Szabad Földműves, 1950. július-december (1. évfolyam, 16-41. szám)
1950-08-27 / 24. szám
Ä NA€Y WlliCI ★ <4<8 IPttlPE! Békemozgalom A Béka Kivei Wilágteázoatsága I elnökségének határozatai A Béke Hívei Világbizottságának elnöksége | múlt héten tartotta ülését Prágában. A több I napig tartott ülésen kitűzték a Béke Hívei II. | világkongresszusának határidejét. A határozat | alapján a Béke Hívei n. Világkongresszusát | 1950 szeptember 13.—15. között tartják Nagy- | británniában. A Béke Hívei Világbizottsága elnökségének f prágai ülése folyamán határozatot fogadtak el, I melyet megküldték a Biztonsági Tanácsnak és | a világ összes kormányainak. A határozat sző. | yege a következő: I t,A Béke Hívei Világbizottságának elnöksé- | ge, amely akkor ült egybe, amikor Koreában | harcok folynak, tudatában van azoknak a bor- | zalmas veszélyeknek, amelyek előadódhatnak e | konfliktus kiszélesedése esetén. A békeszerstő § - :5p bombázása alkalmával esett óriási élefcál | dozatok és károk tudatában, felszólítja a Biz- | tosági Tanácsot, hogy keresse e konfliktus vég- I ső megoldásának lehetőségeit Kórea népének | kívánsága szerint a következő irányelvek sze. § rint: = z Azonnal meg kell szüntetni a civil lakosság | bombázását, I VégTtvetni az ellenségeskedésnek. Hazahívni az összes idegen katonákat. Ki kell hallgatni mind a két érdekelt félt. | Béke Hívei Világbizottságának elnöksége | meg van győződve arról, hogy ebben a javas- I latban sokszázmillió férfi és asszony óhaját es I szilárd akaratát tolmácsolja, '"'leg van továbbá | győződve arról, hogy az egész világ népeinek | egyhangú ’ t fejezi ki akkor, amikor a vi- | lág^őke megtartását és megszilárd :ását kéri.“ | K >rea j t* nép 92 % már szabad Hatalmas lelkesedéssel ünnepelte meg Kórea | népe felszabadulásának ötödik évfordulóját. Az ünnepségen Kim ír Szén, a Kóreai Népi De- I mokratikus Köztársaság miniszterelnöke, a nép- I hadsereg főp :ancsnoka nagy beszédet tartott, 1 melynek során bejelentette, hogy a kóreai nép- | hadsereg az amerikai agresszió kezdete óta 1 már felszabadította Délkórea területének túl- | nyomó részét. Kórea területének 90, a kóreai | népnek 92 százaléka már szabad. Az amerikai I és a Li Szin Man hadsereg edcv 70.000 kato- f nát vesztett halottakban, sebesültekben és fog- | lyokban. A uénhadsereg továbbra is előnyomó. I Ms' - van, az ellenség ellentámadási kisérlcie- | it. nődig sorra visszaveri. Belgium Meggyilkolták a Kommunista Párt elnökét s T lt hét péntekén az esti órákban | két ismeretlen ember állt meg Juli Lahaat, j a olga Kommunista Párt elnökének háza előtt. | A "ét ember kiszált az autób,” slyet begyuj. § tott lotorral késze “ étben hagyott, majd ami- | kor Lahaut a két férfi kopogtatására kiment | ajtót nyitni, a támadók négy lövést adtak le | ráí Egy lövés a fején, három a testén érte. A I gyilkosok ezután beugrottak a» autóba és el- | szöktek. Lahaut a forradalmi belga munkásmozgalom | legnépszerűbb vezetői közé tartozott. Ott volt I Oroszországban, amikor Lenin és Sztálin ve- | zetése alatt az orosz munkásosztály rohamra I indult a cári rendszer korhadt épülete ellen. 