Szabad Földműves, 1950. július-december (1. évfolyam, 16-41. szám)
1950-09-10 / 26. szám
Földműveseink bizonyítékot szolgáltattak, hogy Köztársaságunk az övék és felelősségérzettel vesznek részt annak építésében Minden második szlovákiai faluban már az IFSz keretében művelik meg a földet A kerületi pártnapok során szombaton és vasárnap a bratislavai kerületen gg volt a sor. Több mint 100.000 ember gyűlt össze a Duna iobb partján, a Bra- jjg| tislavához tartozó Ligetfalun, hogy építőmunkánk örömteli eredményeit ünne- gjs pelje. Megjelent a hatalmas maniiesztációban kicsúcsosodott ünnepségen Bas- ^ fovansky. az SzKP főtitkára, Moskó, a párt központi szervezési titkára, Duris jj földművelésügyi miniszter, Púll megbízott. Fr. Kubai, a Szlovák Nemzeti Ta- p= nács elnöke is. Az ünnepi beszédet Duris földművelésügyi miniszter mondot- Jj ta. Beszédében kifejletté, hogy a kapitalista államok dolgozó népe nem ismeri jjj az építő eredmények és az életszínvonal folytonos emelkedésének örömteli meg- ^ ünneplését. Az összehasonlítás során rámutatott azokra a gyökeres változások- jj ra, amelyek Szlovákia építésében végbementek és falvaink mélyreható ujjászii- jj letésére. „Csak a legutóbbi héten — mondotta a miniszter — a mesgyék fel gj szántására 138 község jelentkezett és további 213 község szántotta fel a mes- gj| gyéket ez alatt a hét alatt. Ez azt jelenti, hogy a mai napig 2142 EFSz jelent- g| kezeit a közös vetés elvégzésére 376.000 hektárnyi földi""'"leien“. = Köztársaságunk elnöke — mondotta a továbbiakban Duris miniszter — rámutatott a fejlődés rendkívüli jelentőségére egész nemzetgazdaságunk szempontjából. Szlovákia községeinek a felében földműveseink elhatározták hogy EFSz-ben dolgoznak. Ma Köztársaságunkban a földművesek már 5600 községben alakítottak EFSz-t. Szlovák, magyar és cseh földműveseink azonban más bizonvítékát is adják annak, hogy ez a Köztársaság az övék és felelősségérzettel vesznek részt kiépítésében. — Emlékezzünk csak vissza, hogyan igyekeztek február előtt Frastacky és Majer, a szlovák és a cseh reakció közellátásunkat tönkretenni, sőt a földművesek sztrájkját kiváltani. Annál méltóbb földműveseink felelete. Az 1951-es évre szóló új termelési és beszolgáltatási feladatok tervét földműveseink felelősségteljesen megvitatják és mindenekelőtt az őszi munkálatokat úgy végzik el, hogy a jövő év termése földműveseink észszerű és felelősségteljes gazdálkodásának további győzelmét jelentse. A bratislavai kerületi pártnap alkalmából nagyszabású értekezlet színhelye volt a bratislavai Redoute nagyterme, melyen a Pártközpont részéről Basíovansky főtitkár és Moskó szervezési titkár is részvettek. Megjelent az értekezleten dr. Púll megbízott, Fr. Kubac, a Szlovák Nemzeti Tanács elnöke, több képviselő és a Magyar Népköztársaság bratislavai főkonzula is. Tokár kerületi pártelnök megnyitójában kiemelte, hogy a bratislavai kerület falvainak kétharmadrészében már megalakult az EFSz és a községek felében már magasabb típusra tértek át. A bratislavai kerületben az aratási munkák idejét egyharmadával csökkentették A kerület a gabona minden fajtájánál a felvásárlást 100%-ban teljesítette és vezető helyet foglal el. A bratislavai kerület EFSz-einek elvégzett munkáját Kállay István képviselő értékelte kritikai beszámolójában. Kiemelte a Párt növekvő aktivitását a falusi dolgozók között és hangsúlyozta, hogy rendszeresen kell folytatni a türelmes politikai