Szabad Földműves, 1952. július-december (3. évfolyam, 27-52. szám)

1952-10-12 / 41. szám

1952. október 12.

Az SzK(b)P Központi Bizottságának beszámolója

a párt XIX. kongresszusa előtt

Folytatás a 4. oldalról

Az amerikai imperializmus stratégiájának sajátossága, hogy az amerikai imperializmus főkolomposai katonai terveiket idegen terű. letek és idegen hadseregek, elsősorban nyugatnémet és japán, valamint angol, francia, és olasz területek és hadseregek felhasználására, valamint más népek felhasználására építik, amelyeknek az amerikai stratégák elgondolása szerint, vak eszközül és ágyútöltelékül kell szolgálniok annak érdekében, hogy az amerikai monopolisták kivívhassák a világuralmat.

A józanabb és haladó politikusok, akiket nem vakított el a szovjetellenes ellenségeskedés, az európai és egyéb kapitalista országokban máris világosan látják, milyen feneketlen mélységbe rántják őket a megvadult amerikai kalandorok. Ezek a politikusok már kezdenek szót emelni a háború ellen. Fel kell tételezni, hogy az amerikai diktátorok engedelmes bábjainak sorsára Ítélt országokban akadnak valóban békeszerető, demokratikus erők, amelyek a maguk önálló, békés politikáját fogják folytatni és megtalálják a kiutat abból a zsákutcából, amelybe amerikai diktátoraik hajszolták őket. Az európai és egyéb országok erre az új útra lépve, teljes megértésre találnak valamennyi békeszereíő nép részéről. (Viharos taps).

Az Egyesült Államok uralkodó körei álcázni igyekeznek hódító politikájukat, megpróbálják a demokratikus tábor ellen folyó úgynevezett „hidegháborút” békés védelmi politikájának feltüntetni és saját népeiket a Szovjetunió részéről megindítandó támadás nemlétező veszélyével rémítgetik. Az atlanti tömb főkolomposai demagóg, békeszerető frazeológiával leplezik agresszív terveiket és a már folyó hadműveleteket. Ez az álcázás jellemző vonása politikájuknak. A dolog lényege az, hogy mostanában nem olyan könynyű új háborúba, a békeszerető népek ellen indítandó háborúba hajszolni a népeket, amelyek csak nemrégiben ismerték meg a vértontó hadműveletek egész súlyát. Ezért igyekszik az agresszív atlanti farkas bárány bőrt ölteni.

Ilyen körülmények között veszélyes volna, lebecsülni a mai agresszorok farizeus békekomédiájának ártalmasságát.

A háborús előkészületeket a militarizmus soha nem látott tobzódása kíséri, ami kiterjed az imperialista tábor országai népeinek egész életére és minden életmegnyílvánulására. Ezekben az országokban a reakció vadul támadja a dolgozókat és az egész rendszer fasizálódik.

Ahogy a hitlerista imperialisták a második világháborúra készülve meghonosították országukban a fasizmust, ugyanúgy most az új háborúra készülő amerikai imperialisták vadállati fasiszta rendszert vezetnek be nemcsak az Egyesült Államokban, hanem más országokban is, elsősorban ott, ahol a béke és a demokrácia erői különösen jelentősek, így például Franciországban, Olaszországban, Japánban. Ezen országok vezető körei az amerikai szoldateszka által diktált szégyenletes megbízatás teljesítése során háborút in. dítottak saját népeik ellen. Emellett az Egyesült Államok határain túl elhelyezett amerikai fegyveres erők a büntető zsandárcsapatok szerepét töltik be.

Az amerikái imperializmus ma már nemcsak mint agresszor lép fel, hanem mint a világ zsandárja is, aki mindenütt megkísérli elfojtani a szabadságot, ahol csak lehetséges és igyekszik meghonosítani a fasizmust.

E világzsandár ellen már most felcsap az elnyomás alatt élő népek gyűlöletének és ellenállásának hulláma.

Mindez az imperiaisták pozíciójának gyengüléséről tanúskodik és a harc jelentős kiéleződéséhez vezet az imperialista táboron belül a fasiszta reakció erői és az imperialista országok népeinek demokratikus erői között. Ez a helyzet rendkívül komoly következményekkel terhes a háborús gyújtogatok számára.