1 A Belga Kommunista Párthoz még a huszas | évek elején csatlakozott. Mint egykori vasműn- 1 kás Liege munkásvárost képviselte a belga \ parlamentben. Amikor a németek elfoglalták | Belgiumot, Lahautot letartóztatták. A maut- 1 hauseni szörnyű koncentrációs táborból került I haza 1945-ben. A Párt elnökévé választották f meg és mind ilyen kérlelhetetlen ellensége volt I a királyságnak. A jobboldali sajtó állandóan f támadta személyét a királykérdéssel kapcsolatos beszédei és cikkei miatt. Minden bizonynya! a királykérdés körüli viták okozták a 65 I éves pártvezér halálát. A belga munkásság ha- | talmas tömegei sztrájkkal tiltakoztak az aljas, § fasiszta gyilkosság miatt. J Argentina Megélitek kél hékeStarcosI A béke híveinek sikerei Argentínában annyi- 1 ra nincsenek ínyére a háborús bujtpgatóknak, 1 hogy Peron kormánya az amerikai imperialis- ! ták egyenes parancsára áttért az eddig meg 1 szokott hajszákról és üldözésekről a béke hive- | inek fizikai megsemmisítésére. Pogrom rendőrök bandája rohanta meg a | minap Quilmes városában (Buenos Aires köze. f lében; az ifjúság gyűlését, amelyet a békéért f vívott harc jegyében a stockholmi felhívásra i való aláírásgyűjtés kampánya során hívtak ősz sz E támadás eredményeképpen meghalt Jor ge Calvo, az argentin Kommunista Párt Végre hajtó Bizottságának tagja és Pedro Angel Zel- U. az argentin munkásság vezetője. Súlyosan megsebesült két Ifjú békeharcos is. jj Az argentin fasiszták e vadállati tette a bé- § iqehívek erős felháborodását váltotta ki ~z 1 egész világon. MALÁJPOLO 3 2 2 = § / = Oélkelet-Azsia világkereskedelmi és katonai szempontból egyaránt fontos \ félszigetén két éve áll harcban brit elnyomói ellen a malájt nép A forró éghajlatú Maláj Szövetség területe valamivel nagyobb Csehszlovákia területénél, népessége öt és fél millió. Az ország nyolcvan százalékát borító őserdőket azonban nagy ültetvények szakítják meg és a számos bánya körül városok keletkeztek, melyeknek fejlett kohászati iparuk van. Ez a föld ugyanis az angol világimperializmus egyik főbázisa. A bányák elsősorban ónt hoznak napvilágra, mely fém mind a béke- mind a hadiiparnak egyik fontos nyersanyaga. A világ óntermelésének több mint egyharmadát szolgáltató malájföldi ónérccel az angolok és holland üzlettársaik a második világháborúig döntő befolyást gyakoroltak a világ ónellátására. Nagybritannia tőkésosztálya összeharácsolt kincseinek jelentékeny része e föld népének kizsákmányolásából származik. Az angol tőkések másik, innen eredő főnyereségének forrása a nagy gumiültetvényeken dolgozó munkások kizsákmányolása. Malája gumiban felét szolgáltatta az egész világ termelésének. Az ország Délkelet-Ázsia kiugró félszigetén van és földrajzi fekvése révén nemcsak világkereskedelmileg fontos, hanem katonai szempontból is. Fő kikötője, Szingapúr, nem csupán jelentős kereskedelmi góc, hanem az angolszászok egyik fő erődítménye is. Az amerikai imperiabsták már a háború előtt behatoltak Délkelet-Ázsiába. A háború óta pedig ők állnak itt is a népelnyomó, idegen országokat kizsákmányoló, szovjetellenes reakció élén. Fegyverrel és pénzzel támogatták a maláj nép helyi zsarnokait, valamint ezek brit védelmezőit. Truman elnök június 29-i támadást bejelentő beszéde óta pedig szemérmetlen nyíltsággal sietnek a véres elnyomók segítségére, azzal a hátsó gondolattal, hogy maguk tegyék rá kezüket mindarra a haszonra, melyet egy megkínzott népből lehet kifacsarni. A maláj nép és vele a sok ott dolgozó kínai azonban nem hajlandó tovább tűrni az éhbért és korbácsot. Amikor 1948 júniusában az elnyomók véres provokációi kirobbantották a