Szabad Földműves, 1950. július-december (1. évfolyam, 16-41. szám)
1950-10-08 / 30. szám
Hogyan készítsük elő a kukoricatarlót búza alá? Miért nem jó búzaelővetemány o kukorica? — Minimum másfél hónap kell a letakarított kukorica talajának búza alá való jó előkészítéséhez — Mit tegyünk, ha ez a 6 hót 1 hétre szűkül? Annak ellenére, hogy a kukorica az őszi búzának általában a leggyengébb előveteményei közé tartozik, mégis búzavetésünk igen nagy része kerül kukorica földbe. Általában a kukorica két szempontból nem felel meg a jó búza elővetem ény követelményeinek. Először azért, mert rendszerint későn kerül betakarításra s így a termelőnek nincs elegendő ideje ahhoz, hogy talaját többszöri munkával és kellő beéredéssel jól elkészíthesse a búza vetési idejére. Másodszor rossz búza-elővetemény a kukorica azért, mert nagytömegű gyökérmaradványai révén a talajbaktériumok őszi tevékenységét átmenetileg nem tápanyagtermelésre, hanem ellenkezőleg a már meglevő kész tápanyagok fogyasztására serkenti. Ez azt jelenti, hogy a kukorica hátramaradó dús gyökérzetét felbontó talajbaktériumok a kelésben levő zsenge búzanövények elől felélik a legszükségesebb kész tápanyagokat, ami természetesen megakadályozza a, búza erőteljes őszi növekedését és megerősödését. A kései betakarítás hátránya aránylag könnyen csökkenthető korai kukoricafajták termesztésével, mert ma már több olyan jól termő korai kukoricafajtánk van, mely szeptember elején beérik. Ilyenkor még kb. másfél hónapnyi idő áll rendelkezésre megfelelő talajelőkészítésre, ami bár csak fele a június-júliusban letakaruló jó búza-előveteményeknél rendelkezésre álló talajelőkészítési időnek, mégis számbavehető idő ahhoz, hogy a talajelőkészítést elfogadhatóan elvégezhessük. Tulajdonképpen ez a másfél hónap a minimuma annak, hogy a szeptember elején letakarított kukorica talaját október közepéig elfogadhatóan elő tudjuk készíteni vetésre. Ez a rövid idő már csak jó beosztással és a gépi talaj műveléssel nyújtotta lehetőségek gondos kihasználásával biztosítja a talaj kedvező szerkezeti állapotának és a szükséges beéredettség előállitását. Ilyenkor már .sok fordul meg azon, hogy ezt a rövid időt milyen gonddal és leleményesen használja ki a termelő. A kukorica után elvégzendő talaj -munkák aszerint módosulnak, hogy milyen a talaj kötöttségi foka, nedvesség! és szerkezeti állapota, gyommentessége és a termelő gépi felkészültsége. Feltételezve, hogy legalább 6 hét áll rendelkezésre az előkészítéshez és a talaj nincs kiszáradva, leghelyesebb az először nehéz fogassal megfogáséit kukorica tarlót sekélyen TO—12 cm-re leszántani, utána ismét elfogasolni és lehengerezni. Három hét múlva újra szántsunk az előbbinél annyival mélyebbre, amenynyivel a szántás porhanyó minősége megengedi. Szántás után azonnal fogasoliunk s ha a szántás nem elég porhanyó, vagy üreges, hengerezni is kell, majd ha eső érné a szántást, ne mulaszszuk el az ismételt érlelő fogasolásokat. Ilyen munkákkal 6 hét alatt tűrhetően elő lehet készíteni a talajt október közepére, vagy második felére az őszibúza vetéséhez, amikor is a vetés előtt már egy tárcsázással megvethetjük a jó vetőágyat. Természetesen az itt vázolt menet csak egy sablon, melyet mindenki viszonyainak és sajátos adottságainak megfelelően változtathat. Pl. lesznek esetek, amikor a kukorica tarlójának első sekélyszántását tárcsázással lesz helyénvaló felcserélni, majd más esetben, ha azt látjuk, hogy a száraz föld az ekét nem veszi be, s ha beveszi is, csak felhantolná a talajt, akkor inkább a keverőszántást is helyettesítsük 2—3-szori váltott irányú traktortárcsázással, mely adott esetben sokkal megfelelőbb lesz a szántásnál. A