Szabad Földműves, 1951. július-december (2. évfolyam, 26-52. szám)
1951-07-15 / 28. szám
6 is&kdßiUrnáim 1951. július 15. NE HANYAGOLJUK EL KAPÁSNOVÉNYEINK NYÁR! ÁPOLÁSÁT Növények ápolásánál nem végeznénk teljes értékű munkát, ha az aratás előtt és után szükséges és nélkülözhetetlen növényápolási teendőket elhanyagolnánk. Ha a szépen megkezdett munkákat sikeresen akarjuk befejezni, a szükséges növényápolási munkákat aratás után is el kell végezni. Az aratás előtt és után végzett növényápolási munkák végrehajtása, annak helyes vagy helytelen alkalmazása eldönti kapásnövényeink terméshozamát. Kapálással porhanyóvá tesszük a talaj felületét, s ezzel megóvjuk a kiszáradástól. A kapálás segíti a talaj életét. A talajélet elősegítésében legjobb munkatársaink a talajban élő hasznos baktériumok. A nyári meleg, nedvesség és levegő mellett a talajbaktériumok nagymértékben elszaporodnak a talaj felső rétegében, ha a nedvességet és a levegőt kapálással biztosítjuk. Ilyen kedvező körülmények között a tialajbaktériumok munkájukkal elősegítik a talaj morzsalékos szerkezetének kialakítását. *A kapálásoknak tehát a gyomirtáson, a vízkészlet megóvásán kívül a talajbaktériumok segítségével való gazdagításban van óriási jelentőségük. Az idei sok csapadék nehéz helyzet elé állít bennünket a kapálásoknál. Mindig meg kell várni a talaj megszikkadását, mert a sáros időben végzett kapálás rossz munka. Amilyen nagy hiba azonban a nedves talaj kapálása, ugyanolyan hiba, ha a kapálással várunk a talaj kiszáradásáig. A kapálást legjobban kissé nyirkos talajállapot mellett végezhetjük el, de vigyázni kell arra is, hogy a már megporhanyított földet ne tiporjuk össze. A cukorrépánál szabály az, hogv mihelyt a répa gyomosodni kezd, vagy a talaj felülete tömödötté válik, kapálnunk kell mindaddig, amíg a répa levélzete nem fedi be a földet. Az aratás körüli idő szokott a legkritikusabb lenni a cukorrépa ápolásánál. Ennek oka rendszerint az aratás körüli munkatorlódás, pedig a júliusi kapálás, vagy sarabolás nagymértékben emeli a cukorrépa termésátlagát. Ilyenkor van legjobban szüksége a répának a talaj vízkészletére és a nyári száraz időben segítségére kell mennünk a répának. A nyári kapálást nem szabad sajnálnunk és elhagynunk. A porhanyós szerkezet helyreállításával a kapálás óvja meg a talajt a kiszáradástól és biztosítja a szükséges életfeltételeket a talaj hasznos élőlényei számára. Ugyancsak a nyári kapálás teszi lehetővé a záporesők beszivárgását is a talajba és ha a felszikkadás után azonnal kapálunk, elkerülhetjük répatábláinknak sokszor kőkeménységüre való kiszáradását. A szovjet tapasztalatok és a hazai példák mutatják, hogy milyen jól fejlődnek és milyen szép zöld színűek maradnak a megkapált répatáblák szemben azokkal, ahol a cukorrépa nyári kapálását elhanyagolták Hazai kísérleteink igazolják, hogy a cukorrépa nyári kapálása 2—30 q terrhéstöbbletet jelent. A Szovjetunió tapasztalatai azt is mutatják, hogy a cukorrépánál egy kapálás 20 q-val, két kapálás majdnem 30 q-val és három kapálás több mint 40 q-val emeli a cukorrépa kát. holdankénti termésátlagát. Ne mulasszuk el tehát aratás alatt, vagy aratás után is megkapálni a cukorrépát, mert ezzel nemcsak fokozzuk terméshozamát, hanem az utónövény számára