partizánháborút, az egykori „Népi Japánellenes Hadsereg“ volt harcosaiból nyomban megalakultak a szabadságharcos kötelékek. Azóta több mint két év múlt el. És a brit munkásárulók kormánya mind több és több katonát küld Malájföldre harcolni a szabadságharcosok ellen. Ezeknek a brit katonáknak a száma több mint százezer és korszerű tüzérséggel, lángszórókkal, harckocsikkal és légierővel rendelkeznek. A sereg élén a gyarmati népek vérével beszenynyezett Briggs tábornok áll. Ez főleg légi támadásokkal akarja a szabadságért küzdő népet megtörni. Például 1949-ben nem kevesebb, mint 7754 „légivállalkozást“ hajtottak végre, elsősorban a védtelen lakosság ellen. A légi terrortámadásokon kívül Borneóból repülőgépen hozzák Malájföldre a vad daják fejvadászokat, akikből május 18-án újabb erős különítmény szállt le Kuala Lumpur főváros repülőterén. Mindezek az aljasságok, az elfogott szabadságharcosok megkínzása és kivégzése sem riasztja vissza a leigázói és kizsákmányolói ellen küzdő maláj népet. A lakosság élelemszállítással és minden módon támogatja harcoló testvéreit, annak ellenére, hogy tudja: ezért az életével játszik. És hiába érkeznek Ausztráliából újabb és újabb katonai egységek, hibába agyaiba ki a fővezér az úgynevezett „Briggs-tervet“, vagyis azt, hogy a félszigetet a Johore tartománynál átszelő vonalról „tisztogató hadműveletekbe!“ fésüljék át egészen az északi határig, hiába fogadnak fel az itteni őserdei harcokban jártas japán tiszteket, a partizánok mindenütt jelen vannak és nem hagyják nyugodni az elnyomókat még a városokban sem. A Kommunista Párt által vezetett egységes Nemzeti Frontnak mély gyökerei vannak a tömegekben és ezt júniusban a londoni munkásárulók küldötteinek, Strachey és Griffith minisztereknek is el kellett ismerniük a helyzínen. A partizáncsapatokból ma már jól szervezett, harcedzett maláj népfelszabadító hadsereg fejlődött, amely a sziámi határtól le, egészen a Johore szultánság déli partjáig rjesztette ki hadműveleteit és ez év júniusáig a brit jelentés szerint 509 támadást hajtott végre. ALBÁNIA Több mint 500 százalékra növekedett a gép- és trcktorállomások által ! megmunkált földek területe A sokat szenvedett albán népet is a Szovjet Hadsereg szabadította fel és adta vissza függetlenségét, szabadságát. Amikor Albánia sorsának intézését a népi kormány vette kezébe, annak intézkedései közé tartozott a földre form végrehajtása, amelynek a dolgo zó parasztság szempontjából rendkívü nagy jelentősége volt. A hűbérurak és a burzsoázia osztályának uralmát még a harcok folyamán, menetközben döntötték meg. A Párt még a háború idején határozottan kijelentette, hogy a földbirtokos bejek és agák in-almának időszaka véget ért, hogy nem kell őket többé a föld tulajdonosainak tekinteni, hogy a nekik fizetett összes tartozások és adók megszűnnek. A földreform végrehajtása sora. 70.211 szegény és földnélküli parasztcsalád jutott földhöz. A földreform törvény alapján 320.000 hektár földet osztottak szét. A földreformot rekordidő alatt hajtották végre, s ez váratlanul érte és megrendítette a földreform ellenségeit, akik a népi kormánynak ez' a nagyjelentőségű intézkedését szabotálni akarták. A földreform felszámolta a feudalizmust, megteremtette az egyéni törpegazdálkodásról a szövetkezeti gazdálkodásra való áttérést, a mezőgazdaság fejlesztésének és korszerűsítésének előfeltételeit, ami