meggyőző munkát Ezután adatokat sorolt fel. amelyek szerint 880 EFSz végezte el közösen az aratást, magában a bratislavai kerületben 200 EFSz dolgozott közösen és ebbe a munkába körülbelül 18.000 falusi dolgozó kapcsolódott be 140 EFSz 53.000 hektárén közösen fog gazdálkodni Nagyabonyban, a dunaszerdahelyi járásban, a szövetkezet tagjai a közös aratásnál 128.000 koronát takarítottak meg. Suchohradon az aratás utáni elszámolásnál megállapították, hogy az 1 hektárra eső költség teljes 300 koronával volt kevesebb. Ezek a jó tapasztalatok vezették rá szövetkezeti tagjainkat arra az útra, hogy az őszi munkák megkezdésekor felszántsák a mesgyéket. A bratislavai kerületben összesen 140 EFSz írta alá a II., III. és IV tipusú munka rendét és körülbelül 53.000 hektár földön fognak közösen gazdálkodni. Beszédének további részében kritikailag említette fel azokat a hiányokat, amelyek a közös munkák megszervezésénél feltűntek. Kállay képviselő beszéde további részében a CsKP elnökségének lapunk múlt heti számában közölt határozatával foglalkozott. Sürgette főleg a burgonya és répa minél előbbi betakarítását, a tarlóbuktatás meggyorsított befejezését és a gabonafelvásárlás befejezését ott, ahol még nem teljesítették szerződéses kötelezettségeiket 100%-ra. — Már az idei aratásnál tanúi voltunk annak, — mondotta — hogy a szövetkezetiek hektárhozamai átlagosan sokkal magasabbak, mint az egyénien gazdálkodóké. A pártelnökség minden utasítását a lehető leggyorsabban és lelkiismeretesebben kell végrehajtani, mert ezek a napok és hetek döntő befolyással vannak az EFSz-ek fejlődésére. Azonnal meg kell oldani a jószágok közös istállójának kérdését és vala mennyi tervet le kell tárgyalni a kis- és középparasztsággal. A zsíros parasztokat el kell szigetelni, kemény osztályharcot kell ellenük vívni, hogy ne zavarhassák szövetkezeteink országépítő munkáját. Kállay képviselő beszámolója után vitára került sor. amelyben falvaink és szövetkezeteink számos küldötte szólalt fel és cserélte ki értékes tapasztalatait. Ezek során — többek közt — felszólalt. Gvuris András. Pusztafödémes EFSzének elnöke, aki kijelentette, hogy közBaát'o if;ky pártfőtitkár készéi a bratislavai kerület pártnapja alkalmából tartott szövetkezeti ülésen. — Lent a diszemelvény. ségükben már elkészítették a községi vetési tervet. Hogy a föld helyes megmunkálása mindenkinek érdeke legyen, a munkaerőket 12 főből álló csoportokra osztották. Egy-egy munkaerő hat hektár földet művel meg. Minden munkáscsoportnak meglesz a maga feladata egy-egy táblán és jutalmát a teljesítmény szerint kapja meg. Már 1141 EFSZ'tink van A bratislavai kerület EFSz-tagjainak tanácskozását Bastovansky főtitkár fejezte be, aki nagyjelentőségű beszédében méltatta a szövetkezeti mozgalom szlovákiai eddigi eredményeit. A főtitkár nagyjelentőségű felszólalásának legfontosabb részleteit az alábbiakban ismertetjük: — Mindenek előtt tudatában kell lennünk annak — mondotta a főtitkár —, hogy már túl vagyunk a szövetkezeti gondolat általános progagálásán és a szavaktól a tetthez értünk el. Megkezdtük az EFSz-ek építését. E mellett minden irányban olyan eredményeket értünk el, amelyeket nem nevezhetünk kicsinyeknek. A Szlovákiai Szövetkezeti Tanács augusztus 15-iki jelentése szerint Szlovákiában 1.141 EFSz van. Ez azt jelenti, hogy falvaink 34 százaléka szövetkezetben műveli meg földjét. Ezen kívül 516 előkészítő bizottság működik, azaz