is kedvező talajállapotot teremtünk. Hogyan takarmány ózzunk nyáron? Gazdasági haszonállataink nyári takarmányozásának alapja a zöldeleség. A zöldtakarmányra jellemző a nagy víztartalom (a növények korától és csapadékviszonyoktól függően mintegy 60—80 százalék), továbbá, hogy fehérjében, ásványi anyagokban gazdag. A fiatal zöld növények rostban szegények, de annál dúsabban tartalmaznak vitamint (karotint). Az éréshez közeledő növényekben a rosttartamom megnövekszik s a“ karotin csökken, izleteségéből is veszít az ilyen takarmány. Ügyeljünk tehát arra, hogy állataink mindenkor fiatal, legfeljebb a virágzás állapotában lévő zöldeleséget kapjanak. A zöldtakarmány állataink legtermészetszerűbb és legolcsóbb elesége. Zöldtakarmányozás tekintetében első helyen említem a legelőt. Az ápolt és helyesen legeltetett terület nem csupán jó levegőt, napfényben való egészséges mozgást, de egyben bőséges takarmányforrást is jelent. A legelő zöld növényzetének vegyes állományából a jószág mindig a számára legkedveltebbet fogyasztja el. A legelt zöld táplálóértéke természetesen változó, általában azonban azt mondhatjuk, hogy a legelő zöld növényzetének, a szárazanyaghoz viszonyítva, tekintélyes az össztápértéke és nagy emészthető fehérjetartalma miatt, az abraktakarmányozáshoz áll közel. A tavaszi esőzések biztosítják ugyan a legelő növényzetének sarjadzását $ így az állatok fokozottabb ellátása sem szenved hiányt, azonban nem minden esetben támoszkodhatunk csupán a legeltetésre. Tejelő tehén takarmánykiegészítése Tehénnél teljesen a tejtermelés szempontjából bíráljuk el, hogy szükséges-e a legelt fű tápanyagát még más takarmánnyal is kiegészíteni. Jó legelőn mostanában a naponta legelt fűmennyiség rendesen annya tápanyagot jelent a tehénnek, amennyi körülbelül 6—8 liter tej termeléséhez elegendő. Ha ennél nagyobb mennyiséget fejünk tőle, akkor a reggeli kihajtás előtt és este hazaérkezéskor érdem szerint abrakot is adjunk neki. Amennyiben a későbbiek folyamán a növényzet sarjadzása csökkenne, a teheneket természetesen kívánatos bőségesebb kiegészítő takarmányban részesítni. A kiegészítő takarmány azonban ne legyen minden esetben csak abrak, lehetőség szrint minél több zöldet kapjanak az állatok. A fiatal állatoknál egészen más a helyzet, ezek számára naponta biztosítjuk az abrakot. A takar-A mezőgazdasági növények mesterséges pótmegporzása A kolhozokban a vetésápolásnál alkalmazott agrotechnikai eljárások között komoly helyet foglal el a mezőgazdasági növények mesterséges pót-megporzása. Ismeretes, hogy a kölcsönös megporzással termékenyülő növények — kukorica, napraforgó, rozs, pohánka, kender, lucerna stb. —- terméshozam i nagymértékben attól függ, mennyire tökéletes a megporzás folyamata. Az ilyen növények megtermékenyüléséhez az szükséges, hogy az egyik növény virágjának virágpora átkerüljön э másik, szomszédos növényre. A virágpor általában a szél és a rovarok segítségével kerül át. A kedvezőtlen időjárási viszonyok, ami gyakran előfordul a virágzás idején — a forróság, a szárító meleg szelek — jelentősen csökkentik a virágpor életképességét és a bibék fogékonyságát. Ezenfelül a szél elfújja a virágport a szántóföldről. Ennek eredményeképpen sok virág megtermékenyítlen marad. Nem kevésbbé ártalmas