az egész népgazdaság fejlődésének nélkülözhetetlen feltétele. A múltban rendkívül elmaradott, a láború által feldúlt mezőgazdaság a lépi rendszerben a fejlődés útjára léiéit. Az albán parasztság most a föld asdája. teljesíti és túlteljesíti az előrányzott terveket, elsajátítja az új agrotechnikai módszereket. Uj termelési eszközei vannak és évről-évre bővíti a földreform eredményeként kapott parcelláit, újabb és újabb területe- j két szánt fel a gabonaneműek alá. A I parasztok új ipari növényeket honosí- j ottak meg, mint aminpk a gyapot, cu- I korrépa, napraforgó, stb. Fejlesztik az I állattenyésztést, emelik a szarvas- és j iprómarhaállományt, fajállatok kite- j yésztésén fáradoznak. A néphafalom nagy figyelmet fordít | a mezőgazdaság fejlesztésére. Hitele- f két nyújt a szegényparasztoknak és = korszerű traktorokkal ellátott gépállo- [ másokat létesít. A vidéki központokban az állam | egész sor állattenyésztési tanácsadó- [ állomást és nagyszámú fajáilattenyész- j tő farmot létesített. Az állam látja el ] a parasztokat a Szovjetunióból és a I népi demokratikus országokból kapott | minőségi vetőmaggal. Számos állami I farm létesült, amelyek mintaképei a f mezőgazdasági munkaszövetkezeteket } szervező dolgozó parasztságnak. Ezek f a szövetkezeti gazdaságok napról nap- I ra, egyre jókban fejlődnek Egészen megváltozott az albán falu i lete. Ott, ahol azelőtt a nyomor, a be- I eggégek, a tudatlanság, a bejek és agák korbácsa uralkodott — most nőttön nő a jólét, traktorok dolgoznak, iskolák nyíltak. Az albán faluban most öröm és alkotó munka uralkodik, épül a boldog élet. íme néhány számadat, amely szemléltetően mutatja az albán falvak fejlődését. 1945-höz viszonyítva a talajjavító munkálatok terjedelme 168 százalékra emelkedett. A meginti- = veit földek területe 1948-hoz viszonyít- í va, 148.7 százalék, a szövetkezeti szék- | tor területe 1947-hez viszonyítva 254.9 I százalék. Az ipari növényekkel bevetett I terület 941 százalékra, a gép- és trak- j torállomások által megmunkált földek f területe 519.6 százalékra növekedett. f A NACY YIIAC Mag >ar ország 2fazatérS a pasraszikHielöftség a Szovjjehmió&ól A mait .. ..i haza ~ ..aastt * Szovjetuniói»«! a 200 tagú magyar paraszküldöttség is. A záaslódiszbe öltözött zátonyi hat* .máson diadalkapa várta a dol_.-ó parasztság hazórő követeit, akik hárc::" héten át a maguk nemével láthatták a világ legfejle'' _bb mezőgazda, ságát, a kolhozpara derűs és boldog étetét. Aa üdvözlésekre Erdei Ferenc földművelésttgyi. air ‘ a magyar parasztit' ittsé' vezetője válaszolt. Kiemelte, hogy a küld tsépnek több egyá'riteg gazdálkodó tagja volt aldk látva a nagyüzemi gazdálkodás gyaL .'lati eredményeit, mindnyájan még az ű* során «L határozták, hogy belépnek a teaaojÉSőszöTetkezeti csoportba, A határállomáson történt fogadtatás! ünr,-pség után a Párt és a kormány képviselői, Budapest munkásságának küldöttei ünnepélyesen fogadták a A pályauA. varon lezajlott ünnepség után a küldöttség a park anthe ment, ahol Rákosi Mátyás fogadta a hazatért küldöttséget, meynek tagjai azávélzes beszélgetés keretében számoltak to tepaszta’-fáikról ez ország nagy vezetőjének. Angii» Félmillió házal lehetne építeni a fegyverkezésre szánt évi összegből A nyugati csatlós kormányos Amerika erélyes hangú fehívására és fenyegetéseire elhatározták háborús előkészületeik ütemének