Szabad Földműves, 1950. július-december (1. évfolyam, 16-41. szám)
1950-11-12 / 35. szám
1950. november 12. 6túbud&ícUuiít>es 5 Hol van jelenleg a járási versenyzászló? A bratislavai kerületben Fel bár, a nyitraiban Zsitvagyarmät, a kassaiban Mlynica EFSz-e vezet Panyidaróc megelőzte Tocnicát - Zemplén, Lelesz és Szentes nagy harcot vív az elsőségért Az őszi munka kezdetén a Szlovákiai Egységes Földműves Szövetség munkaversenyt hirdetett az EFSz.ek számára. Annak ellenére hogy az őszi munkába valamivel kevesebb szövetkezet kapcsolódott be, mint az aratási munkaversenybe, a versenyzési láz komoly méreteket öltött, sőt új helyzetet teremtett a legtöbb járásban, ill. kerületben. Azok az EFSz-ek amelyek az aratásiversenyben járásukban illetve kerületükben élre keriiltek< most szinte mindenütt elmaradtak a feltörő szövetkezetekkel szemben. Az egyes járásokban igen eltérő számú versenyző szövetkezetei találunk, azonban még ott is nagy a küzdelem, ahol csupán csak két szövetkezet versenyez a járáson belül. Nem elég széleskörű azonban a szövetkezetekben belüli verseny az egyes munkacsoportok ill. a szövetkezeti tagok között, bár ezen a téren is látunk sok helyen fejlődést. Jelentettük már hogy a bratislavai kerületben a felbári szövetkezet áll a kerületi rangsor élén. A felbáriak a dunaszerdahelyi járásban védik a vándorzászlót. Ez a szövetkezet végrehajtotta a műszaki rendezést, felszántotta a mesgyéket és az őszi vetést 272 ha-on végezte el. A terv szerint az őszi munkával október 28-ig kellett volna elkészülnie, de ezt az időt 7 nappal rövidítette meg. A felbáriak 4 munkacsoportjában 70 személy dolgozott. Ebben az EFSz.ben a munkacsoportok, sőt a szövetkezeti tagok egymás között is versenyeztek. A munkacsoportok között kitűnt a ÍTobl- csoport melynek öt tagja volt. A csoport két pár lóval, vetőgéppel és boronával dolgozott és "aponta őt ha területet vetett be. Ezt a kitűnő eredményt úgy érték el, hogy a lo. vakat állandóan cserélték, vagyis a borona húzása után áttették őket a vetőgép elé és így a nehezebb munka után kissé megpihentek. A felbáriak nemesített vetőmagot vetettek és a tervezett mennyiségű műtrágyát is elszórták földjeiken. A felbári szövetkezet azonban nemcsak a vetésben, de a kapásnövények betakarításában is felülmúlta a kerület valamennyi EFSz.ét. Betakarították a burgonyát és a cukorrépát 100o/0. ban. Burgonyabeszolgáltatási kötelezettsége nem volt az EFSz nek, ennek ellenére 150 q.t szolgáltatott be. A bratislavai kerületben Blahová Dedina . , (somorjai járás) áll. kerületi verseny második és Hrubá Borsa 'Szenei járás) a harmadik helyen. Zsitvagyarmat és a többiek A nyitrai kerületben 206 EFSz áll versenyben A legtöbb versenyző szövetkezet a nyitrai járásban van, ahol jelenleg a brancsi szövetkezetnél van a járási vándorzászló. Ebben a járásban 24 EFSz közül az első helyen a Brancsi EFS> 311. Tíznél több szövetkezet versenyez a következő járásokban: Léva, Érsekújvár, Partizánske, Tapolcsány, Surány, Párkány, Verebély, Aranyosmarót. Az egyes járásokban jelenleg az alábbi EFSz ekfc-n leng a vándorzászló: bánovcei járás: Svinná, galgóci járás: Dőlné Zelenice, komáromi járás: Nagykeszi, lévai járás: Tek. Nová Vés,, érsekújvári járás: Csúz, vágsellyei árás: Szelőce, párkányi járás: Bűcs, verebélyi járás: Zsitvagyarmat, aranyosmaróti járás: Neverice, zselizi járás: Fámád, partizánskei járás: Livinské Opatovce, tapolcsányi járás: Veiké Ripüany. «E* A nyitrai kerületben a Szlovákiai EgyBéges Földműves Szövetség járási és kerületi szervezetei nem szenteltek elég figyelmet a szövetkeze, tek