Szabad Földműves, 1952. január-június (3. évfolyam, 1-26. szám)
1952-06-15 / 24. szám
2 1952. június 15. A Csehszlovák Békevédelmi Bizottság plenáris ülésének határozatai A Csehszlovák Békevédelmi Bizottság XI. plenáris ülése abban az időben jön össze, amikor a békaharc minden ágazatban és minden téren elmélyül és terjed. A béke ellenségei minden erejükből igyekeznek meggyorsítani háborús előkészületeiket, amint arról a koreai háborúban bevetett borzalmas és kíméletlen baktériumfegyverek, a Nyugat-Németországgal megkötött „általános szerződés”, az úgynevezett európai védelmi szövetségről szóló támadó szerződésnek megkötése— ^amely az amerikai agresszió további eszköze Európában — és számos más esemény is tanúskodik. Ámde ugyanolyan mértékben állandóan fokozódik az egész békeszerető emberiség elszántsága, hogy a béke ügyét kezébe veszi és védeni fogja mindvégig. Erről tanúskodik a világbéketábor minden népének hatalmas munkatörekvése, élükön a Szovjetunióval, valamint a kapitalista államokban is a legszélesebb rétegek ellenállása az áruló kormányok fasiszta háborús politikája ellen. Ennek éppen Nyugat-Németországban vagyunk tanúi. A Csehszlovák Békevédelmi Bizottság a fokozott békeharc idejében további konkrét feladatokat tűz ki, amelyek alapját a világbéketanács hivatalának határozatai képezik, még pedig: 1. békepaktumért folyó küzdelem, 2. a Nyugat-Németorszég új raf elf egy vérzésé ellen folyó küzdelem, 3. a baktériumháború elleni küzdelem, 4. a nemzetek közti kulturális kapcsolatok fejlesztése. A Csehszlovák Békevédelmi Bizottság XI. plenáris ülése tudomásul vette a Nyugat-Németország új raf elf egy vérzéséről tárgyaló nemzetközi konferencia előkészítéséről szóló jelentést és minden támogatást megad e konferencia létrehozására alakított csehszlovák kezdeményező bizottságnak. Egyidejűleg jóváhagyta a konferencián javasolt küldötteket és megbízza őket, hogy a konferencián fejezzék ki az egész csehszlovák nép határozott álláspontját Nyugat-Németorszóg újrafegyverzése ellen, az egységes, bék*szerető és demokratikus Németországért. A plenáris ülés jóváhagyta a Lidice és Lezsáky községek elpusztításának évfordulója alkalmából rendezendő manifesztáció politikai tartalmát és oly értelemben határoz, hogy szükséges, hogy minden akcióra és manifesztációra, amelyet a nyáron fognak tartani az általános szerződés ellen, Németország egységéért, a gyalázatos baktériumháború ellen, a Szovjetunióval és a népi demokratikus országokkal való barátság és szövetség elmélyítéséért, a békéért folyó küzdelem nyomja ré bélyegét. Szükséges, hogy minden békevédő j:udatosítsa magában és ezt a meggyőződést terjeszsze is, hogy köztársaságunk erejének építése a szocializmus építése, hogy a béke ügyét szolgálja, szükséges tehát, hogy minden képességét, tehetségét és lelkesedését e nagy cél szolgálatába állítsa. Minden békevédő váljon a köztársaság védelme nagy művének tevékeny részesévé, tevékenyen vegye ki részét az együttműködésben mindenütt, ahol a köztársaság védelmének megerősítésén dolgoznak, mint például a hadsereggel való együttműködés szövetségében, a Csehszlovák Vörös Keresztben, a polgári védelemben stb. A Csehszlovák Békevédelmi Bizottság plenáris ülése megelégedéssel vette tudomásul a Világbéketanács július 1-i berlini ülésére való képviselők előkészítését és kiküldését, amelyek között dönteni fognak a harmadik békevilágkongresszus összehívásáról. Az ülés határozatának és a harmadik világbékekongresszus előkészítésének konkrét építő feladatai tartalmat adnak a további szélesméretű meggyőző tevékenységnek. Folytatni