meggyorsítását. De amíg az imperialisták lázas sietséggel fokozzák hadi előkészületeiket, országaikban egy hatalmas erő, a dolgozó nép fed emeli tiltakozó szavát az új háború előkészítőinek gyilkos tervei ellen. Nincs ez másként Angliában sem, ahol a dolgozó nép nevében kifejezte tiltakozását az Angol F-'".:aiunista Fást. A Párt végrehajtóbizottsága nyilatkozatot a- C. tt ki, " '-en rámutat, hogy az angol „munkás kormány“ Amerika parancsára műiden békeidők legnagyobb fegyverkezési tervének végrehajtását határozta el. Három év alatt 3400 millió fontot szándékozik költeni fegyverkezésre, azaz naponként nem kevesebb mint három millió fontot. Ezért az összegért félmillió házat lehetne építeni, amelertt bőven jutna m: szr célokra is. Az angol népnek az amerikaiak azt a feladatot szánták, hogy ágyukat, harckocsikat és ágyútölteléke* szállítson Amerika harmadik világháborújához— folytatódik a felhívás. Az Anglia területén állomásozó amerikai haderők sértik Anglia nemzeti függetlenségét. Anglia fegyveres ereje mindinkább amerikai vezetés alá kerül. A Pást felhívja a* angol népet: harcoljon a békéért. r Egvesü t Államok Börtönbe akarják vetni a béke harcosait Az Amerikai Kommunista Párt vezetői nyi latkozatban tiltakoztak az amerikai kormány ama fenyegető dzéae ellen, hogy börtönbe vett a Kommunista Párt vezetőit azért, mert a békéért harcolnak. A kormány a kommunista vezetők beszédeit és cikkeit hozza fel a készülő eljárása igazolásául. A nyilatkozat ezzel szemben megállapítja, hogy Amerika történeJmétoa nincs példa ilyen cinikus eljárásra, mint a kommunista vezetők mostani üldözése, de hasonló példák tömege található a hitleri terroruralom törté” etében. A nyilatkozat megállapítása szerint az egész világ bűnösnek nyilvánítja a Wall St-atet az egyetemes béke fenyegetésében és ez az oka annak a sietős törekvéseknek, hogy a békéért harcoló erő1 et r ’gfosszák vezetőiktől éz megfélem1'' őket. Végül leszögezi a nyila*, kocát azt is, hogy nem lehet megszüntetni a Kommunista Párt tör 'nyes létezését anér . hogy meg ne semnrisit-rék a szólás-, a sajtóős a o—ülekezeti szabadságot. Ausztria amerikaiak ulfáéhasirfotték a íSesSapél Az amerikai imperialisták Ausztria amerikai megszállási övezetében újraélesztik a fasizmust. Az amerikai övezetben újra működésbe lépett a Gestapo. Az Inn-menti Braunauban Fischert és Siegert, az Osztrák Kommunista Párt két vezetőjét erőszakkal a CIC irodájába hurcolták, ahol hosszú órákon keresztül a legkegyetlenebb kihallgatásnak vetették alá őket. Az amerikai imperialisták börtönországából egyre több amerikai állampolgár igyekszik elmenekülni. J. M. Robinson színesbőrü volt amerikai állampolgár, aki tavaly júniusban lemondott amerikai állampolgárságáról, megkapta a csehszlovák állampolgárságot, J. M. Robinson ez alkalomból kijelentette, első kötelességének tartja, hogy minden erővel harcoljon a békéért. Szabad Földműves a Szlovákiai Egységes Földműves Szövetség és a Szlovákiai Szövetkezeti Tanács apja, — Szerkesztőség és kiadóhivatal Bratislava, Stűrova 6 — telefon: 274 03 - Felelős szerkesztő Kugle: lénos — Feladó és irányító postahivatal: Bratislava It, -ió: „Oráff” lap- és könyvkiadó vállalat — Nyomja: Consortia nyomda Bratislava, Ná> DOvstania 41 — Előfizetés egy évre 100.— K2s. félévre 50.— Kés. — A lap tehnondiuató műiden év végén ofet elsejéig Eng. sz 1788 r>TPfta toMaatN