közötti versenynek és így ebben a kerületben ezen a téren bizonyos visszaesés mutatkozik. Természetes azonban, hogy kerületben is vannak jó példák, mint pl. a verebélyi járásban, ahol hétről hétre másutt a vándorzászló, mert az egyes szövetkezetek igen komoly munkaversenyben álL nak. Nem is csoda, ha jelenleg a nyitrai kerületben Zsitvagyarmat áll az első helyen. Kerületi viszonylatban második Búcs község, harmadik pedig Nagykeszi. Panyideróc újra éled A besztercebányai kerületben 85 EFSz áll ver. senyben. A legtöbb versenyző szövetkezet a lo. sonci járásban van, ahol 14 szövetkezet küzd a vándorzászlóért. Ebben a járásban Toénica nyerte nyerte meg az aratási munkaversenyt és vezetett az őszi munkaverseny elején is. A múlt héten azonban Panyidarócra került a járási versenyzászló. Az egyes járásokban jelenleg a következő EFSz ek tartják kezükben a vándorzászlót: rimaszombati járás: Vrbovce, tornaijai járás: Gömör, ipolysági járás: Sazdice, feledi ,já ás: Slávikovo, kékkői járás: Nagyzellő, brez-iói já’ ás: Závadka, kör.mü?: járás: Kunesov, Selmecbányái járás: Beluj, zólyomi járás: Lieskovec, korponai járás: Dvomíky, hnústjai járás: Rimabrezó, besztercebányai járás: Hronsek, újbányái járás: Hliník n. Hronom. A járási győztesek közül ki kell emelni a breznói és a tornaijai járás jelenlegi vezető EFSz. ét. Závadkán a község földműveseinek 900/0_ a tagja az EFSz-nek, elvégezték a föld technikai rendezését felszántották a mesgyéket és idejében befejezték az őszi munkákat. A burgonya beszolgáltatást már október 12-ig 1000/o- ra teljesítették. Gömör községben — 3 földművesen kívül — mindenki tagja a szövetkezetnek. Az őszi vetést 203 ha.on idejében befejezték. A munkát csoportokban végezték, melyek ugyancsak versenyben álltak egymással. A legjobb munkacsoportot Pál András vezette. A kassai kerületben nem volt lemaradás A kassai kéri.' then 76 EFSz áll versenyben. Egyedül a moldavai járásban érte el a versenyző EFSz.ek száma a tízet. A kerület jelenlegi legjobb EFSz.e a poprádi járáshoz tartozó Mlynica 400 lakosú kisközségnek van. Második helyen áll a kerületben a kassai járáshoz tatozó Szenya község EFSz-e, harmadik a királyhelmeci járás jelenlegi legjobbja, a zempléni EFSz. Az egyes járásokban az alábbi EFSz.eknél van még a járási versenyzászló: gölnicbányai járás: Mnígek nad Hnilcom kézsmárki járás: Huncovce, lőcsei járás: Bijacovce, moldavai járás: Jasov, nagyrőcei járás: Mikoléany, rozsnyói járás: Heckovce, iSlói járás; Harichovce, Az ipari munkásság támogatásána k további előnyeit élvezheti a galsai szövetkezet a losonci „Stavebné Závod y“ segítsége révén. Losonci jelentésünk szerint a „Stavebny Závody“ dolgozói elhatározták, hogy segítséget nyújtanak a szövetkezet istállóinak javításán ál. Ugyancsak egy losonci jelentés számol be arról is, hogy a losonci CSEM ADOK műkedvelő előadásainak bevételét ajánlotta fel a galsai szövetkezet támogatására. A fenti jelentéseinket kiegészíti az a levél, melyben Bagó László járási magyar titkár a következőkről tájékoztat bennünket: A galsaiak újabb nagy munkába fogtak: 52 szövetkezeti tag fogott hozzá a közös istálló megjavításához. A volt papi-birtok istállóját hozzák rendbe brigádmunkával. A falu kőművesei ugyancsak brigádmunkával járulnak hozzá az istálló rendbehozatalához. A szövetkezeti tagok sugárzó arccal számolnak be további terveikről. — Nagy változáson ment át a mi falunk — mondja az egyik középgazda, majd hozzáteszi: — csak azt sajnálom, hogy nem értettem meg hamarább, mit jelent számunkra a szövetkezet. Elég ha annyit mondok, hogy tavaly egy