nagyobb hiba azonban ott kezdődik. — és a gyakorlatban sajnos ez általánosabb és gvqkoribb — amikor ez a 8 hét 1 hétre leszűkül. Ilyenkor az okszerű beérlelő talaj előkésztést csak a helyzetadta lehetőségekkel megalkuvó jobb, vagy rosszabb talajmunka helyettesíti. Mit lehet ez alatt a rövid idő alatt tenni? A mi száraz éghajlatunk alatt ilyenkor már legtöbbször csak kényszer elmunkálásról van szó, amit úgy kell megválasztani, hogy az elérendő célt, a jó vetőágyat minéi jobban megközelíthessük. Ilyenkor két út áll előttünk: ha elegendő nedvességet tartalmaz a kukoricatarló hantosodás nélküli porhanyó szántás kiviteléhez, akkor egy középmély, 15—20 cm-es szántást adunk a tarlónak. mely esetben ez a munka egy menetben képviseli úgy a tarlóhántást, mint a keverőszántást, sőt legtöbb esetben a vetőszántást is. Ugyanezt az utat kell választanunk a kelletténél gazosabb kukoricatarlónál is. A második utat, a szántás nélküli traktortárcsával való előkészítést akkor választjuk; ha száraz viszonyok között ekével nem tudunk jó porhanyó vetőágyat elérni. Ebben az esetben inkább elégedjünk meg a aekély, de jóminőségű porhanyítással, (melyet keresztirányban meg is ismételhetünk), mint egy mélyebb, de felrögösített, élettelen szántással. De előnyt kell adnunk ilyen elkésett esetekben a traktortárcsával való előkészítésnek akkor is, ha fejlettebb gazdálkodási viszonyok között a jól művelt, sokszor kapált kukoricaföld gyommentesen« porhanyó és jól beéredett állapotba?» marad vissza a betakarítás után. Ilyen esetben egy hossz- és egy keresztirányú dupla tárcsázással kitűnő vetőágyat biztosíthatunk a legrövidebb időn belül, aránylag olcsóbb gépi munkával. Ennek azonban a fentieken kívül előfeltétele még az is, hogy a kukorica szára közvetlenül a talaj felszínén legyen levágva, mert a gyakran látható féllábszár magasság érő kukoricatarlón tárcsával jó munkát végezni lehetetlen. K. M. Mikor kell befejezni az őszi legeltetést? A legeltetés tulkésői befejezése az állatok megbetegedésével járhat Október közepéig A rozs az összes gabonafélék közül a legélelmesebb. Megbirkózik a szélsőséges talajokkal, amilyenek többek között a futóhomok, a kavicsos és a szikes talaj. Jól eltűri a homokverést a futóhomokon, a tartós szárazságot, de ellenáll a kemény fagyoknak is. A vetés idejével kapcsolatban tudnunk kell azonban, hogy a rozsot korán kell elvetni, hogy az kellően megbokrosodva menjen át a télbe. Ez igen fontos, azonban vigyázni kell arra; hogy lombozata túl nagy ne legyen. Éppen ezért a rozsot általában szeptember második felében leghelyesebb vetni, de mindenféleképpen be kell fejeznünk a vetést október 15-ig. Igen fontos az, hogy a vetés sűrű, jól beállt, egyenletes legyen, mert csak így biztosítható a magas terméseredmény. Ha a talaj jó trágyaerőben van, akkor a vetőmagmennyiséget a 80—90 kg-ról lejjebb is lehet szállítani. A rozs sikeres termesztésének egyik alapfeltétele, hogy a vetés géppel menjen végbe, mert csak így tudjuk a magot egyenletes és nyirkos vetőágyba juttatni. Igen szép eredményekkel jár a Szovjétíinió-A címbe foglalt kérdés az első pillanatra egyszerűnek látszik, mert rég begyökeresedett szokás szerint Mihály-napkor szorulnak be az állatok a legelőről. A dolog még sem enynyire egyszerű, mert sok olyan körülménnyel találkozunk, mely alapos megfontolást kíván. Legelőink terméshozamának emelése érdekében — mely nemcsak az okszerű trágyázáson, ápoláson és használaton múlik — meg kell választanunk a ki- és behajtás időpontját is. Tehát, ha jövedelmező legelőgazdálkodást akarunk folytatni, akkor nem a kalendáriumhoz, hanem az időjáráshoz kell alkalmazkodnunk. Tavasszal csak akkor kezdhetjük meg a