Szabad Földműves, 1952. január-június (3. évfolyam, 1-26. szám)

1952-06-08 / 23. szám

1952. június 8. 5 Karol Bacilek: Siroky elvtárs példája nyomán őrizze meg hűségét a munkásosztály a Párt és Gottwald elvtárs iránt Viliam Siroky kormányelnökhelyettes-külügyminiszter, Szlovákia Kommunista Pártja elnökének 50. születésnapja alkalmából, Szlovákia Kommunista Pártjának Központi Bizott­sága a pozsonyi Nemzeti Színházban szombaton ünnepi estet rendezett, hogy ezzel a Párt és az egész dolgozó nép nevében kifejezze legforróbb jókívánságait Siroky elvtárs 50. élet­jubileuma alkalmából és kifejezze köszönetét azért a nagy, érdemdús munkásságért, ame­lyet a Kommunista Párt, a munkásosztály és a csehszlovákiai dolgozó nép érdekében végzet. Az ünnepi esten résztvettek SZKP Köz­ponti Bizottságának tagjai, a Nemzetgyűlés és a Szlovák Nemzeti Tanács képviselői is. A színház díszpáholyában helyetfoglaltak a po­zsonyi konzuli testület, képviselői, élükön I. V. Berjezinnel, a Szovjetunió főkonzulával. Az ünnepi est résztvevői szűnni nem akaró tapssal fogadták az SZKP Központi Bizottsá­gának elnökségi tagjait, élükön Siroky elv­társsal. Szívélyes fogadtatásban részesült Ka­rol Bacilek nemzetbiztonsági miniszter, Ján Harusz állami ellenőrzési miniszter és Anto­nín Novotny képviselő, a CSKP Központi Bi­zottságának titkára. Ott láttuk még Stefan Rais igazságügyi minisztert, Frantisek Zupka képviselőt, a Központi Szakszervezeti Tanács elnökét, Július Durist, a Megbízottak Testüle­tének elnökét, Dr. Pull, M. Gosziorovszki, L. Benada, az SZKP Központi Bizottságának tit­kára és mások. Karol Bacílok a Központi Bizottság meg­bízásából köszöntötte Siroky elvtársat és töb­bek között az alábbiakat mondotta el: Elvtársak! Ma tölti be 50-ik életévét a mindnyájunk által hőn szeretett Viliam Siroky elvtárs, szü­lő CsKP-unk Központi Bizottsága elnökségé­nek és politikai titkárságának tagja, Szlová­kia Kommunista Pártjának elnöke. A Párt vezetősége megbízott, hogy ez alka­lomból ünnepi ülésükön Siroky elvtárs éle­téről és munkásságáról beszéljek. Mit jelent Siroky elvtársnak, a munkásosz­tály e hű fiának és Gottwald elvtárs közeli munkatársának életéről és munkásságáról be­szélni? Siroky elvtárs életéről és munkásságáról beszélni annyit jelent, mint beszélni Csehszlo­vákia munkásosztályának a kapitalizmus igá­jának megdöntéséért folytatott küzdelméről, annyit jelent, mint beszélni a dolgozóink nemzeti és szociális felszabadításáért ví­vott harcban hozott áldozatairól és győzel­meiről, annyit jelent, mint beszélni a hazánk szocialista alapjainak építésében elért sike­rekről. Siroky elvtárs életéről és munkássá­gáról beszélni egyúttal és elsősorban annyit jelent, mint a kommunisták vezető szerepéről beszélni a Csehszlovák Köztársaság nemze­teinek békéjéért, boldogságáért és fölvirá­­goztatásáért vívott történelmi harcban. (Csehszlovákia Kommunista Pártjának ke­letkezése óta Siroky elvtárs életének minden percével a Párt aktív dolgozója volt. A pozso­nyi pártszervezet egyik alapítótársa és itt a kerületi pártbizottság vezető titkára lett. Amikor Szlovákiában forradalmi kommunista tevékenysége miatt elfogató parancsot adtak ki ellene, átment Csehországba dolgozni, ahol az illegalitásban teljes támogatásban és se­gítségben volt része, hogy a párt munkáját tovább folytathassa. Klement