gálszécsi járás: Stankovce, tőketerebesi járás: Tőketerebes. A legtöbb járásban az őszi munkák már véget. értek. A kerület jelenlegi vezető EFSz-e, Mlynica, igen nagy küzdelmet vívott Matejovcével. A mlynicaiak munkacsoportokban dolgoztak. Egy csoportban három.négy személy dolgozott, egy traktorral és három pár lóval. Az őszi vetést a tervezettnél egy nappal előbb végezték el, a mélyszántást és valamennyi beszolgáltatási kötelezettségüket 100o/0_ra teljesítették. A kassai járásban Szenya község EFSz.e vezet. Ez az FFSz 108 ha.on végezte el az őszi vetést. Az őszi munkák során 5 munkacsoport és 7 traktor dolgozott. A hét traktorból 4 szántott egy fogasolt és kettő vetett. A szövetkezeti tagok az őszi munkák során újabb bizonyságot szereztek a közös, szövetkezeti munka előnyeiről. Amig az egyénileg gazdálkodóknak egy ha megművelése 3.800.- koronájukba került, addig a közösen végzett munkánál egy ha összköltsége csak 2. 450.. korona volt. Minden hektáron tehát 1.350 koronát takarítottak meg. De nem volt komolyabb lemaradás a többi járásban sem. A királyhelmeci járásban 8 EFSz kapcsolódott be az őszi munkavrsenybe és ennek során a legnagyobb küzdelem a zempléni, leleszi és szentesi EFSz.ek között alakult ki. A jelenleg vezető zempléniek 471 ha.on végezték el az őszi munkákat. Eredetileg 114 ha.t tervezték az őszi vetést, de a munkák megkezdése után további földművesek jelentkeztek az EFSz.be és így 154 ha.t vetettek be. A szövetkezeten belül 6 munkacsoport dolgozott összesen 61 emberrel. A munkát 4 traktor segítette. hektár föld szántása és bevetése 1.800 koronámba került, ma pedig — mint szövetkezeti tagnak — csak 750 koronát kellett fizetnem egy hektár felszántásáért és bevetéséért. R o s z i k elvtárs, az EFSz politikai oktatója ezzel fogadott: — Nagy örömet okozott nekünk a füleki gyár nagyértékü támogatása. A falu és a város közeledése hetében határozták el a füleki gyár dolgozói, hogy mindannyian három órát dolgoznak le a szövetkezet támogatására. A gyár munkásai így bizonyítják be, hogy együtthaladnak a falu kis- és középgazdáival, dolgoznak a békéért és építik hazánkban a szocializmust, hogy boldog és megelégedett lehessen minden ember. * * * A füleki gyár munkásai tehát nemcsak az ötéves tervünk ipari részének megvalósításán dolgoznak lankadatlan szorgalommal, hanem egyben példát mutatnak valamennyi gyárnak és üzemnek abban a tekintetben, hogy — mint patrónus — miként támogatják hathatósan az Egységes Földműves Szövetkezetei, amely a falu szocializmusának mielőbbi megvalósítását van hivatva szolgálni. SÁRRÉT már október közepén készen volt A somorjai járásban lévő sárréti III. fokú EFSz még szeptember folyamán — a csallóközcsütörtöki gépállomás segítségével — 60 ha-on elvégezte a szántást. Szeptemberben három traktorista dolgozott, akikhez október elején további három csatlakozott. A traktoristák — amikor a szövetkezet tábláin végezték el a munkát — az egy érv ?g gazdálkodók földjeit is felszántották. A sárréti EFSz-ben már október 17-ig 100%-san teljesítették az őszi szántás tervét és elvetettek 240 hektár búzát, 120 hektár rozsot és hat hektár takarmányfélét. A gépállomás és a szövetkezet együttműködése pénzügyi téren máris komoly eredményekkel szolgál. Egy hektár középszántás elvégzése csupán 386 koronába került, az EFSz-nek ugyanennek a munkának az elvégzése lófogatokkal 650 korona költséget igényelt volna. A szövetkezetnek 36 pár lova van, ezeket azonban — éppen a fenti okok miatt — csupán a könnyebb munkák (boronálás, vetés, műtrágyahordás) végzésénél vették igénybe. SÁRFIA munkaegység