Szabad Földműves, 1950. július-december (1. évfolyam, 16-41. szám)
1950-09-10 / 26. szám
His! Uh az B-t is a iliiisii Azok a szövetkezetek, melyek bevezették a közös vetési eljárást és a közös munkát, 30 %-kal olcsóbban jutnak a vetőmaghoz I A jövő évi bő termésért! I Az őszi munkák idejének közeledé- I sével földművesszövetkezeteinknek fel | kell készülniük azoknak a feladatoknak | az elvégzésére, amelyek ezzel kapcso- 1 latban rájuk hárulnak. Már most fel I kell készülniök, hiszen a földmüvesszöí vetkezeteknek elő kell segíteniük, hogy [ az egész dolgozó parasztság a Párt irá- i nyitása szerint végezze el az őszi szán| tást-vetést. I A már közölt határozat előírja, hogy s I minden dolgozó paraszt lehetőleg jóm«Í nőségű nemesített vetőmagot vessen, f hogy jobb legyen a termés. | A másik igen fontos munka a vető| mag tisztítása és csávázása. amivel a 1 földművesszövetkezeteinknek kell tö| rődni. Jó felvilágosító munkát kell folyf tatni földművesszövetkezeteinknek a I vetőmag tisztítása érdekében, mert sok i helyen még mindig az a Szokás, hogy | nem tisztítják a vetőmagot, csak felszef dik a padláson és viszik a vetőgépbe. A I földmüvesszövetkezetek állítsák műn! kába szelektoraikat, a gépállomásokkal ] együttműködve, érjék el azt, hogy min| den dolgozó paraszt vagy a gépállomás I vagy a földművesszövetkezet szelekto[ rán tisztítsa a vetőmagját. Ugyancsak I fontos munka a csávázás, amiről ugvan| csak a földművesszövetkezeteknek kell [ gondoskodni, egyrészt jó felvilágosító I munkával, másrészt a csávázószerek I beszerzésével. Plakáton, gyűléseken, I háziagitáció alkalmával, boltban, min! denütt tudatosítsuk, hogy a csávázott s vetőmag 10—15 százalékkal magasabb I terméseredményt jelent, mert a vetés 1 védve van az üszögtől és a különböző I kártevőktől. Már az elmúlt ősszel is sok I földművesszövetkezet szervezett csávás ] zó brigádokat, amelyek minden dolgozó f paraszt vetőmagját megcsávázták a köz| ségben. így kevesebbe került a dolgozó | parasztoknak a csávázás, mert egy-egy | csávázó-brigád — a csávázás elvégzése | után kapta meg napidíját a szövetke| zettől — napokon át ugyanazt a mun| kát végezte és gyorsabban haladt vele, f mintha ki-ki egyedül kezdett volna hoz- 1 zá a vetőmag csávázásához. Ez a kezf deményezés követendő példa és ha | földművesszövetkezeteink igazán jól I akarják megszervezni a munkát, úgy 1 csávázó brigádok alakításával jó eredl ményt érhetnek el. | Aratás óta folyik a gépi munka szer! ződéskötés. Sok helyen azonban nem I egész évi gépi munkára, hanem csak I tarlóhántásra kötöttek szerződést s az I őszt mélyszántást, vetőszántást fogattal I fogják elvegezni. Éppen ezért földmű| vesszövetkezeteink jó felvilágosító lann- I kával továbbra is dolgozzanak a gépi [ munka szerződések kötéséért és lehető- 1 leg ne csak egyszeri munkára kössenek { szerződést, hanem egész évi talajmun! kára és vetésre. 1 Minden jó eredmény feltétele a jó I felvilágosító és szervező munka. Föld- i művesszövetkezeteinknek minden egyes | akció alkalmával úi érveket kell kidol| gozniok. Meg kell nézni, miiven előnyt í jelent a dolgozó parasztságnak és mit 1 mond az ellenség. Ha földmüvesszövet- I kezeteink az életből vett jó érvekkel I mennek egyik vagy másik akció nép| szerüsítésére, akkor lehet sikeres a I munkájuk. És még egy: földművesszö- i vetkezeteink kipróbált aktívái, akik a | terménybetakarításnál, begyűjtésnél si! kérésén végeztek felvilágosító munkát, I most kapcsolják össze a feladatokat. Az I a földművesszövetkezeti tag. aki pél- 1 dául az őszi közös vetésről beszél, az } ne felejtse el felhívni a dolgozó pa| rasztok figyelmét a gépi munka, vető- I magtisztítás és csávázás fontosságára. I A sok soronlévő feladatot csak ígv tud! juk ismertetni, népszerűsíteni a dolgozó | parasztok között. | Az őszi szántás-vetés idejében való I jó elvégzése most a legfontosabb mun* | kája a begyűjtés befejezése mellett dol- I gozó