgy értelmezzük, hogy az Egyesült Államokban, Törökországban és a többi kapitalista országban valóban van „szabadság”, de nem népiszabadság” hanem a

nép kizsákmányolásának és kirablásának szabadsága. Ami pedig a Szovjetuniót és a népi demokratikus országokat illeti, ott valóban nincs ilyen „szabadság”, mert ezekben az országokban már régen megszüntették a dolgozók kizsákmányolásának és kirablásának szabadságát. íme, kiderül hát, mivel dicsekszenek az „amerikai életforma” hirdetői. — (Tapis).

A valóságban az Egyesült Államoknak a nyugateurópai és a többi kapitalista „barátja” irányában folytatott politikája nem demokratikus, hanem imperialista politika. Az Egyesült Államok az „antikommunizmus” és a „szabadság védelmének” zászlaja alatt valójában leigázza és kirabolja a régi, korábban kialakult burzsoá államokat és gyarmataikat. A „kommunizmus elleni harc” ködfüggönyére — mint múltban Hitlernek — az amerikai imperialistáknak is azért van szükségük, hogy elvonják a figyelmet a maguk tényleges hódító szándékairól. Az Amerikai Egyesült Államok, miközben imperfalista-politikát folytat Anglia, Franciaország és a többi kapitalista ország ellen, — enyhén szólva szerénytelenül — ezen országok őszinte barátjának tünteti fel magát Ez aztán jó barát! Megnyergelte gyengébb partnereit, kirabolja és leigázza, üti őket ahol éri és még hozzá így beszél: „Legyünk jóbarátok”. Ez az amerikai pénzeszsákoknál azt jelenti, előbb húzzátok a kocsimat, azután majd lovagolok rajtatok. (Derültség a teremben).

A valamikor szabad kapitalista államok — Anglia, Franciaország, Hollandia, Belgium, Norvégia — most ténylegesen lemondanak nemzeti politikájukról és az aiherikai imperialisták által parancsolt politikát folytatnak, odaadják területetüket amerikai támaszpontok és katonai felvonulási területek céljaira, ezzel hadműveletek esetére csapásnak teszik ki saját országukat. Az Egyesült Államok kedvéért a saját államuk nemzeti érdekei ellen irányuló szövetségeket kötnek és tömböket létesítenek. Szembetűnő példáját adják ennek Franciaország uralkodó körök saját kezükkel segítenek újjá teremteni Franciaország sokévszázados legádázabb ellenségét, a német militarizmust. Mind a konzervatív

— mind a munkáspárti irányzatú angol politikusok hosszú időre elszegődtek az Egyesült Államok másodrendű partnereivé, ezzel kötelezettséget vállaltak, hogy ne saját nemzeti politikájukat, hanem az amerikai politikát folytassák. Az angol nép már súlyosan szenvedi ezt a politikát, a Brit Birodalom pedig minden eresztékében recseg-ropiog.

Az angol propagandaszervek ugyanakkor azt állítják, hogy a Brit Birodalmat a kommunisták teszik tönkre. A Brit Birodalom uralkodó köreinek azonban feltétlenül látnio^,, kell a szembetűnő tényeket, amelyek bizonyítják, hogy a brit birodalmi birtokokat"' nem a kommunisták, hanem az amerikai milliárdosok hódítják meg.

Talán bizony a kommunisták és nem az amerikai milliárdosok hódították meg Kanadát, hódítják meg Ausztráliát, Ujzélandot, szorítják ki Angliát a Szuezi-csatorna övezetéből és Latin-Amerika, a Közel- és Közép- Kelet piacairól, kerítik kézre az Anglia birtokában lévő kőolajvidékeket?

A fények azt mondják, hogy Angliára egyetlen ellensége sem mért olyan súlyos csapásokat, nem ragadta el tőle birodalmának részeif — egyiket a másik után — amint ezt amerikai „barátja” teszi. Ez a „barát” egy tömben van Angliával és Anglia földjét légitámaszpontok céljaira használja fel ezzel súlyos, mondhatnám veszélyes helyzetbe juttatja és még hozzá úgy tünteti fel a dolgot, hogy megmenti Angliát a „szovjet kommunizmustól”.

Ami az olyan „szabad” országokat illeti, mint Görögország, Törökország, Jugoszlávia,

— ezeknek „sikerült” már anjerikai gyarmattá változniok. Jugoszlávia mai urai pedig — a titok, kardeljek, rankovicsok, gyilaszok, pijadek és mások — már régen amerikai ügynökökké váltak, akik amerikai „főnökeik” romboló- és kém-feladatokra vonatkozó megbízásait teljesítik a Szovjetunió és a népi demokratikus országok ellen.

Franciaország, Olaszország, Anglia, Nyugat-Németország és Japán uralkodó körei az amerikai impierializmus harci szekeréhez láncolták magukat, lemondottak önálló nemzeti külpolitikájukról, jóllehet, ezeknek az országoknak uralkodó klikkje ezzel' elárulja országának nemzeti érdekeit és beismeri saját csődjét. Ez az uralkodó klikk azonban szívésebben áldozza fel államának nemzeti.érdekeit abban a reményben, hogy segítséget kap óceántúli imperialista pártfogóitól népei ellen, amelyektől jobban fél, mint az idegen imperialista járomtól. Az uralkodó köröknek ezért a nemzetellenes politikájáért közvetlenül felelősek a jobboldali szociáldemokraták is, elsősorban az Angol Munkáspárt, a Francia Szocialista Párt, a nyugatnémetországi szociáldemokrata párt, vezető klikkje. — Svédország, Dánia, Norvégia, Finnország, Ausztria és a többi ország jobboldali szocialistái elvbarátaik nyomában haladnak és a második világháborút követő egész időszakban dühödten harcolnak a népek- békeszertő demokratikus erői ellen. A mai jobboldali szociáldemokrácia a nemzeti burzsoáziát kiszolgáló régi lakáj szeperét megtoldva, a külföldi amerikai imperializmus ügynökségévé vált és teljesíti annak legszennyesebb megbízatásait a háború előkészítésében és a saját népei ellen vívott harcban.

(Folytatás az ötödik oldalon).

2. A nemzetközi helyzet kiéleződése. Új háborús veszély az amerikai-angol agresszív tömb részéről A népek harca a békéért

Az SzK(b)P Központi Bizottságának beszámolója

a párt XIX. kongresszusa előtt