Szabad Földműves, 1950. július-december (1. évfolyam, 16-41. szám)
1950-07-30 / 20. szám
A dohány pusztító betegségei Meleg napokon a kiültetett dohányt fejlődése minden szakaszában megtámadhatja a dohanyvész Ha nyár közepén végigjárjuk a dohánytáblát, egymástól jól elkülöníthető két beteséggel találkozunk. Az egyiket egy baktérium-kórokozó idézi elő, ezt dohányvésznek hívják, a másik egy vírusos megbetegedés, ezt mozaikbetegségnek nevezzük. A DOHÁNYVÉSZ legelőbb a melegágyakban jelentkezik, ahol tetemes pusztítást végez. A palánták levelein tűszúráshoz hasonló kis pontocskák keletkeznek, amelyeket lencsenagyságú világoszöld, majd sárguló udvar övez. Minél több ilyen folt keletkezik, annál inkább visszamarad a palánta fejlődése, levelei is sárgulni kezdenek. Ha a palántákat, amelyek már átvészelték a bajt, semmiféle védőkezelésben nem részesítjük, továbbra is a fertőzés forrásai és a szántóföldi járvány megindítói lesznek. A meiegágyi palánták talajra hullott maradványaiból töménytelen baktérium szabadul ki és a talajról az öntözővízzel felverődik a többi palántára is, ahol alkalomadtán újabb fertőzést hoz létre. A fertőzés sok esetben kint a szabad földön is bekövetkezhet, függetlenül a palántaágyi kihurcolástól, mert a szántóföldi talaj is tartalmazhatja a kórokozót, főleg olyan helyeken, ahol a dohány gyakran kerül ugyanarra a helyre, vagy annak közelébe. Meleg, esős napokon a kiültetett dohányt fejlődése minden szakában megtámadhatja a baktériumos dohányvész. A foltok szátűszúrásnyi barna fertőzési pont növefűszúrásnyi barna fertőzési pont növekedni kezd, vele együtt a körülvevő sárga elhal. A pusztuló levél, mint egy szennyes rongydarab lóg le a dohánytőről. A betegség ilyen előrehaladt formájában kétségtelenül nagy veszteséget jelent, de ellene már a palántaágyban kellett volna védekezni, ahol a betegség első megjelenése után azonnal ki kellett volna szedni a beteg palántákat és távolabb egy nem művelt területen elásni, a palántaágyakat pedig 1%-os bordóilével megpermetezni, vagy finoman meglocsolni, hetenkénti ismétléssel, ha kell háromszor is. A kiültetett dohányt is lehet dohányvészes időben permetezni. Amíg a növények 30 cinnél nem nagyobbak. 1%-os bordóilével permetezhetünk, de előzőleg az alsó fertőzött leveleket le kell szedni és ezeket is elássuk. A MOZAIKBETEGSÉG többféle formában jelentkezik a dohányon. A vírusféleség szerint, a dohány fajtája és kora szerint hol mozaikszerű zöldessárga szabálytalan foltokkal tarkítja a levél lemezét, hol fehéres pettyezettséget okoz, hol eltor-Hogyan védekezzünk a kukorica golyvás porfiszögje ellen? A kukorica golyvás porüszögje a kukorica általánosan elterjedt s ezért közismert betegsége. A kukorica minden földfeletti részét: szárát, levelét, címerét, csövét megtámadja. Ha a száron több és nagy daganat (golyva) van, ez a csövek fejlődésére hátrányos. Legnagyobb a kár akkor, ha a csöveket lepi meg. Ebben az esetben a fertőzött tő termése 30—50 százalékkal csökken. A kukorica golyvás üszögjét általában kevés figyelemre méltatják a termesztők, pedig az a 2—4 százalék kár, ami a terméscsökkenésben országos viszonylatban jelentkezik, nagy értékveszteséget jelent. A védekezés egyszerű: mihely az első golyvás kinövések mutatkoznak, 8—10 naponkint késsel vagy nyesőollóval, vigyázva, hogy sebet feleslegesen ne ejtsünk, távolítsuk el azokat, hogy ne legyen idejük felfakadni. Kézzel sohase tépjük le. A felfakadt golyvák belsejében rejlő fekete por milliárdnyi spóra, melyet a szél, szétvisz, hogy újabb növényeket fertőzzenek meg. A fertőzés seben át történik, ezért óvakodjunk a golyva eltávolításakor sebet ejteni. Az összegyűjtött