falvainknak 15.4 százalékában. Ezek a számok összegezve azt mutatják, hogy 1657 EFSz és előkészítő bizottság létezik Szlovákiában. Ez a szám falvaink 49.4 százalékát teszi ki. Megállapíthat juk tehát, hogy minden második községben EFSz keretében művelik meg a földet. Ha a jelenlegi helyzetet az idei június elején fennálló állapottal összehasonlítjuk, megállapíthatjuk, hogy a nyári munkák folyamán a szövetkezetek száma 96-tal és az előkészítő bizottságok száma 21-gyel növekedett. Az így egységbe tömörült földművesek száma több mint 11.000. Hiszen csupán a bratislavai kerületben 31 új EFSz alakult meg körólbelül hatezer földművessel a nyári évad alatt. Több mint százezer földműves tömörüli: már a szövetkezetekben A másik nagyjelentőségű tény az, hogy az EFSz gondolata és a szövetkezeti mozgalom annyira előrelendült, hogy ma már az országos méretű tömegmozgalom s egységes tömöríti a kis- és középföldműveseket, akik növelni akarják hektárhozamukat, állatállományuk hasznosítását, emelni életszínvonalukat és mentesülni akarnak az évszázados gürcöléstől oly módon, hogy az elmaradott termelési módszerekről — a kevésbbé hozamos egyéni termelésről — a szövetkezeti, nagyipari termelésre térnek át, amely lehetővé teszi a gépek gazdaságosabb közös kihasználását az egyes munkamozzanatok megrövidítését, a mezőgazdasági tudomány gyakorlati alkalmazását s mindezek által jobb életkörülményeket biztosít az egységbe tömörült kis- és középparasztoknak, A szövetkezeti mozgalom tömegszervezeti ■Itáról tehát jogosan beszélhetünk, nert eddig több mint 101.000 földműves tömörült szövetkezetbe és a mozga'om iránti érdeklődést a még nem szervezett gazdák körében is nagy. A falu szocializálásával párhuzamosan új földművest, új földművesasszonyt és új földművesifjúságot teremtettünk. A harmadik tény amire fel szeretném hívni figyelmet, hogy az idén nagy haladást értünk el a magasabb szövetkezeti termelési formákra való áttérésben is. Szlovákiában körülbelül 770 EFSz van, amelyek közösen vetnek, továbbá több mint 500 olyan, amelyek áttértek a II„ III. vagy IV-ik tipusú szövetkezeti gazdálkodásra. 1300 község aratott közösen A negyedik tény, amely nagy eredményeinket bizonyítja, az idei aratás és cséplés. Az idén használtunk először nagyobb mennyiségű gépet az aratásnál és a cséplésnél. Az aratást Szlovákiában kb. 1300 községben szervezték meg közésen, amiből 885 EFSz volt. A közös aratásba 88.000 földműves több mint 150.000 hektár terményt kapcsolódott be és több mint 150.000 hektár terményt arattak le közösen. A jó szervezés következtében az idei aratás gyorsabban folyt le s mentesítve voltak földműveseink a hetekig tartó robottól is. Ezek az eredmények főkép ott voltak láthatók, ahol EFSz működik és ahol az EFSz keretében közösen szervezték meg a munkát. Az ötödik tény, amely szövetkezeti mozgalmunk győzelmét legszembetűnőbben kifejezi az idei felvásárlás eredménye. Szlovákiában a terményfelvásárlás tervét már túlteljesítették. Ez a tény földműveseink politikai fejlettségéről és öntudatosságáról tanúskodik Köszönetünket fejezzük ki földműves népünk e hazafias tettért, mellyel bizalmát fejezte ki népünk kormányunk s Klement Gottwald köztársasági elnökünk iránt. A bratislavai kerület első helyen áll egész Csehszlovákiában a terménybeszolgáltatás terén és elnyerte a „becsület-lobogót“. Köszönetünket kell kifejezni azoknak is, akik a felvásárlást szervezték. A galáistai ?