fogjuk az üzemekben, az EFSz-ekben, az iskolákban és a hivatalokban a békebeszélgetéseket és előadásokat. Folytatni fogjuk a békebeszélgetéseket a Világtanács tagjainak részvételével. Fáradhatatlanul fogunk beszélni a békeharcról mind a béketábor országaiban, mind a kapitalista országokban, fáradhatatlanul fogunk meggyőzni minden becsületes polgárt a békeharcban való tevékeny részvétel szükségességéről. . A Csehszlovák Békevédelmi Bizottság a Világbéketanács határozata alapján végrehajtotta és végre fogja hajtani a kultúra terén reá bízott feladatokat. Főleg Avicenna arab humanistának, a nevezetes tudós és gondolkodó emlékének a megünnepléséről, a béke szünidő megvalósításáról, valamint az orvosok és építészek nemzetközi konferenciájának előkészítéséről van szó. A kerületi és járási bizottságok újjászervezésével mindent elkövetünk, hogy olyan dolgozó szervek váljanak belőlük, amelyek rendszeres és mindennapi tevékenységet fognak folytatni, amelyek munkájukat konkrét feladatokra irányítják és a békeharcot összekötik a kerületek és járások ezen konkrét feladataival. Az ülés a továbbiakban elhatározza, hogy szükséges minden támogatást _ megadni a „Mír” című havi folyóiratnak, éspedig nemcsak további előfizetők szerzésével, hanem a folyóirattal folytatott közvetlen együttmükodéssel. A Csehszlovák Békevédelmi Bizottság XI. ülése a legmélyebb és őszinte szolidaritását fejezi ki Nyugat-Németország népének béketörekvésével, amelyet támogatni akar a békeszerető és demokratikus Németország egységének eléréséért folytatott igazságos küzdelemben ugyanúgy, mint arra a Szovjetunió is törekszik. Melegen és minden erejéből fogja őt támogatni e harcban, mert e harc egyúttal nagy küzdelem a béke meszilárdításáért az egész világon. A csehszlovák békeszerető nép kéDviselői egyidejűleg szolidaritásukat fejezik ki Franciaország népének harcával, amely hősiesen veri vissza az áruló francia kormány rendőrkopóinak gyalázatos fasiszta támadásait, amely elárulta a francia nép és a béke legsajátosabb érdekeit az amerikai háborús gyújtogatóknak. Szeretettel és mély rokonszenvvel fordulnak a harcoló Korea hős népe felé és a derék kínai önkéntesek felé, akik az amerikai baktériumgyilkosok aljas támadásai ellenére dicsőségesen folytatják szabadság- és békeharcukat. E harc a mi harcunk és azt minden erőnkből támogatni fogjuk. A Csehszlovák Békevédelmi Bizottság XI. plenáris ülése az alábbi felhívással fordul hazánk minden becsületes emberéhez, mindazokhoz, akik szeretik szülőföldjüket: Vessétek be minden erőtöket a világbékéért folyó döntő küzdelembe! A mai időben Kilenc óra 30 perckor gyászzene hangjai mellett koszorút helyeztek el a közös sírra. Klement Gottwald köztársasági elnök koszorúját Bohumil Cservícsek, a köztársasági elnök irodájának főnöke és Jan Sátorié hadseregtábornok, a katonai iroda főnöke helyezték el. A CsKP Központi Bizottsága elnökségének nevében Václav Dávid, a CsKP Központi Bizottságának elnökségi tagja, a nemzetgyűlés elnöke és Jindrich Uher képviselő, a CsKP Központi Bizottságának titkára koszorúzták meg a tömegsírt. A csehszlovák köztársaság kormányának koszorúját Václav Nősek és Frantiáek Krajéír miniszterek- helyezték a sírra. A kegyeletes aktuson a prágai diplomáciai testületet Viktor Grosz lehgyel nagykövet képviselte. Koszorúkat helyeztek el továbbá a baráti országok képviselői, a Nemzeti Arcvonal Központi Akcióbizottságának, a Központi Szakszervezeti Tanácsnak, a csehszlovák szocialista pártnak, a csehszlovák néppártnak, a hadseregnek képviselői és mások. A kegyeletes aktus után a