golyvákat legjobb mélyen elásni és égetett mésszel betakarni, majd vízzel leönteni. Ne vessük azokat a trágya- vagy komposzttelepre. Tartsunk rendes vetésforgót, mert a talajt a kihullott spórák megfertőzik s ezek onnan kerülnek a növényre. A kukoricavetőmag csávázása céltalan, mert fertőzés elsősorban a talajból zik. zitja a levél formáját, hol nagyterjedelmű, sárguló szigeteket képez a levélen, amelyek elszáradva kiesnek a levél lemezéből, úgyhogy csak a főérrendszer marad meg, végül a növény teljes törpülését is előidézheti. A fiatalon fertőzött növények törpék maradnak, az idősebb korban fertőzöttek levelei sárguló foltosak lesznek és az érközi szövetrészek kiesnek. A mozaikbetegség eredetét általában három okra lehet visszavezetni: az elszáradt dohánymaradványokra, a fertőzött talajra és a fogékony növényekre A mozaikbetegséget is, mint a dohányvészt, a palántaágyakból hozzuk ki a szántóföldre. Ha a palántaágy talaja a múlt évről maradt vissza, könynyen megesik, hogy több palánta megbetegszik, hacsak oly kis mértékben is, hogy azt felületesebb vizsgálattal nem látjuk meg. Ezeket az ültető palántázás alkalmával összefogdossa, utána pedig az egészségesekhez nyúl. Ilymódon egy beteg palánta után egész sor egészséges is fertőződik. Nem kis fontosságú a közvetítő haszonnövények és gyomok szerepe a virus terjesztésében. A védekezést a palántaágyaknál kell kezdeni. Minden évben friss talajt kell használni a melegágy készítéséhez. A dohánymozaikkal fertőzött növényeken permetezéssel nem segíthetünk, csupán az előírt rendszabályok pontos megtatartásával. A palántaágyból időnként ki kell selejtezni a torz, beteges külsejű vagy levélfodros egyedeket, de ezeket nem szabad szanaszét hagyni, hanem távolabb el kell ásni. Az ilyen munka bevégzése után kézmosás nélkül sohase folytassuk a palánták kezelését, mert különben több lesz a kár, mint a haszon. Szántóföldön a betegnek mutatkozó egyedeket azonnal távolítsuk el. Az eltávolított töveket távolabb el kell ásni. Fejlettebb korban a kacsozás a késői fertőzés közvetítője. Szigorúan ragaszkodni kell ahhoz a rendszabályhoz, hogy ha maradt még el nem távolított gyanús, vagy beteges külsejű dohánytő, ezeket külön kacsozzuk. A gyomokat szüntelenül irtani kell, különösen az évelőket, mert ezek a vírusok téli tárolói. Ss. J. A tarlóhántás növényvédelmi jelentősége Hogyan pusztul el a gabonafutrinka, a gabonaiégy és a szalmadarázs? A tarlóhántásnak talajművelési, televénygazdagító és gyomirtó jelentőségét már részletesen ismertettük. Az idejében elvégzett tarlóhántásnak azonban növényvédelmi vonatkozási is .vannak. A tarlóhántásnak növényvédelmi jelentősége többirányú. A már említett gyomirtóhatás is tulajdonképpen növényvédelmi jelentőségű, nemcsak magának a gyomnak, mint növényi kártevőnek. elpusztítása révén, hanem közvetve is azzal, hogy megakadályozza ama kártevők megtelepedését, amelyeket a gyom csalogat tábláinkra, így egyebek közt a drótférgek és bagolypillehernyók megtelepedését. De a tarlóhántással ezenkívül több veszedelmes álati és növényi kártevő ellen közvetlenül is védekezünk. A gabonafutrinkai bogara, amelynek lárvája: a csócsároló, az őszi gabonavetésekben tesz kárt, aratás után a tarlóra pergett magvakkal táplálkozik, ha azonban idejében lehántjuk a tarlót, megfosztjuk a táplálékától, kénytelen másutt élelmet keresni. És ha mindenki elvégzi a tarlóhántást, akkor a gabonafutrinka az egész határban nem talál élelmet, s ezzel megnehezítjük életét és elszaporodását. Az aratáskor kipergett, de a tarlóhántással földbe juttatott gabonamagvak hamarosan kicsiráznak. A belőlük kikelt ú. n. árvagabona a gabonalegyek (a hesszeni, a frit-, a