szerint dolgozik A szenei járás Sárfia községének III. típusú EFSz-e van, amely 532 hektár földön gazdálkodik. Az őszi munkák során négy munkacsoport művelte meg a földet és az őszi munkával időben elkészültek. Beszélgettünk Harsányi EFSz-elnökkel, aki a szövetkezet legközelebbi teendőiről ezeket mondotta: — Különös gondot kívánunk fordítani az állatállományunkra. Két istállónk is van, az egyikben 14 tehén, három pár ló, a másikban pedig 16 növendékállat. Van azonkívül 9 ökrünk és három bikánk. A meglévő istállók azonban elég rossz állapotban vannak és nem is a legegészségesebbek. Tervbevettük tehát, hogy néhány hónapon belül elkészítjük az új, közös istállót. A jelenlegi állatállományt felfrissítjük, illetve y’ 'ntősen kibővitjük. Az őszi munkák során egyébként a szövetkezet tagjai már munka egységgek szerint dolgoztak. Az ’ első héten Wächter Rudolf tíz munkaegységet ért el és 1.200 korona előleget kapott. Wächter azonban nem állt teljesítményével egyedül; a többi szövetkezeti tag is komoly eredményeket ér el. Beszélgettünk Szedlacsek politikai oktatóval is, áki kérdésünkre elmondotta, hogy az sárfiai EFSz megalapítása körül nem mutatkoztak nagyobb nehézségek. A község lakosainak jelentős része dolgozni jár a városba és kis földjeiket ezek is szívesen bocsájtották a szövetkezet rendelkezésére. G&M3RPANYIT rekordidő alatt vetett A tornaijai járás Gömörpanyit községében az EFSz már október 10-re elkészült az őszi vetéssel. Ebben a szövetkezetben is kezdetben az volt a baj,' hogy a kis- és középföldműveseket nem világosították fel kellőleg a szövetkezeti gazdálkodás előnyeiről. Ma már a szövetkezetnek 117 tagja van és a II. típus szerint dolgozik. Ilyen rövid idő alatt még soha sem végezték el a vetést Gömörpanyiton, mint ebben az évben. Barázdák nélkül, hatalmas táblákon dolgozott a traktor. A vetést is géppel végezték és csak a boronálást látták el lovasfogatok. A rozs és búza vetése mellett negyven hektár őszi takarmányt is vetettek. Ennek a vetésével is jóval előbb készen lehetek volna, de nem kapták meg időben a vetőmagot. A szövetkezet Csehországból kapott vetőburgonyát, melyet gondosan elraktározott. Tavasszal 10 ha-on vetnek majd a gömörpanyitiak burgonyát. A múltban az volt a szokás, hogy kilenc zsák burgonyát kellett kiszedni a földből a kuláknak, hogy a munkájáért a dolgozó paraszt egy zsák burgonyához jusson. Ez az idő is elmúlik tehát, mert jövőre elegendő burgonya terem majd a szövetkezeti földeken. A füleki gyár lesz az ország legjobb pafrónusa? A gyár minden dolgozója három munkaóra díját ajánlotta fel a galsai EFSz támogatására J£ét héttel ezelőtt beszámoltunk olvasóinknak a losonci járásban lévő Galsa községben beállott nagy fordulatról. Ott, ahol a szövetkezet nem tudott eddig komoly gyökeret verni, az idei ősz lelkes szövetkezeti életet teremtett. Megírtuk, hogy több, mint negyven traktor béketüntetéssel egybekötött rohammunkát végzett a galsai szövetkezet földjén és így Galsán már régen nem gond, hogy mi legyen az őszi vetéssel, illetve a mélyszántással. A galsai szövetkezet komoly munkájáról érkező örvendentes hírek nagy megértésre találtak az egész vonalon. A szövetkezet patrónusa, a füleki „Kovosmalt“ gyár, ahol sok galsai munkás is dolgozik, elhatározta, hogy a galsai szövetkezet megsegítésére minden gyári dolgozó három túlórát teljesít és az ezért járó összeget felajánlja a galsai szövetkezet javára. Füleki jelentés szerint eddig kb. 200.000 korona gyűlt már össze a kitűzött célra. A gyár, mint patronátus, 10—12 fajtehenet kíván vásárolni a szövetkezet számára.