Szabad Földműves, 1950. július-december (1. évfolyam, 16-41. szám)
1950-11-05 / 34. szám
A szerkesztőség kérése a fogyasztási szövetkezetekhez A „Fogyasztási Szövetkezeti Szemle“ című mellékletünk, amely a Szabad Földműves keretében rendszeresen havonta megjelenik, főleg a járási fogyasztási szövetkezetek életéről és működéséről kíván beszámolni, tekintve, hogy ezek elárusító helyei a magyarajkú községekben is működnek. Lapunk szerkesztősége ezúton kéri fel a szövetkezetek vezetőségét, igazgatóságát, alkalmazottait és tagjait, hogy a szövetkezet működéséről küldjenek jelentéseket, különösen pedig arra vonatkozólag, miEent folyik a munka megszervezése, milyen eredményeket érnek el a lakosság ellátására irányuló munkával, a tagszervezési akcióban, milyen tagsági összejöveteleket és né{ velő előadásokat tartottak, hogyan szervezik a brigádmunkákat, milyen kötelezettségeket és felajánlásokat vállalnak különböző akciók kapcsán és milyen módon kapcsolódnak be aktív munkával a világ békemozgalmába. Szerkesztőségünk minden konkrét adatot szívesen tesz közzé, hogy ezáltal behatóan informálja a szövetkezetek tagságát és a fogyasztó nagyközönséget a fogyasztási szövetkezeteink működéséről. A beszámolókat és cikkeket a következő címre kell küldeni: Redakcia Druzstevnych casopisov — A Szövetkezeti Lapok Szerkesztősége, Bratislava, S túróvá ulica 6, Inoeenc DraSka kezéhez. A ti szövetkezeteitekről, munkátokról kívánunk beszámolni 5 ez csak úgy lehetséges, ha erről jelentéseket és beszámolókat kapunk. • A szabad piac új árai Nagyjelentőségű »csekélység« A zólyomi „Budúcnosf“-ban mindég fel tudnak mutatni valami újdonságot. Hol példás eredményeket érnek el a munkahelyükén, licl rendkívüli sikerrel végzik a tagtoborzást, vagy pedig példás módon vállalnak újabb szocialista kötelezettségeket. Ezúttal egy csekélységre kívánjuk felhívni a figyelmet, de e csekélységnek viszont igen nagy jelentősége van. A zólyomi „Budúcnost'“ központjában 5 női alkalmazott van: Stiegler Stefánia, Triian Anna, Kamensky Mária, Suja Mária és Mistrik Ilona. Ezek a szövetkezeti alkalmazottak — Stiegler Stefánia szociális referensnő vezetése mellett — összejövetelt tartottak és elhatározták, hogy a túlórák ellenértékét nem veszik fel, hanem az összeget a koreai gyermekek megsegítésére ajánlják fel. As öt szövetkezeti alkalmazott egy hónap alatt 2.035 koronát, vagyis a túlórák teljes bérét, a koreai gyermekek megmentésére utaltatta át. Akadnak olyanok, akik talán azt fogják mondani: csekélység. Valóban, csekélység, de roppant nagy jelentőségű csekélység. Ha mindannyian olyan áldozatkészséget tudnánk tanúsítani, mint ez az öt nő, úgy a koreai nép megsegítésére irányuló akció bizonyára óriási sikert érne el. Munka előtt öt perc oktatás A bratislavai „Budúcnost?“ fogyasztási alkalmazottai az elsők között igyekeznek megvalósítani a haladószellemű szocialista módszereket úgy a munkában, mint az alkalmazottak nevelésében. Ezért a bratislavai. „Budúcnost“ alkalmazottai — az üzemi pártszervezet kezdeményezésére — ez év szeptember 9-én úgynevezett „ötperces oktatást“ vezettek be. Ez azt jelenti, hogy reggel 7 órakor, mielőtt munkába fognának, ötperces előadást tartanak az alkalmazottak részére. A politikailag érett párttagok egyike rövid ötperces előadásban beszámol a legjelentősebb politikai eseményekről vagy az üzemben előadódó munkaproblémákról. Ezekkel az ötperces oktatásokkal megszilárdítják és emelik az alkalmazottak politikai öntudatát, a munkához való új viszonyát és ezzel egyidejűleg megerősítik és javítják a munkaerkölcs színvonalát is. Az ötperces oktatás, vagyis a munkakezdés előtti 5 perces előadás, kitünően bevált módja az alkalmazotti káder nevelésének és átnevelésének, ezért kivánatos, bogy a többi fogyasztási szövetkezetek Is vezessek be p nolitikai és munkásneveJés e rendszerét. Október 314 érvénnyel a szabadpiac egyes cikkeinek árát csökkentették, míg más árukat feloldottak a kötött gazdálkodás alól. Az alábbiakban közöljük a szabad piac új csökkentett árait: Élelmiszerek: régi ár új ár zsír 1 kg 280.— 220.— borsó 1 kg 15.— 10.— csirke 1 kg 180.— 120.— méz 1 kg 280.— 200.— kandirozott gyümölcs 250.— 200-— mazsola 500.— 400.— Ipari áruk: régi ár új ár „Perum Optima“ elektromos mosógép — — 27.240 23.100 „IRKA“ 6349 Typ. 39.550 22.200 Opema I. 3.5 n. 14.090 11.580 Opema I. 3.5 t. 14.380 11.810 Opema I. 2.8 m. 15.020 12.360 Opema I. 2.8 t. 15.050 12.590 Opema II. 3.5 m. 21.390 18.150 Opema II. 3.5 t. 21.670 18.380 Opema II. 2.8 m. 22.300 18.920 Opema II. 2.8 t. 22.380 19.150 Teljesen felszabadított áru. Élelmiszerek: szabad ár Őz- és szarvasgerinc 135.— Öz- és szarvascomb csonttal 135.— Őz- és szarvaslapocka 90.— Ragout 65.— Fej, egy darab 15.— Nyúl, elsőrendű 55.— Nyúl, másodrendű 45.— Házinyúl 1 kg 30.— Fogoly darabja 40.— Fácán, elsőrendű 135.— Fácán, másodrendű 125.— Vadkacsa 1 darab 80.— Űjonnan bevezetett árucikkek Élelmiszerek-: 1 kg mák 120 — Mikulásnapi és karácsonyi áruk szabadon: Töltött zacskó 500 gr. 175.— Bonbonnal töltve 250 gr. 100.— Bonbonnal töltve 150 gr 75.— Nemcsokoládés cukorkák 150 gr. 42.— 75 gr 43.— Virgács bonbonnal töltve 000 gr. 280.— 200 gr 100.— Egyszerű cukorkadoboz 1000 gr 280.— 500 gr 150.— jobbminőségü luxusdoboz 1000 gr. 450.— 500 gr 250.—■ Libapörkölt 1000 gr brutto 160.— Szárnyas ragout 130.— Szárnyas pátétom 500 gr brutto 75.— 250 gr brutto 40.— Ipari áruk. Karkötőóra 4800.— Zsebóra 3500.— „Simfonic“ rádiókészülék 7250.— Borotvaszappan 90%-os zsírtartalommal 1 kg 300.—