legeltetést, amikor az időjárás és ezzel kapcsolatosan a legelő talajának nedvességtartalma, valamint a gyepezet fejlődési állapota megengedi. Ősszel a legeltetést az őszi esők beálltával kell befejezni nemcsak azért, mert az állatok a felázott talajon taposásukkal zsombékosodást idéznek elő és mert a tél beálltáig idő kell ahhoz, hogy a gyepnövények a rágás által okozott sebhelyeket begyógyítsák, hanem azért is, mert késő őszszel, még akkor is, ha a legelő gyepezete mennyiségileg kielégítő termést is igér, annak minősége rendszerint olyan gyenge, hogy legelőállat részére nem elegendő. Ennek magyarázata az. hogy a növények ősszel a táplálóanyagokat a mélyebben fekvő szerveikbe, raktározzák — a tavaszi kihajtás biztosítására — és így az őszi legelőn a gyepezet levél- és szárrésze csaknem szalmaértékű. Sokan a szép őszi napokon abban reménykednek, hogy talán karácsonyig is kijárhat az állat a legelőre. Ez csak önámitás. A téli legeltetés az állatra nézve azzal a kockázattal is jár, hogy a fagvott. jéghideg takarmánvban nemvessük el a rozsot! nak az a gyakorlata, hogy a felét pedig keresztben vetik el. A korszerű talajelőkészítéssel kapcsolatban felhívjuk a figyelmet arra hogy a korszerű talajművelést akkor tudjuk a legkifogástalanabb mértékben keresztülvinni, ha a talaj a nyár folyamán korán felszabadul az előveteményektol. A vetőszántást úgy kell elvégezni. hogy a talajnak legyen ideje legalább 3—4 héten át a vetés előtt alaposan beérni. A rozs trágyázási igényével kapcsolatban el kell mondanunk, hogv a rozsnak szüksége van nitrogénre, foszforra és káliumra. Ezeket műtrágya formájában kell a talajba iuttatni. Ha a műtrágyát szórva adiuk. akkor a szuperfoszfátot és kálisót még a vetőszántás előtt kell kiszórni teljes mennyiségben és azokat a vetőszántással le kell forgatni, mert így érvényesülnek a leg’"bban. Természetesen mindezeket az eljáráokat csak a nagyüzemi gazdálkodás 'ereiében lehet meevplósítani a gépállomások segítségével csak elenyészően kevés a táplálóanyag, hanem még ezt a keveset sem tudja az állat megfelelőképpen értékesíteni, mert emésztőszerveiben idült gyomorhűdéses megbetegedés léphet fel. Szokásban van még ma is egyes helyeken, — melyek ellen mezőgazdaságunk szocialista szektorainak a legerélyesebben fel kell lépniök —, hogy a szarvasmárhalegelőket téli használatra juhlegelőnek adják ki. Mondanunk sem kell, hogy ez az eljárás a következő években bosszulja meg magát. Hiszen a gyepalkctó növényeknek is a természet rendje szerint éppen úgy, mint pl. a fáknak, okvetlenül szükségük van téli pihenőre. Hiszen a legelő főként évelő füvekből áll, amelyek rendeltetésüket és hivatásukat az ősz, illetőleg tél beálltával befejezik, hogy tavasszal újult erővel kihajthassanak. A téli legeltetéssel tehát a gyepezetet nemcsak megfosztjuk attól a minimális életfeltételtől, nyugalmi állapottól, amelyet a természet biztosít számára, hanem még a rágatással és tipratással okozott sebhelyeken készakarva bevezetjük a fagyot a növény belsejébe és kipusztítjuk a gyepezetből éppen a legértékesebb füveket. A tövig lerágott gyepet a hótakaró nélküli fagyos napok is erősen megviselik s kiritkulva tavaszi fejlődése megkésik. Ne feledjük el amellett, hogy az állandó legeltetés és tipratás, amely rendszerint a túllegeltetésig fajul, sarjadzóképességén felüli mértékben veázi igénybe a növényeket és azok kipusztulnak. A megszakításnélküli legeltetés vagy a túl hosszú ideig tartó legeltetés esetén elterjednek a gyepezetben az értéktelen növények, különösen a talajhoz lapuló levélrózsás gyomok, mint az oroszlányszáj, pitypang, libatop stb. Egyes vidékeken szokássá vált a pillangós takarmánynövények őszi legeltetése. Ezek