hivatalos vendégek helyet foglaltak a diszemelvényen, amelynek hátterében elhelyezték Klement Gottwald köztársasági elnök és Sztálin generalisszimusz arcképeit. A képek alatt a következő felirat volt olvasható: „Harcra fel a békeegyezményért, Nyugat- Németország újrafelfegyverzése ellen, a koreai háború befejezéséért.” A diszemelvény fölött csehszlovák és szovjet zászlók lengtek, amelyek nagyban emelték a tüntetés fényét: A diszemelvénnyel szemben az első sorokban a lidicei nők és gyermekek álltak. A csehszlovák és a szovjet himnuszok után Ruzsena Petráková, a lidicei Nemzeti Bizottság elnöknője megnyitotta a manifesztációt. Az ünnepi beszédet Lidice kiirtásának 10. évfordulója alkalmából Václav Nősek, belügyminiszter mondotta, amelyeket az alábbi szavakkal fejezett be: „A fő irányelv, amelynek teljesítésére bennünket Lidice kötelez, e jelszónak új tartalma: „Lidice élni fog!” Igen, Lidice élni fog és nem csak itt, hanem mindnyájunkban, munkánkban, a barátaink iránt érzett szeretetben és a béke ellenségei ellen érzett gyűlöletben. Ezért előre elvtársak és elvtársnők, a halhatatlan Lidicéért, drága, szabad Csehszlovák Köztársaságunk nevében, a CsKP és szeretett elnökünk, Gottwald elvtárs vezetésével, az egész világ békeszerető és haladó embereivel való testvéri szövetségünk nevében, a világbéke arcvonal erődjének, a Szovjetunió nevében, Sztálin elvtárssal az élen, előre, hatalmas célkitűzések felé!” A lidicei nők a június 8-i békemanifesztáció alkalmából az alábbi felhívást fogadták el: Tíz évvel ezelőtt a náci megszállók kijelen(Folytatés az első oldalról). litikailag és szakszerűen képzett tanítók hiánya és az, hogy az iskolák többségének nem volt iskolabirtoka, további okai annak, miért nem neveltek eddig a mezőgazdasági iskolák szakszerűen és politikailag képzett vezető közép- és magas szakképzettségű kádereket az EFSz-ek, a traktorállomások, az állami birtokok, a népi igazgatás és a mezőgazdasági kutatás számára. A kellő számú szakember nevelésének biztosítása céljából oly szakképnem lehetünk semlegesek! Aki nem tart velünk, saját maga, a nemzet és az emberiség ellen indul. Csehszlovákia Kommunista Pártjával, a Nemzeti Arcvonal Akcióbizottságaival, a ROH-al, a Nemzeti Arcvonal összes rétegeivel való szoros együttműködésben fejlesszétek és mélyítsétek el a békéért folytatott munkát, szerezzetek az eszmének további tántoríthatatlan harcosokat. Mélyítsétek el a béke legszilárdabb erődje, a Szovjetunió és nagy vezére, népünk barátja, a százmilliós békehadsereg generalisszimusza, Sztálin elvtárs iránti szeretetet és hűséget. Még szilárdabban sorakozzunk fel szeretett köztársasági elnökünk, Klement Gottwald köré. Az ő jelszava: „Építsd hazádat — erősíted a békét!” továbbra is tevékenységünk vezérfonala lesz, amely arra irányul, hogy hazánk, amelyben a szocializmust építjük, még erősebb tagja lesz a hatalmas béketábornak, amelyhez mindnyájan tartozunk. tették, hogy eltörlik a föld színéről Lidice községet. Községünk neve azonban vádként állott a széles világ minden fasiszta és imperialista gyilkosával és gyújtogatójával szemben. Mi, lidicei nők, akik az évforduló napján, a fasiszta gaztett helyén, férjeink tömeg sírja fölött állunk, tudjuk, hogy Lidice borzalmas sorsa nem lehet csupán a mi ügyünk. Az egész világ számára figyelmeztetéssé vált, mert a láthatáron újra felbukkant a háborús borzalmak komoly veszedelme. A helyzet azonban más mint 1938-ban volt. A német nép már nem akar az imperialisták eszközévé válni az új világháború céljából, nem akarja megismételni nemzeti katasztrófáját. A német