Szabad Földműves, 1950. július-december (1. évfolyam, 16-41. szám)
1950-11-05 / 34. szám
A Szovjetunió általános áruházai és a fogyasztók Irta: I. V. Balchnenkov. az általános áruházak központi igazgatója A mesztevaá általános áruház egyike a legnagyobb kereskedelmi vállalatoknak az egész Szovjetunió területén. Százezrekre riigó tömegek látogatják naponta ezt az áruházat. Az áruház az elmúlt évben több mint 30 millió embert szolgált ki, naponta kb. 70 ezer vásárlót elégített ki, melynek során kb. 15 ezer méter szövet, 5 ezer pár lábbeli, kb. 1500 drb. öltöny, köpeny és másféle ruhanemű került eladásra. Ez év márciusa után, amikor az árakat harmadízben szállították le, rohamosan megnövekedett a vásárlók száma a központi áruházban. Csak néhány számot idézünk: ez év március 5-én, vasárnap, az elmúlt év március 6-ra eső vasárnapjával összehasonlítva 65®/#-kal több ssövetárwt, 2®*/#-k»l több lábbelit, kétszer annyi rádiót, csaknem fcéteeer annyi karérát, két és félszer annyi fényképezőgépet és 2.6-szer több varrógépet adtak «1. E-z év má'Feitss 5-én az áruházat M». 260 ezer üzletfél látogatta meg, akik §6 ezer vásárlást eszközöltek: as átlagos 70 eeerrel szemben. Az általános áruház napi bevétele ez év márciusában — az árak leszállítása után — másfélszer, sőt kétszer akkora, volt mint veit ez év februárjába®. A S'WW'jeténíénak nem okoz gondot az árupiac kérdése, mivel a kereslet ugvan állandóan »(agy, de ugyanakkor a termelés is egvre emelkedik. A lakosság életszínvonala állandóan emelkedik s ezzel kapcsolatos a kereslet növekedése is. Ma pl. a mnnkásdli, földművesek és az értelmiségiek jövedelme sokkal nagyobb, mint a háború előtt vök. A Szovjetunió ugyanakkor leszállította az áruk és élelmiszerek kiskereskedelmi árait, amivel nevelte a munkások és alkalmazottak bérének és fizetésének reális értékét. Ez a titka a SzovjetiMúóban mutatkozó nagy keresletnek. A Szovjetúnió mindem egyes elénssitóhelyémek alkalmazottai állandóan és rendszeresen figyelemmel kísérik a vásárlók kívánságait. A vásárló közönség szükségletének és Óhajának tökéletes ismerete teszi lehetővé, hogy állandóan tökéletesítsék a dolgozók áruval való ellátását. Elsősorban az általános áruházak elárusítói és többi alkalmazottai tartják fenn a közvetlen kapcsolatot, a vásárló közönséggel — mindjárt az elárusító asztalnál. Igen fontosak azután azok konferenciák, melyeket az áruház alkalmazottai tartanak a vásárlóközönséggel azon iparvállalatok képviselőinek jelenlétében, amelyek árut szállítanak az áruháznak. Ugyanakkor az iparvállalatok közvetlen bizonyítékokat szerezhetnek a nagyközönség óhajaira és kívánságaira vonatkozóan. A vásárlóközönséggel való érintkezés ilyen formája elsősorban a nagykereskedésekben és általános áruházakban szokásos. Az elárusító, amikor a vásárlónak átadja a megvett árút, mindjárt megkérdezi: mit kíván a vásárló a legközelebbi alkalommal megtalálni, amikor újból felkeresi az áruházat. Este minden ilyen óhajt bejelentenek az általános áruház igazgatóságának, hogy ez azonnal megtehesse a szükséges intézkedéseket. A vásárlóközönség kívánsága szolgál alapul, amikor összeállítják az árumegrendeléseket az egyes iparvállalatokkal kötendő szerződések során. Ezeket az árujegyzékeket évente néhányszor kiegészítik a vásárlóközönség újabb óhajainak megfelelően. A vásárlóközönséggel külön konferenciákat is szoktunk rendezni, melyek keretében rendszerint az áruda igazgatója tart eföadúst az általános áruház pinködeserd. Ezután a vásárlóközönség előadja kérelmét és óhajait. Ezenkívül a vásárlók és az iparvállalatok képviselői is konferenciákat tartanak az általános áruház rendezésében. Az elmúlt év:ben