legeltetésénél nem csupán arra kel figyelemmel lennünk, hogy az őszi esők beálltával az állatok az elázott talajon a növényzet kitaposásával kárt ne okozzanak, hanem arra is, hogy a nedves, dértől megcsípett takarmány felfúvódást, gyomorbán talmikat és esetleg elvetélést okozhat. A felsoroltak alapján nyugodtan mondhatjuk, hogy amint a tavaszi kihajtás, úgy az őszi leterelés idejére szabályt felállítani nem lehet. Az időjárás, a gyepezet és a talaj állapota, valamint a gazda szeme kell, hogy az őszi legeltetés befejezésére a megfelelő időpontot megállapítsa. Az időjárás és a gyep fejlettsége szerint az egyik évben korábban, más évben későbben kell a legeltetést abba hagyni, hogy ezzel az eljárással úgy állattenyésztésünk, mint legelőgazdálkodásunk jövedelmezőségét hatékonyan előmozdítsuk. —Cz.— A konyhakerti vélemények betakarítása £ munkát végezzük el az esős időjárás beállta előtt Október elején meg száraz időjárásra számíthatunk, a hónap végén azonban rendszerint megjönnek a hosszantartó esők. A csapadékos, sáros idő megnehezíti terményeink betakarítását. Szervezzük meg a betakarítást minél előbb. Ezzel biztosítani tudjuk, • hogy terményeink nem vépülnek meg, tápértékük, színük és zamatanyaguk nem csökken. De a munkák jó megszervezésével költségeket is takarítunk meg. Jó időben gyorsabban, könnyebben megy a munka. A sárgarépa, petrezselyem, téli retek betakarításánál használjuk az egyszerű ekére szerelhető répakiemelőkart. Ezzel a módszerrel lényegesen gyorsítjuk a betakarítást. Kisebb területen ásóval vagy ásóvillával szedjük ki a gyökérzöldségféléket a talajból. Kiszedés után a szártól, levélzettől, földtől nyomban tisztítsuk meg és osztályozzuk. A legegészségesebb gyökérzöldség kerülhet csak téli tárolásra. Azonnal fogyasszuk el a kissé sérült, könnyen rothadásnak induló terményeket. Állati takarmányozásra pedig a fejletlen, vagy betegségtől fertőzött és erősen sérült gyökereket használjuk fel. A szárat, > levélkoronát mindig éles késsel vágjuk le. A káposztafélék betakarításánál ősz szűk a munkát három munkaszakaszra. Külön végezzük a káposztafélék levágását. külön a tisztogatást és külön az osztályozást, amit a halombarakással együtt végezhetünk el. Legcélvezetőbb munkamódszer, ha két ember egymás mellett haladva kétkét szomszédos sorban vágja a káposztaféléket és középen, a földre ralija. Utánuk haladjon egy korai, mely a. levágott káposztaféléket a földről elszállítja. A káposztafélék tisztításét a tárolóhelyen végezzük el. A levágott, lehullott leveleket etessük fel az állatokkal, vagy pedig silózzuk le, mert a káposztalevél kitűnő takarmány. A paradicsom, paprika szedését kézzel végezzük. A szedő egyszerre két sorról szedje a terményt és két vödörrel dolgozzon, hogy ha az egyik vödör megtelik, ne kelljen várnia, míg azt kiürítik. A Szovjetúnió nagyüzemi zöldségtermelő kolhozaiban a betakarítást úgy végzik, hogy minden szedő más-más számmal ellátott bádoglapokat kap a munkacsapat vezetőjétől. A szedő az általa teliszedett vödörre vagy ládára felerősíti a maga bádoglapját. így a munkanap végén a munkacsapatvezető könnyen meg tudja állapítani hogy a brigád egy-egy tagja mennyi konyhakerti terményt szedett, le és milyen "oredős munkát végzett a betakarításnál. A termények betakarításánál fordítsunk nagy göndot az osztályozásra, mert ha beteg, vagy sérült terménv kerül a sértetlen és ép termények közé, akkor az ép terménv is elrothad, fertőzést kap. A termények betakarításával egyidőben a növényi maradványokat, gyökereket, szárakat, elhullajtott leveleket gyűjtsük össze és érleljük trágyává, a ’-omposzt-trágyatelepen. A fertőzött, be*eg részeket pedig a helyszínen tüzeljük el.