Gottwald elvtárs vezető személyi­sége köré összpontosította forradalmi mun­kásmozgalmunk legjobb erőit. Az sem ke­­vésbbé jelentős, hogy azoknak soraiban akik teljes mértékben támogatták Gottwald elv­társat a Párt bolsevizálására és a Párt oppor­tunistáktól, likvidátoroktól és a burzsoázia összes más ügynökeitől való megtisztításra irányuló igyekezetében, ott volt Siroky elv­társ is és rövidesén Gottwald elvtárs közeli munkatársainak köréhez tartózott. Karol Bacilek miniszter elvtárs aztán a Komumnista Párt és Siroky elvtárs harcáról beszélt, a München előtti köztársaságban,^ a szlovák kérdés megoldásáért, arról a hősi küzdelemről, amelyet a szlovák nép, élén a Kommunista Párttal a fasizmus ellen és a megszállás alatt közvetlenül a hitlerista meg­szállók, valamint a hazai árulók ellen foly­tatott. Siroky elvtárs a megszállás ideje alatt Szlovákiában irányította a Párt illegális mun­káját. A börtön falai sem akadályozhatták meg abban, hogy kapcsolatot tartson fenn az illegális Központi Bizottsággal, és irányít­sa annak tevékenységét. Az osztályharc min­den megpróbáltatásából — mondotta Bacilek elvtárs — Siroky elvtárs egyre acélozottabban és szilárdabban került kj. Bacilek elvtárs ezután rámutatott arra az óriási munkára, amelyet Siroky elvtárs ha­zánknak a Szovjet Hadsereg által való felsza­badítása óta végez, különösen az ő elszánt és győzedelmes harcára, amelyet az egész Párt­tal folytatott népünk ellenségei, a burzsoa­­nacionalisták ellen, mint amilyen Clementis, Husák, Novomesky és mások voltak. Fog­lalkozva ezután a mai Szlovákia fejlődésével, Bacilek elvtárs ezeket mondotta: Népünk örömteljes fordulatot ért meg Szlovákiában nincs már munka-, kenyér­­földnélküliség. Szemünk előtt nő ki a nyomor, a kivándorlás és a kultúrális elmaradottság, régi Szlovákiából az új, fejlettiparú Szlová­kia, amely szokatlan életszínvonalemelkedést és kulturális fejlődést mutat. Csupán a vak nem látja, hogy a szlovák nép a CsKP poli­tikai és idelógiai vezetésével jobb életének — a szocializmusnak »lapjait építi. Szlovákia ipari termelése 1951-ben már há­rom és félszer magasabb volt, mint 1937-ben. Csupán az idei többlet egyenlő lesz a kapita­lista Csehszlovákia 1937-es ipari termelése összmennyiségével. Az iparban foglalkoztatott munkaerők száma az 1937-es évvel szemben két és félszeresére növekedett. Az 1901-1910- es években az éhség és a nyomor 200 ezer szlovákot kényszerített külföldre munka után és még a burzsoa köztársaság éveiben is 130 ezer szlovák költözött el otthonából; a Tiso— Tuka rendszer 100 ezer szlovákot hajtott a német fegyvergyárakba; ma minden szlovák­nak lehetősége van a megélhetésre itthon. Es nemcsak a megélhetésre van lehetősége! A dolgozók előtt minden nyitva áll az út kere­setre és magasabb munkaképzettség elérésére. A szocialista iparosítás Szlovákiát a bányák, kohók, az acél, vas és a villamosáram orszá­gává teszi. 