árás miü^en községében ven már EFSz A hatodik tény, amely a szocialista gondolat győzelmét bizonyítja falvaink ban az, hogy egyre erősebbé válik a vá rosi munkásság és a földművesek szövetsége. Ez egyes üzemeinknek egy-egy szövetkezet feltt vállalt védnökségében nyilvánul meg. Az ilyen védnökségek nemcsak formális intézkedést, hanem mint a DOZAB példája bizonyítja, mely a galántai járás felett vette át a védnökséget. nagy gyakorlati jelentőségű lépést jelent. A galántai járásban egy község sincs, ahol ne lenne EFSz. Nagy jelentőségű a Mezőgazdasági Termelő és Felvásárló Bizottság községi bizalmijainak munkássága is, akik tanáccsal látják el a földműveseket. E téren az aratás idején még nem tettünk meg mindent s ezért szükséges, hogy a bizalmiak hálózatát kiszélesítsük. Meg kell állapítanunk, hogy ma már nemcsak közhivatalaink és kormányszerveink, hanem egész társadalmunk élénk figyelemmel kíséri a falu fejlődését. A hetedik tény amely nagy jövőt jósol EFSz-einknek az, hogy földműveseink különböző oktató és legfőképpen a Szovjetunióból hazatért küldöttségek útján meggyőződnek arról, hogy a szovjet kolhozokról terjesztett álhírek nem felelnek meg a valóságnak és hogy a kolhozgazdálkodás a mezőgazdasági termelés legmodernebb formája. Ezek az álhírek csak arra voltak jók, hogy a falusi eakciót kéviselő zsíros parasztok továbbra is kizsákmányolni a kis- és középparasztot. A kolhozok ma öntudatos földműveseink érdeklődésének középpontjában állnak és ennek mintája szerint építik szövetkezeteiket, miközben felhasználják a kolhozok fejlődése folyamán nyert tapasztalatokat. Arra kell törekedni, hogy a szovjet földművelés sikereit összes földműveseinkkel megismertessük, mert csak e sikerek és tapasztalatok virágozta thatják fel mezőgazdasági termelésünket és ez a reakció elleni küzdelem biztos fegyvere. Mi nem azért beszélünk ezekről az elért sikerekről, hogy elbizakodjunk és pihenjünk babérjainkon. Ez veszélyes dolog lenne. Még csak most kezdtük meg haladó útunkat és lehet, hogy még nagyobb, nehezebb útszakasz áll előttünk. Mi csak azért méltatjuk a sikereket, hogy lássuk, hogy milyen utat tettünk meg és hogy még milyen feladatok állnak előttünk. Közös vetéssel előre a többtermelésért Az elért eredmények arra figyelmeztetnek bennünket, hogy még jobban szervezzük meg a munkánkat az EFSzben és teljesítsük a CsKP Központi Bizottságának határozatát, amely az őszi vetés közös végrehajtására szólít fel bennünket. Az őszi vetés szervező munkája két részből áll: politikai és gazdasági részből. E két feladat szorosan összefügg és egymást feltételezi E két feladat teljesítésének eredménye az lesz hogy bebizonyítjuk a kételkedőknek azt, hogy az EFSz fejlettebb mezőgazdasági magángazdálkodás. Az legven a jelszavunk, hogy „Közös vetéssel közös agzdálkodással az EFSz keretében a mesgyék felszántásával és az EFSz tagok számának növelésével előre a többtermeléséért“. Hogy e feladatokat teljesíthessük, arra kell törekednünk, hogy minden EFSz kezdje meg a magasabbfokú termelési formára való áttérés megtárgyalását. Kampányt kell indítanunk, melynek célja, hogy meggyőzzük földműveseinket az EFSz-ben való gazdálkodás, a közös vetés és a tagosítás előnyeiről. Nagy hiba lenne ha az EFSz távolmaradna a még magángazdálkodást folytató földművesektől. Továbbra is ki kell tartanunk meggvőző munkánkban hogy a még nem szervezett földműveseket is megnverjük csatlakozásra a szövetkezethez.