a szélcsendes idő, amikor a virágpor nem szóródik szét a táblán, henein a földre hullik. A nedves időjárás és az eső ugyncsak rossz hatással van a megporzásra: az eső lemossa a virágport, a rovarok keveset látogatják a virágokat. Mindezek a kedvezőtlen viszonyok, kisebb, nagyobb mé- • tékben, ártalmas hatással vannak a kölcsönösen megporzó növények megporzásanak és megtermékenyülésének folyamatára, aminek eredményeképpen, például a kukoricánál, évente 10—15, sőt nagyobb százaléka hélamagvú, a rozsnál 15—30 százalék a nem teljesértékű kalász, a pohánkánál, kendernél és lucernánál pedig jelentős százalékban fordul elő megtermékünyetlen virág. Megengedhetünk-e ilyen óriási termésveszteséget? Természetesen nem. Mint a tudományos intézetek hosszú éveken át végzett kísérletei és a kolhozok termelési gyakorlata mutatja, a növények pótmegporzása csaknem teljesen felszámolja a hézagos magsort és a hélamagvakat. A pót-megporzás. amelyet általában reggel, a meleg beállta előtt végeznek, lehetővé teszi a virágpor teljesebb felhasználását és megőrzi a virágpor életképességét. Ezekben az órákban összehasonlíthatatlanul nagyobb a bibe fogékonysága. A kolhozok és szovhozok a gyakorlatban győződ tek meg ennek az értékes agrotechnikai eljárásnak nagy hatékonyságáról és sikerrel alkalmazzák a különböző mezőgazdasági növények többmillió hektárnyi vetésterületén. Ez az eljárás előnyös és a munkaerőfelhasználást tekintve olcsó. Sok éven át gyűjtött adatok szerint a pótmegporzásból szármázó terméstöbblet a kukoricánál 4—5 mázsát, a napraforgónál 2—3mázsát, a rozsnál 2.5— 3.5 mázsát, a pohánkánál 2—3, a kölesnél 1.5— 3.7, a maglucernánál 1.5—0.7 mázsát tesz ki. Egy hektár kukorica vagy napraforgó megporzására fordított munka 1 —1.5 munkaegységben, a többi növényeknél hektáronként legfeljebb 0.25—0.50 munkaegységben fejezhető ki. Hogyan végezzük el ezt a rendszabályt az egyes növények tábláin? A KUKORICA BEPORZÁSA A kukorica pótmegporzásához a csővek végén az úgynevezett szakái .(bibeszálak) tömeges megjelenésének idején lássunk hozzá. Erre az időre beérik a virágpor A virágpor Összegyűjtését és megporzást reggel célszerű végeznünk a harmat felszáradása után, még mielőtt a forróság beállna. Ha felhős idő von, a megporzást egész nap végezhetjük. Az egészséges növények jól fejlett, virágzó címereiről a virágport vedrekbe, papírzacskókba, dobozokba vagy külön erre a célra készített megporzókészülékbe gyújtjuk. A zacskókból az összegyűjtött virágport közvetlenül a csőveken megjelenő szakádra szórjuk. Ha a virágport vederbe, vagy fadobozba gyűjtöttük,legjobb, ha puha ecsetet használrnk. Igen jó eredményt érünk el, ha nagyszámú egyazon fajta számos nö vényről gyűjtjük össze a virágport. A virágporkeveréket a legjobb külön készülék — a megporzó — segítségével összegyűjteni. Ezt az eszközt igen egyszerű elkészítenünk. Kar tonból vagy vékony furnérból csonka, kúpalakú edényt készítünk, amelynek magassága 35 centimé tér, átmérője fent 25 centiméter, lent pedig 3.5 cen timéter. A készülékben két szita van: egy a bel sejében, amellyel a virágport tisztítjuk meg a hozzá keveredett egyébb anyagoktól és amelynek átmé rője 10 centiméter és egy külső, amelyen át a vi rágport a csővek bibeszálaira szórjuk és amelynek