fekete búzalégy) ilyenkor rajzó nyári nemzedékét odacsalja. Á legyek rárakják tojásaikat, nyűveik pedig a sarjak belsejében élnek. A kizöídült tarlóhántást követő mélyébb szántással a legyekkel fertőzött árvagabonát a földbe juttatjuk, ahol a kártevők elpusztulnak, mint ahogy a kikéit és alászántott gyomnövények is. A szalmadarázs lárvája, az ú. n. szárkukac, amely a gabonaszár belsejében furkálva ezt kalászostól együtt végig megfehéríti s elpusztítja, aratás után a szárcsonkban rejtőzik, amelyből csak tavasszal kel ki. Ha tehát a tarlóval lehántjuk, majd a későbbi szántással még mélyebbre juttatjuk, biztosan elpusztul. A már említett gabonafutrinka lárvája: a fiatal csócsároló is az árvagabonán táplálkozik, amíg új vetésre nem akad, ha azonban a későbbi mélyebb szántással alászántjuk a kizöldült tarlót, a csócsárolót is megfosztjuk táplálékától s ugyanarra a sorsra jut, mint szülője, a bogár. A tarlóhántással azonban növényi eredetű (gomba), kártevők, így a gabonafélék szártörő betegsége, nemezes betegsége, a különféle levélgumók ellen is védekezünk. —o— A talajban nem válogatós tarlóburgonya termelése Nem kivan különösebb talajmunkát, de elég nedves és porhanyós talajba vetjük el a szárma-Az idei kedvező időjárás ismételten felveti a kettős termelés kérdését és a jó lehetőségek kihasználására helyesnek tartjuk ismertetni a tarlóburgonya termesztését, amely a kettős termelések között aránylag biztos és jól jövedelmező, különösen akkor, ha étkezési burgonyát termesztünk tarlóban. Termelése vetésforgónkat sem zavarja, mert bár pillangós növények után jobb, nyugodtan lehet őszi kalászosok után is termeszteni, melyók után rendszerint tavaszi kapás- vagy takarmányféle következik. Termesztése azért mondható aránylag biztosnak, mert a vetőgumót körülbelül 15 cm mélyre ültetjük és a csapadékos időjárás következtében csírázásához bőven áll rendelkezésre nedvesség. Ha pedig vetésünk kikelt, akkor már fél sikert értünk el. A tarlóburgonya jövedelmezősége abból áll, hogy február végén, márciusban piacra vihetjük a termést, amikor is éppen úgy, mint a májusi újburgonya, ez is magasabb áron értékesül. A termesztése és eltartása is igen egyszerű és nem kíván sok kézi munkaerőt sem. A tarlóburgonya talajban különösképpen nem válogatós, ugyanott megterem, ahol a tavasziültetésű burgonya, csupán arra kell ügyelni, hogy forró, széljárta homokba, továbbá frissen istállótrágyázott földbe ne ültessük! Nem kíván különösebb talajmunkát, csupán annyit, hogy a talaj morzsalékos legyen és nedves, de semmiesetre sem üllepedett. Ezt úgy érthetjük el, hogy a tarlót, legyen az takarmány vagy kalászosok tarlója, lehetőleg már a keresztsorok között hantjuk, esetleg szárítjuk. Ha a talaj kellően nedves a szántást boronáljuk és simítozzuk el és máris rakhatjuk a burgonyát. Ha azonban nagyon száraz, akkor csak boronáljuk meg a szántást és várjunk egy jó esőt, mely után szükség szerint újra boronáljunk vagy tárcsázzunk és csak aztán rakjuk el a burgonyát a porhanyós, nedves talajba. Ha talajunk nem elég nedves vagy nem kelleően omlós és nem kapunk esőt sem, akkor inkább ne ültessük el a burgonyát, ne kockáztassuk a drága gumót. Ültetése általában ugyanúgy történik, mint a tavasszal ültetett burgonyánál, azonban ügyelnünk kell arra, hogy a sor- és tőtávolság ne legyen több 60X40 cm-nél, mert ezt a burgonyát már a teljes beérés előtt kiszedjük, tehát nem szükséges a nagy tenyészterület. Vetési célra egészséges és jólcsirázó, korai és lehetőleg fehérhúsú burgonyát használjunk, mert a sárgahúsú burgonya nem olyan keresett a piacon. A sarabolást, kapálást és az első töltögetést ugyanúgy végezzük, mint a