parasztságunknak. Földművesszöf vetkezeteinknek éppen ezért most nagy I figyelmet kell a szántás-vetés, vető} magtisztítás, csávázás megszervezésére I fordítaniok, hogy a maguk részéről ez! zel is hozzájáruljanak ötéves tervünk I mezőgazdasági célkitűzéseinek elérésé- 5 hez. Az EFSz-ek már az idén az ősziek elvetésénél 100 százalékosan megvalósítják a vetőmagcserét. Ebben a Földművelésügyi Megbízotti Hivatal is segítségükre van, amennyiben elegendő mennyiségű vetőmag biztosításáról gondoskodik. Most már az a fontos, hogy az EFSz-ek a Földműves Raktárszövetkezet raktáraiból a vetőmagot átvegyék és hogy a vetőmagot megcsávázva elvessék. A Földművelésügyi Megbízotti Hivatal felhívja a földművesek figyelmét arra, hogy a csoportokban dolgozó EFSz-tagok. valamint azok az EFSz-n kívüli földművesek is, akik 20 hektárnál kevesebb földön gazdálkodnak és akik lehetővé teszik a földek tagosítását, a vetőmagot 10 százalékkal olcsóbban kapják. Azok a földműves szövetkezetek, amelyek bevezették a közös vetési eljárást és a közös munkákat, valamint a termelő szövetkezetek a vetőmagot 30 százalékkal olcsóbban kapják Ezeket a kedvezményeket a földművesek csak akkor vehetik igénybe, ha a vetőmagot közösen rendelik meg Az őszi búza és rozs vetésén kívül ajánlatos az őszi árpa vetése is, amely különösen a melegebb szárazságra hajló vidékeken jobban megterem, mint a tavaszi árpa. Az őszi árpavetőmagot szintén a Földműves Raktárszövetkezetből biztosíthatják az EFSz-ek. Az EFSz-ek idén nagyobb területeken vetnek téli vegyestakarmányt. E célra a Földművelésügyi Megbízotti Hivatal megfelelő mennyiségű vetőmagot, főleg bükkönymagot biztosít. A takarmányvetőmag szükségletet a Földműves Raktárszövetkezetben kell jelenteni. Az őszi vegyestakarmányfélék vetésével az EFSz-ek kora tavaszra zöld takarmányt biztosítanak állatállományuk számára. Minden EFSz, amely a Földműves Raktárszövetkezetből csávázás nélküli vetőmagot kapott, köteles a csávázási elvégezni. Ezenkívül a vetés előtt köteles a földet megtrágyázoi műtrágyával, amelyet szintén a Földműves Raktárszövetkezetből kap jutányos áron. A szilva aszalásának titka Az aszalt gyümölcsök közül a legkedveltebb a szilva, mert nemcsak ízletes, zamatos csemege, hanem egyúttal gyógytáplálék is, amit az orvosok sűrűn rendelnek rossz emésztésű betegek számára. Aszalásra legjobban alkalmas a magvaváló, besztercei szilva. Az aszalás idejét megrövidíthetjük és olcsóbbá tehetjük, ha a gyümölcs szedését későbbre halászijuk. Ha az ősz napfényes, száraz, hosszantartó az aszalás már a fán megkezdődik, a szilva megtöpped, szárfelőli oldalán megráncosodik, cukortartalma emelkedik, viszont víztartalma csökken, ezáltal a mesterséges aszalás ideje rövidebb lesz. A fáról leszedett szilvát természetes úton még tovább szikkasztjuk. Szellős, száraz helyen az aszalócserényekre vagy ponyvára rakjuk ki. Néhány napi szikkasztás után kezdődik a tulajdonképpeni aszalás. Hosszantartó esős időjárás esetén azonban minél előbb le kell szedni a szilvát, hogy fel ne repedezzék. Aszalás előtt válogassuk ki a gyümölcsöt. Csak az egészséges, fel nem repedt héjú és nagyszemű szilva alkalmas aszalásra. A házi aszaló cserényére egysorosán rakiuk fel a szilvát szorosan egymás mellé, de ezt megelőzőleg fflzfakosárba téve. kétszázalékos citromsavas vízoldatba helyezzük és onnan rakjuk ki a cserényekre. Minél húsosabb, levesesebb a szilva, annál magasabb hőfokon kezdjük meg az aszalást. Az aszalás folyamán a hőmérsékletet fokozatosan emeljük 90 C fokra. Valahányszor a tűzre rakunk, megsmételjiik a cserények kihúzását és •sszerázását. mert így nem lesz szürke, penészszínű és rágós az aszalvány. Ez a titka annak, hogy a szilva egyenletes, fényes, feketecukros bevonatot kapion. Az aszalás 20—24 óráig tartson. Ez attól is függ, hogy mennyire volt töppedt a berakott szilva. Honv a mezőgazdasági munkák sikeres lefolyása biztosítva legyen, a Földműves Raktárszövetkezetek