átmérője 3.5 centiméter. A szálak elkészítéséhez megfelelő átméretű gyűrűt készítünk drótból, amely hez közönséges gézt, vagy más anyagot varrunk. Ezeket a gyűrűket az eszközhöz erősítjük, hogy kényelmesebben használhassuk a megporzó készüléket, kívülről a csonkakúphoz, körülbelül a közepén, bádogból készült fogantyút erősítünk. Megfogjuk a fogantyút, felemeljük a készüléket a címerhez és belerázzuk a virágport. Amikor a készülékben a virágpor összegyűlik, a kukoricasorban továbhaladva, a kúp levágott végén, a szitán át a csővek frissen megjelent szakállára szórjuk a virágport. A kukorica pót-megporzását úgy is végezhetjük, hogy a címekről a virágport kötél segítségével rázzuk le. Ezt a munkát is ajánlatos reggel végezni, még pedig gyenge szélben. A kukoricán a csővek nem egy időben jelennek meg. Ezt számításba véve, a mesterséges' megporzást 3—5 napos időközben kétháromszor végezzük. mánykészletet úgy osztjuk be, hogy az egyéves kort még be nem töltött csikók és borjak — függetlenül a legelő milyenségétől — teljes egészében megkapják azokat az abrakmennyiségeket, amelyeket ilyen korú állatoknak télen át is szokás adni. A növendékek és anyaállatok igényesebbek A növendékállatok takarmányozása már kevesebb gondot jelent. Jó legelő esetében ezeknél valóban csak kiegészítő takarmányozásról beszélünk. Egyéves koron túl már élelmesebb a jószág,, többet legel, különösen, ha jó a legelő, tápanyag szükségletének nagy részét fedezni is tudja. A kiegészítő takarmány táplálóanyagokban gazdag pillangós széna, vagy zöld eleség legyen, esetleg némi abrak. Az abrak mennyiség azonban ne haladja meg (a legelő minősége szerint) a rendes napiadag felét, illetőleg egyharmadát. Az apaállatok nem nélkülözhetik a megfelelő takarmányt. Ugyanez vonatkozik a vemhes és szoptató anyákra is. A vemhes anya, ha nem kap elegendő táplálékot ahhoz, hogy utódai egészséges felnevelését biztosítani tudja, a szükségletet saját testéből fedezi. Az ilyen állat erősen leromlik, azonkívül kicsinyei sem lesznek eléggé fejlettek és ellenállók. A legelő biztosítja az anya részére a vitaminokat, a csontok fejlődéséhez szükséges mészsókat, részben vagy egészen, de tápanyag szükségletének kielégítésére mindenképpen kiegészítő takarmányt kell adnunk. Hogy a kiegészítés milyen mértékű legyen, az függ a vemhesség idejétől, a legelő eltartóképességétől stb. A kiegészítő takarmányozásnál ügyeljünk arra, hogy az állatok, lehető legjobb zöldet kapjanak. A zöldtakarmány friss, tehát nem fülledt állapotban jusson eléjük, de semmiesetre sem harmatosán, vagy esőtől nedvesen. Ha egyik zöldtakarmányféleségről a másikra térünk, mindig legyen meg az átmenet. A zöldtakarmányt legkésőbb virágzás idején kaszáljuk. Az egyes növényféleségek etetését olyképpen osszuk be, hogy virágzás idejére az utolsó mennyiség is lekerüljön a szántóföldről. Ha oly sok volna a zöldtakarmányunk, hogy nem tudjuk frissen megetetni a jószággal, szárítsunk szénát, vagy készítsünk minél több silótakarmányt, de semmiképpen sem hagyjuk elvénülni. Hogyan szedjük a nyári gyümülcsöt? A gyümölcstermelő ismerje a gyümölcsbetakaritás szabályait A jól metszett, helyesen trágyázott, kártevőktől megvédett gyümölcsös termése is értéktelenné válik, vagy értékéből veszít, ha a szedést