tavasziültetésünél, csupán a második töltögetést végezzük lehetőleg olyan időben, amikor nedves a talajunk. Az öntözést is nagyon meghálálja. Amikor az étkezési tarlóburgonya fejlődő gumói elérték a 6—7 cm hoszszúságot és 3—5 cm átmérőt, akkor szedjük ki. Az ennél nagyobb és kisebb burgonya általában nem olyan keresett. Fontos még az is, hogy foszlós legyen a héja.. A felszedett gumót nem szabad napon tartani, nehogy kiszáradjon, ezért a kosarakból rögtön rakjuk zsákba és óvatosan szállítsuk a vermelés helyére. Ássunk körülbelül 1 méter mély és fél méter széles árkot a termés menynyiségétől függő hosszúságban, lehető" leg partosabb helyen, ahol nincs talajvíz. Az árok fenekére nedves, de nem vizes homokot kell hinteni, melyre ráöntünk óvatosan kb. 10 cm vastag rétegben burgonyát, erre annyi nedves homokot, hogy betakarja jól a burgonyát. Ezt az egy sor burgonya, egy sor homok sorrendet a gödör felső széléig folytassuk és arra ügyeljünk, hogy a felső réteg nedves homok legyen, erre vastagon száraz szalmát teszünk és az árokból kikerült földdel a szalmát leföldeljük. Ha gyengébben sikerült volna a termés vagy késői lett volna vetésünk, akkor is ügyeljünk arra, hogy a fagyok beállta előtt szedjük ki és vermeljük el a termést, még abban az esetben is, ha a gumók nem érték el a 6—7 cm nagyságot. Hh. Jíifdroii is ltogptf Ifuft a régfát Sajnos ,még mindig eléggé elterjedt az a felfogás, hogy amint a levélzet beborította a cukorrépatáblát, azt tovább művelni nem kell. Ez nagy tévedés! Igaz ugyan, hogy a cukorrépa lombozatával beárnyékolt föld kevésbbé párolog, de azért nem szünetel a talajnedvesség elpárolgása. A talajfelszín porhanyósan tartása tehát ezután is fontos egyfelől, hogy a párolgást a minimumra csökkentsük, másfelől, hogy a nyári csapadékok befogadására alkalmassá tegyük a földet. A nyári csapadékok legtöbbnyire záporszerűek, s ha megtömödött talajra hull a zápor, az ott nem tud hamar felivódni s elfolyik. Ellenben a porhanyított talaj a reáhüUó csapadékot felissza. Könnyen elgondolhatjuk, hogy milyen segítséget jelent a nyári szárazságban eltikkadt cukorrépának egy ilyen üdítő csapadék, amelynek vizét hasznára is tudja fordítani. De szükségessé válik a nyári kapálás gyomirtás céljából is. A nyári kapálást nagyon óvatosan kell végezni, nehogy erősebben megsértsük a cukorrépa lombozatát. A levélzetre ugyanis a növények nagy szüksége van, hiszen ott megy végbe a növény egyik legfontosabb életfolyamata: az asszimiláció. A kapálási munkák zömét ezért feltétlenül addig kell elvégeznünk, amíg a lombozat még nem borította be teljesen a sorközöket, A beborulás azonban nem lehet akadálya a szükséges további talajporhanyításnák. A sorközök beborülása után a sekély kapálást olyankor kell végezni, amikor a levélzet lankadt, tehát nem könnyen törik le. Nem hajnalban és nem borult időben kapálunk, amikor a levélzet üde és törékeny, hanem a napsütéses lélelötti, déli és délutáni órákban, amikor a levélzet kissé fonnyadton lekonyul. Tartósább, erős szárazságnál megtörténik, hogy a cukorrépa lombozata meggyérül, a szélső levelek leszáradnak, lehullanak és a sorközök a gyér levélzet között újból megnyílnak. Ilyenkor különösen fontos a talaj felszínének porhanyítása sarabolásszerú sekély kapálással, mert nem lévén nárolgást akadályozó, beárnyékoló lombozat, a párolgás csökkentésének csak ez a módja: a kapálás áll rendelkezésünkre. Azt szinte felesleges is hangsúlyozni, hogy gyomot semmiesetre se tűrjünk meg a cukorrépa táblán. Ha a nyári gyomosodás olyankor mutatkozik, amikor a sűrű lombozat miatt kapálni nem tudunk, óvatosam, végig kell járni a cukorrépatáblát és a gyomokat kézzel kitépni.