1955-ben Szlovákia egymaga any­­nyi villamos áramot fog termelni, amennyit 1937-ben az egész Csehszlovák Köztársaság. Emelkedik népünk életszínvonala 1934-ben Szlovákia lakosságának legalább egyharmada a létminimumon alul élt. Ha ak­kor a mezőgazdaságunkban a férfiak a koszt­tal együtt havonta átlag 220—250 koronát ke­restek, az asszonyok ugyanazért a munkáért csak 150—160 koronát kaptak. Ma a dolgozók teljes számának 32.7 százalékát a nők képe­zik és a nők egyenjogúak a férfiakkal abban is, hogy lehetőségük van olyan szakmunkák elvégzésére, amelyek azelőtt nőknek hozzá­férhetetlenek voltak s így lehetőségük nyí­lik ugyanolyan keresetre, mint a férfiaknak. kosságáról való egészségügyi, népnevelési és kulturális gondoskodást. Üj értelmiség nő fel. 1937-ben Siroky elvtárs felemlítette, hogy a főiskolákon Szlovákia dolgozó lakossága 80 százalékának csupán 16.8 része van beiratkoz­va. Ezt a rikító aránytalanságot már régen kiküszöböltük és a főiskolánkat hozzáférhe­tővé tettük munkásainknak és parasztjaink­nak. 1938-ban a szlovákiai főiskoláknak 2852 hallgatója volt. Az idén — a főiskolák szám­beli növekedése mellett — 8694 főiskolásunk van és terv szerint 1955-ben a szlovákiai fő-A gyermek boldog életéért — békéért Marta Gotlwaldová, a Köztársasági elnök feleségének beszéde a Nemzetközi Gyermeknap alkalmából Marta Gottwaldová, a Köztársaság el- Viök felesége vasárnap, június 1-én a Nem­zetközi gyermeknap alkalmából a követ­kező rádióbeszédet tartotta: „Tisztelt polgártársak és polgártársnők, drága barátaim! Ma az egész világon Nemzetközi Gyer­meknapot rendeznek. Mindenki, akinek a gyermekek boldogsága és jövő sorsa a szí­vén fekszik, ma e jelszó alatt tüntet: „Az egész világ gyermekeinek örömteljes és boldog életéért küzdjünk a békéért!” Köztársaságunk és dolgozó népünk min­den erejéből gondoskodnak a gyermekek békés és boldog életéről. Ezért számunkra a Nemzetközi Gyermeknap örömünnep. Gyeimekeink nem rimánkodnak egy falat kenyérért és anyáink nem sírnak kétségbe­esetten éhező gyermekeik felett. Gyerme­keinknek van mit enniök, óvodáik, gyer­mekotthonaik és bölcsődéik vannak, amelyeknek száma egyre nő és berendezé­sük egyre tökéletesedik. Nagy úttörő szer­vezetünk is van már, amely gyermekein­ket a haza, a szülők és az iskola szereteté­­re tanítja. Piros nyakkendős úttörőink méltán büszkesége és öröme mindnyá­junknak, az egész népnek. Gyermekeink boldog életét azonban egy nagy veszedelem fenyegeti, a háború. Az amerikai imperialisták új világháborút akarnak előidézni. Háborúval akarják ki­vívni uralmukat az egész világ felett és növelni nyereségüket. Nem törődnek vele, hogy a háború embermilliók halálát és el­sősorban a gyermekek mérhetetlen szen­vedését jelenti. A világ imperialistáinak, mint a legrosszabb gonosztevőknek — kő­szívűk van. Ezért öldösik a gyermekeket Koreában, ezért hagyják éhenhalni saját országaik gyermekeit, ezért akarnak sze­rencsétlenségbe és romlásba dönteni a sza­­ban nemzetek gyermekeit is. E gaztettek ellen védekeznünk kell! A világ minden becsületes emberének közö­sen kell harcolnia az ellen, hogy ártatlan gyermekek váljanak gaz háborús vágyak áldozataivá. Erre hív fel a mai Nemzet­közi Gyermeknap is. Nőink és férfiaink sikeresen vesznek részt ebben a harcban. Mi is felemeljük szavunkat a gyermekek védelmére az im­perialisták ellen. Azonban nekünk még más hatásos fegyverünk is van s ez a Köz­társaságunk építésében kifejtett munkánk. Minél gazdagabb és erősebb lesz hazánk, annál erősebb lesz a Szovjetunió által ve­zetett világbéke arcvonala. Ez a békearcvo­­nal gyermekeink legjobb oltalmazója. Ez az apák és anyák legnagyobb reménysége az egész világon. Biztosítsuk tehát munká­val gyermekeink boldog életét, mert a munkával megszilárdítjuk a világbékét