A háborús veszély növekedésével kapcsolatban népmozgalom bontakozik ki a béke védelmére, létrejön a nemzetközi feszültség megszüntetésében és egy újabb világháború megakadályozásában érdekelt különböző osztályok és társadalmi rétegek háborúellenes koalíciója. A háborús gyújtogatóknak nem sikerül ezt a párton kívüli, békés, demokratikus mozgalmat pártmozgalomnak, kommunista mozgalomnak beállítani. Az a tény. hogy a stockholmi felhívást 500 millió, az öt nagyhatalom közötti békeegyezmény megkötését követelő felhívást pedig több mint 600 millió ember írta alá, legjobb cáfolata a háborús gyújtogatok ezen állításának és bizo nyítéka a béke védelmében indított e párton kívüli, demokratikus mozgalom hatalmas arányainak. Ez a békemozgalom nem célozza a kapitalizmus megszüntetését, mivel ez nem szocialista mozgalom, hanem az emberek százmillióinak demokratikus mozgalma. A béke hívei olyan követeléseket és javaslatokat terjesztenek elő, amelyeknek elő kell mozdítaniok a béke megőrzését, egy új háború megakadályozását. E cél elérése a jelenlegi történelmi feltételek között a demokrácia és béke ügyének hatalmas győzelme lenne.

Az imperializmus és a háború tábora,/ valamint a demokrácia és a béke tábora közötti jelenlegi erőviszony teljesen reálissá teszi ezt a kilátást. A történelemben elsőizben létezik a békeszerető államok hatalmas és öszszeforrott tábora. A kapitalista országokban megnőtt a munkásosztály szervezettsége, léttezik a békoszerető államok hatalmas és öszrejöttek a munkások, parasztok, nők, az ifjúság hatalmas, demokratikus nemzetközi szervezetei. Megnőttek és megerősödtek a kommunista pártok, amelyek hősi harcot vívnak a béke ügyéért.

A háborús veszély elleni harc érdekében áll valamennyi ország népeinek, köztük az Egyesült Államok széles néptömegeinek is, mivel háború esetén ők sem szenvednének kevésbbé, mint más országok lakossága.

A koreai háború, az amerikaiak technikai fölénye ellenére, máris többszázezer halottba és sebesültbe került az amerikai népnek. — Nem nehéz megérteni, milyen óriási áldozatokat fog hozni az amerikai nép, ha az Egyesült Államok elhájasodott pénzügyi főkolomposai háborúba taszítják a békeszerető népek ellen.

A feladat most az, hogy még magasabbra kell emelni a néptömegek aktivitását, fokozni kell a béke híveinek szervezettségét, fáradhatatlanul le kell leplezni a háborús gyújtogatókat és nem szabad megengedni nekik, hogy hazugságaikkal behálózzák a népeket. Megzabolázni és elszigetelni az imperialista agresszorok táborából kikerülő kalandorokat, akik profitjuk érdekében véres vágóhídra akarják vinni a népeket — ez a haladó és békeszerető emberiség legfőbb feladata. — (Tartós tetszésnyilvánítás.)

3. A Szovjetunió harca a béke megőrzéséért és megszilárdításáért

A párt legfőbb irányvonala a külpolitika területén a népek közötti béke és szocialista hazánk biztonsága biztosításának politikája volt és marad.

A kommunista párt a szovjet állam fennállásának első napjaitól fogva hirdette és a gyakorlatban is keresztülviszi a béke és a népek közötti baráti kapcsolatok politikáját. A Szovjetunió a két világháború közötti egész időszakban álhatatosan védelmezte a béke ügyét, nemzetközi porondon harcolt a háborús veszély ellen, igyekezett a kollektiv biztonság és az agresszor elleni kollektív visszavágás politikáját folytatni. Nem a Szovjetunió bűne, hogy az Egyesült Államok és a nyugat-európai országok reakciós körei meghiúsították a kollektív biztonság politikáját támogatták a hitleri agressziót, s elősegítették a második világháború kirobbantását.

Pártunk rendületlenül védelmezve a békepolitikát és mindig figyelembevéve az ellenséges környezetet, szüntelenül erősítette az ország védelmét is,, hogy teljes fegyverzetben fogadhassa az ellenséget.

1939-ben, amikor már fellángolt az új háború tűzvésze, Sztálin elvtárs a XVIII. pártkongresszuson kifejtette a szovjet külpolitika alapelveit s hangsúlyozta, hogy „Mi, valamennyi országgal a békét és a kereskedelmi kapcsolatok megerősítését akarjuk, ezen az állásponton vagyunk és maradunk, ha ezek az országok ugyanilyen magatartást fognak tanúsítani a Szovjetunió irányában, ha nem fogják megkísérelni országunk érdekeinek megsértését”. Sztálin elvtárs egyúttal figyelmeztette is az agresszorokat, kijelentve, hogy „Mi nem félünk az agresszorok fenyegetéseitől és készek vagyunk arra, hogy kétszeresen adjuk vissza azoknak a háborús gyujtogatólrnak minden ütését, akik megkísérelik megsérteni a szovjet határok érintetlenségét”.