nép harcra kel a békéért és mi, lidicei asszonyok forró üdvözletünket és szolidaritásunk legőszintébb harci megnyilvánulását küldjük a német békeharcosoknak. A német nép felháborodásának hulláma söpörje el a háborús gvújtogatókat és kiszolgálóikat! A demokratikus német néppel együtt tevékeny ellenállásba fog Franciaország népe is, amely kormányának árulása és országának amerikai megszállói ellen küzd. A világbéke megtartásáért folytatott következetes küzdelem ma napirenden van. Ezért mi, lidicei nők, a vér és a borzalom sorsdöntő pillanatai 10. évfordulója napján kötelességünknek tartjuk, hogy felhívjuk országunk és a világ békeszerető embereit, akadályozzák meg a készületben lévő és még borzalmasabb gaztetteket, mint amilyen Lidicének és a föld más ismert és ismeretlen helyeinek a sorsa volt. Felhívjuk az összes nemzetek népét, hogy szoros'egységben, egy akarattal lépjen harcba Nyugat-Németország újrafegyverezése ellen, az „általános szerződés” érvénytelenítéséért, a koreai háború azonnali megszüntetéséért, a baktériumgyilkosok megbüntetéséért, az öt nagyhatalom közti békepaktum megkötéséért. a tartós béke kivívásáért! > Felhívjuk népünket, hogy biztosítsa és gyorsítsa meg szabad hazánk szocialista építését, fokozza védőképességét, mert ezáltal a legnagyobb mértékben megerősítjük a béke hatalmas táborát, amelynek élén a béke acélerődje és oltalma, a Szovjetunió áll! Ne legyen nemzetünknek egy embere sem, aki ne válna a tartós béke elszánt harcosává! Ne legyen egy hazafi sem, aki haza-, nemzet- és emberszeretetét ne nyilvánítaná ki építő tettekkel gyermekei boldog és örömtelies jövőjéért, amely felé bölcsen vezet bennünket szeretett elnökünk, Klement Gottwald! Hiábavalók lesznek a háborús gyújtogatok összes tervei és előkészületei! A béke győzedelmeskedik, mert velünk tartanak a békeszerető emberiség százmilliói, mert velünk van Sztálin! zettséggel, specilizációval, amelyet megkövetel a szocialista mezőgazdasági termelés további fejlődése, újjá kellett szervezni a mezőgazdasági iskolákat, mert a mezőgazdasági dolgozók nevelésének javítása mezőgazdaságunk átépítésének egyik alapfeltétele ^ és ezért- a kormány megtette a szükséges intézkedéseket. A prágai, brünni és kassai mezőgazdasági és erdészmérnöki főiskolák (erdészeti részük kivételével), valamint a brünni és kassai állatorvosi főiskolák Béketüntetés Lidice elpusztulásénak tizedik évfordulója alkalmából A kerületi békevédelmi bizottságok, az Antifisiszta Harcosok Szövetsége, a Nemzeti Arcyonal prágai kerületi akcióbizottságával és a lidicei helyi Nemzeti Bizottsággal együtt vasárnap, június 8-án, Lidice kiirtásának tizedik évfordulója alkalmából békemanifesztációt rendeztek, amelyen az elpusztított község helyén a lidicei mártírok tömegsírjánál 20.000 csehszlovák polgár vett részt. Részivé telükkel kifejezték a csehszlovák nép elszánt akaratát a nemzetek között folytatandó békés együttműködés iránt és egyben felemelték tiltakozó szavukat a nyugati imperialisták minden kísérlete ellen, hogy folytassák Koreában és más országokban a lidicék elpusztítását és az új világégés szítását a volt náci gonosztevőknek saját háborús terveikbe való bevonásával. Kormányrendelettel újjászervezték a mező gazdasági iskolákat Ezzel felelünk a háborús bujtogatóknak Mi, a szentmiklósi állami gazdaság dolgozói kötelezettségvállalásainkkal, amelyekkel népidemokratikus hazánkat építjük, felelünk az imperialista háborús uszítóknak a francia Kommunista Pártvezetőség letartóztatásáért. Mi, dicső Pártunk és Gottwald elvtárs vezetésével nyíltan síkra széliünk a