és munkával segítünk a kapitalista országok szerencsétlen gyermekeinek jobb életéért folyó küzdelemben is. Drága szülők, ezért nézzetek ma fiaitok és leányaitok tiszta szemébe, és Ígérjétek meg nekik: Mindent elkövetünk, hogy há­ború fellegei soha se borítsák el a boldog­ság napját, amely hazánkra s gyermeke­inkre ontja sugarait, és úgy fogunk dol­gozni, hogy kiharcoljuk gyermekeinknek és az egész világ gyermekeinek kétségek és háború nélküli, gyönyörű és örömteljes életét! Es végezetül kérlek benneteket, drága szülők, adjátok át gyermekeiteknek szívé­lyes üdvözleteiteket mai ünnepük alkal­mából és az én nevemben is kívánjatok nekik sok sikert és eredményt az életben és az iskolában.” 1946 óta a bérek majdnem 80 százalékkal nö­vekedtek. Az alapéletszükségletek fogyasztása egy személyre számítva évente fokozódik: cukor 1936-ban 23.95 kilogramm, 1950- ben 24.34 kg, hús 1936-ban 26.72 kg, 1950- ben 39.01 kg, rozsliszt 1936-ban 66.30 kg, 1950-ben 71.35 kg, búzaliszt 1936-ban 80.51 kg, 1950-ben 124.48 kg. A népi demokratikus állam fokozza a la­iskolákon 21.195 hallgatónak kell tanulnia. Erőteljesen jóvátesszük a burzsoa-naciona­­listák által a magyar és ukrán nemzetiségű ifjúságnak okozott károkat. Míg 1948-ban Szlovákiában csak 154 párhuzamos magyar tannyelvű osztály működött a nemzeti isko­lák mellett, 1951-ben már 560 nemzeti, 113 középiskola, 5 gimnázium (2 pedagógiai) és 16 üzemi szakiskola működött. Hasonló a helyzet az ukrán iskoláknál is. Fokozzuk a munkatermelékenységét Csupán néhány jellegzetes adatot közöl­tem azoknak a változásoknak szemléltetésére, amelyeket Szlovákiában átéltünk. A múlt év­vel szemben az idén termelésünk 26 százalék­kal emelkedik. Ezt nemcsak új üzemekkel és új munkások ezreinek alkalmazásával érjük el, hanem a munkatermelékenység kéthar­maddal való fokozásával is. Bányászainknak, üzemi munkásainknak szövetkezeti földjeink parasztjainak és dolgo­zó értelmiségünknek magas politikai fejlettsé­géről tanúskodik az, hogy Siroky elvtárs 50. születésnapjának tiszteletére kötelezettségeket vállalnak, amelyek célja a munka termelé­kenységének fokozása. Dolgozóink öntudatos építőmunkájukkal erősítik a béke ügyét. A békeharc a világesemények tengelyévé lett. A mai időben — az emberiségnek a máso­dik világháborúban szerzett tapasztalata után — a békeharc kedvezőbb körülmények között folyik. A békevédők világmozgalma hatalmas tényezővé vált. Ez azért történt, mert a béke­tábor reális, legyőzhetetlen erejére támasz­kodik a Szovjetunió vezetésével. A Prágában május 9-én lezajlott katona: díszszemle mindenkiből eloszlatja a kétsége: afelől, hogy megállás nélkül törekedni fogún! népi demokratikus hazánk védőképességének fokozására. Gottwald elvtárs arra tanít bennünket, hogy a támadónak elmúlik a kalandvágya. mihelyt erőt lát magával szemben. Ebből szá­munkra még az a tanulság is következik, hogy az ellenség mindenképpen igyekezni fog bennünket meggyöngíteni. A burzsoázia már régen próbálja a nép és anna érdekei elleni küzdelmében a munkásmozgalmat ügynökei útján a maga kezébe kaparítani. A második világháború után a véres titoista banda, tel­jesítve imperialista urai parancsát, megfosz­totta a hős jugoszláv népet nemzeti felszaba­dító harcának eredményétől és mi szilárdan bízunk abban, hogy rövidesen eljön az idő, amikor a jugoszláv