S amikor a hitleri Németország hitszegően hazánkra támadt, a szovjet nép megsemmisítőén visszaverte s szétzúzta az ellenséget. Az egész világ meggyőződött róla, hogy a pártunk nem beszél a levegőbe. (Hosszantartó viharos taps).

A második világháború befejeztével pártunk tovább folytatta a tartós és szilárd béke biztosítására és a nemzetközi együttműködés fejlesztésére törekvő külpolitikáját. A szovjet kormány széles körben ismertté vált programot terjesztett elő a háború megakadályozására alkalmas intézkedésekről.

A Szovjetunió békeszeretetét nemcsak előterjesztett javaslatai bizonyítják, hanem cselekedetei is. A Szovjetunió a háború befejezése után jelentős mértékben csökkentette fegyveres erőit: létszámuk most nem nagyobb, mint a háború előtt volt. A szovjet kormány a háború után a legrövidebb időn belül kivonta csapatait Kína, Korea, Norvégia, (Csehszlovákia, Jugoszlávia és Bulgária területéről, ahová ezek a csapatok a fasiszta agresszorok elleni hadműveletek folyamán léptek. A Szovjetunió Legfelső Tanácsa — annak tudatában, hogy a nemzetközi légkör enyhítésében nagy szerepe van az új háború embergyűlölő propagandája elleni harcnak, 1951 március 12-én törvényt hozott a béke védelméről s a háborús propagandát az emberiség elleni súlyos bűncselekménynek nyílvánította. Ezzel más államoknak is példát mutatott.

A nemzetközi küzdőtéren a legutóbbi években keletkezett rendkívül komoly bonyodalmak közepette éppen a Szovjetunió terjesztett elő olyan javaslatokat, amelyek alapul szolgálhatnak a vitás kérdések békés rendezésére. Elegendő, ha arra emlékeztetünk, hogy éppen a Szovjetunió terjesztette elő azokat a javaslatokat, amelyek a koreai fegyverszüneti tárgyalások alapjául szolgálnak.

A Szovjetunió kormánya komoly jelentőséget tulajdonít az Egyesült Nemzetek Szervezetének, mert véleménye szerint ez a szervezet fontos eszköze lehetne a béke fenntartásának. Manapság azonban az Amerikai Egyesült Államok a béke elleni harcában a nemzetközi együttműködés szervéből — aminek az alapokmánya értelmében lennie kellene, — diktátori politikájának szervévé változtatja és agresszív cselekedeteinek fedezésére használja fel az Egyesült Nemzetek Szervezetét. A Szovjetunió azonban az Amerikai Egyesült Államoknak az Egyesült Nemzetek Szervezetében működő szavazó gépezete által okozott roppant nehézségek ellenére is a béke álláspontját védelmezi e szerezetben és a jelenlegi nemzetközi helyzetnek megfelelő reális határozatok elfogadtatására törekszik, amelyek az agresszív erők megfékezésére az új háború megakadályozására, s a hadműveletek megszüntetésére irányulnak ott, ahol ezek már megkezdődtek.

Helytelen volna azt gondolni, hogy a háború csakis a szovjet állam ellen irányulhat. Mint ismeretes, az imperialisták az első világháborút jóval a Szovjetunió megalakulása előtt robbantották ki. A második világháború kapitalista államok közötti háborúként kezdődött s a háborútól maguk a tőkés országok is erősen szenvedtek. Azok az ellentmondások, amelyek jelenleg marcangolják az imperialista tábort, egyik kapitalista államnak a másik elleni háborújára vezethetnek. Mindezeket a körülményeket figyelembevéve a Szovjetunió arra törekszik, hogy az egyes államok közti bárminemű háborút megakadályozza, s a nemzetközi konfliktusok és nézeteltérések békés szabályozása mellett foglal állást. _

De a Szovjetuniónak a tartós béke biztosítására irányuló politikája az Amerikai Egyesült Államok uralkodó köreinek agresszív politikájába ütközik.

A kardcsörtető amerikai körök emellett megkísérlik a bűnösről az ártatlanra kenni a felelősséget és hazug propagandájukkal a Szovjetunió részéről állítólag fenyegető veszélyről ágálnak. Ami ezeket a Szovjetunióra vonatkozó hazug koholmányokat illeti, nevetséges volna, ha ho»s*asabban bizonyítgatnánk teljes alaptalanságukat. Hogy valóságban ki is az agresszor, azt vitathatatlan tények bizonyítják.