összesen 30 ilye® konferenciát és összejövetelt tartottunk. Az eredmény az volt, hagy az árucikkek száma további 23Ú0 új árucikkel szaporodott és így ma mér kb. 20 ezer különböző árucikket tartunk raktáron. A dolgozók anyagi helyzete állandóan javul s ennek következtében az általános áruházak vásárlóközönsége egyre újabb ruha-, lábbeli-, kalap- stb. meddőket kíván. A vásárlók igényeinek kielégítése érdekében az általános áruház kebelében termelési kombinátot építettünk ki, amely havonta sok millió rúbel értékű anyagot és árut állít elő. A modeleket a termelési kombinát kísérleti osztályain állítják elő s azokat az általános áruház műértő tanácsa hagyja jóvá. A tanácsban úgy az általános áruház, mint az ipar és a vásárlóközönség képviselői is résztvesznek. A műértő tanács egy év alatt 500 új modelt bírált el és több divatlapot adott ki. Ezek hatalmas érdeklődést váltottak ki a vásárlóközönség körében. Külön figyelmet szentelünk az idényárúk terén megnyilvánuló keresletnek. Az áruház igazgatósága ezeket az idénycikkeket külön terv alapján idény előtt szerzi be raktára számára. Moszkvában még hó borítja az utcákat, a raktárakban azonban már készen állanak a nyS* ri ruhák és a nyári szükségleti cikkek. Február felében már 30 millió rúbel értékű nyári árucikket szállítottak le az általános áruházakba. Az általános áruháznak külön osztás lya van a gyermekek, a fürdővendégek, a szabadságra utazók és egyéb kategóriák számára. A szövetáruk osztályán a Szovjetunió legelső iparvállalatainak termékeit árusítják, de áruházban mérték szerint is meg lehet rendelni az öltönyt. A vásárlók ugyancsak az áruházakban szerezhetik be mindazokat a cikkeket, amik a ruha csináltatásához szükségesek. Az elmúlt évben több mint 30 ezer ilyen megrendelést vett át az általános áruház. A vevők kiszolgálása már annyira tökkéletesedett, hogy külön alkalmazottak törődnek azzal az áruval is, amit a vevőnek átadtak. A megvásárolt árut házhoz is szállítják. Az áruháznak képzett zongorahangolói, mechanikusai, elektrotechnikusai és rádiótechnikusai és más hasonló szakemberei vannak. Az áruház információs központja telefonon ad felvilágosítást a vásárlónak arra vonatkozólag, hol találhatók az áruház egyes osztályai és milyen áru van raktáron. Ilyen felvilágosításokat irásba^n is megadnak, nehogy a vásárlók fölösleges futkozással fecséreljék idejüket, ne kelljen kérdezösködniök és biztosan megtalálják az óhajtott árut. Ezzel sok időt takarítanak meg a vásárlónak, nem beszélve arról, hogy ez a módszer a propagandának jól bevált fajtáját képezi. A román szövetkezeti mozgalom fejlődése A népidemokratikus államok szövetkezetei _ a szovjet szövetkezetek sikerei nyomán — jeiea. tős eredményeket mutathatnak fel főleg a város és a falu közötti árúcsere terén. A Román Nép. köztársaságban óriási lehetőségek nyíltak a szövetkezetek számára. Hála a román munkáspárt gondoskodásának, a román szövetkezetek olyan fejlődésnek indultak, amilyenre Romániában még nem volt példa. Mig Romániában 1940-ben mindössze 1158 szövetkezet és 163.976 szövetkezeti tag volt, ma a szövetkezetek száma 5112- re rúg és ezekben 4,968.224 tag működik. Egyre gya. rapszik azoknak az árúknak a száma is, amelyek! a szövetkezeti elárus tóhelyek révén kerülnek ek osztásra a dolgozók között. Ez év harmadik ne. gyedében például kétszer annyi árút osztottak el, mint az elmúlt év megfelelő időszakában. A Román Népköztársaság szövetkezetei — kizsáfc. mányolóktól való megszabadulás után — a dob gozó nép érdekeinek szolgálatában állanak s fofc kozott mértékben járulnak hozzá a szocializmua építéséhez, valamint a városi és vidéki dolgozók életszínvonalának emeléséhez.