és az EFSzek szerződést kötnek egymással. Ezeknek a szerződéseknek a célia a Földműves Raktárszövetkezetek és az EFSz-ek közötti szoros együttműködés elmélyítése és ezáltal dolgozó népünk életszínvonalának emelése. A szerződések elősegítik a termelési terv teljesítését és emelését a szövetkezeti termelésben. A szerződés megkötése mindkét félre kötelességet ró. A Földműves Raktárszövetkezet kötelezi magát, hogy gyakori látogatásokkal az EFSz-ben elősegíti a szövetkezeti gazdálkodást. Állandóan figyelni fogja a gabona fejlődését a vegetációs idő folyamán, valamint a megrendelt vetőmagot, műtrágyát és más szükségleteket időben rendelkezésére bocsátja az EFSz-nek. Ezzel szemben az EFSz kötelezi magát, hogy a gazdasági év kezdetén a Földműves Raktárszövetkezet szakemberei jelenlétében megbeszéli a vetés kérdését és megállapítja a vetőmag, valamint műtrágya szükségletet és ezeket idejében megrendeli a Földműves Raktárszövetkezetben. Követjük a példát — Jólétben, boldogan, gondtalanul élnek A J' ’’’ozparasztok. Hej az ám az élet! Nem tehén, nem is 16 húzza ott az ekét, Hanem gépek végzik a munka nehezét. — Indulnak a tagok a faluban széjjel Sok meggyőző szóval, még több eredménnyel. Réginek és újnak csak egy most a gondja: Sok dolgos parasztot hozni a csoportba. — Elmondta a küldött mindazt, amit látott, Magunk íb akarjuk azt a szép világot. Itt is látjuk már a munka eredményét, Belépünk és hívjuk az egész falunk népét. — Mit a küldött hozott, a sok példa hatott, Százá-’-"’ *”nak már közénk az új tagok. Magukra maradtak kupecek kulákok. Inukba is szállt most minden bátorságuk! A betakarított gabona 1. számú ellensége: A GABONAZSIZSIK A régi gabonát semmi esetre se keverjük az újjal A betakarított gabona tetemes kárt okozó kár tévő je a gabonazsizsik. Fekete színű kis ormányos bogár, mindössze 3—4 mm hosszú. Életmódja iagy)ában megegyezik a borsózsizsikével. A gabonazsizsik nőstyéne a gabonaszemekbe rakja petéit. Ebből a célból megfúrja a gabonamagot — főleg a búzát és rozsot, de az árpát, sőt a kukoricát is. A gabonában kikelt kis lárva a gabonaszem belsejéből táplálkozik, azt üregessé rágja, majd ott bebábozódik és rovarrá fejlődve a magból távozik, hogy ú)ból kezdje a peterakást. Az ismertetett életfolyamat körülbelül 50 napig tart. Cséplés idején — júliusban, augusztus elején — szokott megjelenni második nemzedéke, amely azonnal befurakodik az Új gabonába s abba rakja petéit. Az új termésnek tehát egyik legelső magtár! kártévője a zsizsik. A védekezés ellene mindenekelőtt megelőzésből áll. Ennek legfontosabb teeendője a magtárnak az alapos kitisztítása az Új gabona behordása előtt. Minden gabonamaradványt hordjunk ki s ha az zsizsikes, legjobb a baromfival feletetni, nagyobb mennyiséget pedig zsizsikteleníteni. A magtár réseit is tisztítsuk ki, ha nagyobbak, tapasszuk be. A falakat és a réseket alaposan meszeljük be klórmeszes mésztejjel. Ügyeljünk arra, hogy régi gabonát semmiesetre se keverjük újjal, még akkor sem, ha egyébként a magtárt jól kitisztítottuk. Ha a tisztítás után is tapasztalunk zsizsiket, lehetőleg, az új gabona behordása előtt tegyünk a magtárba ú. n. csalogató halmokat. Kisebb halomba rakunk gyengén megnedvesített gabonát, arra esetleg nedves zsákot helyezünk. A zsizsikek ide fognak húzódni s azután halmot gondosan összeszedve kihordjuk a baromfinak, de jó távol a magtártól. Ha minden elővigyázat ellenére az új gabonában zsizsiket találunk, leghelyesebb azt — a hüvelyesekhez hasonlóan — szénkén eggel zsizsikteleníteni. Ehhez a művelethez egyes helyeken használják az ú. n. zsizsiktelenítő kamrákat. Ha idejében nem védekezünk, a zsizsik annyira elharapódzik, hogy később már jóformán tehetetlenek vagyunk vele szemben. Ezért kell jól a körmére nézni a kulákoknak. mert sok helyen fordult már elő, hogy zsizsikes gabonát próbáltak beszolgáltatni. A „Tartós békéért, népi demokráciáért“ A TE LÁPODf Olvasd és terjeszd ■ = I