hanyagul, gondatlanul vagy szokszerűtlenül végzik. A szakszerűen végzett szedéssel, osztályozással és csomagolással válik a gyümölcs árúvá. A gyümölcs szedéshez általában támasztórúddal rátellátott csuklós szerkezetű, egyszárnyú szedőlétrát használjunk. Az ilyen szerkezetű létra biztosan áll a talajon, a fában kárt nem tesz és a szedő nyu godtan és biztonságosan dolgozhat rajta. Mindenféle gyümölcs szedésére merevfalú bádogvedert használjunk, melynek fenekét, oldalát fagyanottal kibéleljük és zsák vászonnal levarrjuk. A kosárfélék szedésre nem alkalmasak, mert azokban a gyümölcs megsérül és törik. A szedést leghelyesebb a reggeli vagy esti hűvös órákban végezni. A napon felmelegedett gyümölcs szállítás közben könnyen megromlik. * , A KAJSZINBARACKOT étkezési célra jó néhány nappal előbb leszedjük, amikor már teljesen sárgáspiros színű, húsa rugalmas és megtörve levet enged. Az érett barack nem alkalmas befőttek és egyéb tartósított készítmények felhasználására, továbbá távolabbi piacokra és külföld szállításra. Erre fél vagy háromnegyed érett állapotban szedjük. Az ilyen gyümölcs zöld alapszínét elvesztette, teljesen sárgába hajlik át, húsa rugalmas és szárából leválik. A kajszinál utóérésről nem beszélhetünk. A korán szedett kajszi megpuhul ugyan a fekvésben, de ize nem sokat javul. Hosszabb távolságra való szállításra a kései rózsabarack fajták sokkal alkalmasabbak, mert húsok rostos, rugalmas. A magyar kajszi húsa lágyabb, a szállítást kevésbbé bírja., Az Ananász és Nancy a legfino »abb, legillatosabb fajbírják. Szedés közben már megtörhet a durva oszták közé tartoznak, de a szállítás egyáltalán nem tályozás. A szedő két vederbe szedjen, egybe az I., másikba а II. osztályút. A kikészítési munkát gyorsan végezzük, hogy minél gyorsabban útnak indíthassuk az árút, de addig is hűvös, szellős helyen raktározzuk. Az első osztályú kajszit hollandi rekeszbe csomagolják, két sorba. А II. osztályút és a kései rózsát három sorba is csomagolhatjuk. Ai I. osztályúból 22 darab, a kései rózsából 26 darabnál több nem férhet egy kilóra. Az exportminőségű barack száraz, hibás, vagy szeplős, ragyás nem lehet. Szállításra golyós csapágyas, ballongumis vagy rúgos kocsit használjunk, szekeret semmiesetre sem, mert a rázás folytán a gyümölcsöt összezúzza. A kocsit úgy rakjuk meg, hogy azon a gyümölcs ne rázódjék. A NYÁRI ALMA szedére akkor érett, ha néhány egészséges gyümölcs már lehull. Magja barna, alapszíne megváltozik és a fajta jellegének megfelelő színeződést ölt. A gyümölcs kocsánya felfelé fordítva könnyen elválik a tartórészről. A NYÄRI KÖRTE gyakran túléretten, szottyosan kerül a fogyasztó asztalára. Az ilyen barnahúsú gyümölcs elveszíti jellegzetes ízét, zamatát, mert túl jutott az érési állapoton és már a bomlási folyamat kezd megindulni benne. A kaliforniai pajzstetűvel fertőzött fák gyümölcsét külön szedjük meg és ezt a gyümölcsöt külön is kezeljük. A fertőzőt fákat jól látható jellel lássuk el, hogy védekezésnél különös gondot fordíthassunk reájuk. Külföldi szállításra pajzstetűvel fertőzött gyümölcs egyáltalában nem alkalmas. De belföldi fogyasztásra is csaka alacsonyabb áron értékesíthető. A CSEHSZLOVÁKIAI BIZTOSÍTÓ a dolgozókat szolgálja, védi vagyonukat és biztosítja életszínvonalukat