Köztudomású, hogy az Amerikai Egyesült Államok szítja a fegyverkezési hajszát, elutasítja az atomfegyver és a baktériumfegyver eltiltását és a hagyományos fegyverzet csökkentését, míg a Szovjetunió az atom- és baktériumfegyver betiltását, az egyéb fegyverzet és a fegyveres erők csökkentését javasolja.

Köztudomású, hogy az Egyesült Államok elzárkózik a békeegyezmény megkötésétől, a Szovjetunió viszont ilyen egyezmény megkötését javasolja.

Köztudomású, hogy az Egyesült Államok agresszív tömböket kovácsolgat a békeszerető népek ellen, míg azok a szerződések, amelyeket a Szovjetunió kötött külföldi államokkal, kizárólag a japán vagy a német agresszió újjáéledése elleni harc célját szolgálják.

Köztudomású, hogy az Egyesült Államok megtámadta Koreát és leigázására törekszik, a Szovjetunió viszont a második világháború befejezésének pillanata óta sehol sem folytat semminemű hadműveteletet.

Az Egyesült Államok Kína ellen is agreszsziót folytat. Elfoglalta Tajvan szigetét, az ősi kínai földet. Légierői kínai területet bombáznak és ezzel megsértik a nemzetközi jog általánosan elfogadott szabályait. Köztudomású, hogy a Szovjetunió légierői senkit sem bombáznak, s hogy a Szovjet légió semmiféle idegen területet sem foglalt el. Ezek a vitathatatlan tények.

Rátérve Angliával és Franciaországgal való kapcsolatainkra, meg kell mondanom, hogy ezeknek a kapcsolatoknak azon szerződések szellemében kellene alakulniok, amelyeket a második világháború idején kötöttünk ezekkel az államokkal s amelyek kölcsönös együttműködést helyeznek kilátásba a háború utáni időszakra. Az angol és francia kormány azonban durván megsérti ezeket a szerződéseket. Abban az időben, amikor véres háborút vívtunk, hogy Európa népeit felszabadítsuk a német-fasiszta rabság alól. — Anglia és Franciaország vezetői ünnepélyesen Ígéreteket tettek a Szovjetuniónak a háború utáni együttműkdésre vonatkozóan. Most azonban ők is teljesen belekapcsolódtak az amerikai imperialistáknak a békeszerető államok ellen irányuló agresszív terveinek megvalósításába. Érthető, hogy Anglia és Franciaország vezetőinek ilyen álláspontja következtében az említett államokkal való kapcsolataink sok kívánnivalót hagynak maguk után.

A Szovjetunió világos álláspontra helyezkedik az Amerikai Egyesült Államokkal, Angliával, Franciaországgal és más burzsoá államokkal való kapcsolatok tekintetében és a mi részünkről nem egy ízben hangzott el nyilatkozat erről az álláspontról A Szovjetunió most is kész együttműködni ezekkel az államokkal, a békés nemzetközi szabályok érvényesítését és a tartós és szilárd béke biztosítását tartva szem előtt. (Taps.)

A legyőzött országokhoz — Németországhoz, Olaszországhoz és Japánhoz fűződő kapcsolatok tekintetében a szovjet kormány az imperialista hatalmak politikájától elvileg eltérő politikát folytat.

Az a körülmény, hogy a szovjet szocialista állam a győztesek sorában van, teljesen új, a történelemben példa nélkül álló helyzetet és lehetőségeket teremtett a legyőzött államok népei számára. A szovjet állam politikája lehetőséget nyújt bármely ország számára, amely a feltétel nélküli fegyverletételt áláírta, a békés, demokratikus fejlődésre, polgári célokra termelő iparának, továbbá mezőgazdaságának fejlesztésére, termékeinek külső piacokon való elhelyezésére és az ország védelméhez szükséges nemzeti fegyveres erők megalakítására. A Szovjetunió a potsdami egyezménynek megfelelően rendületlenül folytatja a német békeszerződés mielőbbi megkötésére, az összes megszálló csapatoknak Németországból való kivonására és az egységes, független, békeszerető, demokratikus Németország megteremtésére irányuló politikáját, mert jól tudja, hogy ilyen Németország fennállása a békeszerető Szovjetunió mellett, kizárja új európai háborúk lehetőségeit s lehetetlenné teszi, hogy a világ imperialistái leigázzák az európai országokat

Remélhetjük, hogy a német nép, amely azelőtt a dilemna előtt áll, hogy vagy ezen az úton halad, vagy pedig az amerikai és angol imperialisták zsoldosaivá válik, a helyes utat — a béke útját — választja. (Taps.)