dolgozók széttörik a fa­siszta bilincseket. Nálunk a burzsoa-nacionalisták bandájának és Slánsky vezette összeesküvőknek nem volt más céljuk, mint a párton belül végrehajtott puccsal magukhoz ragadni az államhatalmat, megújítani a magántőke rendszerét, elszakí­tani hazánkat a Szovjetuniótól és bekapcsol­ni az imperialista táborba. Az új emberért vajó küzdelemben mintaképünk Siroky elvtárs Siroky elvtárs e harcban is tántoríthatatla­­nul Gottwald elvtárs oldalán állt és az áru­lók ellen folytatott küzdelmében könyörtele­nül leleplezte az árulás gyökereit a burzsoa­­nacionalizmusban és a trockizmusban. Fárad­hatatlanul éberségre és elővigyázatosságra in­tette a párttagokat és az egész dolgozó népet. Az árulók leleplezése, ártalmatlanná tevése Siroky elvtárs 50-ik születésnapja tisz­teletére a Szlovákiai Kommunista Párt Központi Bizottsága május 31-én ün­nepi estet rendezett a pozsonyi Nemze­ti színházban, amely alkalommal dol­gozóink nagy szeretettel üdvözölték a munkásosztály nagy harcosát. Úttörőink és a CsISz tagjai forró rajon­gással üdvözölték Siroky elvtársat szü­letésnapja alkalmából. Siroky elvtárs az úttörők ajándékai át­vételénél, mely alkalommal legfiata­labb építőink őszinte hálájukat fejez­ték ki Siroky elvtársnak mindazért, amit az ifjúság boldogabb jövője érde­kében lett. és megsemmisítése kétségkívül a Párt meg­szilárdulásához vezetett. A Párt egész követ­kezetességgel az ellenséges ügynökök által okozott károk orvoslására irányította mun­káját. A Párt megtanulta még mélyebben és konkrétabban felfogni az éberség és elővi­gyázatosság kérdéseit és őrt állni az imperia­lista ügynökség minden igyekezete ellen, hogy a Párt soraiba új ügynököket küldjön. A Párt Gottwald elvtárs felhívására arccal a tömegek felé fordul, nagyobb figyelmet for­dít tagjai, funkcionáriusai és szervezetei ideológiai és politikai szinvonalának fokozá­sára, s következetes megköveteli a bolsevik munkamódszerek gyakorlati alkalmazását. Siroky elvtárs azt tanácsolja nekünk, hogy tízszerezzük meg: „igyekezetünket az új, po­litikailag és szervezetileg fejlett emberért fo­lyó küzdelemben, hogy tízszeresen megjavít­hassuk a nyilvános ügyek intézésének, a párt­­politikai munkának színvonalát és hogy meg tudjuk különböztetni a hibákat és hiányossá­gokat a rendszerünk és Pártunk iránt ellen­séges beállítottságú személyek szándékos kár­tevő tevékenységétől”. Ebben az új emberért folytatott küzdelem­ben legyen mintaképünk Siroky elvtárs sze­mélyes példája. Legyen ez az új ember, aki­nek elérésére törekszünk, forradalmi hévtől telítve, ne engedjen sohasem alapelveinek tisztaságából, Siroky elvtárs példája nyomán őrizze meg törhetetlen hűségét a munkásosz­tály, a Párt és Gottwald elvtárs iránt! Siroky elvtárs példája nyomán őrizze meg mindig a Szovjetunióba és a nagy Sztálinba vetett tör­hetetlen bizalmát! Siroky elvtárs 50.ik születésnapja alkalmá­ból jó egészséget kívánunk és népünk forró üdvözletét tolmácsoljuk neki. Ez a kívánság és ez az üdvözlet Siroky elv­társ tanítóját, Klement Gottwald elvtárs köz­­társasági elnököt is elleti. Ez a kívánság és ez az üdvözlet a nemzet­közi munkásmozgalom tanítóját, — a nagy Sztálint is illeti. Lenin és Sztálin zászlaja alatt, Gottwald és Siroky elvtársak vezetésével előre a szocial­izmus és a béke győzelméért”

Next

/
Thumbnails
Contents