békéért. Siroky elvtárs 50. éves születésnapja tiszteletére 136 darab tehénnél elértük a 12 literes napi átlagos tejhozamot. Tehéngondozóink valamennyien élmunkások. Horvát Imre, Szolár Ferenc, Pavlovics Ferenc és Csuka bácsi örülnek, hogy jól megszervezett munkájuknak megvan az eredménye. Csuka bácsi már 60 éves, de még mindig elég erősnek érzi magát ahhoz, hogy 11 darab tehenet háromszor fejjen naponta. Amikor nekigyűrközik a fejésnek, először elvégzi a tőgymasszázst, majd a Pirák nevű tehén alá ül és csak úgy folyik a tej a fejőedénybe. Már tele van a fejőedény, de Piróknak még sok a teje és Csuka bácsi még egy fél edénnyel fej ki tőle. A magas tejhozam elérése a jó takarmányalap nélkül lehetetlen. Tudatában kell lennünk, hogy a takarmányfélék idejében való kaszálásával nagyobb mennyiségű tápanyagot nyerünk, ellenben ha későn kaszálunk, a takarmánynak csak a rostja lesz nagyobb, a tépértéke pedig kevesebb. Ezért igyekezzünk a takarmányt idejében betakarítani. Szép eredményt értünk el a juhtenyésztésben is. Dobi István és Fél Károly büszkék arra, hogy gyapjúbeadási kötelezettségüket 140 százalékban teljesítették, amelyért 252.000 koronát kaptunk.. Szakszerűen kezelik juhállományukat, mert tudják, hogy csakis így mutathatunk fel eredményeket, összesen 140 darab juhot fejnek és eddig már 350 kg sajtot szolgáltattunk be a közellátás részére, ami példaképül szolgálhat minden juhtenyésztő gazdaságnak. • Gazdaságunkban jelenleg a gabonaraktérakat takarítjuk és fertőtlenítjük a zsizsik ellen. A gépjavítók fáradságot nem ismerő munkával készítik a gépeket, hogy az aratási és cséplési munkákat idejében elvégezzük. Gőzgépeinket, amelyekkel szántunk, a cséplés alkalmával felhasználjuk a cséplőgépek hajtására. Kájtár Gyula. Pavlovics Ferenc, Lapos Antal és Dobrocska Mihály már most kötelezettségeket vállaltak, hogy a gépeket úgy javítják ki, hogy azokkal 900 hektáron a mélyszántást is elvégezhessék. Sertésetetőink szintén büszkék arra, hogy Siroky elvtárs 50. éves évfordulójára leadtak 240 darab 130 kilós hízott sertést. Ezzel hozzájárultunk közellátásunk bebiztosításához. Továbbra is igyekszünk, hogy gazdaságunkban minél szebb eredményeket érjünk el és minél több élelmiszert juttassunk a dolgozók asztalára. Sütti József, Perbete. 1953 január 1-i hatállyal áttétetnek az iskolaügyi minisztérium hatásköréből a földművelésügyi minisztérium hatáskörébe. A prágai mezőgazdasági erdészmérnöki fakultást 1952 szeptember 1-től kiveszik a cseh technikai főiskolák keretéből és önálló mezőgazdasági főiskolát alakítanak belőle a következő fakultásokkal: a) növényorvosi agronómus fakultással, b) ekonómiai fakultással, c) gépesített fakultással. A kassai mezőgazdasági és erdészmérnöki főiskolát az erdészeti fakultás kivételével összekötik az állatorvosi főiskolával egy mezőgazdasági főiskolává, agronómiái, zootechnikai és állatorvosi fakultásokkal. A mechanizációs fakultás tanulmányi ideje 5 év lesz. 1952 szeptember 1-től tíz új mezőgazdasági műszaki iskola nyílik meg, 4 Csehországban, 6 Szlovákiában, közülük egy iskola magyar és egy iskola ukrán tanítási nyelvvel. 1952 szeptember 1-től mezőgazdasági mesteri iskolákat létesítenek, még pedig: a) kétéves mezőgazdasági gépesítő, kertész-gyümölcstermelő, bortermelő és komlótermelő mesteriskolákat, b) egyéves mezőgazdasági állattenyésztő, baromfi, méhészeti, gépesítő, takarmányozó és halászati mesteriskolákat. Az iskolák jóváhagyott számából 10 iskolát létesítenek magyar nyelvvel, kettőt ukrán és egyet lengyel nyelvvel. Az iskolákban évvégi záró szakvizsgákat vezetnek be.