Ugyanezt kell mondanunk Olaszországról is. (Taps). A Szovjetunió a testvéri olasz nép nemzeti függetlenlenségének teljes helyreállítását kívánja.

A szovjet kormány úgy véli, hogy Japánnak is független, demokratikus, békeszerető állammá kell változnia, ahogyan a szövetségesek közös határozatai megszabták. (Taps).

A szovjet kormány nem volt hajlandó aláírni azt az egyoldalú szerződést, amelyet az amerikai diktárorok diktáltak a sanfranciscói konferencián, mert ez a szerződés semmibe veszi a kairói és a potsdami nyilatkozat, valamint a jaltai egyezmény elveit, s arra irányult, hogy Japán az amerikaiak távolkeleti katonai támaszpontja legyen. A Szovjetunió népei mélységesen tisztelik a külföldi leigázás jármába kényszerített japán népet és bíznak abban, hogy a japán nép kivivja ha( zája nemzeti függetlenségét és rátér a béke útjára.

A békének és a népek biztonságának szovjet politikája abból indul ki, hogy teljesen lehetséges a kapitalizmus és a kommunizmus békés egymásmelleit élése és együttműködése, föltéve, ha mindkét részről megvan az együttműködés óhaja, s ha mindkét fél kész teljesíteni vállalt kötelezettségeit az egyenjogúság és a más államok belügyeibe való be nem avatkozás elvének szem előtt tartása mellett.

A Szovjetunió mindig a más országokkal való kereskedelem és együttműködés fejlesztéséért szállt síkra és ma is ezért küzd, tekintet nélkül a társadalmi rendszerek különbözőségére. A párt továbbra is ezt a kölcsönös előnyökre építő politikát folytatja. — (Taps).

Amikor a kardcsörtető amerikai és angol kormánykörök váltig bizonygatják, hogy csak a fegyverkezési hajsza biztosíthatja a tőkés országok iparának kielégítő foglalkoztatottságát, valójában van egy másik perspektíva is; az összes országok kereskedelmi kapcsolatainak fejlesztése és kibővítése, tekintet nélkül társadalmi rendszerükre. Ez a perspektíva sok évre biztosíthatja az iparilag fejlett országok iparának kielégítő foglalkoztatottságát, lehetővé teheti, hogy egyes — bizonyos termékekben bővelkedő — országok fölöslegeiket más államokban elhelyezhessék, hozzájárulhat az elmaradott országok gazdaságának fellendítéséhez, azaz tartós gazdasági együttműködés kialakulásához.

A Szovjetunió teljes egységben folytatja békepolitikáját más demokratikus, békeszerető államokkal — a Kínai Népköztársasággal, Lengyelországgal, Romániával, Csehszlovákiával', Magyarországgal, Bulgáriával, Albániával, a Német Demokratikus Köztársasággal és a Mongol Népköztársasággal. A Szovjetunió kapesolata az említett országokkal azoknak a teljesen új államközi kapcsolatoknak példája, amelyekhez hasonlót azelőtt nem ismert a történelem. Ezek a kapcsolatok az egyenjogúság, a gazdasági együttműködés és a nemzeti függetlenség tiszteletbentartásának elvein alapulnak. A Szovjetunió kölcsönös segélynyújtási szerződéseihez híven segíti és támogatja s a jövőben is segíteni és támogatni fogja ezeket az országokat további megerősödésükben. (Viharos taps.)

Meggyőződésünk, hogy a szocialista gazdasági rendszer a kapitalizmussal folytatott békés versenyében évről-évre szemléltetőbben megmutatja felsőbbségét a kapitalista gazdasági rendszerrel szemben. De mi senkire sem akarjuk erőszakkal rákényszeríteni ideológiánkat, vagy gazdasági rendszerünket. „A forradalom exportja — ostobaság, Minden ország, ha akarja, maga hajtja végre forradalmát, ha pedig nem akarja, nem lesz forradalom” — mondja Sztálin elvtárs.

A Szovjetunió rendületlenül folytatja a minden országgal való békés együttműködésre törekvő politikáját, de ugyanakkor számol a fékevesztett háborús gyújtogatok részéről fenyegető új agresszió veszélyével is. Ezért erősíti most és a jövőben is védelmi készségét. (Taps.)

A Szovjetunió nem ijedt meg a háborús gyújtogatok fenyegetéseitől. Népünknek vannak tapasztalatai az agresszorok elleni harcban s rég megtanulta, hogyan kell ütni őket. Már a polgárháború idején megverte az agresszorokat, — amikor pedig a szovjet állam még fiatal és viszonylag gyenge volt, meg- Folytatás a 6-ik oldalon.

s